Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-27 / 122. szám

Beszámolót tartott az STC baráti köre Az STC baráti köre a Bá­nyász Művelődési Ház műsza­ki klubjában telt ház mellett tartotta félévi beszámolóját. A meghívott tagokon kívül több STC-szurkoló is részt vett a tájékoztatón. Bulyovszki Dezső elnök részletes tájékoztatást adott a baráti kör elmúlt hathóna­pos tevékenységéről. Ismertet­te. hogy a kör célja már meg­alakulásától elsősorban a lab­darúgó-szakosztály segítése volt. Emellett figyelemmel kí­sérték a többi szakosztály mű­ködését, és anyagi erőikhez mérten támogatást nyújtottak számukra is. Az eltelt hat hónapban a baráti kör tevé­kenysége széles skálájú volt, s rexversennyel a klubéletet igyekeztek fejleszteni. Érde­mük van abban, hogy a klub­ház belső élete színesebb lett, s az STC-klub tagjainak szá­ma 90 fővel gyarapodott. Tar­tottak a város szocialista bri­gádjaival találkozókat, ren­deztek társasutazásokat az STC idegenben játszott mér­kőzéseinek színhelyére. S mindenekfölött segítséget nyújtottak a labdarúgó-szak­osztálynak. Voltak problémák is az új és a régi tagok kö­zött. Beszélt a tagszervezés, az összefogás fontosságáról. Kiegészítette a tagokkal írás­ban közölt költségelszámolást. A hozzászólásokban a tagok az elnökhöz hasonlóan köszö- netüket fejezték ki a szakosz­tály vezetőinek, a labdarúgók­nak a sikeres szereplésért. Zeisler György hozzászólásá­ban a befelé fordulástól óvta a baráti kör vezetőségét. Fel­hívta a figyelmet az STC tag­ságon kívüli, igen tevékenyen működő nyugdíjasok megbé­kítésére. „egységben az erő” jelszavával. Ferencz Gyula egyesületi elnök ugyancsak az összefogás fontosságát tűzte ki feladatul. Cserháti József szakosztályi elnök a jelenle­vők „hogyan tovább” kérdé­seire válaszolt. Ismertette a tavaszi idény gondjait a rajt­tól, a bentmaradást jelentő utolsó mérkőzésig. „Posztok­ra fogunk erősíteni. Lesznek akik távoznak. Így feltétlenül erősíteni kell gárdánkat egy kapussal — bár némi remény van arra, hogy Rothermel Ádám továbbra is őrzi a Stécé hálóját — továbbá egy irá­nyító középpályással és csa­tárokkal. Szem előtt tartjuk az erősítésnél a megyei tehet­ségeket és- a bajnokságot nyert fiatalok bekapcsolását az aktív munkába. A követ­kező bajnokságban nem az NB I-et tűzzük ki célul, ha­nem egy egységes, ' ütőképes együttes kialakítását, a 6—8. hely megszerzésével”. Befejezésül Ferencz Gyula és Cserháti József köszönetét mondott a baráti kör hatha­tós támogatásáért. M. L. Sportlövészet Úttörő Honvédelmi Kupa Pasztán A Magyar Honvédelmi Szö­vetség járási vezetősége, vala­mint a honvédelmi szakbizott­ság, a napokban rendezte meg az úttörő Honvédelmi Kupa lövészverseny pásztói járási döntőjét, az MHSZ bázis lég- fegyveres lőterén. A versenyen 63 fiatal fiú és leány állt lő­állásba légpisztolyos és lég­puska versenyszámban. Mind­két versenyszámban az első helyezettek képviselik a pász­tói járást, a salgótarjáni Ga­garin úti Általános Iskola kor­szerű légfegyveres-lőterén sor­ra kerülő megyei döntőn. Eredmények. Lányok. Lég­puska (10 m): 1. Molnár Krisz­tina (Kálló), 2. Kollár Korné­lia (Jobbágyi), 3. Kiss Erzsé­bet (Jobbágyi). Légpisztoly (10 m): 1. Bazsó Judit (Tar), 2. Molnár Krisz­tina (Kálló), 3. Kollár Kornélia (Jobbágyi). Fiúk. Légpuska (10 m): 1 Papp Róbert (Kálló), 2. Hege­dűs Attila (Kálló), 3. Számpor Attila (Erdőtarcsa). Légpisztoly (10 m): 1. Nagy János (Tar), 2. Számpor Attila (Erdőtarcsa), 3. Kanyó Péter (Pásztó). Osztályozó előtt: Bizakodnak a pásztóiak Az utóbbi hetekben magas­ra csapott a futball-láz Pász- tón. A megyei labdarúgó­bajnokságot megnyerő csapat előtt ismét felcsillant a fel­sőbb osztályba kerülés remé­nye. A szurkolók napok óta másról sem beszélnek, mint az osztályozóról. Kedden dél­előtt az MLSZ-ben megtar­tott sorsolás szerint a pász­tóiak a Bp. Vasas Izzóval mérkőznek a területi bajnok­ságba jutásért. — A pásztói csapat a 3. esoportba került, a Komáro­mi Olajmunkás, a Dunakeszi és a Bp. Vasas Izzó társasá­gában — mondta Tóth Jó­zsef, a PSE edzője. — Az igazság az, hogy mindegyik jó képességű, komoly játék­erőt képviselő együttes, hi­szen nem véletlenül nyertek bajnokságot. Nem is számít­hattunk könnyű ellenfélre. A sorsolás szeszélye folytán mégis azt hiszem, hogy az egyik legerősebb csapat ju­tott ellenfelül. — Mit sikerült megtudni a budapestiekről? — Csak futtában tudtunk tájékozódni felőlük. Az egy­kor legmagasabb osztályban is szerepelt Vasas Izzóban 4—5 NB I-et megjárt rutinos játékos szerepel, akik közül Sipőcz a legismertebb. A többiek fiatalok, lelkesek, jól futballoznak, s mint hírlik, végighajtják a 90 percet. —j Mi szól a pásztóiak mel­lett? — Jó a csapatszellem, meg­felelő erőben vannak a fiúk és akaratban sincs hiány. — Milyenek az esélyek? — Bízom a továbbjutás­ban. Nagyon készülünk a két mérkőzésre, s a játékosok mindent megtesznek a jó sze­replésért. Nagy előny, hogy idegenben kezdünk. Ha sike­rül szoros eredményt elérni, itthon legyőzhetjük az Izzót. Persze, ehhez nagy szükség lesz a szurkolók lelkes bizta­tására, támogatására is. Re­mélem sokan elkísérik a csa­patot Budapestre. — Hogyan alakul a továb­bi program? — Ma edzőmérkőzést ját­szunk az St. Síküveggyár el­len, péntektől nyugodt kör­nyezetben, Nagymezőn készü­lünk az osztályozóra. Szó van még a jövő hétre újabb edzőrnérkőzcsről, a Nagybá- tony ellen. — Milyen lesz az összeál­lítás vasárnap? — Egyelőre csak a keret adott, amelyben a következő játékosok kaptak helyet: Re- viczkl. Kelemen, Nagy, Sza­bó, Blázsovics, Antal, Veres, Básti, Bedő, Szarvas, Kovács, Jeck, Németh, Szeles, Tóth, Bodcj. Ä Pásztói SE május 30-án különautóbuszokat indít a Bp- Vasas Izzó elleni mérkőzésre. Részvételi díj 100 forint. Je­lentkezni az SE-irodán lehet. Indulás 14 órakor, a sportpá­lyától. A találkozóra Újpes­ten, a Tábor utcai pályán ke­rül sor, 17 órai kezdettel. Adorján László Magyar Hírlap Kupa Az elmúlt hét végén Sal­gótarjánban az öblösüveggyári pályán rendezték meg a Ma­gyar Hírlap Kupa kispályás labdarúgő-mérkőzéssorozat megyei döntőjét. A finisben öt csapat indult, köztük a ta­valyi győztes, a Salgótarjáni járási Hivatal. A másik esé­lyes a Salgótarjáni városi Ta­nács együttese volt. Izgalmas és sportszerű küzdelemben a „nevető harmadik”, a Nóg- rád megyei Tanács csapata nyerte a megyei döntőt hét ponttal, az ötpontos Salgó­tarjáni járási Hivátal és a négypontos Salgótarjáni váro­si Tanács előtt. Iskolai sport Megyei ODOT Ráróson A hét végén, péntektől va­sárnapig a megye 14 középfo­kú iskolájának 160 növendé­ke táborozik és versenyez Ráróspusztán. Az Ipoly-parti ifjúsági tábor, a festői kör­nyezete várja a tanulókat. A diákok számára felkészülési lehetőséget és válogatóver­senyt is jelent a táborozás a jövő hónapban sorra kerülő országjáró diákok országos találkozójára. A KISZ megyei bizottsága, a megyei művelődésügyi osz­tály az illetékes társszervek­kel együtt színes programot állított össze a résztvevőknek. Pénteken, a megnyitó után a környezetismereti verseny kerül sorra. Veszprém me­gyével, a Balatonnal és Nóg- ráddal, este pedig egymással ismerkednek meg a verseny­zők. Szombaton a tájékozódá­si futóversenyre és a honvé­delmi akadályversenyre ke­rül sor, de lehetőség lesz más sportágak űzésére és kulturális tevékenységre Is. Vasárnap befejezésként a leg­látványosabb szám, a termé­szetjáró-akadályverseny kö­vetkezik. A legjobb ered­ményt elérő iskolák diákjai képviselik megyénket az or­szágos találkozón. T. A. Egyéni csúcsok Jól szerepeltek a Bgy. SE serdülő atlétái a Vasas serdü­lő A kategóriás versenyén, amelyet a Pasaréti úti pályán rendeztek meg. A rövidtávfu­tók bejutottak a B- döntő­be, a többiek a legjobb 8 kö­zé. Eredmények, leányok, 200 m.: Bárján Erika 28,3, Bettenbuch Tünde 29,8. Fiúk, 100 m.: Kőhalmi László 12,0. 400 m.: ... 4. Strézs Erik 55,2, ... 6. Huszár Norbert 55,7. 1500 m.: ... 8, Kok3vecz Mátyás 4:35,2. Mundial-formaruhák Egerből Á Váradiét „örökölte" Csuhay A történelmi város labdarú­gócsapata csak kacérkodott az NB I-el, de a válogatott játé­kosok figyelme Eger felé is fordul. No nem átigazolási szándékkal, hanem, hogy: mi­lyen lesz a magyar Mundial- formaruha? Ezt ugyanis a Do­bó téri, Egri Ruhaipari Szö­vetkezet csinálja. Sőt, a keret­tagok túljutottak a főpróbán. Tojáshéj színű könnyű anyagból készül az öltöny, a most divatos keskeny fazon szerint. A zakó egysoros, két- gombos, a kollekciót egy barna és egy fehér rövid ujjú ing, valamint két nyakkendő egé­szíti ki. Utóbbiak közül az egyik címeres, a másik egy­szerűen a ruha anyagából va­ló. Cs. Kovács Mihály szövet­kezeti elnök szerint — aki mel­lesleg a helyi labdarúgóélet egyik irányítója — a divatsi- ker biztosított. A spanyolor­szági egyenöltözethez az Új­pesti Gyapjúszövő adta rek­lámáron az anyagot, a lábbe­lit hozzá, a mokaszint a Sa- baria Cipőgyár szállítja. Zö­mében nők, szalagszerű gyár­tással állítják elő az öltönyö­ket, amelyek darabonkénti ára 1550 forint lesz. A tényleges költséget a Metripond Mérleg­gyár fedezi, ezért cserébe a kabát jobb zsebének, valamint a nadrág farzsebének zsebfe­dőjén, ízlésesen diszkréten ott díszeleg a cég hímzett emblé­mája. Talán, az első programok között kapott helyet Sütő Jó­zsef főszabász. Mindenkire Divatos keskeny fazon szerint, tojáshéjszínű anyagból ké­szülnek (Fotó: Szántó György) véglegesen ráigazította a fél­kész darabokat. Igyekezete há­rom esetben hiábavalónak tűnt. Az áprilisi méretfelvé­telkor ugyanis még Váradi, Izsó és Mpldván