Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-10 / 186. szám
Labdarúgó NB II. STC-Ganz-^AVAG 3-0 (2 premier 0) Kőbányai út, 6000 néző, v.: Sz ivó. STC: László — Babosán, Juhász, Varga, (Bogdán), Kovács I. — Balga, Lipták, Földi, (Zsidó) — Kovács III., Kovács II., Szedlák, Edző: Borbély András. Ganz-MA- VAG: Pici — Aranyosi. Jurá- csik, Zimonyi, Várhidi, — Schaffer, (Horváth), Kovács. Gyimesi — Bodnár; Lakos, Simon, (Földes),. Edző: Kiss László. Fülledt napsütéses időben, hosszú bemelegítés után már a kezdésre izzadtan álltak föl a játékosok. A 3. percben Föld’ elöl szedte föl a labdát a kapus. Egy perc múlva Kovács II. lövését mentették szögletre. Aztán Szedlák, majd Lipták labdája jelentett veszélyt a kapura. A másik oldalon László kétszer is fölöslegesen futott ki, de tisztázódott a helyzet. Bodnár lövése alig ment fölé a 12. percben, majd egy váratlan Simon- bombát a salgótarjáni kapus nehezen tornászott ki a jobb csak tíz perc után tértek magukhoz. Még fél óra sem telt el, amikor góllá érett a salgótarjáni nyomás. És ú„.\bb tíz perc múlva Kovács III. bravúros alakítás után növelte a vezetés arányát, s a Ganz-MÄVAG ezzel egyértelműen „padlóra” került. A második játékrészben a hazaiak már jelét sem adták annak, hogy akárcsak szépíteni is lenne erejük. A tarján! csapat olykor hat emberrel támadott, s a hajráig kétper- ccnként veszélyeztette a hazai kaput, aztán negyed órával a befejezés előtt „bebiztosította” győzelmét. A végén kiengedett a vendégegyüttes, „fagyasztotta” a labdát. ' A gépgyáriak kénytelenek voltak fejet hajtani a minden csapatrészben jobb Stécé előtt, amely új szellemű, remek játékkal ilyen arányban is megérdemelten nyert. A kapuban László eleinte bizonytalankodott, később kevés feladatát jól oldotta meg. aLo saiok elöl. Nem sokkal A Balassagyarmatról átigazolt “ftul B^csan *s Juhasz .1- kesobb Kovács III. lőtt föle Kovácg m István nagyszerű lelve Varga majd Bogdan a jo i heíyzetben.^A ^2^ ^percben mutatkozott bc a STC_ vielem biztos pontjai veiben. tak. A legnehezebb dolga Kovács Józsefnek volt, amíg A 64. percben a két Kovács Bodnárt kellett őriznie; a máFöldi a 16-osról leadott lövé •se egy védőről visszapattant, s a második hullámban érkező Balga 20 méterről óriási gólt játszott össze, s a középcsatár sodik félidőre átrendezett hátragasztott a job balsó sarok- fejese nem sokkal ment fölé. só alakzatban már könnyeb- ba. 1—0. ... A másik Kovács a 68. perc- ben boldogult. A középpályán A 30. percben Várhidi sza- ben 14 méterről lőtt mellé. A Balga, Lipták és Földi egy- badrúgását László a léc fölé hazaiak egyetlen helyezetét a mást múlta fölül: ketten gólt tolta. Három perc múlva egy félidőben Lakos hagyta ki. A is szereztek, Földi pedig nyílt- beívelésre kifutott a tarjáni 74 percben ismét a két Ko- színi tapsot kapott lecserélé- kapuvédő, Gyimesi belerohant vács játszott össze, a Balassa- sekor. Elől a két Kovács és a jobb combjába, s Lászlót gyarmatról igazolt csatár be- a védekezésbe is besegítő két percig ápolni kellett. A fvelt, Fiel kiöklözte a labdát, Szedlák minden megmozdulá- 87. percben Kovács III. nagy- be éppen Lipták elé, aki ne- sa veszélyt jelentett a kapu- •szerű labdát kapott Balgától, héz szögből laposan gurított ra. A volt balassagyarmatiak o becsapta Várhidit, majd a a kapuba. 3—0. gyorsasága. lelkesedése rekapust is elfektetve, vissza- a 86. percben Bodnár szán- mekül párosult az cxváloga- húzta a labdát, és közelről dékosan beleugrott Bogdánba, tott Kovács II. rutinjával, bevágta az üres kapuba. 2—0. ezért sárga lapot kapott Szünet után Kovács ügyetlenkedett el III. nagyszerű fejjátékával és helyezkedésével. Mindez megA labdarúgásra már alapo _ _ ________ ______ _____ h elyzetet, fan kiéhezett fővárosiak szem- oldhatatlan feladat elé állítotmajd egy beadására a hazai- mei láthatóan örültek, hogy ta a hazai védelmet. A főváak kapusa és Zlmonyl össze- ismét bajnoki találkozón szúr- rosták széteső csapat benyofutott, de a lábukról kifelé kolhattak. A dísztribünön he- mását keltették. Bodnár pattant a labda. Az 59. perc- lyet foglaló Szepesi György és Gyimesi csalódást és okozott, ben Földi—Kovács II.—Szed- Hidegkúti Nándor sem hiába csak Aranyosi, Jurácsik, Bán- Iák akció végén a balszélső jött ki a mérkőzésre. Mind- hidi és Lakos igyekezete dibeadásszerű lövése mellé járt az első percben a ven- csérhetn. szállt. Három perc múlva Bal- (légcsapat ragadta magához a A játékvezető nem követett fia a 16-ról bombázott kapu- kezdeményezést, és mezőnyfö- cl jelentősebb hibát. ra, Piel alig tudott menteni, lényt harcolt ki., A hazaiak Várkonyi Ferenc Az elemek győzlek Nagybátonyi Bányász-Kecskeméti SC 0-0 (félbeszakadt) Nagybátony, 1100 néző, v.: lyák elhúzott a bal oldalon, 1—0 (0—0), Debreceni Kioi- Kurmai. Nagybátony: Kiss — beguritott és Mózner fölé lőtt. zsi—Keszthelyi Haladás 3—1 Cséki, Antal, Berták, B. Ko- Az ellentámadás során Tóth (2—1), Nagykanizsa—Kazinc- vács — Szabó Gy., Tóth, Mi- —Bertók—Tóth volt a labda barcika 3—1 (1—0), Ózdi Ko- halkó — Dóra, Berindán, Loch. útja. A középpályás harminc hász—Dorog 1—1 (1—1), Sióméterről megcélozta a kecs- fok—Szekszárd 3—1(1—0),Ta- kemétiek kapuját, Erdei a léc polca—Eger 1—0 (0—0), Baja Edző: Dávid Róbert. Kecskemét: Erdei — Nagy, Gugye- rás, Törő, Alberti — Borics, alá tartó labdát Geiger, Lakatos — Ravasz, tenyerei te. Az előretörő Ra Mózner, Gólyák. Edző: Nagy vaszt Antal szerelte veszélyes János. (A pénteki edzés után megszögletre —SZEOL-AK 1—0 (1-0), Volán SC—22. sz. Volán SE 0—0. helyzetben. A 16. percben a pálya felett átvonuló vihar kérdeztük a játékosokat: mit miatt a játékvezető megsza- várnak a nyitányon? Több- kította a találkozót, ségük egygólos győzelmet re- A folytatásra 23 perc élteiméit. Néhányan a döntetlen tével került sor. A hazai csa- mellett kardoskodtak. Csak Pat erőteljesen támadott, a A bajnokság állása egy fiú várt kétgólos vendégsikert. De mindjárt hozzátette: Ha játszom, mindent megteszek, hogy rácáfoljak megérzésemre. A cáfolatra nem eseteket! A harmadik szabad vendégvédök minden eszközt felhasználtak: Dórát például három esetben is elkaszálták. A bíró csak lefújta az volt mód: az elemek — a zápor, a vihar — győzedelmeskedtek. ..) Á hazaiak kezdték a játékot, s szögletet harcoltak ki. A második percben Cséki szapu fölé lőtte. A 23. percben járt az óra mutatója, ami1. Salgótarján 1 1-----3-0 2 2. Debr. Kinizsi 1 1 -- -3-1 2 Nagykanizsa 1 1-----3-1 2 Siófok 1 1------3-1 2 5. Baja 1 1-----1-0 2 Tapolca 1 1------1-0 2 Hódm. ‘ MSE 1 1-----1-0 2 8. Dorog 1-- 1 -1-1 1 Ózd 1-- 1 -1-1 1 10. Volán SC 1-- 1 -0-0 1 22. sz. Volán 1 — 1 — 0-0 1 12. Eger 1-------1 0-1Sopron 1------1 0-1SZEOL AK 1-- -- 1 1-015. K.-barcika 1-------1 1-9 . Keszthely 1 — — 1 1-3Szekszárd 1 — -- 1 1-3!8. G.-MÁVAG 1 — — 1 0-319. Kecskemét — Nagybátony — — — — — ■ Erdei a 16-oson kívülre fu . „ , _. ,---------- tott es elrúgta a labdat a gól- kőzés vihar miatt, a 33. percben b álytalankodott, a megítélt ra éhes csatár elől. Állandó- félbeszakadt, szabadrúgást Ravasz 20 mé- suit a Bányász-fölény. A ven- •" a felső léc dégek csak szórványosan lépték át a felezővonalat. A 33 percben — ismétlődő villámKosárlabda IBV A legjobb négy között a magyarok %^RATS4G (—), Nerad (—), Marko (2), Lubomár (2). Edző: dr. Vladimir Pistelak. Magyarország: Farkas L. (6), Fedor (5), Toth (12), Bodrogi (9), KRASO- VEC (12). cis.: FARKAS A. (12), Szabó (—), Elek (—), Forray (—), Boros (—), Krasz- nai (4), Húsz (2). Edző: Tímár Miklós, Sapszon József. (HÉTFŐ) B csoport: Magyarország A—Románia 90—72 (37—41) 600 néző, v.: Pák Mtong gárda nem vallott szégyent, játék minden szépségét szi- Huan (koreai), Vojtiech (len- amíg bírta erővel, kemény porkázó megoldásokkal for- 8^''- Ma gy a r őrs za g ^ A: BO D- elienfélnek bizonyult. Csak a dítani tudtak az eredményen, «UG1 (21) KRASOVEC (29), második játékrészben, első- s így a szigetország váloga- Í^ARKAS L. (18), Húsz (-), sorban jobb cseresora révén tottja előnnyel indul a né- Tóth (—), cs.: FARKAS A. kerekedett felül a végső győ- gyes döntőben. *4)’ Feíior„(14)’. K,™s>zn^!'. zelemre is esélyes 3ZOvjetvá- Az est utolsó mérkőzésén a TzachH (13 , CONSlogatott. lengyeleknek nem okozott HANTIN (16), Lefler (14), MIA következő összecsapáson gondot a Koreai NDK legyő- TEL (21), fatanescu (2), cs.Vasárnap délelőtt kocsikaraván vonult végig Salgótarjánon. No, nem az IBV-re igyekeztek az autósok, hanem a szomszédos Csehszlovákiába, Losoncra, ahol délután kezdődött az ejtőernyős-világbajnokság. A salgótarjáni sportcsal- nők délutánja ismét az IBV jegyében telt. Mégpedig a magyar B—Szovjetunió mérkőzéssel folytatódott a fiú kosárlabdázók seregszemléje. A többi csapatnál két évvel fiatalabb átlagéletkorú magyar >0/ARJf^ csupán a csarnok órája kel- zése. tett némi izgalmat, a csapatok annál kevésbé. Néhány ponttal végig a bolgárok vezettek, s előnyüket meg is őrizték Románia válogatottjával szemben. Jóval érdekesebb, izgalmasabb volt a Lengyelország— Pasov (2), Sarla (2), (—), Panitescu (2). Moga Eredmények: (VASÁRNAP) A B csoport végeredménye 1. Bulgária :i 2 1 208-199 S 2. Magyarország A. 3 2 1 223-205 5 3. Csehszlovákia 4. Románia A csoport: 3 2 1 221-213 5 3 1 3 208-243 3 Kuba—Szovjetunió 80—77 (34—38) 600 néző, v.: Gencsev (maA csoport Szovjetunió—Magyarország B 97—65 (47—32). „ , ..... , . , , 200 néző, v.: Kovar (csehKuba találkozó. A kubaiak szlovák), Gadev (bulgár). gyorsaságukkal egyenlítettek szovjetunió: GOBOROV (13), ki a lengyel magassági fo- isryikity-in (9), Eropkin (8), lényt, látványos és főleg ered- Kniza (8)i Tamulis (2), cs.: ............ ................ ....... m enyes játékkal, nagy kö- Mihajlov (2), Bulancev (11), gyár), Joan Antonescu (ro zonsegsikert aratva nyertek. Perevarov (8), SKUZtN (12), mán). Az est utolso mérkőzésére Kuzencov (8), SZOKOLOV Ld.: Armenteros (23), Fenmegtelt a sportcsarnok nezo- Magyarország B: SZA- tv (18), ill.: Goborov (24), Nitere, és biztatásban sem volt Bö (16)j Gaál (2), Török (4), kichin (15), Eropkin (15). hiány. Rendkívül kapkodva, BENE (10), LÁSZLÓ (14), cs.: idegesen kezdett a magyar A Gergely (_) Lesti ( ) Mun- Lengyelország—Koreai NDK v álogatott és a folytatásban kácsy (2) Gulyás (8), ’ Vere- 111-42 (61—18) , sem remekelt. Ugyan a máso- b^iyi (9). 100 néző, v.: Kővár (csehdik félidő közepén rövid idő- Kuba—Lengyelország 78— szlovák), Fajdt (magyar). re átvette a vezetést, ám nem 73 (44_37) Ld.: Puscion (27), ill.: Rjong t udta megtartani. A esehszlo- 800 néző. Ld.: Parez (23), (12). vakok fegyelmezettebben, pivpra HR) ill Fiedler (28) gyorsabban szőtték támadá- Womfak 14) Az A csoport áUása _____* WOJCiaií (iíj. 1. Kuba 4 4 . 393.278 9 _ 2. Szovjetunió 4 3 1 350-269 7 B csoport -------------------------------------------Bulgária—Románia 69—62 3. Lengyelország 4 2 2 334-250 6 Qg__4. Mgyarország B. 3 - 3 197-303 3 3 00 néző. Ld.: Geraszímov (24), Vuter (21), ill. Viorel saikat, míg a magyar csapatban néhány kulcsjátékos mélyen igazi tudása alatt játszott. S ez eldöntötte a mérkőzés sorsát. Hétfőn viszont más szellemű magyar csapatot láthat- (18), Gherasim (15). tunk a pályán. Lényegesen Csehszlovákia—Magyarorharcosabban, elszántabban szág A 70—62 (34—30). vetették harcba magukat a 900 néző, v.: Sbamis (szov- magyarok, s azonnal maguk- jet), Pák Mjong (korpa). 5. Koreai NDK 3 160-334 3 A vonal feletti csapatok a legjobb négy között-, a vonal alattiak pedig az 5—8. helyért játszanak tovább. Kedden csupán egyetlen .. mérkőzést rendeznek, méghoz ragadták a kezdeménye- Csehszlovákia: KRF.TCI ~tl2), pedig 18 órái kezdettel a mazést. Majd a vasárnapihoz ha- Kovar (9), Pavlik (2), PU- gyár B válogatott a Koreai sonló rövid megtorpanás követ- CAÁLKA (15), Miskovic (6), cs.: NDK csapatával játszik. A kezett, ami elegendő volt a ro- Licehamr (—), Richter (7), többi együttes egri kirándu- mánoknak ahhoz, hogy for- PROCHAZKA (15), Bucha láson vesz részt, dítsanak az eredményen. A második játékrész első percében kiegyenlítették a román vezetést, s ettől fogva ellenállhatatlanul vezették akcióikat, a magyar fiatalok. Elsősorban Bodrogi és Farkas L. távoli dobásaival és a középjátékosok íeljavulásával viszonylag nagy gólkülönbségű győzelmet aratott az A válogatottunk. Ezzel csoportjából Bulgária társaságában bekerült a legjobb négy közé. Külön öröm, hogy csoportmásodikként is jobb helyzetben folytathatja a küzdelmet, mint az első helyezett bolgárok, hiszen egymás elleni eredményüket magukkal viszik a csapatok, s Bulgáriát pedig legyőzték a mieink. Az A csoport rangadója nagyszerű küzdelmet, látványos játékot hozott. A mérkőzés nagy részében a szovjetek vezettek, ám a kubaiak időnként felvonultatva a A totó 32. heti eredménye 1. ózd—Dorog 1-1 X 2. Baja—Szeol AK 1-0 1 3. Debr. Kinizsi—Keszthely 3-1 1 4. Siófok—Szekszárd 3-1 1 5. Ganz-MAV.—Salgótarján 0-3 2 G. Bauxitbányász—Eger 1-0 1 7. Hódmezöv.—Sopron 1-0 1 8. Olajbányász—Kazincb. 3-1 1 9. AIK Stock.—FF Malmö 0-0 x 10. IFK Norrköp.—IFG Gőt. 1-6 2 11. FF. Kalmar—FF. Atvidab 1-0 1 12. TS Oergryte—IF Hammar. 1-2 2 13. IK Brage—IF Oesters 1-0 1 +1 IF Elfsborg—BK Halm. 5-2 1 térről „ravaszul fölé küldte. Nem sokkal később Dóra saját térfelén nagy szerűen szerepelt, előretört, lások miatt — Kurmai vég- de Geiger leterítette. A kecs- leg beszüntette a játékot, keméti fiú röviddel ezután is- A hazai együttes két nemét szabálytalankodott. A 6 gyedóra alatt valamivel jobb percben gólt érhetett volna el volt ellenfelénél. A bányászok a Nagybátony: Berindán megzavarta Gugyerást, a közép hátvéd cipője orráról lepat tant labdát Dóra elcsípte, de 6 méterről kapu fölé e^-Pe sz „ajándékot”, A 13. r1"- ben B. Kovács hibázott, Go közül Cséki, Tóth és Loch, a vendégek soraiból Gugyerás Ravasz és Erdei tűnt ki. Tóth István Az NB II. Hódmező,.' ái'h;h eredmén Sopron Nemzetközi labdarúgó-mérkőzés St Öfvözetgyá» Hostice 3—2 (2-1) Hostlce, 500 néző, v.: Me- ban bővelkedő találkozón p de. Ötvözet MTE: Bozó — Fe- gólhelyzeteit határozottab* jes, Hulitka, Gulyás, Klányi értékesítő együttes győzött. — Kovács, Bogár, Barta — Góllövő: Dolencz (2), Sán Dolencz, Nagy, Sándor. dór. A közepes iramú, izgalmak-; Jó: Bozó, Hulitka, Sándor. Salgó '82 Perlovszky (Bp. Spartacus) 3,5 ponttal vezeti a mezőnyt Kiepei és Szabó (St. Volán) veretlenek Salgótarjánban hétfőn dél- kezdte a felzárkózást és tart- előtt a 2—4. fordulóban füg- ja magát Gál Gábor is, aki góbén maradt játszmákat foly- Palla ellen nyert, tijtták a Salgó ’82 vegyes mesterversenyen. Klepej a folytatásban érvényesítette álláselőnyét Szőllősi ellen és feladásra késztette mesterellen- feiét. Györkös mindössze BerA 2—4. forduló eredményei: 2. forduló: Biró—Szirmai 1—0, Frink—Szabó E. 0,5—0,5, Bakos—Györkös 0—1, Bernei fuggolepeset varia meg, lovszky Palla-Klepej ma d kezet nyújtott nem jat- 0—Szőllősi-Szokács 1-0. szotta a vesztett végjátékot. , , , , . Szirmai látszólag jobban állt n ; f°™ulo: Szokacs—Biró Bakos ellen, ám néhány" pon- K‘ePeJ—-S^ollosi 1—0, tatlan lépést tett, s így a í'r.e ovs^ky Palla 1—0, Gál— Ganz-Villany csapatának él- Kan^f •Ví—0,3, Györkös—Ber- táblása is „beiratkozott” a 2, °~f. Szabó Bakos 1—0, pontosok közé. Drámai for- Szirmai F rink 1 0. dulatot hozott a második for- forduló: Bíró—Frink 0—1, dulóban megszakadt Kánya Bakos—Szirmai 1—0, Bemei —Prelovszky találkozó, amely —Szabó 0,5—0,5, Kánya— háromszori függőzés, 11 óra Györkös 0—1, Palla—Gál, 36 perces (!!) összjátékidő 0—1, Szőllősi—Prelovszky után a 99. lépésben a Bp. 0—1, Szokács—Klepej 0,5—0,5. Spartacus mesterének győ- A verseny élén Prelovszky zelmével ért véget. Az egyéb- László, a Bp. Spartacus mes- ként elméleti döntetlen ál- lei’e áll 3,5 ponttal. Őt négy- lásban — bástya, huszár, bás- fős 3 pontos csoport követi: tyi. ellen — Kánya sakkvak- Bemei (Tipográfia), Györkös ságba esett, mattba lépett. (Pécsi MSC), Klepej (St. Vo- Az eddig lejátszott négy Ián) és Szabó (St. Volán). A forduló során kitűnően sze- két tarjáni mesterjelölt még repelnek az St. Volán mester- veretlen! A további sorrend: jelöltjei. Közülük is Klepej Gál (St. Volán) 2,5, Bíró (Csík- és Szabó teljesítménye érdé- szereda, Románia) és Szőllősi m.l kiemelést. Klepej először (Tipográfia) 2—2 pont. klubtársát, Pallát verte meg A fordulókat a hét vala- látványos játszmában, majd mennyi napján 15.30 órától —, mint beszámoltunk róla— rendezik a megyei tanács Szőllősi ellen is nyert. Szabó földszinti tanácstermében. Ervin, aki mestergyőzelem- Ma a 6. fordulóban a követ- mel kezdett, a harmadik for- kező párosításban mérkőz- dulóban folytatta a mesterve- nek a versenyzők: Bíró—Ba- rést Bakos, volt az áldozat, kos, Bemei—Frink, Kánya- Remek teljesítmény a Bemei Szirmai, Palla—Szabó E., Hleni döntetlenje is sötét szí- Szőllősi—Györkös, Szokács— •’’•kel. Frink a Csíkszeredái Gál, Klepej—Prelovszky. ') mestert győzte le — meg- (sz. I.) NŰGRAD - 1982. augusztus 10., kedd