Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-26 / 148. szám
Ifálmán a Kavicsosbél, • meg egy cigányieréis... A fiatalok és a szakszervezet Interjú Dávoti Istvánnéval, a SZOT ifjúsági bizottságának Csaknem másfél millió harminc éven aluli, köztük több mint száznegyvenezer szakmunkástanuló tagja van a szak- szervezeteknek. A fiatalok gondjai — a tanulás, a pályakezdés, a beilleszkedés, a családalapítás — az általános, minden munkavállalóra kiterjedő teendőkön túl, sajátos feladatokat adnak a mozgalomnak. Erről a munkáról beszélgettünk Dávoti Istvánnéval, a SZOT ifjúsági bizottságának elnökével. elnökével Megváltozott az ifjú barátom. De még mennyire megváltozott! Azelőtt, amíg tanítás volt és neki lélekszakadva nyargalnia kellett az iskolába, olyan kérlelő tekintettel nézett a kocsira, hogy nem volt szívem elmenni mellette. Most vágtázik a saját lábán és ragyog az arca. Amikor pedig megállottám mellette hogy beültessem, egy rövid kézlegyintéssel jelezte, nem kíván a kocsiba ülni. Még a lábát is megpaskolta érzékeltetvén, hogy az jól szolgálja őt Kálmán, igaz, így valódi fiú. Borzas a haja, a ruházata sem a szalonba való. Hanem az arca, az ragyog. Szeme pedig, az az éjfekete, villog. Tagad- hatalanul élvezi a szabadságot. Behajolt a kocsiba és tele torokkal kiáltotta: — Minek üljek be, nincs már iskola... , Szóval ilyen fiú lett Kálmán, a Kavicsosból. Korábbi az ismeretségünk, mert láttam őt hol itt, hol ott lődörögni, iskolatáskáját mély undorral cipelni, aztán önfeledten játszani. Hanem egy reggel, azért-e mert a gyakori találkozásunk nyomán titkon méregethette a kocsit, ismerőse lettem és megszólított Ott állt az utcafordulóban, kezében iskolatáskája. Csak éppen cammogott a járművem, amikor felemelte kezét, tekintetében könyörgés és szinte nyöszörgőt t: —• Tessék már felvenni! — Hová mész...? — Ide az iskoláig... Még egy fél kilométerre sincs a Gagarin a saroktól. Csak nem beteg ez a gyerek? Üjra kérlelt, de olyan hangon, hogy nem lehetett nemet mondani. — Ide az iskoláig — ismételte. Befészkelte magát az első ülésre, feltette a mentőövet. Izgett-mozgott az örömtől, talán még vinnyogott is magában. Oda gördültünk az iskola elé, üggyel-bajjal kászálódott volna kifelé. Aztán meggondolta magát az iskolaudvaron már kupacba hangoskodó gyermekekre figyelt és nem mozdult. Majd odakapott a kormányhoz és megnyomta a dudát: — Mit hangoskodsz... Mintha feltöltődött volna az izgalomtól pirosán égett az arca, kitágult a szeme, és újra dudált. — Had lássanak, hogy én is autóval jöttem... Hát meglátták. Elcsendesedett a zaj, mindenki Kálmánt nézte. Na, akkor kényelmesen, minden mozdulatot megfontolva kiszállott a kocsiból és mielőbb becsukta volna az ajtót, hangosan, hogy mindenki hallja, kiáltotta: — Szia, eljössz értem...? Lehetett volna nem elmenni érte? De látszott rajta maga sem hiszi, hogy várom. De beült a kocsiba. Elindultunk és beszélgetünk Kálmánnal. Szépen, kereken fogalmazta meg gondolatait. Azt, hogy ő Ka.vicsosba lakik a nagyanyjával, mert elváltak a szülei. Reggelenként magában bandukol az iskolába és korán ott van, mert öreganyja is dolgozni jár. — Jöjjön el egyszer és nézze meg, ml történik ott... Hét órától kezdve egymást érik a kocsik, szállnak ki a fiúk, lányok és integetnek amíg látják a járművet. Aztán akár a pávák, lépkednek, és néznek lesújtón azokra, akik gyalogosan jönnek. — Azért kéredzkedtem fel a kocsijába, hogy egyszer én is úgy jussak el az iskolába, ahogyan azok. .. Aztán hallgatott és nézett nagy szemeivel, hogy megértem-e őt? Hát innen a mi barátságunk a Kavicsos-beli Kálmánnal. De úgy látom, el- felejtete a jótéteményem, mert már nem akart autózni. Nyargal a saját lábán. De a napokban ismét találkoztunk. Átnéztem felette tudatosan. Vártam, mit mond erre. Oda- somfordált a garázsajtóba, nézett hamisan a szemöldöke alatt. Rendezgette rendezni- való ruháját, zavarát rejtve ezzel és nagyon illedelmesen mondta: — Bácsi, nem »haragszik? Tudja azért nem szálltam be, mert takarékoskodtam az őszre... ' Fordult egyet, csinált egy szabályos cigánykereket, aztán talnra ugrott és várta a hatást. — A SZOT elnöksége a tavasszal tárgyalta meg a szak- szervezeteknek az ifjúság körében végzett tevékenységét, az elmúlt több mint tíz esztendő tapasztalatait. Milyen eredményeket hozott ez az időszak? — A hetvenes években számos olyan szakszervezeti intézkedés született, amely kedvezően befolyásolta a mozgalom sajátos ifjúsági munkáját. Csupán a legfontosabbakat említem meg. A kollektív szerződésék tartalmára vonatkozó irányelvek részletesen kitértek a dolgozó fiatalok érdekeinek érvényesítésére. A bizalmiak -hatáskörének bővítése ugyancsak módot adott a hatékonyabb érdekvédelemre. A • szociálpolitikai tervek jobb lehetőségeket teremtettek az önálló életkezdet, a család- alapítás, a gyermeknevelés gondjainak megoldására. A jogsegélyszolgálat bevezetésével javult a fiatalok tájékoztatása. Kialakult a KISZ- és a szakszervezeti mozgalom közötti munkamegosztás. Különösen jó az együttműködés a megyei szakszervezeti szervek és KISZ-szervezetek között. — Maradjunk a szakmunkástanulóknál. A mozgalom mindig is fokozottan törődött velük. — — Valóban, hiszen ők jelentik az utánpótlást. Nevelésük, munkássá formálásuk sokrétű feladatot jelent. Ma már a pályaválasztásban is igyekszünk segítséget nyújtani. Igen fontosnak tartjuk, hogy a szakmunkástanulók már az iskolában belekóstolnak a mozgalmi munkába. S bár már 1951 óta lehetőség volt arra, hogy a leendő szakmunkások teljes jogú szak- szervezeti tagok legyenek, ennek szervezeti kereteit, jogi feltételeit csak 1979-ben. teremtette meg a SZOT elnökségének határozata. Ma 335 tanulói alapszervezet működik, a diákok szervezettsége 78 százalékos. A tanulók érdeklődését felkeltve szeretnénk mind tartalmasabbá tenni az iskolai szakszervezeti életet. — Milyen módszerekkel? — Nagy gondot kell fordítanunk a tanulók szakszervezeti ismereteinek bővítésére, mert sajnos, nagyon keveset tudnak a mozgalomról. Erre számos módszer kínálkozik. Nem kötelező, tanítás utáni foglalkozásokra gondolok, az ilyesmiktől, érthetően, „fáznak” a gyerekek. Sokkal hatásosabbak a kötetlen beszélgetések, összejövetelek. A vasasszakszervezet és az ÉDOSZ például üdülő szakmunkástanulók közé hívta meg a mozgalom kiemelkedő személyiségeit Egyes megyékben rendszeresen szerveznek vetélkedőket a szakmunkástanuló bizalmiak részvételével. Mindezek ösztönzést adhatnak a diákoknak az aktívabb munkára, arra, hogy gyakorolják Is jogaikat. Más kérdés persze, hogy ehhez elengedhetetlen a pedagógusok támogatása. A főbizalmiak, akik pedagógusok vagy szakoktatók ugyancsak több segítséget kaphatnának. Nemegyszer az ő ügyszeretetükön, aktivitásukon áll vagy bukik az iskolai mozgalmi munka színvonala. — A szakmai felkészítést nyújtó vállalatokról, üzemekről még nem fsett szó... — Fölöttébb nagy szerepük van vagy volna ebben a munkában. Sok helyen azonban nem foglalkoznak kellőképpen a szakmunkástanulók mozgalmi nevelésével. Nem veszik figyelembe például átigazolásukkal egyidőben az iskolában szerzett szakszervezeti tapasztalataikat. Nem fordítanak elég gondot a tanulóként bizalmi funkciót betöltött ifjúmunkások fogadására. Erre pedig már csak azért is szükség volna, mert a fiatal hamarabb bekapcsolódhatna a munkahelyi közösségi életbe, könnyebbé válna számára a beilleszkedés, a pályakezdés nehéz időszaka. — A munkahelyi beilleszkedés hosszú évek óta gond. Mit tesznek a megoldás érdekében a szakszervezetek? — Ma már mind több munkahelyi alapszervezet igényli, hogy a belépő fiatalok előtt a gazdasági vezetők ne csak a bért és a kedvezményeket ismertessék, hanem a perspektívákat, a szakmai és anyagi előbbrejutás lehetőségeit is. A szocialista brigádok mind többet foglalkoznak a közéjük „csöppent” fiatalokkal, nekik is érdekük, hogy az új tag mielőbb közösségre találjon é" szakmailag megállja a helyét. Kimondottan fontos feladat a fiatalok munkabiztonságának a megteremtése. Bár az elmúlt esztendőkben sokat javultak a munkakörülményeik, a munkavédelem feltételei, sajnos még mindig igen sok ifjút, ér munkahelyén baleseti Különösen az első munkahelyeken, az első években. — Anyagi megbecsülésük? — A fiatalok anyagi elismerése ma még' nem differenciált kellőképpen. Az elismerés mértékét a népgazdaság egyes területein nem elsősorban a teljesítményük, hanem egy-egy munkahely anyagi lehetőségei határozzák meg. Gyakori, hogy bármilyen gyorsan felzárkóznak a fiatalok teljesítményében és mH nőségében az idősebb dolgozókhoz, anyagi előbbrejutásuta eléggé vontatott Ez főképp aa alkalmazotti és értelmiségi fiatalok helyzetére jellemző, mivel itt eleve alacsonyabbak a kezdőbérek, és lassúbb a bérnövekedés üteme. A fiatalok jövedelme nem biztosítja az egzisztencia, a család- alapítás, az önálló otthonteremtés nagy gondjainak megoldását. E sarkallatos problémán a szakszervezetek is igyekeznek enyhíteni. Támogatják a reális elképzelések megvalósítását a vállalati anyagi források feltárásánál. Szorgalmazzák az önerős lakásépítésekhez nyújtott anyagi segítség kiszélesítését. Komoly erőfeszítéseket tesznek a gyermekintézményi ellátottság bővítésére, a szociális támogatásra fordítható összegek igazságosabb elosztására. — Az erkölcsi elismerésnek ugyancsak fontos szerepe van a pályakezdés időszakában. — Igen. Ösztönözhet, befcH lyásolhatja a további életút alakulását. Az erkölcsi megbecsülés módjai, a kitünteté-í sek adományozásának lehető-’ ségei ma már rendezettek a különböző vállalati szabályzatokban, s igen sok fiatalnak honorálják ily módon a helytállását, munkáját. A munka-j köri előrehaladás és a vezetővé válás területén már korántsem ilyen megnyugtató a kép. A gazdasági vezetői munkakörökben nem növekedett a fiatalok aránya, s különösen rossz a helyzet a fiatal nők esetében. Az elért eredmények mellett még számtalan megoldandó teendőnk van tehát. A jövőbeni munkánk megtervezésekor figyelembe kell vennünk azt is, hogy változtak gazdasági viszonyaik, hogy felnőtt egy új nemzedék, hogy változtak a fiatalok, és megváltoztak igényeik is. Kende Katalin j Bobál Gyula Az elmúlt év második felében kezdték meg a Nógrád V. szekrénysor gyártását, belföldi piacra a balassagyarmati Ipoly Bútorgyárban. Képünkön a termék végszerelése látható, melyből ez év első felében ezret szállítottak a kcreskedelelem részére — Fotó: Gyurkó — A vonatnak mindig mennie kell Mindennap és — öt nap Stánitz János, a somoskőúj- falusi vasútállomás főnöke nyugodt. Hétfő lévén, a szabad szombat meg a vasárnap után, testileg-szellemileg felfrissülve érkezett hajnalban a „parancsnoki posztra”, s most túl sok teendője sincs, mert manapság csak olyan közepesnek tekinthető a határforgalom. — Higgye el — mondja január elsejétől, mikor a MÁV-nál is bevezették az ötnapos munkahetet, még jobban bírjuk erővel, emberrel, energiával a szerelvények jövés-menését. Állíthatom, azóta kedélyesebbek, odafigyelőb- bek, legalább szellemileg ki- pihentebbek, mint régebben. De hogy fizikai állapotuk jobb-e, arra már nem mernék megesküdni.. • A fiatal, még csak negyvenkét esztendős főnök jól ismeri a vasutasok gondjait-ba- jait. Somoson, vasutasok között cseperedett föl, s tizenkilenc éves sem volt, amikor kocsirendező lett Salgótarján- külsőn. Aztán leérettségizett, vasútitlsztképző Iskolát végzett, volt párttitkár a csomóponton négy éven át, s ma is tagja a tarjáni pártbizottságnak. Tizenöt éves fia van, aki biztos, hogy apja nyomdokaiba lépő másodéves tanulója a Mechwart András nevét viselő szakközépiskolának, dízelmotor-szerelőnek készül. S váltig hangoztatja: mozdonyvezető akar lenni. — Tehát — térek vissza utolsó szavaira —, a többlet szabad idő egyfajta gond is? — Nézze! Nálunk a fegyelmet akármilyen körülmények között meg kell követelni, itt lazítani, csupán egy pillanatra kihagyni sem szabad. Aki testileg-fizikailag elfáradva jön szolgálatba, annak viselni kell a tizenkét óra feladatainak következményeit. Magyarán: fáradtan is frissnek kell lenni! De ez a túlterhelés már az egyén baja. Senki sem kényszeríti, hogy otthon agyondolgoza magát — Szabad idejében. 1981. január elsejéig a Magyar Államvasutak valameny- nyi dolgozója kötelezően 2300 órát dolgozott esztendőnként, amely az új rendelkezések hatására 2190 órára csökkent. Csaknem tíz szolgálattal kevesebbet kell letölteniök, ami a MÁV sajátságos munkabeosztásából fakadóan — a „fordulósoknál” például 12 órás szolgálat után 24 szabad, majd ugyanennyi munkaidő után 48 órán át lehet távol, természetesen a műszakokban benne értendők vasárnapok, ünnepnapok is —, nem egyenlő a minden héten szabad szombattal. A Somoskőújfalui vasútállomáson kilencvenkét embert érintett az új munkarend... A kevesebb itt munkával töltött idő. — Nézze, kérem — mondja Princz József, az ötvenkét éves tolatásvezető —, énnékem igazán sokat jelentett ez a szabadidőtöbblet. Huszonhat éve vagyok már a MÁV-nál, de ilyen jól még nemigen éreztem magam. — Mert? — Mert, hogy otthon többet tudok dolgozni. Tudja, univerzális ember vagyok. Másoktól elloptam a kőműves- meg az ács szakmát, tartok disznókat, nyulakat, meg jól összeszokott csapatommal lejárunk az Alföldre, különböző gazdaságokba. Onnan szerzem be a terményt a jószágoknak, itthon erre már nem keli költeni. — Szóval: a több szabad idő — több otthoni munka? — Így igaz. Hál’ istennek, mondom, mert igazán nagy szükségünk van a pénzre. A vasút nem fizet agyon bennünket. — Mire gyűjtöget? Felnevet a tolatásvezető: — Már vártam eit a kérdést...! Nézze! Két gyermekem van. A nagylányomat eddig ki kellett taníttatni; most végzett Esztergomban, a tanítóképzőn és — augusztus hetedikén lesz az esküvője. Sejtheti, mennyi pénzbe került eddig. A fiam meg tizenhárom éves, úgyhogy továbbra is meg kell fogni a forintokat... Tavaszkor húsz süldőt adtam le és száz nyulat, nemrégiben három hízót, s ha két év múlva nyugdíjba megyek, rátérek a bikatenyésztésre. — Magának hát, csak dologból áll a sok otthoni óra? — Nem. Dehogy. Ha tehetem, levezetve az itteni, munkaközi idegfeszültséget, sokat járom az erdőt és el-elme- gyegetünk, a közeli fürdőkbe; leginkább Bükkszékre. Aztán meg nézem a tévét, leginkább a híradót szeretem, de annak meg az a baja, hogy túl korán kezdik, mikor az állatokat etetem. A harmincöt éves Béréi Nagy Gábor csak egy éve vasutas. Előtte á Volánnál gépkocsivezető, de hogy megjött a kisbaba, a MÁV-nál dolgozó feleségével egyre kevésbé tudták Idejüket egyeztetni. És megszületett a kompromisszum. .. — Kocsirendező vagyok és semmivel nem érzem rosz- szabbul magam, mint az előző munkahelyemen. Sőt, jobban is kijövök, több a szabad időm. — Főként az ötnapos munkahét óta... — Mi itt ezt csupán az óraszámcsökkenésből érezzük, hiszen, tudja, a vonatoknak mindig menniük' kell, lett légyen az vasárnap, karácsony, szilveszter vagy május elseje. — De mégis csak jobb, mint ezelőtt! — Persze! Többet lehetünk együtt a családdal, nem ökoz gondot a gyerekkel való törődés. Tudja, a feleségem, aki itt most kocsiintéző, tisztképző iskolába jár Pestre, s bizony akkor rám hárulnak az otthoni teendők. Meg tudja, egy rendes ház körül mindig akad valamiféle dolog. Most éppen garázst építek, van egy kis kertünk, azzal is lehet foglalatoskodni, úgyhogy nem telik el haszontalanul egyetlen percem sem. Különben olyan magamnak való típus vagyok, nem járok sehová, kocsmát csak kívülről látok, nem dohányzom. Itthon viszont kényelmesen be vagyunk rendezkedve a szórakozásra. Tévé, rádió, magnó,' hangfalak és rengeteg könyv. Nekem ez a kikapcsolódás. És persze, az a két és fél éves kislány... A főnök leteszi piros kar-’ szalagját, éppen a Losoncról beérkező személyvonatot fogadta és rágyújt egy cigarettára. — Jó hordás lesz az idén — mondja, miközben tekintete a szemközti hegyoldal akácosát járja. — Csak nem méhészkedéssel tölti otthoni idejét? — De bizony! Már tizennegyedik éve. Van tizenhat családom, s amellett, hogy egy kis pénzt is hoz a konyhára, ez a foglalatosság aztán teljesen megnyugtatja az idegeimet. A nyitott ajtón át behallani: többen a hétvégén esedékes itthoni munkát beszélik meg egymás között... Karácsony György NÚGRÁD — 1982, június 26., szombat 3
