Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)

1982-07-25 / 173. szám

Hegyek és vizek Ki Ismeri a hegyeket? A tehetünk eleget, mert kásza- méter) Kik-tó. Az a hír Jár­hegyilakók, éljenek bár más- bott az idő. Ugyancsak köl- ja, hogy aki egyszer megfür- íél száz évet — élnek is a Ka- tői szépséggel fogalmazza meg dlk a jeges vízben, amelyben ukázusban, a hosszú élet egyik ezt a gondolatot a grúz Vazsa még halak sem élnek, öt-tíz epicentrumában —, azt mond- Psavela, a népköltészet és a évet megfiatalodik. Senki se jak, ezeket a völgyeket, eze- hegyek szerelmese Magassá- próbálja ki. A Jupsara-szoros két a csúcsokat és ösvénye- gos hegyek című novellájá- égbemeredő sziklafalai néhol két ismerem. így is van. A ban, amikor azt írja róluk, úgy összeszorulnak, hogy az fűszálakat, a felhők, a vadak, hogy: „Alinak és várnak. A eget sem látni. Az „Isten ve­tt szelek járását jól ismerik, szivük fáj, nagyon fáj. De led, hazám’’ elnevezés ugyan- Ez a hegy része. Idén Moszk- nem pusztulnak el, meg se csak találó arra a szakadék- vából Jerevánba tartva egy roppannak. Várnak, kit? Vagy ra, amely 350 méteres mély­áprilisi éjszakán elnyomott az mit? — Valamit. Igen, vala- ségű, s az út centiméterekre álom, miközben átrepültem mit. Ez a valami — a látha- a peremétől vezet. A 950 mé- • Kaukázus fölött, ahol — tatlan meglátása. Látták és tér magasságban hullámzó Ri- mint mondják — éppen égi- megelégelték, ami szemükbe, ca-tó legendája egy szépsé- háború tombolt, lángoltak á szivükbe ötlött. Valami mást, ges leányra emlékeztet, akit csúcsok és pár méterrel föl- újat szomjúhozik szemük is, Ricának hívtak s akit rablók jebb szállt a gép. Pár nappal szívük is. Nemde a szem és ragadtak el s később szégye- később Tbilisziből Moszkva szív telhetetlensége ez? Bi- nében a tóba vetette magát, felé repülve megpillantottam a zony, ez nem más." Motorcsónakkal szeljük át a fenséges szirteket, de a Kau- Bizony, nem. E júliusi na- tó zöld tükrét, a parton — ki- kázus átrepülése fél óráig sem pon ismét itt vagyok a hegy csit drága mulatság — piszt- tart, s ha szélességében látja pereménél, a Rica-tóhoz ro- rángat kérünk, könnyű bor­ig az utas az egészet, mit sem bog a busz szirtszakadékokon, ral. ér az a részletek gazdagsága nyaktörő utakon fölfelé. A Ki ismeri a vizeket? Akaki nélkül. A látvány nem isme- Bzipi folyó völgyében — e Cereteli Életutam című ön- ret sebes vizű folyó hordaléka életrajzi indíttatású hosszabb A költők ismerik a hegye- építette a Picunda-félszigetet novellájában teszi föl szintén két s a nép, aki a legendáikat — a „Leánykönnyek" vízesés ezt a kérdést: „Mi a viz?" A — egyúttal saját legendáit — permetez. Ehhez is fűződik vad hegyi patakoknak vall költi. Ennek a hegyóriásnak egy abház monda, amely sze- szerelmet, mert — mint ir- egyébként is költőóriásai van- rint hajdan a törökök elhur- ja —: „A gyermeket . általá­nak, minek sorolnánk őket colták a környék férfiait, az ban szeretem, őszintén tiszte- Abháziában vagyunk, említ- őket azóta is sirató asszonyok lám az öregséget, érdeme sze- sünk egy abház költőt. Dmit- és leányok könnye ez a per- rint ítélem meg a férfit, de a rij Gulia A hegyek és a tenger met. (Bárha valamennyiünket szívem az ifjúsághoz vonz, és című versében az emberi lét így siratnának.) Az ugyancsak mindenekelőtt annak vagyok mélységeiről mond igazságot, Bzipi nevű falu szélén, egy lelkes szerelmese " Hegyek és amikor a halászról ír, aki a kisebb csúcson X—XII. száza- vizek, valóság és költészet, tengerről a füstölgő szintekre di erődítmény s VIII. századi Szerelem. Az Elefánt-szikla vágyik, s a vadászról, akit templom romjai látszanak, szürke tömbje búsong a Rica- odaföntről a tenger síkja vonz. gondosan helyreállítva az utó- tó fölött Kaukázus és tenger, magas- kornak. A Bzipi-patak fórrá- jóth Elemér sóg és mélység létünk végle- sánál tündöklik a jéghideg teire is utal. a távolok hívé- vizű, kristálytiszta, kicsi, de (Következik; Szomszédunk sáról zeng, aminek soha nem rendkívül mély (helyenként 50 az ősember) Abház anziksz (HL) Idősek Balassagyarmaton Ma az egykori megyeszék- Hetvenen olcsó helyet 18 és fél ezren lakják, részesülnek. 