Nógrád. 1982. július (38. évfolyam. 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
Ring a széles búzatábla, hajladozik vékony szárán a súlyos, érett kalász. A végtelenségben kezdődő, tündöklő nyári mennybolttal ér össze a szőke mező.. Néhány száraz fáievelpt kap föl az útszéli gyomból, s hajtja az aranyló tábla fölé .a forró forgószél. Kergeti a könnyű terhet körbe- körbe, távolról olyan, mintha madarak gyűlnének a kipergő szenet csipegetni. Andalító volna az idilli nyugalom, ám hatalmas monstrumok tűnnek elő a hajlat mögül. Diribdarabra törik a megülepedett, déli csendet, dübörgésültet csak lassan szokja- tűri a békességbe belefeledkezett fül. Aratnak a szurdokpüspöki Béke Termelőszövetkezet földjein. Vágják a búzát, gyűjtik a földnövelte, -érlelte kincset. . .Kempingnadrágban sihedernyi legény álldogál a tábla szélén. Kezében füzet, várja a szemmel rakott teherautót Tamás Szabolcs ő, annak a püspöki Tamás Istvánnak az unokája, akinek jó gazda hírére még ma is elismerően bólintanak a falu emberei. Idén először esett meg, hogy az idős férfi, a föld kiváló szaktekintélye elnézést kérni ko- pagtatott be a tsz-irodára; nem vehet részt az aratásban, mert szőlőt telepített, oda hívja halaszthatatlan dolga., Szabolcs megnyugatta: sebaj, nagyapa, majd megyek ént A vakációból kitelik! Kitelne más Is, de egy se ér fel a fenséges látvánnyal, ami megfogja a földhöz mindig is közel élt, tanítóképzős fiú szívét. Kombájnellenőrnek szegődött, hát el, s cseppet sem eszi az unalom, míg a felírandó kocsikat várja. Áll az axanyló mező szélén, s csak nézi- nézi a távolba vesző táblát. / Itt van Csonka István is, akit a legkitűnőbb aratók közt tartanak számon a gazdaságban. És nemcsak azért, mert tavaly ilyenkor övé volt a legjobb teljesítmény, hanem, mint mondják, olyan füle-érzéke van a kombájn zajához, mint senki másnak. Azzal legföljebb a mindszenti, versenyt is nyert Molnár Gábor vetekedhet, 6 képes csak any- nyira együtt élni a gép ritmusával, mint Csonka István. De a mindszenti fiú most nincs itt — noha emberrel, géppel vastagon besegít a közeli gazdaság idén is —, így hát a püspöki aratók kiválóságának elsőségét talán nem fenyegeti komoly veszély. Ezt egyébként nem 6 mondja. Tengerészcsíkos trikójában az ebédhordó kocsi oldalának támaszkodik, s rendkívül óvatosan méri a szót: — Egy vonalban vagyunk eddig, nem látni még, kié lesz a babér. Vihart jóslón sűrűsödik a forróság. Vankó Ernő főag- ronómus nyugtalanul tekinget az égre, ahol bizony van látnivaló.-Sötét fellegek gyülekeznek észak felől. — Csak vihar, csak jég ne jöjjön — sóhajt aggodalmasan. — Csak az istencsapása ne tegye tönkre a munkánkat, ha már ilyen szépen sikerültnek látszik. Jó volna már kicsit elfeledni a múlt évi bajokat...! Talán nem lesz komoly az a horulás, hiszen napok óta hasztalan erőlködik. Néhány cseppnyi esőt tud csak csurrantani, ámbár nem hiányzik ide most az se. — Az a baj, hogy nem a postás hordja szét rendelésre— pillant a szürke felhőkre Bíró Sándor is, aki az óbudai Gázgyárból jött segíteni. Idén először, nem úgy mint gyárbeli kollégája Béres Lajos, aki nyolcadszor hord- laa nüspökl . gabonát az átadóba. Vidéki