Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
M. Szabó Gyula riportja A tavasz cirógat. Az erkélyre függesztett hőmérő higanyszála huszonöt fokot mutat, néhány lurkó pulóver nélkül űzi egymást a még fakó gyepen. Egyikük a lendülettől átbukfencezik a parányi fenyőn, a facsemete törzse bénultan borul a földre. — Zsolt!!! — harsan fel a délelőtti csöndben egy elnyújtott kiáltás. — Azonnal gyere fel! — szól a loggiáról a szigorú apai utasítás. Az épület környékét szorgalmasan gereblyéző lakók tekintete ösz- szevillan. A késő ősszel elhullatott szemetet, az ablakokon kipöckölt cigarettavégeket gyűjtögetik, a homokozó megülepedett medrét lazítják. Az' apró fenyő látványa fáj most nekik, amelynek vékony gyökeiéi három esztendeje kapaszkodtak meg. Azzal a tudattal ásták a gödröt neki, hogy ha ők nem is, talán egykor majd a gyerekek hűsöl- hetnek lombjai árnyékában. A vigyázatlan nebulóra nincs miért haragudni, csupán üstökön ragadta az alkalmat. Egész héten az iskola padjában, délután a napköziben, ha hazaér az első csillagok már az égen. Meg aztán, aki egyszer vállalkozik a faültetésre, virágnevelésre, azzal is tisztában van egyszer felvijjog a fűrészgép, egyszer vázába kerül a legpompásabb rózsaszál is. És mégis, ezen a tavaszi délelőttön nyüzsög a házak környéke, kevés az ásó, a kapa. E két szerszámra mosolyogva mondja ismerősöm: ner i kell a nagyharang hozzá, ilyenkor tavasszal, az előzőek úgy is összeboronálják a lakótársakat. .. Kezemben egy értékelés, amely tudatja, hogy a megye- székhelyen az „ötvenezer munkanapot Salgótarjánért” akció keretében, az elmúlt évben negyvenhárommillió forint értékű társadalmi munkát végeztek. Egyebek között leraktak huszonkétezer járdalapot. Nem tudom mennyibe kerül egyetlen járdalap elhelyezése. De ezekhez nem kellett postázott megrendelés, visszaigazolás, se művezető, se kőműves. Azok készítettek belőlük járdát, akik közlekednek rajtuk, akiknek félcipője heves nyári záporok után nem szalad majd tele latyakkal. S nem kellett hozzá bérszámfejtő sem, aki kiszorozná az érte járó munkabért. Az önkéntes járdaépítők fizetsége az öröm. mert mélyen gyökerezik bennük a közügyek iránti szeretet. S amikor különböző okok miatt megcsappantak a népgazdaság lehetőségei, mindenütt és mennyire kellenek ezek a kezek... — A közelmúltban részt vettem néhány szövetkezeti küldöttközgyűlésen. Elhangoztak dicséretek, s ahol ioaos volt, az ÁFÉSZ-eket bírálták az ellátás hiányosságaiért, az elavult üzletek miatt — mondta a minap a MÉSZÖV elnöke. — örvendetes volt a tagok hozzállása. Megértették^ hogy a szövetkezet fejlesztési lehetőségei sem kimeríthetetlenek, s bizony szükség van egy-egy kisebb-nagyobb létesítmény megvalósításához anyagi hoz- záiárulásukra is... A példa a város melletti község. A környéken élők tetemes összegért vásároltak célrészjegyeket szeszfőzde építéséhez. Hoay éppen szeszfőzdéhez? K.-n ravatalozóhoz ajánlottak fel pénzt a falusiak, Sz.-en a szövetkezeti bolt felújításához. Tavaly a Vöröskereszt kezdeményezésére gyűjtés kezdődött egy salgótarjáni szociális otthon kialakításához Aligha akadt a megyének olvan teleoülése ahonnan utalványon, csekken ne érkezett volna küldeményre, ne vállalkoztak volna betonozásra, szakipari munkák végzésére. Az értelmes célok azonnal mozgósítják a társadalmi tartalékokat. W Es a fizetség? tatlanná. A kombájnos két órája bíbelődött vele a tűző napon. A műhelykocsival érkező szerelők is tehetetlenül csóválták a fejükét, a csere elkerülhetetlen volt. — Hívjátok fel az AGROKER kirendeltségét, ha nincs nekik, a szomszédos gazdaságokat! — intézkedett az elnök, s bosszankodott a meteorológiai előrejelzések miatt is. A közeli napokra esőt jeleztek. Csöröghettek jobbra, balra, a szükséges darabból sehol sem kaptak. Az elnök kiküldte a táblához D. Istvánt, a sofőrjét, vontassák be, majd lesz valahogy, legfeljebb egy géppel kevesebb megy. D. addig pusmogott a kombáj- nossal amíg egyességre nem jutottak. Bevették magukat a műhelybe, a gépkocsivezető keresett egy alkalmas vasdarabot, befogta az esztergapadba és nekivetkőzött. Már sötétbe borult a major udvara, amikor a háta mögött az elnök állt meg. — Hát te’ Mi a frászt bütykölsz? Eredj pihenni, reggel Pestre indulunk! — Elnök elvtárs, megpróbálok esztergálni — motyogta a másik némi megilletődöttség- gel, a tettenérés miatt. — Te ezt is tudsz? — Igaz, nem vertem nagydobra, de ipari tanulóként ezt is belém,sulykolták, hátha-hát- ha megragadt valami belőle... Éjfél körül járhatott, mire D. elkészült. Fáradtan esett az ágyába, még a konyhaasztalra készített vacsorából sem harapott. Hajnalban frissen borotváltan, idejében felvette a szövetkezet elnökét. — Na, mire jutottál? — érdeklődött tőle. D. csak hüm- mögött az orra alatt. Megkérdezte, van-e öt perce, és kivitte a gazdaság elnökét a műhelybe. Odarakta eléje a törött és az éjszaka esztergált alkatrészt. Hajszlára stimmelt a kettő. — Jobban járnánk, ha mindig ezt csinálnád! — mondta az kedélyesen. Fejcsóválva forgatta kezében a hideg és fényes fémdarabot. Most, hogy felidézi az emlékeket, sietve hozzáteszi: — Azt hiszem naponta rábukkannánk nálunk ehhez hasonlóra. Ha véletlenül megrántja a derekát egy fejős, a standját csak el kell látni valakinek, a fejés sem maradhat el. Aki a sajátjával előbb végez,__ besegít. Nem kell ehhez telepvezetői parancs, meg túlóradíj sem. Mindenkivel előfordulhat. Valahogy természetessé válik az emberek többségében, hogy így együtt magunk javát szolgáljuk-akar- juk. S valóban szükséghelyzetben mutatkozik meg, kikkel számolhatunk mi igazán — bölcselkedik a forrón gőzölgő kávé fölött. Az 1.-1 közös gazdaság sertéstelepére váratlanul toppantam be. Az állategészségügyi előírások szerinti ceremónia után hiába kerestem a telepvezetőt az irodájában. — Az istállók környékén nézze! — igazított útba a fehér köpenyes asszonyka. M. Zoltán ott babrált a kutri- cák között. Koszos kék kabátban, lábán ragacsos gumicsizma. Kibírhatatlan szag a falak között. A telepvezető arca kipirult, a haja csapzott volt. Csuklóját nyújtotta az üdvözlésre. — Kevés a gondozónk! — sóhajtotta kinn, óriásit szippantva a részegítően friss levegőből, mint a( búvár merülés után. — A fialásnál segédkeztem, más alkalommal gyere! — hárította el a beszélgetést, s fordult vissza más dolgát végezni. A csarnokot szépen kitakarították, sehol egy hulladék, talán még a port is 'nagyítóval kellene keresni. Küldöttség tiszteletére volt a sürgésforgás, a látogatás le is zajlott annak rendje-módja szerint. H. Miklóssal este futottunk össze. — Nehogy azt hidd ám, hogy csak a te két szép szemedért porszívóztunk! lgy_ is van mit kiköhögni egész nap, hátha még rendetlenség is lenne. Megfogalmaztuk a szocialista brigád felajánlásában, hogy ügyelünk a munkaterület tisztaságára. De nem ám egy órával korábban fejezzük be a melót! Ez már benne a vérünkben, azzal kezdődik, hogy nem szemetelünk — mondja az asztal mellett. Büszkén újságolja, hogy megint a legjobbak között értékelték kollektívájukat. Nem a rend miatt, azért mert jól dolgoznak. Aztán a többi: óvodát patronálnak, teljes létszámmal jelen vannak a kommuríista műszakokon. — Jött közénk két új srác. A pénz miatt, legalább másfél ezprrel több lett a borítékban. Éppen szabad szombati műszak előtt voltunk, ők meg szépecskén elkezdtek tervezgetni, hogy hová mennek, mit csinálnak a hétvégén. Kiböktem, hogy én már sejtem a szombat délelőtti programjukat. Itt lesznek velünk együtt! Kedvetlenül hümmögtek a. fiúk. Van-e gyereketek”? — kérdeztem tőlük, pedig mondták már. hogy nőtlenek. „Tudtunkkal nincs” — vágták rá vigyorogva. .,s nem is tervezünk egyelőre’” „De ha majd lesz valaki bolond hozzátok menni és csináltok, azt akarjátok, hogy a patakpartra járjanak óvodába. mint ti’” Nem kellett több szöveg de azért fúrta az oldalam a kíváncsiság, bejön- nek-e? Bejöttek. A pénz meg ment óvodára, iskolára, vagy mit tudom én mire... H. Miklós alig túl a negyvenen. Ami a szívén, az a száján. Arcán a napi fáradtsággal, egy kisfröccsre ugrott el az étterembe, felesége szülői értekezleten. — Az iskola is szokott kérni ezt-azt. Megcsináljunk — mondja s kihörpinfi poharát. Az önzetlenség gyakran emlegetett színtere a szocialista brigádmozgalom. A jól ismert hármas jelszó jegyében temérdek lehetőség kínálkozik, légyen az a legkisebb vállalkozás, egy kollektíva szemléletének kifejezője, egyben alkalom egymás nevelésére. T. nénihez sűrűn kopogtatnak be az asszonyok. Nincs senkije, harmadik emeleti lakásában így aztán meghossza- bodnak a napok. Ünnepnek számít, ha becsengetnek. — Csókolom' Hogy tetszik lenni? — elmaradhatatlan szavak, pedig a kereskedői? tudják: T. néni egészsége nem a legjobb, hiszen neki a másfél szobás lakás kitakarítása is megerőltető. A brigád egyik tagja ismerkedett meg vele az üzletben. Ott totyogott-toporgott tehetetlenül a polcok erdejében, a pénztárnál szemüvege híján esetlenül próbálta volna kiszámolni az aprót. Kipattant a szikra: mi lenne, ha alkalmanként meglátogatnánk, segítenénk az öregasszonynak ? Beosztották maguk között, kire mikor kerül sor, s azóta nincs olyan hét, hogy valaki fel ne ugrana hozzá. Elmosogatni, kiteregetni, ha csak félórára is. Sőt, havonta ösz- szeadpak száz-száz forintot, ezzel pótolják ki T. néni csekély nyugdíját. A hála? Egyik nő sem vár medáliákat. A legtöbb, amit megkapnak a fátyolos hangú „köszönöm”. S az idős asszony olykor a szomszédokkal találkozva dicsekszik; igaz, gyereket nem szült, de a legrendesebb lányai neki vannak! A b.-l gyár szakszervezeti bizottságának titkára hozta fel, hogy a mikulás, karácsony tájékán tucatnyi szocialista brigád ül személygépkocsikba s robog el harminc kilométerre levő gyermekotthonba. Felpakolva csokoládéval. cukorkával, játékokkal, mintha édes gyermekeiknek igyekeznének meglepetést szerezni. Nyáron a .kicsiket hív- < ják maguk közé, megmutatják nekik a sz-erszámokat, berendezéseket. Tudják, a gyermek életében ez csupán egy csepp a szeretetből, de hát a legnagyobb víz is ilyen apró cseppekből áll. — Ne haragudjon, nincs nálam — suttogja a barna hajú srác. Nem látszik tizenhat évesnek sem. A többiek arcáról is lefagy a mosoly. L. egyiküket-másikukat ismeri, hiszen itt született, itt él a nagyközségben. Nyolc óra régen elmúlt, a presszó légterében vastag füst gomolyog, a félhomályban hunyorognak a fiatalok. Az önkéntes .rendőr figyelmezteti őket: a személy- igazolványnak zsebükben a helye és diszkrétan javasolja, hogy iszkoljanak haza. Folytatódik a razzia. Mire a terem másik végébe érünk, az előbbi társaságnak már csak a hűlt helye. Jut a pincérnek néhány korholó szó. amiért szeszes itallal szolgálta ki a feltehetőleg fiatalkorúakat. Máskor az ára borsosabb lesz, szabálvsértési feljelentés. — Évente egyszer-kétszer részt veszek közúti ellenőrzésben is. Van egy kocsim, többnyire szombaton vagy vasárnap veszem elő a garázsból. Ilyenkor tavasszal néhány autósba mintha a kisördög bújt volna bele. Hajtanak, akár a megszállott, veszélyeztetik mások biztonságát — említi a volán mögé ülve. A múltkor már pizsamában olvasgatott, hangosan zörögtek ajtaián, utcabeliek kérték családi perpatvarhoz. Sebesen magára rántotta . ruháját. Az egyik ismerőse öntött fel a garatra a kelleténél ;ob- ban. L. másfél órán kérész'ül magyarázta neki, hogy nem jó .ez, reggel dolgozni indul, a gyerekek iskolába... — Két nap múlva futottunk össze. Elnézést kért, szégyelte magát. Azóta sem hallottam rosszat róla! A nyári történetet, a k.-l te nelősVvetkezet elnöke eleVPOpe'-* '„1 A 1 •"'»betakarítás dandárjában iártak. az elnök naoközben többször megtette K» aratókhoz vezető utat. Dél körül áz egyik SZK—4-es felmondta a szolgálatot, fon- tus alkatrésze vált használhaFarkas András: Kőműves (diópác) Az önkéntes határőrök ott ültek a hosszú ebédlőben és figyelmesen hallgatták az értékelést. Civilben egyikről- másikról nehezen képzelné az ember, hogy alkalmanként fegyelmezettebb a legkiválóbb kiképzést kapott katonánál, hogy amikor a szolgálat úgy kívánja, nem számít az arcukat mosó hideg eső, -a horhosban megtett kilométerek. Meggyőződésből vállalták az ország határa őrzésének segítését. — Még az egyenruhámból ki sem bújtam, elhatároztam: leszerelés után belépek az önkéntes határőrcsoportba. Szóba hoztam az asszonynak, nem lelkesedett érte. Mondta, így is eleget voltam távol, minek az újabb kötöttség? — magyarázza M. István ■ traktoros. Hogy nem sokat töprengett a fehérnép szaván, az is közrejátszott benne, a munkája av földekre szólítja, s aki egyszer hozzászokott, hogy tekintete megakadjon a furcsán, ha tagja egy csoportnak, ha nem, észreveszi azt Neki személyesen nem gyűlt még meg a baja határsértővel, de a csoportból már közreműködtek kézrekerítésben. — Most már a feleségem sem korhol meg érte. Sikerült meggyőznöm... L. Béla is hasonló cipőben jár. önkéntes rendőr. — Magam is meglepődtem először, hogy mennyien vagyunk amikor a járási rendőrkapitányság összehívott bennünket. akik szabad idejük egy részét a belügyi munka segítésére fordítják — jegyezte meg az üvegportál előtt. A presszóba indultunk ellenőrzésre. Az asztalok mellett kisebb-nagyobb társaságok, . a péntek esti hangulat lassan a tetőfokon. L. int a szemével, a fal mellett tizenévesek vihognak, előttük félig üres sörösüvegek. Néhány pillanatra meglepődének, amikor odaállítunk hozzájuk. A formaságok után az önkéntes rendőr kéri a személyigazolványokat. Emberek: gépkocsivezető, aki esztergál, ha a helyzet úgy kívánja, városon, és falun élők, akiket zavar a kultúrálatlan környezet, tanácstagok, akik nyakukban a körzet gondjaival, hivatalba járnak, gyűlésekre, a belügyi munka önkéntes segítői, akik olykor népszerűtlen feladatukat teljesítik. A sor egyre hosszabb... P.-ről, a főmérnökről regélik munkatársai, hogy amikor két teljes hétre leállt a termelés, továbbra is minden áldott reggel háromnegyed hatkor előre köszönt a portásnak. Az meg már megszokta, fel sem vette, hogy a főmérnök, bár semmi dolga, vé- gigcaplat az üzemrészeken. A belgyógyász rendszeresen eljár az öregek napközi otthonába. Tízperces előadást tart, praktikus témákról beszél az öregekkel, válaszol a kérdéseire, olykor vérnyomást mér. Az onkológus főorvos a legjobb munkásőrök közé tartozik, szolgálatot lát el, ott a lőtéri kiképzésen. A társadalmi munkát szervező bizottság elnöke naponta több tucatszor kapja fel a telefont. Munkagépet kér, anyagot, figyelmeztet a mozgósításra, veszekedik, ügyel, hogy az építőanyag idejében a helyszínen legyen. — És a fizetség? — ez a kérdés ismeretlen számukra. Hiszen önként vállalták társadalmi tisztségüket, a közösség megbízatását, önként vállalták a munkát, amelyet igyekeznek megelégedésre teljesíteni. Előfordul, hátuk mögött mások összemosolyognak, kaján megjegyzések röppen- . nek. Előfordul, hogy áprilist játszatnak velük, hogy hiába a legnagyobb Igyekezetük, akadályokba ütköznek. S bár lenne okuk emiatt méltatlankodni, kézlegyintésre, társadalmi munkájukat másnap folytatják. S nem utolsó: munkahelyükön elégedettek velük. Csupa bizonyíték, miként kezd általánossá válni a szocialista emberije jellemző egyik tulajdonság. Az önzetlenség kapcsolataink algebrája, amelynek, ha ismerjük képleteit, sokkal könnyebben oldhatjuk meg közös feladatainkat. Talán olyanok ők. mint a patak alján megbúvó kavicsok, ^ felszínen olykor mit sem látunk belőlük, de a víz, örvénylése jelzi jelenlétüket.
