Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-25 / 147. szám

Kosárlabda Salgó Kupa Válaszol? Hidegkúti Nándor Nagyszerű magyar rajt Csütörtökön délután Salgó­tarjánban. a városi sportcsar­nokban ötödik alkalommal kezdődött el a hagyományos kosárlabda Salgó Kupa. A tor­náira hat szocialista ország küldte el legjobbjait A ren­dezvény jelentőségét növeli, hogy az idén elmarad az IBV, ezért a Salgó Kupa a legjobb alkalom az erőfelmérésre. A nyitómérkőzésen a szov­jet lányok iskolázottan, mind­végig vezetve, magabiztos játékkal, fölényesen verték az NDK válogatottját. Feltűnt, hogy, a kezdő ötösben négy haliéi játékost felvonultató németek nem tudták tartani Tornyikidut. A taskenti kis­lány egymaga, 30 pontot szer­zett. A második találkozó már szorosabban alakult. Szinte mindvégig Csehszlovákia vá­logatottja vezetett, ám a haj­rára „feltámadtak” a bolgá­rok, és csak a jobb koncent­rálás döntött északi szomszé­daink javára. Utolsóként a magyar együt­tes Románia gárdája ellen lé­pett pályára. A tartalékosán felálló magyar lányok az el­ső játékrészben nagy csatát vívtak ellenfelükkel. A máso­dik félidő elején gyorsan el­húztak, s mindvégig megőriz­ték vezetésüket. Eredmények: Szovjetunió— NDK 103—63 (57—33), v.: Kol­ler (csehszlovák), Juhász (ma­gyar) • Szovjetunió: Karelova (6), TORNYIKIDU (30), Vis- nyakova (10), TYERENYINA (10), Cserkaszova (4), cs.: Jev- kova (4), Koncsa (6), Kuznye­eova (4), REJNYIKOVA (16), KAFANOVA (11), Bogomolo­va (2). Edző: Nyina Maximo­va. NDK: Böttger. (7), HÜB­NER (4),- Joszt (10), KRÜGER (17), Jeszke (7), cs.: Dörfer (2), Veschenfelder (6), Wrobinszki (2), Lemmerkirt (8). Edző: In­ge Labsz és Andreasz Krecs- már. Csehszlovákia—Bulgária 61—57 (38—29), v.: Josif (ro­mán), Szabó (magyar). Cseh­szlovákia: Berkova (4), Lata- zová (4), Lednická (5), MÜC- KOVÁ (10), KALUZÁKOVÁ (8), cs.: Surkova (9), Kotiková (13), Nemcovicová (2), Kysil- ková (4), Czmyová (2). Edző: Vondrická Gárba. Bulgária: Alexandrova (-), Kapralova (8), Dimitrova (12), TCHNO- BANOVA (15), Poriazova (2), cs.: Kirilova (2), Velinova (6), "Vaisilova (12), Lazarova (-)• Edző: Iván Lepictner és Or­gián Nikolo v. Magyarország—Románia 65—56 (33—30), v.: Agofanov (szovjet), Maichah (NDK). Magyarország: Nick (4), KRAZNÖCSUBENKÓ (6), Kirr (2), Fück (2), Kraniecz (3), cs.: TALÁN (19), CSENDES (7), Biró (2), Gombos (2), Tóth (-), Hollós (-), Kassay (8). Edző: Liptai I. Románia: Cristea (7), Marina (6), Gera (1), BEDE (21), Marginean (4), es.: Ste­fan (6), Gheorghiu (5), Vasi­le (6), Edző: Fleserin Mihai és Diconescu Bogdana. Szécsényi spartakiád A közelmúltban bonyolítot­ták le Szécsényben a nagy­község spartakiádját, kispá­lyás labdarúgásban. A Szécsé­nyi SE salakos pályáján négy csapat jelent meg, így_ a versenyt körmérkőzéses for­mában rendezték. Eredmények: Skála—Műve­lődési ház ifjúsági klub 1—1; ELZETT—Nagyközségi KISZ 3—2; Skála—KISZ 4—1; EL­ZETT—Ifjúsági klub 2—0; Skála—ELZETT 3—1; KISZ— Ifjúsági klub 2—0. Végeredmény: 1. Skála; 2. ELZETT; 3. Területi KISZ. Az első helyen