Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)
1982-04-10 / 84. szám
Szikszói Károly e a d v á n y A b Horváty Lajos, a 0520924. Kámú italbolt vezetője az alábbi nyilatkozatot tette elém: Kedves elvtársakt Javasoljuk, hogy az 1983-as ev legyen Kuskál Jázmin éve. Kuskál Jázmin, a magyar nép hű fia, 1925-ben született Pozsonyban (illetve Bra- tislavában), és 1975-ben halt meg a fővárosi 0520924. számú italboltban. Jövőre lenne ötvennyolc éves. Tudjuk, sajnos, fiatalon ragadta magával a halál, de rövid élete, szerencsére, teli volt a legkülönfélébb eseményekkel, tehát nem véletlenül mondogatta utolsó napjaiban, hogy „mindent láttam, így hát nekem már minden' nap ajándék”. Ügy hisszük, ez a röpke idézet is ékesen bizonyítja mélyről fakadó és fáradhatatlan ember- szeretetét. Már gyermekkorában kitűnt társai közül, nemcsak magasságával, de tehetségével is: négy másodperc alatt ivott meg egy korsó sört, ami még manapság is ragyogó teljesítmény. 1944-ben. tizenkilenc éves fejjel került a fővárosba, ahol azonnal beállt a Tök Ász (0520924. számú italbolt) egyik sarkába, és csak nagy ritkán távozott onnan. Éjszakáit általában névtelenül és szerényen a dolgozók oldalán töltötte, ugyanis neki is menekülnie kellett a horthysta besúgók elől. De a későbbiekben, ismerve szerénységét, sosem hivatkozott erre. A lebukást mégsem kerülte el. Akkoriban Kuskál Jázmin rettenetesen rákapott a borra, s történetesen egy guberálónak ecsetelte a borivás szépségeit. A guberálónak öltöztetett besúgó egyre kedvetlenebbé hallgatta a politika- mentes kiselőadást, de egyszer csak fölcsillant a szeme és megkérdezte: — No és a sör? — Ha teheti az úr, ne igyon sört. Manapság minden sör buggyant. — A német sör Is? — Az is, a franc essen belé — válaszolta naivul Kuskál Jázmin. Szabadulása után ismét kedvenc helyére, a 0520924. számú italboltba tért vissza, ahol továbbra is a borivás gyönyörűségéről tartott előadást. Tehetségét egyre többen elismerték. Már nem csak a 0520924. számú italbolt törzs- közönsége avatta ideológusává, hanem kezdtek átjárni a környező kocsmákból is. Szemináriumaival halhatatlan érdemeket szerzett magának. Az ötvenes évek közepén megalkotta kétsoros remekművét, amit akkoriban minden büfében ismertek, s most idemásoljuk az utókor számára: Emelem poharam arra, hogy poharam emelem balra. 1975 tavaszán ragadta magával a delirium tremens, amikor is a pénztárgépet elefántfókának nézte, és gyáva nyúlként remegett kedvenc sarkában, ami még önmagában nem lett volna baj, de a rohama után néhány rosszakarója (mert egy halhatatlan embernek mindig vannak rosszakarói) fölvilágosította ostobaságáról, és ekkor Kuskál Jázmin szégyenében ki akarta hajítani a pénztárgépet az utcára, de az utolsó mozdulat előtt megtántorodott, és a gépet a fejére ejtette... Ezért Is kérjük önöket, hogy az 1983-as esztendőt nyilvánítsák Kuskál Jázmin évének. Természetesen a hagyományos évfordulók által megszokott szabályok szerint járnánk el. Mindenekelőtt megalakítanánk a Kuskál Jázminemlékbizottságot, ami Kuskál Jázmin baj- és harcostársaiból állana. Az emlékbizottság a hagyományok szerint egy év múlva feloszlana. De ezalatt az egy év alatt rengeteg dolgot szeretnénk csinálni. Elképzeléseink között szerepel egy tévévetélkedő Ariiig a szőlő állampolgáraink asztalára jut címmel, tervezünk egy vers- és prózamondóversenyt is a bordalok köréből és így tovább. Fáradozásukat előre is köszönjük. Tisztelettel. Itt néhány aláírás és a 0520924. számú italbolt bélyegzője volt látható. — No, mit szólsz hozzá? — kérdezte Horváty Lajos, az italbolt vezetője, miután gondosan zsebébe csúsztatta az írást. — Nagyon jó beadvány — válaszoltam —, ez már fél siker. — Szerintem is — válaszolta Horváty Lajos. — Annál is inkább, mert képzeld el. Ris- koltiék a 8777777-ből Szárazság! Dezső-évet akarnak! Hát mond meg, ki Volt az a Szárazság! a mi Kuskál Jázminunkhoz képest?! — Egy nimand, Horváty úr — feleltem —, egy törpepapagáj. Egy Szárazsági a mi Kuskál Jázminunknak a lába nyomába se érhet. — Ügy van — bólogatott Horváty Lajos. — Még ma föladom, nehogy megelőzzenek. Méghogy Szárazsági-év™ Magyar Remekírók])'" A termőre fordult diófa tra FTBRUÄRJÄBAN a Kritika című folyóirat adta közre Illés Endre Diófát ültetni — Egy klasszikus sorozat terve című írását, amely — korábbi viták folytatásaként, azok eredményeit is felhasználva — egy nagyszabású könyvsorozat tervezetét mutatta be. Ez a könyvsorozat, a Magyar Remekírók sorozata, a magyar irodalom klasz- szikus íróinak és műveinek közreadására vállalkozott. „Olyan összegzésre volna szükség — jelentette ki Illés Endre —, amit Irodalmunk egészéhez vezető kalauznak nevezhetnénk. És olyan olvasókhoz szólna, akik már jó olvasók: akik klasszikusainkat, a félmúlt, s a jelen nagy Íróit egy-egy művükben megismerve, a kiegészítést kívánják, bizonyos szerény teljességet olvasmányaikban, élményeikben, könyvespolcaikon. A nemzeti irodalom folyamatosságát'1. A közreadott tervezet százhatvan kötetet foglalt magába, a meginduló eszmecserében esszéírók, irodalomtörténészek vettek részt, a többi között Barta János, Gyergyal Albert. Kardos Tibor és Nagy Péter. A nagyszabású terv általános helyesléssel, az olvasóközönség érdeklődésével találkozott. A szép tervek megvalósulásának eredményeként 1973- ban Csokonai Vitéz Mihály műveinek kétkötetes gyűjteményével indult meg a Magyar Remekírók sorozata. A hosszú távú munkálatokat reprezentatív szerkesztő bizottság irányítja, amelynek * közismert írók: Illés Endre, Illyés Gyula, Juhász Ferenc, Vas István — és irodalomtudósok: Király István Klani- czay Tibor, Pándi Pál, Sőtér István, Szabolcsi Miklós a tagjai. Évente átlagosan öt-hét kötet lát napvilágot, a kötetek a modern textológia (szöveggondozás) szabályainak megfelelően adják közre a klasszikus szerzők műveit. A sajtó alá rendezés munkáját tudós irodalomtörténészek vállalták. A magyar könyvki-' adás nem először helyez az ^easóközönség asztalára ilyen reprezentatív kflnyworozatot (az ötven es-h atvanaa években megjelent Magyar Klaszszikusok sorozata is hasonló célt szolgált), ám ilyen gazdagságban, bőségben még egyetlen könyvsorozat sem vállalkozott arra, hogy összegyűjtse és közkinccsé tegye a magyar irodalom remekműveit. A Magyar Remekírók sorozata irodalmunk hét évszázados fejlődését mutatja be. Erről a fejlődéstörténetről a legtöbb magyar olvasónak — általában iskolai emléked alapján — van valamilyen képe. Valójában ennek a képnek az átalakítására, mondhatnám úgy is, kiteljesítésére törekszik a sorozat. Gyakran nem is sejtjük, hogy irodalmunk története milyen értékeket és érdekességeket rejt magában. Különösen a régebbi magyar irodalom, amelyet még a műveltebb olvasó is csak hézagosán ismer. Holott érdemes megismerkedni vele, hiszen nem csak nemzeti történelmünk alakulását kíséri nyomon, hanem eredeti gondolatokban, költői, elbeszélő és drámai értékekben Is gazdag. Megmutatja, miként eszmélr kediek és éreztek, hogyan éltek, utaztak, munkálkodtak és — történelmünk szüntelen kényszerűségei következtében *— hogyan harcoltak a régiek. A Magyar Remekírók klasz- szikus irodalmunk legjobb műveit adja közre, közöttük olyan válogatásokat, amelyekkel — újszerűségük következtében — külön is foglalkoznunk kell. Ilyenek mindenekelőtt e régebbi magyar Írod aj om és gondolkodás nehezebben hozzáférhető alkotásai, amelyeknek sajtó alá rendezése kulturális tudatunkat, nemzeti önismeretünket teszi gazdagabbá. A Humanista történetírók című kötet régi történeti irodalmunk klasszikus alkotásait, a t»bbi között Antonio Bonfini, Thurzó János. Brodarics István, Oláh M'klós és Szerémi Gvörgy műveit mutatla be. Mátyás király uralkodását, a magyar állam mohácsi bukását és három részre szakadását, vagy a régi Erdély törté-; netét beszélik el esek a tudós — általában latinul író — humanista történetírók. Történetírók, akik szenvedélytől izzanak, minthogy nemcsak koruk szenvtelen krónikásai voltak, hanem a nemzeti egység, a török elleni küzdelem harcos publicistái is. * Hasonlóképpen érdekes olvasmány a Magyar gondolkodók — XVII. század című kötet. Ebben a terjedelmes gyűjteményben a kor magyar filozófiai, pedagógiai és politikai irodalmának kiváló képviselőivel ismerkedhetünk meg, a többi között Szenei Molnár Albert, Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc műveivel. A magyar drámaírók — XVI—XVIII. század című gyűjtemény a régi magyar dráma emlékeit — Bornemisza Péter, Balassi Bálint, Gyöngyösi István és Bessenyei György műveit — adja közre. Drámairodalmunk kezdeteiről és fejlődéstörténetéről rajzol képet, olyan drámai szövegre is rávilágítva, amelyek a régi magyar irodalom iránt megnyilvánuló érdeklődés következtében egyszer a színpadon is újjászülethetnek. NEMZETI IRODALMUNK — és most az irodalmat igen tág értelemben használom, úgy, hogy beleférjen a tudományos, a kritikai és az esz- széirodalom is — gondozása és terjesztése nagy felelősséget. egyszersmind szép hivatást jeient. Ezt a felelősséget vállalta a Magyar Remekírók könyvsorozata is, amely gondos filológiai munkával, szép kiállításban teszi közkinccsé ennek az irodalomnak a legfontosabb műveit. A tizedik évébe lépő könyvsorozat —, amely eddig közel hatvan kö- teiet tett le a magyar olvasóközönség asztalára — a mai magyar könyvkiadás legfontosabb; a jövőnek is szóló vállalkozásai közé tartozik. A diófa termőre fordult: a termés betakarítása tovább folyik a jövőben is. Pomogáts Béla A vers játékai Tűnődés a költészet napján „Egysaer S. Ä. küllőnővel kettesben üldögéltünk a háztetőn, mint a cserepesek. Indítványoztam, hogy írjunk együtt egy párbeszédes verset: egy strófát ő, egy strófát én, és így tovább, fölváltva, míg valami befejező részhez nem jutunk”. Weöres Sándor meg S. É. költőnő váltott lovakkal futó verse azonban hamar megrekedt, sem Weöres, sem S. É. könyvel nem tartalmazzák. s Weöres Sándor később Pásztor Bélával írt közös verseket: „Négysoros strófákat rögtönöztünk, furcsa és kusza versi- kéket; ha az egyik leírt valamit, belejavított vagy belerontott a másik,.. A közösen írt strófákból egy marókra valót kis ciklusokba osztottunk Holdaskönyv címmel. Talán nem is versek, csak közös hancúrozás”. Révész lánya, citerdd engem hi a vizen át. Várj, jövök, csak felhúzom rigófészek-papucsom. József Attila és Illyés Gyula úgy írt négy közös szonettet, hogy egyikük előre megadta a rímeket, a másiknak pedig sorokat kellett hozzájuk fabrikálnia: Ó, hagyj Uram még így feküdni hasmánt Csak egy kicsit és jöhet a fuszekli A számtantanár bús. szemét te szedd ki s torkát szorítsa össze jól a vaspánt A rímek Illyés Gyulától, a sorok József Attilától valók. József Attila Weöres SánBorsos Miklós József Attila- plakettje. dorhoz és S. É. költőnőhöz hasonlóan Is írt verseket, éspedig Mákai Ödönnél meg Bányai Lászlóval fölváltva, szakaszonként: minden strófát a következő írta. Költői versenyekről is tudunk. A magyar irodalomban Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Kerényi Frigyes 1845-ös vetélkedése a legismertebb, amelynek egy erdei házikó ábrázolása volt a tárgya. Mindez csak játék, ahogy Weöres Sándor írja: „hancúrozás". Kiváltképp egy háztetőn. Innen már csak egy ugrás a Hold, s nyakig vagyunk a költészet derengő fényeiben. Azaz dehogy. A háztétő nagyon is evilági, hát még ha Weöres hasonlatát is megfigyeljük: „Uldiigéltünk a háztetőn, mint a cserepesek”. A cserepes, a csere pező a legvalóságosabban kétkezi munkás. — Illyés Gyula éppen róluk írta egyik emlékezetes versét: Persze! Itt szembe- dologba kezdtek! Fönt a munkások! Már cserepeznek! Onnan jön ez a friss üzenet, ők verik ezt 0 jó ütemet. Keresztúry Dezsőről van egy régi, elmosódott fénykép: kihajol derékig a magasban, s cserepezi a megbomlott, szétrepült tetőt. A háború után vagyunk. Keresztúry Dezső — minden fellengzősség nélkül — az országot építi újjá: egy kollégium tetejét toldozza tanítványaival s Illyés Gyula mintha róla írná, szinte a szemközti házban országépítő, bíztató versét. Mintha költői verseny lett volna ez is: komoly játék, komoly hancúrozás. A két költő egymás ka- zét-tollát vezette. Tetőre-pa- pírra vetették egymás versét, dolgát. Hogyan is írta József Attila? Verset, írunk — ők fogják ceruzám át... Az ősökre érti. De nem mások fogják-e mindig a költő ceruzáját? A játszótársak, a cserepezők, a szerelmeseink, a költészet folytonosan új szabályai, anyanyelvűnk, az alakuló világ. Elképesztő módon, a tetőn lovagolva, a legkomolytalanabb költői játékban is a valóság fogja a költők ceruzáját. A költészet a legkomolyabb játék, a legkomolyabb vetélkedés a valősáegal. Győri László Apáti Miklós: Egy mondat Fiák, csak óvatosan a vigalommal, mert könnyen úgy járhattok mint jártam én is, saját gyerekkoromban, fölfogadtam, bogy sob pénzt fogok keresni, a pénzeken majd ezt meg azt veszek, s fölkeltem Búsáét hajnalán, mit ss tudna se zsidó, . v w se keresztény-ünnep-lé nyegéról, ■ a kovásztalan kenyérről, % ' a fogadkozásokról, a böjtről, \ én csak pénzt akartam, ’ * korán keltem, a fejemben készen voltak a legfontosabb látogatandó személyekhez vezető utak térképrajzai, a kölnivízhez vizet tölték, a víz habos lett, mint a szappan, el kellett takarjam a habzó, homályló üveget locsoláskor, s míg mondtam a verset, a „zöld erdőben jártam, kis ibolyát láttam, el akart hervadni, , szabad-e locsolni” — kezdetűt, a locsolókhoz és végűi, azon szorongtam, hogy vizezett kölnimről ki ne derüljön} szándékom nem a rokoni, vagy baráti látogatás, de a pénzszerzés maga, siettettem magam, hogy eljussak még a keresztmamához és a nagymamához, s míg ők gyanútlanul ölelgettek, simogatták fejem, in az órájukra lestem, s mire a „hogy megnőttél mióta nem láttalak" mondathoz értünk, már búcsúztam is, szóval, fiúk, ne így locsolkodjatok, de igaz szeretettel, ne a pénzért, de emberi szóért, a piros tojással ne futballozzatok, s a gomblyukba tűzött jácintot állítsátok vízbe, mikor hazaértek, gondoljátok meg, hogy aki adta, egyszer édesanya lesz, és gondoljatok a tavaszünnepre, a Napra, a jóízű esőkre, s arra, hogy pénzért se lehet se tiszta vizet, se áldott földet, se göndör bárány-felhőt venni. Weöres Sándor: Köves István: A hegyek álma Élményeink elsődMiröl álmodnak a száijtatlan-vetetlen hegyek fenyvesekkel övezetien fehér túrbánjuk alatt? A leszökdelő erekről s a bányák érc-lakla mélyeiről s a sokféle tarka vigalomról lent a völgybe. Talán egy tanítóról aki lépesmézet perget és vigyáz a méhrajokra és másodlagos voltáról Tudva, a tükrös szemmel célba zuhanók, nem ismerhették meg a test harmóniáját, a futás örömét; a mindig igazat szólók, s a hazudozók hiteltelenítették mára már a mesét; maradt a tétel: a keletkezés változás. Mégis, nem kérdezve, lehet-e, kell-e, akarom is, hagyom is, szülessen bennem a dal, Hallgatódzom, keletkezhet-e a szükséges, a többé megváltoztathatatlan, amely ezután már csak önmagához viszonyuk, s önmagához is mindig ugyanazon módon. Magamban sírok és dühöngök, akár vízben a mész. S vigaszul a Napot szemembe zárom. Befejezett mondat vagyok. hogy nász idején el ne gomolyogjanak. Talán egy gazdasszonyról aki a csibéket őrzi a nagy hegyi rabló madaraktól. De az is lehet hogy az ö álmuk magasabb és idegenebb: az égi felhők hordják-viszik és a mennybolt üressége. Káldi János: Bölőni szigligeti fejszobra alá Figyel a szíiágysomlyói kisfiú, a hűséges-harcos Ady-társ feje, a lombok zászlajába csavarva. Magasra nyúlt láng az arca. Mindenki tudja mire vár. «• Nagyszerű, újszerű dalra. NÚGRAD - 1982. április 10., szombat 3 I
