Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-28 / 201. szám
LAKATOS ISTVÁN: FELEJTENI Még visszataszítasz egyszer a magányba, óh, lesz-e akkor velem valaki? Szád ívét félek elfelejteni, leomlanék, az lenne annak ára. S ha nem leszel már, óh te százszor drága, mily poklokba fog sorsom ejteni?' Szép szemed félek elfelejteni, mert ellepne éveim árvasága. Ha feledném, jéghegyek némasága, nagy, mozdulatlan tavak hallgatása, lenne életem holtak szemei... Nem volna több nyomod porszemnyi, bárha lennél már csak virágok tarkasága: szerelmed félek elfelejteni. Az év legszebb Terséért 1Aró Gra ves-díjjal idén Lakatos Istvánt tüntették ki. Versét ebből az alkalomból közöljük. KÖVES ISTVÁN: Egy míf-osz-majmolónak Döntsd el végre, mire vágyói Hírnév — vagy forradalom. Igaz, mindegy, Asztmád egyikhez sem elég. Sulyok Gabriella: Leonhard Frank születésének centenáriumán Csaknem ugyanabban az időben, amikor Radványi Géza kamaszhősei életre keltek a Valahol Euróbában című filmben egy német író Amerikában — ma talán legismertebb, legnépszerűbb könyvén, a Jézus tanítványain — dolgozott, utolsó emigráci- ós éveiben. A világháborúban szétzilált Németország képét álmodta bele gyerekhőseibe. Üjsütetű apostolai valami elemi erkölcs nevében ítélkeztek: fosztogattak és adakoztak; s köröttük, az „önkéntes” adakozók és megajándékozottak soraiban felvonultak a nácizmus — az ébredező új nácizmus — áldozatai és bűnrészesei. Ennek a sokszínű regénynek (amelynek súlyát- jelentőségét kétségtelen hiányosságai ellenére is kár lenne elvitatnunk) a színhelye Würzburg, a csúcsíves és barokk templomok ezerháromszáz éves városa, amelyet mindössze huszonöt perc alatt bombáztak le. Aighanem ez — s ami mögötte rejlik — volt Leonhard Frapk életének egyik legnagyobb traumája. 1832. szeptember 4-én született, ebben a bajor v,árosban... „Élete a huszadik század viharos első felében élő harcos német író élete volt. Minden könyve lényének egy-egy tükörképe. Ifjú kora óta részt vállalt olyan dolgokban, amelyek személyét nem érintették, és úgy véli, hogy az olyan ember, áld nem így cselekszik, elveszti önbecsülését, ami egyenlő az er kocsi ön- gyilkossággal”. — Az öregkor küszöbéről maga az író tekint vissza így küzdelmes életút- jóra. Thomas Mann és Franz Kafka kortársa. Amannál hét évvel fiatalabb, emennél mindössze egy évvel idősebb. S noha életműve kétségtelenül nem ér fel az övék szintjére közvetlen hatásában, olvasottságában talán mégis ő vezet. Asztalossegéd apa és a mindennapit bűvészmutatványokkal előteremtő anya negyedik gyermekeként született A nyomor emléke s elemi iskolai, szadista tanítójától elszenvedett sérelmei mindvégig megmaradtak benne. Alighanem e forrásokból táplálkozott a kisemberek iránti részvétele s az emberi megaláztatás, az elszabadult ösztönök és indulatok engesztelhetetlen gyűlölete. Kétkezi munkásként — még önnön lehetőségeit tapogatva — kezdte. Aztán összekuporgatott pénzecskéjével Münchenbe, az ottani festőakadémiára ment. A Stephanie művészkávéház forrongó bohémvilága volt az igazi egyeteme... Hátat fordítva az első litográfiagyűjteményével aratott sikerének huszonnyolc éves korában kezd írni. Szülővárosának kamaszhőseivel benépesített regényével A rablóbandával egy csapásra nevet szerez. Megkapja a Fontane-dí- jat, s harmadik kötetéért, Az ember jó című novellafüzérért hamarosan a legnagyobb német íróknak kijáró kitüntetést, a Kleis-díjat is. De ennek nagy ára van. A novellák megírásakor az exp- resszionizmus szeretetval- lása nevében a kisemberekkel együttérző, a társadalmi visz- szásságokat kritikusan szemlélő, a szocializmus eszmevilágával rokonszenvező pacifista, későbbi antifasiszta író ekkor már Svájcban élt önkéntes száműzetésben. Az első világháború évei ezek. S bár a húszas években visszatérhetett Berlinbe, Münchenbe; 1933-ban, a hitleri hatalomátvétel után az elsők között emigrál ismét. S míg könyveit otthon máglyára vetik, megjárja Svájcot, Angliát, Franciaországot (az utóbbiban internálják, koncentrációs táborba hurcolják), s végül Portugálián át szökik ki — annyi más írótárshoz hasonlóan — az Egyesült Államokba. Csak 1950-ben térhet vissza ismét. Mégis e termékeny író művészete a csúcsra éppen az otthontalanság éveiben ívelt. Korábbi regényei, elbeszélései közül már kiemelkedett a líraiságát, érzelmi beállítottságát leghívebben tükröző Kari és Anna, amelyet Thomas Mann „a német irodalom egyik legcsodálatosabb szerelmi történetének” nevezett; most pedig, a hontalanság gyökereit keresve igazi remekművet teremt. A Német novella — a Halál Velencében, a Mario és a varázsló a távoli rokona — valóságos látomás az erőszakról amelyet a fasizmus a német népen elkövetett. Josepha bárónő és az inas méltatlan viszonyában mintha valami mitikussá növesztett pók szőtte volna halálos hálóját, amelyben a tehetetlenül vergődő, önnön halálát siettető . áldozatnak mindenképpen pusztulnia kell... 1950 után, végleges hazate- lepedését követően, Leonhard Frankot a nagy Íróknak kijáró tisztelet övezte. Ekkor, immár hetvenévesen készítetta el végső számadását a Baloldalt dobog a szívem című önéletrajzi regényében, amelynek hősével, Michaellel — saját alteregójával — megfogalmaztatta írói-emberi hitvallását is: „Hisz az emberben, mert hisz az ártatlan gyermek tekintetében”. Makai Tóth Mária ANGYAL Jókai és Déry között Móricz Zsigmond dolgozószobája a lotában restaurálási munkáLeányfahm, a Móricz Zsigmond úton éveken át „táblás ház” volt Móricz Zsigmond egykori nyári rezidenciája: a bejárai mellett felirat hirdette a Leányfalun üdülőknek, arrajáró turistáknak, Móricz- emlékeket kereső irodalomba- ráloknak, hogy a híres nyári lakban megtekinthetik az íróóriás dolgozószobáját, oly sok, ma már klasszikus mű szülőhelyét Néhány éve a tábla elkerült a kapu alól, a bútorok, könyvek, az írómesterség kellékei pedig beköltöztek Pestre, a Petőfi Irodami Múzeumba. A múzeum által a családtól megvásárolt berendezés azonban csak ez év júliusában kerülhetett a közönség elé, mert a múezumnak otthont adó palatok voltak. Az emlékszobát új helyén berendező Birck Edittől, a múzeum könyvtári osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy itt a hatalmas könyvtár és a bútorok elhelyezését a helyiség eltérő mérete és alaprajza miatt némileg módosítani kellett Nem került még a helyére az Ady-kép, amelyen az alábbi dedikáció olvasható: „A kedves, rossz Móricznak a jő és hűséges Ady Endre.” Ezt a képet most repróztatják, mert az eredetit nagyon megviselte az idő, a szobahőmérsékleten tartás. A könyvespolc szomszédságában a helyén van már viszont a Sári bíró egyik jelenetét múzeumban ábrázoló fotó, amelyen Rózsahegyi Kálmán és üjháá Ede látható. Ajánlása: „A Sári bíró szerzőjének 1909. november 17-én”. Rózsahegyi így írta alá: „Sári bíró”. (Egyébként: Rózsahegyi hívta el Leányfalura teleknézőbe Móriczot, akit elsősorban a szülőföldjére emlékeztető öreg diófa bírt rá az ottani megtelepedésre.) Móricz könyvtára tanúsítja az író sokoldalú érdeklődését. Megtudhatjuk belőle, hogy mely könyveket forgatta leggyakrabban: elsősorban a történelmi vonatkozású munkákat köttette át Gyöngyi lányával.' Ezek a könyvek egyforma barnás kötésben sorakoznak, rajtuk- négyzetbefoglalt MZS. monogram. Sok a közgazdasági, államigazgatásig valamint az egykjri magyar törvényeket taglaló munka, melyek a történelmi regények reális, korhű hátterének megrajzolásához nyújtottak segítséget számára. Természetesen helyet kapott az emlékszobában Móricz íróasztala az impozáns karosszékkel. Az íróasztal mellett, az öles karosszék mellett, apró, kissé kopott huzatú ülőke, s az íróasztalon Móricz írógépe, amelyről tudni kell, hogy „harminc embert etetett”. A rajta írt művek tiszteletdíja gondoskodott a nagyszámú családról, a gépen született remekek pedig egy nemzet kincstárát gazdagították. A Pestre költözött dolgozószoba Jókai Mór és Déry Tibor múzeumbeli otthona között kapott helyet. Csorna Béla A Ba Xuyen-i járás Tájékoztatási Irodája vezetőjének olyan sápadt az arca, mint a gyermekágyas asz- szonyoké. Talán most is beszél. Lehetetlenség meglátni merev térdhajlatát — mindössze ez maradt neki emlékül a zsibáruskorszakból, amikor ő is tagja volt a Chan Tung-i Vásározó Társaságnak, mint a gyógyszerészeti különlegességek ügynöke... Thao Nam Son — a reuma, a bénulás és minden ízületi bántalom ellen! A legszembetűnőbb maradvány életének e szakaszából igen sajátságosán mutatkozik meg minden mondata végén, mivel — szinte reflexszerűen — lábai akaratlanul megrogy- gyannak és kezének ujjait egymáshoz húzza, hogy az ujjhegyek összeérnek: akár egy képzeletbeli gyógyszeresdobozkát mutatna föl a kíváncsiskodók felé. Jóllehet már elég régen ab- bahogyta a vásári kikiáltó mesterséget, mégis folyvást úgy képzeli, hogy föl kell mutatnia valamit, mert csak így győzheti meg a hallgatóságot arról, hogy „ez a leg- valűdibb, a legszebb, a legjobb”, és „patvarba a selej- tekkel, az utánzatokkal, a hamisítványokkal, Hölgyeim és Uraim!” Egy tájékoztatási kongresz- szus alkalmából — Lélektani hadviselés a Ba Xuyen-i járásban tematikával — még a tőröké, a Lélektani Hadviselési Hivatal igazgatója is eljött egyenest Saigonból, hogy elhalmozza őt dicsérettel, mint a Lélektani Hadviselési Hivatal pótolhatatlan káderét: szervező tehetetlenségéért és páratlan újításaiért. Mi tagadás, ő nem is gondolta volna, hogy a vásári rikkancs dumája és szemérmetlenül nagyzoló szövegelése — tudniillik, hogy rátukmálja az emberekre a semmi hasznú kuruzslószereket — egyszer még ennyire a segítségére rat előtt, lesz, s egyben oly nagyon becses érték a hírszolgálati ügynökség számára a saigoni bábrezsim közigazgatásában! Ezekben az utolsó napokban mindent megtett, amit verejtékezve tudott, a kongresszus előkészítésért. Magától értetődő, hogy a hírszolgálati ügynökség rádiós autójának a hangszórója nap mint nap mást sem tett, csak üvöltözött: ebben a hónapban 2000 Viet Cong adta meg magát! Vagy: 10 000 ember menekült el a kommunisták által ellenőrzött zónából, ha eddig nem ismertétek meg őket híven a valósághoz, akkor most ezek a tények lerántják az álarcukat! pújában Is ott volt már a két dobos — pedig még mindig éjszaka volt. vatalnok, valamint egy katonai ápolónő előírásos szoknyában, amely olyan rövid, Pontosan kilenc órakor hogy kilátszanak rövid lábai gépkocsisor áll meg a bejá- — rajtuk, akár márványba vésve, a szifilisz hegei —, azLe Vinh Hoa: Az egyik menekült Azonban még valami mást is ki kellett találni, hogy hihetőbbé váljanak az események. És épp a Ba Xuyen-i járás Propaganda és Tájékoztatási Hivatala vezetőjének ötlött eszébe a zseniális gondolat —, s azután már minden kész, csak a kongresszus megnyitását kell várni. .. * Huszonhárom egyenruhás rendőr és civil besúgó helyezkedett el az úton a Vas-híd és a Vágóhíd között — még javában éjszaka volt —, hogy fipvelje a forgalmat, és igazoltassa az emberedet, akiknek majd részt kell venniük az ünnepségen. Később ugyanitt mintegy harminc katona is összeverbuválódott, méghozzá zeneszóra. A fiúiskola kaA z elordított parancs után fölharsannak a kürtök, és veszettül peregni kezdenek a dobok. Legelői a yankee politikai tanácsadó lépdel — vállán a „megbékítés” terhével —, magas, akár egy pózna. A járási főkapitány — diszegyenruhában, kezében lovaglópálcával — keservesen üget mögötte. Utána a helyettes főnök — ő a polgári ügyekért felelős — kamaszos arcán az örökös fintorral. Majd a helyi rendőrség főnöke, mintha teljesen süket lenne, szemét konokul a földre szegezve. Végül egy tarka sereg: fotósok és mitugrász riporterek (a Ba Xuyen Hangja alkalmazottai), majd egy egész csapat papírpusztító firkász és hivatal nélküli hitén a megrokkant titkár, aki az ópium rabja, összeaszot- tan, vég nélküli köhögési rohamtól rázkódva... Az udvar mélyén a Tájékoztatási Ügynökség felelős képviselője kétrét hajolva kéri az „illetékeseket”, hogy foglalják el a' helyüket... Kívül, végig a deszkakerítés rrjentén, kölykök nyújtogatják a nyakukat kíváncsi tekintettel, kezük csípőn és arcátlanul nevetnek. A tokás tájékoztatási főnök aprócska jelet ad. Az ötödik osztály — eleddig szigorúan bezárt — ajtajai váratlanul, •Vietnam nemzett ünnepe, a független demokratikus Vietnam megalakulásának alkalmából közöljük Le Vinh Hoa novelláját. A dél-vietnami író a Viet Cong katonája volt, s az amerikaiak elleni harcban esett eL hatalmas robajjal kinyílnak: s több mint tíz úgynevezett „menekült” nyomakodik kifelé a hőségtől félig már fuldokolva, könyökkel-ököllel törve utat a küszöbön túlra... — Hölgyeim és uraim, kedves honfitársaim! Íme, ezek az emberek, akik olyan jól kiismerték a kommunistákat, a Viet Congokat, hosszú ideig éltek közöttük, de végül, amikor már nem bírták tovább elviselni őket, hátat fordítottak nekik, és idejöttek, hogy szabadságban éljenek, és nekem megtiszteltetés bemutatni önöknek... A tájékoztatási pasas ordít a mikrofonba. A yankee politikai tanácsadó — vörös, akár a kakas, a szeme meg zöld, mint a macskáé — előrelép, s ráteszi a kezét az egyik „menekült” vállára — az összetöpörödötten és meg- alázottan áll előtte —, hogy a fotósok máris exponálhassanak a beállított gépekkel. Aztán gyorsan visszahúzza a kezét a tanácsadó, és a nadrágzsebébe süllyeszti. Ekkor áll föl a kerületi főnök, teligénelt lapot húz elő, és kimért hangon olvasni kezdi a „Felhívás a Néphez !”-t. sj most váratlanul megszólal egy éles női hang: — Ahol a’! A lyukacsos képű vigéc! Az egyik „menekült” — ménkű hosszú, himlőfoltos alak — fölugrik, és igyekszik elmenekülni a szedett-vedett banda mögé. közben pedig úgy tesz. mintha hegyezné a fülét, hogv jól hallia a hangszóróból harsogó beszédet. Az asszonynak sikerül eln- refurakodnia a gyerekek között — karján fokhagymával 1 e&. ^röéök' “sörtáláí* ig i, és ziháló hangon oru jaim kezd: — Te, te, lyukacsos képű vigéc, azt hiszed, hogy nem ismerlek föl ebjien a sötét ruhában, mi?! — Nem hallod, szégyentelen asszony, fogd be a szád! Maradj veszteg! — Veszteg, ugyan miért? Micsoda disznóság?! Jói leitattad ezeket a tésztapofájú- akat, de még így se fizettél rá, igaz?! Most, hogy „menekülteket” csináltál belőlük, azt hiszed, hogy egyszer nem csípünk nyakon, mi?! Néhány perc döbbenet után leírhatatlan felfordulássá változott az elkerített udvar rendje: a tömegből kitört a röhögés, a rendőrök dühöd- ten üvöltöztek, a zöldségesasszony fölháborodottan kiabált, mindenfelől vaskos káromkodások hallatszottak — és mindenütt rohanó léptek, hogy sietve eliszkolhassa- nak. majd az autók felbőgő indítása az utcában...- s a kiürült udvarban E végül ott maradt letiporva — akár szörnyethalt volna — a Ba Xuyen-i járás tájékoztatási főnöke, e gyűlés szervezője és arcvonásai gyanúsan elárultak mindent... Franciából fordította: ördögi» Szilveszter NÓGRAD — 1982. augusztus 28., szombat &
