Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
Fővárosi színházi levél SZOMBATI TÁRSASJÁTÉK Shaw — először Magyarországon Kozák András és Esztergályos Cecília G. B. Shaw: Vissza Matuzsálemhez című darabjának egyik jelenetében. A nyári színházi szezon különleges színei közé tartoznak évek óta a budapesti Kör- színház előadásai. A hajdani városligeti BNV egyik kiszolgált kiállítócsámokában jó félkaréjban üli körül a közönség a színjátszóteret, melyen többnyire valamilyen sajátosan eredeti földolgozást van alkalma megtekinteni. Történelmi és földrajzi távolságokat áthidalva, távoli és közelebbi világok legendái, mondái, hitregéd keltek itt életre, testet öltöttek például az ótestamentúrni Énekek éneke szerelmesei éppúgy, mint a Gilgames vagy a Kalevala hősei, a Mahabharata sejtelmes' figurái és Till Ulenspiegel igazságkereső vidámsága. E sorból látszólag kilóg az Idei bemutató, amely George Bemard Shaw: Vissza Matuzsálemhez című drámáját vitte a közönség elé. Ám rögtön megértjük a műsorválaszitás Indítékát, ha elolvassuk a színlapról, amit maga a szerző fűzött főcíméhez: Adalékok a modem bibliához. S valóban a Paradicsomiba vezet az elején, Adómhoz és Évához, de olyannyira nem áll meg itt» hogy a következőkben még a jövő századba, a harmadik évezredbe is átkalauzol bennünket Egyáltalán nem a megszokott értelemben vett darab tehát Shawnak ez a nálunk még soha elő nem adott műve. 66t tulajdonképpen nem Is egy darab ez, hanem öt egyfelvonásos sorozata, amelyet természetesen egyvégtében nem is lehetett volna egyetlen estén játszani. Ám e hátrány ezúttal könnyebbségre is szolgált, mert a művet átdolgozó, magyar színpadra alkalmazó és rendező Kazimir Ká- rolynak így bátran nyílt lehetősége jócskán meghúzni, rövidíteni belőle. Alkalmat szolgáltatott hozzá számos olyan korabeli aktualitás, amelyet az átlag mai néző egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen értett volna meg. A tömörítéssel viszont Shaw közismert Ironikus életbölcselete, szarkasztikus humora még hatásosabban érvényesülhetett. Gondolatgazdagságban valóban nem szűkölködik ez a furcsa mű. Cselekményét viszont még akkor is nehéz volna elmondani itt, ha e színházi levélre több helyünk adódna. Hiányzik ugyanis belőle az Igazán egységes cselekmény —, ami különben Shawnál időnként jellemző —, mivel inkább dialógusaival akarja kifejezni gondolatait, Ez természetesen nem általános írói gyakorlata, mint egyes értékelői állítják, de ebben a műben ezt a módszert alkalmazza, nem kis gond elé állítva a rendezőket. (Lehet, hogy ezért nem adták eddig elő hazánkban?) A rendezőnek ugyanis nyilván nem elegendő a mégoly okosan, szépen elhangzó mondatokat tol- máosoltatnla, hanem gondolnia kell a nézők látványigényére, a színpadi mozgásra is. A KörszfnháznaV — mondhatni — éppen ez az egyik lényeges specialitása: úgy ötvözni az előadást, hogy a legmélyebb bölcseletet Is fölválthassa vagy keretezhesse a szinte revűszerű látványosság. Ez a koncepció kap teret ezúttal is, pedig nem kisebb probléma tika foglalkoztatja a színpadi történés részeseit, mint az élet és a halál ismétlődő folyamata, pontosabban: ineg- hosszabbíthatő-e az élet, akár háromszáz esztendőre, kényszerű szükségesség-e a halál, s egyáltalán miért kell meghalnunk. Feleletet persze Shaw sem adhat végérvényeset és