Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)
1982-05-29 / 124. szám
A TU Vili. Icvfldöftgyűtése elé JOT S JOBBAN! írta: dr. Kurucz Imre, a TIT főtitkára N ehéz feladat öt év munkáját számba venni, jól meghatározni a következő időszak fő célkitűzéseit, ugyanakkor felelősségteljes, izgalmas és szép munka. Nehéz, hiszen nágymúltú szervezetünk rendkívül szerteágazó tevékenységet folytat Hallgatóink között az óvodásoktól az idős kordákig, a nehéz fizikai munkát végzőktől a tudományos kutatókig mindenki megtalálható. Otthon vagyunk a gyárakban, a termelőszövetkezetekben, az iskolákban és a köz- művelődési intézményekben. A mérlegkészítéskor nemcsak arról kell számot adnunk, hogy hány előadást, szabadegyetemet, szakköri programot tanfolyami órát, csillagászati bemutatót vagy országjáró túrát szerveztünk, hogy ezeken kik és hányán vettek részt hanem arról is, hogy mindezzel tudtuk-e segíteni az embereket az ismeretek elsajátításában, bonyolult világunk problémáinak megértésében. Az ismeretterjszető, a szemléletformáló, a nevelő munka hatása nagyon nehezen mérhető. Mi most a kongresz- szusra készülve mégsem mondhatunk le arról, hogy a programjaink eredményességét hatásfokát is elemezzük és értékeljük, hiszen enélkül nem tudnánk reálisan megtervezni jövő feladatainkat Az előkészítő munka a végéhez közledik. Ügy gondoljuk, hogy az 1982. június 26-án tanácskozó VIII. küldöttgyűlés olyan dokumentumokat tud majd megvitatni, amelyek segítik az elmúlt időszakban végzett munka reális értékelését, és a társulat tevékenységének továbbfejlődését biztosító program elfogadását. Mindez annak köszönhető, hogy a TIT alapszabályzatához híven minden szervezeti egységnél: a községi, üzemi, tanintézeti csoportokban, a járási-városi és megyei szervezeteknél is összhívtuk a munkát értékelő, a jövő célkitűzéseit meghatározó közgyűléseket és küldött- értekezleteket. Több száz fórumon, több mint 2000 felszólalóval alkotó légkörű, Vitázó szellemű munkamegbeszélések zajlottak a jobbító szándék, a kritika és önkritika jegyében. A vitában résztvevők nagy figyelmet szenteltek annak elemzésére, hogy társulatunk tematikai ajánlásaival, programjavaslataival mennyire tudott igazodni a tényleges művelődési szükségletekhez, milyen segítséget tudott adni az emberek mindennapi problémáinak megoldásához. Sok szó esett a kisebb települések, az apró falvak közművelődési, ismeretterjesztő programjainak gazdagításáról. Minden tanácskozáson nagy hangsúlyt kapott a különböző társadalmi rétegek és csoportok sajátos érdeklődéséhez igazodó programok kidolgozásának igénye. Sokan felvetették a művelődésben hátrányos helyzetűek kiemelt segítésének szükségességét, a tehetségesek kibontakozási lehetőségeinek biztosítását Jó elképzelések fogalmazódtak meg az életmódformálás, az úgynevezett mindennapi kultúra hatékonyabb fejlesztése érdekében. A közgazdasági ismeretek gyarapítása, az egészségügyi felvilágosító munka erősítése, a közlekedési kultúra emelése, a szülők segítése a gyerekek nevelésében, a demokrácia kiszélesítéséhez elengedhetetlen ismeretek, képességek és készségek fejlesztése mindenütt a tanácskozások figyelmének középpontjában állt A helyi, járási, városi és megyei küldöttgyűlések megállapították, hogy a közel harmincezres társulati tagság egészében áldozatkészen, lelkesen és sikeresen dolgozott Megállapították azonban azt is, hogy a növekvő feladatok megkövetelik, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet fordítsunk a tagság közművelődési munkára való felkészítésére, tegyünk még mindent annak érdkében, hogy a TIT-szer- vezetek a társulati munka iránt érdeklődő értelmiség alkotó műhelyévé váljanak. A küldöttgyűléseken mindenütt igazolódott, hogy társulatunk azért tud szép és jó eredményekről beszámolni, mert munkánkat segítették a közművelődés színvonaláért felelős párt- és tanácsi pzervek, mert sikerült sokrétű és tartalmas munkakapcsolatokat kialakítanunk a programjainkat igénylő üzemekkel, és intézményekkel, a közművelődésben dolgozó társadalmi és tömegszervezetekkel. Számszerűen is szép eredményeket rögzíthet majd a VIIL országos küldöttgyűlés. Áz a tény, hogy az előző időszakhoz képest 37 százalékkal több ismeretterjesztő órát kértek tőlünk, hogjj 65 százalékkal emelkedett a különféle tanfolyami hallgatók, s 11 százalékkal az előadások résztvevőinek száma, azt bizonyítják, hogy öt évvel ezelőtt reális célokat tűztünk magunk elé, és sikerült menetközben is alkalmazkodnunk az új feladatokhoz. A művelődési kormányzat a közművelődés legdinamikusabban fejlődő területeként értékelte az ismeretterjesztést, s ebben az eredményben társulatunk jó munkája is benne van. Országos elnökségünk a társulati ismeretterjesztés 1982 —87-es programjának kialakításán dolgozik. Mit is akarunk? Megőrizni és megerősíteni a sikeresnek és hatékonynak bizonyult tevékenységi formákat. Biztosítani a tartalmi sokszínűséget, a változatos formai, módszertani megoldásokat. Minden tudományterületen, minden művészeti ágban korszerű, a hallgatóságot, érdeklő új' ismereteket közvetíteni. Még szakszerűbb, még színvonalasabb, még érdekesebb rendezvényeket szervezni. Szeretnénk többet tenni a falvakban folyó ismeretterjesztés fellendítésére. Célunk megtalálni azoknak az embereknek az érdeklődési területét is, akik eddig távol maradtak a programjainktól, akikben eddig még nem sikerült kíváncsiságot ébreszteni a tudományos ismeretek iránt. Több olyan alkalmat szeretnénk biztosítani, ahol nem az egyoldalú ismeretközlés dominál, hanem a hallgatóság véleménycseréje, a beszélgetés, a nézetek ütköztetése. Üj, eddig még nem ismert vagy csak elvétve alkalmazott ismeretterjesztő formákat is szeretnénk meghonosítani. Sajátos eszközeinkkel segíteni kívánjuk a különféle irányított önművelődési formák elterjedését. Jobban figyelünk a sokféle egyéni érdeklődés kielégítésére, a különböző hobbitevékenységek támogatására. A mindennapi kultúrához tartozó ismeretek elterjesztése érdekében ismeretterjesztő tanácsadó szolgálat létrehozása is szerepel a tervéink között A korábbiaknál nagyobb gondot fordítunk a spontán szerveződésű, öntevékeny baráti körök és klubok támogatására. Számolunk azzal, hogy' a tömegkommunikációs intézményrendszer, mindenekelőtt a televízió, már ma is „nagyhatalom” a közművelődésben. Ez a szerepe a jövőben várhatóan még nőni fog. Természetesen nem konkurenciának,, hanem nagy hatású partnerintézménynek tekintjük a televíziót, amellyel az eddiginél jobban kell és lehet együtt dolgozni. Több tömegkommunikációs ismeret- terjesztésre építő konzultációsorozatot, vitafórumot tervezünk a jövőben. Kísérletezünk új típusú, esetleg közösen kialakított formákkal is. Számítunk arra, hogy az ötnapos munkahét, s majd az ötnapos tanítási hét általánossá válása módosítja az emberek szabad idejének szerkezetét, s hogy ennek következtében nekünk is jobban ki kell használnunk a hét végi pihenőidőt, a nyári és téli tanítási szüneteket Több szabadtéri szórakoztató ismeretterjesztő foglalkozást tervezünk, szeretnénk továbbfejleszteni a népszerű ismeretterjesztő nyári táborokat, gazdagítani a nyári napközis foglalkoztaás- hoz való kapcsolódásunkat. Társulatunk szerteágazó feladatainak csak akkor tud eleget tenni, ha minden tudományágban, minden művészeti területen vannak olyan tagjai, akik a saját szakmájuk kiváló ismeretén túl tájékozottak a legfontosabb politikai, társadalompolitikai kérdésekben, képesek és készek arra, hogy felszínre hozzák a hallgatóság, az ismeretszerző közösségek előzetes tudásából, gyakorlati tapasztalaiból eredő kérdéseket, s megfelelő pedagógiai, didaktikai, pszichológiai és retorikai ismeretekkel is felvértezve választ tudnak adni az embereket foglalkoztató problémákra. A jövőben egyik nagyon fontos, körültekintő munkát igénylő feladatunk: megkönnyíteni tagjaink felkészülését az ismeretközvetítésre, segíteni tájékozódásukat a rokontudományokban, az aktuális gazdaság- és társadalompolitikai kérdésekben. A társulati ismeretterjesztés hatókörének bővítése, az ^ új tudományos eredmények gyors közreadása, a színvonalas politikai nevelő- és szemléletformáló munka, az aktualitásokra, a változó igényekre való gyors reagálás — olyan célkitűzésünk, amelyet a társulat egész tagsága magáénak vall a következő öt évben is. DUÓ Réti Zoltán . Nem másolat eredet Érdekes felfedezésről számoltak be türkmén szépművészeti múzeum munkatársai. A képtárban őrzött Tájkép templommal című festményt egészen mostanáig az ismert XVII. századi holland festő Jan Hoyen alkotásáról készült másolatnak tartották. A vásznon levő monogram segítségével azonban a szakértők bebizonyították, — nem másolatról, hanem az eredetiről van szó. ■ ■ A nógrádi végekrSl érkezőre ebben a városban szokás úgy tekinteni," mint valami őslényre, mint arra a bizonyos négerre, aki Párizsban egy ízben frakkban, de nadrág nélkül ment el egy hangversenyre, valamiféle ősi oszt intól vezérelve, holott egyébiránt éppen ő volt a legjobban öltözött, legmutatósabb párizsi. Máskor mindig, aztán jött ez a rövidzárlat... Ebben a városban — mondjuk N-ben — találkozom pontosan húsz év elteltével újra a jeles íróval, aki egy ideje ott él, ahol született, ahonnan több mint negyedszázada elindult ahonnan a valóság iránti fogékonyságot magával vitte mindenhova, ahonnan az erőt merítette, ahova talán visszogondolt a nehezebb időkben, ahova időnként visz- szatért, de ahonnan végül is elszármazott, fővárosi íróvá vált kisebb könyvtárnyi kötettel a háta mögött, vagy a feje felett a polcon, vagy „csak” a szívében. Most visz- szatért, felhagyott a pesti élettel, újra a szülővárosában szívja a levegőt, konokul, majdnem elkeseredetten, mert éppen ő tudja a legjobban, hogy „ez a város sem a régi már...” Ac A „valahol otthon kell lenni a világban" kétszerkettő igazsága mégis kiegészül azzal. ami mindig történik, ami mindig volt, lesz is minden bizonnyal (mert még nagyobb igazság) „de előbb valamit el kell érni a világban...’’ Mert Útonjáró JELI cr VIDÉKÉN a próféták otthon születnek ugyan, de egészen más- hoj profécizálnak Aztán már akár otthon is lehetnek. Tudnak valamit, róluk is tudnak mindent, otthon is meghallgatják már... Ha azt akarod, hogy megérkezzél valahova — előbb el kell menned. Akár mint a régi mesterlegények, akik éppen ebben a városban,' N-ben vertek egyetlen ezüst (?) szöget a városi köztér sarkán felállított oszlopra, jelképnek szánva, hogy ide majd visszatérnek, de előbb kipróbálják a világot, az erejüket,. tudásukat^ beállnak a híres műhelyekbe, önérzetesen-alá- zatosan megtanulnak mindent, amit érdemes, amit mások tudnak, hogy később, amikor már „betelt a pohár” visszatérjenek. Az írómester sem lehet más, mint volt a kádár, az ötvös, a szíjjártó, a műkovács, az ács, a cukrász, az író is ember. „Én itt születtem. Száz négyzetméternyi főváros az enyém, éppen akkora a lakásom ott, de alig várom, hogy kitegyem a lábam és ide, haza visszajöjjek. .. Ott nem lehet élni már, ha kimegyek az utcára minduntalan belebotlok valakibe, úgy járnak-nyüzsögnek, mint a megkergiilt hangyák... Bújják a kapualji bóvlista üzletek kirakatait, mindenki Skála-lány, akar lenni.. meg Sugár-lady Csacsanérolók, himihumis- ták, bóvlisták, etyepetyézők, irodalmi és nem irodalmi maffiózók győztek volna a sokat próbált mesteren? Hát nem volt társ, aki a vállát- hátát oda tartotta volna, amikor kellett? Ki lehet ábrán- dulni még a küzdelemből is? Milyen példát adhat egy ereje teljében lévő, világot megjárt mester az inasoknak, ha arról beszél, hogy „ott nem érdemes élni, ott nem...” ha nem úgy jön haza, ahogy a művésszé változott kovács a német, olasz, francia, cseh szikraesőkből, olyan erősen olyan felvértezetten, ha nem hazaérkezik a mester, hanem haza szökik...? Egy bizonyos ponton tűi valóban mindegy hol él az ember, és ha mindegy, akkor legalább otthon teljen az idő jóízű munkával egyetemesebb érvénnyel szolgálva a hazai tájat, de a szándék, a hazavezető indulat mégis mindent meghatároz. Hazatérés vagy hazamenekülés — nem mindegy a későbbiekben. Pedig ez az ember megküz- dött minden soráért, szó szerint sort sor alá öltött pontosan olyan műgonddal és szívós akarattal, amiként egy- egy mesterremek valaha készülhetett legyen az fából, kőből vagy ezüstből, legyen az akkora, mint egy torony, vagy mint egy légy, amelyet ru- binttal díszítve valaki kitűzhet a ruhájára. „Nincs becsülete a minőségnek. Divatos felszínek vannak, mindenki elnőiesedett, komoly emberek írnak arról, hogy mit lehet kapni, mit miért nem lehet kapni... Téma ez? Nincs, majd lesz. Ilyen egyszerű az élet! Mondd, te is beállsz fagylaltért a sorba? Te is olyan vagy...?” Kétségtelen, csökevényese- dünk; kétségtelen, pici pocit növesztünk; kétségtelen, a divatos férfi ma kizárólag nőies lehet, ebben előnyére tett szert a nőuralom, a siker érdekében — amely a „természet csapdája”, ahogy mondják — sokan szeretnének megfelelni annak a képnek, amit a nők diktálnak. De mindez, és még sokkal több is, elég lehet, hogy a mester kivonuljon a fő küzdőterekről? Hogy cse- kei magányt, stószi remeteséget vállaljon megundorodva a bóvlistáktól, ahelyett, hogy odasózna nekik egy újabb remekművel? Mert a legtöbb sorát kőbe lehet vésni. Hát akkor hogy van ez? Megfáradt bajnok vált belőle? Éppen ő ne ismerné, éppen ő vetné el magától a lényeget, ő, aki mindig hirdette — ott a helye az igazaknak ahol legtöbb a hamis próféta? Éppen ő ne ismerné a változva megmaradás törvényét? „Már csak megmaradok a magam mívességénál". Erről legendákat mesélnek azok, akik látták már dolgozni, például a fiatal fotóriporter, aki elkísérte a minap egyik vidéki útjára az egyik legjelentősebb hazai kultúrtörténeti, történelmi, vallástörténeti központba. A témára négy, sűrűn teleírt nagyméretű jegyzetlappal készült. Tehát még el sem indult, máris többet tudott a tárgyról — nevezetesen egyik nyelvemlékünkről, amelyet máshol restauráltak —, mint ameny- nyit arról egy átlagos egyetemi tanár tudhat, feltéve, ha filológus az illető. Az egyházi főember kedvetlenül, majdhogynem elutasítóan fogadta őket. Csak nemrégiben történt, hogy egy jóakaratú, de a hétköznapi szenzációkra többet figyelő újságíró ázt írta meg ebből a témából, — milyen különleges körülmények; között szállították innen-oda az iratot... Érthető volt a fenntartás, amelyet le kellett küzdeni, amelyet sikerült leküzdeni néhány kérdés után, amikor az író szerteágazóan mélyreható kérdéseire már nem tudott „kapásból,, válaszolni az, aki úgy vélhette mind ez ideig — ő ismeri a világon a legteljesebben a témát. .. A felszín cs a mélység mégis mindenütt együtt létezik, egymást kiegészítve-feltételezve, ebből sem lehet kivonulni sehova. csak a „hovatartozást” döntheti el az ember szerencsés esetben. Hogy a világ még „nem kész’ — azt talán éppen tőle tanulta más is. de a kivonulás a küzdelemtől más kategória, ezt talán nem is érdemes komolyan venni. Vagy mégis? A jeles író vidékre menekített igényessége olyan, mint a gyertya lángja — világít, de arra is emlékeztet, hogy eltelik az idő. Kitöltjük a maradék savanykás bort a díszes, régi üvegből, aztán már kint búcsúzunk a lakótelepi éjszakában. „Aztán majd egyszer elme- mipk tifelétek is... Marad a kérdés — hóvá megy ez aa ember? Nem önmagába.. .? T Pataki László NÓGRÁD — 1982. május 29., szombat
