Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
fi magyar Mra itiöklye Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Szinte kizárólag rendkívül gazdag szakmai könyv- és folyóirat-gyűjteményéről ismert az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, kiállításairól — nem. Pedig a könyvtár félmillió kötete mellett az intézmény több mint 25 ezer, a magyar iskola, a hazai oktatás, nevelés múltját, történetét, fejlődését dokumentáló tárgyi írásos és más emléket is őriz a raktáraiban.. Csakhát egy múzeum bemutatótermek nélkül- olyan, mint hadvezér sereg .nélkül; s az Országos Pedagógiai Múzeum ma Budapesten mindössze négy vitrinből áll az Országos Pedagógiai Könyvtár keskeny folyosóján. Igaz, az OPKM működteti Ercsiben az Eötvös József Emlékmúzeumot, s így legalább a páratlan értékű Eöt- vös-dokumentumok méltó helyen vannak; s lesz majd három helyiségük Keszthelven is, a lassan újjáépülgető Fes- letich-kastélyban. De mindez kevés vigasz... . S ez annál fájóbb, mert az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum elődje múzeumként jött létre, 1877-ben. A népoktatási törvény elfogadása után gond volt az iskolák taneszközökkel történő ellátása, s e gondon volt hivatott valamiképpen enyhíteni az Országos Tanszermúzeum. A múzeumot azonban — a jelek szerint — a helyiséghiány átka végigkíséri; ugyanis folyton köLtözött: az egykori Pedagó- giumból a Tanítók Ferenc József Házába a Szentkirályi utcába, onnan a mai Képzőművészeti Főiskola épületébe és tovább. Közben — 1894-ben — feladata bővült, a neve Országos Tanszermúzeum és. Pedagógiai Könyvtár-rá változott, s megkezdődött az itthonról és a világ minden tájáról szakkönyvek, szaklapok, tantervek, módszertani és más kiadványok gyűjtése. A következő évszám 1922, amikor egy miniszteri tollvonással feloszlatták a szépen fejlődő intézményt. A krónika 1958-cal folytatódik, ekkor alakult újjá Országos Pedagógiai Könyvtár néven, s később került a nevébe az „.és Múzeum. Kétségtelen, az oktatásügye nélkülözhetetlen műhelye hiánytalanul ma könyvtárként tudja ellátni feladatát. Az OPKM rendelkezik az országban a legteljesebb pedagógiai, nevelési, pszichológiai, ifjúsági szakkönyv- és folyóirat- gyűjteménnyel, iskolai vonatkozású tankönyv- és jegyzetkollekcióval, s e témák határterületeinek irodalmával. A könyvtárat évente mintegy huszonötezren látogatják, a beiratkozott olvasók száma megközelíti a négyezret. Egy- egy évben csaknepi negyvenezer a kikölcsönzött kötetek száma, s tizenötezret forgatnak helyben, az olvasóteremben. A Nógrádban élők előtt is „nyitva áll” a könyvtár; az úgynevezett könyvtárközi kölcsönzés révén például tavaly három és fél ezer kiadvány kelt útra. Nem lehet túlzottan magas azoknak az óvodáinkban, iskoláinkban működő nevelőknek a száma, akik ne léitek volna, vagy ne lennének valamilyen kapcsolatban az OPKM-mel. Ami pedig az egyetemi, főiskolai hallgatókat illeti, különösen vizsgaidőszakokban ugyancsak kicsinek bizonyul az olvasóterem. Valóságos eldorádója a kutatóknak — s nemcsak a pedagógia, hanem az egyetemes magyar kultúra kutatóinak is — a könyvtár!' Az iskolai tan- könyvgyűjtemény például ötKatona Juciit Gyerekkorom Te epgfcor biztos ét erű*, sárkányokkal viaskodó, gyerekkorom, te gyönyörű, te fájdalmasan rövid ét véges: lám, elmentek az orgonafák is, csak lompos zöld gyomok susognak. Gyerekkorom, te gyönyörű, lám, konok halottaim itt maradtak. Fölöttük zöld zománc a fű. Te egykor biztos és erős egyetlen ölelés, öl, öröm, élek s halálom kerülöm: csak fölkapám kicsi kabátom, ha esik, ha fúj, s apát várom. Gyerekkorom, te gyönyörű, ott toporgok én együgyű hol holt anyám szólít nevemen. venezer darabra rúg; köztük van olyan, amelyből a diák Petőfi is tanulhatott