adatai számí­tottak. Most viszont? Soron kívül, próba nélkül kell gyor­san elkészíteni Hannich, Szen­tes, Zsiborás és a debreceni Kerekes címeres öltözékét. Az újonc Csuhay apró igazítással „örökölte” a Vasas balszélső­jének remélt kellékeit. A megrendelt ötven Mundi- al-egyenruha egy része a nagy eseményről tudósító újságíróké és fotóriportereké. A majdani hivatalos magyar küldöttség tagjaira is nagy valószínűség­gel következtetni lehet.. Min­den bizonnyal ott lesz a VB-n dr. Maróti János, az OTSH elnökhelyettese, Barcs Sándor, Szusza Ferenc, a Rába meste­re Verebes József, sőt még a PMSC újdonsült szakvezetője, Szarvas László is. A ruharaktárban fogasokon sorjáznak az öltönyök, érde­kes módon itt is egymás mel­lett találhatók a „belgák”, Mar­tosé, Mucháé és Fazekasé. Ä • méretek tekintetében két extra egyéniség akad. Az egyik 58- as a pécsi Katzirz kapusé, ne­ki hosszában még így is rá kellett hagyni. Vele a váloga­tott ízfelelőse, Kurucz szakács vetekszik, nála a derékbősége miatt léptek ki a mérettáblá­zatból, a megspórolt hossz árán. Egyébként posztok tekinte­tében a kapusok állnak a legjobban. Katzirz mellett lesz tojáshéjszínű címeres forma­ruhája Mészárosnak, Zsiborás- nak és a tatabányai Kissnelc is. A tervek szerint június 3- án következik az egyenruhák kiosztása. Akik itthon marad­nak, azoknak is örök emlék marad. (budavári) Kézilabda NB IL Bravúros győzelmek Kunhegyesen A' nógrádi NB If-ben játszó kézilabdacsapatok idegenben szerepeltek. Az STC Kunhe­gyesen lépett pályára, a pász­tói lányok Szeghalomban próbálkoztak meg a pont­szerzéssel. A tarjáni fiata­lok szintén Kunhegyesen játszottak és nagy meglepe­tésre győztek. A felnőttcsa­pat szintén. A pásztói együt­tes nem tudott elutazni... Középcsoport: STC—Kunhegyest SE 19—17 (8—12) Kunhegyes, 350 néző, v.: Ha­jas, Németh, STC Kiss — Né­meth, Bertók 2, Pádár 1, Dre- venka 2, Tóth I. 3, Szabó 4. Cs.: Berdó (kapus), Szebeni, Ur- bán 7. Edző: Nagy István. Az eredmény alakulása: 5. p.: 1—2, 10. p.: 1—4, 15. p.: 1—6, 20. p.: 4—9, 25. p.: 4—10, 40. p.: 10—12(!), 50. p.: 12—16 55. p.: 16—17. A hatalmas lendülettel ját­szó hazaiak az első tíz perc­ben valósággal lerohanták a kissé mereven, önbizalom nél­kül játszó vendégegyüttest. És amikor mér az STC „ellenfél” lehetett volna, nem kevesebb Pásztó nem állt ki! mint négy (!) büntetőt kiha­gyott és két ízben „csúnyán” eladta a labdát. Így nem volt véletlen a jelentős hazai előny kialakulása. Szünet után a Tarján kitű­nően védekezett, 13 percen át megakadályozta, hogy a hazaiak gólt érjenek el, köz­ben 10—12-re alakította a mérkőzés állását. Drámai per­cek következtek: az SE na­gyon „akart”, az STC egyre- másra lőtte a gólokat. Urbán kiegyenlített, majd Tóth és újra Urbán volt eredményes, s ezzel bebiztosították a győ­zelmet. Kiállítások: 22 illetve 8 perc. Jók: Urbán (a mezőny legjobbja), Kiss, Berdó, Bertók illetve Tar T., Tar Z., Antal. A Kunhegyes legjobb góldo­bói: Antal 4, Tar Z. 3. Az STC a második félidőben fdtismerte, hogy sorozatban harmadik mérkőzését veszít­heti el. Nekidurálta magát, és azt nyújtotta, amit vártunk tő­le. így az eredmény sem ma­radhatott el. Nagy István: — A fiúk aka­rásával elégedett vagyok. Nyertünk, mert a második fél­időben jobbak voltunk. A szív diadala volt ez a mérkőzés. NB-s ifjúsági bajnokság: STC—Kunhegyest SE 17—16 (9—9) Kunhegyes, 100 néző, rj Szűcs. L.d..: Nagy 7, Meny­hárt és Szerémi 3—3 illetve Finta 5, Nagy 4. A tarjáni ifik az utolsó perc­ben fordították meg á mér­kőzés állását. Jók: Szerémi, Ja- kub, Nagy, illetve Gönczi, Nagy, Szőke. Keleti csoport: A Szeghalom—Pásztói SE mérkőzés elmaradt. A vendég­csapat nem tudott elutazni a találkozó színhelyére! Alapi Sándor az együttes ed­zője az alábbi indoklást adta: A 18-as keretből csak hatan általi rendelkezésre. Horváth Ildikó, Dorogi Éva, Borbás, Fösvényné és Befőné sérült, Bernáth, Dancsok, Oláh és Fösvény háromnapos ta­nulmányi kiránduláson vett részt. Szalai érettségire ké­szült, Bangó pedig családi okok miatt nem tudott volna utaz­ni. Egyébként az esetről má­jus 22-én (a mérkőzés napján) a vendéglátókat táviratban, 24-én a szövetséget levélben értesítettük. Tóth István Tájfutás Hegyei úttprő-olimpia Salgótarjánban Ideális időben, Salgótarján­ban, a Zója-liget környékén versengtek a megyei úttörő- olimpia résztvevői. A két kor­csoport négy versenyszámá­ban lebonyolított küzdelmek­ben Balassagyarmat, Pásztó, Nagybátony, Salgótarján hat tanintézetének sportolói kö- ?ül kiemelkedett a pásztói Dó­zsa György iskola. A négy versenyszám közül két első és második helyet mondhatnak magukénak. Eredmények: III. korcsoport (1969. szeptember 1.—1971. au­gusztus 31. között születettek), lányok. Bajnok: Balogh Pi­roska (Pásztó, Dózsa Gy. Ált. Isk.) 66,19. Testnevelő: Holló Imréné. 2. Szakái Gyöngyvér 68,23. Fiúk. Bajnok: Sálek Szilárd (Pásztó, Dózsa Gy. Ált. Isk.) 28,27. Testnevelő: Holló Imréné. 2. Holtner Zsolt (Pász­tó, Dózsa Gy. Ált Isk.) 32,17, 3. Várvölgyi Szilárd (Nagy­bátony, Bartók B. Ált. Isk.) 34,02, 4. Bedő Péter (Pásztó, Kun Béla Ált. Isk.) 35,18, 5. Kovács Zoltán (Balassagyar­mat, Ifjúság úti Alt. Isk.) 36,03, 6. Makra József (Pásztó, Kun Béla Ált. Isk.) 38,16. IV. korcsoport (1967. szep­tember 1.—1969. augsusztus 31. között születettek), lányok. Baj- uok: Varga Erika (Salgótarján, Csizmadia úti Ált. Isk.) 26,53. Testnevelő: Baksa Róbertné. 2. Reguly Andrea 27,06, 3. Szom­széd Lívia, 4. Kispál Márta 44.39, 5. Ivádi Edit 45,40, 6. Márton Judit (mindannyian Nagybátony, Bartók B. Ált. Isk.) 47,43. Fiúk. Bajnok: Szé­les István (Salgótarján, Már­tírok úti Ált. Isk.) 23,51. Test­nevelő: Krajcsi Pál. 2. Nágel Péter (Pásztó, Dózsa Gy. Ált. Isk.) 24,25, 3. Kovács Róbert 24.40, 4. Danyl Péter (mind­ketten Nagybátony, Bartók B. Ált. Isk.) 27,51, 5. Vastag Gá­bor 28,22, 6. Kovács Péter (mindketten Balassagyarmat, Ifjúság úti Alt. Isk.) 29,40. Az összesített pontverseny­ben: 1. Nagybátonyi Bartók Béla Ált. Isk. 26, 2. Pásztói Dózsa György ÁH. Isk. 24, 3. Salgótarján! Mártírok úti Alt. Isk. 12 pont. A IV. korcsoport első és, második helyezettjei, Varga Erika, Reguly Andrea, Széles István és Nágel Péter képvi­selik Nógrád megyét a júni­us 22—29. között sorra kerü­lő országos úttörő-olimpián. — zenta! — NOGRAD - 1982. május 27., csütörtök

Next

/
Oldalképek
Tartalom