Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-12 / 188. szám
VfTÄG’ PROLETÁRJAI EGJESüDETECT' NOGRAD AZ MSZMP nograd megyei bizottsága és a megyei tanács lapja XXXVIII. ÉVF., 188. SZÁM ARA: 1,40 FORINT 1982. AUGUSZTUS 12., CSÜTÖRTÖK Új kezdeményezések és intézkedések a széntermelés növelésére Célszerű jutalmazási módszerek Négrádbafl A szénbányászat idei terve a múlt évinél valamivel több, összesen 26 millió tonna szén termelését irányozta elő. Jelenleg még e többlet előteremtéséhez a szükségesnél is nagyobb erőfeszítéssel dolgoznak a bányászok, hogy úrrá legyeinek azokon^ a nehézségeken, amelyek előre nem látható geológiai körülmények miatt keletkeztek és jó néhány munkahelyen termeléskiesést okoztak. Várpalotán, Oroszlányban és Borsodban víz- és iszapbetörés, másutt rendkívüli nyomás- viszonyok és egyéb akadályt* hátráltatták a munkát. Ezeken a helyeken együttvéve 'mintegy félmillió tonna szén • felszínre hozása esett ki a termelésből. Pótlására rendkívüli műszakokat szerveztek, gyors intézkedéseket tettek az akadályok áthidalására és a kedvezőbb helyzetben levő bányaüzemek termelésének növelésére. Ezekről a törekvésekről számolnak be az MTI munkatársai. A közös erőfeszítéssel, és elsősorban a testvérüzemekben termelt többlettel július végéig a termeléskiesés mintegy egyharmadát pótolták a bányászok, s újult erővel folytatják a küzdelmet a hátralevő 317 ezer tonnás tartozás törlesztéséért. A brikettgyárak ebben a hét hónapban 32 ezer tonna terven felüli brikettel járultak hozzá a közös erőfeszítésekhez. Az adósság törlesztéséhez kedvező feltételeket teremtettek a feltáró brigádok, amelyek az első fél évben 105 kilométer hosszú előkészítő és feltáró vágatot hajtottak ki, s így a következő hónapokban elegendő fejtést bocsáthatnak a termelőbrigádok rendelkezésére. A Mecseki Szénbányáiknál az előkészítő munkák befejeztével megkezdődött a fejtés a Vasas bányaüzemben, s Komlón, a Zobák-aknában a hét elejétől szénomlasztásos fejtéssel termelik ki a korábban tűz miatt lezárt terület Szén vagyonát. Megkezdte a munkát a Kossuth bányaüzem második omlasztásos fejtése is. A Veszprém megyei Szénbánya Vállalat várpalotai szénmedencéjében egy nagy teljesítményű frontfejtést készítettek elő, s ezzel együtt rövidesen az ajkai Ármin-aknában is újabb munkahelyen kezdik meg a termelést. Borsodban több nagy teljesítményű frontfejtést helyeztek, illetve szereltek át, ami ugyan tetemes időveszteséget jelentett, de kedvező, termelésnövelő hatása megtérül a következő hónapokban. Az Oroszlányi Szénbányákban az ugyancsak geológiai nehézségek miatt keletkezett tetemes termeléskiesés túlnyomó részét július végéig pótolták. Ezzel a lendülettel dolgoznak augusztusban is, hogy a még hátralevő 8 ezer tonnás széntartozás törlesztésével adósság nélkül kezdjék a következő hónapot. A vállalat legújabb bányájában, Márkushegyen várakozáson felüli teljesítményeket produkáltak. A napokban szállították felszínre az egymilliomodik tonna szenet, amelynek kitermelésére a koNéliol még nem éllek vele Közreműködők díjazása Tarjánban Idén az év elejétől nyitottak nagyobb lehetőséget az előírások az újítások megvalósításában való közreműködés díjazására. A módosítás egy régóta emlegetett gondot próbált orvosolni; bevezette a segítésben, együttműködésben ható anyagi érdekeltséget. Megyénk üzemeiben a számításba vehető újítógárdák több-kevesebb alapossággal, túlnyomórészt idejekorán megismerték az érvénybe lépő rendelkezést és az eltelt időben néhol már mérhető haszonnal éltek a kínálkozó lehetőségekkel. * A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben idáig huszonnégyezer forint közreműködői díjat ítéltek oda az újítások valóra váltásában segédkező szakembereknek. A summa tizennyolc fő között oszlott el, ennyi jelenleg a hivatalosan is elismert közreműködői gárda létszáma. Rendkívül tanulságos a legutóbbi kifizetés: ekkor tízezer forint ütötte nyolc dolgozó markát. Mind a nyolcán' technológusok, azaz nem fizikai munkával keresik kenyerüket. A közreműködői díj kedvéért azonban testi dologvégzésre szánták el magukat; az importból beszerzett acélnemesítő gépsorhoz készítettek tizenhét „tálcát”. Az újítás behozatalból származó alkatrészek helyettesítését célozta. A nyolc műszaki a kivitelezésre vállalkozott: sablont készítettek, hegesztettek, s rendelke- Eésre bocsátották a gyorsan elkopó szerkezeti elem utánpótlását. E példából kiviláglik, hogy a közreműködői díj eddig kihasználatlan kapacitásokat vonhat be az innovációba. A salgótarjáni síküveggyár már a korábbi években is élt a közreműködés díjazásának lehetőségével. Tavaly például az újítási díjként kifizetett összegnek csaknem egynegyede a kivitelezésben segítő szakemberek zsebébe vándorolt. így a pálfalviak a már korábban bevett gyakorlatot folytatták idén, nagyobb teret engedve az anyagi ösztönzésnek. Nemcsak a megvalósuló újítások közreműködőit dotálták, hanem a még csak kísérleti szakaszban való fáradozásokat is elismerték forintokkal. Az öblösüveggyárban, illetőleg a tavaly országos hírű újítási sikert elérő Salgótar- jáni Ruhagyárban még nem fizettek ki közreműködői diját az idén. De már ezekben az üzemekben is benyújtottak olyan műszaki javaslatokat, amelyek gyakorlátba való átültetéséhez rövidesen szükség lesz a közreműködőkre. Az öblösüveggyárban a tmk szakemberei, a ruhagyárban pedig szakképzett munkások: műszerészek, fenntartók állnak készenlétben, hogy munkaterületüktől külön feladatként, a ráadásdíj fejében lelkiismeretesen kivitelezzék az egységük számára hasznos újításokat. rábbi számítási* saerint csa* az év végén került volna sor. Márkushegyen most már két nagy frontfejtés ontja a szenet, minden eddiginél többet, napi 3 ezer tonnát. A nógrádi szénmedence bányászai a szocialista brigádok kezdeményezésére vállalták, hogy idei tervüket 17 ezer tonna szénnel megtetézik. Az év első 7 hónapjában 15 640 tonna terven felüli szenet adtak az országnak. A többletteljesítmények elismerésére és ösztönzésére — a bértartalék felhasználásával — új jutalmazást, úgynevezett de- kádpremizálási módszert vezettek be, s így tíznapos termelési ciklusok alapján kapják a bányászok a jó munkáért az anyagi elismerést Ezzel az ösztönzéssel és új munkarenddel növelték a nagy értékű berendezések kihasználását is. Több bányavállalatnál az anyagi ösztönzés fejlesztésével érdekeltté tették a bányászokat a háztartási *s a jobb minőségű szén arányának növelésében is. Ezt szolgálja a mecseki medencében a szénomlasztásos technológiák továbbfejlesztése, amelynek alapvető célja, hogy minél tisztábban termeljék a szenet, s ne hígítsa, rontsa minőségét a meddő. A Mátraaljai Szénbányák Thorez- hányaüzemében — termelési tervük megtetézésén túl — arra vállalkoztak a bányászok, hogy az előírt 1490 helyett 1523 kai óriás fűtőanyagot szállítanak a Sagarin hőerőműnek. A minőség javítása a bányának mintegy 50 millió forint többlettbevételt eredményez. Ezt az összeget