Évszázadokra visszamenően a nagy, híres alma materek évkönyveinek, vagy ahogy akkor hívták; értesítőinek a száma nyolcvanezerhez közelít; köztük a nagykőrösi gimnáziumé Arany kezeírásával. Sokezres az atlaszgyűjtemény, amelynek egyik legértékesebb példányát, az 1703-ban kiadott Hübner- féle Atlas-t éppen tavaly vette meg az OPKM egy pesti antikváriumban, 33 ezer 700 forintért. Minden lapja kézzel metszett és színezett. E könyvtári különgyüjte- ménynek jó néhány különleges darabja tulajdonképpen múzeumi ritkaság. Például ama 1808-ban kelt, kézzel Irt Ge- ographia-jegyzet, amelyből Széchenyi István tanult. Vagy azon, 1700-ban kiállított, s Bánffy György erdélyi kan cellár kézjegyével ellátott útlevél, amely a külföldi egyetemekre induló diákot „minden ki jóindulatába” ajánlja.. Nem kevésbé érdekes olvasmány az 1800-as évek elejéről a híres pápai és a debreceni református kollégium tudós professzorainak levélváltása egy szökött pápai diák ügyében. Korántsem csupán a kutatók, hanem a legszéleseob közönség érdeklődésére is számot tarthatnának a korabeli iskolai oklevelek, meghívók, újraoltá- si bizonyítványok, tanári óratervek, vázlatok, tanmenetek, a múlt században készült preparátumok, domborműves falitérképek, kvadránsok, limbusok is. Különösen gazdag az iskolai szemléltetőeszközök köre. Az Eötvös Loránd tervezte fizikai kísérleti eszközökből például — amelyekből összesen tizenkilencet ismer a szakirodalom — hetet őriz az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Elsősorban rajzokon, fényképeken marad- tak. lean az formainhák, egyenruhák, a híres : kólák egyensapkás, ma eredetiket a jelelő szerint sajnos, nemigen őrizték, őrzik meg as emberek. Kedvezőbb a helyzet a jelvényekkel; ezekből,' az úgynevezett sapkajelvényekből és kitűző jelvényekből csaknem félezer van a múzeum birtokában. Évszázadokat idéznek a különféle tolltartók, ceruzák, tollhegyek tintásüvegek. (Ki tudja, talán ott van közöttük bizonyos Megyeri nevű színész híres tintásüvege is.) S ha az emlékezet már alig-alig — a múzeum őrzi a palatáblát, a palavesszőt. Deregán Gábor Csikszentmihályi Róbarí szobrai A leány, aki rámköszönt Szentendre napfényes buszpályaudvarán ma reggel, szép volt, mint a magányosok hajnali álmában születők, sudár és fényes, akár a jegenye, bár combját nem is néztem, hiszen csak álltam a kávéfőzők bodega ja mellett, pislogtam a huszonnégy órás szolgálat utáni első szabad percekben bambán és fáradtan, miközben zuhogott rám a reggel, zuhogott a látvány, a kiránduló gyerekek nevetése,- a Várhoz utazó pedagógusok jókedve, minden rossz ízt nélkülöző vitájuk: hogyan is kell a kondéros paprikáskrumplit elkészíteni? Zuhogott rám az élet, miközben nem terveltem semmi jót a napra. Tudtam, és elkerülhetetlennek is látszott néhány oldalnyi levél megírása. Hónapok óta készülök rájuk, de ha pénzem van, akkor az időm hiányzik, ha pedig a pénzem hiányzik, úgy kedvem nem kerül. De az elhatározásig általában eljutok, és ez is szerencse, jótulajdonságnak vélhető, mert ha az ember megfigyeli asztalszomszédait, akiket még az inger, vagy a fogadalom is elkerül... A leány viszont, aki ma reggel Szentendre szikrázó pályaudvarán rámköszönt, nyilván nem ilyen. Rámköszönt, én meg körbepillantcttam, mint. az önbizalmukat Wsztetlek, pedig Onagy Zoltán; Reggel Szentendrén bárki lehetett. Még a szeretőm is, az elmúlt évek valamelyikében, szeretőm, szeretőm, szeretőm is lehetett. Szerethettem egyszer egy éjszaka, úgy', hogy hajnalban tovább kényszerített mehetnékgm. Dicsekvés nélküli fél mondat; került éjszakára új ágy nap mint nap.... 1 Üj ágy!? Tréfa ez! Üj kedv új háborúhoz, hiszanhát alig érkezik vonat a továbbhaladás vágya nélkül! Kedv nélkül pedig nincs, hiába a szükséges piros, lengetett tábla, a szemafor. Fekete volt ez leány. Magas. Fekete szemű. Vékony, színes ruhácskában, amelyet lengetett az éjszaka hűvösét lecserélő, langyos reggeli szellő, és köszönt. Bambán álltam, nyilván bambán álltam, ha megnéztem kinek is köszön mellettem, de senki nem állt vidékemen, sem öregasszony, aki nagymamája, sem egyenruhás, aki sofőr lehetett volna járatán, ha éppen nem Sz-ben lakik. Rendőrt sem fedeztem fel, akinek saját beiáratú prostija lehetne, így aztán egy perc elteltével meglettetősen ostobának éreztem Dehettét'.: mm K’ i í IV HK .W Mi a Három kép az Idő című sorozatból Először festett mövészarcképet Európain Áquila János ges, valami titkos fcodalom, aki ismeri napjaimat? Tudja mikor és mit reggelizem? Hm. Ez közismert De az is lehetséges — folytatom én! — casino rumból és Coca-Cólából álló életművem égy részének ismerője, csak időn túl akasz- kodtunk össze, amikor már sört is, bort is töltök az életműre? — Szia... Ezt mondta, és ekkor már nem hihettem, hogy valaki mást üdvözöl, bár újra úrrá lett rajtam a megdöbbenés, hiszen a leány a napsugaras, reggeli pályaudvaron oly párját ritkítóan szép! Miért köszön ez éppen nekem? Hát nincs magakorabeli legény, akiből bolondot tehetne sokkal kisebb erőfeszítéssel, s a világirodalmat tekintve lényegesen kevesebb kárral? Mert meg kell vallanom, a napom, eltekintve egy fél levél megírásától, azzal telt, megkíséreltem elhelyezni a kö- szöngetős leányt az elmúlt évek valamely éjszakáján. Moíg; pedig, hogy már mögöttem a nap. újra előttem az arc, arhely barna, mint azoké, akik kihasználnak minden napos percet, s nem engedik Abban a nagy jövés-menésben, amely a belföldi vendégjárásunkat mindinkább jellemzi, bizonyára Nógrádból is számosán jutottak már el a Vas megyei Velemérre, ahol egy XIV. századból származó román kori templom kínál ritka érdekes és becses látnivalót Szép ez az egyházi épület kívülről, ám még inkább gazdag díszítésű a belseje, ahol freskó freskót követ, és ahol a kíváncsi szem felfedezheti azt a férfialakot, amely nem mást, mint ennek az egyházi épületnek az ékítő mesterét ábrázolja. Aki a jelzett templomban szükségét érezte önmagát megörökíteni, az olaszos nevű AtptOa János volt, ez a hajdani vándorpiktor, aki Veleméren kívül Bántornyán (ana a Jugoszláviád Tnrmisce), valamint Mártonheiyen (szintén Jugoszlávia: Marttancf) is működött festőként és építészként Aquila munkásságára — amely voltaképpen azért érdemel különös figyelmet, mert Európában először kapcsolható valóságos, történelmi személyiséghez — a kitűnő régész, a magyar művészettörténet kiválósága, Römer Flóris figyelt fel. ö 1863-ban, miután kiszabadult a szabadság- harc bukása után reá rótt várfogságból, az akkor már erősen pusztuló veleméri templomot is felkereste, és ott, ahol feljegyzései szerint „fenyőfa, világba a ritka tavasz ajándékait, előttem a szem, a jóua- pot, majdan a csudálkozás, ez is káprázat? — Helló... Ezt mondta, néhány lépés után biccentett. Emlékezem, mintha fény- képsorozatot és nangszalagot készítettem volna az esetről, amint éppen elszáwlékoznak csábítani. És látom milyen szépen, milyen könnyedén lépdel, akár a csikók, anyjuk mellett, teher nélkül. — Szevasz... Ezt mondta, és nézett rám kikerekült szemmel, gyönyörűen, mint aki nem érti, így reggel, a föld forgását, és hát én is csak nézem, hihetetlennek találva egyetlen kedves hangsor miatt a reggelt: hát nékem köszönnek még? Gyűrött katonaingnek, árkos szemnek? De hát köszönnek még nekem? Miközben tán nem is köszöntek, miközben a leány, miközben én, mindketten máshol töltöttük e reggelt. Nem is Szentendrén, nem is egymás közelében. 1 ó én halott voltam, isrnerJ ve úticélom. A ragyogó, fekete leány pedig a másik én lehettem, aki szívesen ajándékoz egy napot, tesz egv darabkát a szerelem szakadt kosarába, mint hagymás rán- tottát annak, aki napok óta nem került teli tányér közelébe gaz és vadvirágok burjánoz- tak”, reá bukkant az 1300-as évek végén készült freskókra. Römer Flóris felfedezése után azonban még sokáig kellett várni arra, hogy Aquila ködös alakja némileg határozottabb körvonalakat kapjon; összeálljon rövidke, ám többé- kevésbé hiteles életrajza. Ezt a munkát immár századunkban Ernst Mihály művészettörténész végezte el, akinek 1935-ben jelent meg A du- dántúli falfestés középkori emlékei című — könyvritkaságnak számító — munkája, amelyet böngészgetve összerakhatjuk a veleméri, a bán- tornyai, valamint a mártonhe- lyi mester portréjának kétségkívül színes és változatos mozaikját. Aqofla — Így ■ feltételezés — a Mura menti stájer városban, Radkersburgban született; festői és építészeti ismereteit is ott szerezte. Hogy onnan hová, merre vitte az útja, megint csak nem tudjuk, ám az már vitathatatlanul igaz, hogy amikor Velemérre szerződött, tisztában volt tehetségével és képességeivel. Elannyira, hogy az európai festészet történetében először teljes nagyságban megfestette önmagát. Mégpedig a nemesi származását jelző karddal és egy olyan mű- vészcímerrel egyetemben, amely a hagyományokhoz híven egy vörös mezőben három üres pajzsot tartalmaz. S hogy a legfontosabbat' ne feledjük, egyebek között ezt mondja a veleméri kísérő szöveg : „ ...ane aquila pictore”, amiből nyilvánvaló, hogy a süveges férfialak eleven mása piktornak, azaz festőnek vallotta magát Mesterünk később minden bizonnyal visszaköltözött szülővárosába, Radkersburgba, ahol 1405-ben a helybéli templomot is freskókkal díszítette. (Ez_az egyház később leégett így az ottani faliképek szerzőjének hitelességét immár nem lehet bizonyítani.) Halálának éve — akárcsak a születéséé — szintén ismeretlen. Aquila János ábrázolásai azonban máig hidetik a mester nem mindennapi tehetségét. Hogy milyen előzmények .ismeretében virágzott ki az ő nevével jegyzett freskó- .festészet? szakértők egybehangzó véleménye szerint alakjainak plasztikus megformálása, térben való elhelyezése itáliai hatásra vall. Egynémely alakja jellegzetesen nyújtott, gótikus, ez viszont azt jelzi, hogy az északi tájak művészetét is ismernie kellett. (Némely hozzáértők egyenesen csehországi hatásról szólnak, főképpen, ha a mártonhelyi freskókat elemzik.) 9 Noha itt, a mai jugoszláv— magyar határ mentén — tehát az úgynevezett európai nagyművészettől igencsak távol — tevékenykedett Aquila, azért mindenképpen méltó rá, hogy öntudatos személyét hat évszázad távolából megidézzük. Annál is inkább, mert Szent László megörökítésével egészen egyedülállót alkotott. Noha Erdélyben és a Felvidéken több helyütt (Gelence, illetőleg Tereske) örökítették mpg nagy királyunk vitézségét, a Dunántúlon egyedül Aquila János keze nyomán jelent meg ’ ez az uralkodónk. Ráadásul kétszer is, mert mind Velemé- ren, mind Bántornyán- őt helyezte egy-egy freskójának középpontjába. A. L. Polner Zoltán HŐSÉG Kölcorszak forró nyár. A mezőkön vízágyúk színes pávái, nézd: lomha vashüllő hajlik a folyóra szűr csalni keringő vizét. + Világítanak a bazalt nyárfák, s a szél méregzöld páfrányai közül egy-egy izzadó traktor fojtott szívdobogását hallani. Kék szilvafák: kilométernyi kozmosz: a szuplnyikja egy sötét darázs. Dinnyék gyújtózsinórján fut a hőség és robban a kukoricás. Fekszünk lángoktól vert fűzfák, boldog csöndek között. Fénylő combodon esendő bogár, áthevült árnyékok: sárga szoknyád bontogatom. Majd homlokodon túl puszták, felhők 'és sugárhajtású madarak . s végül minden szavunkban a kökorszak forró nyár, amely ránk maradt. NÓGRÁD - 1982. szeptember 25., szombat S i
