Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
MAGYÁR ÍRÓK PEREI (1.) Káténként Í5—20 fiatal Is felkeresi Somosbőn as ifjúsági klubot, mely esztendők óta jól összefogja a település KISZ-eseit. Képünkön; Kollár Ágota, Csirke Zsolt és Somoskői Jó- ■sef as ifjúsági klubban. Turistaszáflőből ifjúsági tábor Nagymezői változások „Mikor volt ilyen szép fehér paplanod? — Amikor kórházban voltam.” A párbeszéd Nagymezőn hangzott el, egy hátrányos helyzetű gyerekeknek rendezett ifjúsági táborban. A valamikori turistaszálló kapujára éppen egy évvel ezelőtt került új cégtábla, a gyönyörű park közepén álló kastély 1981. június 1. óta a Pásztói nagyközségi közös Tanács úttörő- és ifjúsági váltótábora. Kettős hasznosítás Mi tagadás, a korábbi gazda — az idegenforgalmi hivatal — nem fordított különösebb gondot az épület megóvására, karbantartására. Egy kurta esztendő után azonban mindennél beszédesebb a látnivaló, a mai körülmények már arról vallanak, hogy a pásztói tanács jó gazda módjára bánik a nagymezői ifjúsági és turista- paradicsommal. Mindenekelőtt, a szóösszetétel kíván némi magyarázatot. — A tábor alapvető rendeltetése, hogy az oktatási és művelődési intézményhálózat részeként segítse a gyerekek és a fiatalok nevelését, a szabad idő kulturált eltöltését, a művelődést és a testmozgást — idézi a működési szabályzatot Csákvári József művelődési felügyelő. — A tábor azonban továbbra is nyitva van a turisták előtt is. Jó volna, ha minél szélesebb körben ismernék a lehetőséget, hogy — elsősorban szeptember és június között — turisztikai, továbbképzési és üdültetési célokra is rendelkezésre áll Nagymező. Mi tagadás, e sorok írója annak idején berzenkedett a hír hallatán: megszűnik egy turistaszálló. Ezért kétszeres most az öröm. A Cserhát kedvelőit nem kitiltották, hanem éppen ellenkezőleg, jobb körülményeket teremtettek a pihenésre. Társadalmi munka Az új, kettős funkciót kapott, nagymezői táborban hatvan férőhely várja a fiatalokat és a kirándulókat az épületben, nyáron pedig ugyancsak hatvan személy ihenhet, tanulhat, szórakoz- at a park sátraiban. A jó körülmények megteremtéséhez számos javítást kellett elvégezni; a nagyközségi tanács és a járási KlSZ-bizott- ság szervező munkája eredményeként pedig jelentős értékű társadalmi munka is segítette a felújítást, a táborozási feltételek javítását. Példának okáért: a Mátraaljai Állami Gazdaság szakemberei elkészítették a tábor kialakításának tervét, ugyanakkor a gazdaság rendelkezésére bocsátja a tábor és a közút közötti területet is. A gesztus pedig lehetőséget teremt, hogy társadalmi összefogással kiváló sporttelep létesüljön itt. Más vállalatok szállítást végeztek ingyen, de bátran kopogtathattak segítségért a pásztói Béke Termelőszövetkezet vezetőinél is. További példák idézése helyett azonban legkifejezőbb Csákvári József véleményét leírni: — Mindenki, a gazdaságok és vállalatok vezetőit is beleértve, fontos ügyként kezeli a nagymezői váltótábort. — Apropó, váltótábor. Mit takar ez az elnevezés. — Az a lényege, hogy a cseretábort felajánlani tudó más megyék úttörőcsapatait fogadjuk, így pedig lehetőséget teremtünk arra, hogy a járási úttörőelnökség szervezésében más megyékben is táborozhassanak járásunk tanulói. Pénz helyett — ötlet A tábor lassan ngm is hasonlít az egykori turistaszállóra, ráadásul a változások inkább köszönhetők a találékonyságnak, a kezdeményezőkészségnek, a társadalmi munkának, mint a pénznek. Az utóbbiból ugyanis meglehetősen kevés van. A tábor ügyét felkaroló pásztóiak azonban segítettek magukon — ötlettel. — Felvettük a kapcsolatot a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola igazgatójával, Csík Pállal; a teljes tatarozást pedig a tanintézet diákjai végezték el, szakmai gyakorlaton — hallom a magyarázatot. Láttam már kőművestanulók arcát, amikor a leosztályozott falat ledöntötték, merthogy csupán az osztályzat megállapítása végett kellett felrakni. Mennyivel más a nagymezői munka. Ahol elkészül az új vakolás, a festés, egy seregnyi más munka; a tanulók megkapják rá az osztályzatot; a produktum pedig közösséget gazdagít. Bár, némelyek kissé idegenkedtek, amikor hallottak a „tanulómunkáról”. — Minden ilyen vélemény megváltozott, — mondja Csákvári József. — A gyerekek remek, mindenki megelégedésére szolgáló munkát végeztek. Nagy része van ebben az oktatóknak is. A pásztói tanácson nem is mulasztják el lelkemre kötni: okvetlenül írjam le Verbói Imre, Gregor István és Bozó János szakoktatók nevét, akiknek köszönet jár az éppen ezen a napon befejezett remek munkáért. A segítség azonban kétoldalú. Hallom, hogy készül egy együttműködési megállapodás is, a megerősített kapcsolat szerint pedig három évig évente hatvan diák tölt maj(j el tíz napot a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskolából Nagymezőn. A Cserhát páratlan szépségű fennsíkján megteremtették tehát a jó körülményeket. Ügy vélem azonban, hogy a legtermészetesebb az érdeklődés: honnan, hogyan étkeznek az itt pihenők? — Az élelmezést — megállapodás alapján — a Nóg- rád megyei Vendéglátó Vállalat vállalta, számunkra előnyös haszonkulcsot alkalmazva. Nyáron a helyszínen üzemel a konyha, amikor pedig kevesebb személyt kell étkeztetni, akkor a Cserhát vendéglőből szállítják ki az ételt. Megelégedésünkre. * Ez év tavaszán egy vizsgálat kereste a választ a kérdésre: milyen is az új gazda irányítása alatt dolgozó tábor kihasználtsága. Ahogy mondani szokás, júniusban, júliusban és augusztusban egy tűt sem lehetne leejteni, merthogy telt ház van. Az utószezonban azonban' — elsősorban a keddtől péntekig terjedő napokon — nyitva a kapu. Turistacsoportokat, szocialista brigádokat, sportegyesületi szakosztályokat és természetesen túrázni, pihenni vágyó magánszemélyeket várnak. Meg kell még ismertetni az új nagymezői lehetőségeket, ez a vállalkozó pásztóiak mai és holnapi feladata. Egy dolog azonban már ma is bizonyos: a kezdeményezők jó útra léptek, a titok pedig a „hibridmegoldásban” lelhető meg. A nagymezői kastély minden kétséget kizáróan e kettős hasznosítással — ifjúsági táborozással és turisztikai lehetőséggel — használható a leggazdaságosabban. Bíztató és másutt is megszívlelhető változások. Kelemen Gábor Ä U Az aratók (latinul autono- biiae) rendjébe több alrend tartozik: a teherautó, az autóbusz, a dömper, a dzsip stb., de számtalan alrendje közül a közönséges vagy személyautó a legelterjedtebb. A teherautót piájáért, az autóbuszt kerekéért, a dömpert erős, teknő alakú páncéljáért vadásszák. Valamennyinek közös jellemzője, hogy egy ember nevű élősdi tapad rá mellső úszójából alakult tenyerével, de érdekes módon nem kívülről, a hasi tájon, hanem a mellsőbelső részbe furakod va, az úgynevezett volánra, amely tulajdonképpen, noha tudományosan még nincs bizonyítva, afféle irányító szerepet tölt be. Élősdije csak akkor válik le róla, amikor a halál megszünteti a tenyér meg a kör alakú irányító szerv közti vákuumot. Valamennyi autó közül a közönséges vagy személyau4 NŰGRAD — 1982. június 19., szombat 2387 NAP Ezt a pert, s a börtönben töltött 2387 nap történetét legszebben, s legigazabbul maga a szenvedő, az elítélt írta meg. A Fogságom naplója nem csupán hiteles dokumentum, hanem a magyar széppróza jeles alkotása is. Szíve szerint a krónikás e cikk helyett most inkább Kazinczy Ferenc e művét adná olvasói kezébe. „Azokat eltiltó...0 A II. József uralkodása idején tapasztalt bizonyos liberalizmus II. Lipóit uralkodása (1790—1792), majd különösen Ferenc trónralépése után teljesen meszűnik. Nos, ez a politikai változás Kazimczyt is igen érzékenyen érinti, s gyakran, határozottan nyilatkozik á sajtószabadság ügyében a megyed gyűléseken. Például 1793. augusztus 14-én Abaúj gyűlésén. A megye erős hangú feliratot készít a sajtószabadság érdekében. Oka ismételten van személyes is, nemcsak nemzeti. Az 1790-es évek elején lefordítja Wieland Diogenes-ét 1792-ben Bécsbe küldi, die a bécsi cenzor nem engedd kinyomtatni. A budai cenzor elnézőbb volt, a könyv végül Sokrates Mai- nomenoa címmel 1793-ban megjelent, 1794-ben azonban a helytartótanács betiltja, elko- bozásra ítéld. 1794. augusztus . 12-én azt írja a költő Fazekas Istvánnak, hogy kedveskedni szeretett volna neki Diogenes dialógusaival, „de azokat eltiltó ad Fels. Helytartó Tanács párán tsolatja”. Regmectől Spielbergig A sajtó- és vallásszabadság érdekében kifejtett politikai munkája, írói-fordítói tevékenysége szánté egyenesen vezette Kazinczyt a magyar jakobinusok közé. A költőt — akinek szabadkőműves-múltja volt — 1794. június 29-én vette fed a Reformátorok Társaságába (a Martinovics által szervezett két társaság közül a kevésbé forradalmiba) Szu- Lyovszky Menybért Zemplén megyei földbirtokos. Politikus ember, Zemplénnek a két utolsó országgyűlésen követe; s Kazinczy rokona. Kazinczy Szrulyorvszky lakásán olvasta Martinovics forradalmi kátéját, le is írta, sőt tatám terjesztette is, alig két hét múlva azonban elégette. Sok elvi-emberi bizonytalanság szorongatta, bár Szulyovsz- ky mögött egyik közeli rokona, Szentmarjay Ferenc állt, aki hangsúlyozta neki, hogy „...a társaság tagjait az erény kapcsai kötik össze és egyetlen céljuk: a nemzeteit felrázni álmából”. 1794. december 14-ón az akkor harmincöt éves költőt Regmecen, anyja házánál letartóztatták. Este hót óra körül — a házban már aludtak — Ehrenstein ulánus főhadnagy tizenkét dzsidással körülvette a házat, s Kazinczy - nak saját kocsiján, katonai kísérettel Sátoraljaújhelyre kell mennie. Aggódó édesanyját azzal nyugtatja: „Édes asz- szonyanyám látja, hogy én nyugva vagyok, ne rettegjen, nem telik bele két hét, s itthon leszek megint.” A két hétből hét- esztendő lett. Súlyos, kemény hót év. Talán már akkor érezte, amikor Űjhelyen Szulyovszkyval találkozott. Az idős ember kö- nyorgött a költőnek, ne valljon, hiszen neki négy eladó lánya van, szükség van az apjukra. Kazinczy csitítgatta: „Hagyjon békét, Uram Bátyám, én ismerem magamat, s magamért feleiek; dé azt is kimondom, hogy Uram Bátyám lesz az aki engem és magát elront.” Ügy is lett lúszkán, Szerencsen, Körmön, Keresztesen, Kályom, Árokszálláson, Hatvanon, Kerepesen át vitték Budára, a ferences barátok kolostorbörtönébe. Ügyét — és társaiét — nem rendes bíróság tárgyalta, hanem a királyi tábla bírái közül szemeltek ki és alakítottak rendkívüli bíróságot. Tagjai Mikos László, Somogyi János ftólőmesiterék, Berze- viczy András alnádor, Bay Ferenc királyi tanácsos és Németh János közvádló, a korszak egyik legsötétebb figurája. Az első kihallgatásra december 29-én került sor. Ezen a költő francia kék mentében, nadrágban s fehér pikémel- lényben jelent meg, de kéthetes szakállal, boglyas fejjel, jobb lábán és bal kezén bilinccsel. Két katona vette körül fegyverrel. Védője Is volt már: Sáróy-Szabó Sámuel — a családja szerezte. A költő tagiad. A bíróság már — három eredménytelen, kihallgatás után! — éppen azon tanácskozik, mivel jutalmazzák meghurcoltatásukért Kazinczyt és Szulyovszkyt, mikor az utóbbi megijed s vallomást tesz. Erre Kazinczy is — február 4-én — benyújtja Írásos vallomását „Elbuktam, óh, bírák a barátság s a törvényeknek tartozott engedelmesség közti küzdésben, midőn hallgatók. Alávétem magamat azok szigorúságának s a bünhődést, melyet követelnek, ha a haza boldogsága kívánja vesztemet, örömmel üdvözlem.” 1795. május 2-án kihirdetik az ítéletet: „...mint felségsértés, vagyis lázadás bűnébe esett, az ország törvényei rendeletéhez képest feje s minden vagyona elvesztésére ítéltetik, s a végrehajtás elrendeltetik.” Az ítéletet május 16-án a hét- személyes -tábla is megerősítette. Kazinczy reménykedik, de készül a háláira. Kegyelmi kérvényt ír, de őz Pálék kivégzésekor már azt hiszi: rajta a sor az utolsó Úton, Végül is — elsősorban rokoni közreműködésre — a királyi kegyelem az ítéletet bizonytalan idejű fogságra változtatta. Az élet — és a remény — megmaradt. Spielbergtől Széphalomig A fogság esztendeit nem részletezzük. Szenvedéseit, apró örömeit, súlyos betegségét, az őt körülvevő rongy, vagy rendes embereket maga írja le a Fogságom naplójában. Csupán a pontosság kedvéért idézzük fel szenvedésének állomásait. 1795. szemptemfoer 24—26- án indulnak el Budáról, s október 7-én érkeznek Britembe, délután a spielbergi várnagy pincebörtönébe kerül, a 4. sz. cellába. 1796. január 21-én az obroviezd femyítőházba viszik, ahol az 1. sz„ majd a 6. sz. cella a lakása. Június 22- én elindulnak Britemből, s július 6-án érkeznek Kufsteiraba. A kuísteimi börtön 2. sz. cellájában éveket tölt, s 18(H) június 30-án délután indulnak el onnan, maga sem tudja, hova. 1800. augusztus 25-én érkeznek a munkácsi várba, ahol Kazinczy a 4. sz. cella lakója; közben a családja — sőt a vármegye is — mindent megtesz azért, hogy a kámálly megkegyelmezzen, s a költő szabadulhasson. A családnak csupán egyetlen tagja nem mozdult eddig, Kazinczy László, aki császárhű katonatiszt voSt, s bár a levelek szerint letartóztatása előtt igen jó kapca»-’ latban volt