Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-12 / 188. szám
Megújulás és innováció (III.) Távol a piactól Térjünk vissza ahhoz a megállapításunkhoz, hogy a K+F kapacitásunk megfelel a fejlett ipari országok átlagának, az innováció intenzitása azonban — a kutatási eredmények hasznosítása a tömeg- gyártásban és a piacon — elmarad azokétól. Ennek egyik oka azonnal kiderül, ha megvizsgáljuk, hogy e kapacitás legértékesebb része, a kiművelt kutatók gárdája hol, a termeléstől (és a piactól) milyen távol dolgozik. Svédországban a teljes kutatói létszám 66 százaléka, az NSZK-ban a 77, Hollandiában, Belgiumban az 57, illetve 59 százaléka, Jugoszláviában a 25, Lengyelországban a 30, Csehszlovákiában a 45 százaléka vállalati kutatóhelyen alkot. Magyar- országon a 70-es években a kutatói létszámnak csupán 12 (!) százaléka dolgozott vállalatnál, 49 százaléka az ágazati és egyéb, 28 százaléka akadémiai, 11 százaléka pedig felsőoktatási kutatóhely alkalmazottja volt. Ez azt jelenti, hogy a kutatói létszám 88 százaléka (!) — nagyjából napjainkig — közvetlenül csupán a kutatási eredmény létrehozásában volt érdekelt, s legfeljebb csak közvetve érintette a kutatási eredmény nagyipari alkalmazása, piaci sikere. A kutatói kapacitás jelentős hányada tehát az innovációs folyamaton kívül tevékenykedett. Így az alapvetően csak tudományos információkra alapozott kutatási program végeredménye nehezen illeszkedik a termelésiértékesítési folyamat természetes rendjébe különösen akkor, ha a kutatási eredmény semmiképp sem integrálható a vállalati technológiai rendbe, ha túlságosan fölötte áll a gazdaság általános technológiai szintjének. A technológiai „szakadék" Az utóbbi évek egyik sajnálatos példája jól szemlélteti, hogy milyen fennakadások származnak abból, ha a kutatás (persze alkalmazott kutatás) túlságosan messzire kerül a termelés realitásaitól. A SZTAjKI, a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet 1976-ban hozzáfogott a Dialóg—CNC számítógép-vezérlés kidolgozásához — egyidejűleg egy amerikai és egy japán céggel. A következő évben a magyar kutatóintézet a fejlesztést sikeresen befejezte — megelőzve a két külföldi céget. A Dialóg—CNC vezérléssel felszerelt első magyar szerszámgép (mintapéldánya) 1978-ban a hannoveri szerszámgép-világkiállításon nagydíjat nyert. Számos megrendelést kapott volna a magyar ipar, sőt az árakat is diktálhatta volna, ha akkor megkezdődik a sorozatgyártás. De nem kezdődhetett el. Tudniillik 1979 végéig nem akadt magyar gyár, amelyik vállalta volna a gyártást. S ennek egyszerűen objektív akadályai • voltak. Mert a szerszámgépgyárak — nagyon helyesen — elsősorban szerszámgépeket akartak gyártani, alihoz értenek. A gépek CNC vezérlését mástól akarták — specialistától — beszerezni. Computeres gépvezérlést azonban sorozatban, 78—79-ben még egyetlen hazai gyár sem állított elő: erre akkor kezdtek felkészülni. E felkészülés keretében az Elektronikus Mérőműszerek Gyára (EMG) — termékszerkezete megújítását szorgalmazva — 1979 második felében vállalta végül a SZTAKI modelljének a gyártását. A termelés nagyipari technológiájának kifejlesztéséhez azonban két év kellett. S ehhez mindenütt a világon kell is ennyi idő. különösen, ha új termelési kultúra meghonosításáról van szó. Persze az is igaz, hogy ez így most már 5 évet vett igénybe az ötlet megfogalmazásától a megfelelő ipari termelés elindulásáig: 1976-tól 1980-ig. Az amerikai és a japán cég végül 2 és fél évvel megelőzött bennünket. Főleg azért — és ez a döntő —, mert a konstrukciós kutatás és a technológiai kutatás-fejlesztés egy része párhuzamosan folyt: a kutatást a termelő vállalat koordinálta saját laboratóriuma és gyártó üzemei között. A kutatómérnökök és az üzemmérnökök egyetlen vállalat falai között dolgoztak. Ugyanazokat a helyi körülményeket és lehetőségeket ismerték, ugyanazon szervezet fegyelme, rendje és érdekeltsége fogta össze munkájukat. Mindenki érdekelt volt abban, hogy komolyan vegye az idő múlását. Az EMG például az átvett dokumentáció „honosításával’’ egy évig birkózott: annyira különböztek a nagyüzemi technika nyújtotta lehetőségektől a kutatóintézeti megoldások. A mintadarab kezelőpultja például Bécsből származott, egy-két példánynál az import megengedhető — sorozat- gyártásnál azonban természetes, hogy a „dobozt” itthon kell gyártani, ezt azonban ki kellett fejleszteni. Más: a berendezés részegységeinek, elemeinek méretei nem egyeztek a gyári szabványokkal: nem illeszkedtek a gyártósorokra, nem fértek a szerszámok alá. Következésképp az egészet át kellett szerkeszteni és kidolgozni a jó, nóvumnak számító működési elvhez (a kevesebb nóvumot tartalmazó, de olcsóbb) nagyüzemi technológiát. Ennek során például a SZTAKI-nak a berendezésben megtestesülő találmányaihoz a gyárban újabb technológiai találmányok születtek, s vagy két tucat újítás is. Az éredeti dokumentáció gyártási költsége — a honosítás után — a megközelítően egymillió forintról föl- millióra csökkent. Konstrukció helyett technológia E fejlesztés átfutási ideje a nemzetközi átlagnak megközelítően a duplája, mert a kutatási programot nem a termelő vállalat koordinálta! A kutatóintézeti „végeredményből” hiányzott a hazai ipar képességének, lehetőségeinek számbavétele: zseniális konstrukció született, de nem egy olcsón, nagy sorozatban gyártható és exportálható termék. Ez az eset is arra figyelmeztet, hogy a technológiai kutatások egyre fontosabbak. A világ műszaki élvonalában az innováció fő vonala egyre inkább a gyártási megoldások területére húzódik. Ez így természetes, hiszen ma már fizikusok, biológusok, kémikusok számára aligha képzelhető el megoldhatatlan probléma. Vegyük a világ .3 nagy globális gondját: a környezet- szennyezést, az anyag- és energiatakarékosságot, az élelmiszertermelést — valameny- nyi megoldásában (legalább 80 százalékban) e technológiai kutatásoktól, az ipari és mezőgazdasági műszaki színvonal fejlődésétől várható az előbbrejutás: vizet, levegőt kevésbé szennyező anyagot, energiát kevésbé emésztő, rossz földeket termékennyé tevő technológiák (és elsősorban nem konstrukciók) kidolgozása a feladat. A magyar gazdaságban a technológiakutatásoknak pedig kisebb figyelmet szenteltek. Ez következett abból is, hogy nem a termelővállalati K+F volt az innováció előterében. A korszerű technológiák többsége az iparfejlesztés korábbi, főleg extensiv jellegű szakaszában a termelési szerkezet változásával került a gazdaságba: új gyár — új technológia — új termék. A 70-es évek második felétől azonban —, amikor a fejlesztés fő útja már nem az új kapacitások létrehozása, hanem a kiépült ipar, vállalatonként!, belső, minőségi átalakítása — a gazdaság számára szükséges új technológiák és termékek túlnyomó többsége a vállalati K+F keretében kell, hogy megszülessen. (Következik: Az alkotók összefogása.) Gerencsér Ferenc Nyitás előtt az Ipoly Szállóban Egymásra utalva a cím olvasása nem hozza tűzbe azokat, akik ismerik a fent említett tömör két szónak a jelentéstartalmát, a mögötte húzódó igen sok erőfeszítést, egymás érdekeinek kölcsönös figyelembevételét, a kezdeményezéseket, egyezkedéseket, alkalmazkodást, rugalmasságot és még sorolhatnánk hosszú ideig. Az erőteljesei fölpörgetett idő, a gazdasági élet egész világot átfogó válsága, az ebből fakadó gondok megoldása, új elemekkel gazdagíthatják a már eléggé közismert egy kicsit elcsépelt, közhelynek tűnő kifejezést: az egy- másr au tál t ? á got. A mai kor követelményei az előbbi kifejezésnek másfajta tartalmat adnak, újfajta közeledési és kapcsolatrendszert követelnek, a mai valósághoz jobban igazodó módszereket, stílust kényszerítenek ki. Tehát a címben említettek egy állandóan változó, megújuló folyamatnak a jói megfogható kísérőjelenségei. Így kell ennek lenni, mert gazdaságunk szervezeti formáinak sokszínűsége sem tudja elviselni a már megcsontosodott, de a korábbi célokat még jól segítő formákat. Az új vállalkozási szervezeti egységek fokozatos térnyerése figyelmeztetett arra, hogy az élet minden területén, mind a gazdaságban, mind az irányításban, az egymásrautaltság új formáinak, elemeinek keresése, és mielőbbi megvalósítása kerül előtérbe. Ide sorolhatjuk például az új formában és többirányú megközelítésben jelentkező kölcsönös függőség erősödését. Ez derül ki a Salgótarjánban nemrég megtartott tőkésexport növelését szolgáló kerekasztal-beszél - getésen, ahol a megye jelentősebb exportáló vállalatai, a velük üzleti kapcsolatban álló külkereskedelmi vállalatok, az utóbbiakat irányító felügyeleti hatóságok gazdasági pártvezetői és a megyei pártbizottság vezetői vettek részt. A függőség többirányú. A beszélgetésen szóba került, hogy megyénk feldolgozó, termelő, gazdálkodó egységeinek és az alap- anyaggyártóknak más az érdekeltségi rendszere. Ez egyfajta kiszolgáltatottságot és sok tekintetben sajátos káros helyzetet jelent az utóbbiak rovására. Feldolgozóüzemeink képviselői azt tapasztalják, hogy az egymásrautaltság mai követelményrendszere még nem érződik eléggé a velük üzleti kapcsolatban álló külker-vál- 1 álatoknál sem. Bár az utóbbiak is érdekeltek a nagyobb nyereség elérésében — a veszteség azonban továbbra is kizárólag a gyáraké. Éppen ezért jó lenne, ha a veszteségből is részesednének a külker-vállalatok. Ily módon újfajta értelmezést, tartalmat kapna másfajta cselekvést váltana ki az egymásrautaltság jó irányú értelmezése. Előnyeit élvezné a népgazdaság, valamint az érdekelt felek. Ebben az esetben, ba nem is szűnne meg az árakról folyó vita, amely eddig a külker - vá!Lalátok részéről az árengedmények szorgalmazásában jutott elsősorban kifejezésre —, mindenesetre jobban kényszerítené arra a több mint harminc éve viszonylag kényelmes állapotában tevékenykedő külker.-szervezeteket, hogy most már a gyakorlatban bizonyítsák önmegújulásra irányuló készségűket, képességüket. Vagyis, értelmes, hozzáértő emberekkel bővítsék ügynöki hálózatukat, az üzletkötéseknél több lábon álljanak, a partnervállalatoktól pedig továbbra is követeljék meg a szerződésben vállalt minőség állandóságát, a határidők betartását, a kifogástalan, esztétikus csomagolást. Ahogy szokták volt mondani, a jelenleginél nagyobb fantáziával dolgozzanak. Mert minden árut a maga fajsúlyában, árkondíciójában el lehet adni, ha hozzáértő, gyorsan és jól kombinálni tudó, lehetőségeket okosan felismerő, azt kihasználó, bátor és vállalkozásra kész egyének irányítják az üzet.kötést. Mivel a jelenlegi világpiaci helyzet hosz- szabb távon sem ígér jót, sőt a jelenleginél nagyobb nehézségekre kell felkészülni, megyénk exportáló vállalatai hajlandók arra, hogy a ma alkalmazott elszámolási gyakorlatot új alapokra helyezzék. Az új fonnák, módszerek mielőbbi alkalmazása —, s itt nem szabad félni az első pillanatra meghökkentőnek látszó megoldásoktól sem — segíti feloldani azokat az ellentmondásokat, amelyek ma a különböző irányító apparátusok esetenkénti nehézkes munkastílusából, munkamódszeréből fakadnak. Ezek felerősítik a kor követelményeihez igazodó üzemi vezetői stílus és az irányítás közötti különbözőségeket. A függőség harmadik iránya a vállalatok és az irányító hatóságok kapcsolatában jelentkeznek. Egyetlen gazdaság sem tudja el- viseni a központi döntésmechanizmus helyenként meglevő, nemcsak gondot, hanem kárt is okozó lassúságát. Mert ez a legtöbb esetben piaci, illetve népgazdasági és vállalati pozíció-, illetve egzisztenciavesztesóggel jár. Ezt bizonyították a már említett kerek- asztal-beszélgetésen a Salgótarjáni Kohászati Üzemek képviselői, amikor szóvá tették, hogy tavaly fél évet kellett várniuk egy központi döntésre, ami ezer tonna termék tőkésexportját juttatta zátonyra. Sajnos, ugyanilyen helyzetben vannak ma, csak más témában. Az egymásrautaltság új tartalmi jegyei közé sorolhatjuk azt az ellentmondást, ami a különböző párt- és állami határozatok végrehajtása érdekében, a közgazdasági szabályozók hatására elindult megyénk üzemedben is. Ez megnyilvánul a korábbinál valamivel gyorsabb termékszerkezet-váltásban, a rugalmasabb igazodásban, a piaci igényekhez, lehetőségekhez való alkalmazkodásban, a fantázianövekedésben, a kezdeményezőkészség fokozásában, a kockázatválaló képesség és készség növelésében. Ezzel szemben több tekintetben nehézkes állami döntésekkel találják magukat szemben a vállalatok vezetői. [ waImq problémák feloldása, az egymásL Tdllio ráutaltság mainál magasabb fokán valószínű, hamarabb megoldódna. Egyébként az előbbiek megvalósítását az együttműködés újszerűsége is kikényszeríti, amely új fejlődésnek az alapját veti meg. Mégpedig „hosszabb” távon. Erre égetően szükség van az ismert célok megvalósítása, fejlődésünk garantálása érdekében. Venesz Károly Földrengésbiztos lakóházak Benzintakarékosság A General Motors 1981-ben olyan nyolchengeres motorral maködö gépkocsit hozott forgalomba, amelyet számítógép vezérelte elektromágnes szabályozó- rendszert egészít ki. Az automata a terheléstől függően — a szívó- és kipufogószelepek kikapcsolásával — a nyolc hengerből kettőt vagy négyet kikapcsol a munkavégző folyamatból. Ezzel számottevően csökkenthető a benzinfogyasztás. , A Moldvai Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosa, Kisinyov a Bik folyó partján fekszik. Lakóinak száma félmillió. Az elmúlt negyven évben Kisinyov fejlődésében és városképében igen nagy változások mentek végbe. A legjelentősebb változás talán az, hogy földrengésbiztos szerke- • zetű, 8—15 emeletes házak épültek. Ezek alapozása, építési anyaga, szerkezete úgy van kialakítva, hogy erős földrengéseknek is ellenállnak. Az új épületcsoportok a kisinyovi városképet gyökeresen megváltoztatták. Ma Kisinyov az ország jelentős ipari és kulturális centruma. Itt összpontosul több mint 100 ipari üzem, amelyek termékeit 52 országba exportálják. A köztársaságnak saját akadémiája, több tucat kutatóintézete, 5 színháza, technikuma, felsőoktatási intézményei, múzeuma, könyvtára működik a városban. Kisinyovot a Szovjetunióban a lakásavatók városának is nevezik. Ab elmúlt 25 évben minden második városi lakos új lakásba felöltözött Már két hete cserül a telefon Megyénk nem bővelkedik szállodákban, ezért is kísérték sokan nagy figyelemmel a balassagyarmati Ipoly Szálló felújítását, korszerűsítését. Az 1979 decemberében bezárt szálloda 22 millió forintért öltött új külsőt és belsőt, s a jövő héten már fogadhatja első vendégeit. Balassagyarmaton jártunkban szemrevételeztük az utolsó simításokat és beszélgettünk a szállodavezetővel és néhány alkalmazottal. A megnyerő külsejűvé varázsolt épület belül talán még szebben mutat. Kellemes színek, ízléses berendezés fogadja a látogatót. Az emeleten Baloghné Lombos Mária szállodavezető fehér köpenyben irányítja az utolsó „hadműveletek” egyikét, a lakosztály berendezését. — A huszonöt egy-, két-, károm- és négyágyas szoba jnár készen áll a vendégek fogadására, itt is már csak a bútorok elhelyezése van hátra. Az egyszínű barna padlószőnyegen szépen mutatnak még összetolt állapotban is a mályvaszín-szürke ülő- és fekvőalkalmatosságok. Tetszetős barna mintás sötétítő- függönynök és sárga üvegcsillárok egészítik ki a négy helyiségből álló lakosztály felszerelését. — Ide kerül még az egyik Hiltonból kapott virágtartó — mutatja a szállodavezető, aki véleményem szerint máris úgy ismeri a szállodát, hogy még sötét éjszaka sejn botlana meg egyetlen székben sem. Igaz nem most kezdi a szakmát, hiszen már azelőtt is itt dolgozott. A világos folyosókon megmutatja a szobaasszonyi szobát — itt ilyen is van — valamint a szállodavezető és az üzletvezető parányi irodáját. A fürdőszoba előtt Hídvégi Lászlóné csoportvezető irányításával a három másik szobaasszony torülgeti a már amúgy is ragyogó csempéket. i — Itt mindig ilyennek kell lenni mindennek. Nagyon szívesen csináljuk mindnyájan. Én is innen mentem el, és már nagyon vágytam visz- sza. — Könnyebb, vagy nehezebb lesz a munka az átalakítás, korszerűsítés után? — Lényegesen könnyebb. Azelőtt a padlót kellett sikálni, most csak a műanyag szőnyegeket kell tisztán tartani. A korábbi olajkályhák helyett sokkal tisztább a központi fűtés. Boldog Istvánná sem csak a nevében boldog', valójában is az. — Nehéz — bár jól fizető fizikai munkát hagytam ott egy szövetkezetnél, amikor Baloghné hívott. Én sem vagyok itt egészen új, tizennyolc évvel ezelőtt dolgoztam ebben a szállodában. — Akkor le tudja mérni a változást. — Nem nagyon. Ügy megszépült, megváltozott minden alig igazodtam el az épületben. — A tisztaság, a Szépség, a kellemes munkahely csalt engem is ide — mondja Antal Istvánná, aki egy közeli étteremből „igazolt át” és ezzel lett kézilányból szobaasszony, az egycsillagos szállóban. A földszinten a konyhában olyan nyüzsgés van, mintha máris többszáz személyre főznének, pedig jobbára csak szerelők végzik az utolsó simításokat a berendezéseken. — Már két hete állandóan csörög a telefon — mondja Baloghné — szobákat szeretnének foglalni. — Akkor van érdeklődés? — Huszonötödikétől például már hat napra kitehetjük a „megtelt” táblát..., 2. T.
