Nógrád. 1982. június (38. évfolyam. 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
Wtm PROLETARIAT EGYESüOETEKT NOGRAD 2309 mnsoMm. XXXVIII. ÉVF., 142. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1982. JÚNIUS 19., SZOMBAT Befejeződött az erszággyőfés nyári ülésszaka A belkereskedelem és az idegenforgalom helyzetéről szőlő miniszteri beszámoló feletti vitával folytatta munkáját pénteken délelőtt a Parlamentben az országgyűlés nyári ülésszaka. A tanácskozáson jelen volt politikai, társadalmi és állami életünk számos vezetője, élükön Lázár Györggyel, a Minisztertanács elnökével. Megemlítette, hogy Baranya megyében, ahol több élelmiszeripari üzem is tevékenykedik, még nincs hűtőház. Az elképzelések szerint ezért több vállalat összefogásával nagy befogadóképességű hűtőházat építenek. Hozzászólások Noé István (Tolna megye 5. , vk.), a MÁV Dombóvári VonGyuncza László (Veszprém gi kötelezettség nélkül — ki- tatási Főnökség technológusa ÉR. 2. vk.), a Veszprém me- adhassa szobáit. Az igazol- jg a kistelepülések áruellátá- gyai Tanács elnöke elsősorban ványtulajdonosok egyéni de- sának kérdéseiről szólt Szű- a megye és főként a Balaton- vizaszámla nyitására is jogo- kebb hazájára az aprófalvas part idegenforgalmáról, vala- sultak lennének, s ezzel min- vidékek a jellemzőek. Mint mint a tanácsok vendégfoga- den bizonnyal csökkenteni le- mondotta, az üzletek száma és dást szervező, segítő, irányító hetne a valutaűzérkedéssel területi eloszlása általában munkájának jellegzetességeiről kapcsolatos gondokat is. kielégítő, nem újak építésére szolt Megemlítette, hogy te- volna elsősorban szükség, havaly a megye Balaton-parti te- Tóth Attxláné (Budapest, nem a meglevők korszerűsíté- lepülésein egy-egy júliusi na- 52. vk.), az Elektronikus Mé- sére. Az eladótér kulturáltab- pon több mint 360 000 vendég rőkészülékek Gyárának üzem- bá tétele mellett sokhelyütt, tartózkodott, s ez hét és fél- mérnöke beszélt arról az el- sürgető a boltok műszaki színszeres túlterhelést jelent, an- lentmondásról, amely az élei- vonalának' gépesítettségének j»ak összes következményei- miszer-kereskedelemben a kis- javítása is. A lakosság, amely vei. Szükséges megvizsgálni üzletek üzemeltetése, illetve a eredményes mezőgazdasági — mondotta — s esetleg vál- lakossági igény között mutat- munkájával jelentős nemzeti toztatai, hogy az idegenforga- kozik. Az egy-két személyes értéket hoz létre, jogosan lommal kapcsolatos tanácsi rá- boltok fenntartása a vállala- igényli, hogy naponta friss és fordítások és jövedelmek, bo- toknak nem gazdaságos, tiszta jó minőségű kenyeret kapjon- gyan viszonyulnak egymás- nyereségük kevés, a gondok- a nagy szállítási távolság és hoz, tehát a tanácsok meny- kai társul meg a létszámhiány, az áratovábbítás módja miatt nyiben érdekeltek e tevékeny- s az is, hogy az ott dolgozók azonban gyakori a kenyér miség fejlesztésében. Az adatok nem találják meg anyagi sza- nőségének romlása- Hozzáfűz- szerint még nem eléggé. Egye- mitásukat te, hogy ezen a problémán befe között javasolta, hogy a Ám, a vásárlók nem köz- sokhelyütt sütőüzemek létesf- venri églátó és a szállodai egy- gazdák, rágás zárodnak ezekhez tésével kívánnak segíteni, éhségek tényleges évi eredmé- a kis üzletekhez. A képviselő hez a termelőszövetkezetek is nyével hozzá összhangba a javasolta, hogy differenciál* támogatást adnak városi-községi hozzájáruláso- Haszon kulcsrendszert alkálikat Szorgalmazta te üdülő- mazzanafc az élelmiezer-keree- Korpái Jénotné (Budapest, helyi díjak nagyságrendjének kedeJemben, különbséget té- t, vk.), a Pamntnyomóipari felülvizsgálatát is, mert a ve a nagy ABC-áruházak ée vállalat textilfestő gyárának régebben megállapított össze- a kisebb üzletek között Fo- csoportvezetője idézte a Bel- gek ma már kevésnek bízó- kozm kell a kis boltokat el- kereskedelmi Minsztérium mányiénak, s felül kellene vizs- látó szállítók érdekeltségét is, jósban kiadott tájékoztatójá- gálni az üdü.