Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
Anyák napjára, szeretettel! Rajzolni kellene, ahogy a gyerekek teszik. Szivet, virágot, valami ákom-bákomot, és csupa nagybetűvel föléírni: „ANYÁK NAPJÁRA SZERETETTEL!” Hiszen ennyi is elég, ennyi is elég volt, ki- nek-kinek tíz-húsz-ötven évvel ezelőtt; gyerekként, amikor minden egyszerűbb. Dehát az idő múlásával növekedni látszik az adóság. Léte- íésünkért, amiről gyerekként nem sejtettük, hogy ilyen nehéz „műfaj”. Nem tudtuk, nem tudhattuk, hogy élni tisztességben nap-nap után késztet erőpróbára. Nem ismertük, a szorongást, vagy legalább az okát nem, mert menedéknek ott volt a mama, aki megvéd, megvigasztal; „hess, te...” mozdulattal elzavarja a rosszat. Még azt sem tudtuk, hogy a nyelv, amelyen megszólalunk, az anyanyelv, ha tisztán megmarad az emlékezetben. Egy mozdulat, egy sóhaj, hogy „te gyerek, mi lesz belőled” a többit kiegészítjük, színezzük, és szívesen mesélhetjük el újra és újra. Igen, az én voltara, akinek keze tört, aki folyton fára mászott, akire panaszkodtak, s akit dicsértek. más-más arcot varázsolva: haragost, rémültet, büszkét. Ki más vállalna így, mindig szeretve, mindent megbocsátva... Mit tehet a felnőtt? Sután lerakja a virágot, az ajándékot, mormol valami köszönetfélét. Mintha ettől változna valami, mintha valaha is lehetne adós helyett adakozó. Nem lehet, s ettől csak erős- bödik zavartsága. Megpróbál olvasni a jól ismert szemekből: örülsz anya? Nem bánod, hogy világra hoztál, hogy felneveltetek; egyensúlyban volt valaha is az általam okozott öröm és bánat? Fiatal anyák ülnek a parkban. A gyerek gőgicsél, futkos vagy éppen legújabb kalandját mondja elfúló szóval. Megszépülnek gyerekük látásától. Talán most telnek meg egy életre a semmi mással nem helyettesíthető érzelemmel, most válik eltéphetetlen- né a kötelék. Ne, ezen a napon legalábbis ne jusson eszünkbe, hogy még ez sem egészen igazi, hogy anya '» gyerekét, és gyermek az anyját képes megtagadni. Róluk ma ne legyen szavunk. Arról viszont igen, hogy anyának lenni ma sem könnyű. Hiába a létbiztonság, a társadalom támogatása, a gyerek áldozatot kíván. A szülőktől persze, tehát az apáktól is, ám a lemondás, a gyerek kedvéért való lemondás ma sem egyenlően oszlik meg. De vajon, aki örömét leli az anyaságban, mert megélte már, elfogadna-e helyébe bármilyen kárpótlást... És öregasszonyok ülnek a parkban. Mondják az időjárást, a piaci árakat, meg a felnőtt gyerekek viselt dolgait — megszépítve persze. Az unokák legújabb tetteit. Szavuk nem hallatszik messzire, de annyira csak igen, hogy megérezzük belőle a hívást. S elinduljunk félszegen, mintha még magunk készítette rajzot gyűrögetnénk, mo3t már tudván, hogy voltaképpen többet soha nem adtunk. Legfeljebb — azzal, amik vagyunk — egy régi álom töredékét. Induljunk, mert várják a tőlük tanult nyelven a szót, a si- mogatást, s még a csöndet is, mely a mi hallgatásunktól beszédes. M. D. Fiatalok javaslatai Táskák Pásztóról Á Fővárosi Kézműipari Vállalat pásztói üzemében januártól csak bőrdíszműárukat készítenek. Az innen kikerülő darabok divatosak, kényelmesek, ezért bőven rendel a belkereskedelem, nagyrészük exportra kerül. A Szovjetunióba közel húszezer darab női táska és a divatos lapos aktatáska „utazott” a megrendelőkhöz. Sportszatyorból eddig húszezer darabot készítettek. A MÉSZÖV megyei elnöksége feldolgozta és figyelemmel kíséri az ágazatban, a közelmúltban megtartott ifjúsági parlamenteken elhangzott javaslatokat, kritikus hozzászólásokat. A fiatalok több helyen is felvetették, hogy a szakmunkástanuló-éveket számítsák be a törzsgárdatag- ságba, kérték, hogy a felszabadult fiatal szakmunkások továbbtanulási lehetőségeit támogassák és segítsék a munkahelyek. Az ÁFÉSZ-eknél minden tanácskozáson szóvá tették a kistelepülések boltjainak elavult állapotát, hiányos felszereltségét, a karbantartók kérték a régi gépek gyorsabb ütemű felújítását. Szó volt ezen túl az ötnapos munkahétre való átállás zökkenőiről, a KISZ-szervezetek működéséről. A szövetkezetek elnökei a vitában felmerült kérdéseket, véleményeket az intézkedésiterv-módosításba a realitásoknak megfelelően beépítették. Némáéknál — A_ hegedűd? — Megvan. — Előveszed? — Nagyon ritkán, akkor is inkább magamnak játszom. Mostanában azért sűrűbben, mert a nagyobbik lányomat tanítom muzsikálni. Borzasztóan tehetséges, mindenben. De tényleg mindenben! A tanárok csak dicsérik. Néma Jóska gyerekkori ismerősöm, egy gimnázium padjait koptattuk. Nemrég a véletlen hozott össze bennünket Balassagyarmaton, a fémipari vállalat egyik irodájában. Utolsó találkozásunk óta eltelt másfél évtized, de Jóskán alig hagyott nyomot, legföljebb, ha fekete haja lett ritkább valamivel. Villámgyorsan összehasonlítottam magamban a vállalati csoportvezetőt, meg az önképzőköri cigányfiút, amint a dobogón önfeledten hegedül. Szemre nem találtam semmi különbséget. — Aztán gyere el, nézz meg bennünket! — intett utánam búcsúzóul. Hát most itt vagyok. Tucatlakás, tucatházában Balassagyarmaton, a Határ presz- szó fölött. Klári, a feleség szigorú rendet tart otthon, a két lányka után van itt mit rakodni. Nincs semmi hivalkodó a másfél szobában, minden egyszerű, szolgálja a tulajdonosokat. — Gondoltad volna Letké- sen, anyádék egyetlen földes szobájában, hogy valaha is idáig jutsz, az ajtódra fölkerül a tábla: doktor Néma József? Rágyújt az aznapi valahá- nyadik cigarettára. — Ez egy álom, ez Jut eszembe a kérdésedre. Hidd el az. Cigánygyerek voltam a sok között. Apám zenész, mint sokan. Mi sors várt volna rám más, mint a muzsikálás? Az volt akkoriban a kitörési lehetőség a körből. De hát nekem más volt kiszabva szerencsére. Pedig minden úgy indult, hogy muzsikus leszek. Nyaranta már, az iskolaszünetekben pesti zenekarokban léptem föl, vendéglőkben kerestem a pénzt. A letkési tanácselnök, meg az iskola igazgatója nem engedtek szabadon, azt mondták jó fejem van, tanulnom kellene tovább. Kivere- kedték nekem a ceglédi gimnáziumot, a kollégiumot, az állami segélyezést. Apám szegény Igen beteg volt, így aztán keveset dolgozott. Ingyen kaptam a tanszereket, évente kétszer fölruháztak, nem fizettem a kollégiumért — Nehéz kezdés volt neked a gimnázium. Fölkapja a fejét, vékony ujjaival a homlokát simítja. — Nem tudtam tanulni. Az első két év cudar volt, az biztos, de aztán fokozatosan belelendültem, úgyhogy jelesen érettségiztem. Mondtam magamnak, na ez már valami. Az az igazság, hogy egyedül ezt sose értem volna el, nekem mindig is szükségem volt a biztatásra, a segítségre, arra a tudatra, hogy valaki van mellettem, törődik velem. Cegléden a tanárok, az osztálytársaim, ti, a más osztálybeliek is kedveltetek és én ezt éreztem. Ez volt a fontos, ez vitt előre. Nem szólok semmit, kever- get^m a kávét, amit Klári hozott nekünk. Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy a céltudatos tanulás segítette át Jóskát a legtöbb nehézségen. A tánc, a foci, a sport kimaradt az életéből, mert egyik lábát elmerevítette a betegség. — Jogász lettél. — Áthidaló megoldásként — neveti el magát. — A zeneiskolában klasszikus muzsikát tanítottak velem, otthonról a cigányzenét hoztam. A kettő nem fért meg bennem, törésre vittem hát a dolgot. Elmentem Pécsre, jogra. Ott is mindenki segített... — Mint a mesében? — Mint a mesében — bólint nagyot. — A diákjólétitől mindig kaptam segélyt, néha mé„ maradt is pénzem. Közben már találkoztam Klárival is, szóval jött a gond. Egymásra néznek, mosolyognak. Az asszony most szólal me-; először. — Valahogy egyszerre éreztük meg, hogy nekünk össze kell házasodnunk és az csak idő kérdése. Tizenegy éve élünk együtt. Mindig előbbre jutottunk. «' — Nem kérdezted ugyan még, de kérdés nélkül is mondom: sose volt bajom abból, hogy cigány vagyok. Apróbb incidensek voltak, de én ezeken átsiklottam, mert csak egy-egy emberrel volt gondom, nem a társadalommal. Ebben nőttem föl, ebben lettem azzá, ami vagyok. — Ezzel nem vitatkozhatom. — Az egyetemnél hagytuk abba. Államvizsgáztam, majd ügyészségi fogalmazó lettem Esztergomban. Hát ez nagyon nehéz időszak volt. Kevés pénz, drága albérlet és már nemcsak magamra kellett gondolnom, hanem az asszonyra, aki hamarosan gömbölyödni kezdett. Se lakás, se bútor... A legfőbb ügyész állást, lakást szerzett Borsodban, Forróen- csen. Messze az otthoniaktól, magunkra maradtunk nagyon. Letettem az ügyészi-bírói szakvizsgát, de nem tudtunk ott megtelepedni. Tollat fogtam és az akkori balassagyarmati tanácselnöknek, Lombos Mártonnak levelet írtam. Hipp- hopp, már itt is voltunk. Állást kaptam az ingatlankezelőnél, onnan a cserhátsurányi téeszbe mentem. Két év óta itt dolgozom a fémipari vállalatnál. Nemrég igazgatási és iparszervezési osztályt bíztak rám —, harminckét évesen — emel. lett a jogtanácsosi teendőket is ellátom. — Elégedett vagy? — Szeretem a családomat, a feleségemet, a két lányomat. A munkám kielégít, azt csinálom, amit szeretek. Lassan kezdünk egyenesbe jönni, a lakás csinosítására is gondolhatunk már. Azt gondolom, hogy elértem, amit reálisan, a képességeim alapján elérhetek. Mi dolgunk van hát? Fölnevelni a két lányt tisztességesen, hogy hasznos emberekké váljanak. Becsülettel elvégzem a feladataimat. Ha elismerik, az külön öröm. Mondtam már, nekem szükségem van a biztatásra, a bizalomra, az szárnyakat ad. Itt megkapom. Ez aZ én karrierem. Lehetek elégedetlen? — Elhiszem: nem. — Sokat vagyunk itthon, együtt, de azért vannak városbéli ismerőseim is, akikkel szívesen beszélgetek. Hycoma- tommal el-elmegyünk kirándulni. az igazi kikapcsolódás.’ Ha így, ebben a légkörben élhetem le az életem további részét, csak megköszönhetem a sorsnak. Megint nem szólok, csak gondolkodom. Jóska markába- tartotta és tartja ma is sorsa üstökét, a körülötte élőkkel együtt formálja azt. Most épp édesanyja élete felől gondolkodik. Idős az özvegy, ottmaradt Letkésen az egy szobában. Nem, akar onnan mozdulni, majd csak ha nyugdíjazza a téesz, ahol dolgozik. Szememmel a hegedűt keresem a szekrények tetején, de nem látom. A kisszoba faláról a két lány fekete szeme nevet a világba. Szépek. Indulni kell, ha nehezen is akarózik. Becsukódik mögöttem az ajtó. az utolsó kézfogás után. Nézem a táblát. Nincs sehol. Csak egy darab papír. Rajta golyóstollal formál’ betűk: Néma József. Sehol a doktor... Hortobágyi Zoltán Nem azon múlt, hogy földig ért a lába Kazinczy-érmes szakácssegéd A sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvűnk verseny győztesei között 1980-ban két salgótarjáni vendéglátóipari szakiskolást tartanak számon. 1981-ben ugyanezen a versenyen az iskola egy másik tanulója szerepelt a legjobb tizenöt között. Vinkóné Kovács Mária magyar szakos pedagógus, a salgótarjáni kereskedelmi és vendéglátóipari szakiskola tanára a sátoraljaújhelyi zsűri elismerő oklevelét . kapta eredményes munkájáért, tanítványainak sorozatos kiemelkedő szerepléséért. Idén, április 23—24- én az iskola egy másik tanulója jeleskedett a magyar nyelv hagyományainak, szépségének, tisztaságának ápolásában, gyakorlásában. A Győrött megrendezett Szép ma gyár beszéd versenyen So- moskői Tibor harmadikos vendéglátóipari szakiskolás Kazinczy-érmet kapott. A szép orgánumú fiatalember eddig versmondással foglalkozott, a munkásfiatalok megyei versmondóversenyén, a szakmunkásnapok megyei döntőjén az elsők között szerepelt — Most indultam először Szép magyar beszéd versenyen, magyartanárnőm, Vinkóné Kovács Mária jóvoltából. ö beszélt rá. A megyeit megnyertem, így jutottam Győrbe. — Készültél valamilyen módon a versenyre? — A Retorika című könyvet tanulmányoztam. Volt már korábban is a kezemben, mert versmondóknak se árt, ha tisztában vannak néhány alapvető ismerettel. Alaposan azonban most rágtam át magam a beszédtechnikai ismereteken. — S hasznát is vetted? Észrevettél szövegmondásodban változásokat? — Igen, egészen alapvetőket is. Kétségtelen, hogy a tiszta, értelmes szövegmondáshoz, felolvasáshoz és a beszédhez érzék kell, de tanulható is, sok gyakorlással, kitartással. A verseny során sokat beszélgettünk Körmendi Lászlóval, aki a zsűri tagja volt, egyébként a rádió nyugalmazott bemondója. Csodálatos orgánuma van, élmény hallgatni. • ö például egy tehetség, neki biztosan nem kellett sokat tanulnia. A Szép magyar beszéd verseny idején újabb fordulóval bővült. A kötelező és szabadon választott szövegek felsorolása mellett egy mondat beszédtechnikai elemzésére is sor került — írásos feladatként. A fiú lelkesen beszél a versengésről: — Egy adott jelrendszer segítségével be kellett jelölni, hogy hogyan olvasandó » szöveg. Hangsúly, kis szünet, nagyobb szünet, hangszín... Félórát adtak rá, teljesen feleslegesen. Tíz perc elég volt. A kötelező szövegemben viszont volt egy bakim. Belebotlot- lottam a „szórványmagyarság” szóba, ami nagyon kellemetlen szövegkörnyezetben volt. — Ezek után hogy fogadtad a Kazinczy-érmet? — El kell mondanom egy történetet. Kirándultunk ’an- nonhalmára, megnéztük Szent István trónját. Bele is lehetett ülni. Az idegenvezető azt mondta, hogy akinek leér a lába a trón talapzatára, az kívánhat bármit, teljesül. Én, Kazinczy érmet kívántam. Amikor megkaptam, boldog voltam, és kívánságom beteljesedését éreztem. Gondolom, nagyon sok résztvevő kívánta még ezt — persze azok közül, akiknek leért a lába. Somoskői Tibor szakácsnak készül. Harmadikos lévén közel áll a szakmunkásvizsgához. NÓGRAD — 1982. május 1., szombat — Már végrehajtottam néhány pályamódosítást. Péter- vásárára jártam mezőgazda- sági szakközépiskolába, második év után azonban egészségügyi okok miatt abba kellett hagynom. Akkor néhány hónapig liftkezelő voltam a Karancsban. Szakmát akartam, s a lehetőségek olyanok voltak, hogy szakács- és cukrászfoglalkozás között választhattam. Mivel a szüleim mindketten cukrászok, úgy gondoltam, a családba nem kell több. Időközben nagyon megszerettem a szakácsmesterséget, ám úgy tűnik ez is nehéz Mivel azonban szeretem a magyar nyelvet is, s a győri eredmény is biztató, úgy gondolom, lehetne ezzel valamit kezdeni, A konkrét ter- vezgetés előtt azonban gyorsan le kell érettségiznem. Tizenkilenc évével a nyurga fiatalember rangidős az iskolában. A megjegyzésre nevetve válaszol.- - Nincs ennek jelentősége. Sok barátom van az iskolában, fiúk, lányok vegyesen. Alapszervezeti KISZ-titkár vagyok, és az iskolai stúdiót kezelem De soha nem vettem észre, hogy ennek köze lenne ahhoz a. néhány év korkülönbséghez. Közben kicsengettek, megélénkül a forgalom az iskolában. Tiborék osztálya a következő órában dolgozatot ír, vendéglátói ismeretekből, ____ V. E.
