Nógrád. 1982. augusztus (38. évfolyam. 179-203. szám)
1982-08-20 / 195. szám
A kormány tárgyalta Határozat a munkavédelem középfokú oktatásáról A Minisztertanács csütörtöki ülésén megtárgyalta az Állami Ifjúsági Bizottság elnökének jelentését az 1981—82. évi fijúsági parlamentek tapasztalatairól A kormány megállapította, hogy a tanácskozások a KISZ X. kongresszusát követő időszak jelentős ifjúság- és társadalompolitikai eseményei voltak, szervesen illeszkedtek a szocialista demokrácia fórumainak rendszerébe. A Minisztertanács felhatalmazta az Állami Ifjúsági Bizottságot, hogy a KISZ X. kongresszusának kezdeményezései alapján összeállított, a kormány által már korábban elfogadott feladattervet egészítse ki az ifjúsági parlamenteken elhangzottakból adódó állami feladatokkal, és rendszeresen ellenőrizze azok megoldását. Az Állami Tervbizottság előterjesztése alapján a kormány úgy határozott, hogy Szabolcs- Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemp- lén, valamint Zala megye egyes körzetei foglalkoztatási lehetőségeinek bővítéséhez állami támogatás nyújtását engedélyezi. A támogatást elsősorban pályázati úton olyan üzemek nyerhetik el, amelyek gazdaságosan létesítenek új munkahelyeket. A Minisztertanács a SZOT előterjesztése alapján határozott a munkavédelmi szak- és továbbképzés fejlesztéséről és a középfokú munkavédelmi oktatás kiszélesítéséről. Eddig középfokú munkavédelmi végzettséget csak megfelelő technikusi alapképzettség után lehetett szerezni. Eezentúl a kétéves levelező rendszerű képzésben a szakközépiskolai, vagy gimnáziumi érettségi bizonyítvánnyal és kétéves munkavédelmi szakmai gyakorlattal rendelkezők is részt vehetnek. így lehetővé válik, hogy a kereskedelmi, közlekedési, egészségügyi szakképesítésűek és a MÁV-tisztek is *megsze- rezhessék a középfokú munkavédelmi szakképzettséget. A kormány ennek megfelelően módosította a munkavédelmi továbbképző intézet feladatkörét is. (MTI) Cél: népszerűsíteni a turizmust (folytatás az 1. oldalról.) sor a tájékozódási futóversenyre. Akik erre nem neveztek, azoknak Edzett vagyok sportvetélkedőt szerveznek. Megrendezik az EFOTT „leg”-ek versenyeit is nyolc kategóriában: célbadobás, rönkhajítás, lábtenisz, céllövészet-, tollaslabda-, limbó-, gumimatrac-, úszóverseny. Ebéd után Hollókőre utaznak a csoportok, ahol találkoznak Nógrád megyei fiataljaival, s részt vesznek a Palóc Szőttes kulturális eseményein. Szombaton városismereti verseny lesz, s ekkor bonyolítják le a tábori bajnokságot is, hat sportágban, délután pedig MHSZ-bemutatókra kerül sor. Érdekes programnak ígérkezik a 21 órától rendezendő éjszakai természetjáró akadályverseny is. A találkozó hátralevő napjaiban lesz még számos sportverseny, bemutató, s kulturális program. Hogygyűlésen Mar at József Tápiószelén Termelőszövetkezeti dolgozók es gyári munkások együtt tartottak gyűlést csütörtökön a Pest megyei Tápiószelén alkotmányunk törvénybe iktatásának 33. évfordulója alkalmából. A Kohászati Gyárépítő Vállalat gyáregységének kultúrtermében Babosán József, a nagykátai járási párt- bizottság első titkára köszöntötte a megjelenteket, majd Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott beszédet. Az ünnepi beszéd elhangzását követően Szabó János, a tápiószentmártoni Arany Szarvas Termelőszövetkezet elnöke a járás közös gazdaságai nevében idei búzából készített kenyeret nyújtott át Marjai Józsefnek. Ezután a Tápiómente Népi Együttes szórakoztatta a gyűlés résztvevőit Az alkotmány napja tiszteletére kiállítás is nyílt Tápiószelén, a nagykátai járás termelőszövetkezetednek és üzemeinek termékeiből, (Fazekas László az MTI tudósítója jelenti.) Csaknem húsz évvel Valen- tyina Tyereskova űrrepülése után ismét van űrhajósnője a világnak. A 34 éves Szvetlána Szavickaja csütörtökön indult útnak két társává! a baj- konuri űrrepülőtérről a Szojuz T—7 űrhajó fedélzetén. Az űrhajót csütörtökön este, moszkvai idő szerint 21.12 perckor indítottál» útnak. Parancsnoka Leonyid Popov, a veterán űrpilóta, aki már két alkalommal járt a világűrben. A legénység harmadik tagja az újonc Alekszandr Szerebrov. Az első jelentések szerint az űrhajó stratja jól sikerült, a legénység közérzete kiváló. A világ második űrhajósnőjének nevét a Szovjetunió határain túl is jól ismerik a repülősport kedvelői. Jevgenyij Szavickijnak, a második világháború híres szovjet mesterpilótájának, jelenleg a Szovjetunió légimarsalljának lánya már gyermekkorában eljegyezte magát a repüléssel. Repülőakadémiát végzett és több éven át berepülőpilótaként dolgozott. Többszörös műrepülő világbajnok, aki tizennyolc különböző repülős világcsúcsot állított fel. Férje is pilóta. A Szojuz T—7 uti- célja a Szaljut—7 űrállomás; az űrhajósok közös programot hajtanak végre a több mint három hónapja a világűrben tartózkodó Anato- lij Berezovojjal és Valentyin Lebegyevvel. Leonyid Popov ezredes, a Szovjetunió kétszeres hőse, a Szojuz T-7 parancsnoka 1945. augusztus 31-és született a ki- rovográdi terület Alekszandri- ja nevű városkájában. Eredetileg vadászrepülő volt, 1968-ban végezte el a cser- nyigovi repülőtiszti iskolát. Két évvel később, 1970-ben lett az űrhajósegység tagja. Részt vett több űrhajó és a Szaljut—6 irányításában. Eddig két űrutazáson vett részt. A Szojuz—35 parancsnokaként 1980. április 9-én indult első ízben a Szaljut—6-ra, amelyen Valerij Rjuminnal együtt 185 napot töltött. Popov az Interkozmosz-prog- ram keretében a szovjet—román űrexpedíció parancsnoka volt: 1981. májusában Dumit- ru Prunariuval töltött nyolc napot a világűrben a Szojuz— 40 űrhajó és a Szaljut—6 űrállomás fedélzetén. Popov 1971 óta az SZKP tagja. Nős, két gyermeke van: lánya 20 éves, egyetemi hallgató, fia 12 éves. (MTI) Álkotmánynapi ünnepségek Apró Antal Elsőszámú kereskedelmi partnerünk a Szovjetunió Alkotmányunk törvénybe iktatásának 33. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést rendeztek csütörtökön délután Debrecenben, a városi sportcsarnokban. A nagygyűlésen mintegy tízezren vettek részt: debreceni üzemek munkásai, vállalatok, intézmények dolgozói, a hajdúsági városok és községek képviselői, a termelőszövetkezetek tagjai. A Himnusz elhangzása után dr. Kolozsvári Lajos, a Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei Bizottságának elnöke köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit, Majd Apró Antal az MSZMP KB tagja, az országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. T“ y — Alkotmányunk ünnepén, amikor áttekintjük az utóbbi években megtett utat, számot vetünk napjaink eredményeivel, gondjaival és feladataival, szemügyre vesszük azt a nemzetközi helyzetet, környezetet is, amelyben élünk. Mindenekelőtt azt: hogyan fordul a világ. Európa sorsa, eltűnnek-e a népek haladását, az államok közötti baráti együttműködést beárnyékoló fellegek — mondotta— A világ békéje soha, egyetlen történelmi korban sem volt olyan fenyegetett, mint ebben az évszázadban. A békepolitika, az országok békés egymás mellett élésének politikája 1917 októberében, az első szocialista forradalommal egyidőben született. A földről és a békéről szóló lenini dekrétum olyan történelmi fontosságú dokumentum, amely szimbóluma, nyitánya az emberiség társadalmi, politikai felszabadulása történelmi korszakának. Az esztendő végén emlékezünk meg a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulójáról. A Szovjetunió létrejötte és hatévtizedes tevékenysége bizonyítja, hogy a világ megváltoztatható. S ez az, amibe az imperialista hatalmak nem tudnak és nem is akarnak belenyugodni. Pedig 60 esztendő múltán, napjainkban már hatalmas nemzetközi erő: a szocialista világrendszer, a kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzeti felszabadító mozgalmak együttesen küzdenek azért, hogy meghiúsuljon az imperializmus nem is leplezett szándéka, a szocializmus megsemmisítése. — Mi, a Szovjetunió barátai» és szövetségesei nagyra értékeljük azt az áldozatot és felelősséget, amelyet a szovjet állam és nép vállal az SZKP vezetésével a béke, a haladás, a szocialista országok és minden, a társadalmi fel- emelkedésért küzdő nép érdekében. A magyar—szovjet kapcsolatok meghatározó ereje az MSZMP és az SZKP szilárd elvi-politikai egysége, nézet- azonossága és elvtársi együttműködése, s pártunknak az a kettős felelősséggel számoló — a szocialista hazafiságon és a proletár internacionalizmuson nyugvó — következetes politikája, amely immár negyedszázada töretlenül érvényesül az MSZMP tevékenységében. — Köteteket töltenek meg az arról szóló tények, hogyan működünk együtt államközi szerződések alapján a gazdaság, a tudomány, a kultúra területén- Magyarországnak évtizedek óta a Szovjetunió az első számú külkereskedelmi partnere. Gazdasági kapcsolataink méreteit érzékelteti, hogy rubelelszámolású importunknak több mint a fele a Szovjetunióból származik. — A legutóbbi időszak világpolitikai fejleményei azt bizonyítják, hogy a nemzetközi helyzet továbbra is feszült, ellentmondásokkal és veszélyekkel terhes — mondotta a továbbiakban. — A kelet és a nyugat viszonya szempontjából meghatározó jelentőségű szovjet—amerikai kapcsolatokban — az Egyesült Államok agresszív törekvései következtében — változatlanul az éles politikai ütközések vannak előtérben! Az Amerikai Egyesült Államok politikájának egyértelmű célja az USA katonai erőfölényének visszaszerzése a világban, a szocializmus visszaszorítása érdekében. Az Egyesült Államok mind agresszívabban törekszik a két világrendszer közötti erőegyensúly megbontására. Ezt tanúsítják a minden korábbinál magasabb katonai kiadások, a fegyverkezési hajsza ráerőszakolása a NATO-országokra. — A Szovjetunió és a többi szocialista ország saját békeprogramját, konstruktív javaslatait állítja szembe a fokozódó nemzetközi feszültséggel, az USA gazdasági szankcióinak, s következetesen kiáll a béke, az enyhülés, a kelet—nyugati kapcsolatok fejlesztése mellett. Apró Antal ezután arról szólt, hogy a megújhodott, iparilag is a jövő ígéretét sugárzó Debrecen fejlődése felszabadult hazánk történelmét is példázza: az ideiglenes országgyűlés, az ideiglenes kormány itt deklarálta, hogy megszületett a szabad, független, demokratikus Magyarország, s ezzel új fejezet kezdődött a magyar nép történetében. A város mai képe, gyarapodása — fejlett ipara és mezőgazdasága, élénk tudományos és kulturális élete — bizonyítja, hogy az 1944- es deklaráció eleven valósággá vált. A beszéd után a nagyhegyesi Vörös Október Termelőszövetkezet fiataljai új búzából sütött kenyeret és egy kulacs bort adtak át az országgyűlés elnökének, Ezután a Debreceni Népi Együttes és a Bocskai Népitánc együttes mutatta be műsorát. A nagygyűlés az Internacio'nálé hangjaival fejeződött be. MTI) A kemping bejáratánál fogadó bizottságok sora várta az érkező turistákat. Vannak, akik még csak a sátorvcréssel próbálkoznak, míg a szorgalmasabbja már önfeledten labdázik. fotó; gyurkó Duschek Lajosné Hegvédjük az enyhülés vívmányait Zalaegerszegen, az új városközpont Dísz terén csütörtökön alkotmánynapi nagygyűlést ren deztek. Takáts Ádám, a Hazafias Népfront megyei bizottságának elnöke köszöntötte a nagygyűlés résztvevőit, majd Duschek Lajosné, az MSZMP KB tagja, a magyar nők országos tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. Hazánkban az alkotmány és a törvényesség az állami életnek, a közéletnek az a kerete — mondotta —, amelyben a közösség és az egyén megtalálhatja a szabadságát és boldogulását, ez biztosítja a demokratikus jogok gyakorlását nemre, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül minden állampolgár számára. Védi az építő kritika szabadságát, megadja a beleszólás lehetőségét a köz dolgaiba — egyéneknek és kollektíváknak.. A törvény és a rend a felelős szabadság és felelősségteljes kötelezettségek ösz- szege, egyensúlyukra vigyázni kötelességünk és egyben életbevágó érdekünk is. A hatalom gyakorlásának felelősségét kell most előtérbe állítanunk, nemzeti összefogással nagyobb feladatokat kell vállalnunk, — hangsúlyozta, majd a továbbiakban rámutatott: — A békéért és haladásért folyó küzdelemben száz- és százmilliókkal haladunk együtt. Napjainkban számos tanújelét látjuk annak, hogy a békeszerető erők összefogásával és aktív fellépésével megvan a reális lehetőség az enyhülés vívmányainak megvédésére, a fegyverkezési verseny megfékezésére, egy új világháború kirobbantásának megakadályozására és a világbéke megőrzésére. A tőkés világ dolgozói közül égyre többen látják és érzik, hogy a fegyverkezési kiadásokra fordított hatalmas öszegeket az általuk megtermelt értékekből veszik el, a tőkések profitja pedig tovább emelkedik. Ugyanakkor százmilliók — köztük ártatlan nők é§ gyermekek — éheznek és szenvednek szerte a világban.. A háborús kiadásokra fordított összegekből égetően sürgős szociális gondokat lehetne megoldani. Mennyi ennivalót, kórházat, iskolát lehetne ebből adni az embertelen körülmények között élő népeknek! — A magyar nép is aktív résztvevője a nemzetközi bé- kemczgalomnak — mondotta ezután. E ?zép ünnepnapon is jó hangsúlyozni, hogy bár kis ország vagyunk, de tekintélyünk van a világban. S ezt szocialista építőmunkánk sikereivel, a lakosság életkörülményeinek javításával, a békéért vívott küzdelemben való részvételünkkel értük el. Ebben a harcban, úgy mint ladunk szilárd szövetségeseinkkel, barátainkkal, a Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal. Miként belső feladataink megoldását, úgy külpolitikánk folytatását is népünk nemzeti egysége alapozza meg. Egyetértéssel és egységgel támogatjuk a népünk boldogulását, a béke megőrzését szolgáló politikát. E támogatást népünk békeakaratát pedig elsősorban az jelenti és fejezi ki, hogy gazdasági és társadalmi feladatainkat minél eredményesebben végezzük el. A beszéd elhangzása után a Zalaegerszegi Állami Gazáig ság és a zalasaentiváni tsz '■ képviselői idei búzából sütött kenyeret adtak át Duschek La- josnénak és Varga Gyulának, az MSZMP Zala megyei Bizottsága első titkárának. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. eddig a jövőben is együtt haNÓGRÁD — 1982. augusztus 20., péntek MTI)