Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-14 / 190. szám
0tTT,. XVI. Ejtőernyős-világbajnokság, Loronc LEWEG OBMTM1 A ki azt terjeszti, hogy minden ejtőernyő egyforma — téved. Mert ott vannak például azok a halványlilák. Néhány száz méterről az ember azt hiszi a látványra, káprázik a szeme, mert kupolája —, s alatta az ember formájú alak — egyhelyben lebeg, de inkább felfelé igyekszik, mintha megszűnt volna a gravitáció. Aztán kiderül a turpisság. A losonci ejtőernyős-világbajnokság szervezői néhány játékernyőt engedtek prédául a szélnek. A szél? Normális turista alig várja, hogy összeborzolja valami szellő a haját a rekkenő hőségben, de itt a nézők bosszankodva figyelik a szélzsákot. Dagad, mint egy óriási hurka, van, aki legszívesebben beleharapna, mert ilyenkor a repülőgépek nem lódulnak neki a széles kifutópályának. A biztonság, hiába a bátrak sportja az ejtőernyőzés, természetesen mindenek fölött. Ráadásul csepefeg az eső. Ezrek keresnek menedéket a száraz alatt... Jó néhány óra elszaladt, amikor felbődülnek a gépek motorjai. Mégsem maradunk légi esemény nélkül. A világ- bajnokság harmadik versenynapján a férfiak indulnak, hogy nyolcszáz méter magasból egy ötven centiméter sugarú köröcske közepébe találjanak. — Tavaly még 15 centiméter volt a cél közepe. Hiába, emelkedik a színvonal, csökkenteni kellett az átmérőt Így is megláthatják, lesznek, akik tíz kísérletből hibátlant ugranak — mondja Mészáros Béla nemeztközi versenybíró. A tekintetek az ég felé irányulnak, ahol a behemót gépek lassan köröznek, s menetrendszerűen 'egy-egy sötét pont válik el tőlük. Félelmetesen ereszkedik alá éjfekete kupola alatt Jozef Luszczki Lengyelországból, majd a mezítlábas Graeme Windsor ugrik nagyot a földet éréskor, mert az elektromos eredmény- jelző rajtszáma után csak két centiméteres hibát jelez. Más ezen bosszankodik, mint például a magyarok. Mert Kardos János hiápa manőverezik profi módon, ő is hasonló eredménnyel végzi a napot. Mészárovics György, Pintér József sem különbül. Tóth János, az ejtőernyős-válogatott vezető edzője úgy ül a kempingszéken, mintha odaragasztották volna. Itt nincs taktikai utasítás, nincs bekiabálás. Ott, a levegőben az ejtőernyős dönt. Juhász Zoltán már csak egy centiméterrel véti el a kör közepét. A nagy taps a magyar«* közül Tímár Vincét fogadja, aki nem hibázik. — Tisztességesen készültünk a világbajnokságra. Csakliát furcsa sportág ez. Hiába toronyesélyes valaki, elég egy tizedmásodperc, és oda az egész. — jegyzi meg Tóth János, majd elvonul a versenyzőivel, mert van mit megbe- beszélni. Délelőtt is a pihenőül szolgáló faépületbe zárkóztak. A televízió képernyőjét nézték, ahol a stílusugrásról készült felvételeket adta a versenybíróság. Kétezer méter magasból, harminc másodpercig késleltetik a versenyzők az ernyő nyitását, s a szabadesés közben kell végrehajtaniuk a gyakorlatot: négy spirált és két szaltót. — Hely van hozzá — mondja tréfálkozva Hacsai Attila, aki a pozsonyi Űj Szó lapot tudósítja. Aztán mindjárt mutatja Jozef Pavlatát, akit a hazaiak esélyesként emlegettek. Nem véletlenül, hiszen a közelmúltban egy bulgáriai veresenyen tízből tízszer hajszálpontosan ért a cél közepébe. Most sem adja alább. S ha már a hazaiak szóba kerültek, Népszerű Val- demár Studeny. Valamikor ejtőernyőzött, de hiába tréningezett, nem került a csehszlovák válogatottba. Felesége is az ugrők közé tartozott, c hogy teljes legyen a családi leltár: két fia most válogatott, Jiri hibátlant ugrott, s a menye is a levegő bajnoka. Erre a címre pályázhat a hazai légtéren Bakos László és Holecz Zoltán, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár sárkányrepülő-szakosztályának tagjai. Persze, hogy itt vannak, elvégre „rokonszakma”. — Annak idején vitorláztam, ejtőernyős is voltam. — újságolja Szudenszki Pál, aki szintén Salgótarjánból érkezett. Sok a túrista, köztük Nóg- rád megyéből. Gyakran ránk köszönnek a büfésoron is. A házigazdák tényleg mindenre gondoltak, még alkalmi posta- hivatal is működik, a hatalmas hangárból pedig éttermet alakítottak ki. Azt mondják, jelenleg ez a legnagyobb vendéglátóegység Európában. Losonc, a város? Aki néhány hónapja járt erre, igazán elámul. A főutcát kicsinosították, frissen festették a házak falait. Űj szálloda pompázik, Prior-áruház nyitotta meg kapuját az esményre. Meg is jegyzi dr. Evetz Árpád helybéli nyugdíjas: — Nagy sürgés-forgás volt itt, de azt hiszem, a vendégek elviszik majd a hírünket! Rengeteg tránszparens, zászlók lobognak, a kirakatban rejtett motor makett propellereket hajt, mindenütt a világbajnokság emblémája. A sajtóközpontban készségesek, nincs olyan kérés, amit ne teljesítenének. A vonzó azonban a város melletti repülőtér. Az ernyőket milliméter pontossággal hajtogató versenyzők, a bikiniben sétáló nézők, a morcos repülőgép-szerelők, az öklöm- nyi labdával dekázó amerikaiak, a magnót bömböltető olaszok, a hallgatag japánok— Közben a nap utolsó ugrói a levegőben. Már lassan szürkülni kezd, a nap lebukik a horizonton. Az olasz Daniele Gasperoni a záró ejtőernyőse. Lebeg, könnyedén, mint a nagy testű madarak, sarkával érinti a kört, mosolyog. Olyan az arckifejezése, mint egy üzenet, a harminckét ország sportolóinak fesztiváljáról. Hogy íme: itt az ejtőernyő, amelynek látványa sokakban megrázó emlékeket ébreszt, s ott a feliratsor: pace, mir, frieden.... béke. V ége ennek a napnak is. Még egy rövid séta a mozgalmas főutcán. Holnap kezdődik minden élőiről, a levegő akrobatái újra a felhők közelébe szállnak. De hívja őket a föld! M. Szabó Gynla Kulcsár József felvételei Nemcsak bátrak, de a szépeit sportja is A repülőgépek folyamatosan vitték a levegőbe utasaikat Tóth János vezető edző Megosztott figyelem *
