Nógrád. 1982. szeptember (38. évfolyam. 204-229. szám)

1982-09-16 / 217. szám

lílettnenféssel bizonyítottak Vízimentük Bánkon Megyénk közkedvelt kirán­duló. és fürdőhelye a bánki tó. A hátunk mögött hagyott nyáron a hét végi forgalmas napokon már különleges men­tőszolgálat óvta az itt fürdő- zőket. A rétsági járási Vörös- kereszt vezetősége, a járási pol­gárvédelmi parancsnokság a nagyközségi tanáccsal együtt­működve szervezte meg az ön_ kéntesekből álló mentőszolgá­latot. Kezdetben csak a part men­tén működtek, elsősorban az elsősegélynyújtást biztosítot­ták. Később az egész tó terü­letére kiterjesztették a fürdő- zők védelmét szolgáló tevé­kenységüket: csónakból figyel­ték az embereket, a hangos­bemondóban a napozással, für­déssel kapcsolatos tanácsokat ismertették (a vízi mentőszol­gálat tagjai korábban kikép­zésben részesültek) és nem egy esetben a matracról leforduló, úszni nem tudó fürdővendé­gek segítségére siettek. Egy esetben a közvetlen életve­szélyt is elhárították: Hajdúk Pál egy ötéves gyermeket mentett ki a vízből, akinek le­eresztett az úszógumija. A nyár tapasztalatai azt mutat­ják: jövőre újra megszervezik Bánkon a hét végi vízi men­tőszolgálatot. Szükség van rá! Aranylakodalom Kisterenyén Á minap ritka családi ese­ményre került sor Biró Do- mokoséknál, Kisterenyén. A 75 esztendőt megért férfi és nejei, Szabó Klára tartották aranylakodalmukat. A ritka családi jubileumon többek kö­zött részt vett az „ifjú házas­pár’* hat gyermeke, hat uno­kája és dédunokája is. Vala­mennyien tanúi voltak annak, hogy a két boldog ember is­mét kimondták egymásnak az igent. HÁROM HÍR AZ ÖBLÖSÜVEGGYÁRBÓL Kiállítás Kiállítás nyílt kedden dél­után a salgótarjáni öblös- üveggyár Kossuth Művelődési Mázában. A fegyveres erők napjának közelgő ünnepét rep­rezentáló kiállítás az üveg­gyári MHSZ-alapszervezet elmúlt évekbeni munkáját mutatja be a látogatóknak gazdag képanyagban. Szakszervezet a munkavédelemért Már a közelgő télre gondol­nak a gyári szakszervezeti bi­zottságon. Legalábbis ezt bi­zonyítja, hogy a közelgő szb- ülés legfontosabb napirendje a téli időszakban, adódó mun­kavédelmi tennivalók meg­tárgyalása. Idén még 650 vagon.. ’;. üvegárut szállít külföl­di országokba és a hazai pi­acra az üveggyár. Ebből a mennyiségből mintegy 260— 300 vagon az export. NDK, szovjet, bolgár, NSZK, fran­cia, osztrák, olasz és iraki megrendelők várnak még szál­lítmányt a nógrádi nagyüzem termékeiből. NÓCíRÁD Kemerovói újságírók érkeztek Nógrádba A Szibériában megjelenő KUZBASSZ és a NÖGRÁD szerkesztősége között éppen 15 éve jött létre a testvéri­baráti kapcsolat. Az együtt­működésnek már számos meg­nyilvánulása volt, kölcsönös tapasztalatcserékre került sor a két testvérmegye szerkesz­tőségének munkatársai kö­zött. Tegnap kemerovói test­vérmegyénkből háromtagú új­ságíró-küldöttség érkezett megyénkbe: Zinaida Cserno- vol, a novokuznyeczki újság építési rovatvezetője, Tamara Gornyeva testvérlapunk mér­nök-közgazdásza és Evelina Szuvorova, a Kuzbassz kul­turális rovatának vezetője. Testvérmegyénk újságíró­küldöttségét tegnap délelőtt a Ferihegyi répülőtéren szer­kesztőségünk, a Nógrád me­gyei Lapkiadó Vállalat és a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat vezetői köszöntötték. Ezután budapesti városnézés­re került sor majd a Magyar Üjságírók Országos Szövetsé­ge székházában dr. Szellő Ti­bor, a MUOSZ-szakosztályok titkárságának vezetője fogad­ta a szibériai vendégeket, s tájékoztatta a magyar újság­írók munkájáról. Szibériai vendégeink teg­nap a kora esti órákban Sal­gótarjánba érkeztek. A me­gyében hat napot töltenek. Közben találkoznak a megye párt- és állami vezetőivel, Salgótarján képviselőivel, el­látogatnak Balassagyarmat­ra, a karancssági termelőszö­vetkezetbe, s a Salgótarjáni Ruhagyárba, több más üzem­be, a megye munkásmozgal­mát megörökítő múzeumba. Beszélgetést folytatnak a szo­cialista brigádtagokkal, üdülő bányászokkal. Indul az Űttörősarok Nógrád megye úttörőihez! A Magyar Üttörők Szövetsége Nógrád megyei elnöksége és a NÓGRÁD KISZ-alapszervezete Barátunk az újság elne­vezéssel ismét megindítja akcióját, melynek célja, hogy az úttörők közül minél többen legyenek az újság tudósítói, külső munkatársai, értő olvasói. Mit várunk tőletek? Olyan írásokat, rövid tudósításokat, amelyekben közösségetek mindennapi életéről, eseményei­ről, mnnkájárói számoltok be. És természetesen egyéb ér­dekességekről is, amelyekről úgy vélitek, hogy érdemes tá­jékoztatni úttörőtársaitokat, a lap olvasóit. A szerkesztősé­günk címére beküldött írásokból kéthetente rendszeresen közlünk az Űttörősarok rovatban. Címünk: Űttörősarok, NÓGRÁD szerkesztősége 3100 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. A legjobb és a legszorgalmasabb pajtásokat már a fél­idei számvetéskor díjazzuk — egy-egy ajándékcsomaggal —, a tanév végén pedig 30 tudósítót ismét meghívunk a salgó- bányai nemzetközi úttörő- és sajtótáborba, ahol a pihenés és szórakozás mellett az újságkészítéssel, a sajtóműfajokkal is megismerkedhetnek a pajtások. Várjuk az írásokat! Nógrád megyei úttörőelnökség NÓGRÁD KISZ-alapszervezete Tavaly kezdték, idén folytatják Egymillió a zsebünkben marad Tavaly fennállásának ne­gyedszázados jubileuma alkal­mával rendezett első ízben nagyszabású, árengedményes vásárlási akciósorozatot a megyeszékhelyi Centrum Áru­ház, amelyet az akkori nagy sikerre való tekintettel idén is megrendeznek. Múlt hét péntekétől tart a műszaki eik_ kék vására, tegnaptól pedig 30—60 százalékos árenged­ménnyel árusítanak kötöttáru­kat, kesztyűket, ágyneműket, zoknikat, férfinadrágokat, ke­rámiákat, cipőket, háztartási és vegyicikkeket.. A két hé­ten át tartó vásár ideje alatt csaknem négymillió forint ér_ tékű készlettel várják a kö­zönséget, s terveik szerint az engedmények révén csaknem egymillió forintot tud megspó­rolni a lakosság. A Centrum egyik szimpatikus kezdemé­nyezése, hogy az öregek éve alkalmából, a jövő hónap égyik napján harmincszázaié, kos árengedményt adnak va­lamennyi hatvan év feletti vásárlónak. BÄNYÄSZF1ATALOK— ISKOLÁSOKÉRT Szeptember óta a saouospa­taki akna üzem SáHai fenre KISZ-alapszervezete egy ötö­dikes osztály segítését vállal­ta. A fiatalok a nagybátonyi Bartók Béla Általános Iskola József Attila rajával számos közös programot terveztek a tanévre. Előadásokat, vetél­kedőket, kirándulásokat a töb­bi között. Így október első hét végéjén a szorospataki út­törőtáborban rendeznek két­napos programot sporttal, já­tékkal fűszerezve. A KISZ- és az úttörőmoz­galom együttműködésének ezt a kezdeményezését más alap­szervek figyelmébe is ajánl­hatjuk! Naptár 1982. szeptember HL csütörtök Edit napja A Nap kel 6.22 —• nyug­szik 18.55 órakor. A Hold kel 4.36 — nyugszik 18.55 órakor. Száztíz évvel ezelőtt, 1872. szeptember 16-án született Szarvason, és 91 éves korá­ban, 1963-ban hunyt el Melich János nyelvész, egyetemi pro­fesszor, akadémikus. Derült idő Várható időjárás az ország te­rületére ma estig: továbbra is lerült idő várható, eső nélkül. A légmozgás gyenge, változó irányú marad. Reggel erősen párás lesz a levegő, többfelé keletkezik köd, amely délelőttre feloszlik. Leg­magasabb nappali hőmérséklet 24— 29 fok között valószínű. — Csökkenteni számukat. A Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat tegnap összehívta azokat a dolgozóit, akik még nem rendelkeznek ,az általá­nos iskola nyolc osztályának elvégzését tanúsító bizonyít­vánnyal. A gazdasági és tár­sadalmi vezetők vázolták előt­tük a továbbtanulás szüksé­gességét, lehetőségét. Elegen­dő jelentkező esetén kihelye­zett osztály is indul. — Zavarmentesebben. Idén tovább csökkent a nagybáto­nyi szénosztályozón az üzem­zavarból eredő kieső idő. Terv­szerűen, jó minőségben végez­ték a tmk-munkát, a kányá- si szakaszon öt kilométer hosszú kötélpályát cseréltek újra, s korszerűsítették a kül­fejtési feladó kaparószalag- jáí is. A rekonstrukciós mun­kálatokra csaknem 870 ezer forintot költöttek. A lakásokat is védik Megelőzik a tüzet A Salgótarjáni Ingatlanke­zelő Vállalatnál a minap ala­kult meg a tűzvédelmi bizott­ság, melynek feladata a közel, múltban elkészült tűzvédelmi szabályzat betarttatása. A vál­lalat „vagyona", beleértve a lakások értékét is 1,7 milliárd forint. Van tehát mit óvni a vörös kakastól”. Már eddig is jelentős összegeket áldoztak a lakások védelmére. Elég csak a középmagas és magas­épületekben hétmilliós érték­ben felszerelt tűzjelző hálózat­ra gondolnunk. A bizottság el­sőrendű feladata a több mint 600, részben tűzveszélyes anyagokkal, vagy körűimé, nyék között tevékenykedő dol­gozójának tűzvédelmi oktatá­sa. Ezen túlmenően rendszeres vizsgálatokat végeznek első­sorban a közös helyiségek, pincék, padlások tekinteté­ben. Ügyelnek többek között arra, hogy ne halmozódjon fel tűzveszélyes anyag ézeken a helyeken. Szükség esetén la­kásokban is tartanak szemlét. — Család és szabadság. A salgótarjáni Bányász Művelő- lési Ház műszaki klubjának szervezésében izgalmas témát vitattak meg tegnap délután az érdeklődők. A nyitott és zárt családokról, a függőség, szabadság kérdéseiről tartott előadást Ferencz fairé a klub­tagoknak. — Űtlezárás Szarvasgedén, A Nógrád megyei közúti igaz­gatóság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a Galgaguta —Jobbágyi közötti úton, Szarvasgede községben mától november 15-ig hídépítési munkálatok miatt az utat le­zárják. A terelőutak a követ­kezők: Galgaguta felől: szarvasgede—apci csomópont, 21-es út; Salgótarján irányá­ból: 21-es út—apci csomópont —Szarvasgede, Csécse felől: Csécse—Szarvasgede—Jobbá­gyi. gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa íd. VARGA GYULA hosszan tartó betegség után, 58. életévében elhunyt. Temetése 1982. szeptember 17-én, i5 óra­kor lesz az Albert-aknai te­metőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa JUHÁSZ B&LA súlyos betegség után, életé­nek 63. évében elhunyt. Te­metése 1982. szeptember 17-én. 17 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Haladni a korral... ~A karancskeszi buszmegállóban a déli buszra várunk. Hatvan év körüli bácsi forgolódik a fiatalok között, majd egyiküket megszólítja: — Laci fiam, mond má’ el újra, hogy kell a henger tér­fogatát kiszámítani! — Józsi bácsi, vegye az alapkör sugarát, emelje négy­zetre, vagyis szorozza meg önmagával. A kapott összeget szorozza pível, azaz háromegésztizennégyszázaddal, és ezt szorozza a henger magasságával. Csak vigyázzon a mérték- egységekre! — Es ha ez megvan, hogy lehet literbe átteni? — Ahány köbdeciméter, annyi liter. De, Józsi bácsi, minek ez magának? — Tudod fiam, gyűjtöttem egy kis cefrét. Tudni aka­rom, hogy mennyit. — vési — Megyénk dinamikusan fejlődő, évről évre gyarapodó váro­sa Balassagyarmat. Képünkön: a város peremén, a Hont! úton modern, többszintes családi házakat láthat a szemle; lődö. Egy őrült éjszaka Mester és tanítvány Korszerű építőanyagok és szerelvények kiállítása látható a rétsági Asztalos János Művelődési Központban, mely szep­tember végéig tekinthető meg. Az autóvezetésben Takács Tibor volt a tanítvány, de a törvények megszegésében in­kább ő bizonyult a mesternek, szerepet cserélve Hegyi Jó­zseffel. Bár ez utóbbi fiatal­ember sem az idén állt elő­ször bíróság előtt. Két éve — tizennyolc esztendősen — it­tas vezetésért már elítélték. A hat évvel idősebb ‘Ta­kácsnak már „tarkább a priusza”. Súlyos testi sértés, majd erőszakos nemi közösü­lés miatt ítélték el korábban, s összbüntetésként öt év bör­tönt róttak ki rá, melyből fel-, tételesen szabadult idén feb­ruárban. Június 16-án Takács egész nap italozott. Estefelé a sal­gótarjáni Tükrös vendége volt, egy nőismerőse társaságában mikor ugyanide betért, s asztalukhoz ült Hegyi. Sört ittak, pálinkával. Este kilenc tájban úgy döntöttek, hogy Kotyházapusztán folytatják az esti szórakozást. Ide Hegyi gépkocsijával jutottak el, aki nem átallott ittas fővel a vo­lánhoz ülni. Kotyházán né­mi borozgatás után Takács megkérte Hegyit, vinnék ha­za ismerősüket Kisterenyére. Az eleinte ódzkodott, érezte már az italt, de végül hagyta' magát meggyőzni. Újra a vezetői ülésre ült s nem sok­kal később, a benzinkútnál helyet cserélt Takáccsal. Az ugyanis emlékeztette, hogy Hegyi többször ígérte: megta­nítja őt vezetni, s most úgy vélte épp itt az ideje! A fiatalabb legény dirigált: mikot melyik pedált nyomja, mit hogyan tegyen, a tanít­vány pedig jól-rosszul követ­te az utasításokat. Inkább rosszul, mert egy erősen jobbra ívelő kanyart nem tu­dott „bevenni”. Hogy a szesz, vagy a gyakorlatlanság volt- e az ok mindegy, végül a ko­csi az út menti árokban felbo­rult. Takács és Hegyi talpraállí­tották és feltolták az útra a járművet, mely összehorpad­va, kiesett szélvédővel siral­mas látványt nyújtott. Takács barátnője gyalog indult kö­zeli lakhelyére, a két kárval­lott pedig megegyezett, hogy Takács másnap szervizbe vi­szi a kocsit, melyet Hegyi nem mert hazavihni, s így a sal­gótarjáni síküveggyár előtti parkolóban állított le. Ezután mindketten hazain­dultak, de Takács úgy gon­dolta, nem árt átismételni a tanultakat, s visszafordult. Be­ült a kocsiba, felhajtott az STC-klubig, majd megfordult, hogy a kocsit visszavigye. Út­közben az összetört jármű feltűnt egy rendőrjárőrnek, s meg akarta állítani. Takács erre a gázba taposott, de fris­sen szerzett tudománya cser­benhagyta, s a kocsival egy kerítésnek ütközött. A szakértők megállapítot­ták, hogy az éjszakai kocsi­kázás során enyhe, illetve kö­zepes alkoholos befolyás alatt vezettek a tettesek. Az ittas vezetés mellett Hegyit — aici tudta, hogy Takácsnak jár­művezetői engedélye nincs, s ráadásul legalább olyan ittas mint ő — járművezetés tiltott átengedésének vétségében is bűnösnek találta, s ezért hat­hónapi, fogházban letöltendő — két év próbaidőre felfüg­gesztett — szabadságvesztés­re ítélte. Takácsot mint visz- szaesőt az ittas vezetés és jár­mű önkényes elvétele vétsé­géért kilenchónapi börtönre ítélte s a közügyektől két év­re eltiltotta. Mindkettőjüket két évre eltiltották a gépjár­művezetéstől. A Salgótarjáni Járásbíróság dr. Ablonczy László tanácsa által hozott ítélet Hegyire néz­ve jogerős, míg Takács eny­hítésért fellebbezett. — S =* "l NOGRAD • Hagyat S*oclaHsta Munkáspárt Nófftftó megyei Bizottsága és a Nógráű megyei Yantes lapja. POszerkesztót «OTYAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Pa«»« «me .«*».'*• í*.1®*“?’ “2”* FószcrKesztö s U-5U4. 6 portrovat s U-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóca Imre tér«, Cctefoa; 12-542. Telex: 229109. irányi tószám: 310L Terjeszti: a Magyar Posta, előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél, előfizetési dij egy hónapra M forint, negyedévre 102 forint, egy evra ISO forint előállítja^ a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 1101 Salgótarján. Palóca Imre tér t PÍ.I M. Felülő * vezetői KELEMEN GÁBOR Igazgató. Indexszámi 23 072 HU ISSN 0133-133«

Next

/
Oldalképek
Tartalom