Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)

1982-08-25 / 198. szám

i, szecsenyi, rétsági vásárlók Rendes árakon összesen négymillió forintot ért az az árukészlet, amit a nyár végi vásáron a megyénlcbeli ÁFÉSZ-üzletek értékesítettek. A leszállított árakon 2 millió 300 ezer forint volt a tényle­ges bevétel, így a vevők meg­takarítása egybeszámolva el­érte az 1 millió 7Ö0 ezdr fo­rintot. Pásztón és Szécsény- ben: áruház, Rétságon szak- bolthálózat vett* részt a ke­reskedelmi akcióban. Szé- csényben és Rétságon utcai árusítással is próbálkoztak, ez a mozzanat észrevehetően ja­vította a vásárlás hangulatát. Szaporán fogytak a kötött-, a méteráruk és a cipők. Ezek­ben az üzletekben sem volt kelendő azonban a konfek­ciótermék. Tanszervásárlás támogatásból Hatvannégy és fél ezer fo­rint tanszersegélyt osztottak ki a napokban a salgótarjáni síküveggyár százhat dolgozó­ja között. Az összeghez tíz­ezer forint került a szakszer­vezeti' bizottság költségveté­séből, a többi a vállalati jó­léti alapból származott. A legnagyobb família Rácz Vil­mosé: neki tizenegy gyereke van, 1200 forintot kapott. Egy nyolcgyerekes és két hatgye­rekes családot is számon tar­tanak a gyáriak között. Két gyerek után csak az egyedül­állók kaptak Öt-öt száz forint segélyt; ők huszonheten vol­tak. Megállapította a vállala­ti szb, hogy a tanszersegély iránti igény az utóbbi évek­ben mérhetően növekszik, ezek kielégítésére a lehetőség szolidabb tempóban bővül. Szalmonella és dizentéria Kedden megkezdődött Szé­kesfehérváron a Magyar Hi­giénikusok Társasága 23. vándorgyűlése. A háromna­pos szakmai tanácskozást az MSZMP oktatási igazgatósá­gának épületében dr. Schul- theisz Emil egészségügyi mi­niszter nyitotta meg. A ván­dorgyűlésen több mint há­romszáz szakember vitatja meg többek között a szalmo­nella- és dizentériafertőzések, a gombamérgezések, a tejter­mék- és a konzervszennyező- dés megelőzésének módsze­reit, a gyermekintézmények higiénés helyzetének javítá­sát, valamint az élővizek vé­delmének, a szennyvíztisztítás tökéletesítésének és a mun­kahelyi ártalmak csökkenté­sének fejadatait. A tanács­kozáson a járványtan, az élelmezésegészségügy, a kör­nyezet- és település-egészség­tan, valamint a munkaegész­ségtan témakörében száz elő­adás hangzik el. . NOGRAD Sorkötelesek bevonulása Salgótarjánban A magyar néphadsereg és a határőrség alakulataihoz a salgótarjáni sportcsarnokból augusztus 26-án és 27-én történik a bevonulás. A sorköteleseknek e két napon reg­gel nyolc órakor jelentkezni kell a bevonulási helyen, a hozzátartozók 8 óra 45 perctől helyet foglalhatnak a sport- csarnok lelátóján. Bensőséges átadási-átvételi ünnepségre is sor kerül, majd a sorkötelesek .okmányait pontosítják. Az esetleges egészségügyi problémáikat az orvosi ellenőrzéskor elmond­hatják, s utána: indulás a laktanyákba! Az ellenőrzések alatt rövid szünetet szerveznek, így a hozzátartozók még találkozhatnak a bevonuló fiatalokkal. Geodéták 21 országból Ma kezdődik Budapesten a III. nemzetközi mérnök-geo­déziai mozgásvizsgálati szim- pozion, huszonegy ország mintegy száz neves szakembe­rének részvételével. A tanács­kozáson 67 előadást tartanak, amelyek alapján a mérnök- geodézia tudományának leg­fontosabb nemzetközi tapasz­talatait, eredményeit vitatják meg a résztvevők. Egyebek közt a mérnök-geo­dézia feladata a különböző építmények helyének kivá­lasztásához a megfelelő pon­tosságú térképek készítése, a létesítmények helyének kitű­zése, a kivitelezés alatti fo­lyamatos ellenőrzés és külö­nösen az elkészült létesítmé­nyek mozgásainak mérése és ábrázolása. A beruházó, a tér vező és a kivitelező igénybe veszi a geodéta munkáját is. Jelentős károk származhat- . nak ugyanis abból, ha a kü­lönböző víz-, gáz- és elektro­mos vezetékeket nem ábrá­zolják megépítésük után a tér képeken. Előfordulhat, hogy víz-, vagy áramszolgáltatás nélkül maradnak városrészek, mert a vezetékeket az épít­kezés során elszakítják. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye Naptár Tévaxaffc a 1982. augusztus 25., szerda. Lajos napja. A Nap kel 5.53, nyugszik: 19.39 órakor- A Hold kel: 12.54, - nyugszik 22.58 óra­kor. Száznegyven évvel ezelőtt, 1842. augusztus 25-én nyílt meg a pesti Vigadóban az el­ső magyar iparműkiállítás, amelynek jelmondata ez volt: „A honi műipar előmozdítá­sára szükséges mindenek­előtt a jelen állapot ismere­te”. Szeles idő Várható időjárás ma estig, át­menetileg erősebben megnövek­szik a felhőzet, szórványosan zá­porral, zivatarral. Kevesebb fel­hőre és már csak néhány he­lyen átfutó záporral lehet számí­tani. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül, majd északnyugati­ra fordul és több helyen megerő­södik. Legmagasabb nappali hő*- mérséklet 20, 24 fok között. — Zárnak a kempingek. Közeledik az idegenforgalmi főszezon vége. Ezt jelzi, hogy néhány kemping máfis be­zárta kapuit. így már nem működik Szántódon p Rév kemping, Balatonszemesen a Bagódomb kemping, Bala- tonszabadiban pedig a Gama- sza kemping fejezte be idei működését. — TÍZKILÓS ÚJSZÜLÖTT. A dél-afrikai Transkeiben egy nő 10 kilós gyermeket hozott a világra. Afrikában nem volt még példa ekkora súlyú új­szülöttre. (A világrekord is 10,9 kiló.) A 32 éves anya és újszülött fia jó egészségnek örvend. Befejezte salgótarjáni fel­adatát az Egri iKözútépítő Vállalat Robot elnevezésű nyugatnémet gépe- Az értékes szerkezet négyezer négyzet- méter útfelületet munkált meg: mintegy háromszázezer forint bérleti díjat fizetett érte a munka megrendelője: a KPM. A Nógrád megyei igaz­gatóság igénylésére tovább folytatják a munkát az egri egység emberei: nagy terüle­ten új aszfaltréteggel borítják be az utat, alépítményt ké­szítenek a közlekedési jelző­lámpák összehangolását meg­oldó vezetékeknek. Idei mun­kájuk értéke megyénkben el­éri az ötmillió forintot. (kép; kulcsár) . Az Egészségügyi Minisz­térium kedden közleményt adott ki a káptalanfüredi út­törőtáborban történt megbe­tegedésekkel kapcsolatos ed­digi vizsgálatokról, az egész­ségügyi szervek intézkedései­ről. Az úttörőtábor VIII. kerü­leti altáborában, ahol 397 gyermek nyaralt, augusztus 20-tól kezdődően három nap alatt 262 gyermek vérhas- megbetegedését észlelték — állapítja meg a közlemény. — A gyermekek egészségügyi ellátásával egyidejűleg az il­letékes közegészségügyi-jár­ványügyi szakemberek meg­kezdték a járvány okának, terjedési módjának kideríté­sét. Még tart a járványügyi adatok feldolgozása, a betegek vizsgálati anyagainak, a víz­nek, az ételmintáknak a bak­teriológiai vizsgálata. A be­teg gyermekeket a Veszprém megyei és a fővárosi fertőző osztályokon, illetve más kór­házak ideiglenes fertőző osztá­lyain helyezték el. A megbe­tegedések nagy többsége eny­he lefolyású, ma már vala­mennyi beteg gyermek álla­pota jó. Hétfőn Budapestre szállították a VIII. kerületi altábor egészséges gyermeke­it. Ök otthoni környezetükben kerülnek járványügyi megfi­gyelés alá. A káptalanfüredi úttörőtábor többi altáborában vérhas-megbetegedések eddig1 nem fordultak élői. V sáros ágyazat miatt, szükségessé vált a mátramirtdszenti íllomás kettes és hármas vág anyának ágyazatjavítása, nintegy ötszáz méter hosszúságon, melyet a MÁV szakem­berei végeznek Balatonalmádiban és Veszp­rémben is észleltek^ az utób­bi napokban hasmenéses meg­betegedéseket. Az illetékesek felhívják a szülők figyelmét: ha gyermeküknél láz, hány­inger, hányás, vagy hasmenés jelentkezik, azonnal fordul­janak orvoshoz. Mivel a jár­ványügyi szakértők előtt is­mert tény, hogy az augusztu­si és szeptemberi hónapok­ban gyakoribbak a vérhas- megbetegedések, az egészség- ügyi szervek országszerte fokozott figyelemmel kísérik az említett panaszokkal or­vosnál jelentkezőket, hogy megelőzhessék a járványok kialakulását. A gyomor- és béltraktus fertőző betegsé­geinek megelőzésében igen fontos a lakosság helyes ma­gatartása is: a személyi higié­nés szabályok betartása és az élelmiszerek előírásszerű ke­zelése — hangsúlyozza a köz­lemény. (MTI) Veszélyben a málna Igen fontos teendő a nógrádi raálnaföldeken a letermett vesz- szők gyors kimetszése és elége­tése. Az új hajtásokon gyakori a gubacsszúnyog-fertőzés, ezért a ritkítás során a gubacsos vesz- szőket is feltétlenül ki kell vág­ni, és el kell égetni. A betegségek közül a dldimel- Iás vesszőfoltosság az új hajtá­sok 80—90 százalékán megtalálha­tó. A rügyek körül kezdetben liláspiros, később barnás árnya­latú nagykiterjedésű foltok ke­letkeznek. A fertőzött szövetek elhalnak, felrepedeznek. Szep­tember közepéig erős fertőzés ala­kulhat ki. A másik Jelentős betegség az tíszlnező levél- és vesszőfoltosság. A kórokozó a málna hajtásait, le­vélnyelét támadja meg. A be­süppedt foltok közepe szürkül. Leghelyesebb, ha közvetlenül klmetszés után és szeptember első felében permetezzük a mál­nát. Védekezésre javasolt készít­mények: rézoxiklorid -50 wp 0,5 %, Dithane m 45 0,2 %, Miltox Special 0,2 %, Cuprosan super d 0,2 %-os töménységben. Kom­binálni kell Bi 58 ec 0,1 %, vagy Metation 50 ec 0.1 %, vagy Chi- netrln 25 ec 0,05 %, vagy Unifosz 50 ec 0,1 %-os töménységnek meg­felelően. — Átadás előtt áll Salgó­tarjánban a Déryné utca 6.” jelű lakóépület. A STÉSZ ál­tal No Fines technológiával épített házban 19 két és fél szobás, átlag 56 négyzetméter alapterületű OTF-lakás vár a „honfoglalókra”. — NÓGRÁDI SZERENCSE- VADÁSZOK. Ez év első hét hónapjában megyénk lakói 9 millió háromszázezer totó- és lottószelvénnyel kísértet­ték a szerencsét. — Magyar siker Ottawá­ban. Ismét nemzetközi sikert aratott az‘ egyik fiatal ma­gyar rajzfilmrendező alkotá­sa. Horváth Mária, a Pannó­nia Rajzfilmstúdió kecske­méti műtermének munkatár­sa Az éjszaka csodái című filmjével a napokban meg­rendezett ottawai animációs Világfesztiválon elnyerte az elsőfilmes kategória második díját. — ELLENKEZŐ IRÁNY­BAN. Az Orient Watch ja­pán óragyárnak sikerült 5000 olyan órát eladni, amelynek a mutatója ellenkező irányba jár. A gyártás kísérlet volt csupán, de a fiataloknál si­kert aratott, száz dollár el­lenére is. MAGYAR FIATALOK A KÜLFÖLDI EGYETEMEKEN A napokban fogadalmat tet­tek és elindultak a külföldön tanuló magyar diákok utolsó csoportjai az európai szocia­lista országok különböző .vá­rosaiba. A Művelődési Minisz­térium tájékoztatása szerint a Szovjetunióban 160, az NDK-ban 50, Csehszlovákiá­ban 20, Jugoszláviában 8, Bul­gáriában 7 hallgató kezdi meg felsőfokú tanulmányait Odesszában a tengerésztiszt- jelöltek, Kijevben a jövő re­pülőgépmérnökei, Drezdá­ban a közlekedési fakulta; hallgatói, Várnában idegen- forgalmi szakos diákok ta­nulnak. Ezeken kívül a nép­gazdaság szükséglétéinél megfelelően számos külföldi egyetemen, főiskolán képezik fiataljainkat olyan szakokon, amelyeken hazánkban nem oktatnak, vagy az adott or­szágban magasabb szintű a képzés. Bolt, presszó — működésben Szakmai napot tartottak tegnap az új pásztói szolgál­tató központban. A megyénk­ben élelmiszer-kiskereskedel­mi vállalat ABC-áruházában és a vendéglátó vállalat presz- szójában a szállítóvállalatok illetékeseinek, tanácsi tiszt­viselőknek és pásztói üzemek vezetőinek mutatták -be mű­ködés közben az egységeket. Kiváltképp az élelmiszerüzlet ellátásáról gondoskodó ti­zennégy szállítóvállalat kép­viselője vonhatott le a gya­korlat szempontjából hasznos tanulságokat arról, - milyen közegben tárolják, kínálják az általuk Pásztora küldött por­tékákat a vevők részére. — Nováki augusztus. Ebben a hónapban a termelési prog­ram szerint 28 millió 234 ezei forint értékű munkát végez e: a Ganz-MÁVAG mátranová- ki gyáregysége. A szakembe­rek hídelemeket, darukat és hatalmas csarnokokhoz kellc acélszerkezeteket készítene! augusztusban. A MERKUR jelenti Gépkocsiátvételi 1982. VIII. 24-én. sorszámok; Költözik a hivatal! Zavartalan a szolgáltatás Hosszas előkészületek után ezen a hét végén költözik át „ideiglenes otthonába”, a Sai- gó út elejére a salgótarjáni 1. számú — megyei — postahi­vatal. Mint köztudott, a kiü­rülő épületet a Budapest Vi­déki Postaigazgatóság tetemes anyagi ráfordítással felújítja, s alkalmassá teszi, hogy a mai igényeknek, követelmé­nyeknek megfelelő épületbe költözhessen vissza a megyei hivatal. . — Kik, hogyan oldják meg a költözést?' — kérdeztük Bácskai Károlytól, a hivatal vezetőjétől. / — Saját dolgozóink — mint­egy százan —, valamint a posta központi járműtelepé­nek autói és vezetőik vesznek részt a péntek délután kezdő­dő akcióban. Célunk az, hogy hétfőn reggel már az új he­lyen nyithassunk. — Ezek sz.erint szombat— vasárnapra teljesen posta nél­kül marad Salgótarján? — Ellenkezőleg! A postai takarékszolgálat és az utalvá­nyok kifizetése kivételével minden szolgáltatással ügyfe­leink rendelkezésére állunk. Szombaton és vasárnap is a föposta nyitvatartásának meg­felelően nyitva lesz a Rákóczi úti — ÉMÁSZ-igazgatósággal szemben lévő — 3. számú hi­vatalunk. Szombaton 8—14 óra között üzemel a Salgó úti kirendeltség is. A fiókbérlők szombat délelőtt tízig üríthe­tik postafiókjaikat, vasárnap pedig a portán vehetik át hírlapküldeményeiket, a ré­gi épületben. A közületek zsákos befizetéseit csak a már említett 3. számú posta fo­gadja. A hivatali hírlapárus már szombattól az ideigle­nes postahivatal mellett ki­alakított pavilonban nyit. A költözködés nem kis fel­adatokat ró a hivatal dolgo­zóira, s a többi résztvevőre. Ennek ellenére mindent meg­tesznek, hogy a salgótarjáni­ak a lehető legkevesebb kel­lemetlenséggel átvészelhessék a két napot. Megérdemlik a lakosság megértését — S — <Bp.) (Gy.) Trabant Hyc. LSm. <Bp.) Trabant Hyc. Combi (Bp.) Trabant Lim. (Bp.) Trabant Lim. (D.) Trabant Lim. (Gy.) Trabant Combi Spec. Trabant Combi Spec. Wartburg Lim. (Bp.) Wartburg Lim. (Gy.) Wartburg de L. (Bp.) Wartburg de L. (Gy.) Wartburg Lim. tolót. (Bp.) Wártburg de L. tolót. (Bp.) Wartburg Tourist (Bp.) Wartburg Tourist (Gy.) Skoda 105 (Bp.) Skoda 105 (D.) Skoda 105 (Gy.) (Bp.) Skoda 120 Skoda 120 (D.) Skoda 120 (Gy.) Lada 1200 (Bp.) Lada 1200 (D.) Lada 1200 (Gy.) Lada 1300 (Bp.) Lada 1300 (D.) Lada 1300 (Gy.) Lada 1500 (Bp.) Lada 1500 (D.) Lada 1500 (Gy.) Lada 1600 (Bp.) Lada 1600 (D.) Lada Combi (Bp.) Lada Combi (D.) Moszkvics (Bp.) Polski Fiat 126 (Bp.) Polski Fiat 126 (Gy.) Polski Fiat 1500 (Bp.) Dacia (Bp.) Dacia (D.) Zasztava (Bp.) 12 4tf 35 9445 608( 7664 383( 3401 746Í 407.' 914Í 473* 1154 1685 3815 1615 611’ 484 518’ 9885 5615 700t 16 6i: 11 26* 503; 7141 5ii: 136: /819: 56» 207; 3351 163 394: 170: 11 43: 13 17! 424: 319 7111 4431 113; NOGRAD a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztőt GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóc* Imre tér ft. Telefon: 10-877 Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: BÁLINT TAMÄS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palórz Imn tér 4 Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 310L Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivatalokban é9 a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 84 forint, oegyedévre 102 forint egy évet m tonnt, Előállítja} a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér ft. PL: 96. Felelős vezető: kelemen Gábob igazgató indexszám: 25 072 üu ISSN 0i33-i5u

Next

/
Oldalképek
Tartalom