Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)

1982-03-07 / 56. szám

A tűzgömbök varázslója A NÓGKÁD NAGYOROSZIBAN Drukk néíküi Iskolába készülők Fövényesi Jánosnc vezető óvónő elégedett a „várépítők” munkájával. Kasza ©yula izzad. De nem is: patakokban dói róla a verejték. Amikor megfordul, látni; hátán az inge teljesen átned­vesedett Tőle néhány lépésre, a ke­mencében, szemet sajdító fény- nyél fortyog a folyékony üveg. A hőmérséklet ott benn ezer Celsius-fokon felüli. Két- három méternyire tőle a hő­mérő higanyszála „csak” har­minchat fokot mutat. De csak most, télidőben. Nyaranta, amikor a kinti meleg is megte­lepszik a kemencék körül, a hőség szinte elviselhetetlen. Kasza ©yula anyagot merít a hosszú fúvócső végére, gpn- dosan kiméri a megfelelő mennyiséget, s akrobatákat, megszégyenítő ügyességgel kezdi forgatva fújni az üveg­golyót. Arca kivörösödik, s a tüdejéből kipréselődő levegő életet lehel az anyagba. ■A: — Nehéz mesterségei vá­lasztott magának! — mondom neki a műszak letelte után. — Hát -- törli zsebkendő­be arcát, homlokát — tényleg nem kisasszonyoknak való munka. De nem is olyan ret­tenetes, mint ahogyan kívül­ről látni- Nekem, higgye el, nagyon sok gyönyörűségem telik benne. Sok-sok szépet tud itt produkálni az ember, s ebben a percnyi megállás nélküli rohanásban is van jól­eső öröm, az ember arcára mosolyt késztető elégedettség- Hogy lám, megint sikerült va­lami szén. Ami majd másnak is tetszeni fog. Negyedórája talán, hogy a lángoktól sejtelmes fényben vibráló csarnok zugában ülünk, de az üvegfúvó bőré­nek pólusaiból még mindig gyöngyöznek az izzadtság cseppjei. — Szóval minden rossz megvan itt maguknál. — Meg. De erről csak ak­kor gondolkodik az ember, ha valaki erről kérdezi. Mi fel sem figyelünk rá. Időnk sincs ilyen dolgokon töprengeni, mert látta, szinte percnyi meg­állásunk sincs, s különben is, ez nekünk már olyan termé­szetes, mint mondjuk egy sokat bagózó bányászni*; aki nyolc órán keresztül nem gyújthat rá. Fogadjunk, a sichta alatt neki sem az jár az eszében, hogy de jó lenne elszívni egy cigarettát. Hanem az, hogy mik a feladatok a munkában. No így vagyunk ezzel mi is. Kasza ©yula régi munkás­nak számít már a Salgótarjá­ni öblösüveggyárban. Pedig mindössze harmincéves. — Tizenhatodik esztendeje — mondja —, hogy ide kö­töttem az életemet. Tudja, úgy volt az, hogy amikor be­fejeztem az általános iskolát, bejöttem Tarjánba, és végig­néztem néhány nagyüzemet. És ez tetszett meg a legjob­ban. Persze, nem mondanám az igazat, ha el nem ismer­ném: köze volt ehhez a két, itt dolgozó nagybátyámnak is, meg a pénznek. A jó kere­seti lehetőségnek. Ami ugye, egy fiatalembernél nem utol­só szempont. És az sem, hogy itt korkedvezménnyel, ötven­három éves koromban mehetek nyugdíjba. Persze ez nyom a latban a legkevesebbet, mert dolgozni nagyon szeretek. A nagylóci születésű és azóta is ottlakó fiatalember — miként mondja —, keresve sem találhatott volna jobb munkahelyet. És olyan csapa­tot, amelyben dolgozik, s egy­ben brigádvezetője is. — Hét évvel ezelőtt, amikor megválasztottak brigádveze­tőnek, olyan embereket gyűj­töttem magam köré, akiket már jól ismertem. Akikkel még a szakmunkásképzőben együtt tanultunk. S mondha­tom, nem választottam rosz- srol. Nézze csak — tesz elém egy olajos papírost, amin a teljesítmények sorakoznak. — Látja, mi februárban százti­zenhárom százalékot teljesí­tettünk, a többiek meg nyolc­van, nyolcvanöt, kilencvenhá- rom százaléknál álltak meg. Ez már bizonyít valamit! A hét év alatt négyszer lettünk aranykoszorúsck, tavaly pedig elnyertük a Vállalat kiváló ifjúsági brigádja címet. Nem vagyok dicsekvő típusú ember, de ezt mindig szívesen fel­emlegetem. Bár műszakváltás van, a csarnokban pillanatnyi időre sem szünetel a munka. Tűz­gömbök tucatjai cikáznak a félhomályban, szünet nélkül zúgnak a levegőt kavaró ven­tillátorok és füstölve siste­regve vöröslenek a formákban a folyékony üveg egyre na­gyobbá váló cseppjei. Itt, a velünk szemben álló egyes kádkemencénél kelyheket, vá­zákat fújnak tele tüdővel. Ka­sza ©yula is váltótársait fi­gyeli. — Nem unalmas, hogy csak kehely, váza? — Á! Ne higgye, hogy csak ezt a kétfélét fújjuk! Most is, reggel nyolctól vagy tíz kü­lönböző formát csináltunk. S ez a változatosság nagyon jó. Nem teszi elfásulttá az embert. Ki tudja élvezni magát a munkában. Kasza ©yula nem csupán egy az üvegfúvók közül. Ta­valy az Üvegipari Művek ál­tal meghirdetett Alkotó ifjú­ság pályázaton negyedik lett. — Idén is, természetesen is­mét neveztem. Nagyon szeret­ném. ha sikerülne egy hellyel legalább előbbre rukkolni. És nem csak a szakmai elismérés miatt, hanem, mert tudja, ez a sikerélmény egyfajta dop­pingszer a munkában. Utána sok-sok ideig minden jobban megy. S ez kell is. Órájára pislant, s fészkelő- dik már, mert hamarosan in­dul a busza. Kezet fogunk, s érzem: tenyerén már felszá­radtak a munka verejték- cseppjei... Karácsony György Mi van az Már persze akkor, ha bolt. Természetesen nem betűk, hanem temérdek ára. Még akkor is, ha olyan — viszony­lag — kicsi, mint Nagyoro­sziban az ABC, a kettes út mentén. Az ember nem is hin­né, hogy a leltár alkalmával legalább kétezerötszáz tételt írnak föl az ilyenkor szoká­sos ívekre! Ennyi tételhez persze meg­felelő forgalom dukál. Misik Imre, az üzletvezető úgy véli, hogy nincs okuk panaszra. Ez természetesen sok vevőt és nem kevés tennivalót je­lent. Egy igencsak formás szám: 20 millió! Ennyi (sőt, valamivel több!) volt a bolt tavalyi forgalma. Természete­sen forintban Pedig az átme­nő forgalom igen nagy és megfordul itt mindenféle ná­ció. Épp ezért kell rugalma­Nógrád megye mezőgazda- sági üzemei a helyi adottsá­gok figyelembevételével igye­keznek kialakítani a növény- termesztés legmegfelelőbb kul­túráit Ezt teszik a nagyoro­szt termelőszövetkezetben is, ahol már évek óta keresik azokat a növényeket, amelyek a gépi technológiába beállít­hatók és ugyanakkor a jelen­legieknél többet produkálnak. Így kerültek be a nagyoroszi növénytermesztésbe a gyógy­növények, amelyek egy része az eddigi tapasztalatok alap­ján úgy tűnik, beváltja a re­ményeket Torma Vilmos ter­melési elnökhelyettessel foly­tattunk beszélgetést — A gyógynövények jó be­vételt biztosíthatnak, de az éghajlati és talajadottságok megkérdőjelezik egyes növé­nyek termesztését Nógrádban. Mi a tapasztalatuk? — Igyekszünk megfelelő, Jól előkészített területeket bizto­sítani a termesztés sikere ér­dekében. Kaporral kezdtük 110 hektáron, csemegének és magnak értékesítettük. Még nem látjuk tisztán érdemes-e termelnünk, gyakorlatunk nincs még. 1981-ben 45 hektár fűszerköményt telepítettünk, egyelőre nem várunk nagy eredményt, a tervünk 2 mázsa hektáronként. A betakarítási sorrendbe illeszthető növénye­ket keresve jutottunk el a két­éves fűszerköményhez. Ezt 179 hektáros területen termel­jük. Termesztési tapasztalat céljából 28 hektár édeskömény­nyel és 15 hektár ánizzsal próbálkozunk, ezek nem igé­nyelnek különösebb gépesí­tést. Másfél hektár kakukkfü­vet telepítettünk ősszel, ‘ezt ta­vasszal három hektárra égé­ABC-ben? san alkalmazkodniuk a turis­taszezonhoz, a várható forga­lomhoz, hogy a helybéliek el­látása ne szenvedhessen csor­bát. Legalább húsz nagykereske­delmi vállalattal állnak kap­csolatban, hogy az igényeket kielégíthessék ebben a vegyes­boltban. Igyekeznek az ellá­tás javítása érdekében néhány közeli „céggel” is üzletet köt­ni. így például a Magyar— Csehszlovák Barátság Terme­lőszövetkezet dejtári savanyí­tó üzeméből szállítják a sa­vanyúságot, a Dimitrov-pusz­tai SERKÖV-től pedig a hur­kát és a lángolt kolbászt. A bolt kissé zsúfolt, hiszen kis helyen árusítják szinte mindazt, ami a háztartások mindennapjaihoz szükséges. — h. — szítjük ki. A kipalárrtázott ka­kukkfüvet valószínűleg az idén meghagyjuk magfogónak, ősz- szel terveztük másfél hektár orvosi zsálya telepítését, ez el­maradt, most tavasszal palán- tázzuk ki. 150 kilogram ba­zsalikommag van raktáron, ezt 1983-ban szeretnénk elvet­ni, ha az alagcsövezett terü­leteket termesztésbe tudjuk fogni. Tervezzük, hogy au­gusztusban 20 hektáron mus­kotály zsályát vetünk. — A megtermelt növényeket hogyan értékesítik? Hol ve­szik át az árut? — Jelenleg a kerepestarcsai Szilasmenti Termelőszövetke­zet a fő partnerünk e téren. Ez a gazdaság 2100 hektáron termel gyógynövényt. Rendkí­vüli nagy lepárlókapacitása lévén . a más gazdaságok által megtermelt gyógynövényeket is átveszi és feldolgozza. Kor­rekt kapcsolat alakult ki kö­zöttünk. — A kapor aratása megol­dódott, félérett állapotban vág­juk, olajban veszik át. A kö­mény betakarítása ugyancsak lábról történik, de a terület egy részén a termést kapaci­tás' hiányában rendre kell vágni. Az ánizst és a fűszer- növényt Dorognak adjuk át A bazsalikomból és a kakukk­fűből olajat nyernek. — Tapasztalataink azt mu­tatják, hogy minden más feltétel biztosítása mellett a növényvédelmen meg lehet bukni. A virágzás előtti per­metezés elengedhetetlen a ter­més biztonsága érdekében. Nö­veli termesztési biztonságun­kat az, hogy a területek nagy­ságát csak az átvevő szervek­kel közösen egyeztetve alakít­juk ki. Sz. E. A község közepén, a „fő­téren” félkaréjban sorakozó intézmények legderűsebbike, ahol a legtöbb a játék, a vi­dámság, minden kétséget ki­záróan az óvoda. Még akkor is, ha az idejáró kicsik, közül 47-en ősztől már iskolások lesznek, számukra ez az esz­tendő az eddiginél komolyabb „munkával” telik. Az iskolás­életre készülődés nem csak az utolsó hónapok feladata, de ekkor válik igazán ko­mollyá minden érintett ssze- mében. Fövényesi Jánosné vezető óvónő a nagyoroszi gyerekek mellett (az egyik nagycsoport óvónője éppen ő a borsosberé- nyi társóvoda iskolaköteles ko­rú 16 nagycsoportosáról is be­szél (Pusztaberkiből és Hor- pácsról is odajárnak) — az ösz- szes csemete, minden leendő el­sős járt óvodába! Különösen öröm, hogy jó képességű gár­da volt ez az évjárat, még a veszélyeztetettek között sem akadt iskolaéretlen, akivel komolyabb nevelési bajok let­tek volna. A nagyorosziak kö­zül öten járnak beszédjavító­foglalkozásra — remélhetően őszig csökken a beszédhibá­juk. X X X X A csoportszobában éppen játékfoglalkozás van, nagy a zsivaj. A gyerekek nem na­gyon zavartatják magukat a látogatók láttán — a fotóstás­kát megpillantva többen fel­kiáltanak. Hű, már megint fényképeznek minket! Kide­rül, nem rég volt a farsangi „bál”, ott is kattogott egy fényképezőgép, korábban portrék készültek a „végző­sökről”. Érdekes módon, — vagy ez a természetes? — a sok hatá­rozottan tevékenykedő, kérdez­gető gyerekekből félszeg nyi­latkozó lesz, csak lassacskán oldódnak fel. Talán, ha még fél órát ott töltünk? Azért Nagy Csaba, Drajkó Anett csak elmondják, hogy a ma­tematikafoglalkozás a ked­vencük, Kovács Petrának a testnevelés. Számára az isko- lábamenetel azért sem tűnik veszedelmesnek, mivel Dalma nevű testvére már elsős, ő sokat mesél róla. Otthon a családban már készülnek a kisiskolás életre: Mosonyi Ka­rolának például már a kis íróasztala is megvan,, mások­nál is tervezeik a gyerekszoba, a gyereksarok rendezését. Gyűlnek a könyvek a polco­kon — természetesen a me­sés, verses kiadványok. Mind­egyikük drukk nélkül várja az iskolát. X X X X — Én sem féltem őket az iskolakezdéstől. Ehhez hozzá­járul, hogy évek óta jó az együttműködésünk az alsós nevelőkkel. Munkaközösségi foglalkozást tartunk közösen, eljönnek a leendő elsős taní­tónők a szülői értekezletre, ok mondják el a szülőknek, mivel segtíhetik gyermekük ráhangolását a tanulásra, beilleszkedését az iskolába. Két osztály indul, így nem lesz nagy zsúfoltság. — Hogyan alakítják ki a tanulócsoportokat ? — A tanítónők ránk bízták. Arra törekszünk, hogy az erős érzelmi szálakkal kötődő gyé­reiteket lehetőleg ne válasz- szűk szét. egy osztályba ke­rüljenek a barátok. De fi­gyelni kell a helyes arányok­ra, nem egészséges, ha az egyik osztályban tömörülnek a jobbak, ez gátolhatja a töb­biek felzárkózását, kibonta­kozását. A tanév végéig még van idő egyet-mást „csiszol- gatni”. Úgy érzem, nem lesz különösebb gond velük. G. Kiss Magdolna Gyógynövényt termesztenek Amikor megszólal a kapucsengő.» N yugtalan, amióta nyug­állományba helyezték. Nem érte váratlan, ké­szült rá, hiszen az egészségi ál­lapota már nem engedte, hogy tovább húzza, mégis, mintha űr keletkezett volna körülötte, ami idegesíti. Pedig igyek­szik magát lekötni, fúr-farag a kis műhelyében, a kertet is ő készíti elő a tavaszra, meg ott van a jó szomszéd, Holló Im­re, a régi harcostárs örökös optimizmusával. De, amikor megpezsdül az a hivatásos po­litikus v^re, nem találja he­lyét Az utódai meg ügyelnek arra, hogy a nyugdíjat követő feszültebb napokat átvészelje. Megbízzák különböző vizsgá­latokkal, amit szívesen végez, meg nagy hozzáértéssel. — A funkció ment nyugdíj­ba, a kommunista nem... Így kezdődtek Juhász Sán­dornak, a pásztói járási párt- bizottság volt első titkárának nyugdíjas napjai. Hiába az idő megy, csak két esztendő volt hátra a korhatárig, de annak letöltésébe beleszólt a beteg­sége. így aztán a kastélykert­ben a Kazinczi utcai otthona lett fő tartózkodási helye a pártbizottság épülete helyett. Szép új település, nyugalmat árasztó, a Muzslára is, meg a lepkére is ellátni innen. — Jobb így, nagy volt az iram, nehezebben bírtam, mint régen — nyugtatja önmagát is. Az már biztos, hogy nagyon megváltozott a régi vékony- donga jú kovácslegény. Ami­kor három évtizeddel ezelőtt letette a kalapácsot és párt- munkára s^gődött, szinte át­látszónak tűnt, olyan sovány vojt. Nem azért, mert nélkü­lözött volna, hiszen Heréden, a szülőfalujában egy kovácsse­gédnek nem volt rossz dolga. Meg Rajmon Pista bátyja és Nagy Lajos, a tizenkilencesek, akik akkor a falu élén álltak, mint kommunisták, felfedez­ték a politikai érzékenységet a kovácslegényben, ök aján­lották be Szirákra az akkori járási székhelyre az ifjúsági mozgalomba: „Menj fiú, ne­ked most ott a helyed!” — így kezdődött az én poli­tikai pályafutásom. Aztán a járási pártbizottsá­gon folytatódott, ahol jó mes­terek kezében edződött első titkárrá Juhász Sándor és másfél évtizeden át végezte e megbízatását. Nagyot fordult a világ a járásban, aminek mozgatója volt Juhász Sándor, Villannak a gondolatai. Há­romszáz ember munkához ju­tott Pásztón. Aztán érkeztek a levelek a bizottságra: „Adja­nak munkát... ” Azt mondta azt az időt idézve, hogy ha egy takarítónői munka betöltésé­ről volt sző, akkor is levelek sokaságát küldték, elnyerni az állást. Az emlékektől pirosra gyűlt a telt arca Juhász Sán­dornak, villant a szeme a ke­mény küzdelemre gondolva. Mert az lett az élete, ami meg­hozta a változást. Hallott egy­szer egy előadást a pártköz­pontban, amit az első titkár tartott. Az ipartelepítési le­hetőségekről szólt. Nem tudott többé szabadulni a gondolat­tól, hogy Pásztora is telepíte­ni kell ipart, hogy az embe­rek odahaza dolgozhassanak. Mentek a váci kötöttbe, a fém­iparhoz, az üvegiparba, meg mindenfelé. Csépán Pislát, az akkori tanácselnököt emlege­ti, mint megértő társat ebben a munkában. És épültek a gyá­rak, a nyomda, a fémipar, a kötöttáru és azt vették észre, hogy a néhány száz ember he­lyett már háromezer vált ipa­ri munkássá. Nagy siker lett, megmozgatta Pásztó irányába a közvetlen környék falvai­ban élő embereket is. — Ha egyszer belekóstol az ember a sikerbe, nem feledi annak ízét... — derül az arca. Aztán mondta, hogy a gyá­rak után indultak felépíteni az új Pásztót. Széttúrták a Kutrit, ahol karnyújtásnyira ért az eresz és a penészes vert falaktól savanyú volt a leve­gő. ősi otthonokat kellett meg­semmisíteni. Ott álltak sorba az emberek a bizottság előtt, hogy tiltakozzanak ellene. Olyan régi famíliák, mint a Balogh hentesék, a Kiss cuk­rászék. — De többről volt szó, mint néhány család érzelméről. Egy új élet született.. j Megvádolták, hogy a könnyű sikerek megszédítették. Na­gyon keménynek kellett ma­radnia, hogy az elhatározást valóra váltsák. Jöttek a csa­ládok, a gyáraikba dolgozni, lakás kellett nekik. Aztán, amikor felépültek az első eme­letes házak, megnyílt az új áruház, megváltozott a község arca, mosolyra derültek az emberek, az ellenzék elcsen­desedett. Ma is azt folytatják Pásztón, amt a járási pártbi­zottság első titkára vezetésével elkezdtek azon az évtizeddel ezelőtti tavaszon. — Ezután már teljes erővel a falu felé fordultunk. Fellelkesítette az emlék a nyugdíjas pártmunkást. Mint­ha a régi Juhász Sándor len­ne, úgy csengett a hangja. Em­lékezett az ecsegi nagy össze­csapásra. Amikor a tsz-ben fellángoltak az indulatok és mindenre, ami okos volt, ne­met mondott a nép. Hívták az első titkárt, menjen és be­széljen az emberekkel. Azt mondta, legfájdalmasabb volt hallgatnia,- hogyan szidal­mazzák a munkásokat, mind­egy volt kohó mellettiek-e, vagy föld alattiak. Feszült az indulata, torkában dobogott a szíve, csak az arca maradt nyugodt, meg a hangja. — Értsük meg egymást em­berek — így kezdte, ez volt szava járása. Csend lett Megnyílt az env berek értelme és akik hangos­kodtak, szégyenkezve kullog­tak el. Ma a tsz-ben, mint rossz emléket idézik azt a na­pot Volt így Kállón, Vanyar- con meg ki tudná még hol, másutt is. De a hivatásos pártmunkás feladata éppen az volt, hogy akik nem értik a dolgokat, velük megértesse. Szinte ellágyult a hangja az emlékezéstől. — Minden faluhoz, az em­berekhez feledhetetlen emlé­kek kötnek... Egészen halkra fogta szavát, és mintha megcsuklott volna a hangja: azt mondta, hogy jobb így, hiszen nem volt már erő újítania. — Annyit tettem, amennyit bírtam. Jószándékkal tettem. Lehet, jobban is tehettem vol­na... E kkor megszólalt a ka­pucsengő és nyomban utána Holló Imre hang­ja: „Megyünk a Muzslára?” Vadászcimbora Holló Imre. Szedelőzködtek és elindultak szépen komótosan az erdő fe­lé. Azt mondják, sok arra a ragadozó. Bobál Gyula NÖGRÁD — 1982. március 7., vasárnap 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom