Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
Múzeumi hálózatunk sikerei, árnyoldalai Minden magyar állampolgár ia csecsemőket és a magatehetetlen aggastyánokat is beleértve — másfélszer járt múzeumba az elmúlt évben. A fenti megállapítás természetesen „statisztika” — hiszen másfélszer nem lehet menni valahová. Az is természetes, hogy nem mindenki kereste fel a hazai múzeumokat az elmúlt évben, ez csupán az országos átlag. Valójában ennél jóval többször fordult meg egy-egy látogató a múzeumokban, összesen tizenhat és negyed millió alkalommal lépték át az ilyen intézmények küszöbét. Igen szép szám ez, imponáló is, nemzetközi összehasonlításban ugyancsak megállja a helyét. Mutatja, hogy hazánkban van érdeklődés a múzeumok kiállításai iránt. Ám nemcsak ennyit mutat. Huszadik éve kerültek a múzeumok a tanácsok kezelésébe. A decentralizálásnak — mint oly sok mindennek — kezdettől fogva voltak hívei és ellenzői is. Azóta bebizonyosodott, hogy azoknak volt igazuk, akik bíztak a decentralizálás sikerében — noha aggodalmak némelyike mégsem volt indoklatlan. Kezdjük a számokkal. 1961- ben összesen 98 múzeum működött, közülük 16 Budapesten. Most — falumúzeumokkal, emlékszobákkal együtt — az országos szám 487, a fővárosi 64. Fel sem lehetne sorolni, hány kitűnő és azóta népszerűvé vált múzeum nyitotta meg kapuit a közel két évtizedben. De van az éremnek másik oldala is: egy időben „státusszimbólummá” vált a múzeumnyitás, az új városok, fejlődő nagyközségek közül jó néhánynak a vezetői úgy gondolták: nem is város a város (sőt: micsoda nagyközség az olyan), ahol nincs múzeum. Jelentősen megerősödtek a múzeumok személyi és gazdasági vonatkozásban is. Korábban egy-két fővel szinte csak vegetáló megyeszékhelyi mú- zumokban ma 8—10 tudományos munkatárs dolgozik, a kisebb városokban, sőt községekben pedig 2—3 fős kutatócsoportok vannak, s ott korábban legföljebb egy személyt tudtak alkalmazni. Épület dolgában is hasonlíthatatlanul jobb a helyzet, mindenütt „főbérlők” lettek a múzeumok, kiszabadultak az addigi néhány szívességből átadott szobából. Nagy segítséget adott mindehhez az egységes szabályozás. Röviddel a decentralizálás után, 1963-ban alkotta meg az országgyűlés a múzeumi törvényt, amelyhez két évvel később készült el a minisztériumban a végrehajtási utasítás. Ez határozta meg és írta körül egészen pontosan a múzeumok működési körét. A megyei tanácsok pedig felismerték a közgyűjtemények jelentőségét, megadták a szükséges pénzösszegeket — olykor kissé versengve is azon, hogy melyik megyében sikerül jobban fejleszteni a múzeumi hálózatot. Ez viszont hátrányokkal is járt. Például olyannal, hogy a megfelelő szakmai szintet még el nem ért kis gyűjteményeket is igyekeztek múzeummá nyilvánítani. Néhol egy- egy helyi születésű képviselő, megyei tanácstag, vagy más, országos tisztséget betöltő személyiség — elvitathatatlan jóindulattal — sietett az ilyen törekvések segítségére. Az is a nagy fejlődés árnyoldala, hogy helyenként rosz- szul értelmezik a „kiszállni az elefántcsonttoronyból!” egyébként helyes elvét, s ehhez megyei múzeumigazgatókká gazdasági embereket, „menedzsertípusú” irányítókat neveztek ki. Ilyen irányba mutat az, hogy korábban valamennyi megyében muzeológus végzettségű igazgató volt —, ma már csak a megyék kisebb felében. Kétségtelenül szép eredmény, hogy milliók keresik fel a múzeumokat, de a szakemberek véleménye szerint „kevesebb több lenne”. Ez úgy érthető, hogy a Tájak, Korok, Múzeumok mozgalom résztvevői között még sokan vannak, akik csak a verseny kedvéért, „pecsétszerzésért” keresik fel a múzeumokat. Ami természetesen sok pozitívumot is rejt magában, hiszen aki eleinte így megy oda, talán majd legközelebb kedvet kap alaposobb múzeumnézéshez is. S végül a raktárkérdés. Egyebekben olyan árnyalt és gazdag nyelvünk hibája, hogy a múzeumi tárgyak kiállításokon kívüli tárolására nincs más szava, mint a közfogyasztási cikkek, vagy akár építőanyagok tárolóhelyére: egyszerűen raktár. Holott a múzeumi tárgyak — nemegyszer pótolhatatlan, egyedi értékű kincsek — „raktárául” igen jó felszereltségfl helyiségek kellenének. Húsz év eredményein és negatívumain már sokat le lehet mérni. S érdemes a tanulságokat levonva előretekinteni: a következő húsz évnek elsősorban a minőségi fejlődés időszakának kell lennie. Még elmélyültebb tudományos munka, még alaposabb ismeretterjesztés; — és sokkal komolyabban érdeklődő közönség kell. A feltételek adottak mindehhez. Várkonyi Endre Számvetés tanév végén A gyakorlat egyértelműen igazolta azt a — néhány évvel ezelőtti — döntést, amely szerint a pedagógus-pártszervezetek beszámoló taggyűléseit nem a naptári, hanem a tanév végén kell megtartani. Így ugyanis a politikai munka szervezése és értékelése összhangba került az iskola rendjével, közoktatási feladataival. Bár a pedagógus-pártszervezetek sajátos módon — elsősorban a politikai feltételek megteremtésével — vesznek részt a mindennapi iskolai munkában, lényegében ugyanazok a dokumentumok, események befolyásolják tevékenységüket, mint amelyek tartalmi keretét adják az oktató-nevelő munka konkrét folyamatának. Az 1981/82-es tanév jellemzői sorából kiemelhető, hogy — a demográfiai változások figyelembevételével — elkészült az általános iskolai ellátás társadalmi, gazdasági programja, több intézményben — kísérleti jelleggel — bevezetésre került az ötnapos munkahét, ismét megrendezték az ifjúsági parlamenteket, melyek közül a középiskolások országos tanácskozásának Nógrád megye házigazdája is volt. A KISZ Központi Bizottsága napirendre tűzte a tizenéves diákifjúság mozgalmi munkáját és együttműködésre, társadalmi összefogásra hívta fel a fiatalok nevelésében részt vállaló intézményeket, szerveket. A legnagyobb érdeklődés, figyelem a párt vezető testületének áprilisi ülését kísérte, amelyen az oktatáspolitikai határozat végrehajtásának éppen egy évtizednyi tapasztalatai és a közoktatás továbbfejlesztésének irányelvei összegződtek. A széles körű felkészülés, sokoldalú tájékozódás időszakában megyénk kommunista pedagógusai is nagy felelősséggel mondtak véleményt a határozat megvalósulásáról, a számottevő mennyiségi fejlődésről, a pártszervezetek, a párttagok szerepéről, feladatairól és kifejezték várakozásukat a Központi Bizottság értékelése iránt. Jóllehet az állásfoglalás mélyebb értelmezése, részletes feldolgozása a következő tanév során történik majd meg — nevelési értekezleteken és pártfórumokon egyaránt —, már a beszámoló taggyűléseken érzékelhető volt hogy főbb megállapításai, a minőségi munkát ösztönző követelményei hamar ismertté váltak s a pedagógusok közérzetére rendkívül kedvező hatást gyakorol a munkájukat, erőfeszítéseiket kísérő elismerés, bizalom. Teljes egyetértésüket fejezték ki a közoktatás kiegyensúlyozott fejlesztési koncepciójával. A pedagógus-pártszervezetek beszámoló taggyűléseit igényes politikai munka előzte meg. A párttagokkal történt beszélgetéseken értékelték a pártmegbízatások teljesítését, szót váltottak a személyes problémákról és a vezetőségek hasznos javaslatokat kaptak további munkájukhoz. A közvetlen irányító szervek testületi ülésen vitatták meg az alapszervezétek minősítését és ugyancsak kollektív munkával készültek ed a vezetőségek beszámolói. A beszámolók középpontjába értelemszerűen az adott intézmény — illetve intézmények — konkrét munkájának az értékelése került, de törekedtek a helyi kérdéseket a közoktatás részeként, a politika más területeivel, állandó és változó elemeivel való szélesebb összefüggésrendszerben, a módosuló társadalmi feltételek közegében tárgyalni. Az oktató-nevelő munka tartalmi kérdései közül nagy hangsúlyt kaptak a taggyűléseken az új nevelési dokumentumok bevezetésének tapasztalatai. Az elmúlt tanévben tovább erősödött az a szemlélet, amely szerint a korszerűsítés követelményeivel összhangban készült tantervek, tankönyvek neveléstörténeti mércével mérve is jelentősnek bizonyulnak. Megállapítható, hogy a pedagógus-pártszervezeteknek, kommunista pedagógusoknak nagy szerepük van abban, hogy az iskolák, a nevelők többsége a megvalósítás szándékával fogadta az új dokumentumokat. A kezdetben tapasztalható fenntartás, ellenérzés fokozatosan megszűnt és egyre inkább az a felfogás válik általánossá, hogy az új tananyagok követelményei — a szükséges korrekciókkal — eredményesen valósíthatók meg. Ezért az intézményekben a hangsúly a hatékonyabb pedagógiai munkára, a módszertani kultúra fejlesztésére tevődik át Az iskolai pártszervezetek kiemelt feladatuknak tartják — se szerint értékelték — a tanulóifjúság világnézeti, erkölcsi nevelését. Elismerően szóltak arról, hogy a világnézeti nevelés követelményrendszere egységesebbé vált, határozottabban érvényesül a tanítási folyamatban és a tanórán kívüli tevékenységi formákban. A pártszervezetek arra ösztönöznek, hogy az ifjúság gondolkodásában és magatartásában a marxista—leninista világnézet, a szocialista értékrend váljon meghatározóvá s hiteles kép alakuljon ki bennük népünk történelméről, nemzeti kultúránkról, a szocializmus valóságáról, perspektíváiról. Az elmúlt időszak politikai eseményei, évfordulói jelentős mértékben járultak hozzá, hogy a tanulók helyes történelmi szemlélettel értékeljék vívmányainkat, a szocialista építőmunka során elért eredményeket, valamint a fejlődéssel együtt járó nehézségeket, a világhelyzetből következő feszültségeket. A társadalmilag kiemelt eszmei-erkölcsi kérdésekkel összhangban az iskolákban a munkára, a kötelességteljesítésre nevelést a közösségi gondolkodás és magatartás követelményeivel kapcsolják össze. Olyan korszerű általános műveltségű, megbízható alapkészségekkel rendelkező, tudásuk továbbfejlesztésére, mindenkor képes szakemberek nevelésére törekednék, akik magas fokú erkölcsi tulajdonságok birtokában a szocialista társadalom fegyelmezett, rendszerető állampolgárai lesznek. Ezért is kapott nagy hansúilyit — különösen az általános iskolai pártszervezetekben — a pályairányító munka, a tehetséggondozás, a fizikai dolgozó szülők gyermekeivel, a különböző okok miatt hátrányos helyzetű tanulókkal való differenciált foglalkozás témája. Több taggyűlésen a tavaszi nevelési értekezleteit tanulságai is megfogalmazódtak, tekintve, hogy a veszélyeztetett helyzetű gyermekek sorsa, jövője társadalmi, politikai kérdés. Szó esett azonban arról is, hogy az erőfeszítések ellenére sem kielégítő a tanulmányi fegyelem, hiányosságok mutatkoznak a készségek fejlesztésében és sok kritikát, 4- önkritikát — kapott a vitákban a tanulók nevel-tségi szántje, viselkedéskultúrája. M inden ín téznsény típusban elemezték az oktató-nevelő munka feltételeinek alakulását. A politikai feltételek sorában a pártszervezetek — funkcióiknak megfelelően — foglalkoztak a nevelők közérzetével, az Iskolai demokratizmus helyzetével. A munkahelyi légkört — egy-két kivételtől eltekintve — kiegyensúlyozottabbnak ítélték s ez az iskolavezetés munkájának elismerését is jelenti. Ugyanakkor a mindenkori alkotómunka ösztönzése és a növekvő követelményekkel együtt járó feszültségek levezetése szempontjából még jobb, közvetlenebb munka- és emberi kapcsolatokra, átgondoltabb, figyelmesebb kádermunkára van szükség iskolán belül és kívül egyaránt. A taggyűlések általában kedvezőnek minősítették az intézmények társadalmi kapcsolatait, a közoktatás, a nevelés kérdései lránt megnyilvánuló széles körű társadalmi érdeklődést és segítőkészséget. Kiemelték, hogy az Iskolák és üzemek, társadalmi szervek kapcsolataiban erősödtek a tartalmi vonatkozások. A külső kapcsolatok fejlesztésében előtérbe került az azonos és különböző szintű oktatási — valamint közművelődési — intézmények közötti együttműködés. E témakörben is hangot kapott, hogy a tanuló- ifjúság nevelésében a fokozott társadalmi részvállalás mellett is alapvető a szülők felelőssége, a nevelési folyamatban nem nélkülözhető a család megértő támogatása. Mindenütt foglalkoztak — néhol túlzott arányban is — az intézmények tárgyi és személyi feltételeinek konkrét alakulásával. A jogos gondok felvetése mellett méltányolták; elismerték a népgazdaság jelenlegi helyzetében tett erőfeszítéseket, a megyei eredményeket. Az ötnapos munkahéttel kapcsolatban általános vélemény, hogy teljes körű bevezetése feszesebb munkarenddel, okosabb időbeosztással megoldható — a tartalmi munka visszaesése nélkül. A szervezeti élet tapasztalatainak összegzéseként elmondható, hogy a pedagó- gus-pártszervek és szervetek évről évre növekvő biztonsággal, felelősséggel végzik munkájukat. Erősödik politikai érzékenységük, jelentős befolyásuk van a nevelők szemléletére, az iskolai élet egészére. Jól élnek önálló hatáskörükkel, általában az elvi irányítás jellemzi tevékenységűiket. Különösen sokat kezdeményeznek az eszmei-politikai nevelőmunkában, a pedagógusok politikai, ideológiai továbbképzésében, a KISZ- és az úttörőmunka irányítása, koordinálása terén. Egy- egy intézményben kiemelkedő szerepük van a pártcsopor- toknak, mert az alapszervezetek zöme több intézmény párttagságát tömöríti. A taggyűléseken újabb ösztönzést kapott a pedagógus-pártszervezetek pártépítő tevékenysége, a kiemelkedő tanulmányi és mozgalmi munkát végző tanulók nagyobb arányú felvétele. Viszonylag kevesebb szó volt a pártszervezetek információs tevékenységéről, pedig az irány*. ü szervek számára nélkülözhetetlenek a pedagógusok munkájáról, közérzetéről, hangulatáról való rendszeres jelzések. A z elmúlt hetekben a megye 32 pedagógus-alap- szervezetéhen készült számvetés a politikai munkáról. A taggyűléseken a több miint hétszáz fős pedagógus párttagság mintegy negyven százaléka mondott véleményt s járult hozzá a reális értékeléshez, a következő tanév főbb feladatainak kimunkálásához, Dr. Csongrády Béla, a megyei pártbizottság osztályvezetője Vizsgák után Kérdések a könyvtárkezelők képzéséről Két éve Jelent meg az a miniszteri utasítás, amely könyvtárhálózat! központok számára is lehetővé teszi könyvtárkezelői tanfolyamok szervezését. A Balassi Bálint Nógrád megyei Könyvtár múlt év őszén élt első ízben a lehetőséggel. Az első „tanév” tapasztalatairól Szabó Ernőnét, a tanfolyam vezetőjét kérdeztük. — Az első megyei könyvtárkezelői tanfolyam sikeres elvégzése után huszonöt könyvtáros kapott középfokú szak- képesítést. Mi indokolta a tanfolyam beindítását, és miként módosult ezáltal a szakképzettel? aránya a megye könyvtárhálózatában? — Először a kérdés második részére válaszolnék. Az elmúlt évben könyvtárainkban dolgozóknak csupán mintegy fele rendelkezett szakképesítéssel. Arányuk most 75 százalékra emelkedett. Maga a tanfolyam tulajdonképpen hí ányt pótol, hiszen az állami oktatásban lényegében megszűnt a középfokú végzettséget adó képzés. — A tanfolyamra azonban csak legalább kétéves könyvtári gyakorlattal rendelkezők jelentkezhettek. Felmerül a kérdés, egyáltalán szükség van-e azok továbbképzése, akik már két éve végzik azt a munkát, amit ezután is végezni fognak? — A könyvtári munka alapjait a gyakorlatban is el lehet sajátítani, de ez kevés. Számos olyan területe van a könyvtári tevékenységnek, amely alapos elméleti felkészültséget igényel. A jövő mind magasabb követelményeket támaszt a könyvtárakkal szemben. Ezeknek pusztán önműveléssel már nem lehet megfelelni. — Gondolom a tanfolyam tantárgyai tükrözik, melyek ezek a területek.... — összesen tizenhárom tárgyból tettek vizsgát a hallgatók, akik múlt év októberétől heti egy alkalommal vettek részt félnapos foglalkozásokon. Többek között könyvtárismeretet, dokumentumismeretet,. állományalakítási, állománygazdasági ismereteket tanultak. Külön tárgyként szerepelt a könyvtári iratkezelés és a gyermekkönyviári munka is. Ami a vizsgaeredményeket illeti, az országos .viszonylatban is kiemelkedőnek mondható. A legrosszabb tantárgyi átlag 3,51 volt. Hetpn kiváló eredménnyel végeztek, és csupán ketten nem feleltek meg a vizsgakövetelményeknek. — Ez a „kimagaslóan Jó eredmény” garantálhatja-e a könyvtári munka megyei színvonalának jövőbeni emelkedését? — Attól, hogy könyvtárosaink oklevelet kaptak, még nem lesz több olvasó, és nem lesz nagyobb a raktári rend. Ez a tanfolyam „csupán” lehetőséget adott a szakmai fejlődésre! Persze, az is igaz, hogy azoknál, akik a tanfolyamot elvégezték többé nem lehet hivatkozási alap az ismerethiány. Én egyébként úgy tapasztaltam, hogy a hallgatók komolyan vették a kurzust. Köszönhető ez annak is, hogy az előadók többsége maximális lelkiismeretességgel végezte munkáját. . — Ügy tudom, többen Jelentkeztek, mint ahányat fel tudtak venni a tanfolyamra... — Ez is mutatja, hogy könyvtárosainkban megvan az igény a szakmai fejlődésre. Ha feltételeink lehetővé teszik, akkor a jövőben szeretnénk kétévenként rendszeresen megszervezni ezt a 200 órás kurzust. p.k. Halászat a képzőművészetben Baja és környéke régen is, ma is jelentős szerepet tölt be a hazai halászatban, g ennek hagyományai széleskörűen megnyilvánulnak, hatnak a művészi életre is. Az itt élő festők — if j. Éber Sándor, Göldner Tibor, B. Mikii Ferenc, Miskolczy Ferenc és Solymosné Göldner Márta — rendszeresen festenek képeket a bajai halászat köréből. A halászati eszközök szorgos gyűjtője, a bajai Türr István Múzeum igazgatója, dr. Sólymos Ede kandidátus e témakörből publikál itthon és külföldön. Ö szorgalmazta azt is, hogy azi idei bajai nyár keretében olyan képzőművészeti kiállítás nyíljon, amely ösz- szegezi a halászattal kapcsolatos hazai képzőművészeti alkotásokat. Hatvan festmény, grafika, szobor érkezett a kiállításra az ország minden részéből. Jelen van természetesen a képeken Baja és környéke, a bajai halászélet merítőz.5 halásszal, halászbárkával, varsákkal. A dunai halászatot e csoporton kívül Uhrig Zsig- mond és Mikes István József képviseli gödi és váci részletekkel, Szepes Gyulának, Zöld Anikónak a halászat és a halászcsónak Érdnél, Nagymarosnál Jelentettek megörökítésre szolgáló élményt. Juhász Erika Nagymarosnál horgászt figyel, Bakallár József a soroksári Molnár-szigetnél talál rá a halászlány alakjára, Gádor Emil, Hajós Éva, Szőllősy H. Eta a Duna-kanyar effajta emberi mozgalmasságát alakítja festészetté. Uhrig Zsigmond Gödön él és alkot, s hosszú évtizedek óta foglalkoztatja a halászat ősi mestersége. Ennek jegyében örökített meg több amszterdami halászbárkát és dunai halászladikot, a vizek mellett életre kelő halas csendélet friss látványát. Szőllősy H. Eta holland, jugoszláv, itáliai környezetben, a Nápolyiöböl és Genova környékén festett számtalan halászbárkát, és megörökítette a balatoni halászatot. A ráckevei Duna-ág részleteivel öltözteti fel ezen témáit Vecsési Sándor, Bazso- nyi Arany és Patay László. A szentendrei Hegyi György mozaiktáblán örökíti meg halas csendéletét. Halász és eszközei együtt láthatók egy elgondolt dunai környezetben Lakatos József képén. Bányász Béla halászai bár reálisak, nem konkrét helyhez kötöttek, a táj, amelyben haladnak, általános vidék. A bajai tárlaton szobrok, érmek, akvarellek, textil, faliszőnyegek, tusrajzok, olaj- festmények, bronz-és betonszobrok, terrakotta és kerámia, linómetszet, ceruzarajz és vegyes technikával készült kép egyaránt megörökítik a hálószedést Bajánál, a nádégetést Dömsödnél, a pákász alakját Ráckevénál, de látjuk a tiszai halászokat is, míg mások az ártéri halászat specifikumait idézik. Halászbárkák társulnak a hálóhúzók ritmikus csoportjaihoz, Hézső Ferenc az őszi halászat rejtelmeit vizsgálja a mártélyi környezetben. A Tisza is főszereplő, Szeged, Vásárhely— Mártély és Szolnok környéke, Tiszadob a képi rögzítés emlékezetes helyei Fontos Sándor, Kopasz Márta, Fodor József képein. Általános a halász figurája Szurcsik Jánosnál. Akad olyan festő, aki Hemingway ösvényén keresi a halászat drámáját, így Pap Gyula, Németh Miklós, Patay Éva. Bokros László a bajai kiállítás érememblémáját is elkészítette, Búza Barna Baját köszöntötte bronzéremmel, Domonkos Béla és Gyurcsek Ferenc pedig minden vizek összes halászáról mintázott portrét. Losonczi Miklós
