Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)

1982-09-17 / 218. szám

ítiliPMIlf is WH K Wb WJ3eplg& becs*«!»' k aptntft’ »f DgflasBif Bálint me4 gyei könyvtár. A zárt ajtótó. mögött azonban komoly mun­kálatok folynak. Fölújítják, átfestik a falakat könyves­polcokat. Ezzel egyítfőben nem tétlenkednek a könyvtárosok sem: folyik az állomány tel­jes leltározása. A hét végi szabad napjaikat is a köny­vek és katalógusok között töl- tik az intézmény dolgozói. Másfél évtizede először zár­tak be felújítás miatt, de most sem tart sokáig a szü­net: keddtől újra kölcsönöz­hetünk. Csukák, potykók rettegjetek! HVDSZ-horg ászverstny A HVDSZ megyei bizottsá­ga, éves tömegsportprogram- jának keretében szombatra egyéni és csapatversenyt hir­detett horgászoknak. A leg­ügyesebb halfogók szombaton délelőtt mérhetik össze ügyes­ségüket, szerencséjüket A verseny színhelye az Ipoly nógrádszakáli szakasza. A hor­gászok négyfős csapatokban és egyénileg is versenyeznek egymással. A legjobb eredm- ményt a bíráló bizottság ser­leggel jutalmazza. A hagyományok szerint már nem először megrendezésre kerülő versenyre az idén több mint hatvanan jelentkeztek. Szakemberek a „szomszédból" Az MTESZ és csehszlovák testvérintézménye, a CSVTS, illetve ezek salgótarjáni és besztercebányai vezetőségé­nek együttműködése keretében három faipari szakemberből áUó delegációt látott vendé­gül a megyei faipari tudomá­nyos egyesület. A zsolnai és füleki szakemberek az Ipoly Bútorgyár munkáját, termé­keit, technológiáját tanulmá­nyozták. A tapasztaltakat mindennapi munkájukban, il­letve a műszaki társaság ke­retein belül kívánják kama­toztatni. A delegáció szerdán érkezett és a tervek szerint ma távozik a megyéből. Népművészeti könyvsorozat Az Európa Kiadó gondozá­sában könyvsorozat készül ha­zánk 19 megyéjének népmű­vészetéről. Az első kötet, ame­lyek szerzői a múzeumok nép­rajzos munkatársai, Szolnok megyéről jelenik meg. A tíz­tagú alkotóközösség felkeresi a megye régiségtárait, hon­ismereti szakköreit és ma­gángyűjteményeit, olyan tár­gyak eszközök, leírások után kutat, amelyek eddig még nem kerültek közönség elé. A több hónaposra tervezett ku­tató- és leletmentő munkával népművészeti archívumot hoz­nak létre. Ez lesz az alapja a IC ív terjedelmű, hatszáz képpel ellátott kötet anyagá­nak. A könyv 2 részletben dolgozza fel a Jászság, a Nagykunság és a Tiszazug népművészetét, s az Szabó László kandidátusnak, a szol­noki Damjanich János Mú­zeum főmunkatársának és Bellán Tibornak, a karcagi Győrffy István Nagykun Mú­zeum igazgatójának szerkesz­tésében, előreláthatóan 1984- ben jelenik meg. Citromsav — gombából Lété tudósok Aspergillus niger elnevezésű penészgombát vegysze­rekkel és ultraibolya-sugárzással kezeltek. Ez feltehetően hatott a mikroszkopikus kicsinységéi gom­ba örökletes képességeire. Az új tulajdonságok között egy gazdasá­gilag szerfölött előnyös is akadt: a rnikroszervezet nagyobb meny- yiyiségben választ ki citromsavat. A gombát olcsó táptalajon: cukor­répalében tenyésztik majd. NÓGRÁD Bérek és ellentmondások ülésezett a KPYDSZ megyei bizottsága Tegnap Salgótarjánban, az S2MT székházában tartott ülést a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének megyed bi­zottsága. A megtárgyalásra került több, fontos napirend közül nagy teret szentelnek a vállalatok és szövetkezetek dolgozói bérei és jövedelmei alakulásának elemzésére, s leszűrték a bérpolitikai ter­vek végrehajtásának tapasz­talatait. A bérbizottság értékelése szerint az elmúlt évekhez vi­szonyítva jelentős javulás ta­pasztalható a bérgazdálkodás­ban. A szervezetek többségé­nél megfelelő intézkedési ter­vek készültek, némelyütt, pél­daként a Nógrád megyed Élel­miszer-kiskereskedelmi Válla­latnál, a Nógrád megyei Ven­déglátó Vállalatnál több vál­tozatban. A kereskedelempo­litikai irányelvekben a tel­jes munkaidősök átlagbér-nö­vekedését 5,2 százalékban ha­tározták meg. Ettől megyénk­ben az eltérés viszonylag je­lentős. Az ÁPÉSZ-eknél ettől 2,3 százalékkal több pénz szét­osztásét tervezték, a tanácsi kereskedelemben pedig ennél 1,1 százalékkal kevesebbet. A vizsgálatok szerint az idei el­ső fél évben az ÁFÉSZ-eknél, az elmúlt év hasonló idősza­kéihoz viszonyítva az átlagke­resetek 7,1, a tanácsi kereske­delemben pedig 0,4 százalék­kal nőttek. De a szövetkeze­teknél a bázis időszakhoz ké­pesti kedvező keresetnöveke­dés mögött esetenként az elő­ző esztendei tervszerűtlen bérfejlesztés hatása tükröző­dik vissza. A KPVDSZ megyei bizott­ságának megállapítása szerint az alapszervezetek által jóvá­hagyott intézkedési tervek, bérfel'használási elvek teljesí­tésére vonatkozó törekvések vontatottak, hosszú üteműek. Az éves bérfejlesztés tervezett és megvalósult mértéke nem az igényeknek megfelelő, s esetenként csak névleges bér- fejlesztésekre kerül sor. Az ÁPÉSZ-eknél az első fél év­ben végrehajtott bérintézkedé­sek a hálózatban dolgozóknál csak minimálisak voltak, s nem egy esetben magasabb fizetésemelést csak az ipari tevékenységet folytatók, a szállításban és a szolgáltatás­ban foglalkoztatottak és — a központi igazgatás dolgozói (!) kaptak. Bizonyíték erre, hogy a fizikai dolgozók keresetnö­vekedése a bázishoz képest 7,6, a nem fizikaiaké pedig 7,8 százalékos volt. Nem job­bítja a dolgozók hangulatát, hogy több szövetkezetnél — példaként a salgótarjáni, a szécsényi és a magyarnándori ÁFÉS'Z-eknél — a . bérintéz­kedéseket csak a második fél évben léptetik életbe. A tanácsi kereskedelemben is hasonló a helyzet, bár ott több pozitív dolgot észleltek a KPVDSZ bérbizottságának munkatársai. Az iparcikk- va­lamint az élelmiszer-kiskeres­kedelmi vállalatcfe és a ven­déglátó folyamatosan gondos­kodik dolgozói bérének növe­léséről és „karbantartásáróF. A HNF tárgyalta Az őszi társadalmi munkahónap feladatai Milyen feladatok állnak a városkörzeti népfrontbizott­ságok előtt az őszi társadal­mi munkahónap megszervezé­sében? E közérdekű és fon­tos kérdésre kereste a vá­laszt a Hazafias Népfront vá­rosi elnöksége tegnap, Salgó­tarjánban megtartott ülésén. A már eddig jól bevált mód­szerek mellett a nagyobb mozgósító erő érdekében, a körzeti népfrontbizottságok képviselői személyesen és le­vélben keresik fel a lakóterü­leteken élőket, hogy felhív­ják a figyelmüket, a lakóház és környékének rendbentar­tására. A HNF városi bizott­sága, valamint a társadalmi munkát szervező bizottság, az iskoláktól, intézményektől, gyáraktól hasonlóképpen azt kéri majd, hogy a védnöksé­gük alá tartozó területek — parkok, zöldterületek — tisz­taságát óvják és rendbentar- tásukról gondoskodjanak. A HNF salgótarjáni városi el­nöksége ezen túl megvitatta a második fél év munkatervét, majd tájékoztató hangzott el a magyar—finn barátsági hét salgótarjáni és vantaai ren­dezvényeiről. 1982. szeptember 17^ péntek. Zéófia napja. A Nap kel 6.23 — nyug­szik 18.53 órakor. A Hold kel 5.52 — nyugszik 1921 órakor. Százhuszonöt érnél ezelőtt, Í857. szeptember 17-én szüle­tett, és 1935-ben — 78 éves korában — halt meg Konsz- tantyin Cioikovszkij világhí­rű szovjet tudós, a korszerű rakétatechnika elméletének megalapozója, az űrhajózás alapelveinek első megfogalma­zója. Időjárás szombattól keddig Várható időjárás ma estig?? or­szágszerte folytatódik az eddigi­ekhez hasonlóan, általában derült, száraz, meleg idő és gyenge lég­mozgás. De délelőttig erős le^z a párásság, sőt többfelé köd képző­dik, illetve egyes vidékeken átme­netileg erősen befelhősödik az ég. Legmelegebb délutáni órákra 23 és 28 fok közé várható a hőméi­Távolabbi kilátások szombattól keddig; folytatódik az évszakhoz képest meleg idő. Hajnalban erő­sen párás lesz a levegő, sokfelé képződik köd. Legalacsonyabb haj­nali hőmérséklet 9, 14 fok között* a legmagasabb nappali hőmérsék­let 22, 27 fok között valószínű. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék nem vár­ható. — A legtisztább munkahely címért indítottak akciót az OTP megyei igazgatóságának szocialista brigádjai. Munká­jukat csütörtökön a KÖJÁL szakembereinek bevonásával értékelték. A legtisztább mun­kahely címet a számviteli osz­tály Tyereskova nevét viselő szocialista brigádja nyerte el. — Sikerrel zárait tegnap a Karancslapujtői Karancs Ter­melőszövetkezet területén meg­rendezett IV. országos terme­lőszövetkezeti erdőgazdasági napok rendezvénysorozata. Az erdészeti és fafeldolgozási munkával kapcsolatos gépbe­mutatókat, kiállításokat és filmvetítéseket csaknem há­romezren tekintették meg. — Találkozás Berkesivei. Nagy érdeklődéssel várt ven­dég járt tegnap Nagybátony- ban. A bányász kulturális he­tek rendezvénysorozata kere­tében Berkesi András író ta­lálkozott olvasóival a gép­üzemben, majd a Bányász Mű­velődési Házban. — Gombaszakértők lehetünk. A leggyakoribb vadon termő ehető és mérgező gombák megismertetésére alap- és kö­zépfokú gombaismerői tanfo­lyam indul október folyamán a kertészeti egyetemen. Az érdeklődők írásban jelentkez­hetnek az egyetem továbbkép­zési osztályán: Budapest, 1118, Villányi út 35. Kétszáz elsős jelentkezett Új tanév a dolgozók középiskolájában Több szempontból is új tan­év kezdődött el a napokban a salgótarjáni dolgozók kö­zépiskolájában. Túl a szoká­sos szeptemberi induláson, változások kapcsolódnak az 1982/83-as tanévhez. A középiskolák nappali ta­gozatai után a levelező, esti osztályokban is fokozatosan belépnek az új nevelési és ok­tatási tervek, új tantervek és dokumentumok alapján folyik a tanítás. Salgótarjánban a középiskolát végzett, közgaz- daságis kiegészít ősöket kivéve minden elsősre vonatkozik ez. Csaknem kétszázan iratkoztak be a különböző osztályokba, elég sok felnőtt tanulót érint tehát a változás. A lényege: áttértek a heti kétnapos ok­tatásra. ami átalakítja a pe­dagógiai módszereket is. A két nap közül minden héten az egyiken az új anyagrészek­kel ismerkednek, a másikon a begyakorlást, rögzítést végzik. Sokat várnak ettől: remélhe­tően csökken a 'lemorzsolódás aránya, hiszen ha már az is­kolában sikerül a legfonto­sabb dolgokat megtanulni, fel­készültebben jöhetnek a be­számolókra, vizsgákra. Ilyen­kor a kezdésnél sokaknál van szükség felzárkóztatásra, szint- rehozásra, hiszen más-más az általános iskolából hozott anyag, tudás. Különösen az anyanyelv és a matematika terén emelkedhet ezzel a szín­vonal, ami kihat a többi tárgy­ra is. A korábbi öt-hat óra helyett 10,5 lesz átlagosán he­tente. Az iskolai előnyök mellett azonban üzemi hátrányai is vannak e korszerűsítésnek; a beiskolázásban is okozott né­mi gondot. Gondoljunk csak az ötnapos munkahétre: a to­vábbtanuló dolgozó csak há­rom napot tölt tisztán á mun­kahelyén. Tavasz óta a rende­let. előírása szerint a legtöbb helyen ledolgoztatják ezt az időt, csak a konzultációkra, vizsgákra engedi el cége a clolg,özet. Kevesebb lett a ta­nulmányi szabadság, 15 nap­ról tízre csökkent. Volt azon­ban olyan terület, ahol sike­rült rugalmasan alkalmazkod­ni ehhez — a kereskedelem­ben, vendéglátásban általában a hétfő szabad többeknek. Ezért az egyik iskolai napul ezt választották és a nem fi­zikai munkát végzőknél át­szervezéssel pótolható a ki­eső Idő. Az üzemekben jobban át­gondolják a beiskolázási ter­veket. A fölülbírálás mindhá­rom érintettnek, a munka­helynek, iskolának és a ta­nulónak jó is lehet, mert azok ülnek az iskolapadba, akik valóban akarnak tanulni, akik­nek szüksége van a középfo­kú végzettségre, vagy belső igényből szeretnének leérett- ségezni, többet tudni. Két gimnáziumi, két köz- gazdasági kiegészítős, vala­mint egy-egy kereskedelmi, közgazdasági, építőipari osz­tály indult elsőben. A máso­dikban érdekesség, hogy sok szakmunkásképzőt végzett je­lentkezett különbözeti vizsga után. A felsőbb osztályokban már kevesebben vannak. Töb­ben lemorzsolódtak, megbuk­tak nyáron. Az oktatást , hét főállású és 36 óraadó tanár végzi. Öj reklám? Rohanó perceinket hivatottak megkönnyíteni az eligazító táb­lák, feliratok. Nyilván sok oka lehet annak, ha egy felirat nem a helyén van. Ilyesmi történhe­tett az ÉVI Üzletház utcai oldal­üvegének felhívó szövegével is. A szörpök, befőttek nagybetűs dekorációja alatt sidolok és pad­lótisztítók, a készétel feliratú üvegrészen vimek, ruhaöblitők, szivacsok árválkodnak. Konzerv- ként samponokat és mosóporo­kat reklámoznak, no és az üdí­tő Márka - itta már ma?, öb­lítők, hipók, samponok... A kíná­lat összhatása kissé furcsa és megmosolyogtató. Persze lehet, hogy az egyszerű szemlélődő a jövő választékában gyönyörköd­het? Vagy talán mindez egy új reklámcsomagolás? —d— — Á zavartalan fisz! forgat lomért. Az immár hagyomá­nyos őszi csúcsforgalom za­vartalan lebonyolítására teg­nap új vállalásokat tett a Sal­gótarján külső vasúti csomó­ponton dolgozó MÁV—Volán komplexbrigád. Ennek értel­mében tovább gyorsítják a kocsik ki- és berakását, csök­kentik a tartózkodási időt és szombat-vasárnapon is bizto­sítják az áruforgalmat. ' — számla nélkül, gyorsított ügyintézéssel kártalanítják az Állami Biztosító megyei szer­vei a gépjárművezetőket, ha ennek egyébként biztosítottak a feltételed. Az idei I., fél év­ben 400 casco és 298 kötelező felelősségi biztosítással ren­delkező ügyfél kapta meg itt négy-öt napon belül a kárté­rítést. Svéd exportra naponta közel hatszázötven darab pihend^ széket készítenek a Fémbútoripari Szövetkezet rétsági te­lepén. A csőváz-alapanyagot a Salgótarjáni Kohászati Üze­mektől szerzik be, melyet aztán szalagrendszerű termelési folyamatban alakítanak. TÁNC — MINDEN MENNYISÉGBEN A salgótarjáni Kohász Mű­velődési Központban évek óta közkedveltségnek örvendenek a különféle tánctanfolyamok. A napokban beindult a gyer­mekbalett: a haladók mel­lett a figurákkal csak most ismerkedő óvodásoknak is ala­kítottak egy csoportot. Vár­nak még jelentkezőket a hat­hetes társastáncoktatásra. Tu­lajdonképpen ez tánciskola, mai módra: a hagyományos, standard táncok mellett a modern, dizskózenére „lejthe­tő” változatokkal is megismer, kedhetnek a fiatalok. Nagy­számban jelentkeztek a jazz- balettre is, két csoportot kel­lett indítani, hogy az újakat fogadni tudják. MARTSA ISTVÄN- EMLÉKKIÁLLlTÁS BALASSAGYARMATON A balassagyarmati Palóc Múzeum nagytermében teg­nap délután Réti Zoltán fes­tőművész nyitotta meg Martsa István szobrászművész emlék- kiállítását. A négy éve el­hunyt neves művész nagyívű pályát futott be: fizikai mun­kásból lett a felszabadulás után alkotóművész, aktívan bekapcsolódott a képzőművé­szeti közéletbe is. Az ország számos részén köztereken lát­hatók alkotásai. Munkássá­gának másik vonulata az éremművészet, ezt is több al­kotása reprezentálja a tegnap megnyitott tárlaton. A második keverő Egy brigád — egy raj A salgótarjáni Bem József úti Általános Iskola Gábor Áron úttörőcsapatának hosszú évekre visszanyúló, hagyomá­nyos kapcsolatai vannak a Salgótarjáni Ingatlankezelő Vállalattal. Az egymás segíté­sére és közös programokra épülő együttműködés megter­vezésére az idei mozgalmi év nyitányaként a vállalat kilenc szocialista brigádjának veze­tője és az úttörőrajok veze­tői a napokban tanácskozásra jöttek össze. Miután Kiss Ág­nes csapatvezető ismertette a csapatszintű feladatokat, a brigád- és rajvezetők párosá­val elvonultak, hogy kiskö­zösségekre lebontott, konk­rét együttműködési tervet ké­szítsenek. Saljapin gitárja A zenekultúra Glinka nevét viselő központi múzeumában, a Szovjetunióban és a külföldi or­szágokban élő népek több mint 500 zeneszerszámát gyűjtötték össze. Vannak itt üstdobok a Ka­nári-szigetekről, bolíviai, argen­tin, brazil ütő-, fúvós- és húros hangszerek. Ugyanitt hagyományos régi orosz háromhúros vonóshangsze­rek, zsalejkák, dudák, pásztorsí­pok, harmonikák is láthatók. A húros hangszerek között látható az a gitár is, amelyet Nasztya Poljakova cigányénekesnő 1927- ben ajándékozott F, I. Saljapin- nak. Egy műszak — kétszáz tonna A megye nyugati fertályá­ban már kitűnőre vizsgázott az új, olcsó, energiatakarékos útszerkezeti anyag, a pernye­beton. A KPM megyei köz­úti igazgatósága a kelet-nóg­rádi utakon is szeretné pénz­ügyi lehetőségei szerint fel­használni a sok előnnyel ke­csegtető betonfajtát, ezért per- nyebeton-keverő telepet léte­sít a salgótarjáni központi te­lephelyen. A betongyártáshoz szükséges pernyét Lőrinciből, a Mátravidéki Erőműtől szál­lítják, ahol a nagy mennyi­ségben felhalmozódott „mel­lékterméknek” csak a kiter­melése és az elszállítása ke­rül pénzbe, a kőanyagot pe­dig a környező kőbányák ed­dig hasznosíthatatlan meddő­je adja. A már üzemelő nóg- rádkövesdi telep mintájára kialakított berendezés egy műszak alatt 200 tonna per­nyebetont állít elő. A napo­kon belül meginduló próba- gyártás termékéből a telep­helyen belüli úthálózatot be­tonozzák le, jövőre pedig a fentebb említett kereten be­lül úttestek szélesítésére, szer­kezeti megerősítésére használ­ják fel a tarjáni pernyebe­tont. NÖGR.tD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11 -KM. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BAHNT TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint, negyedévre 102 forint, egy évre ___ 400 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Felelős vezető; KELEMEN GABOR igazgaló. Indexszám; 25 072 HU ISSN 0133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom