Nógrád. 1982. május (38. évfolyam. 101-125. szám)

1982-05-20 / 116. szám

Vitával folytatódott a Komszomol kongresszusa Fejti György tolmácsolta a magyar ifjúság üdvözletét Moszkvában szerdán dél­előtt a központi bizottság be­számolójának vitájával foly­tatta munkáját a Komszomol XIX. kongresszusa. A tanács­kozás kedden kezdődött a Kreml kongresszusi palotájá­ban 4936 választott küldött, 140 külföldi küldöttség és számos meghívott vendég részvételével. A megnyitón Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára nagy jelentősé­gű beszédet mondott, amely­ben válaszolt Reagan elnök­nek a hadászati fegyverek korlátozásával kapcsolatos javaslatára, s kifejtette a Szovjetunió ezzel kapcsolatos álláspontját. Leonyid Brezsnyev beszéde után Borisz Pasztuhov, a Kom­szomol KB első titkára tartot­ta meg a központi bizottság kongresszusi beszámolóját, majd a küldöttek megkezdték a beszámoló vitáját. A tanácskozás délutáni ülé­sén beszédet mondott Bara­bás Miklós, a DÍVSZ főtitkárá és tolmácsolta a szövetség üdvözletét a Komszomolnak, a szovjet fiataloknak. Felszó­lalt Miroslaw Stepán, a Nem­zetközi Diákszövetség elnöke is. Szerdán délelőtt a kong­resszus csak rövid ülést tar­tott. Tizenegy óra után a kül­döttek és a külföldi vendégek a Vörös térre mentek, ahol megtekintették a szovjet út­törőszervezet megalakulásá­nak 60. évfordulója tiszteleté­re rendezett gyermekünne- pélyt. A Komszomol-kongresszus szerda délutáni ülésén szó­lalt fel Fejti György, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. A KISZ Központi Bi­zottsága, a magyar ifjúság ne­vében köszöntötte a XIX. kongresszus küldötteit, az egész szovjet ifjúságot, majd kijelentette: — Mint a béke és a szoci­alizmus őszinte híve, a mi if­júsági szövetségünk is aktív támogatója a Lenini Komszo­Faikland-válság Tovább feszül a húr Enrique Ros argentin kül­ügyminiszter-helyettes ked- ken este ismertette Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárral a Falkland- (Malvin-) válsággal kapcsolatos legutóbbi brit ál­láspontra kidolgozott argentin választ. A megbeszélés előtt, arra a kérdésre válaszolva, hogy va* jón a „végleges” választ hoz­ta-e magával, Enrique Ros azt válaszolta: a tárgyalások so­rán „nincs végső szó”. A világszervezet főtitkára a találkozót követően Sir An­thony Parsons brit ENSZ- nagykövettel tárgyalt. Miközben megfigyelők sze­rint döntő szakaszba jutottak az ENSZ közvetítésével folyó argentin—brit tárgyalások, mindkét ország megtette a nagyarányú katonai összecsa­páshoz szükséges előkészüle­teket. Újabb tengerészgyalogos egységekkel és harci gépekkel egészítették ki a szigetek tér­ségében tartózkodó brit flot­tacsoportosítást. Ezt megelő­zően Basilio Lami Dozo tá­bornok, az argentin légierő főparancsnoka Buenos Aires­ben bejelentette, hogy a légi­erő készen áll a brit flotta elleni tömeges támadásra. Mario Benjamin Mendez tá­bornok, a szigetek argentin kormányzója pedig közölte, hogy a parancsnoksága alatt álló csapatok felkészülten vár­ják az esetleges brit partra- s'zállási kísérletet. Az Andok paktum tagorszá­gainak külügyminiszterei má­jus 26-án Bogotában megvitat­ják az argentin—brit viszályt. A tanácskozáson Venezuela, Ecuador, Kolumbia, Peru és Bolívia külügyminisztere vesz részt. A találkozóra meghívót kapott a spanyol külügymi­niszter is. Spanyolország meg­figyelői státussal rendelkezik az Andok paktum külügymi­niszteri tanácsában. Népességi statisztika 2050-re tízmilliárd A világon jelenleg 4,6 mil­liárd ember él, kétszer annyi, mint 1940-ben. Földünk lakó- ihak száma 2050-re előrelát­hatóan 10 milliárdra növek­szik — jelenti az amerikai népességnyilvántartó hivatal. A szakértők megállapítása szerint az utóbbi években — Afrikát kivéve — lelassult a növekedés az egész világon. Egyes iparilag fejlett ország­ban nemcsak megállt, hanem csökkent is a népesség szá­ma. Az európai kontinensen a növekedés évi 0,4 százalék, míg az egész világ népessége évenként 1,7 százalékkal nő, Európa lakosainak a száma 2020-ra — az előrejelzés sze­rint — 508 millió lesz. (MTI) Sophia rács mögött „Azért jöttem haza, mert szeretem Olaszországot” — mondotta párás szemekkel Sophia Loren a római re­pülőtéren, majd beültették egy rendőrautóba, s az egye­nesen a Nápoly melletti casertai börtönbe vitte. Nem tévedés: pontosan ez történt szerdán a Leonardo da Vinciről elnevezett lé­gikikötőben, amikor a vi­lághírű színésznő megér­kezett Cenfből egy Alitalia- géppel. Sophia Loren csep­pet sem lepődött meg a rendőri fogadtatáson, hi­szen jól tudta: amint visz- szatér a napfényes Itáliá­ba, azonnal érvényt szerez­nek a legfelsőbb fellebbvi- teli bíróság ítéletének. 1980 szeptemberében 30 napi el­zárásra és 12 millió líra pénzbüntetésre ítélték a művésznőt egy 1963-ban el­követett adócsalás miatt. „Aprócska tévedés volt, amit adóügyi tanácsadóm követett el — isten nyu­gosztalja” — nyilatkozta az ügyről több férfinemzedék femme fatale-ja, aki annak idején volt olyan naiv, hogy elhiggye: ha külföldön for­gat filmet, akkor nem kell jövedelemadót fizetnie. „Hazamegyek és letöl­tőm igazságtalanul kisza­bott büntetésemet, hogy lát­hassam anyámat, nővére­met, barátaimat és a hazá­mat” — így a művésznő. És rajongói majdnem letapos­ták, mielőtt karcsú derékkal3 belibbent a rendszámtábla nélküli rendőrautóba. mól azon erőfeszítéseinek, hogy a béke megőrzéséért, a leszerelésért tenni kész más if­júsági mozgalmakkal együtt hozzájáruljon a nemzetközi biztonság megszilárdításához. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség tevékenysé­géről szólva hangsúlyozta, hogy a KISZ egyre fontosabb tényezője hazánk politikai rendszerének. Szava van or­szágépítő terveink alakításá­ban, és van programja, ereje ahhoz, hogy ezek végrehaj­tására mozgósítsa a magyar ifjúságot — Munkánkat kiegyen­súlyozott belpolitikai légkör­ben végezhetjük. Népünk és ifjúságunk pártunkkal össze­fogva, szocialista nemzeti egy­ségben, nyugodt, alkotó lég­körben, eredményesen dolgo­zik a fejlett szocialista tár­sadalom építésén. — Hazánk olyan fejlődési szakaszba jutott, olyan fel­adatok előtt áll, amelyek megoldása a korábbiaknál is jobban igényli a fiatalok al­kotóerejének, tettrekészségé- nek kibontakozását. Mi azt valljuk, hogy az ehhez szük­séges feltételeket a társada­lomnak kell megteremtenie, de az ifjúságnak is harcolnia kell azért, hogy mind több te­rületen lehessen alkotó része­se a nemzet jövője formálá­sának. — Mi úgy véljük, hogy a népek békeharcában, a köl­csönös megértés és bizalom erősítésében az ifjúsági szer­vezetek is jelentős szerepet játszhatnak. E területen csak­úgy, mint eddig, a jövőben is együttműködünk a Lenini Komszomollal, a szocialista, a fejlett tőkés és a fejlődő or­szágokban működő testvér­szervezeteinkkel. De keressük az együttműködést és a pár­beszédet azokkal a más ide­ológiai és politikai áramlatok­hoz tartozó ifjúsági szerve­zetekkel is, amelyek készek cselekedni a béke megőrzésé­ért — hangoztatta Fejti György, aki beszéde végén a Magyar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség és minden ma­gyar fiatal nevében újabb ki­emelkedő sikereket kívánt a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulójára készülő szovjet népnek, a Lenini Komszomolnak, a szovjet if­júságnak a kommunista tár­sadalom építésében. (MTI) Prágai magyar előadóest Dévai Nagy Kamilla ének­művész előadói estet tartott kedden a prágai magyar kul­turális központban. Műsorában többek között XV—XVII. szá­zadi magyar dalok, nemzetkö­zi népdal csokor és magyar költők megzenésített versei szerepeltek, amelyeket a mű­vésznő saját gitárkíséretével énekelt. A versek fordítását Jana Andresiková neves cseh színművésznő adta elő, az ösz- szekötő szöveget pedig Vladi­mir Fiser, a prágai rádió mű­sorvezetője mondta el. A nagy közönségsikerű est­ről a csehszlovák rádió teljes hangfelvételt készített, ame­lyet egy későbbi időpontban sugároz majd. EGK Angol vétó Francois Mitterrand francia köztársasági elnök szerdán Al­gírban rövid időre megszakí­totta tárgyalásait Bendzsedid Sadli algériai államfővel, hogy nyilatkozatban foglaljon állást az Európai Gazdasági Közös­ség mezőgazdasági politikájá­ról. Az EGK luxemburgi mi­niszteri tanácsülésén úgy dön­töttek, hogy figyelmen kívül hagyják a mezőgazdasági árak emelésére kimondott brit vé­tót, mert London számára nem életbevágó nemzeti ér­dek az árak ellenzése, a köte­lező egyhangúság elvétől így el lehet tekinteni, „Hétfőn, Thatcher minisz­terelnök-asszonnyal tartót londoni találkozómon nerr hagytam kétséget a közös me­zőgazdasági politikával kap­csolatos francia eltökéltség fe­lől” — jelentette ki Mitter­rand. „A brüsszeli döntései után a probléma már nem a; EGK miniszteri tanácsán be­lüli többség vagy egyhangúság kérdése, hanem az a szerep amelyet Nagy-Britannia szán­dékozik játszani. Végül pedig a kérdésre adandó választó függően Nagy-Britannia tagsá­ga vagy annak természete ? gazdasági közösségben" — mondotta Mitterrand. Margaret Thatcher brit mi­niszterelnök szerdán London­ban egy interjúban szintén ki­tért az EGK brüsszeli dönté­sére. Kijelentette, hogy a Kö­zös Piac, a mezőgazdasági árakkal kapcsolatos brit vétó mellőzésével a „legsúlyosabb válságot nyitja meg" Nagy- Britannia belépése óta. (MTI) Vietnami ajánlat Kedd este a japán főváros­ba érkezett Son Sann, az úgy­nevezett szabad khmerek el­lenforradalmi csoportjának vezére, egykori kambodzsai miniszterelnök. Noha Son Sannt egy 17 liberális de­mokrata parlamenti képvise­lőből álló tömörülés hívta meg nem hivatalos látogatás­ra, négynapos tokiói tartóz­kodása alatt fogadja őt Szaku- -aucsi Josio külügyminiszter, Nikaido Szuszumu, az LDP főtitkára és sok más japán politikus. Értesülések szerint Son Sann Tokióban is a Kambodzsa tör­vényes kormányával szembe­ni, valamiféle „koalíciós el­lenkabinet” külföldi megala­kításának tervével házal. Partnere Pol Pót és Norddom Szihanuk volt kambodzsai ál­lamfő lenne. A tekintélyes Mainicsi Sim- bun éppen Son Sann érkezése előtt közölte le Mainak, a vietnami külügyminisztérium sajtóosztálya Japánban járt vezetőjének tokiói nyilatkoza­tát. Ebben a hanoi diploma­ta hangoztatta: Pol Pót és csoportja akciói immár jelen­téktelenek. Vietnam felaján­lotta, hogyha Thaiföld meg­vonja a katonai támogatást Pol Póttól és csoportjától, ak­kor Vietnam hajlandó kivon­ni fegyveres erőinek egy ré­szét Kambodzsából. (MTI) Veress Páter beszéde NOGRAD - 1982. május 20., csütörtök (Folytatás az 1. oldalról) előnyök, a diszkrimináció — mentesség elve és gyakorlata áll. — Ha valaha igaz volt, ak­kor ma még inkább az: nem elég, ha a fejlődésünket csak korábbi önmagunkhoz mér­jük. Alapvető érdekünk, hogy a nálunk fejlettebbektől ta­nuljunk, és a tanulságokat gyakorláti munkánkban hasz­nosítsuk. Ezért a vásárt nem csupán a termékek seregszem­léjének, az üzleti kapcsolatok közvetítőjének, hanem kriti­kus mércénknek is tekintjük. Az átrendeződő világgazda­ság követelményei minket nem a kapcsolatok szűkítése, hanem a bővítés irányában ösztönöznek. A bezárkózás értelmetlen anakronizmusa helyett mi a kapcsolatbőví­tésnek, az új megoldások ke­resésének vagyunk a hívei — mondotta egyebek között Veress Péter sok sikert, kí­vánt a kiállítóknak, köszöne­tét mondott a rendezőknek, és mindazoknak, akik hozzá­járultak a vásár jó előkészí­téséhez, fáradoznak majd a sikeres lebonyolításnál. Végül megnyitotta az 1982. évi tava­szi Budapesti Nemzetközi Vásárt. Veress Péter beszéde után a vendégek körsétát tettek. „Bizonyos módosulás" Ügy illik, hogy tavasszal felolvadjon a jég és a fagyos, dideregtető szeleket legalábbis enyhébb fuvallatok váltsák fel. A jelek szerint ez az ősi meteorológiai igazság ezúttal a világpolitikára is vonatkozhat. Mintha hosszú téli szünet után valóban lazulnának a jégbilincsek és lassan — kérdő­jelekkel és gondokkal ugyan — mégiscsak megindulna a szovjet—amerikai tárgyalások létfontosságú gépezete. Ez egyértelműen jó hír a világnak. Természetes, hogy a világsajtó vezető helyen foglalko­zik a fejleményekkel. A kommentárok valóságos özönében minduntalan visszatér egy óvatos-optimista kifejezés: „bi­zonyos módosulás”. Nos, valóban, bizonyos módosulás tapasz­talható — Washingtonban. Szovjet részről ugyanis eddig is a világpolitika pillérének tekintették azt az alapelvet, hogy a két legerősebb hatalom dialógusa meghatározó jelentősé­gű és enélkül egyszerűen nincs mód az enyhülési folyamat folytatására. Az a sokat emlegetett módosulás tehát jeleve nem Moszk­vában, hanem Washingtonban következett be és első jele Reagan eurekai beszéde volt. Az a beszéd, amelynek tar­talmi része még nyilvánvalóan elfogadhatatlan volt a Szov­jetunió számára (hiszen a Pentagont akarta egyoldalú stra­tégiai előnyökhöz juttatni), de amelynek hangneme (és az, hogy az eddigi erőszakos összekapcsolás, a hírhedt linkage hiányzott belőle) már némi reményre jogosított, A Szovjetunió szokásos elvi szilárdságával visszautasí-’ tóttá az eurekai beszédből azt, ami visszautasítandó, de azon­nal érzékeltette, hogy értékeli az akár csúcs szintű párbe­szédre való új készséget (amit egyébként nem kis részben nyilvánvalóan az amerikai és a nyugat-európai békemoz­galom kényszerített ki a Reagan-kabinetből). Ilyen helyzetben nem csoda, ha a megfigyelők — a nyu­gatiak is — szinte egy emberként emlékeztetnek a szovjet reagálás rendkívüli gyorsaságára. Alig telt el néhány nap az első biztató washingtoni jelzés óta és —, ami a nagypo­litikában szokatlan — Leonyid Brezsnyev a Komszomol- kongresszus nyilvánosságát kihasználva máris „a helyes irányban tett lépésnek” minősítette az amerikai tárgyalási készséget, hangsúlyozva persze, hogy a tárgyalások hangne­me is fontos tényező. „Arra van szükség — mondotta az SZKP főtitkára, a szovjet államfő —. hogy a tárgyalásokat mindkét fél a má­sik jogos biztonsági érdekeinek számbavételével, az egyenlő­ség és az egyenlő biztonság elvének szigorúan megfelelő módon folytassa”. Így — és csak így — elképzelhető, hogy valami újra el­kezdődött. Genfben ez már tény. A kivetkező lépés New Yorkban esetleg Gromiko és Haig találkozója lehet. Köl­csönös és igazi jószándék esetén mindez elvezethet egy őszi csúcshoz. Harmat Endre Babrak Karmai az HDK-ban Szerda délelőtt hivatalos baráti látogatásra a Német Demokratikus Köztársaságba érkezett Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokra­tikus Párt Központi Bizottsá­gának főtitkára az Afgán De­mokratikus Köztársaság for­radalmi tanácsa elnökségének elnöke. A Babrak Karmai vezette afgán párt- és állami kül­döttség Erich Honeckernekj az NSZEP KB főtitkárának, az államtanács elnökének meghívására érkezett Berlin­be. Az afgán vendégek tisztele­tére zászlódíszbe öltöztek aa NDK fővárosának utcái. A napilapok első oldalon üdvöz- lik az afgán nép vezetőjét és ismertetik életrajzát. (MTI) Hosszú szünet után Autóbuszok Bejrut utcáin Hosszú szünet után újra van tömegközlekedés Bej rút­ban: öt vonalon negyven új autóbuszt állítottak forgalom­ba az 1975—76-os polgárhá­borúban elpusztult járművek helyett. A tömegközlekedés újjászü­letése akkor is bíztató fejle­mény, ha az autóbuszok nem keresztezik a libanoni fővá­rost kettészakító tűzszüneti vonalat, ahol az egyik, átszál­lóhelynek szánt végállomásuk kát kijelölték. A bejrútiak ter­mészetesen örülnek, hogy ol­csóbbá vált számunkra a na­pi közlekedés, de azzal is tisz­tában vannak, hogy egy bom­bamerénylet vagy a fegyve­res harcok kiújulása máról holnapra megfosztja őket a béke illúziójától. A hatóságok elővigyázatosságára utal, hogy minden autóbuszon két fegy­veres kisérő őrködik az uta­sok biztonsága fölött. Irak jelent offenzívát Az iraki csapatok szerdán ellentámadást indítottak Khor- ramshahr iráni kikötővárostól északra — adta hírül egy Bagdadban közzétett hadije­lentés. Az Ina iráni hírügy­nökség ugyancsak beszámolt erről az iraki ellentámadásról, hozzátette azonban, hogy az iraki offenzívát az iráni egy­ségek visszaverték. Teheránban azt közölték, hogy iráni erők legkevesebb 30 iraki páncélkocsit megsem- misíttettek. Bagdadból azt je­lentették, hogy az irakiak Khorramshahr közelében le­lőttek egy iráni repülőgépet. Az Ina iraki hírügynökség közleménye szerint az iraki offenzíva eredményeképpen „az ellenség összeomlott, visz- szavonulóban van”. A bagda­di jelentés arról is beszámolt, hogy az ellenségnek súlyos veszteségei vannak és állá* sainak feladására kényszerük A bagdadi rádióban is ismer­tetett közlemény hozzáteszi, hogy az iráni veszteségekről szóló pontos adatokat később teszik közzé (MTI) Hasszán Washingtonban Marokkó és az Egyesült Ál­lamok katonai együttműködé­séről, a korábban már meg­ígért amerikai fegyverszállítá­sok növeléséről tárgyal Wa­shingtonban II. Hasszán ma­rokkói király, aki kedden ér­kezett háromnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Álla­mokba. A marokkói uralkodót — aki utoljára hivatalosan négy évvel ezelőtt járt az Egyesült Államokban — szer­dán fogadta Reagan amerikai elnök, látogatásának többi napjain pedig Haig külügymi­niszterrel és Weinberger had­ügyminiszterrel tárgyal. Haig február elején tett látogatást Rabatban, mintegy előkészí­tendő a mostani tárgyaláso­kat (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom