Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-29 / 124. szám

ZARVÄSGEBE Bizony, ebben a virágot nevelő szép hó­napban kerülünk Palotáshalomra, legelőbb is ■ székhelyközségi közös tanácson kérdezős­ködve régi jó bevett szokás szerint Markolt Gergelyné tanácselnöktől a mindenben társ Szarvasgede felől. Annak is van már lassan tizenkét éve, hogy a hét határra kiterjedő termelőszövetkezeti falvak közűi három, ide, Palotásra kötődött, a közigazgatás szálaival. Sőt, a közeli Héhalom nemrégiben maga is „palotásivá” vált, í ennek előnyei nyilván ké­sőbb mutatkoznak teljesebben. A faluközös­ségben gondolkodás erős volt mindig is az utóbbi éveket tekintve, nem csoda hát, ha Palotáson sem a tanácson, sem a szövetke­zetben, sem a pártszervezetben, nem lehet csak Palotásról beszélgetni — minden pon­ton, munkában, megélhetésben-életben, ta­nulásban, szórakozásban előbukkan Kisbá- gyon, Szaryasgede is . . . De hiszen, most éppen ez a „tétel” ■— Szarvasgede, ahol nem csökken hosszú ide­je a lakosság lélekszáma, ahol szinte min­den ház átépült, korszerűbb formát öltött, ahol új utca is „keletkezett” persze, nem magától, hanem az olyan helybeli fiatalok törekvéséből-akaratából, amilyen például Dancsó Gábor, az apci Qualital fiatal munká­sa, aki rekkenő hőségben, igazi nyári me­legben locsolja a nehezen beépített betont a kiszáradástól mentve az új ház — éppenhogy épülő — alapjait. Az új házsor előtti térség­ben a háztájizók földjein meg kapálva se­rénykedik egy gedei família apraja-nagyja. A fiatal házépítő sem lesz sokáig egyedül. Jönnek haza a délelőtti műszakból a munka­társak, barátok, rokonok — talán egyenesen ide, mert fel kell építeni az új otthont! Pe­dig ott a régi is. Kőhajításra áll a takaros régebbi porta, ahol most él a család, a fele­ség, két gyerek, a szülőház meg már a harma­dik otthona Dancsó Gábornak Gedén. Hát, akár jelképe lehet ez két dolognak: igaz az, amit a tanácselnök-asszony mondott régeb­ben, hogy az ember ott él szívesen, ahol jól érzi magát, a másik meg az igényesség a szebbre-jobbra. A 632 szarvasgede! közű! talán egy sem akad, aki ne Ismerné a változatos, felelős életutat bejárt, sokat tapasztalt és mindmáig nagyon tettrekész egykori pétervásárai ta­nácselnököt, Vezér Győzőt, a pártszervezet propagandistáját, titkárhelyettesét, a kastély­ban található klubkönyvtár vezetőjét. Róla azt tartják — „Ilyen nyugdíjas ember kelle­ne minden községbe kettő-három, más lenne mindenütt az élet!” Három éve telepedett itt le, maga alakított a régi parasztházon, az el­ső befogadó hátbaverést is ezért kapta: „Na, Győző, most már te is közénk tartozol...’’ Talán erre büszke a legjobban. De arról is szívesen beszél, hogy mennyire , rátermett fiatal Itt a párttitkár, a Putyera Károly, vagy, hogy a fiatalokkal, a KISZ-esekkél, a „klubosokkal” milyen jól együtt lehet dolgoz­ni, hogy „úgy rendbekapták egy hete a kas­tély környékét, mint a pinty”, hogy igazi jó- szoffiszéd a közös gedei dolgokban is a szem­ben lakó Jekken Tibor, a tanácstagi csoport vezetője, hogy a hét tanácstag tekintélyét a jó képviseleti munka adja meg . . . Hát, szerencsésnek is mondhatja a krónikás ezt a nagy múltú községet, ahol az „iparozás” min­dig is elöl állt a megélhetésben, de, ahol nagy hagyománya volt és részben van is az állat­tartásnak. Régebben a szarvasmarhatartás­nak, újabban meg a kisállattenyésztésnek a háztájiban, meg a zöldségtermesztésben. Ép­pen ezek összefogására működik az ÁFÉSZ- en belüli jó szakcsoport Dobrocsi Sándor ve­zetésével, de él itt azért pedagógus, ha az iskola is egy ideje már a székhelyközségben működik — Gyetvai István tanító egyben a helyi népfront elnöke, ő kíséri az iskolabusz- szal a gedei gyerekeket, és éppen ő az, aki a társakkal együtt sokat tesz, ha társadalmi munkát szerveznek, ha. a gedei társadalmi, művelődési élet szervezésében kell előbbre­lépni. A régi iskolában, a húsz helyen huszonhat óvodás kap nemcsak jó szót, élelmet, gondos­ságot, figyelmet — tudást is! Anélkül, hogy túlzásokba esne az ottani pedagógus. Talán túl szépre festi a krónikás ezt a községet? Ha egyszer a figyelem mindenben kellően „in­tegrált” (divatos szóval élve), nem lehet cso­dálkozni az eredményeken sem! Éppen Szarvasgede az a község, ahol a szülő akarat­belátás nyári időszakokban is ott tartja az óvodában a gyerekeket, máshol szinte elnép­telenednek ezek a gyermekintézmények ilyentájt. Jó lett volna találkozni a Palotáson lakó, mégis Szarvasgedén, a társközségben nevelő, az ottani vezetésben szakmai-emberi feladatokat látó fiatal óvónővel, de hát, maga az élet mutat talán annál is többet, mint, amennyit ő mondana: nagy lakattal zárva a kora délutáni órákban az óvoda bejárata. „Elmentek a gyerekek sétálni ...” — mond­ja a régi temető szélén kapálgató gedei néni­ké, de aztán más derül ki a rögtönzött „óvo- dahajszában”. Bizony, jobbat találtak ki — átmentek Palotásra a körzet; művelődési házba valamilyen jó kis előadásra, színház­ba... Jobb is, teljesebb is így a kép, és igazán soha többet nem tudtunk meg máskor-más­hol bezárt óvodáról . . . Na hiszen, jó nagyokat nézhet Rt as ember más ügyekben is! A krónikás régi álma, hogy egyszer ,valahol mégiscsak a kezébe adja a jó sors a mindmáig legteljesebb, legjobb me­gyei monográfiát, azt a bizonyos „Borovszky- félét”, amely a helyek eredetét azért min­denképpen a legteljesebben feltárta, meg­őrizte — itt sem teljesül. Kurunczi Miklós mosolyog a kérésen, hogy adná el akármi­lyen áron! Édesanyja, édesapja lakja az egy­kori Ligárd—Pethö-félé kúriát az Aranyos­patakon túl, sajnos, mindketten betegek, azért is van itthon a fiú, hogy segítsen a ház körüli munkában, kaszálásban. De jön a fiú nagybátyja is, szó esik a régi gazdálkodásról, arról, hogy például a Kuruncziak először vagy négy emberöltővel ezelőtt jöttek a Jász­ságból erre a tájra. Itt aztán kétszer annyi földet vehették, mint, amennyi ott^ volt. Így került ez a műemlék jellegű kúria is a Miklós nagyapja kezére. „Hát persze, volt itt a Tu- ray jegyző, ő írta a gedei részt saját kutatá­sa alapján a megyei monográfiába, ő volt azon is, hogy előfizessenek rá azok, akik tehették . . . Valahol talán hányódik még egy példány a testvérek között . . Miklós a Magyar Hajó- és Darugyár esztergályosa lett, NC-vezérlésű, milliós értékű gépen dol­gozik. Kezemunkája ott van a világ piacán ma is keresett magyar darukban, de lám csak, milyen erős lehet a kötődés, a szülőföld ér­téke is: — Hát bizony, azt a könyvet nem ad­hatom oda senkinek . . . Mondják, a régi máshol létezett Vas Gedé- ből, meg a Szár Gedéböl lett a Szarvasgede, de mondják máshogy is, hogy Mátyás kirá­lyunk kedves vadászterülete volt ez a vidék, a község egykori pecsétjében is azért szere­pel a szarvas ábrázolás ... A régi temető­ben meg talán egy Madách-ős nyugszik, ro­kon a költővel, anyai ágon — báró Maithényi Mária, alti éppen száz esztendeje halt meg. A jó kedélyű jelent ízesíthetné a közös múlt ismerete. T. P. ti. Képek: Kulcsár József Dancsó Gábor: — „Rt énem Jól magam, Itt építettem!" i : © Kurunczi Miklós számjegyvezérlésű esztergagépen dolgozik Meg sem kottyan a gyaloglás hazafelé Jobbágyiból Oláh Já­nosáénak Vezér Győző még a képzőművészettel Is barátságot kötött Hajlott derékkal az évek sú­lya alatt 'A kapálásra összefog az egész család Gazdasági udvarban

Next

/
Oldalképek
Tartalom