gyerek mindkettő' Béres Lajos a jó borokat nevelő Csengődről származott fel a székesfővárosba. — Alig voltam tizenhat éves, már cséplőgépen dolgoztam — meséli. — Hiába lettem azóta nagyvárosi, nékem úgy kell ez a pár hét a napsütötte táblákon, mint ahogy más az Utazás, szórakozás után vágyik. — Csak az asszonyok értik meg nehezen — folytatja Bíró. —j Azt mondják: minek az nektek, nem hiányoztok ónban. Meg, hogy mindig nektek kell menni?! Ügy gondoltuk, elhozzuk őket Is pár napra a gyerekkel, hadd lássák, milyen szolid életet élünk. Kedvtelve legelteti szemét a két városi ember a búzamezőn. Ott állapodik meg tekintetük, ahol már az országút betoncsíkj a határolja. — Addig még ma levágjuk — intézik el könnyedén a •hatalmas terület sorsát. — Ugyan mikor végeznénk „nyeles aratógéppel” . . . ? A frissen vágott, széles rendben gólya emelgeti piros csizmáit kényesen. Mosolyogva nézik az iromba madár finy- nyáskodó lépteit a férfiak, egyikük még meg is riogatja: — Hess, csúnya madár, nekünk most nem kellesz! Az nem sokat vet rá, mintha csak tudná, milyen kedves jószág a szívünknek. A közeledő IFA zaját már jobban tiszteli, lustán-kelletlenül emelkedik a magasba. Nemhiába jó a kedvük a püspüki aratóknak, gyönyörű búzájuk termett az idén. A szerencse is melléjük szegődött: a virágzás előtt hullott bőséges eső mázsákat emelt a hozamon. Amikor viszont nem kellett, elkerülte őket a zápor, a viharos szél, nem is dőlt meg a lábon álló élet! Szemre, tapintásra, mindenképpen mustrálta már a kalászból tenyerére pergett szemet Holecz Béla elnökhelyettes. Igazából azonban csak a mérésnek hitt — mégpedig szívesen, hiszen kd ne hinné örömmel a jót?! — Magasan jobb a fajsúlya, mint a megkövetelt — nyugtázza elégedetten. — Ha a pékek is úgy akarják, kitűnő kenyér lesz belőle! Most is megcsillan a gazda szeme, pedig tudta 6 ezt már jó előre. Dehát milyen jó is azzal eldicsekedni, hogy nemcsak a búza minősége, hanem hozama is nagyszerű! Meghaladja a tavalyit, de még az azelőttit is! Ez az igazi vigasság, még ha kevesebb csinnadrattával folyik is az aratás, mint a hajdani időkben. Jól emlékeznék még az idősebb gazdák, hogy felbolydult a falu, mikor vágásra érett a szem. Talpon volt apraja-nagyja, ki hogy tudott, segédkezett. Buzditó bankett előtte, borjú-, birkavágás, utána, szabadtéri gulyásossal. Nagy dolog, Igazi ünnep volt a faluban az aratás! . Szurdokpüspöki most megszokott életét éli, a táblákon is alig kéttucatnyi ember szorgoskodik. Estéli időben, amikor megtérnek a földről az aratók, néhányan, a java- kórabelíekből azért megkérdik: hogy haladtok, minden rendben? Másfajta ma az aratási ünnep, mint mikor még kaszával vágták a rendet. Mikor az utolsó fordulóval is magtárba kerül a szem, összehívják ma is a férfiakat, köszönteni őkte a nagy munka végeztével, megdicsérni, ajándékozni a legjobbakat. Aztán még, ha a nyári dologidő megengedi, az edédet is felszolgálják. S mikor ez is megvan, hazatérhetnek végre megpihenni. Az öreg gazdák pedig, látván a megtérő aratókat, akkurátusán bólintanak: — Akkor hát learattak az Idén is! Szendi Márta Képek: Kulcsár József Acélos szemek A vezetők is a helyszínen vannak
