Nógrád. 1982. április (38. évfolyam. 77-100. szám)
1982-04-17 / 89. szám
Az ifjúság oktatása, nevelése közös felelősségünk írta: Géczi János Az MSZMP Központi Bizottságának jól bevált gyakorlata, hogy minden jelentős kérdés vitáját körültekintő és sokoldalú vizsgálódással készít elő. Az igények alapján, a valós helyzet és a lehetőségek reális számbavételével hoz megalapozott döntéseket Így történt ez most is, amikor az állami oktatásról egy évtizeddel ezelőtt elfogadott határozat végrehajtásának tapasztalatait és a további feladatokat kijelölő irányelveket hagyta jóvá. Széles körű felmérés, sokoldalú, gazdag eszmecsere előzte meg a megyében is a téma tárgyalását. Pedagógusaink, művelődési szakemberek, gazdasági, tanácsi vezetők, KISZ és pártmunkások több éves tapasztalatok alapján mondtak véleményt az iskolában folyó munkáról, a társadalmi és gazdasági fejlődés követelményeinek teljesítéséről. Vizsgálódásaink, mindennapi munkánk során is azt tapasztaltuk, hogy az 1972-ben elfogadott határozatot a párttagok, az ipari és mezőgazdasági üzemek munkásai és vezetői, az értelmiségiek, a tanácsokban, a tömegszervezetekben dolgozók és mindenekelőtt a pedagógusok egyetértéssel fogadták. Megértették alapelveit, legfontosabb céljait Helyesen érzékelték, hogy fejlődésünkben, feladataink megoldásában nélkülözhetetlen szerepe van az' általános műveltségnek, a jól megalapozott szaktudásnak. Az oktatási reform teljes körű kibontakoztatására természetesen egy évtized nem elegendő, a határozat megvalósítása hosszabb időtartamú vállakózás. Mégis jelentős eredményekről adhatunk számot. Megyénkben is, mint az ország más területein elősorban az óvódai és az általános iskolai hálózat fejlesztésében, az irányítás korszerűsítésében számottevő a fejlődés. Különösen a mennyiségi növekedés szembetűnő. Tíz évvel ezelőtt az óvodás korú gyermekeknek még alig több mint a fele járt óvodába, napjainkban 91 százalékuk. Lakosságunk iskolai végzettségét, általános műveltségének alakulását jól szemlélteti, hogy a nyolc általános iskolai végbizonyítvánnyal rendelkező 15 éven felüli lakosok aránya 1970-ben 44,6 százalék volt, s ez tíz év alatt •0,2 százalékra emelkedett. A 18 éven felüli lakosság középiskolai végzettsége 10 év alatt megduplázódott. Hasonló számbeli gyarapodás ment végbe az egyetemet és főiskolát végzettek körében is. Ma a 25 éven felüliek 4,1 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Különösen fontosnak tartjuk a tankötelezettségi törvény végrehajtásában végzett munkát. A tanulók 93 százaléka fejezi be eredményesen általános iskolai tanulmányait 16 éves korig, örvendetes továbbá, hogy a végzettek döntő többsége középfokon folytatja tanulmányait, szakmát tanul, vagy szakközépiskolai és gimnáziumi érettségit szerez. A mennyiségi növekedés mellett nem elhanyagolhatók azok az eredmények, amelyeket a minőségi követelmények megvalósításában értünk el. A nevelőmunka céltudatosabbá, tervszerűbbé vált, s jobban igazodik a tanulók életkorához, képességeihez, a családi körben megszerzett ismeretekhez, készségekhez. Nyilvánvalóan a tevékenység minőségi javulásának irányába hatottak — többek között — azok az intézkedések, amelyek > szakosan leadott órák arányának gyarapítását, a képesítés nélküli nevelők számának csökkentését, a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek fokozott támogatását segítették. Ebben a változásban jelentős az iskolakörzetesítés programjának tervszerű, folyamatos megvalósítása, mely révén jól felszerelt, a korábbinál sokkal kedvezőbb személyi és tárgyi feltételek között működő körzeti iskolák létesültek. Ennek eredményeként majdnem minden iskolában szakrendszerű oktatás folyik. Sikerült a képesítés nélküli pedagógusok számát kétharmaddal csökkenteni, manapság alig 2,8 százalék. ☆ Az oktató-nevelő munka minőségi oldalát jellemzi a kiemelkedő képességű tanulókkal, valamint a fizikai dolgozók tehetséges gyerekeivel való foglalkozás formáinak terjedő és gazdagodó gyakorlata. Szakkörökben, tudományos-technikai, kulturális és egyéb szemléken, versenyeken, nyári tanulmányi táborokban nyílik számukra lehetőség képességeik fejlesztésére, az önképzésre. Az iskolák sokat tettek a különböző okok miatt hátrányos helyzetű, jó képességű tanulók esély egyenlőtlenségének csökkentéséért. A korszerűsítés követelményeivel összhangban készült tantervek, tankönyvek, különböző dokumentumok neveléstörténeti mércével mérve is jelentősek. A pedagógusok zöme megértette, kedvezően fogadta ezeket és eredményesen végzi oktató-nevelő munkáját. Még akkor is igaz e megítélés, ha jogosnak tartjuk a nevelőmunka hatékonyságát ért bírálatokat. a tartalmi feladatok megvalósítását nehezítő tényezők kritikáját. Nevelőink szóltak arról is, hogy az iskolázás mennyiségi növekedésével nem emelkedett kívánt mértékben az oktató-nevelő munka színvonala és nem növekedett megfelelően a hatékonysága. A tanulók ismeretszintjében, a készségek fejlesztésében hiányosságok mutatkoznak. Maguk is elégedetlenek a készségfejlesztés és pályairányítás eredményeivel. Közoktatásügyünk fejlődésének legfontosabb bizonyítéka, hogy az iparba, a mezőgazdaságba, i tet mdfinwMüs, n üet usraden tcrtte* téré magasabb általános műveltséggel, nagyobb szaktudással rendelkező emberek kerülnek. Az alaposabb felkészültség hatását kedvezően érezzük a közéletben, a politikai munkában is. Különösen azért tartjuk ezt figyelemre méltónak, mert megyénket hosz- szú időn keresztül az átlagosnál kedvezőtlenebb feltételek jellemezték. A közoktatáspolitikai határozat egyik legjelentősebb eredményének tekintjük, hogy a feladatok végrehajtása nem maradt szakmai belügy, hanem a közoktatás, a nevelés kérdései iránt széles körű társadalmi érdeklődés és segítőkészség nyilvánult meg. A közvélemény jól érzékelte, hogy a fejlődés követelményei, a személyiség sokoldalú fejlesztésének tennivalói szükségessé teszik a közoktatás korszerűsítését, egyben igénylik az ifjúság neveléséért érzett közös felelősséget. A társadalmi összefogás szép példáit mutatják szerte a megyében az iskolák és az üzemek, az úttörőcsapatok és a szocialista brigádok eleven, termékeny kapcsolatai, a gyermekintézmények fejlesztésére szervezett kommunista szombatok vállalásai. A társadalmi méretű szemléletváltozás természetesen a párt szervei, alapszervezetei munkájában is tapasztalható. A közoktatási és művelődéspolitikai kérdések érzékelhetően nagyobb figyelmet és rangot kaptak tevékenységükben. A politikai nevelőmunka eszközeivel segítették a célok megértését és elfogadását Kidolgozták hosszabb-rövidebb távú feladataikat tervszerűbben, átgondoltabban és rendszeresebben foglalkoztak a megvalósítás tárgyi és személyi feltételeinek biztosításával, a tapasztalatok elemzésével, s nem utolsósorban oktatáspolitikai propagandájukban napirenden tartották a határozat alapelveit A határozat szükségességének megértetésében és elfogadtatásában, az eredményekben kiemelkedő szerepük volt a szervezetileg is megerősödött iskolai pártszerveknek és szervezeteknek, a kommunista nevelőknek. Azt tapasztaljuk, hogy az iskolák életében erősödött politikai befolyásuk, szemléletformáló hatásuk. Gyakran kezdeményeznek a nevelés színvonalának emelése, a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása érdekében. Szerepük vitathatatlan a pedagógusok politikai, ideológiai tájékozottságának folyamatos megújításában, az iskolai demokratizmus fejlesztésében, az alkotó munkalégkör kialakításában. Tapasztalataink is bizonyítják, hogy a párt Központi Bizottságának tíz évvel ezelőtti közoktatás-politikai koncepciója helyesnek bizonyult, „... betöltötte szerepét, hozzájárult társadalmunk fejlődéséhez”. Az elmúlt évek viszont több olyan tanulsággal is szolgáltak, amelyek munkánk fogyatékosságaira, a még következetesebb végrehajtás szükségességére mutatnak rá. Ügy látjuk, hogy — a kétségtelen fejlődés ellenére — a legszélesebb közvéleményt nem mindig tudtuk a tartalmi változások szükségességéről, lényegéről meggyőzni. Mindehhez az irányító szervek hatékonyabb koordinációs munkájára, s a pedagógusok még figyelmesebb, alaposabb felkészítésére lett volna szükség. Több fontos kérdésben — mint az osztályzás, az élettségi vizsga értékelése — megalapozatlan intézkedéseket kényszerültünk korrigálni. S nem kevés gondot okoztak a kevésbé kiérlelt, vagy késedelmesen megjelent tankönyvek, a formális és tartalmatlan viták. A közoktatás-politikai dokumentum végrehajtását a XII. pártkongresszusra való felkészülés és a kongresszusi határozat nagymértékben segítette. Megerősítette legfőbb célkitűzéseit és jelezte: „az oktatás jelentősége a tudományos, technikai haladás fel- gyorsulásával mindinkább növekszik, társadalmi, gazdasági előrehaladásunk egyik legfontosabb tényezője”. Az intenzív fejlődés, a megújulás, a bonyolultabb feltételekhez való alkalmazkodókészség követelményeivel összhangban fő teendőként fogalmazta meg a tanulóifjúság általános, szakmai műveltségének megalapozását, a nevelés és képzés hatékonyságának növelését. Így az elmúlt évtized tapasztalatainak összegzését, a fejlesztés irányelveinek kimunkálását ebben a szellemben végezte el a Központi Bizottság. Ugyanakkor a 80-as évtizedre az irányelvek az iskolai munka legfőbb feladatainak az új követelményekhez való felzárkózást, az alapfunkciók mind eredményesebb teljesítését, a tartalmi munka minőségének javítását jelölte meg. ☆ Mindenekelőtt az oktató-nevelő munka tartalmi megújítását szükséges folytatnunk. S a politikai munka eszközeivel is következetesebben kell érvényesíteni a nevelési célokat, az alapfunkciók teljesítésére vonatkozó követelményeket. Számolunk azzal, hogy a fiatalokat ma több hatás éri egyszerre. Arra törekszünk, hogy ifjúságunk gondolkodásában és magatartásában a marxista—leninista világnézet, a szocialista értékrend váljon meghatározóvá. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a fiatalokban hiteles kép alakuljon ki a szocializmus valóságáról, népünk történeti múltjáról, nemzeti kultúránkról. Az szükséges, hogy helyes történelmi szemlélettel értékeljék vívmányainkat, a szocializmus társadalmi, gazdasági építésében elért sikereinket, valamint a fejlődés során természetszerűen jelentkező nehézségeket, a világhelyzetből következő feszültségeket. A nevelőmunkában az eddiginél jobban kell érvényesítenünk a szocialista erkölcsiség követelmény- rendszerét, a munka értékmérő szerepét, a közérdek szolgálatának gondolatát, a szocialista hazafiság és internacionalizmus eszméjét. A Központi Bizottság irányelvei felhívják figyelmünket arra, hogy a felnövő nemzedéknek a jelenleginél szilárdabb általános műveltségre van szüksége. Ez teszi lehetővé az ismeretek önálló elsajátítását, a szakirányú továbbtanulást, a társadalmi munkamegosztásba való beilleszkedést. Az iskolának nem kizárólag munkaerőt kell képeznie. Olyan szakemberek nevelése a feladata, akik szocialista társadalmunk fegyelmezett, rendszerető, kötelességtudó állampolgárai lesznek. Hiszen gyakorlati tapasztalataink is arra figyelmeztetnek, hogy ■ társadalmi, gazdasági fejlődésünk legfőbb tartaléka a korszerű műveltséggel, a magas* fokú erkölcsi tulajdonságokkal rendelkező, tudásának továbbfejlesztésére mindenkor kész és képes ember. A Központi Bizottság megerősítette, hogy iskolarendszerünk jó, alapvető változtatások nélkül alkalmas a tartalmi célok, a minőségi követelmények érvényesítésére. Indokolt, hogy hosszabb távon is az általános iskola fejlesztésére fordítsunk fokozott figyelmet, hiszen a széles tömegek számára ez teszi lehetővé a korszerű alapműveltség megszerzését. Természetesen nagyon fontos az általános és szakképzés erősítése, a középfokú oktatás különböző formáiban is. Egyrészt ezt igénylik a gyakorlati munkába való gyorsabb beilleszkedés, a növekvő társadalmi követelmények, másrészt így válik elérhetőbbé, hogy a fizikai dolgozók tehetséges gyermekei bármely iskolatípusból eljussanak a főiskolákra, egyetemekre. A szocialista társadalom egész fejlődése összefügg az oktatással, neveléssel, előrehaladásunk egyik legfontosabb tényezője és tartaléka a tudás, az emberek általános és szakmai műveltségének gyarapodása. Természetes, hogy az oktatási, nevelési folyamatokban továbbra is a pedagógusoké a központi szerep. E gondolat jegyében erősítették meg a Központi Bizottság irányelvei a pedagógus hivatás társadalmi elismertségét és megbecsülését. A nevelők hatékonyabb munkájához mindenekelőtt alapos szakmai felkészültségre, pedagógiai tudatosságra van szükség. Ehhez több, élőbb, gyakorlatibb segítséget igényelnek a neveléstudományoktól. Közismert, hogy a számukra is új ismeretanyagot, a közvetítéséhez kellő módszertani kultúrát gyakran heves viták, energiát fecsérlő feszültségek közepette sajátítják el. Ezért a pedagógusoknak a jelenlegi időszakban bizalomra és türelemre van mindenekelőtt szükségük, mert csak így lesznek képesek a feladatok végrehajtására, pedagógiai önállóságuk, érdemi kezdeményezéseik fokozására, alkotó tevékenységük kibontakoztatására. A társadalom bizalma és türelme mellett a célok eredményesebb megvalósítása érdekében nélkülözhetetlen az iskolák belső munkájának fejlesztése. Növelni szükséges tehát az iskolavezetés önállóságát és felelősségét, erősíteni tartalmi, pedagógiai munkáját, mert változatlanul sok bürokratikus, formális vonás, kampányfeladat nehezíti a nevelési célok hatékonyabb kibontakozását. Más oldalról követelményként jelentkezik a vezetéssel szemben, a társadalmi segítség tudatosabb igénylése és felhasználása az oktató-nevelő munka továbbfejlesztése érdekében. S meghatározó jelentőségű, a mindenkori alkotómunka szempontjából nélkülözhetetlen demokratikus légkör megteremtése. Az irányelvekben megfogalmazott feladatok megvalósítása azonban — ezt már a tíz évvel ezelőtti határozat is hangsúlyozta — nem* csupán az iskolák, a művelődési kormányzat ügye. Csak az eddiginél még szélesebb körű és hatékonyabb társadalmi összefogás teremthet alapot a szocialista nevelés követelményeinek érvényesítésére, a korszerű oktatáspolitikai szemlélet kialakítására. A pártszervek és -szervezetek különösen sokat tehetnek azért, hogy az irányelvben megfogalmazott minőségi, tartalmi követelményeket megismertessék a közvéleménynyel, s a lakosság hozzáértőbben vegyen részt az oktatáspolitika megvalósításában. A pártmunkában kötelességünk a színvonalas oktató-nevelő munka feltételeinek biztosítása, a pedagógusok politikai, ideológiai továbbképzésének segítése. A politikai munka eszközeivel is hozzá kell járulnunk a pedagógusok jobb közérzetéhez, munkájuk értéke szerinti erkölcsi, anyagi megbecsüléséhez. Ebben különösen nagy felelősség hárul a tanácsokra, a művelődést irányító szervekre. ☆ Ifjúságunk szocialista nevelése közügy, ezért az iskola megkülönböztetett szerepe mellett igényeljük más intézmények támogató részvételét is. Tanulóifjúságunk nevelésében a fokozott társadalmi részvállalás mellett sem nélkülözhetjük a szülői felelősséget és gondoskodást A gyermekek érzelmi és értelmi fejlődésében, a társadalmi normák kialakításában a családnak igen nagy szerepe van. Az iskolák is csak akkor érhetnek el jelentősebb eredményt, ha tevékenységük a szülők megértő támogatásával párosul. Eredményesebben segíthetnek ebben a munkában a tömegszervezetek, az ifjúsági szervezetek és a Hazafias Népfront-bizottságok is. A KISZ bátrabb kezdeményezéssel, vonzóbb, az életkornak megfelelőbb tevékenységi formák kialakításával hatékonyabban szolgálhatja a diákok szocialista szellemiségű nevelését. A HNF pedig még nagyobb figyelmet fordíthat munkájában a pedagógiai propagandára, a szülők pedagógiai szemléletének formálására. Az iskola, a pedagógusok a társadalom felelős, cselekvő erőinek összefogása eredményezheti a közoktatás továbbfejlesztését, a felnövekvő nemzedék általános szakmai műveltségének gyarapítását, a személyiség sokoldalú kibontakozását, társadalmi beilleszkedését. A megyeszékhely legújabb és egyik legmodernebb iskolájában, a salgótarjáni Beszterce- lakótelepcn a városkörzet diákjai kulturált, ideális feltételek között ismerkedhetnek a tudományok alapelemeivel. A CLASP építési technológiával épített intézmény falai között zsúfoltság nélkül teremtették meg az oktatás kedvező feltételeit — kép: kulcsár — \