Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-08 / 185. szám
Bátrak sportja Ejtőernyős-világbajnokság Losoncon Ki ne csodálná azok bátorságát, akik több száz, vagy akár több ezer méier magasan kilépnek a repülőgépből — a semmibe, hogy szédítő zuhanás után selyemkupola alatt függve érjenek földet? A „bátrak sportjának kiéi vi- vágbajnokságára a „ j.nszéd- ban”, Losoncon, pontosabban a bolyki repülőtéren kerül sor. A FAI — a nemzetközi repülőszövetség — és a SVA- ZARM — az MHSZ csehszlovák testvérszeryezete — rendezésében harmincnégy nemzed válogatott — köztük hazánk tíz nemzetközileg is elismert sportolója — méri ösz- sze tudását, képessegeit. Valamikor az is nagy dolog volt, ha valaki egy egyszerű ugrásra vállalkozott. Ma már a sportág több versenyszámból áll, amelyeket jószerével csak az kapcsol össze, hogy a versenyzők a magasból indulnak, . s ejtőernyővel érnek földet. Legegyszerűbbnek tűnik ezek közül a célugrás, amelynél — hála a szinte repülőgépként irányítható ,.paplan”-ernyők- nek — egyaranyszi átmérőjű „gomba" várja a célkör közepén a versenyzőt, hogy eresz- kedtében „rálépjen”, tehát ott érjen talajt. Á stílusugrásnál a gép elhagyásától az ernyő nyitásáig tartó zuhanás alatt kell a versenyzőnek „műveoü- lő figurákat”, szaltókat, bukferf- ceket, fordulókat teljesítenie. Csoportos ugrásnál ezen túl- menó'e'n a csapat tagjai különböző alakzatokat is létrehozIdc kell érkezni! Már az u.jjnyomást is érzékeli a céllap — mulatja az egyik rendező. nak, más-más módon kapaszkodva egymásba, zuhantuk- ban. A világbajnokság nyitóün- nepségére ma kerül sor. A repülőtéren délelőtt a SVA- ZARM kiállításait és nemzetközi _ modellezőbemututót láthatnak az érdeklődők. Ez utóbbinak salgótarjáni szereplője is lesz, Havran Sándor, aki huzalvezetéses műrepülő (F2—B) modelljével tart bemutatót. Délután 14 órakor Lubomir Strougal miniszterelnök nyitja meg a világbajnokságot. Az ünnepélyes megnyitót 15.30-tól kétórás légiparádé követi. V Lelátó — összefogással Nemrég még ilyen volt... Az ország. ...Most pedig 510 ülő- és 150 állóhellyel várja a nézőket. Az átadást követően a Taregyik legszebb re bocsátották a szükséges — pompás gyepszőnyeggel be ritott edzőoályáiát, a tóstran- a szervezést. Körlevélben se dit, a Kohász-stadion felújí- gítséget kértünk a baráti kör kiemelkedő társadalmi munadatokat. Közben megkezdtük ján vendéglőben vacsorát rendezett a baráti kör, ahol a fása miatt első számú helyet- tagjaitól Megkerestük a váltért tőként ezúttal másodszor lalatok vezetőit, akiktől az léptették elő. Az STC veze- anyagiakra és munkaerőre, va- tőinek a nézők elhelyezése je- lamint más támogatásra is ígé- lentett gondot az őszi idény-, retet kaptunk, A lelátó épí- ben. Ezért az ülőhelyeket lését július 12. és augusztus rendbehozták, és az állóvé- 4. közötti időre terveztük. A szén is előbbre'léptek, há- kitűzött időpontokat, bár azok rom.soros kiképzéssel, vörös túlságosun is rövidek voltak, szönte Bulyovszky Dezső t'á- vsnlakkul borították a napos betartottuk! radtságoi nem ismerő mun* kaját. A továbbiakról augusztus 4-én, az STc bajnoki főpróbája előtt, a rekordidő tünk. Az STC baráti kör nevében Bulyovszky Dezső elnök kö oldalt. Az egyesület erejéből további változtatásra nem futotta, mégis, új lelátó született az STC baráti körének elképzelése ' és munkája nyomán. Bulyovszky Dezsőtől, a baráti kör elnökétől kértünk tájékoztatót a munkálatok- szöntötte a megjelenteket, Sko- ról, a kivitelezésről. da Ferencet, az MSZMP Nóg— A baráti* kör elsősorban rád megyei Bizottságának tit- azért szerveződött, hogy a kárát, Zsuffa Miklóst, a Nóg- spoftot kedvelők és támoga- rádi Szénbányák Vállalat vétók még hatékonyabban tud- zérlgazgalóját, továbbá a janak együllműködni, a kö- munkában részt vevő yállala- zö-sScg erejével hatni a közös tok vezetőit és megbízottjait, cél, a jó szereplés, a nagyobb Hangsúlyozla, hogy a létesít- sportsikerek érdekében — meny társadalmi munkával mondta. Célkitűzéseink kö- készült, a baráti kör ta3jui- zött szerepel a társadalmi nak, a „B” közép kis csoport- munka szervezése Is, amelyet jának, az STC játékosainak, a tagjaink és támogatóink ön- bányamentő állomás és szállí- zctlenül végeznek a közösség tási osztály dolgozóinak munkásoknak ajándékot adtak át Ferencz Gyula, az STC elnöke a labdarúgókat arra kérte, hogy a bajnoki szezonban szerezzenek ölömet szereplésükkel azoknak, akik munkájukkal hozzájárultak az új létesítményhez. Egyben megkü — mátyus — kosárlabda IBV Két nagyszerű Szombaton, a salgótarjáni városi sportcsarnokban három összecsapással folytatódott a XVIII. fiúkosárlabda Ifjúsági Barátság Verseny. A magyar együttesek ezúttal nem léptek pályára. Az A válogatottunk szünnapos volt, a B csapat ellenfele a Koreai NDK pedig kérte, hogy mérkőzésüket kedden, a program szerinti szabadnapon játsszák le. Elsőként pénteken a magyar A válogatottól vereséget szenvedett Bulgária Csehszlovákia együttesével találkozott. A végig nagy iramú mérkőzésen a bolgár csapat 2—3 pontos vezetését a 32. percig őrizte, aztán feljöttek a csehszlovákok és szorossá tették a találkozót. A bolgárok elsősorban kitűnő távoli dobóikkal nyerték a mérkőzést. A következő mérkőzésen a Szovjetunió—Lengyelország találkozón végig meglepetés ja - gott a levegőben. A lengyel csapat óriási iramot diktálva, rákényszerítette stílusát ellenfelére. A szovjetek lépésről lépésre dolgozták le hátrányukat és az utolsó öt perc ideg- feszültségét jobban bírták. Az utolsó összecsapáson a játékos, gyors kubaiak biztosan nyertek a Koreai NDK fegyelmezett, * de kissé merev kosárlabdát játszó együttese ellen. 0fr\RJAJ* ' Szovjetunió—Lengyelország 67—05 (30—39). 600 néző, v.: Joan Antonesú cu (román), Gencsev Piámén (magyar). , Ld.: GoborotL (20), Eropkin (15), ill.: Fiedler (12), Puc (12), Pawlak (12). Kuba—Koreai NDK 114—; 59 (48—20). 300 néző, v.: Faidt Mihály és Juhász Sándor. Ld.: Armenteres (18). Herrera (13), Ferdomo (12) és Gnimon (12). ill.: Pak I Nam (14), Pék Száng Kjong (11). az a csoport allasa Eredmények. B csoport: Bulgária—Csehszlovákia 80 —07 (39—38.) 600 néző, v.: Ernesto Cuello Campo (kubai) és Vojttech Bigniev (lengyel.) Ld.: Vuter (29), Micev (10), ill.: Krejci (14), Prochazka (12). A B CSOPORT ALLASA 1. Bulgária 2 1 l 140—137 3 2. Csehszlovákia 2 1 1 151—isi 3 3. Magyaro. A 1 \ - 70—63 2 4. Románia l - 1 74—84 1 1. Kuba 2 2 235*—128 4 2. Szovjetunió 2 2 176—124 4 3. Lengyelország 2 l 1 150—130 3 4. Magyaro. B 2 • 2 132—206 2 3. Koreai NDK 2- 2 118-223 t A torna mai műsora: 14 óra: Szovjetunió—Magyarország B 15.30 óra: Románia—Bulgária, 17 óra: Kuba—Lengyelország, 18.30 óra: Magyarország A—Csehszlovák kia. Labdarúgás Rajt az NB ll-ben Otthonában kezd a Nagybátony Ma délután kezdetét veszi a Juhász, Varga, Kovács I. — —Számunkra teljesen mindlabdarúgó NB II. 1982—83. évi Balga, Földi, Lipták — Kovács egy, hogy kikkel tűzdelték küzdelemsorozata. Megyénket III., Kovács II., Szedlák. Tar- tele az amúgy Is kiváló csa- áz átszervezett és-valószín ülés tatékként: Rédei, Zsidó, Cser- patot. Mindegy, nekünk gyűrni megerősödött II. osztályban az nak és Kiss áll rendelkezésre, kell! Sikerrel kell vennünk az STC • és a Nagybátonyl Bá- első akadályt, hogy ne szényász labdarúgói képviselik. A Nagybatonyi Bányász ma gyenkezzünk sem egymás, sem délután átesik a tűzkereszt- pedig a következő ellenfelünk Az STC csak fergeteges ta- segen: otthonában fogadja a előtt. A fiúk becsülettel felvaszi hajrával kerülte el a Kecskeméti SC együttesét. A készültek a feladatra. Bízom kiesést, s az új bajnokságra hírős város nagy múltú gár- bennük, hiszen tudom, mind- néhány poszton átszervezte bajnoki évben egyikük küzdeni fog. csapatát. Főleg a védelem és a a* NB II. Középcsoportjaban csatársor erősödött, legalábbis szerepelt, és 36 pontjavai a Sajnálatos, hogy a jelenle- az előkészületi mérkőzések ezt negyedik helyen végzett. Az gi 17-es keret három tagja tanúsítják Az új vezető edző, idényben mindössze 7 alka- nem teljesen egészséges. Sza- Borbély András bizakodással lommal — csoportjában leg- bó László felépülése hetetekínt a bajnokság elé, mint kevesebbszer — szenvedett két vesz igénybe, Tamás elmondta, úgy érzi, mind szak- vereséget A vendégcsapat — Tibor kissé gyenge, mailag mind emberileg sike- , V", venaegcsapar Szabó Jácint pedig még érzi riilt magát elfogadtatnia a já- amelyet tava,V még Rákosi a nagybárkányl MNK-mérkő- tékosokkal. Gyula irányított — az elmúlt zésen szerzett térdsérülését. hetekben alaposan megerősö- ÉPPen ezért a pályám lépő Ferencz Gyula, a klub elnö- THuun1, ukmm* csapatot közvetlenül a tatáiké elsősorban jobb csapatja- ?,Ö,U> Jöbbek ko"öttj leigazol- kojg el6tt jelölöm k, Valö. léket és a közönség visszahó- Ravaszt Békéscsabáról, színű, hogy abban az összeal- dítúsát reméli az együttestől Geigert a Ganz-MÁVAG-tól Utasban játszunk, mint a tődéiként a középmezőny első ós Móznert a Pénzügyőrtől. próbának számító Szendehely leiét jelölték meg a játékosok » ellent kupamérkőzésen, Emiészámára, s ehhez az első lé- x A Bányásznak nemcsak a keztetőül: Kiss T, — Csékl, pást már ma, a Ganz-MÁVAG kitűnő ellenféllel kell megvív- Antal, Bertók, B, Kovács, FzaKőbányai úti otthonában meg- nía, de az újoncoknak kijáró bó Gy. (Szabó J.), Tóth (Hu* tehetik. lélektani hátrányt Is le kell gyecz), Mlhalko, Dóra, Berta* . . , „ , „ , , küzdenie. dán, Loch. A nyitányon Borbély András a következő csapatot kül- Dávid Róbert vezető edző A találkozó 17.30 órákor-----„ — di pályáru: László — Babcsán, optimistán nyilatkozott: kezdődik. e lkészült, lelátó alatt értesül- ....... iiiiHiiiiiiiiiiiiiimi>iiiiiiiiiiiiiimiimmHiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiii..iiiimiiiiiiHiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiHiiiiiiiiimMMiiimii"iiiiiiiini^ j avára. Innen adódott az • ötlet: lelátót- építeni a tóstran- dun, Magam, mint az eredeti pályát építtető és az építést irányító _ szerv akkori igazgatója, jól ismertem adottságokat. Így tettem javaslatot az STC elnökének a költséges, nagy földmunka elkerülésével megépítendő lelátó terveiről. Az elgondolásomat azonnal elfogadták, a munka a továbbiakban rohamlépéssel folyt. Az AGROKER mérnökei négy nap alatt társadalmi munkában felmérték a terepet és rendelkezéskajával és Salgótarján 16 vál lalatának támogatásával. Ezeregyszázhúsz órában, száz társadalmi munkás, sokszor 30 fokon felüli hőségben, két- az kézi munkájával járult hozzá az 510 ülőhelyet magában foglaló tribün létesítéséhez. Az ülőhelyek fölött, a pályát övező kerítés alatt még 150 néző befogadására alkalmas, betonlapokkal borított- állóhelyet is kialakítottak. Az előzetes számítások alapján több mint félmilliós értéket hoztak létre. I p S z ó A XII. labdarúgó-világba]- lamlkor a küzdelmek derekán nokság végérvényesen a sport- ébredünk, s döbbenünk rá, történeti munkák, íotóulbu- hogy uz égvilágon semmi sem mok lapjaira szorul. Az érté- változott. A labda továbbra is keléseket, elemzéseket felvált- elpattan, a második játékrész- júk az új és még újabb osemé- re már Wbbbnyire elfogy a lények'. Itthoij például a bajnokság, rajtja. Ilyenkor féligmeddig kötelező valamit írni, afféle beköszöntőt, amelyben az újságíró kifejti a íutballról vallott nézeteit, tippeket, tanácsokat ad, bizonyos dolgoktól óv. más „ . _ , .... tettekre buzdít, és föltétlenül 'e- hogy sole pgyüt es mon reménykedik. . Reménykedik, doU bucsut a másodlk vonal és reményt kelt. Leírja, hogy ismét elszaladt egy esztendő, véső. a Játékvezető most sem úgy lát, nhogyun mások... Szóval fenntartásokkal fogadom az új bajnokság rajtját Mégpedig azért, mert a klubokban alapvetően semmi nem változott. A nyári átigazolási időszak — annak ellenéVagyis baj van, mégpedig bátonyiak teljesítményükkel a derékhad, az NB II. vonz- válaszolhatnak a kétkedőknek, erejével és bérezésével. A bizonyíthatják, hogy nem volt nyolc éve bevezetett, s akkor elhibázott az átszervezés, még ösztönző bérkategóriák Az STC bravúros tavaszi elavultak, ráadásul fejlődő éle- hajrával megőrizte u nemzeti tünk annyi mást kíván, hogy bajnokságban való szereplés manapság már egyáltalán nem jogát. A csapat egy év alatt vonz az NB Il-es labdarúgó alaposan átalakult, jöttek- rangja. mentek a vezetők, edzők, JáSzabad szombatos világunk- tékosok. Ezért nem csoda, ban elég ha csak a kétheten- hogy akadozott u játék, hulkénti, több száz kllométei'es utuzásra gondolunk, a családtól távol töltött Időre, s nem is említjük a focistaélet egyéb lemondásait. Szóval ezért nem várok semmivel lámzott a teljesítmény, csupán az izgalom nem hiányzott a Stécémci'kőzésekről. Természetesen, az idén a ki- esés-bentmaradás izgalmairól szívesen lemondunk! Most búcsút a második vonalnak — most sem tért el a megszokottól. A csapatok döntő többsége — még a vezető egyesületek is — képtelenek végre odáig jutni, hogy posztokra igazoljanak, Még kedvezményekkel és dugott pénzekkel sem tudnak embereket kiragadni régi környezetükből, 'Most aztán jön egy új, re- a nagyobb munkát, de lénye- mélhotőleg alapjaiban más, gesen nem magasabb életszín- amel.yben mindenki új lappal vonalat nyújtó nemzeti bajindul és így 'tovább. Aztán va- nokságba csábítani. amely megint nem hozott megváltást. Továbbra is ott van a magyar foci (hacsak, nem lejjebb?), mint egy bajnoksággal korábban, no, de majd most... sem többet a mostani játéko- mit várhatunk a klubtól? Elsőktől, u mostani mérkőzések- sősorban nyugodt, kiegyensú- től. lyozott, kapkodástól mentes Természetesen ez nem je- munkát, formálódó együttest, lenti azt, hogy a nógrádi csa- alakuló csapatjátékot és e'ő- patok nem lehetnek mások, relépést. Előrelépést a közép- mi nt tavaly voltak. Mar csak mezőnyhöz, ahonnan később azért sem, mert ez más, új az élvonal Is megpályázható. bajnokság. Az MLSZ jóvoltából most másik, húszcsapatos NB II. kollokvál, benne az egyik vizsgázó éppen a Nagy- bátonyi Bányász csapata. A' Meglehet, hoßy mindez kicsit sok, de így rajt előtt nem lehetünk eléggé maximalisták! } NQGRÁD - 1982. augusztus 8., vasárnap /