Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-08 / 132. szám

Volt zaj — most csend honol Vérátömlesztés előtt A FŰTÖBER nagvbátonyi gyárában 1973 végén — az azóta már nyugdíjba ment igazgató kezdeményezésére — vezették be a Dolgozz Hibát­lanul munkarendszert. Elein­te nagy volt a lelkesedés, az­tán elcsitultak a zaj hullámok. Egy éve tökéletes csend ho- noi a DH-munkarendszer kö­rül. Kozár Géza szervezővel, akinek fiókjában lapul a DH-titkári megbízólevél, pró­báljuk összerakni az ügy mo­zaikképét. Eleinte lassan megy a dolog, mert igen nehéz ar­ról szót ejteni, ami volt, de most nincs, s kérdéses: lesz-e? Mondom, akadozva indul a történések visszaidézése, s nem sok híja, hogy le nem beszélnek a téma feszegeté- séről. Kozár Géza azonban tényszerű. Ezeket mondja: A DH-t nem fentről jövő kezdeményezésre vezettük be; mi magunk akartuk. Hiszen számtalan gyakorlati példa igazolta, hogy azokon a helye­ken, ahol e munkarend sze­rint dolgoznak, ha nem is egyik napról a másikra, de jelentős eredmények születtek. Javult a minőség, átgondol­tabban dolgozták ki a munka- folyamatokat, s lévén hogy a DH egyben vezetési módszer is, bizonyos esetekben sor ke­rült a hatékonyságot nagyban elősegítő belső átszervezésekre is. S történt mindez lénye­gesebb anyagi, befektetés nél­kül. Hát nem kecsegtető gon­dolat? — És? — Belefogtunk. Intezív fel- világosító munkát végeztünk dolgozóink körében, még reg­geli- és ebédszünetekben is, s minden eszközt megragadtunk, hogy az új munkarendszer iránt felkeltsük az érdeklődést.' Sikerült is. Aztán elkészítet­tük a működési szabályzatot, majd megkezdtük a hibák, s azok, forrásainak feltárását. Hetvenkilencben negyven, a rá következő évben 55—60 kö­rüli javaslat érkezett ezek megszüntetésére. Beindult a gépezet. A DH első évében e munkarendszer szerint dolgoz­tak ’ a tartálygyártó soron, 1980-ban pedig kiterjesztettük a légtechnikai üzemre is. Ta­valy kellett volna a gyár va­lamennyi egységének áttérni a DH-ra. — Feltételes módban be­szél ... — Igen. Belefulladtunk. Egy esztendeje csend van. — Mi váltotta ki egy ered­ményes kezdeményezés — mondhatni így — csődjét? — Hajdú János, a műszaki osztály vezetője mondja: — 1980 végéig stabil volt a gyártmányszerkezetünk, de aztán a következő évben meg­kezdődött a nagymérvű ter­mékszerkezet-váltás. Időnk javát lekötötte az átállás, a betanulás, s jószerivel semmi másra nem tudtunk figyelni, mint a termelésre, a tervek teljesítésére. Nagy gondjain­kat tetézte még a munkaerő- hiány, a dolgozók gyakori cse­rélődése, s hiába történtek erőfeszítések, célkitűzéseink­től hetvenmillió forinttal ma­radtunk le. Kisebb gondunk is nagyobb volt ahnál, hogy a DH-munkarendszérrel tö­rődjünk. — De hisz’ éppen az segí­tett volna a bajok orvoslá­sában. — Igen. De próbáljon meg maga akkor új rendszerben dolgozni, amikor akadozik az anyagellátás, egyik fontos hely­ről a másik után mennek el az emberek, s nem a terme­lés, hanem az idegesség nő. Ez van. — De ahogy hallom, a múlt év októbere óta sikeresen tel­jesítik terveiket. — Valóban: az első negyed­évet 102,1 százalékkal zártuk és várhatóan a fél év végén is sikerről tudunk beszámol­ni. — Tehát most már lenne idő az elfelejtett munkarend- szerrel foglalkozni. — Lenne. De amint mond­ja, elfelejtettük. Kozár Gézától kérdem: — Csak a termelés nehéz­ségei buktatták meg a DH-t? — Nem. Jó néhány oka volt még. Példaként, nem rögzí­tettük a bevezetett javaslatok anyagi elismerését, nagyon hosszú időt vett igénybe az ügyintézés, úgyhogy a dolgo­zó nemigen látta: törődnek az ötletével. S ez szülte a kö­zönyt. Sajnos, a két év alatt benyújtott, több mint száz hi­bát feltáró észrevétel túlnyo­mó hányada papíron maradt, megvalósításukból nem lett semmi. Pedig milyen szép el­képzeléseink voltak. — És a jövő? Sándor János szb-titkáré a szó: — Most, hogy az ötnapos munkahét bevezetése ellené­re sikerült a termelést stabi­lizálni, ez egyben munkánk hatékonyságát is jelenti. S igazolja, hogy ha pillanatnyi­lag úgy is tűnik, elkallódott a munkarendszer, nem beszé­lünk róla, mégis megvannak a gyökerei. Tény, a régebben kialakított DH-szervezetek lent az üzemekben sem funk­cionálnak, mert a titkárok a fluktuáció miatt eltávoztak, vagy az átszervezések miatt más helyre kerültek, de a mag megvan. S most, hogy végre nyugalmasabban dolgozha­tunk — bár mikor van a ter­melésben nyugalom? —, jut időnk és energiánk arra, hogy a DH megkapja a maga vér­átömlesztését, s újból feráz­zuk az embereket, s önmagun­kat is. Én bízom abban, hogy év végére újra működik, s a régihez hasonló eredményeket hoz a munkarendszer. A múlt mozaikképe össze­állt. És a jövöé... ? Karácsony György int: a tói Nemcsak szűkösebb, de drágább is lett az energia minden fajtája- Ez különösen érvényes az egyik legtöbb energiát fölhasználó ága­zatra, az építőiparra. Az osztrák Porr AG műszaki kísérleti és vizs­gálóállomása több mint kétéves munka után a sorozatgyártás szint­jére fejlesztett egy olyan beton­gyártási eljárást, amellyel a fű­tési költségek 40—50 százaléka megtakarítható. A beton hagyományos gyártá­sánál nagy csarnokokat megfele­lően fűteni kellett; a keveréket még külön kellett melegíteni me­leg vízzel és gőzzel. A betonkeverék hőmérsékletét eddig kontakthőmérővel szabályoz­ták, de ennek a reakcióideje vi­szonylag hosszú. Az infravörös érzékelőkkel tör­ténő, érintkezés nélküli mérést vi­szont szakadatlanul lehet foly­tatni. A reakcióidő mindössze egy másodperc, a pontossága pedig fél Celsius-fokos. A forgódobra irányuló infravörös sugár folya­matosan érzékeli a keverék hő­mérsékletét és ezt egy számító­géphez továbbítja. A számítógép az infravörössel működő készülék­kel folytonos párbeszédben szabá­lyozza az előírt hőmérsékletet. Ez­zel elérhető az építőelemek mi­nőségének jelentős és egyenletes javulása. A gazdaságosság azáltal is nő, hogy a rövidebb kötési idő kö­vetkeztében a drága zsaluzat ha­marabb áll újra rendelkezésre. Ezzel a termelés is jelentősen emelkedik. Egy betonelemgyár mindössze két hónap alatt 600 000 schilling fűtési költséget takarít­hat meg. A Porr AG által kifejlesztett el­járás nem korlátozódik a beton- elemgyárakra és a transzportbe­tonra. Bármiféle nagy méretű építke­zés kínálkozó alkalom e techno­lógia számára, amellyel a beton célul kitűzött végső szilárdságát hamarabb lehet elérni. A mikroprocesszorok fejlődése folytán még kis építkezéseken is eddig nem is álmodott lehetősé­gek nyílnak. A berendezést szá­mos receptúra szerint lehet mű­ködtetni. A hőmérsékleteket a beton kí­vánatos szilárdulási sebességének megfelelően lehet programozni; ezenkívül az anyagszükségletet, a mennyiséget és a felhasználást au­tomatikusan tárolni lehet a me­móriában, és gombnyomással le lehet, hívni. Az innováció iránt nagy a nemzetközi érdeklődés; világszabadalom védi. KGST Életlink számokban Hat mesterség egy szakmában Az építőipari új létesítmé­nyeit alkotó építőmunkások- nak — a becslések szerint — mintegy tíz százaléka több szakmában jártas, ám a meg­sokasodott épületfenntartási feladatok még inkább szük­ségessé teszik a szakmai sok­oldalúságot. Több vállalat tett kezdeményezéseket a többszak­más képzés továbbfejlesztésé­re. Ezekből a kísérletekből szü­letett az a felismerés: nem fel­tétlenül szükséges, hogy a számításba jöhető 4—6 szakma teljes ismeretanyagát elsajá­títsák, a legfontosabb, hogy a fenntartási munkákhoz szüksé­ges tudnivalókat jól megismer­jék. Eszerint ne vizsgázzanak valamennyi érintett szakmából, hanem csak a sokoldalú fenn­tartási ismereteket összefog­laló tudnivalókból. Az Építés­ügyi és Városfejlesztési Mi­nisztérium felkarolta ezeket a kezdeményezéseket. Megbízá­sára az ÉVM-továbbképző központ az érdekelt vállalatok, intézmények közreműködésé­vel kidolgozta két új és össze­tett mesterség: az építőipari fenntartó és a szakipari fenn­tartó szakma oktatásának tan­anyagát, s azt a jogszabályt, amely szerint a minisztérium ágazati érvényű szakmává nyilvánította e két mesterséget Budapesten megkezdődött az új fenntartó szakmák oktatása. A pécsi, a veszprémi és a fővárosi kezdeményezések fel­karolásával általános megol­dást keresnek a műemlékek és a müemlékjellegü épületek helyreállításának, felújításá­nak szakmunkás-utánpótlásá­ra. Az épületfenntartás szak­emberellátását szolgálja az is, hogy az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola a fővárosban és Debrecenben megkezdte a fenntartó magasépítési szak­üzemmérnökök képzését. A tervek szerint megvizsgálják, miként egészíthetnék ki a fenntartási építéshez kapcso­lódó új ismeretanyaggal az egyetemi mérnökképzést, va­lamint a magasépítési műveze­tőképzés tananyagát is. (MTI) A statisztikai táblázat ön­magában igazán nem szóra­koztató olvasmány, mégis érdemes néha elgondolkodni a számözönön. Tavaly 9 420 autóbuszt szállítottunk kül­földre, több mint kétmillió hektoliter bort és néhány va­gon híján 600 ezer tonna gyü­mölcsöt. Ezek még csak szá­raz adatok. Az elmúlt esz­tendőben 7 és fél millió ton­na kőolaj érkezett az ország­ba, 18 ezer teherautó, 743 vasúti teherkocsi és közel egymillió tonna műtrágya — ez megint csak néhány szám külkereskedelmi statiszti­kánkból. Ám mindjárt tn- lebb van az élet rr' i jaihoz, ha valakit. azt mondjuk: az a tény. hogy az energiaszükös világban is kor­látozások nélkül — bár a kö­telező takarékosság szellemé­ben — gyújtjuk a villanyt, kapcsoljuk be a háztartási gépeket, ülünk Ladánk vagy Trabantunk kormánykereké­hez, már a nemzetközi mun­kamegosztás fontosságára utal. Ha pedig a konkrét pél­dákhoz hozzátesszük, hogy népgazdaságunk nyersanyag- és energiabehozatalában a Szovjetunió, jó néhány más területen pedig a többi KGST-tagállam szállításai a meghatározóak, a statisztika egyszerre sokatmondóvá válik. Akárcsak az előző számada­tok, hiszen azok az autóbu­szok Rostock és Szófia, Kijev vagy Harkov utcáin is jár­nak, budapesti vagy kaposvá­ri öltönyt egy berlini vagy haiphongi fiatalember is ki­emelhet szekrényéből. Az ap­ró példák mind azt mutatják, mit is jelent tulajdonképpen mind hazánk, mind testvér­országaink számára az immár több mint három évtizedes szocialista gazdasági szerve­zet, a KGST léte és tevé­kenysége. Mint például az a nemrégi ülésszak, amelyen Szegeden vettek részt három napig a KGST vízügyi szak­értői : vízminőség-védelmi egyezménytervezetet dolgoz­tak ki a csehszlovák, jugo­szláv, magyar, román és szov­jet szakemberek. A terv a Tisza 150 ezer négyzetkilo­méteres vízgyűjtő területének megannyi adatát tartalmazza, melyből az előbbi számokat is vettük. 1932 kora nyarán, amikor a világpolitika napról napra ránk zúduló hírei oly félre­érthetetlen világossággal ma­gyarázzák, milyen eltéphetet- len kapcsolat van a gazdasá­gi és politikai kérdések kö­zött, még az eddiginél is na­gyobb gonddal kell őrköd­nünk azon, hogy a nemzetkö­zi munkamegosztásban, s ezen belül a KGST-kapcsolatokban nemcsak jól, hanem mind jobban álljuk meg a helyün­ket. A nehezedő külgazdasá­gi feltételek mellett ma a szocialista országok együtt­működésének különleges je­lentősége van. Olyan világ­ban élünk, amikor nem elég a tegnapi módszerekkel és a A KGST ORSZÁGOK RÉSZESEDÉSE' A' MAGYAR ÍMPOR7BAN ti 980} . 63»5%'í iötb . : : hí Jj 'í ijzr..,’ y V 'j . , . tiiiXíiuLL bi LjlJii. rr í 1 ff lil ffilll íll .ii.*.1 Energia ibOrtioíúk. »ilfowrto* Orttraiii *> 501 Gépilj,''' »iiflító (i'í'ij! ft üJfofe, ogydb jjí Vilik, tegnapi gondolkodással szín­re lépni a világgazdaságban. Éppen a minap mondta a tudományos akadémia köz­gyűlésén, ' helyzetünk bonyo­lultságát elemezve Bognár József akadémikus: „Lassú gazdasági növekedés esetén a belső piac szükségletei... las­san nőnek. A múlthoz viszo­nyítva csökkenő tendenciát mutat a KGST-országok vá­sárlóerővel fedezett felvevő- képességének növekedése...” Azaz nemcsak a tőkéspiaci jelenlétünk, hanem itthoni és KGST-beli feltételeink is bo­nyolultabbak lesznek az el­következő években. Aki te­hát ma a gazdaság előtt ál­ló feladatokra gondol, s ezen belül a testvérországokkal va­ló együttműködésre, annak nagyon is gyakorlati tenniva­lókra kell figyelni. Gyors alkalmazkodóképesség a nem­zetközi piac viszonylag rövid idő alatt átformálódó követel­ményeihez, rugalmasság a tervezésben, döntésben, vég­rehajtásban — ezek az első feltételek, amelyeket mind a magujik, mind barátaink szá­mára fontosnak tartunk. Leg­alább ennyire lényeges, hogy világosan lássuk: a szocialis­ta gazdaságban sincs más mérce az eredmény mérésé­hez, mint a jövedelmezőség, a hatékonyság. A szocialista magyar gazdaságra és part­nereire egyaránt érvényes a kor parancsa: az emberi té­nyezők, személyes felelősség, az erőforrások reális figye­lembevételén alapuló kölcsö­nösen előnyös együttműködés. Gárdos Miklós Piramisok mestere — Ö a külfejtési munka szerelmese. Nincs az a nap, hogy munka után is ne ellen­őrizne; nincs az a szombat, vagy vasárnap, hogy kisebb szemlét ne tartana a terüle­tén. Nagyon a kedvébe jár­tunk tudtunkon kívül, amikor a külfejtési munkák elkezdé­séről döntöttünk — nyilatkoz­za a főnök a beosztottjáról. Szőröstül -bőröstül Készülő piramisnak látsza­nak a pólyosi külfejtés tera­szai: hat méter magas, tíz méter széles, kétszáz-kétszáz­ötven méter hosszú lépcsősor húzódik az alul feketéllő szén fölött. Ezeknek és a kőtetői munkálatoknak műszaki gaz­dája Szűcs István, az ötödik ikszet taposó bányamérnök. Beosztása szerint „csak” mű­szaki gazdája e két hatalmas munkaterületnek, mert ami a feladatok, a gondok szíven vi­selését illeti: a jó kedélyű szakember szőröstül-bőröstül magáénak érzi a külfejtést. — Mi amolyan „puffer”- szerepet töltünk be a vállalat­nál — vallja Szűcs. — Ha valahol valami nem úgy jön be, ahogy tervezték, ránk vár a kiegészítés feladata. Nem a levegőbe beszél a szak­ember. Tavaly sok-sok tonna szénnel teljesítették túl a rá­juk szabott feladatot, hogy a szénbányák szállítani tudja azt a mennyiséget, amit a népgazdaság vár a nógrádiak­tól. S nem utolsósorban e ráadástonnáknak is volt kö­szönhető, hogy a vállalat dol­gozóit jutalmazhatták tavalyi teljesítményükért. Idén új­fent az előirányzottnál többet várnak máris a külfejtéstől. Pólyos felé autózva újságolta Bazsó László üzemvezető-he­lyettes, hogy: „A múlt heti bejáráskor a vezérigazgató elvtárs már jelezte, hogy a tervezett 230 tonna helyett 280 tonnát vár tőlünk a vállalat. Mi ezt úgy értelmeztük hogy 300 tonnát kell kitermelnünk.” Szűcs István még merészeb­ben értelmez: — Ki merem jelenteni — mondja —, hogy akár 330 tonna szén kifejtésére is ké­pesek vagyunk a mostani ki­látások szerint. Törmelék tetején Az optimista mérnök a ki­fejtett föld- és kőborította vi­déken vezeti a zsurnalisztát, s magyarázza, miként módo­sítják a fejtés terveit, hogy töbletet termeljenek. — Eddig mint ott látja, 250 méteres homlokszélességgel fejtettük le a meddőt. Most, nézze, amott bevágtunk egy hatvan-hetven méteres hom­lokot. Azzal hamarabb érünk le a szénhez, előbb tudjuk szállítani. Szemmel láthatólag élvezi a járkálással, szervezéssel tarkí­tott bányamérnöki munkát. Ko­rántsem idegen tőle a rajz­asztal mellett való ácsorgás sem: azelőtt hosszú, évekig a tervezőiroda aktív. elismert munkatársa volt. Most is vár­nak rá olyan feladatok, hogy tíz-tizenkét órát „szobrozik” a rajzasztal előtt, s papírra ve­ti a kifejtés műszaki mozza­natait. Bőven van lehetősége az alkotó munkára — vallja. S azon emberek közé tarto­zik, akik saját maguk állítják, hogy jól meg vannak fizetve! Van is helye a pénznek: két kamasz gyereke — lánva és fia — nevelkedik odahaza, Rákóczi-telepen. — Ott születtem — meséli a fiatalos mozgású férfi, miköz­ben magas, szürke törmelék tetején állva szemléljük a ha­talmas gépmonstrumok — Vol­vo, Komotsu is található a márkák közt — összehangolt munkáját. — Ott is éltem, jól érzem magam. Az öregek „Pityunak” szólítanak, a fia­talok előre köszönnek, min­denki ismer. Városban egy is­meretlen lennék a sok közül. Különben ha moziba me­gyünk, tizenkét perc alatt Tarjánban vagyunk a Wart­burggal. Egy „hiba" — Milyen rosszat lehet Szűcsről mondani? — hang­zik a kérdés a' főnöknek, Ba­zsó Lászlónak adresszálva. — Talán azt, hogy „túlko­ros”. Jó lenne, ha vagy húsz évvel fiatalabb lenne Mert akkor tovább maradna i bá­nyánál. Molnár Pál NÓGRAD - 1982. június 8., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom