Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-20 / 116. szám

1 GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédnagy­mama, testvér, özv. NICKEL GYULÁN® sz.: Csömör Ilona 77 éves korában, hosszú szen­vedés után elhunyt. Hamvasz- tás utáni temetési szertartása 1982. V. 24-én, 15 órakor lesz a salgótarjáni központi teme­tőben. A GYÁSZOLD CSALÁD köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, barátoknak, volt munkatársaknak, ismerősök­nek, s mindazoknak, akik ROZMARING LÁSZLÓ elhunyta alkalmából részvét- nyilvánításukkal, a temetésen való részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A GYÁSZOLÓ CSALAD köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik a szeretett férj, édesapa, nagyapa, déd- nagyapa id. KOVÁCS JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjá­ra koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A GYASZOLÖ CSALÁD KÖZLEMÉNY! SZÉCSÉNYBEN óvodások felvételi előjegyzése lesz 1982. május 24—28-ig, naponta 8—11 óráig. Helye: központi épület, Magyar út 15. Építkezők Épületek alap- és tetőszi­geteléséhez 30—150 KO CSOMAGOLÁSÜ BITUMEN KAPHATÓ az ÄFOR-telepeken: Salgótarján, vasútállomás. Füzesabony, vasútállomás. Építkezők! Köziiletek! A Nógrád megyei Tanács Ut- karbantartó Költségvetési Üze­me (Vizslás-Ojlak). 30 tonna raksúlyt! nyerges- vontatóval, valamint ZUK kis- tehergépkocsival LAKOSSÁGI SZOLGALTATAS keretében Is, korlátozott mér­tékben fuvarozást vállal. Ér­deklődni lehet telefonon: Sal­gótarján, 10-680. Fuvarrende­lés, fuvardíjbefizetés a kör­ponti telephelyen, Vlzslás-Üj- lakon. 1,1 kW 220 V. 1400 fordulat 2900 Ft helyett 1600 Ft. AMÍG A KÉSZLET TART Nógrád megyei Szolgáltató­ipari Vállalat BARKÄCSBOLTJA Salgótarján, Arany J. ú. 2. A Balassagyarmati Építő­ipari szövetkezet felvesz pénzügyi számviteli főis­kolai végzettséggel, vagy mérlegképes könyvelői ké­pesítéssel rendelkező CSEMPEÜZEMBE FORMAZÓT, KŐMŰVEST. Jelentkezés: Balassagyar­mat, Felszabadulás út 60. munkaügy. Felveszünk közgazdasági szakközépiskolát végzett ANYAGGAZDÁLKODÓT. középfokú végzettségű időelemzőt, középfokú végzettségű, angolul, vagy nemeiül tudó BERUHÁZÁSI ügyintézőt, mérlegképes könyvelői vizsgát tett BELSŐ ELLENŐRT, villamosipari szakközépiskolát végzett TMK-ÜGYINTÉZŐT, GYORS- ÉS GÉPlRÖNÖT. A vidékieket korszerű munkásszálláson helyezzük eL Jelentkezni lehet a: PAPÍRIPARI VÄLLALAT Budafoki Papírgyárának személyzeti osztályán, Budapest XXII., Gyár út 15. Telefon: 265-825, 181-es mellék Áramszünet Értesítjük t. fogyasztóinkat, hogy feszültségmentes hálózat és berendezéseinek karban­tartása miatt az alábbi idő­pontokban és helyeken lesz­nek kikapcsolások. Az érintett területeken kérjük fogyasztó­ink türelmét! 1982. V. 21-én a Vöröshad­sereg úton, az Ybl M. úttól a strandig. Május 24, 25-én 6—17 órá­ig Fenyves-pta. Május 26-án 6—17 óráig Ka- rancsalja, Rau-akna, Gusztáv- akna, Albert-akna, Amália- telep, Etes, kórház gazd. ser­téstelep. Május 27-én 6—17 óráig Ka- rancslapujtő, Karancsberény. Május 28-án 6—17 óráig Karancskeszi, Jenő-akna, Bak­saháza. A felsorolt községek köz- igazgatási területeit érinti a A Nógrád megyei Szolgál- tatólpari Vállalat, Salgó­tarján, Arany János út 8. felvételt hirdet feszültségmentesítés, beleért­ve a tsz-eket, állami gazdasá­gokat és egyéb üzemeket. In­tézményeket. AZONNALI FELVÉTELRE KERESÜNK raktáros­mptitatt Nógrád megyel Patyolat Vállalat, Salgótar­ján, Rákóczi u. 227. 3 3 seit l éjjeliőr (nyugdíjas], állás betöltésére. Jelentkezni lehet a fenti címen. Férfi rarai keres ást azonnali belépéssel az ÉMASZ üzemigazgatósága, Salgótarján, Rákóczi út 224. A KERAVILL CSOMAGKÜLDŐ SZOLGÁLATA (Budapest III., Flórián tér 6—9. 1033) tánvéttel szállitj: a kis méretű, nagy telje­sítményű NDK- gyártmányú centri­fugát Ára: 850 Ft Egy Márka sorsjeggyel még kétszer nyerhetI Ka 90 darab, bármilyen Már* ka-kupakot bevisz a Márka- kupakközpontba: sorsjegyet kap, amellyel szerencsés eset­ben még kétszer nyerhet. A következő sorsolás: június 7-én. A fősorsolást 1982. július 7-én tartjuk A FŐNYEREMÉNY: DACIA SZEMÉLYGÉPKOCSI További nyeremények: kétszemélyes utazás a Malév Air Tours-szal Isztambulba, a CentrünTLuxus Áruház 10 000 forintos vásárlási utalványa a Vas- és Edénybolt Vállalat automata mosógépe, a Népművészeti és Háziipari Sz.V. kalocsai estélyi ruhája, az Állami Biztosító 10000 forintos meglepetése, a Konzervipari Tröszt konzervekkel teli hűtőszekrénye, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár kazettás magnetofonjai, vásárlási utalványok, ajándéktárgyak, ajándékcsomagok, ÖSSZESEN 1111 NYEREMÉNY Címünk változatlanul: Budapest VI., Hegedű u. 9.1061 A kupakgyűjtöket várjuk , hétfőn 13 és 17 óra között, szerdán 10 és 18 óra között, pénteken 13 és 17 óra között MB 1000-es Skoda zr Äa i7* T^a után.--------------------------------- CSALÁDI ház sürgő­1 200-as Lada Combi gen eladó. Salgótar- 3 éves eladó. Balas- ján> Táncsics út 84. regütar« 8t’ Ady End‘ KÉTSZOBÁS csalá- di ház melléképüle­MOST vizsgázott MB tekkel, azonnal beköl- 1000-es Skoda eladó, tözhetően eladó. Nagy- S ágúj falu, Zrínyi ut 3. Zátony, Alkotmány PO forgalmi rend- _ut 27._______________ számú 126-os Fiat el- icp'rrrrfi • f£i «yo­® S4a8yFrdlkt’ bás szövetkezeti lakás a Pécskő utcában el- * adó. Érdeklődni: 16 telefon. 480. órától, Salgótarján, 1200 UH metálzöld pécskő út 8. VIH/34. Zsiguli felújított álla- _ pótban eladó. Érdek- ELADÓ kertes csa­lódni lehet: Nógrád- ládi ház. Pásztó, megyer, Petőfi út 63. Sport utca 2. sz. Ér­vagy Salgótarján, deklődni: a helyszí­taxlállomáson. nen, minden szomba­ton: 10-15 óra között. 1200-as Zsiguli el. adó. Salgótarján, Mar- BALASSAGYAR- tos Flóra út 21., I. MAT Nyírjes-üdülőte- emelet. Megtekinthe- lepen 40 négyzetmé­tő: vasárnap kivételé- teres manzárdtetős vej_ faházas üdülő eladó. Érdeklődői: Konoz rendszámú László, Balassagyat- Skoda 105-os kitűnő mat_ szontágh Pál út állapotban eladó. Er- 28 Telefon: Sl-86. deklődni: Péter Ti- ---------------------------------­b or, Salgótarján, Lo- PASZTON, a Muzs- vász József út 3. la-tetőn üdülőtelek y felépített első szinttel, —' ‘___, fúrott csőkúttal, sür­M EGK1MÉLT kitűnő gőgen eladó- cím: állapotban IM-es 601- pásztó, Szondi es Trabant Limousin György út 11., Bor- eladő. Megtekinthető: báS- pénteken 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. Salgótar GARÁZST vennék, T vagy bérelnék a " ..................... (Kavi­P écskő úton ján, Báthori út 6. cs03)t vagy az öblös- fszt. 1. (Napsugár- üveggyár salakbányá­lakótelep.)____________. nál. Nagy Attila, Sal­ZD-s Trabant vllá- gótarján, Damjanich goskék 43 000 km-t fu- u. 96._____________ t ott eladó. Érdeklődni BESZTERCE-tele- lehet: 11-967, szemé- pen, garázs eladó, lyesen, Bíró Ferenc, Érdeklődni: Hollósy Zagyvaróna. Műszaki László, Salgótarján, vizsga érvényes: 1985- Gorkij-telep A/3. lg;_____________________ PÁTVARCON, .Isko­7 50-es zastawa-al- la utca l. alatt szoba, katrészek eladók. Sál- konyha, kamrás ház- gótarján, Karancs út rész kerttel eladó. 78. HAROMSZOBAS JO karban levő Zsl- összkomfortos' családi Tes "rengsz ^olcsón ™ eladÄ- efadó. MátVanivák. nye. Jelűnek út 16. Hunyadi út 30. ______________________ 1 db leningrádi Z L-es Trabant eladó, nyereményút 6 napos, Salgótarján, Kemerovó jutányos áron eladó, krt. E/14. IV /4. VI. 19-tól. Érdeklőd­!H-s 1200-as Zsiguli 12‘°56 telef°n‘ friss műszakival el- s_zamon.------ -----­a dó. Telefon: 12-035. KISBORJAS tehén „ eladó. Rlmóc, Cslllag­mYgkímélt, Sn'el- »• Máté Já‘ adó. Ludányhalászl, nos-_________________ K árpát út «._________ FIGYELEM! Eladó Z I forgalmi rend- házépítéshez kitűnő számú Lada Combi el- minőségű vörös salak, adó. Palotás. Rákóczi (1000 négyszögölön 20 út 2/10 Dudás.______ m vastag réteg) 30 G ARÁZSBAN tör- millió forint értékben tott UL frsz., jó ál- homokként. (Blokknak lapotú Wartburg de feldolgozva 200 millió Luxe eladó. Telefon: forintért értékesithe- Homokterenye 1. tő.) 3 millió forintos VENNÉK Super 50- komfortos es traktoromra fül- együtt. Ára: 3 millió két. Ajánlatokat: a kp. Alku nincs. Ma- 10-977-es telefonra ké- gánvállalkozók vagy rek. üzemek részére is. TN-aa Warburg de Magántulajdon 9 évé, Lu™ eladó.*5 Nemti. telekkönyvileg rendé- Vasút út 2 *«tt. ..255284” jeligére ÖTVEN négyzetméte- • salgótarjáni hirde­res szövetkezeti lakás . °Pe*----------------------— eladó. Készpénz H-OTF régi faragott szo­átvállalással. * Salgó- babútor, régiségek el- tarján, Ybl M. út 82., adók. Kisterenye, Rá- m/2._________________ kóczl u. 34.___________ H ÁROMÉVES, frist bor j as tehén (beteg­ség miatt) eladó. Sán­dor János (Juhász) Sóshartyán, Kossuth út 35._________________ ELADOM vagy bér­be adom a Karancs­keszi, Szécsényi út 33 sz. alatti vegyesbolt­ként üzemelő épülete­met. Az épület ipari célra is használható. Érdeklődni: a helyszí­nen, Juhász.__________ A Kisterenyei Egye­sült Zagyvavölgy« ÁFÉSZ felvételt hir­det kőműves és áru­kísérő munkakörök betöltésére. Jelentkez­ni lehet: ÁFÉSZ-köz- pont, üzemeltetési osztályvezetőnél, Kis­terenye, Madách út 4. A gépészeti szakkö­zépiskola meghatáro­zott időre kőműves szakmunkást alkal­mazna. Jelentkezés az intézet gazdasági hi­vatalában. A Duna Élelmlszer- és Vegyiáru-kereske- delmi Vállalat felvesz árukísérőt és érettsé­givel rendelkező női munkaerőt admi­nisztrátori munkakör­be. Cím: Balassa­gyarmat. Felszabadu­lás út 54._____________ ÉPÍTÉSZMÉRNÖK 12 éves beruházói él kivitelezői gyakorlat­tal lakásmegoldással munkahelyet változ­tatna. „Nyár” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ^FELVESZÜNK könv- nyfl fizikai munkára salgótarjáni munka­helyre segédmunkáso­kat. nőket is. ÉPLAK Szövetkezet. Jelentke­zés: Salgótarján, Fa­iskola út 24. Hídvé gi­né. "ÉRTELMISÉGI fia­tal szabad idejében munkát vállal, hét­köznap 14 órától, szombat és vasárnap egész nap. Hivatásos jogosítvánnyal rendel­kezem. Minden lehe­tőség érdekel. Hívjon a 10-792 telefonon, 14 órától. EGY szoba, komfor- NAGY virágú, foly- tos, földszinti lakás ton nyíló, olasz, évelő azonnal beköltözhető- szegfűpalánták vegyes en készpénzért eladó, színben, tövenként 5 Szécsény, Felszabadu- Ft-ért kaphatók. Toro­lás tér f D. _________ nyi-kertészet, Békés­K ET és fél szobás csaba, Sztraka u. 27. szövetkezeti lakás Sál- TÖBB darabból álló gótarján, Pécskő u. 8.. antik bútor eladó. I. em. 6. sz. alatt kp Ajánlatokat: „Gyöngy- + OTP-átvállalással virág” jeligére a pász- eladó. Érdeklődni: tói könyvesboltba kér- 17-19 óráig. lük. ____________ S ALGÓTARJÁNI Centrum Áruház ... .n. • ‘ kétszobás, össz- NUTRiA-törzste­komfortos, szövetkeze- nyészetből származó ti lakás eladó. Salgó- vemhes anyák eladók, tarján, Beszterce-lakó- Csak délután. Likte, telepen. Cím: 10-977 Dózsa Gy. út 16. telefonon. ___________ DÍSZHAL- és dlsz­S ALGOT ARJÁN, madárüzletemből zöldövezetében 58 ajándékozzon gyer- négyzetméteres loggi- meknapra. Hegyi Já- ás, tehermentes, sző- nosné, Zagyvapálfalva, vetkezeti lakás eladó. Blaha Lujza út 12. Érdeklődni: délután lANGOSSÜTÖ üzlet 11-482 telefonon. önjáró, 10 négyzetmé­VAROSKÖZPONTI teres, berendezve el­kétszobás, összkom- adö' Érdeklődni: fortos öröklakás kp Nagykálló, Ludastó, -)- OTP-átyállalással T8. sz. Silye János­eladó. Érdeklődni: 17 Bál. ___________________ ó rától. Telefon: 15-259. ELŐNEVELT cslr­Cim: Salgótarján, ke kapható. Babosán, Arany János út 11. Balassagyarmat, Jó- VHI/3. szív utca 68. VÁSÁROLNÉK egy­szobás szövetkezeti: Illetve OTP-örökla- kást, vagy elcserél­ném egyszobás, kertes házamat. Cím: 10-977 telefonon. AZ Írószer Szövet­kezet salgótarlánl üzemegysége felvétel­re keres szövetkezeti tagnak 1 vfflanyszet e- löt, 1 elektroműsze­részt, 9 szerszámkészí­tőt, 1 anyagbeszerzőt. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni le­het a szövetkezet munkaügyi eladóié­nál. (Salgótarján, Ha- jek H. u. 10/b.) FŐVÁROSI cseeseJ mőotthon felvételre keres csecsemő- és gyermekgondozönől feladatok ellátására fiatalokat. Egy év után, munka melletti gondozónői tanfolyam elvégzésére van lehe­tőség, ahol szakképe­sítést nyerhetnek. Je­lentkezés levélben, vagy személyesen az alábbi címeken: Bd. XII., Rege u. 1—4. Telefon: 106-584, 866- 333. Bp., IT. Gáróonvl Géza u. 25. Telefon: 164-619, Bo. IT. Völgy u. 19. Telefon: 864- 982, Bt>. XI.. HimfV u. 9. Telefon: 251-605. Felvételre keresőnk: takarítónőt, fűtőt, szakácsot. Jelentkezés személyesen, vagy le­vélben a gazdasági osztályon. Cím: Bo. XTI. Rege u. 1—4. telefon: 166-584, *66­333. Női és férfi- szállást biztosítunk. BALASSAGYARMAT TON igényes, külön • bejáratú szobát bérel­nék. Telefon: Balas­sagyarmat, 8/269 mel­lék. Egri. ____________ B UDAPESTI 67 négyzetméteres örök­lakást + garázst ba­lassagyarmatira cse­rélek. Telefon: Balas­sagyarmat 8/269 mel­lék. Egri. Alkalmi áron az árkád vásáron! Arkádvásár — Centrum-vásár 30—50 % árengedménnyel Konzervek, egyes lábbelik, kötöttáru, fehérnemű, ottbonkák, női ruhák, üvegáruk, vegyi cikkek, ágyneműk és más árucikkek is. Televíziók árengedménnyel és csereakcióval. Gyermeknapi játékvásár 20 % engedménnyel. Kerékpárvásár nyereménnyel. Automatamosógép-vásár csereakcióval. ELLENŐRZÖTT MINŐSÉG. ALACSONY ÁR. FORGALOMBA HOZZA A PIÉRT KÉR. VÁLL. StGNETTA GOLYOSIRON Egy db 4,50 Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom