Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-09 / 107. szám

Akadémiai bizottságok a- megyékben Tudomány és decentralizáció ' A MAGYAR TUDOMÁNYOS Akadémia területi bizottságai­ról meglehetősen keveset tud az országos közvélemény, pe­dig az első ilyen bizottság már több mint húsz éve mű­ködik. A regionális akadémiai bi­zottságok születési sorrendje a következő volt: a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) 1961-ben, a pécsi (PAB) 1970- ben, a veszprémi (VEAB) 1973-ban, a debreceni (DAB) 1976-ban, a miskolci (MAB) 1978-ban jött létre. Az öt vi­déki egyetemi városban szé­kelő bizottságok működési körzete általában három me­gyét átfogó régióra terjed ki, kivétel a VEAB-régió, amihez hat közép- és észak-dunántú­li megye tartozik. A magyarországi tudomá­nyos intézmények és kutató­helyek regionális elhelyezke­dése kedvezőtlenül alakult a múltban. Túlnyomó többségük a fővárosba települt. A nem fővárosi kutatóhelyek, egye­temek részvétele az ország­ban folyó kutatásokban sem mennyiségileg, sem minősé­gileg nem érte el a kívána­tos szintet, még ma is jelen­tősen rosszabb a nemzetközi arányoknál. Tudománypoliti­kánk és tudományszervezé­sünk túlzottan és egészségte­lenül centralizált, egyes fő­városi kutatóintézetek mono­polhelyzetbe kerülhettek. A regionális központ szerepét betöltő vidéki egyetemi váro­sokban ugyanakkor mind erő­sebbé vált az igény a helyi tudományos élet fejlesztésére, a régióközpont és környező vidéke tudományos erőinek összefogására, a terület nép- gazdasági, társadalompolitikai és kulturális tervei tudomá­nyos szükségleteinek kielégí­tésére. A lassú és indokolatlanul elhúzódó két évtizedes folya­mat során az Akadémia terü­leti hálózatának 18 megyét át­fogó kiépítése teljessé vált. A kifejezetten egy városra és akadémiai kutatóközpontra orientált Szegedi Akadémiai Bizottság tízéves útkeresése után a Pécsi Akadémiai Bi­zottság már regionális felada­tokat is vállalt szintén egy kutatóintézettel a háttérben. A Veszprémi Akadémiai Bi­zottság létrejötte új lendületet és minőséget hozott a vidéki bizottságok munkájában (ter­mékeny kapcsolat a helyi po­litikai és gazdasági vezetők­kel, intézményekkel, regioná­lis pályázati rendszer meg­honosítása, kiadványok stb.). A Debreceni Akadémiai Bi­zottság már három működő bizottság tapasztalatait fel­használó indulása —, ahogyan ezt Szentágothai János, az Akadémia elnöke megfogal­mazta — „lényegesen kihatott az Akadémia területi hálóza­tának egészére”. A legfiatalabb, a Miskolci Akadémiai Bizottság megala­kulása után az Akadémia el­nöksége felülvizsgálta a terü­leti bizottságok egész addigi munkáját és megállapította, hogy az 1961-ben megjelölt célok túlhaladottá váltak, a bizottságoktól mind a párt­ós állami vezetés, mind a tudományos, mind a gazdasá­gi élet, sokkal többet vár, mint korábban. Az elnökség újrafogalmazott koncepciója és irányelvei szerint a terüle­ti bizottságok fő feladata: a területi jelleg erősítése, a tu­dományos munkának és tu­dományos szellemi potenciál­nak a régióban való össze­hangolása, a helyi erőforrások és igények tudományos vo­natkozásainak feltárása és a központi elgondolásokkal egyeztetett hatékony felhasz­nálásának előmozdítása. A TERÜLETI bizottságok kezdettől fogva testületi fó­rumként működnek. A bi­zottságok keretében a helyi tudományos erőknek és sajá­tosságoknak megfelelően tár­sadalom-, természet-, agrár-, orvos- és műszaki tudományi szakbizottságok, ezeken be­lül pedig különféle munkabi­zottságok dolgoznak. Mind a területi bizottság, mind a szak- és munkabizottságok társadalmi alapon végzik te­vékenységüket. A területi bizottságok vál­lalkoznak nagyobb szabású tudományos ülések és konfe­renciák megszervezésére is. Az elmúlt években egyik-má­sik bizottság tudományos ren­dezvénye országos, sőt nem­zetközi figyelmet keltett (pél­dául a VEAB településfej­lesztési konferenciája, a DAB vitaülése a Magyarország tör­ténete sorozat eddig megje­lent köteteiről, vagy ugyan­csak a DAB által szervezett tudományos dialógus marxis­ta filozófusok és protestáns teológusok részvételével). A vidéki bizottságok közös tu­dományos rendezvényeire is vannak már szép példák. A PAB és a DAB a pedagógia, a VEAB és a DAB a környe­zettudomány területén szer­veztek ilyeneket. A regionális tudományos pályázatok rend­szere is bevált. A magas szín­vonalú tudományos rendezvé­nyek anyagait rendszeresen megjelentetik a bizottságok és az arra érdemes pályamun­kák kiadásáról is igyekeznek gondoskodni. A területi bi­zottságok ezenkívül részt vesznek regionális és orszá­gos vonatkozású tudományos koncepciók, kutatási irányok, programok és különböző ta­nulmányok kidolgozásában, véleményezésében. Kezdemé­nyezik a nagy gyakorlati je­lentőségű kérdések felvetését, döntést hozó szervek felké­résére véleményeznek külön­böző jelentéseket, tervezete­ket stb. TUDOMÁNYOS ÉLETÜNK, tudományszervezésünk de­centralizálásában még a kez­deteknél tartunk. A regioná­lis bizottságok létrehozása és eddigi működése fontos része volt és lesz ennek a — ké­sőbbiekben bizonyára gyor­sabbá váló — folyamatnak. Nyilvánvalóan a jövőben is szükség lesz a bizottságok működési elveinek, módszerei­nek folyamatos finomításá­ra, gazdagítására. Feltétlenül szükség volna a területi bi­zottságok egymás közötti együttműködésének szoro­sabbá tételére is, hiszen az Akadémia elnökének irány­mutató szavaival szólva: „A területi bizottságok ereje nem az elkülönülésben, hanem az együttműködésben van; az összehangolt munkában, a friss szellemi erők felszínre törésében, a közös tervekből fakadó közös eredményekben”. E cél szolgálatában kezdemé­nyezte a Debreceni Akadé­miai Bizottság a területi aka­démiai bizottságok első or­szágos találkozójának és ta­pasztalatcseréjének a meg­tartását, amelyre ez év őszén kerül sor. Soós Pál a Debreceni Akadémiai Bizottság mb titkára Repriz harmadszor isi Tanítva tanulni... Ma a balassagyarmati Szán­tó Kovács János Szakközép- iskola, akkor ez vörös ván­dorzászló —r mondhatták egy­másután három tavaszon is a kitüntetést adományozók. Valóban ritka sorozatot ér­tek el: az utóbbi három esz­tendőben sorra kiérdemelték az ifjúsági szövetség legma­gasabb elismerését, s ezzel azon kevesek közé tartoznak, akik végleg maguknál tart­hatják a zászlót. * Ödön, szűkös épületben, a törvényszék tőszomszédságá­ban található a kissé kopot­tas intézmény, különös is­mertetőjele, hogy folyton- folyvást újítják. Ahányszor fölkeresem mindig építőkkel is találkozom, felújítást, kar­bantartást, festést s egyéb munkálatokat végeznek, de annál szembetűnőbb: a har­madik emberöltőnyi korá­ban járó létesítményt már jócskán kinőtte az iskola. Jel­lemző módon, erre sohasem panaszkodnak, egyetlen KISZ-es szájából nem hallot­tam az egyébként nem ritka sirámot: „mozgalmi munkánk azért akadozik, mert nem biztosítottak a feltételek...” Ök inkább dolgoznak, s nem is akárhogyan. Tanulá­sod, munkád legyen példa! — hangzik akcióprogramjuk fölhívása, s ezt igyekeznek megvalósítani a kiváló kere­tet nyújtó tanulmányi moz­galomban. A többség, élén a KTSZ-bizottsági tagokkal jó tanuló, noha akadnak még, akik lerontják az átlagot. — Sajnos, magas a szá­muk, s ez a pályakorrekció bevezetését sürgeti — fűzi hozzá Balázs Pál KISZ-ta- nácsadó tané’ , akinek orosz­lánrésze van a diákok vörös vándorzászlós sikersorozatá­ban, hisz’ hét esztendőn át segítette, irányította a KISZ- szervezetet. A diákok jöttek és mentek, de Balázs Pálnak az iskola vezetésével együtt mindig sikerült „kihozni” be­lőlük a maximálisát, jólle­het, mint éppen a bukások is jelzik, nem mindig köny- nyű „emberanyaggal” dolgoz­hattak. A nemrégiben meg­tartott KISZ-küldöttgyűlésen is sok szó esett a pályakor­rekcióról. i— Vannak olyanok is, akik nemcsak egy tantárgy­ból gyűjtik a „trófeát” — mondotta a küldöttgyűlésen Oláh Zsuzsa bizottsági titkár, aki az utóbbi három év során végig e tisztségből irányította a mozgalmi munkát, s ő a másik nagy „sikerkovács”. — Némelyek esetében indokolt lenne élni a pályakorrekció lehetőségével... Lehet, hogy ez egy 15—16 éves fiatalnak nagy törést okozna, de arra is gondolnunk kell, milyen egészségügyi dolgozó válik ebből a diákból? A kiragadott példa, bizo­nyára hűen jelzi, hogy az is­kolai KISZ-szervezet nem­csak az intézmény falain be­lül érez és vállal felelőssé­get, hanem áron túl is. Tisz­tában van azzal, hogy az itt töltött négy esztendő megha­tározó indíttatást adhat a fia­taloknak. Ezért is helyezik magasan előtérbe a tanulást segítő-jobbító mozgalmi ak­ciókat. Az eredmény sem maradt el: az iskola törté­netében először az idén hár­man is eljutottak az óvónők országos versenyére, amelyen Oláh Zsuzsa az 9., Laukó Er­zsébet pedig a 7., helyezést érte el! Vég nélkül sorolhatnánk a tanulmányi kezdeményezé­seket a diákköröktől, a bu­kásmentes osztály akción át az építőtáborokig — ez utób­biból csupán az elmúlt évben négy zászlót érdemeltek ki. Ezen kívül kiváló munkát végeztek a vöröskeresztesek, megszervezték az ifjúgárdis­ták képzését, számos játékot, vetélkedőt, versenyt, kirán­dulást, sporteseményt ren­deztek — valóban lehetetlen fölsorolni a 396 fős KISZ- szervezet programjait, de azt hiszem nem ez a lényeg, sokkal inkább tanulságosabb az, miként, milyen eszközök­kel lehet egy diákközösséget hosszú éveken át ennyire „aktivizálni” ? Balázs Pál szerint a siker kulcsa a bizottsági tagok bi­zonyítványában van, vagyis valamennyien jó tanulmányi eredményt nyújtanak, s ez tekintélyt kölcsönöz számuk­ra. Azok a fiatalok irányít­ják a mozgalmi életet, akik­nek nem kell küszködniük nap mint nap a tananyaggal, így jut idejük, erejük és fan­táziájuk a KISZ-munkára is. S mint beszélgetésünk során kiderül, a mozgalmi munka eredményei, a közösségi élet sikerei újabb „doppingot” je­lentenek a tanulmányoknál, a kettő tehát ily módon köl­csönhatásban van. Poroszka Magdalna a IV. cések alapszervezeti titkára az egymással törődést, a kez­dőkre való odafigyelést, a segítségnyújtást tartja az egyik legfontosabb tényező­ÉLETÉRT harcoltunk Beszélgetés Tatjána Ivanovna Dunajevával A héten Salgótarján vendé­ge volt Tatjána Ivanovna Du- najeva, a Nógrádi Sándor le­gendáshírű partizáncsoport egykori rádiósa. Több gyárba* látogatott el. Találkozott veze­tőkkel, munkásokkal, MSZBT- tagcsoportok tagjaival. Ellá­togatott a régi harcok színhe­lyére, Abroncsospusztára, Ka- rancsberénybe. A látogatás befejeztével beszélgettünk a nagyszerű asszonnyal. — A háború már folyt, én tizennyolc éves voltam, és a kijevi orvostudományi egye­tem első éves hallgatója. A front egyre közeledett, kiürí­tettük a várost. Édesanyám és sokan mások is azt javasol­ták, menjek a frontra. Egykori partizánkiképző parancsno­kom is azt mondta: „Tányus- ka, először fejezzük be a há­borút, majd utána az iskolát”. Jártam Harkovba, Szaratovba, míg a végén egy partizánki­képző központba kerültem. A tanfolyamon három szak kö- zül lehetett választani, a rá- BHB&Ü diózás mellett döntöttem. Gyor­san megtanultam a morzét, a kódokat. A kiképzőtáborba egy csoportba kerültem Hősé Sandoval és Kardos Éva parti­zánokkal. Sandoval elvtárs lett a rádiósparancsnokunk. Gyor­san befejeződött a kiképzés, ^ beosztottak abba a csoportba, amelyik Nógrádi Sándor elv­társ vezetésével Magyaror­szágra indult. Csehszlovák te­rületen, Zólyom környékén ér­tünk földet. Rettenetes éjszaka volt. Már vártak bennünket az elvtársaink, tűzzel jelölték a leszállás helyét. Repülőgé­pünk úgy 250 méter magasban keringett. Nem kaptunk ejtő­ernyős-kiképzést, g amikor ki- , ., . . , , nyílt a repülőgép ajtaja ki- ls állandóan változtattuk he- az elesettek, az ismeretlen ka- gyulladt a zöld lámpa ugrót- gyünket. Csehszlovák, aztán tonák emlékműveire. S ami a tam. Erősen tartottam az ejtő- magyar terület, tűzharc Ab- legborzasztóbb, még ma is él­ernyő kötelét. És Szerencsé- roncsospusztán, az éter hullá- _nek sokan olyanok, akik kéré­sén földet értem Az utasítás- main keresztül találkozás a sik hozzátartozóikat, akik nem nak megfelelően,' gyorsan ősz- Na§y Földdel. Sokat dolgoz- akarják elhinni, hogy apjuk, szeraktam az ejtőernyőt. Egy- tunk- Egy-egy jelzésünk után fiuk, hozzátartozójuk elesett. szer csak a sötétben hallom: megjelentek bombázó repü- üzenne a ma fiatalé „Tányuska, te vagy?” Partizán öink> s, megsemmisítették azo- Mit üzenne a ma fiatal­barátaim voltak. Nagy volt az kat ® katonai objektumokat, jatnak? örömünk. amelyeket a ma partizánjaink, — Szerintem legfontosabb, És megkezdődött a minden- tettek°fefS Aztunk^áztuníés is057 'vv’ nani hnrr A front momott mi tettek IeL AztunK-iaztunK es lássanak háborút. Mi akkor, a napi harc. A front mozgott, mi éheztünk. Salgótarján felé második világháború előtt igyekeztünk, mert tudtuk, nem akartuk hinni, hogy a né­hogy ez forradalmi város, a met—szovjet egyezmény után bányászok, a munkások ellen- Hitler váratlanul megtámad­állnak a fasisztáknak. Sok se- jq hazánkat. A párt akkor ad­gítséget_ is kaptunk ebben a ta ,ki a jelszót: „Kelj fel or­medencében... Hogy életben szág saját védelmedre!” Mi a maradtunk, ezeknek az embe- halálba mentünk és nem az életbe. Ezt nem szeretnénk, hogy megérjék fiataljaink. Az as Egy Szasa nevű rádióamatőrt hallgat Tatjána, a tadzsl- kisztáni Dusanbéből. A forgalmazáshoz Bató András, MHSZ rádiótechnikai főelőadója nyújt segítséget. (Danók Ernő felvétele) nek. Kanyó Beának, az újon­nan választott bizottsági tit­kárnak erre az odafigyelésre most különösen nagy szüksé­ge van, hiszen másodéves lé­tére őt választották e fele­lősségteljes posztra. — Már eddig is sokat ta­nultam a végzősöktől, főként Oláh Zsuzsától — mondja —, úgy érzem a módszerük a szemléletük volt a leglénye­gesebb. Sohasem azt mond­ták, hogy valamit meg kell csinálni, hanem mindennek az értelmét, a hasznosságát és benne a tagság érdekét vi­lágították meg. S amikor az ember valaminek az értelmét, a tartalmát már világosan látja, jóformán bíztatás nél­kül hozzákezd a munkájá­hoz. Persze, mindez a min­dennapi, konkrét dolgok so­rán sokkal bonyolultabb, de számomra is ez az alapállás. Docendó discimus, vagyis tanítás közben az ember is sokat tanul, mondták a lati­nok, s jóllehet az iskolába elsősorban tanulni járnak a diákok, ám éppen az ifjúsá­gi mozgalom arra is lehető­séget kínál, hogy maguk is tanítsanak. Társaik számára, személyes példamutatásuk­kal néhány kiérlelt ta­pasztalatot, jó tanácsot, öt­letet átadhatnak. De erre csakk ott nyílik lehetőség, ahol egészséges a tanár-diák viszony, értelmét látják a ta­nulásnak, a közéletiségnek, s ahol egy ütőképes KlSZ-szer- vezet látja el az érdekképvi­seletet Diáknyelven szólva mindez klasszul összejött a balassagyarmati Szántó Ko­vács János Szakközépiskolá­ban, nevüket aranybetűkkel jegyzik be a megye ifjúság­mozgalmi történetébe... T. L. reknek is köszönhetjük. — Mi történt a háború után? — Hazakerültem Kijevbe. Hat évig jártam az orvostudo­egyszerű emberek közül sen­ki sem akarja a háborút, a föld egyetlen részén sem. De mányi egyetemre, befejeztem vannak, akiknek éppen a há- tanulmányaimat. Lvovba ke- borús feszültség ^ létrehozása rültem, ahol harminc éven ke- a fontos. Meggyőződésem, hogy resztül egészen mostani nyug- a mi fiataljaink mindent meg- díjaztatásomig, gyógyítottam tesznek a háború elhárításá- az egyszerű embereket. Férj- ért. Ügy érzem, a munka front- hez mentem, van egy nagysze- iarl> a _ termelésben válnak rű fiam. Ez talán minden. A élenjáróvá, gyógyító munkám során sok­szor eszembe jutnak a parti­zánhónapok. Mi akkor a ha­lálba mentünk és nem az élet­be. Talán ezért is választot­tam az orvosi hivatást, hogy gyógyítsak, hogy emberi élete­ket mentsek meg. — Most ünnepeljük a győze­lem napját. Milyen emlékek fűzik május 9-hez? — Még nem volt vége a há­borúnak, amikor mi találkoz­tunk a Vörös Hadsereggel. Az­tán visszatértem Kijevbe, be­— Milyen emlékekkel tér vissza hazájába? — Arról a nagy szeretetről szavakban nem lehet beszélni, amiben engem itt részesítet­tek Ezt csak meg lehet őrizni. Mindenki azt akarta, hogy széppé, emlékezetessé tegyék itt-tartózkodásomat. Beszél­gettem szocialista brigádveze­tőkkel, asszonyokkal, lányok­kal, s ami nagyszerű volt, is­mét rádión találkoztam a Nagy Földdel. A Karancs te­tején felállított rádióállomá­son hívtam a Szovjetuniót. számoltunk tevékenységünk- jelentkezett Taskent, Szibéria, ről. Én még egy darabig a a magyarországi Szombathely, törzsben dolgoztam, s mint Székesfehérvár néhány amatőr már korábban említettem, to- rádiósa. Egy pillanatra vissza- vább folytattam tanulmányai- gondoltam 1944-re. Akkor a mat. De május 9. az egy nagy- háború mielőbbi befejezését szerű nap volt. Nem lehet el- segítettük elő, most a béke és mondani azt az örömet, ami- barátság hangján váltottunk kor a hírre kitódultunk az ut- szót. Elviszem a salgótarjáni cára. Zúgtak a harangok, mi nagyszerű emberek üdvözletét, pedig örömünkben géppisztoly- az újjávarázsolt város hírét, sorozatokat engedtünk a le- azh i^ogy a tényleg akkori ke- vegőbe. Örültünk, hogy^ ennyi nyeretlen Tarjánból egy gyö­nyörű város épült új ottho­nokkal, kórházzal, óvodákkal, iskolákkal és más intézmé­nyekkel. És elviszem a szívem­ben a salgótarjániak emlékét... év, ennyi fájdalom és áldozat után befejeződött, a háború. A győzelem napján nálunk, kint, a Szovjetunióban szinte zarán­dokolnak az emberek a teme­tőkbe, a hősi emlékművekhez. A kegyelet virágait helyezik el Somogyvári László NÓGRÁD - 1982. május 9., vasárnap

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom