Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-05 / 130. szám
SZOMBATI TÁRSASJÁTÉK Mondjuk: ’ Mottó: „Minden szóról eszébe jut valakinek valami** 2 Nógrád megye népművészete Kiállítás a Nógrádi Sándor Múzeumban „Nézz rám, mo&otrod ®arc...” — dúdolom magamban a régi ülés-dallamot és egyfelől az elfutott időt morzsolgatom, másfelől meg a dal igazságán morfondírozok. Mert az arc izmait annyiféleképpen mozgathatja az emberi Szó se róla, mozgatja. Például a derűs mosoly. Tetszenek tudni, az ember ellazítja az imént emlegetett izmokat és olyan lágy lesz még a legmarkánsabb arc is, mint a vajas kenyér. No, de ugyanakkor ki tudja megmondani, hogy mi rejtőzik a vonások mögött? Öröm? Káröröm? Ha egyik, ha másik, vajon őszinte? Lehet a mosoly őszinte vagy hazug? ön hogyan mosolyog kedves olvasó? Tiszta lelkiismerettel? ön hogyan mosolyog kedves olvasó derűsen? Derűs az ön derűje valójában? Gondolkodott ezen? Ne tegye le az újságot, olvasson tovább. Nem biztos, hogy haszontalan. Elolvasta ezt a mondatot? Akkor emlékezzen vissza, miféle mosoly is volt az imént az arcán! Mit mond? Ne piszkáljam? ‘Szálljak le magáról (bocsánat önről!) és foglalkozzak mással? Ne rontsam békés szombat délelőttiét? Mosolyognom kell, ha nem haragszik. Derűsen, persze. Látom, amint megszokott békéjébe az efféle agresszivitás belemar és rögtön ellenséget szimatol, önnek a hét végi két nap a teljes nyugalom, se főnök se besztott, csak az ellazult izmok. Még az arcon is Lehetséges még a mosoly is. Látja, ez az. Derűs össznépi mosoly. Szeretné? Én is. Ha őszinte, ha a szívünkből és a valóságból fakad. Egyébként sírjunk! — h — J... Most repül a kismadár. ..r Tessék mosolyogni, készül a fénykép, a soros, a mindig éppen legfontosabb dokumentum, hogy újabb .albumok teljenek meg a megállított idő kimerevített képeivel .. Tessék mosolyogni, persze nem vihogni, nem röhögni, mert az tilos, az valahogy nem illik, sem egyedül állva az objektív előtt, sem akkor, ha csoportkép készül... Tessék mosolyogni ilyen háttér előtt mint ez a szobor, az a szökőkút, az a tér, ez a híd, ez a völgy, ez a hegy ez a fenyves, ez az út, ez a tömeg — nem lehet mást tenni, mint mosolyogni. Nem lehet „csak úgy egyszerűen” odaállni az Eiffel-torony elé és nem mosolyogni; nem lehet legörbült-megfáradt-őszln- te arccal. Nem lehet éppen úgy, ahogy érez az ember, mert elege van minden nyilvános szereplésből, elege van talán a toronyból is, ha nem ebből, akkor az összes többi toronyból... „Tessék mosolyogni!” — szól a belső hang, amelyet valamikor még a gyermeki őszinteség világában egy sosem látott madár röptével ültettek az emberbe. Mosoly nélikül nincs fénykép (igazán elhanyagolható az a néhány nagyon hivatalos kivétel : útlevél, személyi igazolvány, nyilvántartás egy fegyintézetben) ... „ Most repül a kismadár... !" Mosolyog mindenki. Mindenkor, mindenhol teátráli- san a lencse előtt, Egyezményes jel, mint amikor a indián felmutatja üres tenyerét lássátok, nincs benne fegyver... ! Megnyerni egymás jóindulatát Mindentől függetlenül — előre... 3 Néhány évvel ezelőtt — ha jól tudom — a CENTRUM Áruházak rukkoltak elő a „mosolycsekkel”. Hogy mi lett a sorsa ennek a kezdeményezésnek nem tudom, de feltehetően nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert manapság ritkán hoz össze a sors mosolygós eladókkal. Nem tudom, hogy a mosoly fogyott-e él elébb vagy a csekk, mindenesetre a „mosoly csekk” kitalálóját szeretném saembemosolyogni. Meg merem kocka ztani ugyanis, hogy ő vette el a kedvét az eladóknak a mosolygástól, azzal, hogy érdekeltté tette őket benne. Mert bármily helyénvaló is a kulturált kiszolgálás elvárása, alkalmasint nekünk „civileknek” sem ártana megpróbálunk mosolyogni napi 8 órában. Képzeljük el, milyen mosoly lehetett az, amit az az eladó préselt ki magából, akinek kuncsaftja a tizenegyedik felpróbált öltöny után jött rá arra, hogy valójában nem Is öltönyt, hanem hálózsákot akart venni... Ha viszont az eladók udvariassága a vásárlótól is függ, akkor megint csak nem fair-play a dolog, hisz’ ezen az alapon nemcsak az eladót, hanem a vásárlót is megilletné a „mosolycsekk”. Ha jobban meggondolom, ez nem Is rossz ötlet Egyetlen problémája van (jsupán; ki fedezné a mosolyok költségét? Egyáltalán megfizethető az őszinte mosoly váltás? Addig is, amíg az illetékesek számfejtik a művelet összegét, bátran ajándékozzuk meg felebarátainkat egy-egy röpke mosollyal. Amíg nem kerül pénzbe, addig nem fog az arcunkra fagyni. ATT GONDOLHATNÁNK hogy Nógrád megye népművészetét nem kell különösebben propagálni éppen Nógrádban, hiszen az itt élők — részben — még „benne élnek”, vagy örökösei e kincsnek. A népi hagyományok — ezen belül a népművészet — ápolásának szintén erős gyökerei vannak megyénkben, Nógrád hazánk azon tájai közé tartozik, amely például éppen a palóc népviseletek színpompájáról és változatosságáról ismert idehaza és a határokon túl egyaránt Annak ellenére, hogy a legtöbb faluban már „kivetkőztek” a paraszti ruhákból, amelyeket legföljebb különleges alkalmakkor szednek elő. Mégsem érdektelen a népművészet helyi kincseinek bemutatása sem, hiszen ismételten tudatosítani kell, minek vagyunk örökösei? Egy-egy reprezentatív tárlat éppen abban segít hogy a nagyközönség fokozottan érzékelhesse. milyen hatalmas és értékes á kincs. A nógrádi múzeumi hálózaton belül kialakult és eredményesen funkcionáló munka- megosztás úgy hozta magával, hogy a néprajzzal — ezan belül a népművészettel — összefüggő múzeumi kutatómunka és egyéb tevékenység központja a balassagyarmati Palóc Múzeum. Ez az a múzeum, ahol az ország leggazdagabb palóc néprajzi állandó kiállításában gyönyörködhetnek a hazai és a külföldi látogatók. Az idei nyárra ebből a múzeumi anyagból rendeztek reprezentatív kiállítást a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban, amely Nógrád megye népművészete címmel május 28-tól szeptember 12-ig tart nyitva. A kiállítás tehát nem s palóc népművészetről kíván áttekintést adni, Jóllehet Nógrád megye népművészete alapvetően ennek részeként él a köztudatban. A fogalommal azonban érdemes csínján bánni. Erre utalt már, többek között, Bakó Ferenc is Manga János Palócföld című kismonográfiájának utószavában, amikor azt irta: „A Magyar Néprajz sorozatban a palóc- ság kismonográfiája sokáig váratott magára. A csaknem egy évtizeden át elhúzódó előkészítés is annalc bizonyítéka, hogy a palóc monográfia megírása, az eddigi feldolgozásokkal összevetve, azoknál bonyolultabb feladat. Már maga a cím is vitára késztet, mert a Palócföld mint fogalom sem a néprajzban, sem más tudomány körében nem tisztázott, ennélfogva kiterjedése egyik szaktudomány művelői előtt sem egyértelmű'’ (Ez a monográfia egyébként 1979- ben jelent meg Budapesten, a Gondolat kiadásában.) Napjainkban is folyik az a több megyére kiterjedő tudományos program, a palóckutatás, amelyben megyénk is részt vesz. MINDEZT FIGYELEMBE VÉVE is, úgy gondoljuk, hogy ez a kiállítás igen széles körű érdeklődésre tarthat számot Nógrád megye székhelyén. Érzékelteti a népművészet kialakulásának folyamatát, amely a legszorosabb kapcsolatban van a szegénység konzerválta hajdani életformával, mert hiszen abból következett, hogy a kis falvakban élő parasztság századokon keresztül legtöbb bútorát, öltözetét, munka- és használati eszközeit maga készítette el. Kialakítva ezzel sajátos ízlésvilágát is. A múlt század második felében gazdagon kibontakozó pásztorművészet ugyancsak jelentős helyet foglal el Nógrád megye népművészetében. Zólyomi József szerint: „A népművészet kibontakozása azonban csak a múlt század közepén lezajlott jobbágyfelszabadítással, a kapitalista árutermeléssel veszi kezdetét megyénkben. A gabona, a vásárra nevelt állatok el* adásából jóval több pénz hsW mczódott fel a parasztság kezén, mint amennyi a gazdaság üzemeltetéséhez kellett. A fölöslegként jelentkező pénz nagy részét lakásberendezési tárgyak beszerzésére, öltözködéssel kapcsolatos textíliák vásárlására fordíthatták.” Kialakult a tisztaszoba, gazda- gab lett a népviselet Egyúttal felbomlottak a viseletcsoportok, jelentősebb viseletcsoportok alakultak ki, például örhalom, Kazár, Buják, Bánk, Patvarc, Vanyarc, Etes, Ms- conka, Cserhátsurány, Érsek- vadkert, Dejtár, M így tovább. A kiállításon mindezen folyamatokból ízelítőt kapunk, igen áttekinthető rendezésben. Például külön láthatjuk a pásztorművészet tárgyait, a megrendelésre készült tárgyakat Gyönyörködhetünk egy XIX. század végi tisztaszobában, annak teljes berendezésével együtt. Teljes pompájában élvezhetjük a viseleteket, a hasznosi kislány, a legéndi, a vizslási, a bánki, az őrhal mi menyecskeviseleteket, s még hosszan sorolhatnánk a látni • és tanulmányozni érdemes tárgyakat. a tanulságokon tül. a Nógrád megye népművészetét bemutató tárlat igazi esztétikai élményt is kínál a meleg nyári hónapokban. Egyúttal olyan értékeket kínál, amelyek birtokában napjainkban is tudatosabb életet élhetünk. T. E.- P*t — •A ktoorsoK saM Krjnénjrvárt bniiiui, Tmty »HáttáIva-CSSASsl olvasónk küldte be. Nyeremény*« — egy M forintos könyvutalványt — postán küldjük el. Továbbra Is várjuk olvasóink javaslatait. A javasolt seó — a mellékelt szelvényre Írva — június 12-lg küldhet« be szerkesztőségünk elmére: Salgótarján, Palóc/ Imre tér 4., 310«. (A borítékra kérjük ráírni: ,,Egy szóval is nyerhet!”) Szombati társasjáték eimfi rovatunkkal legközelebb júnhM !M számunkban jelentkezünk! Halhatatlan „csizmák", avagy: gult, néhai szerkesztőségem egyetlen, közös munkaszobájában. ahol — mai szóhasználattal — demokratikus egyetértésben megfértek egymással slapajok, azaz kezdő riporterek, régebben gyakorló zsurnaliszták, mármint hírlapírók, és szerkesztő — ez egyik szögletben két jókora kartonlap függött. Egyiken testes címbetűkből ragasztva ez: „Szenzációs lesz a lap, ez nálunk a létalap/” — mintegy újságunk vezérelve, valamely rímfaragó kedvű, korábbi kollégánk hagyatékaként A másik karton — napjaink faliújságának korai őse — fejlécén a következő volt olvasható: „Sajtóhubák és egyéb jrcsaságokAlatta pedig a kor legkülönfélébb sajtóorgánumaiból kiollózva, tarka összevisszaságban ragaszt- gattuk fel szorgalmasan azokat a képtelenségeket, melyekkel a nyomda ördöge nap nap után az újságírókat, vagy a nyájas olvasót pukkasztja,, megtréfálja. Mígnem újságíró és olvasó egyaránt eljut ama bölcsességig, hogy tudniillik: nem mind arany, ami az újságpapíron feketéink. (S ha már Itt tartunk, hadd mondjam el sebtében a sajtóhibákkal kapcsolatos komolyabb vélekedésemet is: nem hiszem, hogy megbocsáthatatlan vétkek. Mondhatni: a betűszedés, a nyomtatás mesterségének természetes velejárói. Egynapos szenzációk, Sajtóhubák és egyéb frcsaságok mint maga az újság. Némelykor még szívderítők is — a rivális lapban. S egyike- másika időtálló emlékű, ami szájhagyományként öröklődik kései nemzedékiekre.) Persze, sajtóhubája válogatja. Mert vannak egyszerű, szürke, közönséges hétköznapiak, és vannak minőségi sajtóhubák. Olyanok, amelyek méltán nyerték el kitüntető elismerésünket, hogy szerény faliújságunkon teret nyissunk számukra. Közöttük is két válfajt különböztettünk meg: a szalonképeseket, a nyomda- festéket minden probléma nélkül túrókét, valamint az obszcéneket — trágár-illetleneket, triviálisokat — közönséges-útszélieket, melyekre még a nyomdafesték is elpirul szemérmében. Nos a nem túlontúl színérzékeny olvasóimnak ebből a bizarr egyvelegből válogattam néhány, a sajtóberkek*- ben legendás emlékűt. Amelyek újkori megeshetőségére bizonyára ma is minden valamirevaló szerkesztőnek menten víziói támadnak, s egynémely szavakat örökös érvényű rendelkezéssel száműzhet munkatársai szótárából. Gazdag tapasztalásomból eredően száműzni javalNOGRÁD — 1982. június 5., szombat lom például a pánik, a pipa, a kicsapongás szókat, mint leghírhedtebbjeit mindenféle kalamajkacsinálásnak. De lássuk végre a példákat: fehéreket, rózsaszíneket, vérvöröseket elegyest: HALADUNK, CSAK DÖCÖGŐSEN A Debreceni Polgár szenzációszomjas délutáni bulvárlap volt valamikor az alföldi városban. Szemfüles, mozgékony riporterekkel, ám fő jövedelmi forrását a különféle vállalatok, cégek reklámozása adta. Egyik számában a helyi közlekedési vállalatról adott „Haladunk!” címmel 12 soros közlést A fejlődési eredményekről áradozott, de a villamosvasút-társaság aligha akasztotta hivatali falára a cikkecskét — miként mi tettük —, mert a 12 sorban 18 sajtóhiba éktelenkedett. Ennyit számoltunk össze, s ennyi „csizma” — miképp az idő tájt a sajtóhibát becéztük, még a régi előállítási viszonyok között is rekordnak számított. Hiába — „Haladunk!”. A PRÉPOST MISÉJE A negyvenes évek vidéki lapjai vasárnaponként rendre közölték a fontosabb társadalmi, művészeti, hitből! történések helyét, Idejét Így többek között a színházi előadások műsorát, kezdését, a különféle vallásfelekezetek istentiszteleti idejét, templomok szerinti szolgáltatóját Csakhogy a nyomda ördöge vasárnap sem nyugosrik. Így eshetett meg aztán, hogy valami tördelési kalamajka okán a színházi és az egyházi program néhány sora helyet cserélt, s a hirdetett Mágnás Miska szereposztásában B. L. prépost plébános kapott előkelő helyet Az eset kínos pikantériája pedig az volt, hogy a kitűnő egyházfit városszerte közismerten intim szálak fűzték a műsoron levő darab szubrett- jéhez, Julcsához. EGY VESZEDELMES REGÉNY Hihetné a szerkesztő és hi- hetné az olvasó; hogy egy folytatásos regeny, mely többnyire már másodközlését éli egy vidéki lap hasábjain, oly ártalmatlan, mint a ma született bárány. Ám erre sem szabad mérget venni. Tanú reá az egykori Nyírvidék című orgánum, mely valami szirupos lovagregényt adott az olvasóinak immár hetek óta. Az egyik közlés azonban megdöbbentő merényletről számolt be olvasóinak: „A grófnő a lugasban heverészett és olvasott, miközben rámászott egy mérges pék.” Talán említenem sem kell, hogy az a bizonyos pék, pók formájában lepte meg a halálra rémült grófnőt Lehet, hogy ez utóbbi volt a kellemetlenebb neki? TÜL A SZALONKÉPESSÉGEN .„azaz az obszcén, a triviális műfajból. De, hogy a tűrési szinten innen maradjak, már inkább csak jelzésekben, címszavakban a legemlékezetesebbek közül. A mi szerkesztőségünkban például szigorúan tilos volt csak említést is tennünk egyik igen népszerű vendéglőnkről, a Kisgipáról. Ok: egy alkalommal a nyomdai préselés során az egyik p alsó szára lenyesődött. Nagy társadalmi eseménye volt 1942-ben a szentesi úrinőknek. Jótékonysági bált rendeztek á városban Csakhogy az önfeledt mulatság közepette tűzvész támadt a teremben, melyről a helyi sajtó másnap reggel címoldalon, öklömnyi betűkkel így adott hírt: „Óriási pánik a szentesi úrinők bálján!” — sajnos, a pánik szócskában némi betűkeveredéssel. És az sem kutya, ami a Kassai Üjságból került fali- gyüjteményünkre. E lap első oldalán, a vezércikk helyén adott teret az akkortájt igen népszerű és kitűnő katolikus papköltő egyik szép versé- . nek. „És itt nyugszom majd virággá foszoltan.” Bárcsak ne joszolt volna az istenadta. Végül egy előre megfontolt szándékkal elkövetett sajtó- hpba, de a javából. A vidéki lapszerkesztő körismerten hiú ember lévén, már kora reggelente ágyához kérette mindenesükkel a napi újságot, saját írását ellenőrizendő. Egy napon vezércikkben összegezte nézeteit a kor állapotairól. „Politikai kicsapongások” címmel. Képzelhető, milyen • megdöbbenéssel vágta padlóra a lapot, melyben az írás eredeti címe helyett mást olvasott S kétségtelen, nem a szeme csalta meg. Sebtiben konflisba vágta magát az árusoknál lévő valamennyi példányt megvásárolta. Teljesen feleslegesen, hisz — mint utóbb maga is megállapította a csínytevő, kajánkodó kollégák, nyomdászok körében —, ama egyetlen kivételével, minden példány kifogástalan volt (Könyörgés: Drága lapcsináló társaim, nyomdász barátaim ! Isten szerelmére kérem, szedjétek ráncba magatokat: csak semmi „csizma”’ Ügyeljetek és koncentráljatok! Maradok sírig hű hívetek: Brnaa Tfbro.)
