Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-12 / 188. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk KOSTYÁL K5TVÁNNÉ hosszú szenvedés után 82 éves korában elhunyt. Temetése 1982. augusztus 13-án, 15 óra­kor lesz a salgótarjáni köz­ponti temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALÁD * KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk hálás kö­szönetét mindazoknak a hoz­zátartozóknak, rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk id. SÉBER JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek es mély fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Ginzeng A ginzeng a borostyánfélék családjába tartozó növény Észak-Koreában, Északkelet- Kínéban és a Szovjetunióban, az Usszuri folyó vidékén ho­nos. Húsos gyökerét csaknem háromezer év óta gyógyszer­ként használják. A szabad természetben a ginzeng csak minden harmadik évben vi­rágzik, s ez nehezíti a ter­mesztését, márpedig a növény gyökere iránti kereslet egyre nagyobb- Más haszonnövények esetében ezt a gondot szövet­tenyésztéssel igyekeznek meg­oldani. Legújabban olyan kísérle­tekről számoltak be, amely­ben sikerült ginzeng csíranö­vényt létrehozniuk a növény gyökereinek kalluszából (nö­vényi hegszövet). Közölték annak a tápoldatnak az ösz- szetételét, amelyben — a kal- luszon — több szakaszban, 26 C-fokon, sötétben 2—3 milli- méternyi hosszú csíranövé- nyek nőnek. 20 C-fokon és napi 16 órán át tartó, 1500 lux erősségű megvilágításban sziklevelek és osztódószövet képződtek, s ezekből növé­nyenként 3—15 darab porzó­kat és termőket képző apró virág keletkezett. A virágpor­nak kb. 90 százaléka terméke­nyítőképes. Az egész folyamat az egyébként szükséges három év helyett egy hónap alatt végbement. Nikkeles úszómellény A radar ernyőjén éjszaka Is kirajzolódik a hajótöröttek finom nikkelréteggel borított, a textília tulajdonságait egyéb­ként nem befolyásoló úszó­mellénye. Az ilyen mellényt viselő hajótörötteket még egy kilométer távolságból is ész- revehetik. Hétpercnyire a Belvárostól Budapest sportcentrumában a Hotel Stadion Budapesten a Népstadion és az új Budapest Sportcsarnok közötti területen felépült a Hotel Stadion, a HUNGAR­HOTELS negyvennegyedik szállója. Az 530 millió forint­ból épült létesítményben 379 kétágyas szoba és tíz lakosz­tály várja a vendégeket. Az új hotelt a KÖZTI mér­nökei — Tolnay Lajos és Péchy György — tervezték, a belsőépítész Fehérvári Sán- dorné volt. Az épület kivite­lezésével, a Középületépítő Vállalatot bízták meg, 1978- ban kezdték meg a három- csillagos szálloda alapozását. Az alagsori tekecsarnokban hat pálya várja e sportág kedvelőit. A hotel vezetősége megállapodott a Magyar Te­ke Szövetséggel, hogy HUN­GARHOTELS Tekekupa el­nevezéssel évente nemzetkö­zi versenyt rendeznek itt. A tekecsarnok szomszédságá­ban található a 12-szer 6 mé­teres uszoda, kondicionáló- berendezésekkel. A vendégek kényelmét, szórakoztatását szolgálja a 250 személyes ét­terem, a 80 személyes sörö­ző, a drink- és a snack-bár is. Nem hiába került sport- centrumba az új létesítmény a közelmúltban még maguk a szálló vezetői is sportembe­rek voltak. így dr. Dobos György, az igazgató úszó és vízilabdázó, a helyettese pe­dig Gábor Tamás, az egykori olimpiai és világbajnok csa­patban párbajtőröző. Az első vendégek — július 31—augusztus 8. között — a haematológiai világkongresz- szusra érkezettek; a három­ezer szakember közül hat- százan laktak itt. Az év vé­gén, decemberben, a Magyar- országon megrendezésre ke­rülő női kézilabda-világbaj­nokságon résztvevő csapa­toknak is a Stadion Hotel lesz a szálláshelyük. 