Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-29 / 124. szám

Modelljei a gyerekek

Zille, a rajzoló

Igazán nincs szükség nagyobb művészettörténeti tudásanyagra ahhoz, hogy belássuk: amióta vésőt, irónt, ecsetet emelget a kéz, azóta megunhatatlan téma a kisded, a csecsemő — egyszóval mindez, ami az anyaság témakörébe tartozik.

Az élesebb szetnű, kritikusabb szemléletű „piktorok” azonban ezt a hagyományosan idillikus témát is kényszerűen „kiforgatták”. Tehát oly módon örökítették meg a vi- lágrahozójukba csimpaszko- dókat, hogy azok nemcsak, az együvé tartozást, hanem e viszony történelmi körülményeit is felidézték; a maguk setesuta mivoltában, esettségében létük bizonytalanságára is Utaltak.

Nos, ilyen illúziótlan, kesernyésen igazmondó képiró volt ez a német Heinrich Zille (1858—1929), akit alig-alig ismernek szülőhazájának határain túl, ám aki mindenképpen érdemes arra, hogy Európa egyik legjelesebb bébiskíc- celőjeként tiszteljünk.

Keserves ifjúsága volt Hiába látta meg a napvilágot egy Drezda melletti kisváros, nevezetesen Radeburg ezermesterének házában, a papa hamarosan tönkrement és — mint annyi más sorstársa akkoriban — a szerencsét kergetve Berlinbe költözött Az ifjú Zille a litográfusi pályát választotta, s ebben a kőnyomatos mesterségben produkálta magát Tette ezt életrajza szerint 1877-től 1907-ig, tehát három hosszú évtizeden keresztül. Hűséges szolgálata azonban mit sem számított hiszen még ötvenéves sem

volt amikor kiállították számára az obsltot Persze nem

ok nélkül, hiszen baloldali érzelmei közismertek voltak, amely vonzalom egyik legkézzelfoghatóbb jeleként kitűnő Marx-portréját tartotta nyilván a hatalom.

Heinrich Zille, a litográfus tehát az utcára került Hirtelen megszaporodott szabad idejével pedig ugyan mit kezdhetett minthogy hajnaltól késő estig Berlin külvárosait járta, ahol rajzolt és rajzolt vázlatfüzeteinek oldalaira másolva mindazt amit

Művészeti iskola fakm

X Dagesztánban élő népek ’diszítő-alkalmazott művészetének, tánc-, ének- és zene- művészetének tanulmányozását beiktatták a dagesztáni Mosdj Húsét településen megnyitott gyermek művészeti iskola programjába.

A művészi koreográfiái és zenei részlegben a helyi szov- hoz munkásainak 90 gyermeke tanul. Sok fiatal elhatározta, hogy kitanulja a szőnyegszövést E kézművesség művészi formája régi hagyományokkal rendelkezik Dagesztánban és nemzedékről nemzedékre száll.

a zárt udvarok, a kopottas kövű utcasarkok meg a dohány- füstös kimérések megörökítésre alkalmas látványul kínáltak. S hogy, hogy nem, az idősödő ábraíró mindinkább a kicsinyeket figyelte, és a tízen inneniekben lelte meg az igazi modelljeit

Annyit s oly eleven átéléssel rajzolta őket, hogy hamarosan egy kötetre való gyermekrajz került ki szénceruzája alól. (Ez a legelső könyve éppen most hetvenöt éve, 1907-ben jelent meg.)

Heinrich papa ezután szinte csak a kültelkek apró polgárait ábrázolta. Tömegével rögzítette a picinyek jellegzetes gesztusait s tucatszámra ontotta azokat a kartonokat amelyeken ujját szopja, anyja nyakát karolja, mamikájá- ba mereszti körmeit az ölbe- való.

Sikere lett, fölfigyeltek rá: egyre többet, s többfelől rendeltek tőle. Hamarosan a Simp- licissimus nevű gunyoros hangvételű lap munkatársa lett, s mint ilyen, még inkább szellemének patronjaiba sűríthette — robbanóanyagként — a politikát.

Amit nyilván elképzelni sem tudott önmagáról, az is megtörtént vele: tagjává választotta a Porosz Művészeti Akadémia. Am a hivatalos elismerés sem változtatta meg; mint korábban, e rang elnyerése után is megmaradt Berlin éles szemű krónikusának. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint az, h'ogy amikor hetvenegy éves korában elhunyt, koporsóját egykori modelljei, a simlis sapkás, zárt zubbonyra munkások vitték a sírig.

Bizonyára kevesen tudják, hogy Henrich Zille néhány műve hazánkba is átkerült. Igaz, nem eredeti mivoltában, de felnagyított másolatként ott látható Budapesten, a József körútra néző, a Berlini suszterinashoz címzett söröző ablakain. Egytől egyig mosolygós ábrázatú, jó kedélyű figurák; a századforduló elötö s utáni évek német világának jellegzetes alakjai.

’ A. 1*

Bólckon Gábor:

Nagyanyámnak

Ne legyen meg a Te akaratod

csak a nagyanyámé ki hajnalok-sivatagában botladoz

teát főz — a kék láng mint az alattomos visszér-virágok lábán — a konyha elvarázsolt falai közt járja ' a tenger-magány útjait

bálnahátú horizontok nélkül Nem volt szigetek hóleplü királynője csak haja színében őrzi telek havazását — Ékszerekről sem álmodik — csak nagyapámról — aki sokat izzadva és káromkodva tiltakozott az infarktus csendet intő mozdulata ellen — és nem hagyott

maga után palotákat

csak éjszakák emlékezést/H

kifehéredett perceit —

mikor rekedten sóhajt a szekrény

és az asztalon összebújva

virrasztanak

a holdfénytől babonázott

villák meg a kések —

Legyen meg az 0 akarata Aki, ha fogatlan szájával tükörbe néz az elmúlás próbálja új maszkját fintorogva Legyen meg az Ő akarata ki naponta felkelt ■— mert egyetlen királyfija vagyok1 — homlokomra téve kezét — halálomból

Hunyadi István:

Évődésem Kislindával

Viaszsárga ködökkel úszik elő a reggel. Nagyapa kinyitja a szemét, feje akár a zakatoló országút, vontatókkal, nehéz szekerekkel. Ilyenek az ébredései mostanában. Valamire készül, hogy lejegyezze. Körvonalak nélküli, bizonytalan képsor bukkant fel álmában. Lehet az sugalmazás. El kellene rendeznie a véletlen fölvillanásokat. Korán talpon van ilyenkor. Az írás ördöge noszogatja, Uriás, a nyugtalan madár. Egyik könyvhalomra telepszik, végül megállapodik a Kölcsey-szobor tartott feje búbján. Onnan vizsgálja nagyapát. El se ereszti szemsuga- róból, amíg ki nem lendíti a holtpontról. Unszolja szünet nélkül:

— Közeli barátaidról kellene írnod, akiket végleg elvesztettél. Elrejtőztek egy földhányás alá. Valamit közöltél volna velük. Kifutottál az időből. Adósuk maradtál.

Tanácstalanul hallgat nagyapa. Szűkre vont szemréssel nézi Uriást. Latolgatja, hogy vitába szálljon-e vele.

— Apádról kellene írnod — biztatja a kora reggeli vendég.

— Utazz Szentandrásra, talán életben találsz valakit a régi tanítványokból. Biztosan él még tanú, aki emlékszik rá.

Keserűen ingatja fejét nagyapa.

— Hiába mennék, barátom. Jó évtizede jártam abban az apró faluban. Ketten éltek azokból, akik ismerték. Ök sincsenek már.

Ámde az írás állhatatos ördöge nem nyugszik.

— Aladár fiad elment, életerős férfi korában. Egyik siratóversedben vádoltad a mostoha sorsot, miért nem te költöztél helyette az Ismeretlen tartományba. Váratlan szívroham terített le később. Jéghideg vonatfülkében utaztál. Nem volt, aki megragadja a vállad. Melledre kígyók te- keredtek. Nem kívántad a halált. Alikor már nem! így történt?

Nagyapa előszedi az író- mappát.

— Igazad van, Uriás. Tiltakoztam, mert nagyon féltem.

Ekkor vékony kaparászást hal} az ajtó irányából. Mintha csepp, gyámoltalan kéz matatna kilincs után. Kislinda állt az ajtóban. Csak a tekintete árul el valamit, mert beszélni nem tud.

— Ne írjál olyan szomorúakat, nagyapó. Eleget sírtál. Vidámabb történetet kellene írnod.

— Adok neked rágógumit, de most hagyj magamra, pici lány — rázná le őt nagyapa.

De nem tágít mellőle a cseppség, makacsul bámul az arcába. Tükrös, állhatatos szembogara ezt mondja:

— Nem kell a rágógumi. Te kellesz, nagyapó. Kérlek szépen, ne zavarj ki a szobából.

Egyoldalú ez az évődés az unokával. Az öregember beszél, Kislinda rátapadva mereszti a szemét.

— Egyszóval szívesen maradnál itt nagyapóval. JTölkaA magasnövésűek gyorsabban érnek el

szakmai sikereket?

Astrid Schumacher, a hamburgi egyetem antropológiai Intézetének munkatársa disszertációjában kimutatta, az ember testmagassága kihat szakmai karrierjére. Schumacher négy különböző foglalkozási csoporthoz tartozó férfiakat és nőket vizsgált meg testmagasságuk szempontjából. Kiderült, hogy a magas állásó szesneijeK scvaUM sí acres Koir Jógáikat testmagasságban még akkor Is túlszárnyalták. ha hasonló származású és iskolai végzettségű egyéneket vettek figyelembe.

A magasabbra nőtt személyeket pályájuk folyamán valamivel gyakrabban léptették elő, mint alacsonyabb kollégáikat, és ők maguk Is gyakrabban határozták el, hogy beiratkoznak továbbképző tanfolyamokra. A különböző sikeres pozíciókban dolgozó nők testmagassága átlagban nem különbözik annyira, mint a férfiaké.

Schumacher most mérlegeli annak a lehetőségét, hogy az átlagon felüli testmagasság összefügg-e olyan tulajdonságokkal, mint az érvényesülési és vezetőképesség, valamint az elhatározó erő.

mimmninniniiunniiiiilMHiw—Miniinniiin>

paszkodnál a székre. Az íróasztalán firkálnak a színes ceruzákkal.

— Igen — válaszolja a tükör. — Aladár bácsit is kizavartad a kertből, amikor írtál. Kisfiú volt még Alsóörsön nyaraltatok akkor, önző voltál, nagyapó, ne is tagadd.

Álmélkodva nézi az öregember.

— Hát ezt is tudod?

— Már hogyne tudnám. Ilyen apróságok, mint én is, mindent tudunk. — Hozzáteszi még: — Itt akarok játszani nálad.

íróasztala elé kuporodik a szőnyegre, ölében a kis ház, a szombrefós pásztor és a soktollú indián. Dűlöngve lépked előttük a szerkezetre járó lúd. A lányka megfeszült arcán a játék öröme. Ilyenkor nem törődik nagyapóval. Végül ráveti világító szemét.

— Mosolyogj, nagyapó, mint én! Sohase láttalak mosolyogni.

A vénember nem töprend tovább, mibe kapjon. Készen van a fejében a történet. Megírja Kislinda reggeli látogatását

Kiss Attila rajza gyermeknapra

Aludj, kölyök ,

Átadj, kölyök! Békés álmod legyen. Ha alszol, ha éfc3 ren vagy, én vigyázom álmodat. Hidd el, és is ei akaróvá hinni, nem vagyok egyedül. Milliók néznek nap mint nap rád, ahogy ökölbe szorítod a kezed, a párna csücske a szád sarkában, egyet-kettőt szusszantasz, aztán elcsöndesülsz. Te még nem tudod, hogy erőt gyűjtésé a holnapra. Szükséged is lesz rá, hiszen minden holnap olyan nehéz.

Ne biggyeszd le a szád, ne sírj föl. Megrémítesz min- két. Ha nem alszol nyugodtan, ha forgolódsz, ha az éjszakai csöndet felszaggatja a köhögésed, ha sebet üt rajtad valami ág: hiába minden tudásunk, ősi, egymillió éves szokások markolnak belénk, löknek ki az ágyból bennünket és tehetetlenül nézzük egymást a kit lámpa fényében anyáddal Megfáztál? Lázad vasa? Orvosárt induljunk, vagy várjunk még?

Mit tudod te, mennyi baj van veled? Ml is csak most tudjuk, hogy »orsódat sorsunkkal órai igyekszünk. Anyák, apák lettünk, ahogy ránk rakódtak az. évek és mi már aa eszünkkel tudjuk, amit te csak az életeddel élsz mindennapi kiszolgáltatottja vagy mindannyiunknak.

De hát Így álltak fölöttünk is velünk bélyegzett éjszakákon apáink, anyáink. Tehetetlenségünkbe oltották az erőt, hogy most érted, értetek tehessünk valamit.

Hiába a könyvtárak minden okos sora, hiába a „győzelmes emberi elme”, az ősi szorongás, a féltés értetek velünk él. Azzal kelünk, azzal fekszünk, hogyan tehetnénk jóvá mindazt, amit elhibáztunk? Miként formálhatnánk a létet jobbá, hogy benne a ti világotok szebbé növekedjék, mint mind ami előtte volt valaha is?

Ha fölnősz — akarjuk, hogy fölnőj —, majd a könyvekből megtudod, micsoda élet maradt mögötted. Hiszen, hogy neked már csak mese — iszonyú mese — lesz a legyek lepte, csontsovány afrikai kortársad, a puffadt hasú indiai kisfiú, a Dél-Amerikában puskagolyó elé lökött leányka. Mese, amit azért megtanulsz, akár a gonosz boszorkányt, vagy a jószívű szegénylegényt. Ha csak filmekről is, ha csak nyomtatott történelemből is, de megismered majd ezeket a szörnyűségeket. Tudnod kell, hogy mi ellen emeld fel a szavad, öklöd, ha majd nagy leszel, és, ha netán még akkor is akad néhány — ember ellen való őrült. Hisszük, mi millió anya és apa, hogy neked, nektek a félelem, az erőszak, az éhség, a kiszolgáltatottság már csak tanító történet lesz, segít eligazodni az élet dolgaiban. ,

Alszol, legény? Jóízű álmod nyálát ujjam hegyével fölszárítom. Olyan béke van benned, amit anyáddal mi már soha nem érezhetünk, de törekszünk, hogy utolérjük veletek ezt az elmondhatatlan, megfoghatatlan csodát. Ezen munkálkodunk nap mint nap. Ezt tette az én apám, annak az apja, s az övé, vissza az idők mélységes bugyrában minden emberi ősünk. Értünk voltak és velünk vannak most is, a szépülő, szörnyűségei ellenére is mindig emberibb világban.

Ami nekünk nem sikerült, az majd sikerül neked, nektek. Olyan nagyot tesztek, hogy belevésődtök a történelembe, és a ti fiaitok már jobb, szebb, tisztább életet élhetnek. Hogy így legyen, hidd el, nincsenek könnyű napjaink.

Te ebből még nem tudsz semmit, alszol, álmodsz. Aludj, fiú. És, ha évek múltán majd te állsz így szíved legfontosabb gyermeke fölött, jusson eszedbe: dolgod a tisztességes világ. Teremteni, alkotni új századok fiainak, akik néha- néha visszarévednek ránk. Így élünk egymásban, amíg csak szülhetnek az anyák sorsunkat továbbcipelő, szebbnél-szebb csemetéket.

Aludj! Ha fölnősz, ha fölnőttök, vigyétek egy arasszal közelebb az embereket a tökéletességhez.

Hortobágyi Zoltán

Földhőatlasz

Egy nyugat-európai munka- megoszlására, a földhőáram közösség a hasznosítható geo- erősségére, a földfelszín hőtermikus energia kutatásának mérsékletére és a föld mélyé- megkönnyítésére földhóatlaszt ben tapasztalt vízmozgásokra készített. Ez a hőmérsékletnek vonatkozó adatokat tartal- 5000 méter mélységig való mázzá.

NÖGRÁD - 1982. május 29., szombat 9