megnyugtatót ezekre az ős! kérdésekre. Ám mindenesetre ő, aki — Babits szavaival szólva — az ész és az éle embere, megtalálja a hangot, amellyel az értelmes életre hív föl, s a maga sajátos módján tesz hitet a jövő mellett Nem minden malicda' nélküli, amikor az Üdvhadsereg tagjai cédulákat osztanak szét a közönségnek ezzel a szöveggel: „Több napsugár, több napsugár — Ez az, mit a Világ vár”, de mégis ebbe sűrűsödik valami igazság abból, amit a shawi filozófia sugall e darabban. S végül is ez fölemelő gondolat, párosítva azzal a mélyebb sugallattal, hogy az ember, az emberiség eredendően magában hordozza azt az erőt amely újabb korokra teszi képessé, mondhatnánk úgy is: újabb, fejlettebb társadalmak felé viszi. A hosszú élet — úgymond — tulajdonképpen magán aa emberen múlik. Szórakoztatva gondolkodtat Shaw málskar is, Itt is. Filozofikus és fanyar humorú, gunyorosan bölcs eszmélt Hevesi Sándor 1920-as évekbeli, de máig friss fordításában közvetítheti a Körszínház népes együttese, köztük a legjelentősebb szerepekben Kozák András, Esztergályos Cecília, Dnahota Andrea, Verebes István, Incze József, Inka László, Bllakey Tibor, Schuhbert Éva, Konrád Antal. A Körszínház előadásainak értékelésében óvek óta ellentétes, heves vélemények csapnak össze. Nem is jogosulatlanul. Annyi mindenesetre biztos, hogy az idei bemutató is színháztörténeti esemény. (lőkOi) Mondjuk: Torony* Mottó: „Minden szóról eszébe Jut valakinek valami” sK&B 3 Alföldi falu volt a miénk, egyetlen dombocska árválkodott a • határban. Szőlőt termesztettek rajta. Csuda hely volt! Különösen szüretkor. Aprócska gyerekeknek nem szívesen adtak vágóeszközt a kezébe, körmünk hegyével csippentettük le a tenyérnyi levelek alól kikandikáló oportót, Nádor Izabellát. Ha eluntuk — úgy a szüret második hetében egyre gyakrabban — biciklire pattantunk, hogy, friss vizet hozzunk a nagyoknak, bár erre nemigen volt szükség, a szőlő oltja a szomjat. De minden alkalmat meg kellett ragadni, hogy a vidék egyetlen magaslatáról legurulhassunk... Ha a sor végén szekér csörömpölése hallattszott, lesből ugrottunk fel a saroglyára, s csak a mázsa előtt pattantunk le a „szőlő központjában”. Sóvárogva néztük a nagyokat, akik mezítlábra vetkőzve beálltak a szőlőt szállító tartályba, s a feladott ládákat ürítgették. Tapickolni a szőlőben! — valamennyiünk vágya. Mert ez a felnőttek közül Is csak néhányak kiváltsága volt. Minden nap fénypontja az ebéd volt, bár paradicsomon, paprikán, hagymán, szalonnán és kenyéren kívül ritkán került elő más az előző napi újságból. De ahol m) raktunir tüzet, ott Volt a legselymesebb a fű, legenyhébb az árnyék. És ott volt az őrtorony. A környék legmagasabb pontja. Ahonnét mindent, de mindent látni. A csősz, a falábú és a nagyon szigorú Feri bácsi birodalma. A torony: a tabu, az elérhetetlen. Nagyon- nagyon magas volt az a torony. Ha felnőtt fejjel visszagondolok — legfeljebb tíz méter. v. a A szó átvitt értelmét tekintve kétféle torony létezik. Egyiket hivatalos faktorok magasítják föl, másikat nem hivatalos egyének emelik a maguk építette légvárak részeként. Ha ez a nem hivatalos egyén költő, akkor a légvárából kinyúló részt ele- fóntcsonttoronynak nevezik. Mindkétfajta torony veszélyes. Ugyanis összedőlhet. Ennélfogva meg kell gondolni már előzőleg, hogy az ember fölkapaszkodik-e rá. S ha fölkapaszkodik: hogyan tartózkodik ott, meddig tartózkodik ott Számítani kell rá, hogy ha valaki felmászik egyik vagy másik toronyba, akkor onnan a dolgokat magasabb szemszögből, úgynevezett „toronyperspektívából" látja. S a tapasztalatok arra utalnak, hogy ebből a nézőpontból a dolgok másként festenek, így hát akik eddig csak béka- perspektívából nézelődtek, azokat meglepetés érheti. Ez nem is baj. Vissza lejőve sokkal értelmesebben cselekszik majd, mint korábban. De van egy veszélye a toronyból való letekintésnek. Szédítő hatással lehet egyesekre. Előfordulhat, hogy valaki a magasságtól úgy megbódul, hogy nem is lesz kedve már lejönni. Még köiülnézni, lenti levegőt szippantani sem. Sőt, azokra se kíváncsi, akik beszámolnak neki a lenti dolgokról. Ilyenkor kezd srepedezni, rogyadozni a torony fala Ezt mindenképp érdemes elkerülni. Könnyűszerrel lehetséges. Időnként — minél gyakrabban le kell jönni a toronyból. Szemügyre kell venni lentről, függőlegesen áll- e, feszesek-e a tapasztékok. S utána nyugodtan alhat a toronyiaké. mol*A kisorsolt izét Bérei Kite, Szétszórd, Béry Balogh A (lám dt 11T. szám alatti olvasónk ktlldte be. Nyereményét — egy lOé forintos könyvutalványt — postán küldjük el. Továbbra Is várjuk olvasóink Javaslatait! A javasolt szé — a mellékelt zzelvényre írva — Jdllus 24-1» küldhetd be zzerkeszté- ségflnk elmére t Salgótarján, Palóoz Imre tér 4., 3100. (A borítékra kérjük ráírni: „Egy szóval Íz nyerheti”) Szombati társasjátékunkkal jdllus 31-1 számunkban Jelentkezünk legkózelebb. Megtörtént már, hogy néhá* nyan a művészet elefántcsonttornyába húzódtak, lesajnálván a hangyaként szorgoskodó egyszerű földi halandókat. Verset, regényt, drámát írtak önmagáért — csak a szavakkal, a formákkal törődve, óm a tartalom hidegen hagyta őket. Munkájukat megőrizte az idő, sokan úgy emlegetik, mint azt, ami közel van a tökéleteshez. De lehet-e valami tökéletes tartalom nélkül, ha csupán önmagáért létezik, ha az alkotás nem törődik a befogadóval? Hiszen valójában semmi sincs önmagáért a világon. Minden sajátos szereppel születik. Ha csak a ver» is: nélkülem, aki írom és nélküled, akinek írom, csak szóhalmaz, értelmetlen jelek a meggyalázott papíron. Mostanában űj tornyok, a valósághoz nagyon is közelítő tornyok születését fogadhatja (?) be szemünk. Valóban szorgos hangyaként cipelik a téglát, keverik a maltert, derék honpolgárok, hogy életük íőművét, családi várukat tető alá hozzák. Sör, bor folyik, miközben iftagasodnale a falak. És némely honpolgár ezzel egyidőben új falakat is húz. Maga köré. Szigorúan elhatárolódik másoktól, öt már megkülönbözteti a többitől a „nekem van”, mondogatja is: az én házam, az én váram. Minden idejét oda öli. Most még a terasz, aztán új csempét is kellene, jaj, faburkolat, garázs, tetőtér. Másra és másokra nem jut idő. A gyarapodást, az emberi életet jelentő falak toronnyá magasodhatnak — tele fölösleges szobákkal —■ és bezárják önmagába ama szorgoi hangyát. n — h — B L MONDJUK: 7 ■ M&r egy »láger 1» búgja esábítólag, hogy nosztalgiázni, nosztalgiázni — mármint azokat a bizonyos tovatűnt szép időket elandalodva felidézni — gyere. S tódul is a publikum minden olyan rendezvényre, amelyen régi nótákat danász- nak a régi divat szerint kiöltözött énekesek, s szintúgy tíz- meg tízezrével kelnek el a hajdani dallamokat kínáló lemezek. Mindemellett szintén nagy divat az ötven-, százéves meg a vénebb tárgyak gyűjtése, a veterán automobilok újjápofozgatása — hogy csak a nosztalgiázás leginkább szembetűnő megnyilvánulásait említsük. A visszarévedők nyilván kellőképpen át is adják magukat ennek a „hogy volt, mint volt” hangulatnak, ám a2t föltehető* leg senki sem sejti közülük, hogy annak az érzeménynek a neve, amit annyit emlegetnek, tulajdonképpen egy betegséget jelöl. A nosztalgia voltaképpen orvosi szó mégpedig annyira az, hogy a XVII. század Végén disszertációt is irt róla egy bizonyos Harder úr (1658—1711), aki a bázeli egyetemen fejtette ki áldásos működését. Ez a tanulmány — megjelenésének dátuma: 1678 — az Országos Széchenyi Könyvtárban is megvan, így hát nem kell külföldi bibliotékákat fölkeresni ahhoz, hogy Lipót császár kegyeltjének , okfejtéseit tanulmányozhassuk. Noé, amit a nevezett orvos- tudor e művében taglal, az nem más, mint a francia földre kényszerített helvét katana- ifjak azon lelki fájdalma, amelyet odahagyott hazájuk lránt éreztek. Ez a visszavá- gyakozás olyan erősen élt bennük, hogy a szó legszorosabb értelmében megbetegedtek, egyikük-másikuk pedig egyenesen a halálba sorvadt Harder doktor Igazi tudó* lévén először nevet adott ennek a kórnak, természetesen egy jól hangzó görög nevet. Kiötlötte, hogy a nosztosz szó közök körében látott. Diagnózisa szerint levertség tapasztalható a betegen, majd a mind gyakoribb álmatlanság. Később már enni sem akar, s az általánosan legyengült szervezetet hamarosan ellepi a láz. Ennek forró szorításából pedig sokan nem bírnak kiszabadulni. Előbb- utóbb tehát elérkezhet a vég. Ma már tudjuk, hogy a nosztalgia tulajdonképpen a melankólia — búskomorság, mániás-depressziós elmebaj — egyik megnyilvánulási formája, s mint ilyen, az esetek Nosztalgiázni, nosztalgiázni gyere — ennek jelentése: visszatérés a hazába — meg az algosz kifejezés — ez annyit tesz, mint búbánat, fájdalom — összevonva tökéletesen fedi a szóban forgó érzeményt. Papírra vetette tehát együvé társítva őket, s így született meg a bűvös szó nosztalgia. Eme elkeresztelem után pedig kora orvostudományának legjobb színvonalán leírta mindazt, amit a hazavágyaa NÓGRÁD - 1932. július 17., szombat • » ■ többségében gyógyszeres és egyéb kezeléssel gyógyítható. Ám Harder doktorék sem voltak sokkal kevésbé tudatlanok mai utódaiknál, hiszen tapasztalati alapon felismerték, hogy például bizonyos altatók, nyugtalók — egyebek között az ópiumot tartalmazó beléndek — jó hatással lehetnek a sor- vadozókra. Mindennél fontosabb azonban, hogy az idegenbe szakadtaknak ne jusson idejük a fantáziálásra! Katonai rendszerességgel ki kell tehát tölteniük a nap minden óráját, sőt percét, mert ha él vannak foglalva, akkor nem tudnak tűnődni az otthoniakon, a mesés »zépségű- vé »zíneződő hazai tájakon. Ha pedig — így a Javallat — sem a medicinák, sem a vége- nincs gyakorlatozások nem segítenek, akkor jobb híján haza kell engedni a gyengélkedőt. Ez persze inkább csak jámbor óhaj volt, hiszen ismerve a kor szigorú hadi reguláit, aligha akadt olyan parancsnok, aki — mai szóval mondva — létszámfölöttivé nyilvánított bárkit is a reá bízott hadfiak közül csak azért, mert szegény úgy epekedik... Hát így a nosztalgia, amely — hogy ne feledjük — a bázeli tudor keresztapaságának köszönhetően tényleg valóságos orvosi kifejezés lett. Régebbi kiadású szótárakban, szakkönyvekben rendre föllelhető, mégpedig a közismert Med. előtaggal, ami egyértelműen Jelzi, hogy medicinális fogalomról van szó. Időközben azonban oly sokat emlegették, hogy általánosan használt közszóvá nép- szerűsödött. Európának szinte minden nyelvébe befészkelte magát, így hát ha — mondjuk — egy svéd lánynak támad kedve, hogy egy spanyol fiúval nosztalgiázzon, semmit nem kell magyarázkodniuk: ki-ki tudja, milyen jellegű lesz a közös program. Egyébként a mi értelmező szótárunk is az eleven beszédből emelte ki a maga címszavát s magyarázatként nem betegséget, hanem fájó sóvár-, gást, vágyakozást emleget — kór helyett tehát érzeményt. A. L. Egy hősi monda színhelye: Drégely Ki ne emlékezne szívesen Arany János szomorú-szép balladájára, melyben Szondi György várkapitány két ap- ródjának sorsát énekli meg? Mint történeti kutatásaink kiderítették, nem csupán a jobbágyszármazású hős, Szondi György volt valóságos, történeti személy, hanem apródjai is, kiknek megőrizte nevét a krónika: Libárdy és Sebestyén volt a két, irodalmunkéba is bevonult vitéz. A várkapitánynak és Idd főnyi hős harcosának nem volt könnyű dolga a török áradattal szembe. A vulkáni kúpra a XIII. század folyamán épített kis vár ekkor sem volt’Igazi erősségnek nevezhető. A várat az építtető Hunt-Pázmánole a sok-sok belharcban elsősorban kiterjedt birtokaik egyik szegletének védelmezéserc szánták, de volt később Csák Máté birtokában is, hogy csak leghíresebb tulajdonosait említsük. A török veszedelem idején már sem a falak, sem a védősereg ereje nem volt számottevő, igy hát 1552 júliusában csak négy napig védekezhetett Ali basa hatalmas seregével szemben. Az elesett hős tiszteletére a szemközti Arany-dombon (más néven: Babát) Ali basa sírhantot emeltetett, amelynek helyén 1885-ben emlékkápolna épült. A súlyosan megrongálódott várat később sem állították helyre, ma már mindössze néhány hosszúkás fal- rész és két félkör alakú torony részlete látható. Am a vár falai közül körültekintve menten érthetővé válik, miért választották harcias őseink éppen ezt a helyet várépífés- re. Csodálatos panoráma tárul innen az Ipoly völgyére, a Börzsöny gazdag erdeire, verőfényes, szép időben ellátni egészen a Cserhátra. Sőt, a szlovákiai honti, zólyomi helyek körvonalai is kibontakoznak. Betelve a gyönyörű kilátással, a várból több irányban is elindulhatunk: különféle jelzésű turistautak vezetnek az erdőkön keresztül Drégely- palánkig, majd el egészen Honiig, mely sétánk másik érdekes állomása. Drégely palánk, az egyre szépülő település már a török időknek köszönheti megerősödését. Üj-Drégely, majd Palánk néven a törökök építettek itt erősséget a vár elpusztítása után az Ipoly-át- kelöhely védelmére. A községből másfél órás séta után érhetünk fel a várba, s mintegy kétórás erdei séta után Hantra. A Börzsöny erdei ezen a vidéken különösen szépek: a sokféle tű- és lomblevelű fa és cserje kora nyáron és ősszel megkapóan színpompás látványt nyújt. Szép, hosszú sétánk végén elérünk az ugyancsak történelmi nevezetességű Hont községhez: X—XI. századi várának maradványait 1972-ben fedezték fel. Régi dicsőségről vall a neve is: valaha a hasontó nevű vármegye székhelyé volt. Révy Eszter
