Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)
1982-09-25 / 225. szám
Szombati fáisasfáfélr Mondjuk: pofon" Mottó: „Minden szóról eszébe jut valakinek valami" Ád-e rangot a tudás, művelődés? L L X. „Az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod... ” — dúdolgatom magamban és elgondolkodom: mikor is kaptam azt a bizonyos elsőt? Akár filmet pergetnék, villannak a képek. Anyám zsebébőr kicsent forintokért kaptam volna? Ej, de hiszen csak léhordott a sárgaföldig! öcsém elcsépléséért? Igen, valami rémlik... De nem. Már emlékszem. A régivágású Szűcs tanár úr volt a tettes. A szerencsétlenség úgy hozta, hogy épp én voltam a hetes, amikor a legeslegelső biológiaórára, kissé görnyedt tartásával, benyitott az osztályba. Híre messze megelőzte. A szomszéd osztályban az unokatestvéremet vágta képen olyképpen, hogy még a falra is jutott a srác orra véréből. Feszesen és idegesen álltam a pianínó mellett, Szűcs tanár úr jobbján. — Tanár úrnak jelentem... — eddig jutottam. A lomha ember irtózatos pofont kevert le, amitől nekiszédültem a barnára politúrozott, szép hangú jószágnak. — Még egyszer! — csattant az utasítás. — Tanár úrnak jelentem... — durr, csattant a második nyakas. — Tiszteletlen tróger! Így kell: tanár úrnak TISZTELETTEL jelentem. Akkor kezdtem megérteni, hogy nemcsak tenyérrel lehet pofozkodni, s hogy talán nem is olyan jók a felnőttek. A helyzet nem sokat változott. — h — Antal számvetést készített. De hiába kutatott emlékezetében, a végeredmény mit sem változott; huszonöt éve során jóval több pofont kapott, mint amennyit adott. Pedig kizárólag a valós pofonokat vette számba... „Jó-jó, tudom, hogy nem az a legény, aki adja..., de azért mégis.’’ — füstölgött magában és valahogy az sem vigasztalta, hogy az utóbbi öt év nem rontotta tovább a statisztikát. Tulajdonképpen nem is a kapott pofonok nagy számát fájlalta, hanem az általa adottakét kevesellte. Főként mert alkalma lett volna rá bőven, hogy sérelmét ily módon torolja meg, no és egyik-másik ártatlanul kapott pofon viszonzásához is meg lett volna a „jogalapja". X. Y. azonban — leszámítva gyerekkori csetepatékat -— sohasem ütött vissza és más esetben sem használta ki testi erejét Persze, ahogy jobban utánagondolt, rá kellett jönnie, hogy akik „érdemesek” lettek volna pofonjaira — nálánál is erősebbek voltak. A felismerés mélyen megrendítette. Elhatározta, hogy sürgősen változtat a helyzeten és javítja a pofonarányt Másnap bejelentette munkatársának, hogy ha az még egyszer úgy próbál kedélyeskedni, hogy megveregeti a vállát; megpofozza. A munkatárs — szép szál, izmos ember — először meglepődött, aztán esakazért- is vállon veregette. „Hol az a pofon?” — kérdezte, de még végére sem ért a mondatnak már csattant is arcán Antal tenyere. Az izompacsirta azonban nem ütött vissza... pedig Antal azóta is kéri. Harminc évvel ezelőtt egy esős napon Z.-t névtelen feljelentés alapján előállították a kerületi kapitányságon. Z. akkor húszéves volt, vékony dongájú, hatvannégy kiló. Ketten jöttek érte, bevezették egy irodába, ahol egy fogalmazó ősrégi Royal gépet pő- työgtetett. Az előállítók magára hagyták — gondolkodjon a nyavalyás! — és azonnal velük ment a fogalmazó is. Z. éppen szemben állt a Vezér színes portréjával és végeredményben mindent bevallott Neki; eltitkolt szerelmi kapcsolatait, apró megingásait a munka intenzitásában, gyatra lelkének, kicsinyességének valamennyi bűnét. Amikor eddig jutott az önkritikában, megjelent az ajtóban három gyűrtfülő izomkolosszus, libasorban jöttek befele a szobába, egyszeriben tele lett velük minden. Körüljárták Z.-1.. „Ez az? Hót! Gyenge anyagból van, rosszul varrták össze, vékony eresztés... ” Átmentek mind a hárman a szomszéd szobába, ahol a Főnök székelt. Z. újra kettesben maradt a Vezérrel, nagyon kellemetlenül érezte magát. Éppen őelőtte mondtak róla ilyeneket... ! A három átigazolt (valamikori nehézsúlyú birkózó, ökölvívó) versenyző nyitva hagyta az összekötő ajtót, bent hangosan (úgy, hogy hallja) róla beszéltek, a ködös vádról is ejtettek néhány szót. Z. odalépett és bevágta az ajtót. Mert hallott valamit 'korábban az éberségről, meg a hivatali titokról... Mindenki átnyomult őhozzá és zúgott a pofonáradat. A vádról, hogy eltulajdonította a nép vagyonát, csak ezután derült ki; semmi köze az egészhez... — pat — —tér •A kisorsolt trfrt Critic*« Meuyhértn* Na*vbátony, Petőfi út S3, érám alatti olvasónk küldte be. Nyereményét — egy 100 forintos könyvutalványt — postán küldjük el. Továbbra le várjuk olvasóink Javaslatait! A Javasolt sró — a mellékelt szelvényre Orra — október 1-1* küldhető be szerkesztőségünk elmére: Salgótarján, Palóca Imre tér 4* 3100. (A borítékra kérjük ráírni: „Egy szóval la nyerheti!”) Szombati társasjátékunkkal legközelebb ektdber M szám ónkban Jelentkezünk. Hatvaniak Salgótarjánban Manapság, amikor a túlságosan is eiszaparodott képző- művészeti kiállítások közül többnek nagyobb a füstje, mint a lángja rokonszenvesen szerény méretekben mutatkozott be Salgótarjánban az idén tízéves Hatvani Galéria. Hatvaniak címmel láthattuk pár héten át a szomszédos Heves megyei város galériájának válogatott anyagát a megyei művelődési központ üvegcsarnokában. Hatvan a nógrádiak számára inkább a tranzitállomás szerepét tölti be vasúton és közúton egyaránt, sőt az M 3-as autópálya megnyitása óta legtöbben vidáman el- is kerüljük ezt a várost. Érthető, hogy galériájáról is keveset hallottunk, legföljebb annyit, hogy biennálékat is rendeznek, Magyar tájak, Arcok és sorsok címmel országos jellegű kiállítássorozatokat, így ,a város mindinkább a tájkép és portré hazai központjává válik, szemlézésre, tájékozódásra nyújtva lehetőséget e művészeti ágazatokban. Azt jómagam is Moldvay Győző, a Hatvani Galéria vezetője katagólusba írt szűkszavú, ám informatív összefoglalójából tudtam meg, hogy a hatvaniak — mármint a művészek — jelenleg tizenegyen vannak, sőt csak nyolcán, mert hárman már nem él_ nek, csak műveik által. Az elmúlt években igen célratörő- képzőművészeti ízlésformálo tevékenységet fejtettek ki a városban, amely munka az alföldiek összegező kiállításával indult, a vásárhelyi művészet azóta is jelen van szellemében és kiállítások révén Hatvanban. . Hódmezővásárhelyre időről időre úgynevezett galériabuszokat indítanak. Ez szintén figyelmet érdemlő kezb NÓCRAD - 1982. deményezés, másutt is megszívlelendő. De Hatvan most már saját képzőművészeti alkotásaival is igyekszik megjelenni az ország más tájain. Először a hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeumban rendeztek kiállítást, utána még több helyen. E sorba illik salgótarjáni szomszédolásuk is. A saját hagyományt ugyan-/ csak megszívlelendő figyelemmel ápolják, Ide tartozik Hatvány Ferenc (1881—1958) neves festő és műgyűjtő, alá egykor a hatvani volt Grassal- kovich-kastély kertjébe épített műtermében dolgozott s fogadta vendégeit, köztük Czóbel Bélát, vagy Hatvam- Perlusz Gyulát. A híres Hat- vany-gyűjtemény egyébként elsősorban francia és magyar mesterművekből állt, köztük például Ingres, Chassériau, Manet, Courbet, Cézanne, Rippl-Rónai József képeiből. Sajnos Hatvány háza és gyűjteményének jó része a második világháború alatt elpusztult, néhány darabja, viszont a Szépművészeti Múzeumban látható. A salgótarjáni kiállítás legértékesebb darabjai szintén Hatvány Ferenc művei voltak. A kiállított hét kép reprezentálta a művész munkásságát, a klasszicizmus és posztimp- resszionizmus hatását őrző, ezeket sajátosan ölvöző életművét Legjellemzőbb vásznai a női aktok, amelyek maradandó értéket jelentenek, a női test szoborszerűen plasztikus megformálásával, ugyanakkor a környezet atmoszférikus, impresszionista megjelenítésével. A művész kiemelkedő képe a Kik ruhás nő. amely szintén ezt az impresz- szionoisztikus látáát követi, szeptember 25* szombat egységes kék színben tartva az alakot. Kevésbé járt jól ezen a kiállításon Hatvani-Perlusz Gyula festő és grafikus, aki a középkori műemlékéről ismert Hidegség községben lett a fasizmus áldozata 1944-ben, példázva ezzel azt, hogy legszebb hazai tájainkat mily gyógyíthatatianul nyomot ha- gyóan alakította át erkölcsi értelemben is a fasizmus. A hatvani születésű művész 1929-től szerepelt kiállításokon, elsősorban jellegzetes magyar tájakat megjelenítő pasztellképeiről ismert. Ezekből a salgótarjáni kiállítás katalógusa tizenhármat ígért, a kiállításon azonban csak a Hegyes táj című, 1940-ben készült pasztellképet láthattuk, ki tudja, milyen okból? A továbbiakban Gádor Kálmán lírai erővel megjelenített tájai és markáns önarcképe, Molnár József egyéni karakterű képei színeket és formákat oldó építkezése, ' Sz. Nagy Mária szoborp-jrtréi — köztük a József Attila és az Anyám —, valamint Pálffy Katalin sajátos humorú és me- legségű Lacika-sorozata érdemeltek figyelmet. Végül, de nem utolsósorban említjük azt a sajnálatos tényt, hogy ezt az érdemes csoportkiállítást kissé hevenyészetten rendezték meg. így például pontatlan volt a fel. iratkozás, számos, a katalógusban szereplő művet nem állítottak ki. Sőt, amint azt már Hatvani-Perlusz Gyula esetében említettük, enyhén szólva nem volt teljes az összhang a katalógus és a tárlat között. Kisterenyei Ervin és Török Gyula egyáltalán nem volt jelen az üvegcsarnokban. Mások <öbb művét szintén hiába kerestük a katalógus alapján. Érdemes let! voihn erre több figyelmet szentelni. Tóth Elemér Ellentétes tendenciák napjaink közgondolkodásában ISMESÖSÖM TÖRTÉNETE idejét múltnak tűnik, noha napjainkban esett, s minden szálával ahhoz is kötődik, ámbátor jól kitapinthatóak benne múltunk kísértő árnyai is. Ismerősöm felesége két diplomával a zsebében, képzettségéhez, tehetségéhez mérten alacsonyabb rangú beosztásba került, végzett munkája törekvése elleni. Adott helyzetén mégsem tud változtatni, mert akkor nem csak munkahelyet, de lakóhelyet is kellene változtatnia, elhagynia szülőföldjét. Egyelőre tehát marad, teszi a dolgát viszonylagos igyekezettel, miközben szellemileg és lelkileg sorvad, láthatóan szenved. Ez azonban még csak az egyik baj lenne. Ráadásul szülei és rokonsága állandó ócsárlását is el kell viselnie. Alig múlik el találkozás anélkül, hogy ne szólnának fitymálózva: csak ennyire vitted! Kifogásolják a keresetét is, meg a férjéét, aki az évtizedek során szintén több diplomát hordott Ö3sze magának. Hát ezért tanultatok? — kérdezik irritálón. — Még egy kocsitok sincsen. Nézzetek szét a faluban, mindenki iparkodik, autót vesz, nem jár gyalog. Ti meg a nagy tudományotokkal kutyagolhattok, Sok diplomásnak — pedagógusnak, gyógyszerésznek, üzemmérnöknek stb. ismerősök ezek a szavak. Ügy viszonyulnak hozzájuk a tehetősebb, sokszor tanulatlan emberek, mint híres költőnk a Kárpátokhoz — tán csodálják őket, ám de nem szeretik, s mi több kicsit lenézik. Mert nekik a keresetükből, a háztáji meg egyéb mellékesből több mindenre futja, mint a szerényebb beosztású, vagy közepes tehetségű értelmiségieknek. De hát nem lehet mindenki főorvos, vagy tudós kutatómérnök, netán agyonfoglalkoztatott művészi. * A* anyagiak egyre több vita tárgyát képezik az emberek között, családon belül. Noha tudjuk, a pénz nem boldogít... És a tudás, az ismeret,' a világ dolgai iránti nyitottság? Mindenképpen, csupán kérdés: a társadalom egésze •*- jó, ne legyünk telhetetlenek —, nagyobbik ^hányada értéknek, emberi szempontból mások fölé emelőnek tartja-e? . Az elmúlt hetekben sokakkal cseréltem véleményt ebben a témakörben. Üzemi munkások, műszakiak, különböző foglalkozású, társadalmi presztízsű értelmiségiek nyilatkoztak meg teljes őszinteséggel. (Talán mert nem ragaszkodtam nevük közzétételéhez?!) Nézeteik számos ponton találkoznak, noha más-más oldalról közelítenek természetszerűleg a kérdéshez, s éppen ezért túlterjednek a személyességen, egy kisebb- nagyobb társadalmi csoport, réteg gondolati rendszerét, eszmei világát tükrözik. Általános tapasztalat az anyagi szemlélet megerősödése, előtérbe kerülése. Ez önmagában nem is volna probléma, hiszen az élet lényegével, a megélhetéssel függ ösz- sze. Inkább az sajnálatos, hogy egy szélesebb körű, népesebb társadalmi közegben kezd kizárólagosságra törekedni és szert tenni. Ebben a körben a szellemi, erkölcsi értékek alacsonyabb, vagy ggészen alacsony rendűek. Például az adott szó nem kötelez, a vegetációs életet meghaladó Ismeret fölösleges, az adott pillanatban szerzett tudást örökérvényűnek tételezik fel. JELENLEGI TÁRSADALMI-GAZDASÁGI helyzetükben a művelődéssel, tanulással, műveltséggel kapcsolatos vélemények a korábbinál sokszínűbbek, árnyaltabbak lettek. Olyan közművelődési intézmények környékén, amelyekben tartalmas munka folyik, erősödött az intézmény vonzása, szeretéte, kisugárzása, általa a művelődés rangja is. Más oldalról közelítve, a nyolc általánossal, szakmával bírók körében nagyobb tisztessége van a műveltségnek, a tudásnak, s ezek az emberek törekvőbbek is társaiknál. Szívesen képezik magukat tanfolyamokon, iratkoznak be középiskolába, szereznek második, vagy harmadik (!) szakmát, A polarizálódásnak jelentkezett egy olyan hatása is, hogy az emberek nyíltabbá, szókimondóbbakká váltak. Az általános iskolai végzettséggel nem rendelkező ma már kerek perec meg meri mondani a szervezőknek: nem tanulok, nincs értelme, hiszen ez a munka megfelel nekem, keresni sem keresek rosszul. Napjainkban tehát mind nyíltabban érvényesül a két ellentétes tendencia — legalábbis vizsgálódásaim szerint —, egyrészt a művelődés, műveltség tisztességének növekedése, másrészt az ellenkezője. S közgondolkodásunkat e tendenciák határozzák meg. * Megyénk történelmi gyökerű kulturális hátránya közismert, mára azonban — Ítéletem szerint — anakronisztikus. Aligha takarózhatunk vele örökkön örökké. Még 1970-ben, amikor az aktív keresők 43 százaléka nem rendelkezett nálunk az általános iskolai végzettséggel, országos átlagban 39, természetes volt. De most a legutóbbi adatok szerint az országos átlagot még mindig 1,8 százalékkal haladjuk meg, noha eredményeink óriásiak, hiszen több mint a felére csökkent az idézett egy évtizeddel ezelőtti arány. Ma az aktív keresők egyötöde még mindig néhány általános iskolai osztállyal, vagy anélkül végzi munkáját. Képzeljük el, milyen hatással van ez a termelésre, a technikai-műszaki haladás ütemére, a technológiák megújítására, a minőség-} re. Világszínvonalon dolgozni^ termelni csak tanult, képzett emberek tudnak. (Persze a demokratikus lehetőségekkel is). Jelenlegi gazdasági helyzetünkből kilábolni, és a világ fejlett országainak sorába felzárkózni csak velük tudunk. Ezt sokan tudják már, s mégis mostanában kevesebbet tesznek érte. Munkahelyi gazdasági, politikai, társadalmi vezetőkre gondolok, akiki a felnőttoktatást egyértelműen a gazdasági tennivalók mögé sorolták, szinte semmi figyelmet sem fordítanak rá. Tudom, mint minden általánosítás, ez sem mindenütt igaz, de egészében jellemző. Több idős párttag tette szóvá — valljuk meg, joggal —, hogy az utóbbi évek párttag-, gyűlései afféle termelési ta-‘ ná cskozásokká váltak, mert másról sem esik szó, mint gazdasági kérdésekről. ★ A művelődés rangja — a tanulást is beleértve — az említett ellentétes tendenciák ütközésében, úgy tűnik, halvá_ nyodott az öt-tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest Azt gondoltuk jellemző neki-nekl buzdulásainak egyik aranykorában, hogy egyszer, hamarosan megszűnnek a dolgozók általános iskolái, üzemi kihelyezett tanfolyamai. Saját munkánk hibái folytán erről egyelőre szó sem lehet. Az igénytelen emberekben képtelenek vagyunk felkelteni a művelődés iránti igényt Sitt a miértre kellene válaszolnunk. A teljesség kísérlete nélkül csak annyit: mert a gazdasági késztetés beszűkült, a végzettség megszerzése nem jelent anyagi, egzisztenciális előnyt csökkent volta pedig anyagi hátrányt Azt hiszem, nyílván objektív okoknál fogva, s egalltá- rius indítékból, évekkel ezelőtt felborult a végzettség, m tudás és anyagi elismerésének egyenes arányú viszonya. Nem akadt segédmunkás, adtunk neki több pénzt, s még az írni-olvasni tudást sem követeltük meg tőle. A „hó-- rukkmunkás” hiánya felsrófolta a béreket, a pár száz forintos különbségért pedig senki sem veszi nyakába a tanulás küzdelmeit Érdemes lenne újra végig gondolni a tudás, a társadalmi hasznosság és az anyagi ellenszolgáltatás viszonyát Vissza kellene adni, pénzben is megfelelően kifejezésre Juttatni a tudás értékét Ezt látom a legkézenfekfőbb megoldási módnak, mely rangot ad' hat, nagyobb megbecsülést a művelődésnek, tanulásnak. A szocializmus tudatosan épülő társadalom, tehát egyik legfőbb értéke a tudatosság. Ismerjük el, aki tud valamit erkölcsileg, anyagilag -L jobban, mint eddig, jobban másokénál ! Sulyok László