végzett Ská­la csapata indul a június 26-i szécsényi területi döntőn, melynek győztese szeréz majd jogot a balassagyarmati já­rási spartakiádon való rész­vételre. V. I. Játék, játék, játék... Ahány ember annyi véle­mény... A fociban talán éppen az a legcsodálatosabb, hogy mindenki másként látja a mérkőzéseket, ítéli meg a vi­tatott kérdéseket. Mi ezúttal Hidegkúti Nándort, a hajda­ni „Aranycsapat” középcsa- > tárát kértük, mondja él, mit látott eddig a Mundiálon. — Vannak csapatok,, ame­lyek sokat fejlődtek, s vannak amelyek megtorpantak — kezdte. — Szédületesen nagyot lépett a kicsik mezőnye: Ku- vait, Kamerun, Űj-Zéland és Salvador. Korábban is vbltak meglepetést szerző csapatok, de azoik később el is tűntek a nemzetközi fociporondról. Ügy hiszem, ezekről az együttesek­ről ezután is fogunk hallani. A másik csoportban Olaszor­szágot, a lengyeleket és a cse­heket említeném. Az olaszok például beragadtak Herrera futballjánál, stílusuk fölött jócskán eljárt az idő. kicsit önző és kicsit szertelen még a legnagyobb címhez. — Egyéniségek ? — Ma kevés az igazi tehet­ség. Egy-egy focista egycsa- pásna isten lesz. Maradona például semmivel, sem különb, mint Zico, vagy Socrates, de néki jobb a reklámja. Argen­tína azt mondja, van egy Ma- radonánk, féljetek tőlünk. Ezért emeli az égbe a kétség­telenül tehetséges játékost. Le­het, hogy nosztalgia, de a ré­gi nagyok az igazán nagyok, mint Puskás, Pele, vagy Euse­— Tapasztalatai szerint, merre halad a világ ? Vlisszatér a játék. A csa­tiatok megszállják kapujuk előterét. Ez az emberfogással kombinált területvédés csak nehezen oldható fel, illetve csak játékkal. Játszani, ját­szani és játszani az új jelszó, s ezzel csak gazdagodik a fo­ci és a közönség. A védők sze­repe is gyökeresen átalakult, a szélsőhátvédek vezetik a tá­madások jelentős részét. Így bió többet tudtak. Maradona aatán az a jó bekk, aki sze­relni, beadni, fejelni, lőni, hó­dítani egyaránt tud. — Hogyan értékelné a ma­gyar válogatott játékát? — Salvador ellen sziporká­zott csapatunk. A második meccsen tévedés történt, nem hogy csatár, még középpályás sem volt a pályán. A csak vé­dekező védők pedig manap­ság keveset érnek. A belgákat pedig több góllal le kellett vol­na győzni. Vezetésünk után hiányzott az újabb, megnyug­tató gól. Kisst úgy érzem hi­ba volt lecserélni, az embere azonnal feléledt, kezdte szer­vezni a támadásokat. Ügy- hogy reálisan továbbjuthatott Volna csapatunk. — Mégis kiestünk... — Pedig nem vagyunk gyen­gébbek az európai csapatok legtöbbjénél, önbizalom nél­kül nem megy. „Lehúzzuk” já­tékosainkat, Kisst, Nyilasit, Törőcsiket. A középcsatár pe­dig klasszis, de-látszott rajta a mérkőzéshiány. Ezzel együtt úgy hiszem, minden edző cél­ja a legjobb csapatot pályára küldeni, s abban a jó Törő- csiknék vezető szerepe lehet. — Végezetül tippeljünk! Ki lesz a világbajnok? — Brazillá. Nem nehéz meglátni, hogy övéké a legki- forrottabb együttes. A többi csapat közel egyforma képes­ségű. Ezért nem tudnám meg­mondani, kivel játszanak a döntőben a brazilok... Atlétikai ORV Néhány biztató eredmény Az STC atlétái a napokban Gödöllőn az olimpiai remény­ségek területi versenyén sze­repeltek. Sajnálatos módon a többi nógrádi szakosztály nem küldte el atlétáit A nyári napsütésben, a ki­tűnően előkészített pályán több jó eredmény született A salgótarjániak közül a leg­kiemelkedőbb teljesítményt Szabó Gábor magasugró érte el, másodszor ugrotta át a két métert Helytállt Kiss Zsolt távolugrásban, Petróczki Csa­ba tízpróbában, szabó Móni­ka és Batovszki Katalin gát­futásban, valamint a magas­ugrásban egyéni csúcsot tel­jesítő Blaskó Erzsébet. Eredmények. Férfi 100 m.: 1.. 2. Kiss Zsolt 11,4, ... 5. Leffler Tamás 11.8 mp. 200 m; ... 3. Kiss Zsolt 24.0, Leffler Tamás 25.4 mp. 1500 m: 1. Király Zoltán 4:12.0. Magas: ...2. Szabó Gábor 200 cm (aranyjelvényes szint), 3. Telek Gyula 195 cm. Távol: 1. Kiss Zsolt 653 cm. Hármasugrás: 1. Somoskeőy Szabolcs 13.28 m. Súlylökés: ... 3. Lengyel András 11.92 m. Gerely: ... 2. Szendrődi András 49.62, 3. Kovács Ká­roly 49.40 m. Diszkosz: ... 3. Kovács Ká­roly 41.40, 4. Gyalog Csaba 41.20 m. Tízpróba: ... 2. Petróczki Csaba 5107 pont. Lányok, 100 m: 1. Szeles Erika 13.4 mp. 200 m: 1. Szabó Mónika 26.3, 2. Batovszki Katalin 27.3 mp. 400 m:. 1. Mészáros Mária 65.4 mp. '«'*■'* ' 800 m: 1. Mészáros Mária 2:35.4 mp. 100 gát: 1. szabó Móhika 14,7, 2. Batovszki Katajir 14.9, 3. Blaskó Erzsébet 16.1 mp. Magas: 1. Blaskó Eresébe 161 cm. Távol: ... 2. Batovszki Ka talin 538, 3. Tőzsér Mariann. 507 cm. Súly: ...2. Szabó Bernadet­te 10.94, 3. .Tőzsér Mariann? 10.50 m. Gerely: 1. . Tőzsér Marianna 35.20, 2. Szabó Bernadette 32.40 m. Sikerül-e dobogón végezni? Mérlegen az St. Volán sakkcsapata Dömsödön. az általános iskola egyik tantermében a helyi Dózsa TSZSK sakkcsapata megfosztotta veretlenségétől az St. Volán ta­vasszal kitűnően szerepelt gárdá­ját. A tarjániak ezzel a vereség­gel a 4. helyen zárták a tavaszi küzdelemsórozatot. A nagy kérdés az: sikerül-e visszakerülniük a dobogóra, tudnak-e érmet sze­rezni? Az értékelések után a ta­vaszi végeredmény a következő: 1. Törekvés SE 2. Szegedi VSE 3. BEAC 4. St. Volán 5. Dömsödi Dózsa 0. Szolnoki Mezőgép 7. MÉM 8. Láng Vasas 9. Gyöngyösi ESE 10. Makói Spartacus 11. ÉPGÉP 12. Debreceni Betű 13. Sajószentpéter 14. Selyemkikészítő 7 6 1 - 65,5 7 5 1 1 58,5 7 5 - 2 57, 7 5 1 1 54,5 7 3 2 2 53,5 7 3 1 3 52,5 75-2 48,5 7 2 2 3 47 7322 46,5 72-5 46,5 7-25 42,5 7 1 1 § 42 7 1 - 6 38 7 1 1 5 34 Ml történt Dömsödön? A mini­mális 7,5—6,5-ös vereség kétségte­len balszerencsés körülmények eredménye. Igáz, a találkozón vé­gig a hazaiak vezettek, ám a be­fejezés előtt szinte biztos volt a döntetlent jelentő 7—7. Gál ellen­fele, a végig hátrányosabban álló, olykor már vert helyzetben levő Pásztor azonban olyan szelleme­sen védekezett hogy végül si­került „kikaparnia a gesztenyét”, megmentenie a fél pontot. No, nem mintha ezen az egy partin múlott volna a vereség. Kicsit mintha félkézzel kezelte volna ezt a mérkőzést a hat fordulón át veretlenül szerenlő tarjáni csa­pat. Talán túlságosan is bíztak a győzelemben, s elfelejtették, hogy a dömsödi csapatban egy sereg fiatal mesterjelölt, a szomszédból, a fővárosból igazolt „légiósok” al­kotják a csapat gerincét. Rutinos, ismert játékosokról van szó, akik­nek nem adhatott három ember előnyt az St. Volán. A csapat há­rom kulcsembere Frink, Váradi és Istvanovszki nem'tudott jelen len­ni Dömsödön, s ez az első szá­mú magyarázata a vereségnek. Miért foglalkozunk részletesebben a találkozóval? Azért, mert ez a vereség fájdalmasan érintette a csapatot, amely soha még a 23 éves OB II-es szereplés során ilyen kitűnő rajtot nem vett. Győzelem az újonc Makó ellen (8—6), és a másik Csongrád me­gyei csapat, a régi rivális SZVSE is kétvállra került (7,5—6,5), ami­kor a 3. fordulóban a tavaly még OB I-ben játszó Törekvés ottho­nában harcolt ki 7—7-es döntetlent az St. Volán. (Ez eddig egyetlen csapatnak sem sikerült. A fővá­rosi gárda több mint 9 pontos át­laggal szerepelt tavasszal.) Ez a döntetlen dobogós reményekre adott okot. Üjabb győzelem a Szolnok ellen (8—6), majd a baj­nokság másik újonca került „ke­rekek alá”, Sajószentpéteren csak szerencsével úszta meg a hazai csapat a két számjegyű vereséget. (9,5—4,5). Ezután 8—6-ra kikapott Salgótarjánban a nemrégiben még OB I-ben játszó BEAC, s ez a találkozó is növelte a tarjániak önbizalmát a Dömsöd elleni mér­kőzés előtt, Ha ehhez hozzávesz- szük, hogy akár 10—4 is lehetett volna az eredmény, akkor rög­tön kiderül, az idén tavasszal is kísértett a régi betegség,, több ta­lálkozón 1,5—2 pontot „elhullaj- tott”, kiengedett a csapat. Kis szerencsével tehát meg lenne a 8 pontos mérkőzésenkénti átlag, ám így sincs baj, s a címben feltett kérdőmondatra igen lehet a vá­lasz. Miért? A 6. helyezett Szolnoki Mezőgép csapatával bezáróan va­lamennyi ellenlábasával megmér­kőzött már az St. Volán. Az őszi hat találkozón bárom középcsa­pat és bárom vert helyzetben le­vő egvüttes lesz a tarjániak ellen­fele. Itt a lehetőség, £m, hogy ez­zel élni tudjon az együttes és harcban lehessen az éremért, több dolog szükségeltetik. Először is a tavasszal kialakult csapategység megtartása, másodszor, hogy a kulcsemberek mellett azok a játé­kosok, akiknek nem ment a já­ték, legalább az 50 százalékos tel­jesítmény felé közelítsenek. Nem mindegy az sem, hogyan használ­ják ki a szünetet az St. Volán sakkozói. A különböző tornák, egyéni versenyek, köztük a Salgó ’ 82. vegyesmesterverseny. jó lehe­tőséget kínálnak a formábantar- táshoz. Nem elbizakodva, a játsz­mák kijátszásával az OB il-es szereplés során ebben az esztendő­ben másodszor is sikerülhet az éremszerzés a tarjáni sokkozók- nak. A jó csapateredmények mögött egész sereg kitűnő egyéni teljesít­mény sorakozik. Kezdjük a ve­retlenekkel. Egyed András a fia­tal megyebajnok, ifjúsági táblás 6 Játszmából 5,5 pontot, a csapat másik reménysége, az ugyancsak ifjúsági korú Istvanovszki Kálmán 5 pontot szerzett. Amikor nem játszottak, akkor az OB II-ben debütáló Patai József remekelt, 2 játszmából 1,5 póttal. Klepej Jó­zsef újbóli csatársorba állása n$gy nyereség, ő is veretlen, 7-ből 4.5 pontot gyűjtött. Gallai János is elemében van, egy balszerencsés vereség sem zavarta abban, bogy 7 játszmából szerzett 5 pontjával a kulcsemberek között legyen. Az első táblán az idén is állja a sa­rat Tóth László. Remek 3-as nye­rősorozattal fejezte be a tavaszt, s így 7-ből 4.5 pontja van. Említ­sük meg Gál Gábor 7'3,5, Szabó Ervin 7/4, és Tóth Pál szakosz-: tályvezető 7/4-ps ió teljesítménvét is. Segítséget jelentett Frink Fo­4 döntetlenie is a második táblán. A többiek a kissé mér­sékeltebb eredménv ellenére is igvekeztek. s ősszel minden bi­zonnyal javítanak. Szokács László Czemiatynski Egy lengyel bevándorló szénbányász 21 évei fia segí­tette hozzá Belgiumot ahhoz, hogy az ország eddigi VB-tör- ténetének legnagyobb sikerét érje el a középdöntőbe jutás­sal. ,, . _____ A ! exandre Czemiatynski, aki éppen egy évvel ezelőtt írt alá profiszerződését az FC Antwerpen csapatához, a Ma­gyarország—Belgium találkozó 76. percében érte el a min­dent jelentő találatot — Bár a játékidő nagy ré­szében vesztésre álltunk, egy pillanatig sem gondoltam, hogy kikaphatunk — mondta Czemiatynski a mérkőzés után. — Szerencsénkre nem volt óra a stadionban, így nem nyomasztott az idő múlása, hiszen nem tudtam hány perc van még hátra. Amikor Ceu- lemans a jobb szélről kapu elé lőtte a labdát, rákiáltottam Vandenberghre, hogy; „Hagyd”, csatártársam moz­dulata megzavarta a magyar védőket, így akadálytalanul lőhettem kapura. Nem talál­tam el elég erősen á labdát, de talán épp ez tévesztette meg Mészárost, és a keze alatt a jobb sarokban kötött ki. Belgium 6. alkalommal ve­rek ed te be magát a VB-döntő- be, de korábban egyszer sem jutottak túl az első fordulón. Eddigi mérlegük egy győze­lem, egy döntetlen és hét ve­reség volt. A Czemiatynski család tör­ténete nem szűkölködik az ese­ményekben. A játékos szülei a háború alatt náci koncent­rációs táborba kerültek és sza­badulásuk után Belgiumban találkoztak. Az édesapa a charleroi-i szénbányában tü­dőbajt kapott és már nyug­díjas, többnyire betegágyát nyomja. A kis Alexandre a meddőhányók között találko­zott először a labdával és 16 éves korában már olyan in­tenzíven futballozott, hogy a nagy megerőltetés miatt mind­két Achilles-inát meg kellett operálni. Azóta teljesen egész­séges. A 185 cm magas, 75 kiló súlyú nyurga csatár elő­ször a helyi Charleroi-í SC, majd tavaly óta az FC Ant­werpen színeiben szerepel pro­fiként. A VB-sélejtezők során került be a válogatottba és Franciaország ellen mindjárt létfontosságú gólt lőtt. Egye­lőre boldogan játszik Belgi­umban, de később szeretne egy nagynevű spanyol, vagy olasz klubhoz szerződni, ugyanis a melegebb éghajlatot kedveli. V B - m o-r z s a Lehet, hogy Madrid VB- mérkőzés nélkül marad... Mi­vel a spanyol főváros stadion­jainak alkalmazottjai sztrájk­kal fenyegetőznek, a FIFA mérlegeli annak ‘ lehetőségét, hogy a középdöntő Madridba kijelölt mérkőzéseit Malagá­ban, Valenciában és La Co- runában rendezzék. A szovjet Anatolij Karpov, a sakkvilágbajnoki cím védő­je a szervező bizottság meg­hívására csütörtökön megér­kezett a spanyol fővárosba. Üjabb három mérkőzést követően elvégzett dopping- vizsgálat negatív eredményt hozott, így a Belgium—Ma­gyarország találkozóé is. Bilbaóban az angolok szál­lásán változatlanul a betegszo­ba lakója Kevin Keegan és Trevor Brooking. A csehszlo­vákok elleni mérkőzés előtt Robson, az angolok egyik erős­sége meglátogatta két társát és barátságosan teázgattak. Néhány órával később Robson is megsérült, ő is a betegszo­ba lakpja lett. A Chile—Algéria mérkőzés előtt egy újságíró megkérdez­te Santibanezt, a dél-amerika­iak edzőjét: Igaz-e, hogy egy gazdag algériai meg akarta vesztegetni csapatát? Senor Santibanez erre úgy válaszolt, ő csupán annyit hallott, hogy egy nagy osztrák cég képvi­selője kereste meg őket és prémiumot ígért arra az eset­re, ha legyőzik Algériát. Az Argentína—Salvador (2—0) összecsapást követően a salvadori kapitány a követ­kezőket mondta: — Nekünk defenzíven kellett játszanunk, mert utolsó mérkőzésünkön nem akartunk mégegyszer úgy felsülni, mint a magya­rok elleni 10 gólos vereség­nél. Célunk eléréséhez a védekezés jelentette az egyet­len lehetőséget. Ami a 11-est illeti, az egyszerűen egy jó vicc volt. Nemcsak mi, hanem az argentinok is sportszerűt­lenül játszottak. A kuvaiti labdarúgó-szövet­ség elnöke, Al-Sabah telex­levelet küldött a FIFA-nak, s ebben elnézést kér a Francia- ország elleni mérkőzésen tör­téntekért. Elismeri, hogy jo­gos a FIFA büntetése. Bár a chileiek csütörtökig nem szereztek pontot, a csa­pat legjobbjai iránt mégis nagy érdeklődés nyilvánul meg a játékosügynökök részé­ről. Yanez, Dudo, Bonvallet és Neira már tárgyalásokat is folytatott neves európai klu­bok képviselőivel­Luis Santibanez szövetségi kapitány nem kis öngúnnyal így kommentálta az esemé­nyeket: — Csapatunk eddigi leg­szebb eredménye az, hogy né­hány játékosunkra fölfigyel­tek a „fejvadászok”... Doualaban, a kameruni fő­városban természetesen min­denki a rádiókészülékek mel­lett foglalt helyet a szerdai Oloszország—Kamerun mérkő­zés idején, és bár a szurko­lók szomorúan vették tudomá­sul csapatuk kiesését, azért a veretlenség megőrzése nem kis büszkeséggel töltötte el őket A rádió kommentátora is ezeket mondta: „A világ- bajnokságok történetében a kameruni az első afrikai vá­logatott, amelyik vereség nél­kül jutott a kiesés sorsára”. Az I. csoport végeredménye: 1. Lengyelország 3 12-5-14 2. Olaszország 3 - 3 - 2-2 3 3. Kamerun 3 - 3 - 1-1 S 4. Peru 3-212-42 A III. csoport végeredménye: 1. Belgium 3 2 1-3-15 2. Argentina 3 2-16-24 3. Magyarország 3 111 12-6 3 4. Salvador 3 - - 3 1-13 ­A VI. csoport végeredménye: 1. Brazília 3 3 - - 10- 2 6 2. Szovjetunió 3 1116-43 3. Skócia 3 1118-83 4. Cj-Zéland 3 - - 3 2-12 ­Minden csoportból az első két csapat jutott tovább, Olaszország és Kamerun között a több rúgott gól döntött az európai együttes javára. A világbajnokság eredményei: II. csoport: Algéria—Chile 3—2 (3—0) IV. csoport: Franciaország—Csehszlovákia 1—1 (0—0).

Next

/
Oldalképek
Tartalom