Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-06 / 131. szám
fl"*! F m 9 I F > ■ ■ ■ f I ^ Dujj, hun zöld og Milyennek látja világát? Vidám játékokkal töltik idejüket a diósjenői óvodások napközben, amíg szüleik a helyi vagy környékbeli munkahelyeken dolgoznak. Barátságok szövődnek az óvoda kertjében, s a Bújj, bújj zöld ág kezdetű dalocskát, a gyermekjátékot egymás kedvére boldogan éneklik, játszák. — kj — Tanítók tanítómestere Nógrád Mintha egy másik bolygón, egy másik világban lennénk, amikor becsukódik mögöttem a lakásajtó és leülünk a hűvös hallban a barátságos, 6zép régi bútorok közé. A nyüzsgés helyett itt béke van, csak a felidézett emlékek, élmények kavarogna!;. Egy eok állomásit, gazdag pedagóguspálya ive rajzolódik meg Környel Józsefeknél. Jó lenne ha minél többen — különösen a már fiatalon fásult, a hivatás örömét, szépségét sosem érző pedagógusok is találkozhattak volna az idős tanarral. Vele, aki 31 évesen csak azért hagyta abba a felvételizők felkészítését» mert a szeme romlik — amúgy ma Is töltögetné a matematikai ismereteket a főiskolára, egyetemre készülők fejébe. — Mivel tizenkilenc évesen végeztem a tanítóképzőben és még a nyugdíjazásom után is vissza-visszajártam helyettesíteni, öt évtizedet töltöttem a katedrán, hatvan évnél is többet tanítottam. Hogyan lehetséges ez? Tizenhárom éves fejjel már tanítványokat vállaltam, hogy tanulhassak. Furcsa lehet, hogy éppen a nyomorúságos időben szerettem meg a tanítást, de így igaz. „Nedves diplomásként” két és fél évig ingyen tanítottam a bajai képzőben, éppen csak szállást és ennivalót kaptam. Nagyon sokat köszönhetek a szekszárdi polgári iskola igazgatójának: adott nyaranta egy termet, ott fogadhattam a tanítványokat — ez később is mindig túlsegített a legnehezebb időszakon, akár a tan- évrevalót akár a fizetéskiegészítést, akár a nyugdíjpótlást kerestem meg vele. Ötödik esztendeje ismerik el a Nógrád megyei pedagógiai díjjal a megye közoktatásában tartósan kiemelkedő munkát végző, politikai, erkölcsi magatartásukban példamutató pedagógusokat. Idén Környei Józsefnek, a Balassagyarmati Tanítóképző Intézet Salgótarjánban élő nyugdíjas tanárának, illetve igazgatójának nyújtották át az egyik kitüntetést, több évtizedes, példásan lelkiismeretes pedagógusi, szakfelügyelői tevékenységéért, a Nógrád megyei tanítóképzés érdekében kifejtett áldozatos munkájáért. Nem hiszem, hogy túlzás lenne: e döntésnek a megye minden csücskében örül valaki; szinte nincs tantestület, megyei pedagógiai amelyven ne tenne cgy-egy volt tanítvány. A mai 40— 50 év közötti pedagógusok zömét vagy tanította, vagy felügyelőjük volt, vannak növendékei a társadalmi élet számos területén. — Legkedvesebb emlékeim a tanítóképzőhöz kötnek. Szigorú voltam? Nem, talán inkább következetes. Ügy érzem, a növendékek is tisztában voltak vele: úgy kezeltük őket, mint leendő kollégákat. Arra törekedtünk, hogy megtanítsuk őket tanítani, elsajátíthassák mindazt, amire az életben, a mindennapokban szükségük lesz. És sorjáznak az emlékek. A kitűnő memória és pedagógushivatás szeretete ad randevút egymásnak. Szóba kerül egyik-másik emlékezetes gyakorlótanítás — Környei József volt a szervezője, irányítója ezeknek. Ma környezetismeretnek hívják, régen beszélgetés volt, amiből egyik diákja a tavaszt mutatta be a nebulóknak. Remekül sikerült — dátumra, az óra lefolyására egyaránt ma is jól emlékszik — aztán másnap leesett a hó... Felesége is idéz emlékezetes dolgokat — amikor az egyik fiúnak ellopták az egyetlen százasát, és ott akarta hagyni a képzőt, ha Józsi bácsi nem lép közbe. És azokat az éveket, amikor külön engedéllyel — 45 év fölött — főiskolát majd egyetemet végzett a férje — a gyerekek gondja természetesen rámaradt. De amikor csak egyszerűen tanított, akkor is estefelé vetődött haza. Ma felzárkóztatásnak, korrepetál ásnak mondjuk — ő „csak” foglalkozott a jó eszű de a körülmények miatt lemaradó diákokkal. Néhány alkalommal végighallgatta az óráját — meg akarta fejteni, miért is szereti olyan megszállottan a pedagóguspályát a férje? Vagy arról szeretett volna meggyőződni, valóban igaz-e a „szigorú Józsi bácsi” híre? ... — Szívesen gondolok visz- sza a kisiskolákra is — 24 évig tanítottam úgy, hogy soha szóló osztályom nem volt. mindig összevont csoport került a kezem alá. Ifjú titánként Mátranovák-telep- re kerültem 1922—23. között. Aztán 1924—28. Inászón; ma már nincs a térképen ez a bányaielépülés. Nagyon kedves számomra az a tíz esztendő, amit Rónabányán töltöttem. Ott tapasztaltam a legnagyobb összetartást — nevelés és népművelés teljedíj 1982. sen összefonódott, színdarabokat tanítottam be a fiatalokkal. Sok jó tanítványom volt — nem csak azért mondom ezt, mert többen karriert értek el — akartak, szerettek • tanulni, jó volt foglalkozni velük. Észre sem vesszük, hogyte- lik-múlik az idő, mindjárt harangoznak délre, illő elköszönni. De még előkerül a büszkeségek albuma: a két gyerek családja, az unokák. Nem is csodálkozom amikor hallom: a lánya is pedagógus, (ízig-vérig az, mint az apja — mondja a feleség...) az unokák szorgalmas, tehetséges gyerekek. Most gondbán voltak: egyszerre ballagott kettő is; végül egyik.'ik Miskolcra ment „ballagtatni”, másikuk Budapestre. — Mindig nagyon szerényen éltünk — másképp meg sem élhettünk volna — de jó visszagondolni az életünkre. Most ez a díj nagyon nagy öröm — meg tudjuk valósítani régi álmunkat, elmegyünk Sopronba üdülni. — Szép időt, jó pihenést kívánok! G. Kiss Magdolna Mi újat írhatnánk az idei könyvhétről? A rádió a tv, a sajtó, és — mivel az országos vidéki megnyitó Salgótarjánban volt — a NÓGRÁD is folyamatosan foglalkozott a könyvekkel, és a könyvhéthez kapcsolódó rendezvényekkel. Néhány megjegyzés azonban mégis papírra kívánkozik, jóllehet bizonyára nemcsak e sorok írójában fogalmazódtak meg az alábbi gondolatok. ★ Salgótarján főterén május 28. és június 4. között ■*—* a kissé esősre sikeredett megnyitóünnepségen kívül is — naponta gondoskodtak a rendező szervek programokról. Ezek a szabadtéri rendezvények, meglehet elsősorban közönségcsalogató, az ünnepi kiadványokat népszerűsítő, tehát egyfajta propagandafunkciót voltak hivatva betölteni — mégis túlmutattak az ünnep mibenlétében. Salgótarján főtere, mely — tegyük, gyorsan hozzá — egyúttal a József Attila Megyei Művelődési Központ „vonzás- körzete”, egy héten át valóban a megyeszékhely kultuBerkesi András politikáról, felelősségről, szerelemről Salgótarjánban járt a hét elején Berkes) András. Az ismert és közkedvelt író, korábban sokat próbált mozgalmi ember két üzemben találkozott olvasóival. Két találkozó között, a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat egyik irodájában vállalkozott arra, hogy felel a megyei napilap kérdéseire. — Az ön írásai igen közvetlenül érintenek fontos politikái kérdéseket. Van-e valamilyen tömören megfogalmazható, leglényegesebb politikai gondolata, amit könyveiben közvetíteni próbál az olvasóknak? — Az, hogy az ember felelős mindazért, ami körülötte történik, A nyugalomért, a gazdagodásért, az élelmiszer- ellátásért és így tovább.. Sokan kérdezik: mit tehet egy kisember a békéért? Valamit tehet, ha nem állít maga elé falakat! Ma minálunk olyan időket élünk, amikor meg lehet mondani minden igazságot; csak az illető ne legyen demagóg! A most megjelent regényem a barátsággal foglalkozik; azzal, hogy ma eléggé nehezen tud kialakulni ez a Rótólhatatlan emberi kapcsolat. Fel kell hívni rá a figyelmet. hogy ennek egyálta- láh nem politikai oka van. Hanem az, hogy talán túlzottan féltjük az egzisztenciát, a tekintélyt, a prérhiumot, vagy éppen mert valaki nem tudja megértetni a feleségével a barátság szerepét az életben. — Ha a kisember felelős a világért, mennyire felelős az Írástudó, az ön értelmezése szerint? — Lényeges, hogy az írástudó se legyen demagóg. Lássa meg a tégabb összefüggéseket, és vegye észre az életnek az örömteli dolgait Is. Ha egy kamaszokból álló iskolai osztályt ábrázol, akkor ne csak az öt „huligánra” terjedjen a figyelme; hanem lássa meg azt a harminc-harmincöt gyereket is, akik értelmes célo. kért becsületesen dolgoznak. Itt nyilvánul meg a felelősség. — Kinek felelős az írástudó? — Elsősorban magának, olyan értelemben, hogy magától kéri számon: mennyire használ a népének. Természetesen a hatalomnak is felelős, amikor a nép számára jó a hatalom. Azonos a kiindulás: a politika és a művészet egyaránt a nagyobb közösséget szolgálja. Ha az irodalom nem a nagyobb közösségnek kíván használni, nem tarja meg tudatformáló erejét. Ezt csak akkor őrzi meg, ha nem szűnik meg rádöbbenni a rosszra. Az ötvenes években sokan eltévesztették a szerepet, és mikor ezt felismerték, több becsületes író összeomlott. Most számos jó példa említhető. Egyik közülük, hogy írók hívták fel a figyelmet a népszaporulat néhány rejtettebb gondjára. Felelős hangon, nem szidással, hanem érvekkel. Részben ennek is köszönhető, hogy megtörtént a kellő intézkedések sora. — Ma, Magyarországon az a név, hogy Berkest, tulajdonképpen fogalomnak számít... — ...mégis ha megjelenek néhány könyvtárban, csodálkozva néznek rám: mit keres ez itt? Egypáran már mondták: ne rontsam a magyar olvasók ízlését. — ...ugyanakkor tömegesen veszik a könyveit, dicsérik „a Berkesi't”. Öröm, vagy teher a fogalommá válás? — A tisztelettel, a szeretettel nem szabad visszaélni. Ez is felelősség. Kamaszkoromban Németh László tanárom volt. Nem irodalmat tanított, hanem orvosként egészségügyi ismereteket. De sokat beszélgettünk vele az irodalomóráról Is. Többek közt erről, hogy a jó hírnévvel, a ranggal felelősen kell gazdálkodni. Egyébként az író nem mehet bele olyan játékba, hogy maga próbálja meg helyét kijelölni a rangsorban. Ez nem nemzeti bajnokság. A feladata az, hogy tehetsége szerint, őszintén mondja el, milyennek látja világát. A rangsor gyorsan változik. Ha azt kérdezné, kit fognak olvasni a maiak közül 700 év múlva, senki sem tudná megmondani. Hiszen gondoljunk az Ómagyar Mária- sIrakamra, .amit most kaptunk meg Belgiumból, mennyit változott .az évszázadok alatt a nyelvünk. — Ami a nyelvi, formai újításokat illeti, ön nem él ezekkel a lehetőségekkel. Nem tartja fontosnak őket? — Kezdhetném és is kisbetűvel a mondatokat, írhatnám kisbetűvel a neveket és így tovább. De csinálták ezt ötven évvel ezelőtt az avantgardisták, úgy hogy ez nem lenne formai újítás, mint né- hányan hiszik. Nagy példányszámban jelennek meg könyveim, olvassa őket Kovács bácsi Zemplénben, Mari néni a Bács-Kiskun megyei tanyavi-' lágban. Nem akarom őket zavarba hozni. Más a háromezer példányszámos kötet, és más a százezer példányszámos. Ne értsen félrr, hangsúlyozom, hogy a példányszám önmagában nem írói rang! — Több sírásában gazdagon ábrázolja a szerelmet. Az ön életében mennyire volt fontos a szerelem? — Nekem nagyon meghatározó volt és az ma is. Ügy látom, hogy a szerelemnek ma nincs meg a kellő becsülete. Pedig rendkívül fontos dolog. Abból indulok ki hogy az egyetlen olyan morál, amit nem lehet megfogalmazni. Hogy mi a munkamorál, vagy mi a hazaszeretet, ezt minden korban megfogalmazzák. De hogy mi a szerelem, azt nem tudja senki. A legbonyolultabb emberi érzés. Tudtommal még soha senki nem gyilkolt munkamorálért. De évente sok ember ragadtatja magát ölesre a szerelem miatt. Hát kérdezem én, szabad-e ezt az érzést ennyire könnyen venni? — Az irodalomban sem kapja meg az öt megillető becsületet a szerelem? — Kimutatható, hogy az irodalom a korát leggyakrabban a szerelem felöl világítja meg. Mert ennek a kapcsolatnak a kibontakozása kihat a többi területre is. Gondolja csak végig, hogy ha akár festőművésznek, akár esztergályosnak „beüt” egy szerelem, annak a munkájában nem lát- szódik-e meg a hatás? A boldogság fellelkesíti. A felvilágosító irodalom sajnos a szerelmet összetéveszti egyoldalúan a szexszel. Gyatra elsze- gényesítése a fogalomnak, ez is a rangvesztés következménye. Szerintem talán a KISZ- nek is többet kellene foglalkoznia a szerelem felértékelésével, hiszen ez az emberi érzés sok örömet szerezhet, de fiatal korban a hiánya sok kárt is okozhat. Moln&r Fái Alkatrészek — aratásra Utolsó szakaszába érkezett az aratásra való előkészület az AGROKER balassagyarmati kirendeltségénél is. Folyamatosan érkeznek az alkatrészek, elsősorban a szovjet gyártmányú erő- és munkagépekhez, köztük több olyan cikk Is, amely régóta hiányzik, a gazdaságok készletéből. Ékszíjakból és gumiabroncsokból is bőséges választék áll a mezőgazdasági nagyüzemek rendelkezésére. Jelenleg kaphatók a korábban hiánycikknek számító T—150-es és SZK—5-ös kombájnokhoz való gumiabroncsok Is, bár ezekből keveset vásárolnak a nagyüzemek, annak ellenére, hogy régen megrendelték. A közeli napokban várják az E—512-es és E—516-os NDK kombájnokhoz az alkatrészeket és remélik, hogy még az aratás kezdete előtt ezekből is ki tudják elégíteni a gazdaságok igényeit. „Volt a téren valami../' Könyvheti impressziók rális centrumává vált. Anélkül, hogy kiemelkedő műsorszámok, „nagy nevek” léptek volna fel a szabadtéri színpadon, nap mint nap százakat csalt a térre, nemcsak a jó idő, de az a tudat is, hogy „a téren van valami”.-. * A könyvhét főszereplői persze a könyvek voltak. Hogy „alakításuk” kinek mennyire tetszett, azt persze még nem lehet eldönteni. Mindenesetre beszédes és megnyugtató bizonyíték a könyvek népszerűségére, hogy nemegy újdonság már az első napokon elfogyott. Nem kevésbé örvendetes — bármily furcsán hangzik is —, hogy még mindig vannak a könyvesboltoknak törzsvendégei, hogy a könyveknek még mindig létezik „feketepiaca”. Ha jobban belegondolunk ez valójában a siker egyik legpregnánsabb fokmérője. És végtére is ezúttal nem egy Piedonefilm vagy a Crem 21 sikeréről van szó... * Az országos vidéki megnyitó színhelyére — a salgótarjáni Tanácsköztársaság térre — Dunaújvárosból érkeztek a műanyag elárusító pavilonok — ismertebb nevükön: a „gombák”. Eredetileg némi rendszert gondoltak el a szervezők, de néhány nap múltán felborult a rend, és a „magyar irodalom” feliratú gombában éppúgy találhattunk külföldi Írók regényét, mint a kizárólag művészeti kiadványokat hirdető pavilonban. A reklámfogásnak is beillő átfedések azonban nem okoztak különösebb zavart, mint ahogyan az sem vált kárára a „sátoros könyvünnepnek”, hogy a gombákban régebbi, nem a könyvhétre megjelent művek is szép számmal helyet kaptak. Jó ötlet volt a eserepole felállítása is. Ezen a pulton szabadon csereberélhették könyveiket az olvasók, és nem egy kuriózumnak számító kiadványt felfedezhettek: az éles szemű gyűjtők- Talán nem volna haszontalan dolog a cserepolcot évközben is „működtetni”... * Hogy az idei ünnepi könyvhétre megjelent 110 kiadványból mennyi talált gazdára Nógrád megyében, arról nincs még pontos adatunk. Érdemes volna azonban felmérni azt is, hogy a nem könyvheti újdonságok közül mennyivel több könyv fogyott el, mint egy átlagos héten. Mert szinte bizonyosra vehető, hogy jóval több’ mint egyébként. Mi következik ebből? Mondjuk, hogy szeretünk ünnepelni. Esetleg az is, hogy hétköznapokon kevésbé éber figyelmünk a könyvek Iránt. Ez esetben talán érdemes lenne prolongálni a könyv ünnepét. Legalábbis önmagunkban. —ter NÓGRÁD — 1982. június 6., vasárnap _ 5
