Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)

1982-03-27 / 73. szám

Szombati társasjáték Mondjuk: pletyka* Mottó: «Minden szóróJ eszébe jut valakinek valami" 1. 2. Nem, én nem adok a szóbe- Egyesek nem átallanak bi- izédre, sőt utálom azokat, akik zonyos „pletykatanról” beszél- a rémhíreket terjesztik. Mert ni, pedig a pletyka tulajdon- ugye a balkézről tovább képpen nem tanítható, nem adott hírek mindig rosszab- tanulható. Igazi alkotói mű­bodnak és az ötödik változat­ban egy pofon már gyilkossá­gi kísérlet. Nem, én nem sze­retem a pletykát. Sőt! Utá­lom, aki pletykál. Mint a lep Én meg azt mondom, meg kell becsülnünk fecsegő em­bertársainkat! Kész szerencse, hogy akadnak, akiknek köny- nyen eljár a szájuk, akik az ember legszemélyesebb ügyei­ről is beszámolnak bizalmas barátaiknak, barátnőiknek vészét, amelyhez egy sereg dolog kell. Ha például valaki azt mondja rólam, hogy el­csábítottam J-nét, egyszerűen akik mellesleg általában szin- nem mond igazat! De nem is tén nagy pletykafészkek. Mon- csesszájú Tóthnét, aki órákig jól pletykál, mert én a lányát dóm, meg kell becsülnünk üldögél az ablakban, hogy lás- is elcsábítottam. Itt a haté- ezéket az embereket, mert al- sa, mi történik a környéken, konysággal van a legnagyobb kalmanként igen nagy szolgá- Ha mondjuk a Kovácsnéhoz baj. Mennyivel szebb lenne, latot tesznek azzal, hogy kép- bemegy véletlenül a boltos ha ez a történet így terjedne telenek hallgatni, Általuk Feri, akkor ez a rusnyaszájú szájról szájra: már rögtön rákezdi, hogy biztosan nem csak beszélget­nek, hogy túl sokáig maradt a Feri, a Kovács meg nem is volt otthon, s hogy Feri min­dig csak akkor jön, amikor a férj nincs a láthatáron és így tovább. Szó ami szó, sokat jár Kovácsékhoz ez a Feri, de ezt csak magának mondom, köz­tünk maradjon. Tóthné min­— Hallotta? J-né és a lá­nya hajbakaptak X. miatt, mert mindkettőjüknek elcsa­varta a fejét... ugyanis tetszésünk szerint be­folyásolhatjuk a közvéleményt, mi több személyes előnyökhöz is juthatunk. Egy megyei oktatási intéz­mény munkatársa például el­terjesztette magáról — persze teljes diszkréció mellett, hogy hamarosan ő lesz az igazga­tó. A hír a felettesekhez is el­Fersze ezt a fordulatot ma már nem ismeri a pletykás nagyközönség. Azt, hogy „el­csavarta a fejét”... Helyette jutott, s mikor valóban meg- , más szóhasználat járja, ami- üresedett az igazgatói szék, denkit bemartana, utalatos nek most nincs tere, mert már eszükbe sem jutott mást pletykafészek, borzadok az nem a durvaságról — ellenke- beleültetnl... ilyenektől. Tőle indult az is, zőieg a finomságról, a plety­hogy Loncsosék sikkasztották káról játszik a szavakkal a E2V másik ismerősöm úgy a házravalót, fűnek-fának me- kedves olvasó, kezdte pályafutását munká­sélte honnan csencselték'a só- helyén, hogy újdonsült kohó­dért, a téglát. Mert tudja, Mégis, valahogy össze kelle- gájának — akiről percek alatt Loncsos olyan helyen dolgo- ne foglalni a pletyka ismerete- megállapította, hogy megbízha- zik, ahol ezt megteheti. Hát it. Tehát: legyen benne ártó tatlan — „bizalmasan” elárul­mit mondjak? Néha én is lát- szándék, mert különben mit ta, hogy odafönn a miniszté­tam, amikor a beosztottjai ér az egész? Legyen fülbemá- riumban közeli hozzátartozója munkaidőben hordták a mai- szó, mint a fülbemászó, vagyis foglalkozik vállalatukkal. Is­olyasmit tartalmazzon, ami* merősöm karrierje ezt követő­szívesen hallanak másról .az en viharos gyorsasággal ívelt emberek. Legyen kicsit hihe- felfelé, s mert történetesen tetlen, mert ami nyilvánvaló- valóban értett munkájához, an igaz, az nem pletyka, hanem még lelkiismeret-furdalása sem igazmondás, márpedig a szó- volt amiatt, hogy ily egysze­beszédnek csak az alapja le- rű módon sikerült elhárítania zott Tóthné lefetyel, amikor hét igaz, a többi a művészet az útjában álló esetleges aka- olyan a lakásuk örökké, mint tárgykörébe tartozik. A jó dályokat. a zsibvásár, havonta egyszer, pletyka tehát olyan, mint a di- Csak azért nem sorolom to- ha takarít. Honnan tudom? vat: valaki felveszi és másnap vább a példákat, nehogy egy- Mesélik! Szóval ez fecsegi te- már mindenkin látható, bele- két terjedőben levő „bizalmas értve a teheneket is. információról” eláruljam, hogy • pletyka az egész... — pat — —tér tért, szabadságon mind nem lehetett, a vállalat teherautója is gyakran fordult, a menetle­velet meg nem ellenőrizheti az ember... Tudja, hogy van ez! Ne szólj szám, nem fáj fe­jem! Na de ez a kipomádé­le a környéket? Font ez!? Na­gyon utálom a pletykásokat. Na! — h. — •ft kisorsolt szót Zachar Kál­mán Kisecset, Kossuth út 3. szám alatti olvasónk küldte be. Nyere­ményót — egy 100 forintos kónyv- Htalványt — postán küldjük éli Továbbra is várjuk olvasóink javaslatait! A Javasolt szó — a mellékelt szelvényre Írva — áp­rilis 3-ic küldhető be szerkesztő­ségünk elmére: Salgótarján, Pa­lóca Imre ér 4., 3100. (A boríték­ra kérjük ráírni: „Egy szóval is nyerheti”) Szombati társasjáték clmfl rova­tunkkal legközelebb április 10-1 számunkban jelentkezünk! ■ MONDJUK: 7 L i ■ Kongmin király sírja Erdők koszorúzta fennsíkon, tá­vol a városok zajától nemes egy­szerűségű síremlék áll. Észak- Korea egyik legszebb és teljes ép­ségben megmaradt műemléke, a Korlo-dinasztla 31. királyának és királynéjának sírja. Amikor az 1352-től 1374-lg ural­kodó Kongmin király mélységes bánatában Ide temettette fiatalon elhunyt feleségét, még itt hullám­zott a tenger. A habokból ki­emelkedő hatalmas sír állítson emléket a feledhetetlen királyné­nak — így rendelkezett. S oda építtette mellé saját sírkamráját is. A hatalmas kettős sir hét és fél tonnás négyszögletes kőlapjait később félgömb alakban földdel fedték be. Ezek — a kelet—nyu­gati irányban egymás mellett fek­vő — egyszerű földhalmok ural­ják most a háromteraszos emlék­művet. Mindegyik sirt tizenkét de­rékszögű faragott kőszegély veszi körül — az év tizenkét hónapját Idézve. I.fttuszmotlvumok, felhők és egv-egv őrző istenség képe dí­szíti a kőtömböket. A sírköveket ugyancsak faragott kőkeretek zárják közre. Kőbárányok — a békesség szimbólumai — és kő- tigrisek — az erő jelképei — so­rakoznak egymás mellett. A sír­hatom alatti szinten áldozati asz­tal. Az előttük álló kőlámpások­ban illatos füveket, olajokat éget­tek a temetéskor. Az alső szinteken négy-négy óriási kőszobor vigyázza a ki­rályi pár álmát. Alul állnak a vértes, fegyveres katonák, fölöt­tébb a kőpalástba öltözött pa­pok — a korabeli hierarchiát idézve. Lenyűgözd méretek, klasszikus egyszerűségű formák. Míves fará­gások és elnagyolt mesterművek: Fenséges, lélegzetelállító látvány. A középkor nehézveretes remek­műve. A sirkamrák — amelyek ma nem látogathatók — varázslatos falfestményeket őriznek. A keleti, nyueatl és az északi falakra ti­zenkét Istenség állő, teljes ala­kos mását festette a XIV. századi művész. A keleti öltözetű, palás­tot. magas koronát viselő Istensé­gek kardot, jogart tartanak a ke­zűkben. s felhőkön lépegetnek. Koronájuk állatfejekkel díszes. A mennyezetet a nap, a hold és a csillagok képe borítja. Kép és szöveg: Kádár Márta Óriás kősiobrok Megmagyarázzuk a bizonyítványt, avagy ufoYsá pár elére fuss A jubiláló SZÉT gondjai megyénkben Vannak jogos büszkeségeink és jogos restellnivalónk. Az utóbbiak egyike az az utol­sók közötti hely, mely — ez­úttal nem a sportban — a szakmunkásokat előkészítő tanfolyamok tárgyában jutott megyénknek. A most tízéves intézmény adatai szerint eddig mintegy 60 fiatalt vettek fel Nógrádból az előkészítőkre, közülük nem egészen 40-et egyetemre, főiskolára. Diplo­mát azonban mindössze két egykori szakmunkás szerzett. Ebben a búsító sorozatban csu­pán az a derűt nyújtó, hogy jelenleg 23-an végzik tanul­mányaikat a felsőoktatási In­tézményekben, Hogyan csináljuk? A statisztika 1979-ig egye­nes vonalú felfelé ívelésről ta­núskodik. Akkor azonban lát­ványos visszaesés következett be: a SZET-re jelentkezők száma a felére zuhant. 1980- ban mór csak hárman jelent­keztek, míg tavaly kilencen. Tehát ismét emelkedő tenden­cia nyugodt szivű tanúi va­gyunk. De nem oda Buda! Mi az a 9 jelentkező az 1978- as 21-hez képest? Mi lehet a csökkenés oka? A szakemberek megpróbál­tak rá választ adni, de ma­guk is érezték, hogy magya­rázataik nem egészen kielé- gítőek, s megszervezték a szakmunkások előkészítő tan­folyamainak megyei értekez­letét. A tanácskozás — mint­hogy egyénileg és társadal­milag hasznos célt szolgál, a tehetséges és rátermett fiatal szakmunkások felsőoktatásban való továbbtanulásának szer­vezett segítését — megfelelő érdeklődést keltett: tucatszám­ra jöttek el az üzemek, isko­lák képviselői. Választ kap­hattunk arra: hogyan szerve­zik megyénkben a SZET-re jelentkezéseket? Benyomásaim szerint: fél­kézből. Vagy még úgy sem. Persze a szavak rendszerint nem ezt állítják — éppen az ellenkezőjét. Nem is lenne jogom kételkedni benne, ha sejtéseimet nem támasztotta volna alá a megjelentek egy tetemes hányada, akik alig várták a tanácskozás szüne­tét. Rögvest kereket oldottak. Zömük az üzemek küldötte volt. Ezek után van-e erköl­csi alapjuk az,elhárításra: mi kérem mindent megtettünk, de hát az emberek, ugye nem akarnak tanulni! Érvek és érvecskék Néhány vélemény hallatán szilárdul meg felismerésem: sok üzemünkben nem a meg­oldást igyekeznek keresni az arra hivatott emberek, hanem ellenkezőleg. A megoldás le- hetelenségét szándékoznak minden áron megmagyarázni, s elméleteiket a különböző fó­rumok útján széles körben terjesztik, aztán kényelmesen elterpeszkednek a semittevés babérjain. Csipkedje magát más, náluk nincs értelme. Hajánál fogva előrángatott indoknak vélem, ha az ered­ménytelenséget azzal magya­rázzák, hogy a SZÉT csak ka­tonaviselt férfiak beiskolázá­sát teszi lehetővé. Megítélé­sem szerint teljesen érthető­en. Mert a SZÉT lényegéhez tartozik a 3 éves szakmai gya­korlat, a tapasztalat, amit a katonaság előtt objektiv élet­kori okoknál fogva képtelen­ség megsserezni. Különben Is a tizenévesek számára nyitva állnak a felsőoktatási intéz­mények nappali kapui. Nem tartom szerencsésnek azt a magyarázatot sem, hogy a SZÉT túlzott anyagi terhe­ket ró az üzemekre, ezért a kicsik nem vállalják azt, in­kább a nappali tagozatosak­ból biztosítják utánpótlásukat. Biztos drágább, de a helyből indult megszámlálhatatlanul több előnnyel rendelkezik, mint az, akinek az égvilágon minden új. Az érvek között persze akadnak megalapozottak, cá­folhatatlanok is — mégpedig jócskán. A szénbányászok pél­dául valóban alig tudnak va­lamit is felhozni az ellen a kitérő ellen, hogy nem tanu­lok, mert akkor elesek a te­temes föld alatti pótléktól. El­fogadható az erdészet, a sík­üveggyár, a FÜTÖBER és szá­mos más vállalat olyan in­doklása is, hogy: befutott szakember vagyok, jól kere­sek, nem kockáztatok; nyu­godtan ledolgozom a nyolc órát, és hazamegyek a család­hoz, nem vár tőlem senki pluszmunkát, diplomásként sokat nyüstölnének; kialakult életmódom, -ritmusom van, családom, a feleségem nem rajongana a tanulásomért, ki tudja, mi lenne utána velünk. A továbbtanulóknak való­ban alaposan meg kell gon­dolniuk a döntést. Hiszen ki­hat a családi életre, nehézsé­geket okozhat üzemen belül. Országos tapasztalat, hogy nem mindenütt sikerül az egyetemről való visszatérés