1.® —ooKKoV telerak szociális otthonba kar. élnek, akik korosabbak hatvan esztendőnél. A legutób­bi fölmérések szerint 2675 ba­lassagyarmati férfi és nő lé­pett túl a hatodik ikszen. NEHÉZ EGYEDÜL Nos, az idősödő modern betegsége, emberek a magány kerülnek, ahol azonban már •kevésnek bizonyul a hely. Rövidesen bővíteni fogják az épületet, Így a jelenlegi két­százhúsz lakó mellé még száz költözhet. „hasznos” Öregkor étkezésben színházba és moziba, kirán­dulásokra Indulnak. Kétségtelenül sokkal na­gyobb _ figyelmet fordítanak ma már az idősebb balassa­gyarmatiak gondjaira, mint korábban, de tennivaló akad még bőven, Az igények miatt is fontos, hogy a szociális ott­hon bővítése határidőre tör­ténjék. Az idősekkel való tö­rődés mindenki tennivalója, éppen ezért az intézmények, szervezetek közötti együtt működés még jobb Is lehet. A A mindenféle anyagi segít­elérte a várost. Mind többen persze csak enyhíthet a . . , , maradnak ugyanis családi tá- gondokan, tudják ezt a város í*rv,ek s”n,nt * város kU10": mogatás nélkül a tisztes kort vezetői is. Éppen ezért adnak Pontjain is van ipőd megélők. Családjuk fölbom- az id6s emberek aktivitásá- «yugdíjasklubok szervezésé lik, a gyerekek, unokák csak k mind nagy(>bb teret. r*~.1.t‘ ^ k*n; ,, ritkán vagy egyáltalán nem Az idősebb korosztály éle­myitnak ajtót a korosabb ro- A művelődési intézmé- tének könnyítése nem feladat konra. Kétségtelen, hogy a nyékben sajátos programok — vélik Balassagyarmaton is többgenerációs együttlakás al- várják őket, évek óta sikerrel hanem természetes része a konyát az igencsak szűkre sza- tevékenykedik az idősek klub. mindennapoknak, bott alapterületű lakások ja: előadásokat szerveznek, H. Z, idézték elő, elsősorban. Itt és másutt egyaránt. Az alapte­rületen lehet bővíteni szor­galommal, lemondással, de az érzelmeket újraszülni sem­miféle lemondással és szorga­lommal nem lehet... A család nem segít, a nyug­díj alacsony. Ez szerencsére keveseket érint Balassagyar­maton, ám a tapasztalat mu­tatja, hogy mind többen lesz­nek. Tavaly hatvanan kaptak közülük rendszeres szociális segélyt. Minden harmadik nyugdíjas visszajár régi munkahelyére és teszi a dolgát közmegelége­désre. Ez is egyik módja le­het az időskori magány föl- oldásának. GONDOZÁS, GONDOSKODÁS Rendszeres szociális segély- re 860 ezer forint jutott ta­valy a közös kasszából. Ennél azonban többet mond, hogy senkit sem kellett elutasítani pénzhiány miatt, aki szorult­ságában a tanácshoz fordult segítségért. Három főfoglalkozású szo­ciális gondozó 34 idős embert keres föl naponta és végzi el körülöttük a legszükségeseb­bet. Többen vállalták a segít­séget mindenféle anyagi el­lenszolgáltatás nélkül: így 49 koros városbeli magányát, egyedüllétét oldják. Az öregek napközi ottho­nát huszonhármán keresik föl, aho beszélgetéssel, o'vasás- sal, tévézéssel, rádiózással, oe legfőképpen társaságban töltik el az időt. A környezetvédelem helyzete és feladatai A legdivatosabb szavak része egyedi szikkasztókba, Az összképhez hozzátarto-í egyike manapság: környezet- vagy árkokba, közterületekre zik, hogy a kedvező váltó- védelem. E szókarriernek kerül. Mátrakeresztesen pél- zásokat azonban kifejezetten örülhe- dául egyenesen a Kövicses-pa­tünk, hiszen a gyakori emle- takba jut, súlyosan szennyez- TANÁCSI INTÉZKEDÉSEK getésére a jövőféltés ösztö- ve a vizet, s még tovább nö­nöz. Nem véletlen hát, hogy a velve a nitráttartalmat. Nincs siettették. Felülvizsgálták a legkülömbfélébb közéleti fóru- megfelelően előkészített te- köztisztaságról szóló tanács- mok és tanácsi testületek is rület a fekáliás szennyvizek, rendeletet; az előírásoknak rendszeresen „napirendre tű- iszapok elhelyezésére sem. A megfelelő szemétlerakó he­zik” ezt a témát. Ezt tette szennyvizek szállítása ellen- lyet hoztak létre; a köztiszta- legutóbb Pásztó nagyközség őrizhetetlen, pedig tapasztal- sági és környezetvédelmi elő- közös Tanácsa is. ható a tiltott helven. sőt, a írások megsértése miatt sza­Mindenekelőtt megállapí- vízfolyásba való ürítés is. nálysértési eljárásokat indí­tották: a település környezet- A nagyközség mezőgazda- tnttak; az intézmények veze­védelmi helyzete Nögrád me- sági területének nagy része tóit felszólították az előírások gye jó néhány településénél dombos és hegyes vidék, ez a szigorú betartására: az OVI­Pásztói számvetés kedvezőbbnek ítélhető. A me­gyei intézkedések eredménye­ként a gazdasági építőmun­kában is mindinkább számí­tásba veszik a környezetvé­delmi teendőket, ugyanakkor FÖLDVÉDELEMMEL kapcsolatos egyik meghatá­rozó tény, hiszen fokozott ab­ban jelentkezik az erózió A BER-rel közösen tervet dol­goztak ki a Kövicses-patak szennyezésének megszünteté­sére. A környezetvédelem helyze­tének felmérésével együtt meg­“ Pásztói tanács e témának is leimeresevei e eredményes együttműködés flóvéimét szentelt. Alá- határozta a pásztói alakul ki az állami és társa dalml szervezetek között. A nagy figyelmet szentelt. Ala­posan megvizsgálták, hogy a valósághű képhez azonban gépesítés, a kem.zátás, az ön- _ ic tozeses gazdálkodás, valamint al* ,... meg az is hozzátartozik, hogy án-*.",.** *„woir *>«• A ko: a termelés és a fogyasztás bő­vülése, a közlekedési eszkö­zök gyarapítása és az urbani- ... , , , . záció új szennyezőforrások ros harssal van a talajra, keletkezését is okozza. az állattartó telepek hulladé­kaival való öntözés — a hasz­nosság mellett — milyen ká­A TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET tanács az időszerű feladatokat is, ezek végrehajtása érdekében pe- határozalot ho- kömyzetvédelem cél­jai azonban — amint azt már a dr. Mátyus István vb-titkár által elkészített előterjesztés js hangsúlyozta — csak a A LEVEGŐTISZTASÁG LAKOSSÁG VÉL RÉSZVÉTELÉ­válthatók valóra. S ha most védelmének egyik lényeges tényezője a hulladék össze- kapcsán elmondhatták a ta- gyűjtése és elszállítása, e j.é­nácsülésen: Pásztó térsége ren pedig az elmúlt öt évben ezt pásztó kapcsán idézzük tiszta területnek minősül. Az jelentős eredményevet értek js> aijgba csak Pásztóra érvé- országos mérőhálózatba a el Pásztón. A kiépített utak nyes a' rne^állanítás. Dicsére- nagyközséget is bekapcsolták, mentén pormentes — kukás fes és követendő ugyanakkor s a fűtési idény méréseinek — szemétszállításra tértek át, a szándék az ifjúság maga­csupán 10,5 százaléka volt ki- az intézményektől pedig be- tartásának formálására, va­fogásolható. A szennyezés el- vezették a konténeres szállí- lamint a környezetvédelmi sősorban a lakóházak, intéz- tást. A lomtalanítási akciók teendők megoldásában való menyek és üzemek szén- és keretében egy-egy évben 100 bevonásra. Ezt a célt szolgál­olajtüzeléséből, valamint az köbméternyi szemetet száilíta- ja a Dózsa György Általános üzemek — KOSZIG, tejüzem nak el, Gond ellenben, hogy iskolában szervezett termé- — ipari termeléséből adódik, az illegális szemétlerakó he- szetvédeimi szakkör is Iga- A nagyközség területe a lyek felszámolása után újab- zoiva az összefüggések felis- „közenesen szennyezett” Zagy- bak „keletkeznek” a kül- és mérését: a mai környezetve- va vízgyűjtőjéhez tartozik — s belterületen egyaránt; ugyan- delem a jövőnk — a ~ jövő ez az egyik összetevője a I VIZEK VÉDELMÉNEK. Vezetékes vízművel csak a székhelyközség ellátott, az igé­nyek kielégítése azonban csúcsidőszakban nehézséget okoz. A