öccsével, akkor azonban megtagadta. Most mégis megszólal benne a testvéri szív, s 1801. április 14-én beadja a királyhoz német nyel-' vű folyamodványát Tizenkilenc évi katonai szoigjáfetára, ^tüntetéseire hivatkozik, • még így sem könyörögne félrevezetett bátyjáért, ha „éltea anyja iránti gyermeki kötelessége nem ösztönözné; ment anyja ezt a fiáit nagyon szereti s bátyjának jól megérdemelt büntetése anyja életét egészen elkeseríti.” Ügy tetszik, a császár feflS-' gyeit hű katonájára, a kanoei-’ lária ugyanis felterjesztette a kérvényt, s Ferenc császár aláírta a szabadom bocsátó rondalétet. És 2387 nap börtön után K». zinczy Ferenc 1801. június 28- án kiszabadul Munkács várá- ból. „Partra léptem kétezerhá- romszázinyolcvanhét napi hányattatásaim után. Az elnémult öröm forró könyörgés.” Most már élhet az irodalomnak. És megpróbálja. Anyagi gondok, küzdelmek, örökös csetepaték között Széphalmot pusztán a szellem erejével, hatalmával, az írott szó összekötő hitével a magyarság irodalmi centrumává teszi. Kényei József (Folytatjuk) tomobilárium tó életmódja, természete a legérdekesebb. Akár a többi, óriási tálkákban vándorol a szárazulatokon. Olykor eléri az óránkénti öt kilométeres sebességet is, Valamennyi földrészen előfordul, de például az Antark- tiszon és a Ferenc Jópsef- földön csak eltévedt példányai kóborolnak. Különösen gyakori az Amerikai Egyesült Szárazföldön, valamint a Nagy vagy Csendes Európa térségein. A dömpereket meg a teherautókat, talán ijesztő külsejük miatt sokkal véreng- zőbbnek tarja a közvélemény, holott rendjéből — szelíd, kecses, pávázó külleme ellenére — a közönséges, vagy személyautó a legvérszomjasabb. A más csordából való autókat, vagy a hátsó úszójukon ügyetlenkedő embereket nagy gyorsan megrohanja, s rést vág orru- kon-szájukon-oldalukon. Az olaj- s vérszaga a többiek is odacsődülnek, és pillanatok alatt fölfalják a szerencsétleneket. Egyébként rendkívül játékosak: fára másznak, egyetlen erős kerék csapással képesek a szakadékokba röpülni (ilyenkor húsz-harminc méteren ált szállnak a levegőben); nekidramodnak, aztán fantasztikus gyorsasággal, gyönyörű akrobatikával visszafordulnak, pörögnek, imbolygáznak, tán- cikálnak, bolondoznak. Agyvelejük hihetetlenül fejlett: rengeteg tekervény van rajta, küiön szerveik alakultak a sebesség, az éhség, a szomjúság szintjének a mérésére. A legintelligensebb valamennyi autó közül. Hamar megszelídül; tanulékony, könnyen idomítható. Karikákon ugrál át, labdát egyensúlyoz orra hegyén, sőt kosarazni is tud. Úgyszólván mindenre vállalkozik: fogócskázásra, a földről való fölemelkedésre, játékos mozgásra, kutyák, macskák, madarak, emberek kergetésére. Kiváltkénp szívesen lökdös a föld felszínén kődairahkákat, vödröket, műanyag flakonokat. Any- nyira rászokik a föld felszínén heverő tárgyak taszigá- lására, hagy még akkor is azt csinálja, amikor idomító- ja mást parancsol. Idős delfinek mesélik; hogy már a század hajnalán el-elfoigtak belőlük egy-egy példányt. S kis szigeteken szórakoztatták velük a delfinek apraját-nagyjáit Ma nagy részvénytársaságok foglalkoznak befogásukkal. Az automobilárium egyetlen tengerrészről sem hiányzik. Mi, delfinek, valóban szegényebbek lennénk derű* jelenlétük nélkül. Győri László