őtnlajdon után a választék ugyanis gyakran Dak azt a megállapítását, mely fizetendő díjátalányok össze- emiatt igen szűkös, amit a szerint az árukínálat javul, gét is. Mindez számottevően lakosok kifogásolnak. ém a termelők nem kötötték növelné a tanácsok idegen- le szerződéssel teljes áromenylorgalrm erőforrásait, s éze- Harasztine Deutsch Erzsébet nyiségüket, illetve a szerzőket az összegeket a jobb ellá- (Baranya megye, 2. vk.), a désben vállalt kötelezettségei- tasra, a szálláshelyek bővíté- Pécsi Kesztyűgyár varrónője a j^t olykor pontatlanul teljesesére, sok más fontos feladat szövetkezeti kereskedelem je- tették. E kedvezőtlen tenden- elvégzésére fordíthatnák. lentős fejlesztéseiről beszélt, ciának megváltoztatásához — a Hozzátette, hogy ez a fejlődés képviselőnő véleménye szerint Szigeti Gabomé (Békés ra. csak részben terjed ki a köz- _ a jelenlegi felvásárlási 1 . vfc) a Budapesti Harisnya- ségekre, illetve az aprófalvak- rendszeren kellene mődosíta- gyár gyulai telepének gyártás- ra. Éppen ezért, az elkövet- „i. olykor ugyanis igen ala- közi ellenőre elmondta, hogy kezűkben a népesség megtar- esony áron vásárolják fel a a városban «Rab mint egymil- tása érdekében, a kereskedő- termelőktől áruikat, melyek a Bora nőtt évente a vendégek lemnek ezeken a területeken különböző városok vagy a főszáma. Országos hírűek a®yu- is javítania kell az alapéllé- város piacaira kerülve már lai Várszínház előadásai, ám a tást A fogyasztási szövetke- jgen sokba kerülnek. Az árat színháznak helyet adó tégla- zetek az eddiginél többet te- talán úgy lehetne visszaszorf- vár felújításra szorul, mely- hetnek tagságukért, ám az kü- tani, ha a termelő és a véhez a Képviselőnő az illetéke- Ionosén fontos, hegy a kis- sárió közötti közbeeső keressek segítségét kérte. Beszélt települések ellátási feladatai- kedehni szervezetek számát arról is, hegy a város gyógy- bői az áruszállító partnerek, a fürdője már országhatárain- téeszek is kivegyék részüket. (Voäpfatds s 2. oldalon) kon túl ismert, ám hiába a nagy érdeklődés, a látogatókat nem várja megfelelő mennyiségű és minőségű szállás. E gondon segítene, ha a várfürdőhöz kapcsolódó kastélyt úgy állítanák helyre, alakítanák át, hogy az alkalmas lenne gyógyüdültetésre. Az erre vonatkozó terveket a belkereskedelmi ágazat vezetői ismerik, jónak is tartják, de még nem akadt vállalat a terv realizálására. A jelentősebb beruházást nem igénylő feladat megoldására szintén támogatást kért a békés megyei képviselőcsoport nevében. Ládákban a meggy Gazdagon termő fákról szüretelik a meggyet a Magyarnándori Állami Gazdaság^ gyflmülcsöskertjében. A gazdaság a mintegy négyszázharminc hektárnyi gyümölcsöséből mindössze 34 hektárt tesz ki a meggyes, ezen kívül cseresznye, alma, körte, szilva díszük a domboldalakon. ■ — kulcsár — Kádár János és Johannes Rau laSáfkozófa Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára péntekem délelőtt a KB stekházában találkozott Johannes Raunral, a Német Szövetség Köztársaság Észafc- Eajma-VesztfáÜa tartományi miniszterelnökével, a Német Szociáldemokrata Pánt (SPD) aletoökévei. A szívélyes légkörű megbeszélésem véleménycserét folytattak a nemzetközi élet néhány időszerű problémájáról, áttekintették a kétoldalú kapcsolatok helyzetét. Külön foglalkoztak a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Német Szódái demokrata Párt együttműködésének kérdéseivel A találkozón részt vett Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, valamint Ball Rrumsiek, te Észak-Raj- na-Veszrtfália tartomány kancellári hivatalának: államtitkára és Georg Speri, az NSZK budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Végh György (Zala m. 5. vk.) a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem tanszékvezető tanára a többi között elmondta az utóbbi időben jelentősen növekedett a megyében a szálláshelyek száma. A megye legnagyobb „szállodája” azonban a fizetővendéglátás, amely a kereskedelmi szálláshelyek mintegy 60 százalékának felel meg. Felhívta a figyelmet: kívánatos lenne, hogy azon magánszállásadók ellen, akik adózási kötelezettségeiket elmulasztják, a törvény kellő szigorral lépjen fel. Javasolta annak bevezetését, hogy bizonyos összegért váltható éves működési igazolvány ellenében bárki — minden további anyaNagyobb a kínálat, mint a kereslet — Vannak hiánycikkek is Jónak mondható az építőanyag-ellátás Az utóbbi esztendőkben —a cikkek, ám ezek a gyártó vál- rab ablak- és ajtókeret áH a másfajta elbírálás és az új- lalatok szállításának függve- vásárlók rendelkezésére szerű kedvezmények hatásé- nyel. Ebben az évben az Különösebb gondok továbbra — országszerte jelentősen Észak-magyarországi TÜZÉF ra sem várhatók, hiszen egyes megnövekedett az önerőből Vállalat csak Nógrád megye- cikkekből — így például tetőcsaládi házat építók, építtetők nek tud biztosítani: majdnem fedőanyagokbol, födémgeren- száma. Igaz, a közelmúltban 44 ezer tonna cementet, négy- dákból és panelokból, vala- végbement anyagáremelések ezer tonna meszet, négyszáz mint kötőanyagokból — az némiképp visszafogták a vál- tonnányi gipszet, 140 ezer idei kínálat jóval meghalad- lalkozókedvet, de ennek ele- négyzetméternyi tetőpaláft, ja a keresletet. Gondot, az nére is ezerszámra magasod- több mint 217 ezer négyzetmé- ipari üzemek ütemtelen szálnak föl a nem telepszerű, több- ternyi hullámpalát, s csaknem lítása okoz csak, melynek ha- szintes otthonok falai. 94 ezer négyzetméternyi fali- tása már most is érezhető. KeÉpítkezni, természetesen, csempét. A választék más vés a békéscsabai gyárból ki- csak megfelelő mennyiségű egyéb, ^építési anyagokból is kerülő, kedvelt tetőfedő cserép, és választékú anyagból lehet meghaladja a tavalyi alapot, s hiány van éppen Salgótar- Éppsn ezért kértünk informá- Vasbeton gerendából 131 ezer jártban, tízszer tíz centiméte- ciót az Észak-magyarországi folyóméternyi, áthidalókból rés méretű metlachi lapokból TÜZÉP Vállalat miskolci köz- 16,3 ezer méternyi van a és gázszilikátpanelbőd. pontjából, amely a megye TÜZÉP- és ÁFÉSZ-telepeken. Az építőanyag-ipari ellátás ÁFÉSZ-kezelésfoen levő télé- Nincs hiány fedéllemezből, fű- az Észak-magyarországi TU- peit is ellátja: sikerül-e a vá- részelt fenyőáruból, lemezek- ZÉP telepein jónak mondha- sárlók igényeit kielégiteni? bőt, nyílászáró szerkezetekből tó. A vállalat vezetői tovább- Jéllemezve az általános épí- és parkettából sem. Mindemel- ra Is arra törekednek, hogy a tőanyag-ellátást, az előző évi- lett jelenleg több mint 130 kormányprogramhoz csattanéi nagyobb a kínálat, s je- tonna súlyú lefolyócső, 13,2 kozó magánlakás-építésekhez lenleg kevesebb a kereslet, ezer négyzetméternyi parket- minden segítséget megadja- Természetesen vannak hiány- ta, s harminc és fél ezer da- nak a lakosságnak. Az ember, aki... F ehér mezőben vörös kereszt Több mint száz esztendő a humanizmus, a tár dalmi haladás jegyében, önkéntes segítségnyújtás, emberiesség — ez jellemezte egykoron, s jellemzi még ma is a Vöröskereszt soraiban munkálkodókat Akik helytálltak a történelmi válságok, háborúk, emberiséget megrázó sorsfordulók idején. Akik sebesülteket ápoltak az egymással törődés jelszavát írván zászlajukra. Történelmi tény, hogy az alapítás óta egyre nagyobb figyelmet fordítanak a vöröskeresztes szervezetek a lakosság egészségügyi ellátására, a szociális és családvédelmi munkára, az oktató-felvilágosító tevékenységre. Kongresszusára készül a Magyar Vöröskereszt E rangos esemény jó alkalmat nyújt arra, hogy a Vöröskeresztbe* tevékenykedők számvetést készítsenek, értékeljék az V. kongresszus óta eltelt időszak eredményeit, feltérképezzék a még meglevő fehér foltokat Az előkészületek ez év elején megkezdődtek. Megyénkben a lakóterületi, üzemi, községi alapszervezeti beszámoló- és leüldöttválasztó taggyűlések bebizonyították, majd a járási, városi küldöttértekezletek megerősítették, hogy a megyei Vöröskereszt a hagyományos feladatok továbbfejlesztésén túl egy sor új kezdeményezést Is sikerre vitt. Beszámolók készültek, statisztikák. Ám minden beszámolónál, statisztikánál ékesebb bizonyíték, az a naponta megnyilvánuló önzetlen, emberbaráti munka, amelyet a Vöröskereszt közkatonái végeznek városokban és falvakban egyaránt Anélkül, hogy ellenszolgáltatást várnának cselekedeteikért. Gondozzuk a rászorultakat Milyen mély tartalommal bír e rövidke mondat, amely minden vöröskeresztes számára programnyilatkozat is egyben. Mert vannak még ma is, a társadalom perifériáján, árnyékban élők, kik hálával fogadják a segítséget nyújtó kezeket, a jó szót a támogatást. Ezerszínű, ezernyi szálon futó munka! Érte a fizetség egy-egy ember, vagy embercsoport boldogsága. Rokkantkocsit kap a mozgássérült, s ezzel teret a világgal való kapcsolattartáshoz, mozgássérült gyerekekkel indul az autóbusz két hét gondtalan vakációra. Gyerekekkel, akik szülőhelyük határain túl eddig nemigen jutottak el. Párás szemmel integetnek itthon maradt szüleiknek. Ételhordóval igyekszik a piros nyakkendő« úttörő, a néni. biztos várja már a minden délben érkező meleg ebédet. Szociális otthon épül a megyeszékhelyen a magányosan élő öregeknek, társadalmi összefogással. Ki tudja hányadszor nyújtja karját a gyári munkás a termelőszövetkezeti dolgozó, az irodista, hogy vért adjon, életet mentő vért a betegeknek... Mol a mozgatórugója e számtalan cselekedetnek? Bizonyára valahol a lélekben, a tudat mélyén. A Vöröskereszt szemléletformáló ereje szinte felmérhetetlen. Fehér mezőben, vörös kereszt. Jelképpé, fogalommá vált. Humanizmust, emberiességet sugároz. E szellemben rendezi meg ma Salgótarjánban a Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei vezetősége a megyei vezetőség-, és küldöttválasztó értekezletét, ahol szó esik majd múltról, jövőről. Az emberről, aki segítséget vár, és alá segítséget nyújt! Kiss Mária Sportvezetők, ifjúgárdisták Salgóbányán Mintegy másfélszáz meghí- ról, a munkahelyi olimpiáról volttal június 18—20. között rendezendő vitáik, beszélgeté- Salgóbányám táborozást szer- sek szerepelnek. S természeteveznek az Edzett ifjúságért tö- sen nem hiányozhatnak a ver- megspcxrtmozgalom bizottsá- senyek sem: a résztvevők kis- gaik vezetői, valamint a me- pályás labdarúgásban, kézigye Ifjú Gárda tisztségviselői labdában, asztaliteniszben és részére. A programban sport- ™ér+ik tadá-su. kát. Szombaton pedig — szaz- politikai előadások, időszerű g^ven „vendég-ifjúgárdistákérdésekről, az Edzett ifjú- Val” közösen — nagyszabású tömegsportmozgalom- akadályversenyre kerül sor.