pedig arra használják fel, hogy a 4-es számú Volán Vállalat segítségét is igénybe vegyék a szénteíepet takaró földréteg eltávolításában. Ezt a meddő- letakarítást gyorsították azzal, hogy a keleti bánya kedvező tapasztalatai alapján folyamatos munkarendre tértek át a nyugati mező fedőrétegének eltávolításában is. A termelésbe állítható szónterület előkészítési ütemének növelése kedvező lehetőségeket nyitott a terv további túlteljesítésére is. A szénbányászat jelenlegi adóssága csaknem négynapi termelésnek felel meg. A tartozás törlesztésére tett újabb intézkedések és a további erőfeszítések azonban kellő alapot nyújtanak arra, hogy a bányászok teljesítsék éves tervüket Rugalmas és tartós Vonakodva fogadják a nagybátonyi harisnyagyár új termékeit a vásárlók. Az üzletekben még mindig a formázott harisnyafélék a kapósak, pedig ezek csak az első mosásig tartják konfekcionált alakjukat, a gyártás során kapott hőkezelésük miatt azonban elvesztették rugalmasságukat. Rosszabb viselési tulajdonságaik vannak, mint formázatlan társaiknak. Az új termékek között a szakemberek most mégis a dobozokba csomagolt harisnyanadrágokkal kívánnak a piacra betörni, rugalmasságukkal, így hosszabb élettartamukkal várhatóan elnyerik a vevők tetszését. Ezekben a hetekben még nincs harisnyaszezon, de a hűvös évszakokra való felkészülésük már megkezdődött. Az első fél évben gyártott mintegy 12 millió darab illetve pár terméküket az év végéig 25 milliós mennyiségre egészítik ki. Képünkön: Tarsoly Erzsébet szakmunkás a harisnyák orrlezárását végző géppel. A minőség ellenőrzésében Gubacsi László termelési osztályvezető is (szúrópróbaszerűen) részt vesz. kulcsárNEB-illés Palotást almon Áruellátás! helyzet a pásztói Járásban A Pásztói járási Népi Ellenőrzési Bizottság már hosz- szabb ideje folyamatosan figyelemmel kíséri a lakosság áruellátását. Mi a tapasztalat, miben láttak javulást és miről nem tudtak megnyugtató képet adni a népi ellenőrök? Mindezekre választ adott az az összefoglaló jelentés, amelyet a szerdai Palotáshalom községben megtartott kihelyezett ülésen vitatott meg a járási NEB. A közellátás feladataihoz kapcsolódva a NEB kereskedelmi szakcsoportja 24 népi ellenőr bevonásával tette nagyító alá a pásztói ÁFÉSZ egységeinek, valamint az Észak-magyarországi TÜZÉP Vállalat 213-as sz. pásztói telepének áruellátását, az eladott termékek minőségét, az áruszállítás helyzetét és a kereskedelemben bevezetett 5 napos munkahét tapasztalatait. Ä járási hivataltól, a községi tanácsoktól, a Hazafias Népfront községi bizottságaitól, az ÁFÉSZ felügyelő bizottságától szerzett információk és az év első felének ellenőrzési megállapításai arra figyelmeztetnek, hogy az áruellátásban a kedvező jelek ellenére vannak hiányosságok. Pásztó kivételével nem kielégítő a járás zöldség-gyümölcs ellátása. Például Palotáshalom községben a Nógrád megyei ZÖLDÉRT Vállalat nem gondoskodik megfelelő ellátásról, mert hetekig nincs áru az üzletben. A fogyasztók részéről sok kifogás éri a tej. és tejtermékek minőségét és mennyiségét. Baj van a csomagolással, s nem olvasható rendesen az áruk szavatossági ideje. A húsellátásban, különösen a töltelékáruknál mutatkoznak választéki hiányosságok. Mélyhűtött termékekből változó az árukínálat. Konzervekből akadozik az ellátás. Állandó hiánycikk a csirkeaprólék. A sütőipari termékek minősége, mennyisége és a szállítás feltételei általában megfelelőek. Kedvező fogadtatásra talált a fogyasztók körében az 1 kilogrammos burgonyás és rozscipó, amellyel bővült a Munkacsúcs után a nógrádi mezőkön Kazlaznak, tárcsáznak, szántanak Javában zajlanak az aratást követő „utómunkálatok” megyénk mezőgazdaságában. A nógrádi födművelő üzemek túl vannak a fontos évi teendőn, így a következő kevésbé látványos, de a távlatokat tekintve ugyancsak jelentős feladatokra összpontosítják a figyelmet. A learatott búzamezőkön szervezetten zajlik a szalmalehúzás Összegyűtik a kalásztól elválasztott anyagot, és a megfelelő helyeken kazlaz- zák, hogy a kellő mennyiségben és állapotban rendelkezésre álljon azt állattenyésztés mozzanataihoz. Elsősorban szarvasmarháknak szolgál majd alomként a határból egybehordott szalma. Élénk ütemben folynak a talajmunkák is megyénk mezőgazdasági üzemeiben. Monstruózus gépek „közreműködésével” oldják meg a tárcsázást. Rendben beforgatják a tarlómaradványokat, s gondoskodnak a föld nedvességtartalmának megőrzéséről. A vetésre kijelölt területeken megkezdődött a talaj mélyebb megforgatása is, tervszerűen zajlik a vetőszántás. Szlovákiában még nem fejeződött be az aratás; ott jelenleg tizenkét nógrádi kombájn vesz részt a munkálatokban. Két pásztói gép Pri- evidza környékén viszonozza a korábban szomszédból kapott segítséget. Négy káliói kombájn a nagykürtösi járásban végzi a .betakarítást Fél tucat szügyi masina ugyancsak a nagykürtösi járásban, a Kékkő fölötti mezőkön rója a búzaföldeket, s takarítja be az értékes termést. Az itthon maradt gépeket javarészben már „kezelésbe vették” a szerelők. Tisztítják, javítják a fontos szerkezeteket. Elsősorban azokra a gépekre összpontosul a figyelem, amelyek rövidesen részt vesznek az őszi betakarításban. A napraforgó termését ősszel kezdik begyűjteni a földeken. A kukorica betakarítása várhatólag szeptember közepétől kezdődik. ' választék, emelkedett az ellátás színvonala. Nem mondható ez el a péksüteményekről, amelyek minőségét joggal éri sok kifogás. Az üdítőital- és a sörellátás nem igazodik az igényekhez. A népi ellenőri jelentés szerint a termi lő • és forgalmazó vállalatok hibái, valamint a rosszul ütemezett rendelések és a késedelmes szállítások egyaránt közrejátszottak az ellátási nehézségekben. A lakosság gyermek- és csecsemőruházati cikkekkel való ellátását mind a pásztói nagyáruház, mind a vidéki egységek elvégzik. A tüzelőanyagfronton a hazai szénből megfelelő volt a kínálat a pásztói TÜZÉP-nél, valamint az ÁFÉSZ jobbágyi és sziráki telepén. Az import szén-, a koksz- és a brikettellátás azonban' nem elégítette ki az igényeket. A tüzelőolaj beszerzése viszont nem jelentett gondot a lakosságnak. A tüzeléstechnikai berendezések forgalmazásában hiánycikk az öntöttvas kazán, nehéz a különböző radiátorok és alkatrészeinek a beszerzéA népi ellenőri vizsgálat összességében megállapította, hogy az utóbbi másfél év alat. javult a lakosság áruellátása. Köszönhető ez annak, hogy a különböző szervek — közte a népi ellenőrzés is — a korábbiaknál többet és folyamatosan foglalkozott az áruellátás helyzetével. A járás: NEB jelentése ugyanakkor leszögezi, hogy a további javulás érdekében a helyi tanácsoknak, az ÁFÉSZ-nek még nagyobb gondot kell fordítani, főleg a kisebb települése^ élelmiszer- és általános áruellátására, különösen a lakosság zöldség- és gyümölcsfogyasztási igényeinek kielégítésére. A kihelyezett NEB-ülés résztvevői a jelentés megtárgyalása után személyesen is meggyőződtek Palotáshalom néhány kereskedelmi egységének áruellátásáról.