1983-ra is jut bőven vendég, mert — a többi között — Budapesten rendezik meg a méhészeti vi­lágkongresszust, a fedettpá­lyás atlétikai Európa-bajnok- ságot, az ifjúsági vívó-világ- bajnokságot és a jégkorong C csoportos világbajnokságot; a tornász-világbajnokság ver­senyzői szintén a Hotel Sta­dionban laknak. A szállodától metróval hét perc alatt lehet a Belvárosba jutni, s mellette van a Duna —Tisza-közi autóbusz-pálya­udvar is. A budapesti Hotel Stadion a párizsi székhelyű TELETAP szobafoglalási há­lózatba lépett be, így a re­zervációs szolgálat az egész világból fogadja a vendégek jelentkezését. <k. gy ) Felvételre keresünk gép­r r vv ­ironot. Leveleket: „Tárosközpont” jeligére a NÓGRAD-kiadó- ba kérjük. Újra vitorlás ? Egy brit tanulmány szerint megvalósíthatónak és gazdasá­gosnak látszik, hogy némely útvonalon ismét a szelet hasz­nálják ki a hajók hajtására. Ez azonban nem vitorlákkal, hanem szabályozható lapátok­kal működő szélturbinákkal történne. A tanulmány készítői azt vizsgálták, mennyire felelne meg e célra egy függőleges A KTV pásztói tejüzeme felvételre keres férfi mun­kaerőket — ÁRUKÍSÉRŐI, — ARUKIADÓI, — VILLANYSZERELŐI munkakörök betöltésére. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az üzem igazgatójánál naponta 8—16 óráig. Pásztó, Szabadság út 2—4. Az MN. Erdő-, Vad- és Mezőgazdaság bujáki erdé­szete KÖZPONTI ERDÉSZ munkakörbe gépészeti középfokú képesí­téssel felvételt hirdet. Je­lentkezés személyesen, vagy írásban az erdészctvezető- nél. 3047 Buják, Felszaba­dulás út 31. tengelyű, a hajó fedélzetér* szerelt modern szélturbina, amely a szélénergiát változ­tatható irányú és nagyságú mechanikai energiává és to­lóerővé alakítaná át. Tarta­lék hajtógépet, persze, ké­szenlétben kellene tartani, szélcsend esetére. Az ilyen turbina szavatolná, hogy a hajó jól manőverezhető le­gyen, s vele a szél ellenében is hajózhatnak. A számítások szerint egy 4000 tonnás szélturbinás ha­jó az Atlanti-óceánon 12 cso­mós átlagos sebességet érne el, s egy kéthónapos úton 40 tonna tüzelőanyagot takarí­tana meg. Az elgondolás ki­dolgozásáig még hosszú idő telik el, és sok tapasztalatra lesz szükség. A Pásztói Építő Szerelő és Szolgáltató Ipari Szö­vetkezet jó kereseti lehe­tőséggel felvesz: — ASZTALOS, — KŐMŰVES. * — VILLANYSZERELŐ — acs-AllvAnyozo — BÁDOGOS és — BURKOLÓ szakmunkásokat, továbbá anyagkönyvelők jogtaná­csost és vizsgázott fűtőket Jelentkezés: a bér- és munkaügyi vezetőnél, Job­bágyi, Felszabadulás út 101. ELADÓ 4 db új tí­pusú, 15 bordás le­mezradiátor originált csomagolásban, vala­mint 1 db Gemenc olaj kályha. Érdek­lődni: a 14-687-es te­lefonszámon. SALGÓTARJÁN központjában kertes családi ház 200 négy­szögöl gyümölcsössel eladó. Cím: 10-977 te­lefonon. FEHÉR gyöngypuly­ka kb. 1 kg-osak (20 —25 kg-ra nő meg), gyöngycsirke, tömni- való idei liba, 5—6 kg-osak kaphatók. Ugyanott 3 db vá­lasztott magyartarka bikaborjú eladó. Mo­hóra, gyógyszertár mellett. BALASSAGYARMA­TON, az Árpád utca 19 alatti 3 szobás, csa­ládi ház kerttel, be­költözhetően eladó. UV-s Wartburg Li­mousin 1984-ig vizs­gáztatva eladó. Balas­sagyarmat, Április 4.- lakótelep 32. 1/3. MOST vizsgázott IZ-s, S 100 Skoda el­adó. Pásztó, Hársfa út 7/4. Tóth József.------------------­Z D rendszámú, jó állapotban levő Wart­burg 1985-ig vizsgá­zott eladó. Telefon: 10-006. ZN-es Wartburg el­adó. Salgótarján, Bá- thori út 5. Telefon: 14-545. ÉJrdeklődni: 14 órától. 1200-as Zsiguli jó állapotban, olcsón el­adó. Balassagyarmat, Vörösmarty u. 3. De­rne. Megtekinthető: 13 órátóL ' SALGÓTARJÁN központjában 2 szo­bás, kertes lakásomat Budapest környéki lakásra, vagy telek­re cserélném. Tele­fon: 10-368. ELCSERÉLNÉM sal­gótarjáni Kemerovó körúti 2 szobás OTP- örölclakásomat 1 szo­básra, vagy eladnám, „Sürgős 255479»’ jeli­gére a salgótarjáni hirdetőbe. SZOBA kiadó, für- dőszoba-úasználattal. Somoskőújfalu, Bán­ki Donát utca 1. Á legyőzött bika füle A Las Ventas-i aréna a spanyol bikaviadorok, a torreádorok Mekkája. A leg­nagyobbak ünnepeltették itt magukat, köztük az andalú- ziai Manuel Benitez, akit El Cordobés néven ismer­nek, a madridi közönség hu­szonnyolc alkalommal jutal­mazta meg a legyőzött bika fülével. El Cordobés árva gyerek volt, gyerekkorában bérmun­kásként dolgozott. Néhány évi kemény munkával bika­viadorrá képezte magát. A közönség kedvence lett, min­den idők legnagyobb torreá­dora, s természetesen dús­gazdag. Viadalról viadalra repült magánrepülőgépén. Útjára mindig elkísérte ta­nára, aki minden szabad időt felhasznált arra, hogy — jobb későn, mint soha — megtanítsa őt írni-olvasni. Érthetően sokan próbáltak á nyomába lépni: az isme­retlenség homályából, a sze­génységből bátorságukkal a fényre törni. Erre különben megvan .az „intézményes” le­hetőség is. Pamplonában ugyanis minden évben kie­resztenek az utcára, a közön­ség közé néhány bikát, s bárki vállalkozhat arra, hogy leszúrja valamelyiket. Aki helytáll a „bátorság próbá­ján”, azelőtt esetleg meg­nyílhat az út az arénákba is. Tavaly azonban El Cordo- best — első ízben — kifü­tyülték: a több mint kétezer viadal győztesének füttykon­cert közepette kellett távoz­nia, mivel öt segítőjével tétlenül nézte végig, hogy egy bika miképpen döf le, és tapos halálra egy fiatal kő­művest, Fernando Villare- olót. A fiatal férfi, a palán­kon átugorva, befutott az aréna porondjára, hogy a bi­ka előtt manőverezve hívja fel magára a nagy El Cordo­bés figyelmét. Igyekezetéért az életével fizetett. Igaz, 1972 óta létezik Mad­ridban egy torreádoriskola, ahol harmincöt fiú tanul. Nagy részük azonban meg­marad középszerűnek; olyan­nak, aki szerény jövedelem­ből él, s a bikaviadalidény befejezése után — munkanél­küli segélyből. Ezt is csak az utóbbi időben teheti, ami­óta — két éve — négyezer hivatásos matador szakszer­vezetet alapított. Az érdek- védelmi tömörülés első lé­pése a szezon kezdetét boj- kottáló sztrájk volt. A tor­reádorok felemelt összegű kórházi segélyt • követeltek. És még valamit. Az esetleg hátra maradó hitvesnek — ő utánuk — nagyobb temetke­zési segélyt'... (zp) Olvasószolgálat A NÖGRÄD című megyei lap olvasóinak kívánunk segítséget nyújtani az apróhir­detések feladásánál az alant közölt kivágható megrendelővel, melyen postán fel­adhatják APRÓHIRDETÉSÜKET Tájékoztatásul közöljük a hirdetések dijait: 1 sző hétköznap 3,— Ft, vasárnap 5,— Ft Legkisebb hirdetés 10 szó. A vastagon szedett szó kettőnek számít (első szó). Jeligés hirdetés kezelési díja: 10,— Ft. Gyászhír milliméterenként: hétköznap 4,— Ft, vasár­nap 6,— Ft. A hirdetés megjelenése az összeg beérkezése utáni 2. napon várható Kedves megrendelőinktől olvasható aláírást kérünk. Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat 3101 Salgótarján. Pf. 96. Telefon: 10-977 Megrendelem a NOGRAD című megyei lapba, legközelebbi, vasárnapi hétköznapi (nem kívánt rész törlendő) számában a következő szövegű APRÓHIRDETÉST egyszer (vagy ..ti. -szer) 1 1 i 1 I i Ilii : : : t : :: : i i M • • • i i : i B a • a • t a • : : 1 I 1 1 i I S t B S ::::::: s : : a • a • ! a • : : 1 : a • : : : a a 1 : ! ! s ! : a * ■ • a • a « ! t A hirdetés díját a címemre küldött számla és bet csekk megérkezése után azonnal feladom. cím: t t : : i i i : ; i : t : ; . . ; ; : névaláírás i I I I I I I I I I S I I 9 E t I szem ig száma: ; : ! S ! t 1 llllSti 1982. : : : hé nap

Next

/
Oldalképek
Tartalom