Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-28 / 201. szám

A KOLÓNIA A kolónia munkája sikere­ién haladt. A kemerovói já­rásban 1923—1925-ben majd­nem két és félszeresére nőtt a széntermelés. A munkater­melékenység megháromszoro­zódott, az egy munkásra jutó kereset megkettőződött, köz­ben a szénbányászat önköltsé­ge a felére csökkent. Az „Alit—K uzbassz” ezeken az eredményeken fellelkesülve a kuznyecki kohómű felépíté­sét is el akarta vállalni, de ilyen nagyarányú munkára mór nem futotta a lehetősé­geikből. A szibériai nagyipar megietmtése más szervezeti formákat igényelt. A húszas években a hegy­vidéki Sorija és a Temir-Tau teherhordók kitaposta ösvé­nyein lóháton hatoltak előre a kutatók. Fekete szúnyoghá­lóval takart fejük a mozgás Ütemére himbálózott. A me­net megszokott ritmusa csak akkor tört meg, amikor egy- egy szakadékhoz ért a ta,igá­ban, vagy amikor átkeltek a sebes folyású, hideg folyókon, és az idővel mit sem törődve lázasan munkához láttak. Gallyakból szárnyékot készí­tettek, és cölöpökre emelték. Éjszakánként tábortüzek ég­tek, hogy elriasszák a hegyi patkányokat, amelyek ott ta­nyáztak a közelben, a régi fejtésekben.. Bosszúságot okoztak a kígyók is — egy réz­sikló csaknem halálra marta M. Us70v professzort, a kuta­tórészleg tagját. Szerencsére a helybeli söre lakosságból jó útikalauzok kerültek ki: ők az őseik gyűjtötte évszázados ta­pasztalatok birtokában meg­óvták a kutatókat a veszélyek­től, amelyek minden lépésnél ott leselkedtek rájuk. A söre vezetők közül többen maguk is bekapcsolódtak az ásványi kincsek kutatására. Egyikük, Seregesev vasérclelőhelyet fe­dezett fel, ez most az ő nevét viseli, és mindmáig ércet ad a kuznyeczki kohóműnek. A Kuznyecki-medencében akkoriban kimutatott vasérc­készletek elmaradtak a felte­vésektől, így azíán felvetődött a gondolat: ha a szenet Szi­bériából kell az Urálba szál­lítani, miért ne lehetne ugyan­azokban a vagonokban visz- szafelé magnyitogroszki vas­ércet szállítani, és így ingajá­ratot létesíteni a két kerület között? Folytak a viták, űj válto­zatok merültek fel, a pénz­ügyi szakemberek kínos las­súsággal folyósították a beru­házási összegeket, és ez a hu­zavona további nehézségeket okozott azoknak, akiknek ha­talmas építkezésbe kellett kezdeniük Szibériában, mun­kával, lakással, élelemmel kel­lett ellátniuk sok ezer em­bert. A XV. pártkongresszuson felszólalt R. I. Ej he, a szibé­riai területi végrehajtó bizott­ság elnöke: — „Mindenki azon a véle­ményen van, hogy ennek a vállalatnak a legrövidebb időn belül fel kell épülnie, és, hogy ez nagy hasznot hajt majd a Szovjetuniónak. Az általános külpolitikai helyzet különösen megnöveli a fon­tosságát. A tervezett négymil­lió rubelnyi, egyébként is nyo­morúságos összeg helyett még­is csupán 1 400 000 rubelt adtak, hogy lerázzanak ben­nünket. Szerintem a kérdést így kell feltenni: vagy sem­mit sem adnak, vagy megad­ják azt az összeget, amely va­lóban lehetővé teszi, hogy hoz­záfogjunk az építkezéshez. De kiadni egymilliót csak azért, hogy megszabaduljanak tő­lünk — ez puszta pénzpocsé- kolás, elvtársak, Mindeneset­re, ez azt jelenti, hogy bi­zonytalan időre elodáznak valamit, ami nagyon fontos Szibériának és nemcsak ne­ki. .. ” A kohászati gyár he­lyét Gorbunovkánál jelölték ki, az Besszonov falu közelé­ben, Kuznyecktől vagy har­minc kilométerre van, nem messze kanyarog a Tom fo­lyócska, és két kőszénlelő­heiy is van a szomszédság­ban. Az első építők 1929. ta­vaszán jelentek meg: néhány ács a szekercéjével. Nyiladé­kokat vágtak az erdőbgn, le­verték az első cövekeket, és hitték is nem is, hogy itt ha­marosan százak meg ezrek vagy tán tízezrek dolgoznak majd. Többször is bemernek Besszonovóba, hogy élelmet szerezzenek, vagy hogy más segítséget kéérjenek, de a ku- lákok befolyása alatt álló, jó­módú, önelégült faluval nem sikerült kapcsolatra lépniük. A besszonovói falusi szovjet a kulákok nyomására úgy döntött, nem fogadja be az idegenből érkezett munkások gyermekeit a falu iskolájába. Bargyin akkor délen dolgo­zott, egy nagy kohászati gyár főmérnöke volt. A szibériai építkezésről előzetes tárgya­lást folytattak vele, de ő fi­noman elutasította az ajánla­tot: az Is nagy munka, amit most végez, és tetszik is ne­ki. De az Urálon túl küszö­bönálló nagy építkezés hírei egyre-másra hullámoztak felé­je. Megmutatták neki a leen­dő kohászati óriás terveit: eszébe jutott ifjúkori barátja, Kurako, az öreg kohász is, akinek ott a sírja azon a vi­déken. 1929. januárjában is­mét felajánlották neki a szi­bériai építkezést — elfogad­ta. Több mérnök és technikus kérte, hogy vele mehessen. Most már csak találgatjuk, mire gondolt Bargyin a hideg vasúti kocsiban, míg a vonat Moszkva felé röpítette, ahol V. V. Kujbisevvel, az urál— kuznyecki program szilárd hívével volt megbeszélni va­lója. Ügy tervezték, hogy a szibériai óriás kohóművet az akkor legnagyobb teljesítmé­nyű kohókkal látják el. Az előzetes számítások szerint a kohóüzem egy-egy munkásá­ra évi 1542 tonna nyersvas, a _ martinüzem egy-egy munká­sára pedig 1180 tonna acélter­melés jut majd. Ezek a szá­mok az avatatlannak nem mondanak sokat, de éppen ■Bargyin nagyon jól tudta: dé­len még a legjobb üzemekben is csak háromszáz tonna nyersvasat és kétszáz tonna acélt kapnak egy munkásra. Olyan gyár, amilyet Szibériá­nak terveztek, Amerikában is csak öt-hat akad, és talán Né­metországban található még egy-két hozzá fogható. Bar­gyin jól tudta, milyen nagy­szerű ez a feladat, de voltak közvetlen benyomásai az épít­kezés színhelyéről, a munká­latok megszervezéséről és me­netéről, így hát aggodalom­mal nézett a küszöbönálló ta­lálkozás elé: nem érezte ma­gát eléggé felkészültnek ilyen magas szintű megbeszélésre. Következik: Bámulatos vidék Mit tehetnek, milyen szere­pet játszhatnak az európai kis államok a történelem viharai, azoknak a hatalmas erőknek a birkózása-Versenye közepet­te, amelyek az emberiség sor­sát alakítják? A kérdés jo­gos. Ha körültekintünk, való­ban azt látjuk, hogy nagysza­bású mozgások mennek végbe a világban, és a kisebb „ha­jók” bizony hánykolódnak a hullámokon. Nyilvánvaló azon­ban, hogy a kicsik — s vizs­gáljuk ezt meg most Ausztria és Finnország példáján — sin­csenek passzivitásra kárhoz­tatva. EUROPA NEM ADJA FEL Nemrég emlékeztünk meg a helsinki konferencia hetedik évfordulójáról, a nevezetes záróokmány aláírásának nap­járól. E méltatásokból kide­rült, hogy a finn főváros ne­ve jelképpé magasult, az eu­rópai együttműkijdés szimbó­lumává lett. Nemcsak azért vált azzá, mert ott írták alá harminchárom európai és a két észak-amerikai állam leg­magasabb rangú vezetői a Hazánkba látogat a Finn Köztársaság elnöke Mauno Koivisto, a Finn Népköztársaság Elnöki Ta- Köztársaság elnöke Kádár nácsa elnökének meghívásá- Jánospak, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt Központi ra a közeljövőben baráti, Bizottsága első titkárának és munkajellegű látogatásra ha- Losonczi Pálnak, a Magyar zánkba érkezik. Amerikai tüdősek állásfoglalása Á külpolitika felülvizsgálatát követelik . Bokor Pál, az MTI tudósí­tója jelenti: A Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert, Herbert Scoville, a CIA volt igazgatóhelyettese, Paul C. Warnke, az Egyesült Államok volt SALT-küldöttség vezetője, valamint az ameri­kai tudományos élet számos világhíressége írta alá „Az ag­gódó tudósok szövetsége” el­nevezésű társadalmi szervezet nyilatkozatát, amely az ame­rikai külpolitika teljes felül­vizsgálását követeli a kor­mánytól. A nyilatkozatot az Egyesült Államok Akadémiájának 1422 tagja közül 530-an hagyták jóvá, köztük nem kevesebb, mint negyven Nobel-díjas. A felhívás szerint „az Egye­sült Államoknak jelenleg 9500 hadászati nukleáris fegyvere van, a Szovjetuniónak 7000. Nagyjából egyenlőek a hadá­szati arzenálok. Az aláírók olyan új nemzetbiztonsági po­litika kidolgozására szólítják feU az Egyesült Államokat, amely „megakadályozza min­dennemű nukleáris fegyver bevezetését és drasztikusan csökkenti az emberiség létét fenyegető rombolóerőt”. Az amerikai tudósok felszó­lítják a NATO-t, hogy jelent­se be szándékát az első atom­csapásról való lemondás elfo­gadására Európában, s ehe­lyett hagyományos erőit nö­velje a kontinensen. A Szov­jetunió, mint ismeretes, az ENSZ-közgyűlés rendkívüli le­szerelési ülésszakán a maga részéről elfogadta az első atomcsapásról való lemondás elvét, a Keagan-kormány— az állítólagos európai szovjet fö­lényre hivatkozva — elutasí­totta azt. A nyilatkozat köve­teli az előretolt állomásoztatá- sú nukleáris fegyverek kivo­nását is Európából. „Az Egye­sült Államoknak be kell je­lentenie szándékát, hogy az első csapásról való lemondást világviszonylatban is elfogad­ja” — folytatódik az amerikai tudósok nyilatkozata. Az alá­írók a továbbiakban követe­lik: Washington nyilvánítsa ki készségét, „a hadászati fegy­verek építésének azonnali két­oldalú befagyasztására, az új hadászati rakéták repülés köz­ben való kipróbálásának befa­gyasztására, az összes nukleá­ris kísérleti robbantást betiltó szerződés megtárgyalásának felújítására”. Az utóbbi tár­gyalások folytatását az ameri­kai kormány egy hónappal ez­előtt megtagadta. NÓGRÁD - 1982. augusztus 28., szombat Helytállt az űrhaiósno Pénteken este, moszkvai idő szerint 19 óra 04 perckor si­keres leszállást hajtott végre a Szojuz T—5 űrhajó, fedélze­tén Szvetlána Szavickajával, Leonyid Popovval és Alek- szandr Szerebrovval. A földet érés az előre kiszámított kör­zetben, a kazahsztáni Arkalik Várostól 70 kilométerre észak­keletre történt. A három űrhajós, aki egy hetet töltött a Szaljut—7 űr­állomás fedélzetén, ebéd után vett búcsút Anatolij Berezo- vojtól és Valentyin Lebenyev- től, akik folytatják három és fél hónapja megkezdett mun­kájukat az űrállomáson. Po- povék' átszálltak a Szojuz T—5-be, amelynek csomagte­rében már korábban elhelyez­ték a közös munka során fel­gyűlt jelentős mennyiségű vizsgálati anyagot. Az űrállo­máson használt könnyű ke­zeslábasukat szkafanderre cse­rélték, s lezárták az űrhajó és az űrállomás közötti ajtókat­a világűr Még utoljára ellenőrizték a Szojuz T—5 műszereit, beren­dezéseinek működőképességet, az ajtók hermetikus zárását, majd a földi irányítóközpont utasítására moszkvai idő sze­rint 15 óra 45 perckor bekap­csolták a leválasztó hajtómű­veket. Az űrkomplexumtól va­ló távolodás ideje alatt végig rádió-összeköttetésben voltak a Szaljut—7-en maradt tár­saikkal, akik filmfelvételt ké­szítettek a műveletről A kazahsztáni sztyeppén sö­tét este volt a leszállás idején, de a keresőszolgálat helikop­terei már a levegőben felfe­dezték a hatalmas narancssár­ga ejtőernyő-kupolák alatt las­san a föld felé ereszkedő űr­hajót. A megadott időben az űrhajósok bekapcsolták a má­sodpercenként 8 méteres esést fékező hajtóműveket, s a Szo­juz T—5 sima leszállást haj­tott végre. Leonyid Popov, Alekszandr Szerebrov és Szvetlána Szavickaja a követ­utasai kezö néhány napot a bajkor nuri űrtámaszponton tölti, ahol átesnek a szükséges orvosi el­lenőrzéseken, majd az út fá­radalmainak kipihonése után visszatérnék a Moszkva mel­letti Csillagvárosba. Ott foly­tatják munkájukat az űrállo­máson végzett kísérletek érté­kelésével. * A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége a Szal­jut—7—Szojuz orbitális komplexumon végzett sikeres hiunkájuk elismeréseként ma­gas kitüntetésben részesítette az űrhajósokat. Leonyid Popov parancsnok Lenin-rendet ka­pott, Szvetlána Szavickaja ku- tatóűrhajóst és Alekszandr Szerebrov fedélzeti mérnököt pedig a Szovjetunió Hőse cím­mel, az ezt jelképező arany­csillaggal és a Lenin-renddel tüntették ki. Szavickaja és Szerebrov ezen kívül megkap­ta a Szovjetunió űrhajósa cí­met. A társadalmi megállapodások aláírásának évfordulója előtt Lengyelországi helyzetkép * Kelemen István, az MTI tu­dósítója jelenti: Ahogy közeledik az 1980. augusztusi társadalmi meg­állapodások aláírásának má­sodik évfordulója, úgy fo­kozzák tevékenységüket —, külső támogatással — a kü­lönféle illegalitásban műkö­dő szocialistaellenes csopor­tok Lengyelországban. Erről beszélt csütörtökön Kazimi- erz Barcikowski, a LEMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára a szczecini Warski hajógyár egyik rész­legének munkáskollektívá­jával való találkozón. Elítél­te az amerikai politikusokat, akik a lengyel belső nehézsé­geket eszközként próbálják kihasználni saját céljaikra, a szocialista közösség elleni ak­namunkára. Ugyancsak el­ítélte Barcikowski a Szolida­ritás szélsőségeseit, akik a két évvel ezelőtti nyár végi megállapodások utáni idő­szakban politikailag és gaz­daságilag a katasztrófa szélé­re sodorták az országot, tár­sadalmi megosztottságot idéz­tek elő. Barcikowski szólt arról, hogy az augusztusi évfordu­ló közeledtével az illegalitás­ban működő szélsőséges cso­portok törvényellenesen sztrájkokat, tüntetéseket igyekeznek szervezni, főként a fiatalok felhasználásával. Az ilyen akciók nagy politi­kai veszélyeket rejtenek ma­gukban. Barcikowski leszö­gezte, hogy senki sem bont­hatja meg büntetlenül a ren­det, majd kijelentette: hisz az emberek józan többségé­nek felelősségérzetében, A lengyel televízió csü­törtök esti híradójában több üzem dolgozóit szólaltatta meg, akik határozottan állást foglaltak a nyugalom megőr­zése mellett és közölték, hogy semmiféle sztrájkban, vagy tüntetésben nem hajlandók részt venni. Czestochowában, ahol ugyanaznap mintegy 300 ezer ember részvételével központi egyházi ünnepség volt a Jas­na Gora-i kolostor megalapí­tásának 600. évfordulója al­kalmából, Józef Glemp ér­sek, Lengyelország prímása mondott szentbeszédet. Glemp a nyugalom megőrzésére szó­lított fel, ugyanakkor ismét az internáltak szabadon bo­csátását sürgette és újfent szólt arról, hogy a pápa len­gyelországi látogatást tervez. A varsói televízió híradása szerint Torunban a rendőrség letartóztatta azt a 27 éves férfit, aki több névtelen le­vélben azzal fenyegetőzött, hogy tüzet idéz elő munka­helyén, a „Merinotex” fé­sűsfonógyárban. A jelek arra mutatnak* hogy a következő napokban fokozódni fog a feszültség Lengyelországban. Az ország vezetői több alkalommal hangsúlyozták: mindenkép­pen szeretnék elkerülni, hogy összetűzésekre kerüljön sor, de szükség esetén a hatósá­gok meg fogják akadályozni a rendbontást. Szocialista országok képviselőinek részvételével Külügyminiszter-helyettesi Varsóban A Lengyel Népköztársaság Külügyminisztériumának meg­hívására 1982. augusztus 25 —26. között Varsóban került sor a szocialista országok külügyminiszter-helyettesei­nek értkezletére. Az értekez­leten részt vett a Belorusz SZSZK, a Bolgár Népköztár­saság, a Magyar Népköztár­saság, a Vietnami Szocialis­ta Köztársaság, a Német De­mokratikus Köztársaság, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, a Kubai Köztár­saság, a Laoszi Népi Demok­ratikus Köztársaság, a Mon­gol Népköztársaság, a Len­gyel Népköztársaság, a Ro­mán Szocialista Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetsége, az Uk­rán SZSZK és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kül­döttsége. Az értekezleten részt vettek a KGST-titlcárság képviselői is. Az értekezlet résztvevői az ENSZ-közgyűlés soron kö­értekezlet vetkező 37. ülésszaka kapcsán megvitatták a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit. A találkozó szívélyes és tárgyszerű légkörben folyt le, a megvitatott kérdések­ben teljes volt a nézetazonos­ság. Az értekezleten részt vett küldöttségek vezetőit fogad­ta Stefan Olszowski, a LEMP KB PB tagja, a Lengyel Nép- köztársaság külügyminiszte­re. Rusztria és Finnország NTITÄS KELET-EURÖPÄRA Kis országok — nagy lépések fölrész összműködésének do­kumentumát, hanem azért is, mert Finnország és kormánya sokat tett az értekezlet létre­jöttéért, a nemzetközi viták és a nézeteltérések enyhítéséért, megszüntetéséért, a közeledés feltételeiért. S bár most, ri­degebb időszakban mérjük föl a helyzetet, megállapíthatjuk, hogy Helsinki szelleme él. Le­gyenek bármily nézeteltéré­sek a Kelet és Nyugat között, Európa nem akarja föladni az elértet, az enyhülés alapjait. NEM MEDDŐ KÍSÉRLET Ugyancsak kivette részét — területi nagysága és lakóinak számán túlmenő arányban — az európai együttműködés építéséből a szintén semleges státusú Ausztria. De talán még látványosabb a szerepe a közel-keleti dráma ügyében. Bécs az első nyugati főváros, amely felismerte, hogy a pa­lesztin probléma méltányos — békés és politikai jellegű — rendezése nélkül nem teremt­hető nyugalom ezen, a földré­szünkkel vészesen szomszédos vidéken. A mostani fejlemé­nyek —, amelyeket joggal ne­vezhetünk az ötödik közel-ke­leti háborúnak —, mintha el- lentmondanának a fenti fölis­merésnek. Mintha annak a kis országnak, Ausztriának erőfeszítései, sok éves közve­títő kísérletei teljesen hiába- valóak lettek volna. Termé­szetesen Ausztria jó szándékú javaslatai nem döntik el a közel-keleti problémát. Mind­össze arról van szó, hogy ez az ország és vezetője, mint- ,egy a ösztönző szerepét vál­lalja a nyugati világban- Bizo­nyos gondolatot képvisel, ter­jeszt, híveket szerzett neki — s ez sem kevés. Végső soron ki fog derülni, hogy a fegy­verek semmit nem oldhatnak meg, a probléma marad és változatlanul politikai, huma­nitárius döntésekre vár. Az osztrák kancellár nem­rég arról beszélt, hogy orszá­ga volt az első, amely — a hatvanas évek közepetáján — ajtót nyitott a kelet-európai szocialista országok felé. El­fogadta a kinyújtott kezet. A magyar—osztrák viszonyt azóta is a különböző társadalmi' rendszerű államok békés egy­más mellett élése példájának nevezik. S mert mindketten arra törekszünk, hogy ez igy legyen és így maradjon: köve­tendő példaként emlegetnek bennünket. Mindez azt bizo­nyítja, hogy a kis országok is szolgálhatják az emberiség ügyét. Az okos gondolat, a megfontolt kezdeményezés, a kapcsolatteremtő készség, a jóindulat és a példateremtés kicsinél és nagynál egyaránt elkel. Ha küzdelmek dúlnak, ha óriás feszültségek halmo­zódnak fel, az emberiségnek szüksége van minden bölcs és segítőkész népre, kormányra, politikusra. Tatár Imre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom