Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
Á. w M Á. 99 S zépen erősötök a rSüsAicozó kedv. Már ezt abból is lemérhetem, hogy teűkebb pátriámban, Hátságon egy ideje félesztendőnként nyugtázhatjuk: megint boltot nyitott valaki a piacon. Előbb csak sürögnek-forog- j*ak néhány an a kiválasztott helyen, aztán egyszeresek meglódul a munka és szinte napok alatt fölépül a kis há- aákó— Van pénzűk — legyűrt Ilyenkor Laci barátom a sö- nöskorsó mellőL Ö aztán tudja, két okból is. Jobbára csak a sörözőben lelhető föl, az meg épp a piac túloldalán szolgálja a folyékony kenyér kedvelőit Onnan minden jól látható, legfeljebb egy-két lépést kell csupán tenni, ahogy a kilátás megkívánja. Aztán meg a sörözőben tengerként árad az információ. — Csak tudnám honnan Vesznek ezek százezreket? — morog a megdrágult sör fölötti haragjában. A „maszeksor”, a piac túloldalán. Eleinte megtették a fölkapott faházak is, de aztán a kiskereskedőknek új formát szabott a tanács: téglából, azonos szögű tetősíkkal tessék építkezni. Még három faház árválkodik ott, amolyan szegénygyerekként a szépen öltözöttek között. Szabó Miklós, a „virágos”, egy közülük, de csak napok kérdése, hogy az ő üzlete is a rangosabbak közé sorolódjék: kőműves sógorával már a csempézésen dolgoznak. Addig meg előbbre tolták a bódét, mert az üzletnek menni kell. Megy is. De, hogy jobban menjen, adni kell a formára. Mióta Miklós az építkezésbe belevágott, nincs ünnep és hétköznap, minden időt ott töK. Néha összefutunk „dumálni”. Mindenről van véleménye, sokat olvas, kirándul h családdal, néha távolabbra is elvetődnek, túl a határon. — Én azt mondom, jól élünk íebben az országban — elmélkedett nemrég. — Csak sokan vannak, akik keresztbe rakják a lábukat mások előtt, azok meg hasra esnek benne. Itt magamra vagyok utalva, magamnak felelek. Se közéi, se távol nem volt virágárus, gondoltam belevágok. Megérte. — A pénz? — Az is, meg a függetlenig. Ha nincs időm, Fábri Jóskánál harapok valamit- Faházához — ő később akar építeni — előteret eszkábált az előző tulajdonos, hogy a kedves vendéget ne verje eső, szél. A sült oldalas, a kolbász, a máj és a kenyér mindig friss,- jóízű. A kolbász mellett döntök, közben beszélgetünk. — Nem adták olcsón a boltot — merít a mustárból. — Korábban a vendéglátásban dolgoztam, de elegem lett belőle. A feleségemmel meghány- tuk-vetettük a dolgot és száznyolcvanezerért belementünk az üzletbe. Reggel fél hétkor nyitok és kettőig, fél háromig nem zárom be az ajtót. Egy éve csináljuk, de már sok a törzsvendég, még más megyéből is. — A beszerzés? — Senki sem csinálja meg helyettem. Én megyek minden után és meg is szerzem. Most épitkezek, ez sok energiát és persze sok pénzt is fölemészt, de a ház már úgy készül, hogy abban igazi boszorkánykonyhát tarthatok. Magam akarom a hurkát, kolbászt tölteni- Több lesz a hasznom is, de főként jobbak lesznek az ízek és ez a fontosabb. — Pár lépés a Börzsöny étterem. — Nem konkurrencia. Amit én adok, az náluk nincs. Fizetek. Húsz forintért laktam jól. Fábri Jóska „háta mögött” Miklián Attiláék várják a vevőket. ök a második soron, alig egy hónapja készültek el illatszerboltjukkái- A mosolygós asszonnyal több mint tizenhárom éven it naponta találkozhattak a rétságiak a helyi OTP-fiókban. Most üzlet- asszony lett. — Nem volt semmi baj a kollégáimmal, nem azért jöttem eL Eddig dolgozójuk voltam, most az ügyfelük vagyok, mert kölcsönnel indultunk az új életnek. — Megért? — Azt még pontosan nem lehet tudni. Egy hónap ehhez nem elegendő — mondja megfontoltan. — Minden pénzt befektetünk a boltba, a hasznot is természetesen. Igazodom a vevők kívánságaihoz, az a cél, hogy mindenki megkapja, amit keres. — Nincsenek különlegességek az illatszerek között. — Egyelőre. Márkásabb árukat szeretnék, de a kapcsolatok most szerveződnek, ehhez megint idő kelL A váci nagykereskedelmi vállalat látszik az egyik legjobb partnernak, de másfelé is tájékozódunk. Férjem megtartotta munkahelyét, kereskedői múltjára váltottunk ipart, a beszerzést ő vállalta. Otthon tároljuk azt, ami a boltban nem fér eL Nézzük, mi nincs az ABC-ben. Arra is számítok, hogy az emberek tudják, nem mindig az az olcsó, ami kevesebbe kerül. Az a körömlakk, amit naponta föl kell kenni, szerintem drágább, mint az, amelyiket hetente egyszer kell lemosni. Az utóbbi többe kerül, ugyan, de tártósabb, szebb. — Mennyi volt korábban a fizetése? — Háromezemégyszáz forint. — És most? Elmosolyodik.' — Sokkal több. Nem firtatom tovább a dolgot, az üzletről beszéljünk inkább. — Sokba került az építés? — Nem tudom, mert magunk csináltunk szinte mindent. Munkadíjat, ha ötezer forintot kifizettünk— Három évig nem adóznak. Milyen forgalomra számítanak? — Havonta nyolcvané«* volna az igazi — mondja. A polcokon ízléses, szépformájú cserépedények. — Kisiparos munkák. Hirdetés útján kötöttünk üzletet. Hamarosan lesznek bőrdíszműves termékek is. Kifelé mentemben számolok. Mikliánék az árukra 8 és 30 százalék közötti hasznftt építhetnek. Hát.. Ha a kiadásaikat beleszámolom, nem marad valami fergeteges összeg- Sokszor látom őket este hét- nyolc körül is rendezkedni a jókora üvegablak mögött, akár a többieket. — Kiadás? — mórra» Lad a harmadik söre után. — Nincs a maszekoknak kiadásuk, csak bevételük! — Na, idefigyelj — teszek elé egy darab papírt és kezdem írogatni a tételeket. L Jövedelemadó Ezt kipipálom, három évig nem kell fizetniük a rétsági „újaknak”. 2. Községfejlesztési hozzájárulás. Kipipálom, ez sincs, mert ezt meg az általános jövedelemadóból szabják ki. Viszont mindezt három esztendő után fizetniük kell majd, amint teszik a régi kiskereskedők. Ök egyébként az ellátatlan terület ellátása okán adókedvezményt kapnak. S. Forgalmi adó. — Az mi? — Ha valaki új terméket állít elő, akkor köteles ezt az adófajtát fizetni. Például „virágos” Miklós, ha szegfűt ad el, akkor általános jövedelem- adót fizet, ha koszorút készít belőle, akkor már forgalmit is — magyarázom. — Aha — veti oda foghegyről Laci. — Ha alkalmazottat is tartanak, akkor ehhez jön külön SZTK-járulék, meg alkalmazotti adó.. • — folytatom, de leint. — Hagyd abba, sók. 4. OTP-részlet. — Na? — néz kérdőn. rám Laci — Nem kérdeztem, nem illik. De a maszek élelmiszer- üzlet tulajdonosa, ott a lakótelep tövében, havonta nyolcezer forinttal ballag be az OTP-hez. Sokkal kevesebbet ők sem fizethetnek! L aci hümment. 5. Vésem a papírra a következő tételt: területhasználati díj a tanácsnak— Négyzetméterenként húsz forint Ez havonta fizetendő. Mikliánék boltjáért úgy ötszáz forint esik. — Van még? — Vau — teszem félre a papírt — SZTK, amiben a jövendő nyugdíjuk is benne foglaltatik, KISOSZ-tagdíj, ez amolyan szakszervezeti díj- félp, ez együtt majd’ ezer forint Mikliánéknak. Számítsd hozzá a rezsit, villanyt, vizet, fűtést. — Azannya! — nyögi Laci, és magam is csodálkozom. Szót sem ejtettünk a fuvarról, az autó fönntartásáról, a kenőpénzről, hogy legyen a boltban mindig, ami keU. — Na, mhnljlil megsajnálom őket — kortyol Laci. — Ne sajnáld, ha a haszon nem lenne elegendő, nem csinálnák. — Feketéinek, nri? — Nem könnyen. A kereskedelmi felügyelőség, a tanács, a KISOSZ és az ég tudja még kik ellenőrzik őket- A könyvelésnek patyolattisztának szükséges lennie, különben kereshetik az egész boltra a vevőt. Na, szevasz — búcsúzom, mert eszembe jut, hogy Oly napos citromlé kellene a gyereknek és a lakótelepi kisboltban állítólag van. Rámmosolyog a szerencse K. úr személyében, aki csak akkor hajlandó velem beszélgetni, ha nevét nem írom le. — Tudja, azért lehet surrtá- fcolni. Az ellenőrök nem ülhetnek mindig a kiskereskedők nyakán, ezért sok kiskaput találnak. Vegyük az én szakmámat, a ruhákat. Maga hogy vágná át az adóhivatalt? — Sehogy. — Nem is élne meg! Mindenről számla kell? Hát van! De azon mondjuk csupán három kordnadrág szerepel, a boltban is csak annyi van. De annyi mindig! Ha maga megveszi mind a hármat, öt perc múlva megint ott a polcon a három. Tetszik érteni? — Nem. — Akitől veszem a nadrágot, az is csak három után adózik, mert papíron annyit adott eL Valójában azonban harmincat hoztam el tőle svarcban- Na? — néz rám K. úr, akinek semmi köze a rétsági piac maszekjaihoz, neki másutt van „vadászterülete”. Az a hír járja róla, hogy életében minden Volt már, csak akasztott ember nem. Hírlik, hogy sokan kívánják neki, mert nagyon érti a dolgát, messze földről fölkeresik a jövendő maszekok némi tanácsért, amit jó szívvel (jó pénzért persze) meg is ad. Tőle lehet igazi könyvelőt kérni, aki a számlák és az adóhivatal berkeiben jártas. Vele lehet tárgyalni arról is, miként kell körbefonni az ellenőrt, miként lehet megszédíteni egy kis véletlen ajándékkal: amerikai cigarettával (de eredetivel!), az ivós fajtát francia konyakkal. Egyre azonban nem tud orvosságot és az a becsületes ellenőr. Mert ilyen is van jócskán — sóhajt csak úgy magának K. úr. — Van még trükk, érdekli? — kérdi mosolyogva. — Mondja csak. — SRI gondol, miért nem bakik meg a nagypénzű maszek? — Hallgatom. — Csak a vagyon án fogható meg, ha okos- Mert az ugye látszik. — Így van. — De mégse látszik? — Látszik. — Mondom, hogy nem. Nekem példáid, három házam van. — Lehetetlen. — A nevemen csak egy. A másik a fiamé, a harmadik a bátyám fiáé. Megfoghatatlan vagyok, nekem elhiheti. Ezenkívül nyaraló a Balatonon, az édesanyám nevére építettük. Az építéseket természetesen szigorúan OTP-segítséggel, számlám annyi van, hogy hamarosan egy negyedik házat is fölhúzok- És fizetem szépen a részleteket, becsületesen, mint a maszületett angyal. Mennyi a maga fizetése? — Hagyjuk- Látatlanban a kétszeresét fizetem, ha eljön hozzám üzletkötőnek. Magának jő svádája van, tetszene a nőknek. — Köszönöm, nem. a ----- _ -j.A. _ i--------------------a & OcSscTöcS könnyű, de birkózunk és egyelőre sikerrel. Bizonyos helyeken, nri, akik kis tételekből rendelünk, utolsók vagyunk a sorban, de hát ez ezzel jár. Ügyesnek muszáj lenni. — És ha nem jön be az üzlet? — Akkor folytatom a dolgokat. — Inkább mesélje el az adóhivatalnak. Elköszönök, sürget a citromlé. A lakótelep tövében ott a kis faház és van citromlé. Salgainé, a tulajdonos éppen takarít. — Vakon fogtam bele, úgy lehet mondani — törli meg a homlokát a középkorú asz- szony. — Az ABC-ben dolgoztam, de kikészített' a zsúfoltság, az örökös rohanás. Itt a lakótelepen meg szükség volt egy kisebb üzletre- Minden az OTP-é még nálam — neveti el magát. ö az, aki havonta nyolcezer forinttal törleszti adósságát, még jó egy esztendeig. — Nem sok? — Nagyon sok, de másként nem megy. Meggazdagodni a hat-kilenc százalékos hasznon nem fogok. Viszont nincs rohanás, minden vevőre ráérek, törődhetek vele, szeretem is őket. Fél esztendő alatt megszoktak a telepiek, szükségük van rám. Sok álmatlan éjszakám volt, de már kezdek megnyugodni. A munka nem Barkó Gábor raja* j — Bejön. Vele, mint a többi maszekkal, elégedett a falu, de elégedett a környék is. Hogyan vélekednek a területet ellátó ÁFÉSZ-üzletek vezetői? — Az élelmiszerüket meg^ nyitása óta csökkent a forgalmunk — jelenti ki Kuris Mi- hályné, az ABC vezetője, Sal- gai Ferencné egykori főnöke. — Százötven-kétszázezer forint a kiesés nálunk. — MR tehetne, hiszen az eladók zsebére megy ez a békés „háború”? — Gyakrabban megyünk áruért, bővítjük a választékot, de a szövetkezet segítsége nélkül ez nem megy. — És segít a szövetkezet? Egy ideig nem feleL — Tehetne többet II Hoben maradunk. — A maszekok? — húzza föl szemöldökét Hives János, a ruházati bolt vezetője- — Mindig volt, mindig lesz hiánycikk. Ruhában az egyedit keresik az emberek. Mi tömegcikket árulunk. Gondáné, a kiskereskedő legyártatja az egyedit Ebben ő a jobb itt a piacon. Mi viszont ugyanabból az anyagból fele áron kínálunk árut A vevő dönt, pénztárcája szerint. Az az igazság, hogy én már régóta igyekszem bővíteni a választékot, mert a forgalmat csak így növelhetem. Tavaly, az első negyedévben hatmillió-öt- százötvenötezer forint volt a forgalom, most hatmillió-hat- százötvenkilencezer, tehát százezerrel nőtt. Alijuk hát a versenyt. N incs mese — mondom magamban — az állami és a szövetkezeti szektor fölkötheti az alsóneműt, ha a magánházban levő kisüz- letekkel együtt akar megélni a piacon. Próbálkozniuk kell, kényszeríti őket a szükség- A nagyközségi tanács bárkinek ad árusítási engedélyt, aki a feltételeknek megfelel. Bérleti díj fejében területet kínál, a töhbi a maszek dolga. Aki nem bírja, föladja, aki bírja, az megtalálja a számítását. Ahány bolt a piacon, annyival jobb az ellátás, nagyobb a kínálat. Kurisnénak igaza van, ezzel csak mi járunk jól, a vevők. Többől és többet válogathatunk. Akik segítenek benne, azoknak van mivel tölteniük a napokat. Nem nézik a munkaidőt, mert a vevő kedvéért árunak és rendnek kell lennie. Félnek a betegségtől, hiszen az „beteszi az ajtót” a cégnek. Mindig idejében kell lépniük, mert mondjuk egy jeles névnap elfelejtése tízezer forintokat jelent, illetve nem jelent. Velünk az állam is gazdagodik — jut eszembe Szabó Miklós hangos gondolkodása —, ha tetszik, ha nem, a ' nemzeti vagyon gyarapodik minden maszek üzlettel is. Arról nem beszélve, hogy nem az állami büdzséből költenek rá- Mindezt Vincze Sándorné sportboltja előtt gondolom végig. A kirakatban — ez most talán a legszebb maszeküziet a soron — Arena-fürdőnadrág, Butterfly-tornacipő, Adidns- melegítő, ezerféle horgászholmi, csábító trikók, teniszfölszerelés: cipőtől a homlokpántig. Nem épp olcsó mulatság, de aki ért a sportszerekhez, az tudja: mind megany- nyi világmárka. Rétságon, a maszeksoron! Még egy ideig nézelődöm, aztán benyitok. Megveszem ötszázért azt az Adidas-fürdő- nadrágot, amire a boltnyitás óta fáj a fogam. Hortobágyi Zo’úán