kutak maximális tel­jesítőképességének kihaszná­lása pedig oda vezetett, hogy az utóbbi Időben emelkedett a víz nitrát tartalma. De be­folyásolja a romlást az is, hogy beépítették a külső vé­dőterületet. Rosszabb a helyzet néhány szempontból a társközségek­ben. Amíg például Pásztón a szennyvíztisztító telep kapa­citása 320 köbméterről napi 820 köbméterre emelkedett, addig a csatornázatlan terü­leteken a házi szennyvíz egy akkor nem elég rendezett és pedip a ma ifjúsága. tiszta az üzemek, intézmények környéke sem. (k.) Föld alatt levő kábelek nyomvonalának keresésére, fcsziiltségpróbájára. esetleges vonal- szakadások vizsgálatára alkalmas az ÉMASZ salgótarjáni Üzemigazgatóságának az a be­rendezése, amely a kábelmérő mikrobuszban kapott helyet így a körzetükhöz tartozó te­lepülésekre Is eljuthatnak. Két méter mélyen levő vezetékek kutatására is alkalmas a mű­szer, melynek kezelését vizsgázott szakemberek, köztük — képünkön — Varga Gyula lát­ja el. Társaságában Földi Ferenc, aki szakmai gyakorlatát tölti az ÉMÁSZ-náL Kirándulások, itjúsági napok Nyári program a Volán fiataljainak Sok-sok általános, közép- és a napi feladat jellegénél fog­főiskolás, valamint egyetemis­ta örömére elérkezett a nyári szünidő. Sokan utaznak a Ba­latonra, külföldre mennek, építőtáborokban, jutalomüdü­léseken vesznek részt. A dolgozó fiataloknál: ezek­ben a hónapokban Is helyt va nincs szabad szombat es vasárnap sem. — Valóban sajátos helyzet­ben vagyunk. Nincs könnyű dolgunk, de igyekszünk úgy szervezni, hogy mindenki ki­vegye részét a munkából. Je­lenleg is dolgoznak a mosó­kell állniuk a munkahelyeken, ^ tanműhely környékén. Idei de az ő kikapcsolódásukról, nagy tervünk: a tóstrand mel- kulturális szórakoztatásukról letti területünkön szeretnénk is gondoskodnak a KISZ ve- Volán KISZ-centrumot kla- zetői. lakítani. Ügy gondoljuk az A Volán 2. számú Vóllala- idén bekerítjük, a következő tának KISZ-titkárától, Valen- évben pedig — ha az anya- ta Györgytől érdeklődtünk, giak megengedik — házat milyen rendezvényeket kínál- építünk Mivel a vállalatnak nincs művelődési háza, ez a terület helyet ad vitakörök, „Á-y, onn KlSZ-műsoi'ok, kulturális be­"Ä mutatók rendkésére. Brigád­nak a tagságnak. — Egy-két adattal kezde­kásfiatal dolgozik nálunk akiknek majdnem a fele KISZ-tag. Többségük a válla­latnál, a többiek lakóterüle­tükön vesznek részt a moz­galmi munkában. A KISZ- szervezet két pontban határoz­ta meg a nyári teendőket. A gazdasági építőmunkában a további aktív részvétel és a szabad idő hasznos eltöltése. — Kezdjük az előboivel! Milyen ötletekkel próbálják hatékonyabbá tenni a mun­kát? — Technikusainknak, főisko­lát. egyetemet végzett ifjú dol- g izóinknak egyéni versenymoz- galmat hirdettünk. Itt min­denki megmutathatja, mire képes, milyen igényekkel for­dulhatunk hozzá a jövőben. összejövetelek, kisebb vállala­ti megmozdulások befogadá­sára is remélhetőleg alkal­mas lesz. — Álljunk meg a szabad­időnél. Mivel tölthetik a nyá­ri pihenőnapokat a dolgozók? — A vállalati KlSZ-bizott- ság segíti a brigádok nyári kirándulásait. Majdnem min­den hét végén utazik egy-egy társaság. A KTSZ-bizottság szervezi, és ha lehetősége van pénzt is ad ezekhez a túrák­hoz. Alapszervezeteink önál­lóan is szerveznek sportmű­sorokat, kirándulásokat. A nyár végén, augusztusban, szeptemberben megrendezzük a hagyományos Volán ifjúsá­gi napokat. A rendezvény Üj akciót indítottunk, az idei előkészületei már folynak —■ évet az akkumulátorok gaz­daságos felhasználásának szen­teljük, jövőre pedig a gumi­köpeny-felhasználást igyek­szünk csökkenteni... — Nehéz lehet a társadal­mi munka szervezése, hiszen tájékoztat Valenta György. Bizonyára a mozgalmi mun­ka is hozzájárul, hogy a vál­lalatnál ily sok fiatal dolgo­zik. V. A. NÖGRÁD - 1982. július 25., vasárnap

Next

/
Oldalképek
Tartalom