Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
ZAGYVAR Miveit Jenő „fejbőr %•/. eseményeket. Kicsiben itt a világ! Legalábbis annak nógrádi része, mind az, ami az itt élő embert meghatározta a kezdetektől a mai napig és a holnapig — legyen szó történelemről, dúlásokról, és építésekről; legyen akár az eredetekről, a kezdetekről, szülőföldről; legyen szp akár a ■ salgótarjáni szénről, a híres folyó, a Zagyva eredőhelyéről, vagy Szalvai Mihály interna- sorolja cionalista, a „magyar Csapa- jev” szülőházáról, máig élő emlékéről, a tarjáni munkásság egyik jelentős életbokráról, arról a vidékről — mert hiszen nem egy hely ez, de mindenképpen egy vidék. Ahogy Fényes Elek írta 1848 tájékán: „bájoló szépségű” —, ahonnan a város részeként ma is származik hetedizig- len a salgótarjáni munkás. Itt egész dinasztiák nőttek és nőnek fel, munkások az egykor volt nemesi falvakban, akik eniberi nemességüket munkával szerezték; az ötven éve párttag Kovács János, az egykori tanácselnök, Szabó János, a természetvédő Varga Ferenc, az egykori falu egykori kovácsa, Reiner Sándor, vagy Földi bozsa István vete- rán., ■ __________ I nnen újságoldalakat lehetne írni mindenkiről! Tanulmányokat, helytörténeti munkákat akár a dűlőnevekről, vagy a hitelüket soha sem vesztő legendákról, meséket lehetne írni az igazságos Mátyás királyról, a huszita rablólovagokról, visszaemlékezéseket azokról az időkről, amikor, ahogy az Őrhegy úton élő Miskovics Gyuláné elmondja: a Zagyvafő vár (roma sincs jószerivel annak!) alatti völgyben, itt a Róna-oldal közelében még gyakorta benépesült a táncplacc... Hej, vidám idők voltak azok is! Meg persze nehezek is, munkában, életbe, bányában, iparban, mégis ez a több fé- A hatalmas fenyőfák alatt az szekaljából közösséget formá- évodások töltik napi elfoglalt- ló nép úgy összetartott, mint ■águkat. az öt ujj az ember keze fején. Parasztházas, kolóniás, lakótelepi, családi házas vidék lett belőle az évszázadok során. Talán nincs is olyan épített otthonforma, amelyből nem is egyet — sokat ne találna itt az emberfia. Majd tíz esztendeje már Salgótarján lakóterületeként fejlődik tovább, egyben-másban gondokkal is küszködve, életvidám, közvetlen, emberi munr- kásarcát mégis úgyszólván mindenben megőrizve. Ami eltűnt, megváltozott, átalakult az is olyasmi, ami mindenütt mássá vált nem csak itt a Zagyva eredeténél — a helybéli egykor híres-neves, tarka-vidám és jelentős kulturális élet. Mégis csak volt hát Zagyva is meg Róna is, vagy amint a középkorban írták-nevez- ték: Rónya (Nagyrónya), itt a völgybe zárva, aztán összeépült a két település. Náluk fiatalabb a feljebb kúszott és ott gyökeret vert Rónafalu, aztán még a nevében is megmutatkozik eredetét illetően a még feljebb, még távolabb található kolóniás Rónabánya, de ide tartozott még az önálló tanácsi időkben is talán — most meg már a városhoz — Szilvásköpuszta, Mászó Vízválasztó, Pintérpuszta, így együtt Zagyvaróna az egész, de olyan természetadta körülmények között, hogy az alföldi ember ezeket a kősziklás hegyormokat, nevén nevezhető hegyeket-völgyeket látva azt hiheti, hogy a mennyországba jutott fel valahogy. Krónikás után kiált ez a táj! Meg kellene írni minden érdekes-megragadó pontját történetének, s talán meg is Íródik, ha, nem is magától, mert úgy tűnik, ember elhivatott lenne is rá. Talán több bíztatás kellene, talán az idő szorítása erősebb, talán még nem érett be az akarat: a Szalvai Mihály Általános Iskola történelemtanára. Füveit Jenő mindenesetre készül rá. Így is imponálóan biztos, ahogy „fejből” sorolja a pontokat, a kiemelkedő eseményeket, személyeket, az itteni összefüggéseket. Így mutatkozik meg sok minden: a kis település a honfoglalás idején: a Zagyvafő várának megépítése, amelyet Borovszky Samu a cseheknek tulajdonít, és amely 1435-ben már állt a vulkáni kúpon, a XII. századi (!) eredetekre visszatekintő templom mögötti részen. A temető egy része még Árpád-kori, és azt ki gondolná mai ésszel, hogy Róbert Károly idején, a XIV. században Inászó mezőváros volt?! Zsigmond, a nagy adományozó, meg elzálogosító persze Zagyvarőt és környékét is „zálogba csapta”. Később meg a cseh rablólovagok kezén volt. Andrisko meg Uhrik, ezektől Hunyadi Mátyás vette vissza és a mai napig két verziója is él a legendának: az ifjú királyt itt egy alattomban kilőtt nyílvessző a homlokán megsebezte és haragjában leromboltatta a várat .. .Az itt élők, ugyanis mindenképpen magyarázatot keresnek és találnak legendáikban, amelyek persze nem nélkülözik a megfelelő alapot arra, hogy miért nincsenek romok legalább! A törzsökös nevek között - ilyeneket találunk: Kovács, Lakatos, Angyal, Dudás, Földi, Szekeres. A török utár felépült szlovák betelepedéssel a mai Rónafalu is, az ottani irtásos helyszerzésekre ilyen dűlőnevek utalnak, mint Szalvai Mihály nevét viseli az általános Iskola. Szénégető, aztán a szlovák eredetere a Lopata (lapát) völgy, de itt is van Dolinka, Dubinka és az alapítók között a törzsökösök: a Janák, a Hajdara, Hulitka, Kadlót családok, őket ősének tekinti az, aki így meséli el a történetet : „egy fuvaros érkezett nagy hordóval a kocsiján Rónabércre, ott a lovak megijedtek a szekér felborult, a hordó leesett, széttört és kibújt belőle a négy ős”. Ahol ilyen szép kerék legendák élnek, ott bizony jelen van a mindenre magyarázatot kereső ember nem csupán munkájával — fantáziájával is. Ott nem halt ki a hely szelleme- Ott jól érzi magát az, aki ezen a táján a világnak látta meg a napvilágot a „bájoló szépségű vidékkel” együtt. És a legendák, történelmi események egyként elvezetnek a mába a negyvennyolcas honvédek, a'z ugyancsak akkoriban 1848-ban báró Pró- nay birtokán feltárt első szén- bálya, az Ömária-táró történetén át egészen az immár örökéletű, példát adó interna- qipnalista Szalvai Mihály, sok küzdelemtől, harctól gazdag életútjáig. Addig, ahogy akár az ő története is magyarázat itt mindenre, a családok munkáshagyományaira, az apáról fiúra öröklésre, a felelős életre. Erről a kicsinyke helyről indulva hárman har- harcoltak 1936-ban Spanyol- országban, Szialvain kívül Tóth Ferenc és Kormos Nándor is „spanyolos” volt! a rónafalui temetőben még egy mezőtúri vöröskatona nyugszik, de a dűlőnevek itt is megőrizték a 19-es harcok helyszínét, így hívhatják ma is „Cseh halott”-nak a Szilváskőnél húzódó hegynyerget. Eljutott intenacionalista innen még a jugoszláv nép antifasiszta harcosai közé is; az 1945 tavaszán kiadott Knyíga gubitaka (veszteségek könyve) zagyvarónait is említ — hát hogjme lenne érdemes mindezt krónikává hömpölyögtet- ni mindezt, ami itt történt, ami csak itt él még az emlékezésben — jó időben feltárni, leírni! A gyárak völgye, a várost meghatározó ipar tápláló ereje Zagyvaróna, falusias munkáskerülete, amely Salgótarján felelős figyelme nyomán gazdagodhat, épülhet tovább. T. P. L. Képek: Kulcsár József Sokat ígér a fiatalok számára is Zagyvaróna. Három nemzedék: a nagymami, Miskovics Gyuláné, az édesanya Gyuriska Lászlóné, a család szemefénye, Gyuriska Gáborka. Lúdtalpas szárnyalás A várost meghatározó ipar lápláló ereje a település Salgótarján melege, meleg vize is innen érkezik
