Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)

1982-06-20 / 143. szám

Már csendesek a nappalok Megkésett találkozó — Későn jött, tudja-e? — ■éz rám Kisterenyén Szom­széd József, s hogy csodálko­zó tekintetemet látja, megma­gyarázza szavait. — Tudja, valamikor hajdanán június első vasárnapján tartották a traktorosnapot. Nekünk is megvolt a külön ünnepünk, úgy, miként 1 bányászoknak, a vasutasoknak, az építőknek és nem tudom még kiknek. Csak hát, ahogy telt-múlt az idő, elfeledkezett róla min­denki, pedig annyi traktoros van most Magyarországon, mint az ötvenes években. Tud maga arról, hogy külön isko­lákat szerveztek női traktoro­sok kiképzésére? És tudja, hogy sokan közülük az erő­sebb nemet meghazudtoló eré­nyekkel és — teljesítmények­kel rendelkeztek? Máig is ál­lítom, hogy a legjobb munká­sok közülük kerültek ki. Csak hát aztán kiderítették: a zö- työgő traktorosmunka nem ép­pen nőnek való. Pedig most már a nyeregbe ülhetnének, mert ezeken a mostani, kor­szerű gépeken semmivel sem lenne nehezebb a helyzetük, mint mondjuk egy általam nem is olyan régen, valame­lyik üzemben látott esztergá­lyosnőnek- . • Beletúr ősz hajába az öreg, aztán zsebkendőt vesz elő, s törli izzadó homlokát. — Nehezen bírom már az időjárás gyors változásait — mondja csak úgy, magának. — Két szívinfarktusom is volt, aztán meg itt a lábaimoan, már nagyon zavarnak az ér­szűkületek. Most hatvanéves vagyok, s két esztendővel ez­előtt éppen ezen okok kény­szerítettek nyugdíjba. Szomszéd József — azt mondják róla ismerősei, nem élcelődve —, nagy ember volt Nógrád megyében: 1949. ápri­lis elsejétől húsz éven át volt a gépállomások megyei igazgatója. — Az élelmiszer-ellátás ja­vítására, a mezőgazdasági munka hatékonyságának növe­lésére itt nálunk is létre­hoztunk kilenc gépállomást — emlékezik. — Egyet egyet percelen. Erdőkürtön, Érsek- vadkerten, Karancskesziben, Kisterenyén, Mohorán, Fász­BűzSs ügy Lndónyhalásziban A felelős ismeretlen! tón, Szécsényben és Tolmá­cson. Sikerült viszonylag erős gépparkot beszereznünk on­nan, ahonnan tudtunk, vagy amit nékünk juttattak. Kör- möstraktor, Zetor—25-ös tí­pus, vagy az amerikai Ford- son és Cornick. De hát ak­kor nem gondolhattunk még a tipizálásra. A lé­nyeg az volt, hogy a lovas ekék mellett mennél nagyobb terü­letet szántsunk fel, vessünk be. n Jófajta vörös borral kínál az öreg, s miközben aprókat kor­tyolgatunk, hosszan eltűnődik- Kis ideig nem zavarom, s csak aztán kérdem: — Mondja! Hogyanlett me­gyei gépállomás-igazgató? — ... Hosszú a sora annak, de elmondom röviden... Az acélgyárban voltam géplaka­tos, amikor egy napon behí­vott magához a megyei párt- bizottság akkori káderosz- tály-vezetője, ha jól emlék­szem a nevére, Toldi József volt, s elbeszélgetett velem. Mindenről: gazdasági, politikai kérdésekről, szakmai dolgok­ról. Nem sokkal ezután behív­tak Jászfelsőszentgyörgyre, ahol olyasféle mezőgazdasági szakkáderképző működött. So­kat tanultunk, s lévén, a szak­ma nem volt ismeretlen előt­tem, főgépész lettem- Aztán az egyik napon felkerestek a megyétől és visszahoztak Nógrádba a gépállomások mű­szaki vezetőjének. Néhány hó­nap múlva igazgató lettem. — Milyenek voltak azok a régi idők? — Kemények, szívósak. Hogy némiképp érzékeltethes­sem, elmondom: sok helyen volt úgy, hogy a traktorosok­nak a kiváló munkáért kitün­tetés helyett egy-egy pár ci­pőt, vagy bakancsot adtunk jutalmul. Mert a lényeg a munka volt, akkor s most is. És ebben nem volt hiányunk. Szűkös gépállományunkkal olyan eredményeket értünk el, hogy elismerések, dicsérő sza­vak sorát kaptuk. Elhiszi, ez jobban serkentette, lelkesítet­te még több munkára az em­bereket, mintha adtak volna nekik ötszáz forint jutalmat...? — Ám — szólok közbe —, gondolom, voltak nehéz nap­jai a húsz esztendő alatt. — Persze- Természetesen. Különösképp a hatvanas években, mikor központi uta­sításra kezdett befellegzeni a gépállomásoknak, s lettek elébb gépjavító-állomások, majd a megalakult MEZÖ- GÉP-Tröszthöz tartoztak, az­tán „bekebelezte” őket előbb Szolnok megye, aztán meg az ÉLGÉP- Amikor megszűnt a gépállomások megyei igazga­tósága én is Pásztón lettem az ottani MEZŐGÉP igazga­tója, s nyugdíjba is onnan mentem. — Hogyan emlékszik most vissza két unoka nagyapja­ként dolgos pártos éveire? — Tudja, az emlékek az idők múltával megszépülnek. Haragosokat nem tartok szá­mon, viszont a sok-sok igaz, hű barátra büszke vagyok. Akik a bajban sem hagytak cserben, s ma is emlékeznek arra, hogy volt egyszer egy ember, akit úgy hívtak, hogy Szomszéd Jfózsef, s akiről tud­ták, hogy a megyei gépállomá­sok igazgatója volt, s akiről még most, pásztói, viszonyla­gos magányomban is tudhat­ják: ha tudok, mindenképp segítek rajtuk. Tekintete, látom, elhomá­lyosul, s mintha ott sem len­nék, jár föl, s alá az évszá­zados tölgy alatt... Karácsony György Mindketten jól járnak Mármint a két vállalat, az ELZETT szócsé­nyi gyáregysége és a Budapesti Épület-, Fa-, és Asztalosipari Vállalat. A két gazdasági egység között egy éve jött létre kapcsolat. A szécsényiek évente mintegy 200 ezer rúd­zárat szállítanak a lágymányosiak gyártotta szekrényekbe, amelyeket a házgyári lakások­ba építenek be. Az ELZETT szécsényi üze­mében készített rúdzár az eddigivel szemben felületkezelt, tetszetősebb kiviteliben készül. Mivel a zárak rúdja nikkelbevonatot kap, ezért az ÉPFA-<nak nem szükséges a szekré­nyekbe beszerelni a rúd zárat eltakaró mű­anyag fedőlécet Így jelentős bérmunkát ta­karíthatnak meg. Kom titkolt siker A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár­ban esztendők óta sikeres tevékenységet fej­tenek ki a megyeszékhelyi TIT szakemberei. Ez idáig nyolcvajnhét előadást tartottak, me­lyeket csaknem két és fél ezren hallgattak végig. Nagy sikerük volt a munkajoggal, munkavédelemmel^ az ifjúság nevelésével, a vállalat, a város és a megye fejlődésével kap­csolatos témáknak; a nődolgozók körében az egészségügyi, családjogi ismeretek voltak a legnépszerűbbek. A vállalat a TIT-progra- mok lebonyolítására az eddigieknél lényege­sen jobb körülményeket biztosít, s ez tovább növelheti az érdeklődőik számát. A tanulságos történet sze­replői : a megyei tanács egész­ségügyi osztálya és a ludány- halászi szociális otthon, mint beruházók, a ludányhalászi KLIMAVILL, mint kivitele­ző, a Nógiráid megyei Beruhá­zási Vállalat, minit lebonyolí­tó, továbbá a tervező, a me­gyei tanács tervosztálya és a balassagyarmati járási párt­bizottság. MÁSFÉL ÉVVEL MŰSZAKI ÁTADÁS UTÁN A ludányhalászd szociális otthon nem tartozik a legkor­szerűbb egészségügyi létesít­mények közé. Egy volt kas­télyban kaptak helyet a gon­dozottak. Körülményeik javí­tása érdekében született egye­bek között a döntés az új szennyvíztisztító rendszer épí­téséről. A körülbelül hatmil­lió forint értékű beruházás el­készült, a műszaki átadásra 1980 decemberében került sor. Azóta másfél esztendő telt el, de a mai napig nem kapták meg az ügy végén pontot je­lentő vízjogi engedélyt. Egyre gyűltek a jegyzőkönyvek, fi­gyelmeztetések, át-, le- és fel­iratok. A szociális otthon veze­tői végül a járási pártbizott­ság segítségét kérték. A párt­bizottság június 14-ére a helyszínre hívta egybe az ér­dekelteket. — Azzal a céllal, hogy tisz­tán lássuk; mik még a továb­bi teendők, hiszen a pénz el­fogyott, s közben újabb fel­adatok jelentkeztek, — kezd­te Valkár Béla, a pártbizott­ság csoportvezetője. Azt sem titkolta: szándékuk­ban állt a tapasztalatok ösz- szegzése is. Hogy akire tarto­zik, okulhasson belőle! — Újabb jegyzőkönyvek szü­lettek, a kivitelezőt kötelez­tük a szennyvíztisztító rend­szer tükrözésére, mosatására, hogy kiderítsük, a működését kivitelező hiba gátolja-e. Köz­ben isimét mérték a tisztítás hatásfokát, az eredmények megnyugtatóak, nincs akadá­lya az üzemeltetési engedély kiadásának — tájékoztatta a szakembereket Romhányi Fló­rián, a NQMBER mélyépíté­si osztályvezetője. Ezzel az ügy te ks zárulhat­na. Aligha érdektelen azon­ban néhány korábbi részletét felidézni. nem futotta műszeres vizsgá­latra, vagy kutatóárkok ásá­sára és átemelő aknára sem gondoltak. — Csónakot akartak vetet­ni velünk, hogy a telep keze­lője azzal közlekedjen, mert olykor nyolcvancentis a víz a környékén! — jegyzi meg Ber­ták Sándorné, a szociális ott­hon igazgatója. — A beruházók feladata, hogy az összes tényezőt fel­tárják, az információkat meg­adják a tervezőnek. Mielőtt elindultam volna, felhívtam a megyei egészségügyi osztályt a létszám pontosítása végett. A tervező 1977-ben 360 főt kapott meg. Ma 330 gondozott és 125 alkalmazott van az ott­honban — veti fel Romhányi Flórián. — Nem 125. hanem 131! — szól közbe Bertó'k.né. E számok azért jelentősek, mert ennek függvénye, hogy mekkora kapacitásra tervez­zék a szennyvíztisztító-telepet. Mint kiderül még az egészség- ügyi osztály adatai sem pon­tosak. S mi lesz akkor, ha a VI. ötéves tervre előreirány- zatt új pavilon is elkészül a szociális otthonban? Gyorsan számolnak. Határozottan sen­ki sem állítja, de bizonyos, hogy az elkészült szennyvíz- rendszer néhány év múlva szűk lesz! Lehet kezdeni elöl­ről? — A beruházó az egészség­ügyi osztály! Mi, úgy érezzük, minden segítséget megadtunk. Ami ide kellett, a megyei tes­tületen keresztül idejében biztosítottuk, Az biztos, lehe­tett volna gyorsabb az egész. Az előkészítés során kellett volna gondosabban eljárni! Most például azt is el kell dönteni, szükséges-e a rend­szer bővítése — magyarázza Viszoczky Ernő, a megyei ta­nács tervosztályának csoport­vezetője. — Szerintem nem! — mond­ja Bertókné. — Biztos, hogy szükséges — erősködik a csoportvezető. — Messzebbre kell látni! Kinek? Előkészítés, előrelátás? Új­ra szóiba kerül majd, ha elké­szül az új pavilon... hon vezetői, mert az építési napló bejegyzéseit követően hét-tíz nap is eltelt, amíg in­tézkedtek. — Vállalatunk évente 680— 700 millió forint értékű beru­házást bonyolít le. s ebből a mélyépítés 280 millió. Minder­re öten vagyunk. Tervezők­kel, beruházókkal, hatóságok­kal birkózunk — mondja er­re Romhányi Flórián. — Most is 181 beruházóval kell tár­gyalnunk. .. ŰT HELYETT CSÓNAK? Debreceni tervezők készítet­ték a kivitelezéshez a doku­mentációt. Építés közben ki­derült, hogy a meglevő szenny­vízvezeték feltérképezése pon­tatlan. A költségekből már Ami fontosabb a pénznél G azdasági vezetők beszámOlóiiban vissza-visszatérő pa­nasz —, vagy vélt mentség a bajokra — a munka­erőhiány. „Nem tehetünk róla — tárják szét ilyen­kor a karjukat a mentegetőzőik —, ha egyszer nincs elég munkásunk, 'mérnökünk. Hiába ígérünk és fizetünk magas béreket, sorra hagynak itt bennünket legjobb szakembe­reink”. Szó, ami szó, a munkaerőnek az a természete, hogy oda áramlik, ahol többet f izetnek. De néha akikor is odébb áll, ha másutt sem fizetnek neki többet. Amióta népgazdaságunk az intenzív fejlődés nehezebb útját járja, s a vállalatok kezdték szembetalálni magukat a krónikus munkaerőhiánnyal a munkáskezekért folyó verseny­ben, igen látványos módon változtak a munkakörülmények. Csakhogy ma önmagukban ezek sem bírnak kellő vonz­erővel. Van valami kevésbé kézzelfogható, ami mindjárt a kereseti lehetőségek után, sőt, gyakorta azokat megelőzve esik a latba: a jó munkahelyi légkör. Érthető, hiszen a munkaerő nem egyszerűen termelési tényező, hanem érző és gondolkodó, eleven hús-vér ember, idejének javát munkával, munkahelyen tölti el, s egyálta­lán nem mindegy számára, hogy hogyan érzi ott magát. Nem lehet teljes értékű annak az embernek az élete, aki a munkát csak szükséges rossznak érzi, csak eszköznek, amely- lyel megválthatja jogát és lehetőségeit a szórakozáshoz éi pihenéshez. S ami fontosabb: nem lehet teljes értékű az em­ber munkája, ha ott, ahol azt végzi, szükségtelenül rossz vi­szonyok nyomasztják, dühítik, idegesítik, töltik el szoron­gással, vagy keserűséggel, sértik igazságérzetét, vagy em­beri méltóságát. Ha bárkit megkérdezünk, hogy miért szereti a munka­helyét, vagy épp ellenkezőleg, miért akar elmenni on,pan. nogy a munka kedvére való vagy nem, elsőként többnyire a munkahelyi vezetőjét minősíti. „Megbecsülnek, jól ki tudok jönni a főnökömmel” — hangzik a válasz. Vagy épp ellen­kezőleg: „Kibírhatatlan ember, nem tudok megmaradni mel­lette”. A vezetői stílusnak pénzben ugyan alig kifejezhető, mégis vitathatatlan gazdasági értéke van. A dolgozók elvár­ják, de meg is becsülik közvetlen vezetőjükben a szakmai és politikai tudást, a szervezőképességet, a határozottságot, a jó emberismeretet. Ne higgyük, hogy a „liberális”, a min­dent elnéző, a mindenkinek kedvezni igyekvő, vagy épp népszerűséghajhászó vezetőt szeretik. A tehetetlen, határo­zatlan, intézkedni képtelen főnöknek épp úgy nincs tekinté­lye, mint amennyire meg tudja mérgezni a légkört maga körül egy-egy igazságtalan, a kritikát nem tűrő, vagy meg­torló, a hízelgőkre támaszkodó helyi kiskirály. Az egyszemé­lyi felelősség megkövetelte erély, valamint a társadalmi ren­dünk szelleméből fakadó és a dolgozóikat értelmes cselek­vésre mozgósítani egyedül képes demokratizmus: ez a kor­szerű vezetési stílusnak két legfőbb, nem ellentétes, hanem egymást feltételező alappillére. A rossz munkahelyi légkör okaként nagyon gyakran a munkahelyükön tapasztalható szervezetlenséget jelölik meg az emberek. Ha nincs anyag, eszköz, alkatrész, ha nincs megrendelés, ha késnek a szállítások, ha rossz a kooperá­ció, ha nem illeszkednek pontosan a tevékenységi körök, ha értelmetlen és felesleges munkával telik az idő, s ha aztán a semmittevést kapkodással, rohammunkával kell pótolni, nos, mindez valóiban lelket-idegeket roncsoló feszültséget okoz. Világossá és rendezetté tenni ezeket a viszonyokat, ma­gas színvonalra emelni a munka- és üzemszervezést: az egész­séges munkahelyi közérzetnek ez is az egyik fontos kom­ponense. Végül attól is függ, hogy milyen a kollektíva. A közös­ség egyénekből áll; az ember nemcsak szenvedő alanya le­het a rossz munkahelyi közösségnek, hanem oka, forrása is. És megfordítva: ha jó a légkör, akkor annak megteremtője a közösség minden tagja. S enki sem kívánhatja, hogy vattába csomagolják min­den munkahelyi kellemetlenség és bosszúság ellen védve. Van egy természetes mértéke a munkahely „szociológiai ártalmainak”, amelyet el kell és el lehet visel­ni. Ám mértéket tartani valamennyiünk érdeke és köteles­sége is. Koncz István MŰVEZETŐ KELLENE... — Négy kivitelező vállalat­tal, ráadásul beteg gondozot­takkal együtt élni nem leány­álom. A munkások'jól érezték magukat nálunk. Beköltöztek télre. Melegen voltak, ételt kaptak, a többit már nem is említem. Az is tanulság, hogy az építkezés idején művezető kellene, aki mindig a helyszí­nen tartózkodik, idejében ké­pes intézkedni — így Bertók Sándorné. — A műszaki átadás után a hiánypótlást, a pótmunkákat elvégeztük. Még 1981 júniusá­ban is hét tételt rendeltek el. Egy ilyen rendszer nem egy­két nap alatt üzemel be. Vál­lalatunk is követett el hibá­kat, a megoldások hosszadal- masan születtek. Azonban le­hetőségeink határán belül igyekeztünk, de hát voltak más feladataink is — kér szót Niedermüller Miklós, a KLI­MA VILL igazgatója. Hegedűs Ferenc építésve­zető is egyetért vele: — Az üzemelést gátló hibá­kat tavaly júniusra kijavítot­tuk. Hogy mik okozták? Idő­járás, vagy mert a folyásfe­neket rosszul képeztük ki, már mindegy. Az alapterv volt hi­bás, sok helyen nem egyeztek a szintek. Aztán belekerültek a rendszerbe idegen anyagok, például egy kabát, ami önma­gában is dugulást okoz... Gondot jelentett, hogy a szociális otthon parkja termé­szetvédelmi terület. A mun­kák azonnali leállítására is érkezett levél ar természetvé­delmi hatóságtól, mert ritka és értékes fák gyökérzetét sér­tették volna. — Ki is pusztultak azok! — legyint Bertókné. Az átemelő szivattyú számításához ők adták oda egyetlen tehergép­kocsijukat. Amiatt is joggal bosszankodtak a szociális ott­ELŰSZIK TIZEN HÁROMMILLIÓ? Azzal, hogy a vízjogi enge­dély a közeljövőben várható, a kedélyek lecsillapodtak. A szociális otthon vezetőinek gondjai azonban nem mérsék­lődtek. A beruházás szó hal­latán a hideg borsózik a há­tukon. — Ígéretet kaptunk rá, hogy a pavilon kivitelezéséhez még az idén hozzálát a szécsényi ÉPSZÖV. Nemrégiben beszél­tünk az igazgatóval. Azt mond­ta: semmiesetre sem kezde­nek hozzá! — kesereg Bertók Sándorné. — Márpedig a terveink sze­rint itt ti zen hárommillió fo­rint értékű munkát az idén el kell végezni, mert ellenkező esetben meglehet, a pénz él- vész — feleli Viszoczky Ernő. — Ki tud nekünk garanci­át adni arra, hogy az idén hozzákezdenek? Nekem az az érzésem, hogy a beruházás egyedül nekünk fontos! —fa­kad ki Végh Gáborné, a szo­ciális otthon gazdasági veze­tője. — Mi elvárjuk a szécsényi ÉPSZÖV-től, hogy hozzáfogjon az építkezésnek! — próbálja megnyugtatni őt Viszoczky Er­nő. — Hadd említsem: amikor elkezdtünk érdeklődni a szennyvíztisztító ügyében, hir­telen felgyorsultak az esemé­nyek. Az a tanulságunk, hogy „idegesebbeknek” kell len­nünk minden beruházásnál. Mert készülhetnek iratok, me­hetnek levelek, a legfontosabb, hogy mindenki tisztességesen végezze a maga dolgát — fog­lalja össze az elhangzottakat Valkár Béla. — Van-e még valakinek kérdése? Nincs, csak az újságírónak: — Apró dolog, ki azért a fe­lelős, hogy műszaki átadás után másfél évvel itt ülünk? — Ezt a kérdést így nem le­het feltenni. Sokkal bonyolul­tabb ez annál! — hangzik az egyöntetű válasz. BERUHÁZÁSBÓL ELÉGTELEN A kép a szokásos: felelőssé­get a lebonyolító, tervező, ki­vitelező, beruházó nem érez. Egy bizonyos, az asztalnál ülő érdekeltek, s akik távol ma­radtak, ellenőrző könyvecské­jükbe beróhatják a beruházá­si tantárgyhoz az elégtelent! Mert a beruházó dolga, hogy pontosan és idejében gondos­kodjon feltételekről, szolgál­tasson megbízható adatokat. A lebonyolítóé, hogy lebonyo­lítson, gyorsan és operatívan. (Kit érdekel a ludányihalászi szociális otthoniban, hogy emel­lett még hónnyal tárgyalnak?) A kivitelező feladata a gondo- sar végzett építés. (Ki kíván­csi arra, hány egyéb munka­helyeken dolgoznak még?> A beruházási betegségek lépten-nyomon mutatkoznak, s akik „szenvednek” benne, ter­mészetesnek veszik, könnyen viselik. Mert megszokták, meg­szokhatták. így aztán marad minden a régiben, „utaznak” a levelek, születnek a jegyző­könyvek. növekednek az össze­gek. Pedig rendelkezésre áll­nak hatásos „gyógyszerek” ezek ellen. Amíg azonban a pirulák csak recepten szere- nelnek, a kérdésre, hogy ki a felelős, a válasz ugyanaz ma­rad: A felelős ismeretlen! M. Szabó Gyula NÓGRÁD - 1982. június 20., vasárnap 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom