Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-06 / 131. szám
S3LÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! S'ZM-P N 0$ R Á D M E G YE I BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXXVIII. ÉVF., 131. SZÁM ÁRA: 1,40 FORINT 1982. JÚNIUS 6., VASÁRNAP Tagjaink, aktivistáink teremtői is eredményeinknek Vöröskeresztes küldöttértekezlet Salgótarjánban MAI SZÁMUNKBAN: A Magyar Vöröskereszt salgótarjáni városi vezetősége tegnap Salgótarjánban, az MSZMP városi I. körzeti tanácstermében tartotta városi küldöttértekezletét. A több mint tizenegyezer vöröskeresztes tag nevében 170 küldött és meghívott vendég vett részt a tanácskozáson. Dr. Csizmadia Irénnek, a KÖJÁL helyettes igazgató-főorvosának köszöntője után Balogh Mihályné, a Vöröskereszt salgótarjáni váro- »i vezetőségének titkára értékelte a Vöröskereszt V. kongresszusa óta megtett utat, a szervezetek tevékenységét, s fogalmazta meg a jövőbeni feladatokat. kialakítását, megóvását elősegítő tisztasági mozgalom szervezése. Az elmúlt időszakban a városi vezetőség bővítette a mozgalomban részt vevők körét, biztosította az aktivisták mozgalmi és szakmai felkészítését, az ellenőrzések végrehajtását. Kijelentette: közös ügyünk, hogy korszerű városunk és gyönyörű környéke tisztaságát megHelytállnak az élet minden területén A Vöröskereszt városi vezetőségének előterjesztése megállapította: a vezetőség úgy ítéli meg, hogy tagságunk nem csupán élvezője, hanem alkotója, teremtője is elért eredményeinknek. Tagjaink döntő többsége, aktivistáink becsülettel helytállnak a szocialista építőmunka minden területén — hangsúlyozta Balogh Mihályné, majd ezt mondotta: — Meggyőződésünk, hogy a Magyar Vörös- kereszt megalakulásának centenáriumára adományozott elnöki tanácsi kitüntetésben a Munka Vörös Zászló Érdemrendben és a településfejlesztési társadalmi munkaversenyben városunk által elnyert Nemzeti Zászló kitüntetésben tizenegyezer fős tagságunknak is része van. Munkájukért e helyről is köszönetét mondok. A Vöröskereszt városi titkára ezután értékelte a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusa óta eltelt idő szervezeti munkáját, a Vöröskereszt szervezeti életét. Mint mondotta: az egészségnevelő munka tartalmát, módszereit a középtávú egészséges életmódra nevelő terv, a munka- bizottságok útmutatásai és javaslatok határozták meg. Az egészségvédelmi munka elválaszthatatlan része a kulturált, tiszta, egészséges környezet őrizzük. A családvédelmi munkával Is foglalkozott. Itt a népesedéspolitikai határozat szellemében megkülönböztetett figyelmet fordítottak elsősorban a terhes anyák életvitele kialakításának segítésére és a fiatalok családi életre nevelésére. Szociális cselekedetek Szólt a rokkantak támogatásáról, az időskorúakat gondozó, patronáló munka szélesítéséről, az egyedül élő, időskorúak szociális gondozásának bővítéséről. Itt említette meg, hogy a „Nógrád megye az idősekért” akció megértésre és jelentős anyagi támogatásra talált Salgótarjánban. A hozzájárulások összege jelenleg 2,7 millió forint, s ez az összeg megközelíti a megyei befizetés 50 százalékát. Kiemelten szólt a térítés- mentes véradás szervezéséről, az elsősegélynyújtás oktatásának korszerűsítéséről. Nagy teret szentelt a polgárvédelmi feladatok ellátására. Beszámolója befejező részében Balogh Mihályné az együttműködő szervek segítségéről szólt, kiemelve, hogy emelkedett a Vöröskeresztben tevékenykedő pártmegbízatást ellátó párttagok száma. Dr. Fejes József né, a szám- vizsgáló bizottság elnöke a bizottság jelentését terjesztette a küldöttértekezlet elé. A két beszámolót követő vitában a többi között részt vett Sára János, a salgótarjáni városi pártbizottság titkára, Simon Jánosné, a Magyar Vöröskereszt egészségnevelési osztályának vezetője, Szó Béláhé, a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége végrehajtó bizottságának tagja, a Vöröskereszt megyei titkára is. Ezután kitüntetések átadására került sor. Huszonhármán Kiváló egészségnevelési kitüntetést kaptak, többen Kiváló véradó kitüntetésben részesültek. Mennyit bírnak el útjaink? Szórakoztató technika Milyennek látja világát? Hyalc nappal a VB előtt Gáspár Sándor Genfbe ntazott Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának, a szakszervezeti világszövetség elnökének vezetésével szombaton küldöttség utazott Genfbe. ahol részt vesznek a nemzetközi munkaügyi szervezet 68. közgyűlésén. Helytállnak a szocialista és t&késpiacon Új koncepció az Agrián Színháznyitás a hónap utolsó napján A Eekard győri Mezőgazda- sági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat termékei a szocialista és a tőkéspiacon egyaránt versenyképesek. A KGST-in- tegráció keretében elsősorban NDK-beli partnerekkel építettek ki jó kapcsolatokat. A vállalat az idén 17 millió rubel értékben exportál a Német Demokratikus Köztársaságba mezőgazdasági kardántengelyeket, hajtóműveket és más felszereléseket. A vállalat eredményesen helyt áll a tőkéspiacon is. Nyugatnémet, francia, dán, svéd, mezőgazdasági gépgyáraknak szállít mezőgazdasági felszereléseket, alkatrészeket. Űj abban az ismert amerikai Hesston céggel is kapcsolatba léptek. Ez a nagyvállalat egyebek között szállastakar- mány-betakarító gépeket gyárt, az idén ezekhez szállítanak a győri gyár téti üzeméből fontos részegységeket. A Rekard már évek óta növekvő mennyiségben gyárt olyan eszközöket a magyar mezőgazdaság részére, amelyeket korábban a tőkéspiacról kellett beszerezni, s emellett az idén megkétszerezik 1981-es 3 millió dollár értékű tőkésexport j ukat. Nyolcadik évadjába lépett Egerben az Agria Játékszín. Mostanra — ahogyan azt Kalmár Péter, az Egri városi Tanács általános elnökhelyettese, a játékszín művészeti tanácsának elnöke kifejezte — megalapozódtak a feltételei, kiépült és formalizálódott szervezete, szervesen beilleszkedett a megye művelődésébe, alkotó gárdája verbuválódott, kinyilvánította művészi programját, megtalálta közönségét, sikerrel igazolta lét- jogosultságát és életképességét. Az Agria Játékszín vezetői, rendezői június elején művészeti ankétot hívtak össze, s ezen részletesen ismertették terveiket, elképzeléseiket. Valló Péter művészeti vezető fejtette ki, hogy az idei nyár új szerzőt, s egyúttal új törekvések kezdetét ígéri az Agria színpadán. A magyar színművek után megpróbálkoznak a közvetlen környezet, Közép-Európa irodalmának bekapcsolásával. Ezt indokolja az egri program színesebbé tétele, új, vagy nálunk alig játszott színpadra kerülése, s az e művekben fellel- * bető szellemiség, életanyag Iphigeneia és A köpenicki kapitány Euripidész,- Goethe- és Zuckmayer- bemutáták hasonlatossága, olykor közössége a mi témáinkkal, problémáinkkal. A vár romkertjében folytatódik a két éve kezdett sor, ezúttal a helyhez illő görög drámák bemutatásával. Idén Euripidész és Goethe Iphigeneia a Tauruszok földjén című műveiből láthat a közönség adaptációt, Ruttkai Éva címszereplésével és a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékeinek fellépésével- Üj kezdeményezés az Agria Pódium intim hangulatú előadássorozata a Dobos cukrászdában. Az Agria kiformálódott koncepciója szerint az első közép-európai bemutató az osztrák Carl Zuckmayer tanulságos meséje, A köpenicki kapitány lesz. A liceumudvari előadás magyarországi bemutatónak számít. Címszerepét az Agrián még nem látott Szilágyi Tibor alakítja. Mellette ismert, kitűnő művészek lépnek fel: Szombathy Gyula, Tímár Éva, Reviczky Gábor, Miklósy György, Székhelyi József, Blaskó Péter, Tolnai Miklós, Sir Kati, Maszlay István és Sípos András, valamint a színművészeti főiskola harmadévesei. A játékszín két előadását Valló Péter rendezi. Az Iphigeneia bemutatóját június 30- án délután öt órakor tartják a vár romkertjében, míg A köpenicki kapitány premierje július 9-én este fél kilenc órakor lesz a líceum udvarán. Az előbbi előadást hét délután, az utóbbit tíz estén keresztül nézhetik meg a város vendégei, akik között remélhetőleg jócskán lesznek Nógrád megyeiek is. Napfürdözök a salgótarjáni strandon — Gyurkó Péter felvétele — A hőség sem akadály Ahol munkával telik a hét vége is Beköszöntött az igazi nyár, s ennek velejárója, a meleg is. Hogyan birkóznak meg ezzel azokban a nagyüzemekben, nagyvállalatoknál, ahol folyamatos a termelés, a személy- szállítás és a teherfuvarozás érdekében a dolgozók nagy részének nemcsak hétköznapokon, de szombat és vasárnap is helyt kell állniuk. A kemencék mellett dolgozók, a volánnál ülők, de a rakodásban, vagy karbantartásban résztvevők teherbiróképessé- gét ugyancsak próbára teszi a hőség. De akik az gondolják, hogy a bányászoknak jobb ilyenkor, azok is tévednek, mert a föld alatt is negyven fok fölé emelkedhet a hőmérő higanyszála. A Volán 2. Vállalatának valamennyi kirendeltségén és szolgálati helyén már tegnap megkapták a meteorológiai intézet prognózisát, miszerint 25—30 körüli hőmérsékletre lehet hétfőig számítani. A látótávolság öt kilométer ugyan, de szeles időre, széllökésekre és esetenként zivatarra is fel kell készülni. Egyúttal felhívják a figyelmet a melegfront-érzékenységre is. Szükség is van erre. mert a nagy- vállalatnál többszáz járművezető dolgozik hét végén. Sűrített autóbuszjáratok, különjáratok indulnak, s a teherfuvarozásban is ilyenkor elégítik ki a lakossági igények nagy részét. A salgótarjáni telepen lévő szódát szolgáltató automaták alig győzik a hűtést, annyi fogy belőlük. A Salgótarjáni Kohászati Üzemeknél is 3—400 dolgozó veszi ki részét a szombatvasárnapi termelőmunkából, karbantartásból, anyagszállításból Csak tmk-sokból több mint százan serénykednek, de nagyüzem van a huzalmüben. a szerszámkészítő részlegnél a kovácsológyárban is. A hét végén is szinte folyamatos a vagonrakodás, érkezik a nyersanyag, távozik a késztermék. A hőmérő higanyszála délutánonként a kovácsológyárban eléri az ötven fokot, annak ellenére, hogy a munkahelyeket nagy teljesítményű ventillátorokkal hűtik. A szó- dásballonokat is sűrűn cserélgetik, hektoliterszámra fogy a folyadék. Az öblösüveggyárban a kemencék mellett a legnagyobb a hőség, ahol automatizálás ide, vagy oda, a hőmérséklet sűrűn meghaladja a félszáz fokot A termelés itt is folyamatos, akárcsak a szállítás, a vagonrakás jó néhány embernek ad munkát a hét végén is. Az ötvözetgyárban mintegy huszonöt fő vesz részt a termelőmunkában egy-egy műszakban a folyamatos üzemű kemencék mellett, ahol a kinti meleg hatására ilyenkor a szokásosnál is melegebb van. A dolgozók szódavízzel frissítehetik magukat — fejenként 5—6 liter is fogy — és citromlevet kapnak üdítőként. A Nógrádi Szénbányák négy aknaüzemében több mint háromszázan dolgoznak, többségükben a föld alatt, ahol a nagy értékű berendezéseken folyamatos a termelés, de a karbantartás is nélkülözhetetlen, a kiszolgálás mellett A felsorolás korántsem tel-J jes, sok üzem, vállalat kimaradt a sorból, amely csupán egy kis ízelítőt nyújt, hányán állnak helyt nap mint nap tiszteletre méltó erőfeszítéssel akkor is. ha a naptár szombatot, vagy vasárnapot mutat