Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-12 / 188. szám
Céljuk: Gyökeret ereszteni a területi ?, bajnokságban BeszífeeMs Tétti Józseffel, e Pásztói SE labdarógéiMk edzőjén! r A Pásztói SE labdarúgó- csapata az idén megnyerte a megyei bajnokságot A harmadik vonalba kerülésért a fővárosi Vasas Izzóval vívott nagy csatát És nyert Pedig az NB I-et is megjárt újpesti együttes ma sem akármilyen játékosokkal rendelkezik. A feljutás körülményeiről, a célokról, a nyitány előtti helyzetről beszélgettünk a pásztóiak edzőjével, Tóth Józseffel. — Hogyan jutottak ti az tsztályozóig? — A csapat megfelelően felkészült a megyei bajnokságra. A cél az első három hely valamelyikének megszerzése volt. A kellemetlen vereségek ellenére ősszel mégis a harmadik helyen végeztünk. Megfogalmazódott: bajnokságot kell nyerni! A folytatásra kedvező körülmények között kerülhetett sor. Az edzések és az előkészületi mérkőzések során kialakult a rajtoló gárda. Az első kilenc mérkőzésen nem kellett változtatni. A Nagyoroszi elleni idegenbeli mérkőzést megnyertük. Ezzel elhúztunk a riválisoktól. Negyvenöt ponttal végeztünk az első helyen; kilenc ponttal előztük meg a második helyezett Balassit. A játékosok elhitték, hogy van mit keresniük az osztá- lyozón is... — Mi történt a fővárosban és Pasztán? — Amikor tudomásunkra Jutott, hogy kivel játszunk, kissé megszeppentünk. Ámbár mindegy, hogy kit kaptunk volna ellenfélként a Budapesti Izzón kívül. A két találkozóra alaposan felkészültünk. Újpesten döntetlent játszottunk, idehaza 2—0-ra nyertünk. Érdekes, hogy idegenben jobban szerepeltünk, itthon a cél mindössze a két pont megszerzése volt. Sikerült! Sikerült, noha az Izzó kitűnően játszott. A hazai találkozón — attól függetlenül, hogy néhányan kiemelkedtek játékukkal — az egész csapat a maximumot nyújtotta. Személy szerint én annak is A területi bajnokságba felkerült Pásztói SE labdarúgócsapata. Állósor: balról jobbra: Tóth József edzó, Bodó József, Németh Zoltán, Szarvas Miklós, Szeles László, Veres Miklós, Kovács Attila, Bedő Ferenc, Básti István, Gyóri Sándor intéző. Guggolnak: Nagy Sándor, Antal Tibor, Blázsovics György, Kelemen Imre, Reviczki János, Szabó Tibor, Tóth József és Jeck Ferenc. örültem, hogy valamennyi játékosom betartotta a taktikai utasításokat. — Milyen célokkal indulnak a területi bajnokságnak? — Gyökeret szeretnénk verni a magasabb osztályban. Ennek megfelelően a mércét is felemeljük. A tíz-tizenegyedik hely valamelyikét akarjuk elérni. Még akkor is, hä tudjuk, ismerjük a csapat erejét, aztán az NB II-ből csoportunkba került „nagycsapatok” energiáját. Okos, jó taktikával, lelkes, odaadó játékkal elérhetjük, amit akarunk. — Kik alkotják a keretet? — Az alapozást július 6-án tizennyolc játékossal kezdtük. A régiek: Reviczki, Nagy, Szabó, Blázsovics, Antal, Németh, Szeles, Bedő, Veres, Kovács, Szarvas, Boros, Tóth és Bodó. Az újak: Szőke Lajos és Orosz László Nagybátony- ból, Balogh János az STC-ből és Oláh Sándor a Síküveggyártól. — Básti és Jeck? — Még nem edzenek, de mi továbbra is számítunk a két kiváló játékosra. Egyébként valószínű, hogy hozzánk igazol Halasi Sándor, a Szőnyi SE kapusa. — A közvéleményben elterjedt, hogy önökhöz kerül Kegye Zoltán és a gyöngyösi Budai... — Szerettük volna őket fogadni, de az érdekeltekkel folyó tárgyalások megrekedtek. — Mit vár tus első két fordulóban? — Annak ellenére, hogy nehéz találkozók vannak előttünk, tisztes helytállást, jó szereplést és azt, hogy a két mérkőzésen megalapozzuk önbizalmunkat. Mint, ahogy az MNK-ban az országos döntőbe való jutás is jelentett valamit. Az eredménnyel pesszimista szurkolóinkat is áthangolhatjuk. — Milyen csapat kezd Gyöngyösön? — A kezdő 11-et csak a mérkőzés előtt jelölöm ki. Tóth István Salgó *82 it Szabó Ervin kitűnően szerepel Bemei András, a Tipog- Biró Sándor Csíkszeredái ráfia mestere átvette a veze- mester. test. (Bábel László felvételei) Az 5. forduló két függő játszmája a papírformát igazolta a Salgó '82. vegyes mesterversenyen. Gál izgalmas végjátékban döntetlent harcolt ki Szőllősi mester ellen, míg a második partiban Bérnél, a Tipográfia fiatal mestere a 80. lépésben érvényesítette gyalogelőnyét Szirmaival szemben. A 6. forduló éles küzdelmet hozott, s jellemző, hogy négy játszma öt óra alatt sem fejeződött be, függőben maradt. Palla Szabó Ervinnel, Gál Szokácscsal megosztozott a pontokon. A forduló győzelmét mini játszmában Bérnél aratta Frink ellen. A tarján! mesterjelölt matthálóba került, s a 22. lépésben feladta a játszmát. Biró mesternek futópárja, s pozíció- előnye van Bakossal szemben, telt táblán várja a folytatást Ká- nya és Szirmai, Szőliösinek nyerési esélye van Györkössel szemben, míg Klepej jobb állásban függözött Prelovszky mester ellen. Üjabb győzelmével Bemei András, a Tipográfia versenyzője öt ponttal átvette a vezetést. Mögötte Prelovszky (Bp. Spartacus) 4 (1), Györkös (PMSC) és Szabó E. (St. Volán) 4—4 ponttal áll. A verseny kellemes meglepetése Szabó Ervin eddigi kitűnő teljesítménye. A Volán mesterjelöltje továbbra Is veretlen s ami ennél Is örvendetesebb, jó formában játszik, esélye van a magas helyezésre. Ma a 8. fordulóban Biró—Bérnél, Kánya—Bakos, Palla—Frink, Szőllősi—Szirmai, Szokács—Szabó. Klepej—Györkös, Prelovszky—Gál párosításban mérkőznek a versenyzők. MLSZ-dőntés Újrajátszás jövő szerdán Döntött az MLSZ a vasárnap vihar miatt félbeszakadt Nagybátonyi Bányász— Kecskeméti SC NB Il-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés ügyében. A versenybizottság úgy rendelkezett, hogy a találkozót augusztus 18-án, szerdán játsszák le 16 órai kezdettel és természetesen ismét Nagybátonyban. A múlt heti jegyek érvényüket vesztették, mert az MLSZ rendelkezései értelmében az újrajátszott mérkőzést a csapatok közösen rendezik! Kosárlabda IBV A magyar A válogatott már érmes Izgalmas mérkőzéssel folytatódott Salgótarjánban a kosárlabda Ifjúsági Barátság Verseny. A román—lengyel találkozó nyitotta a napot, mégpedig az 5—8. helyért küzdöttek a csapatok. A játék izgalmaira jellemző, hogy az utolsó másodpercben a lengyel Fuc büntetőt harcolt ki, de csak egyet értékesített, ezért maradt a végeredmény 84—83 Románia javára. Aztán sokkal nyugalmasabb találkozó követkzett. A jóval esélytelenebb csehszlovákok magabiztosan verték a magyar B csapatot. A magyar fiatalok, amíg erővel bírták egyenrangú ellenfelek voltak, ám ahogy haladt az óra mutatója előre, egyre inkább elfogyott a levegő. A mérkőzés végére megtelt a salgótarjáni sportcsarnok nézőtere, mert elkezdődött a játéknap összecsapása, Kuba és Magyarország A válogatottja között. A közönség soraiban ott ült az IBV szervező bizottságának főtitkára, a szovjet Jurij Berezin és a magyar kosárlabdasport teljes vezérkara. Köztük Ránky Mátyás, a magyar felnőtt férfiválogatott kapitánya is. A magyarok kezdtek jobban, hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést. Az első félidő elején már hétpontos különbség is volt válogatottunk javára. Aztán feljöttek a kubaiak, lépésről lépésre dolgozták le hátrányukat, elsősorban azzal, hogy sikerült semlegesíteniük a leg- ponterősebb magyart, Krasovee Pétert Így aztán kubai vezetéssel fordultak a csapattok. A második játékrészben a magyar együttes a közönség fergeteges biztatása mellett többször is átvette a vezetést de az utolsó pillanatban egy-egy eladott labda, pontatlan átadás, elhibázott kosárra dobás felhozta a kubaiakat. Az utolsó hárompontos magyar előnyt a látványosan játszó Armenteros egyetlen megmozdulásával ledolgozta. Végül hihetetlen izgalmak közepette egypontos kubai győzelemmel fejeződött be a találkozó. A vereség ellenére nagyszerűen helytállt válogatottunk, csupán egyetlen hajszál választotta el a csapatot a győzelemtől. De ez a hajszál az első pillanattól kezdve végig ott volt a pályán az eladott labdákban, elhibázott „ziccerekben”, figyelmetlen átadásokban. Az utolsó mérkőzésen Bulgária veresége azt jelentette hogy a magyar A válogatott a harmadik helynél hátrább már nem végezhet a tornán. 1—4. helyért: Kuba—Magyarország A 81—80 (40—37). 900 néző, v.: Antonescu (román), Kővár (csehszlovák). Kuba: PERDOMO (28), FEN- TY (11), San Mertin (12), Delis (11), ARMENTEROS (16), cs.: Silva (3), Pérez (—). Edző: Rafael Pequeno. Magyarország A: FARKAS A. (10), Farkas L. (6), Fedor (15), Bodrogi (14), KRASOVEC (25), cs.: KRASZNA! (8), Boros (—), Tóth (—), Húsz (2). Ed-' ző: Tímár Miklós és Sap6zon József. Szovjetunió—Bulgária 90—81 (34—30) 300 néző, v.: Pák Mjong Huan (korea) és WojÜech (lengyel) 1. Ld.: Goborov (23), ill.rVuter a4). 1—4. helyért 1. Kuba l. Szovjetunió 3. Magyaron A 4. Bulgária 2 8- 161-137 I 211 187-161 3 211 150-144 3 2-2 144-160 1 Az 5—8 helyért Románia—Lengyelország 84—83 (43—40) 300 néző, v.: Samis (szovJ jet) és Gencsev (magyar) Ld. Sarla (20), Lefler (12), Aurelian (19), ill.: Fiedler (24), Puc (23>. Csehszlovákia—■' Magyarország B 125—71 (52—34) 500 néző, v.: Gadev (bolgár) és Campó (kubai). Ld.: Krejci (28), Kovar (27)J Bucha (19), ill.: Szabó (26), László (18). 5—8. helyért 1. Csehszlovákia 2. Románia 3. Lengyelország 1. Magyarország B. Mai műsor 2 2 . 288-145 4 2 11 1»-1« S 2 11 168-1« S 2 - 2 134-21# 2 10.00 óra= Románia—Magyar- szág B, 14.00 óra: Lengyelország—Csehszlovákia, 15.30 óra: Magyarország—Szovjetunió, 17.00 óra: Kuba—Bulgáriai 18.30: Eredményhirdetés. , Kézilabda MNK-mérkőzés A legjobb 16 kozott az STC STC—Szegedi DÉLÉP 33—30 (18—15) Salgótarján, Építők-sport- telep, 200 néző, Atkéri, Várhegyi. STC: Kiss — Nágel (11), Bertók (6), Drevenka (2), Pádár (—), Urbán (5), Szabó (10), cs.: Berdó, Har- mos, Szebeni, Bodor, Digner. Edző: Nagy István. (Némi izgalomra adott okot, hogy a játékvezetők negyedórás késéssel érkeztek meg. Addig a két csapat játékosai alaposan bemelegítettek, noha éppenséggel nem volt hideg a forró bitumenen...) Az eredmény alakulása: 5. p.: 3-*-l, 10. p.: 5—3, 20. p.: 12—8, 25. p.: 15—12, 40. p.: 25—21, 50. p.: 29—25, 55. p.: 30—26. Remekül kezdett az STC: néhány perc alatt kétgólos vezetést szerzett, sőt — emberhátrányból —t tovább is növelte előnyét Aztán rákapcsolt a DÉLÉP, de a hazaiak lendülete nem tört meg és eredményessége is változatlan maradt. Néhány rossz hazai Indítás azért előfordult... A második félidő vendéggóllal kezdődött, büntetőből érték el. Urbán, majd Drevenka — szintén emberhát- ''ól — válaszolt. A Tar- vábbra is nagy kedvvel jaszott, támadott és tapsot érdemlő gólokat lőtt. A vendégek — bár néhány felvillanásuk volt — nem tudták: megfordítani az eredményt. Az utolsó percekben már egyáltalán nem volt ellensze-. rük, noha nem adták fel. Kiállítások: 12, ill. 10 perel Jó: az egész hazai gárda, ilr letve Várkonyi és Fekete. A legjobb 16 közé jutásért vívott találkozón a vendéglátó együttes játszotta a jobb kézilabdát. Szellemes támadásvezetéseket, gólokat és kissé gyengébb felsőbbosztá- lyú gárdát láthatott a közönség. Az STC győzelme egy percig sem volt vitás. A továbbjutás azt jelenti, hogy legközelebb már első osztályú csapat jön Tarjánba. T. L Edzőmérkőzés STC—ÖHTE 11—0 (6—0) Tóstrandi pálya, 300 néző, folyt a küzdelem és gyorsan szerűen játszotta védekező _ . _____- _ r , , r 1 4 __ f 1 -1_ 58. .ll ■ --SC ... J... tíl—á tál’ Ál 1 . L’Xl /I 3 v .: Imrich. STC: László (Ré- dei) — Babcsán, (Kántor), Juhász (Molnár), Varga (Bogdán), Kovács I., — Balga, Földi (Csermák), Lipták (Zsidó) — estek a gólok. Meglepően tu- taktikáját. Góllövők: Földi datosan szervezte támadásait (3), Balga (3), Kiss (2), Lip-, az STC. A szárnyakon veze- ták, Kovács II., Kovács III. tett elfutásokkal szinte tá madásonként gólhelyzetek M. L. Kovács III. (Kiss), Kovács IL adódtak Bozó kapuja előtt. (Szoó), Szedlák (Garai). ÖMTE: Bozó — Fejes, HulitMeglepő volt az is, hogy Földi ezúttal gólhelyzetben a ka, Gulyás (Morva), Klányl — kapufák mellé célozva lőtt a Kovács P., Bácskái, Bartha hálóba. (Telek) — Dolencz, Nagy, Sándor. Frissen, lendületesen kezA szünet után nyolc helyen cserélt az STC. A színvonal gyengébb lett. A helydett az STC vasárnapi kezdő zeteket azonban változatla- csapata. Az 5. percben már nul eredményesen értékesí- két gól terhelte Bozó háló- tették a támadók. Az ÖMTE ját. Változatlanul jó iramban ideális ellenfél volt, s sportÖkölvivó junior OB Szikora (Bgy. SE) arany, Hranek (STC) ezüst, Botos és Szabó (STC) bronzérmet szerzett Bemekül^ szerepeltek _a Bgy. SE nyerte a következő találkozóját Szikora imponáló fölénye, maga~ ”* "* " is, majd nagyon nagy játékban biztossága is. kapott ki a kiskunfélegyházi A hónap derekától egymást érik RácztóL Botos 4—1-re verte a a versenyek, s ezeken az STC csepeli Múzsáit, majd a Steimecz öklőzői is indulnak. Egerben a SE versenyzőjétől Dunaitól kapott Dobó István nemzetközi tornát ki szoros mérkőzésen. Ha ellenie- augusztus 17—20. között rendezik, lét megintik, akár a mérkőzést Nyíregyháza Sóstón augusz- is megnyerhette volna Botos, tus 19—22 között kerül sor és az STC ökölvívói Budapesten, ahol a sportcsarnokban négy napon át folytak az ökölvívó junior országos bajnokság küzdelmei. Szikora István szupernehézsűlyban mindkét ellenfelét döntő fölénnyel győzte le, s bajnoki címet szerzett. Pehelysúlyban az STC két reménysége, Botos FeMindkét tarjáni fiú 3. lett, bronzrenc és Szabó Sándor lépett kö- érmet szerzett. Nehézsúlyban Hra- telek közé. Ebben a súlycsoport- nek Gábor ezüstérmes lett. A ban indult a juniorválogatott La- döntőben két meneten át jobb katos András is, a Bgy. SE ver- volt a Bp. Honvéd versenyzőjétől, senyzője, aki mindjárt az első Andicstól, ám a bírók mást lát- mérkőzésen a tarjáni Szabót kap- tak. Hraneket lepontozták! Sze- ta ellenfélül. Nagy csatában Sza- rém! Andor, az STC vezető ed- bó nyert úgy, hogy a harmadik zője dicsérte Hranek Gábort, aki szemöldöke «cy.nletesen * «Wedet» gedte tovább küzdeni, fel kellett vo,t Botos és Szabó teljesitmenye- adnia a találkozót. Szabó meg- vei Is. Tetszett a tarjáni edzőnek a serdülők és ifjúsági aranyjelvényes ORV-tornájára. A serdülő és ifjúsági Palóc Kupa színhelye augusztus 27—28. között Balassagyarmat. Tatabányán augusztus 27—29. között rendezik meg a nemzetközi felnőtt és ifjúsági Bányász Kupát. (sz. I.) Labdarúgó MNK Következik az országos elődöntő A napokban került sor az MNK megyei selejtezőinek negyedik, egyben utolsó fordulójára. A még érdekelt nyolc együttes az alábbi párosításban játszott: Szendehely—Nagybátony (2—5), Kisterenye—Romhány (1— 3), Ötvözet MTE—Pásztó (1—2), Szanda—Mátranovák (0—2). A győztesek — az NB Il-es Nagybátony, a területi bajnokságban szereplő Pásztó, és a két megyei elsőosztályú csapat, a Romhány és a Mátranovák,, legközelebb már az országos elődöntőben szerepelnek és a legjobb 64 közé jutásért vehetik fel a küzdelmet. A folytatásra szeptember 8-án kerül sor. Érdekes és figyelmeztető jelenség, hogy olyan együttesek kiestek, mint az STC, a Balassagyarmat és a Síküveggyár! { NÓGRAD - 1982. augusztus 12., csütörtök 7