után a beilleszkedés, nem kap végzettségének megfelelő mun­kát, beosztást a friss diplo­más. Ezen a helyzeten a mun­kahelyi vezetőknek változtat­ni kell, különben a SZÉT fej­lődését akadályozza. Éppen úgy, mint több helyütt a gaz­dasági szemlélet egyoldalúvá válása, mely a rövid távú ér« dekekért feláldozza a távlat tit, azaz elhanyagolja a szaki emberkép2ést. Fizessük meg! A szakmunkásokat előké­szítő tanfolyamokra szükség van. Politikai, társadalmi kér­dés. Fontosságát felismerték a kapitalista országokban is: a legfejlettebbekben a legte­hetségesebbek számára szin­tén adott ez a továbbtanulási lehetőség A tanfolyamok hallgatóinak szervezésével megyénkben is foglalkozni kell az eddiginél mindenképpen átgondoltab­ban, tervszerűbben. A tanács­kozáson fény derült arra, hogy jó pár üzem, vállalat érzi a felelősségét, cselekedni akar, több hallgatót ígér, ám egye­lőre nem tudja megmondani, hogyan produkálja. Elsők között — gondolom —' a szemléleten kell változtat­ni. Az állam 1000—1400 fo­rinttal emelte ősszel a tanul­mányi ösztöndíjakat, tehát az anyagiakra való hivatkozás bizonyos mértékig aktualitá­sát veszítette. Az üzemek ok­tatási, személyzeti osztályai­nak, társadalmi, politikai szervezeteinek kell az eddigi­nél meggyőzőbben és határo­zottabban fellépniük, maguk­nak megkeresni a tanulásra érdemes — képes embereket. Azokat, akikre hosszú távon számítani lehet és akarnak: Leegyszerűsítve a dolgot: ke­vesebb vonakodást és több cselekedet szükségeltetik. Az eredményességet segíte­né, ha a nagyobb tudás, kép­zettség — kellő produktuná mellett — tényleg nagyobb anyagi elismerésben részesül­ne. Ne kényszerüljön a dip-1 lomás sok éves várakozásra az előmenetelben. Mert ma a jó szakmunkás valóban nem kockáztat; nem fűződik hozzá, az adott bérrendszerünkben érdeke: sem anyagi, sem eg­zisztenciális. Ebben a vetü- letben a SZÉT a művezetői utánpótlás közeli gondjaival mutat rokonságot. A szakmun­kások húzódoztak a kineve­zést elfogadni, mert jobbára az a felelősség megnövekedé­sével járt. Hosszas huzavonák után aztán rendeződött a do­log. Valószínű, hogy hasonló­an kellene eljárni ebben aa esetben is. Persze megyénk hátul kul- logásán nem ez segit. 7 Csak a magunk felelősségei szorgalma, aktív, fáradhatat­lan munkája. A szakmunká­sokat előkészítő tanfolyamok megyei értekezletének ez a legfőbb, időben jött, halaszt­hatatlan tanulsága. Sulyok Lisslö Mocsár Gábor: Délibábjaim városa Mocsár Gábor egy percig cáfolja, hanem , szomorúan „utca embere”; aki a maga sem csinált titkot ábból, hogy igazolja Mocsár Gábor, hogy sajátos eszközeivel igenis le- érzelmeket, indulatokat is mindaz, amit Debrecen új ia- adja a szavazatát. A lakás­akar kavarni — akár vitát kónegyedeiről, a város arcú- hirdetéseket tanulmányozva provokálni — a szeretve bi- latának átformálásáról is kis állapítja meg Mocsár, hogy aki rélt városban és városról. módosítással elmondható min- csak teheti menekülni próbál Kevés városunk büszkébb a den városunkról, új lakótele- történelmére, egyáltalán arra, púnkról. A különbség legíel- hogy van történelme és sajá- jebb a vita intenzitásában, il- tos karaktere. Joggal adódna letve a nyilvánosság mértéké- persze az ellenvetés, hogy ben van. Debrecenben ugyan­minden településnek van múltja és valamilyen arcula­ta, csakhogy ez nem ig<*z. A kisebbrendűségi érzés és tu­dat teljesen ismeretlen Deb-' recenben, amely fittyet hány Petőfi, Ady, vagy Gulyás Pál jellemző és ítéleteire. Van ebben az ál­landóságban. magabiztosság­ban valami imponáló és le­fegyverező, de joggal hívta ki Mocsár Gábor haragját is. Mi az, ami szinte első lá­tásra minden elemzés és ta­is a helyi sajtóban (a Hajdú- Blhar megyei Naplóban) ma­guk az építészek indítanak po­lémiát, „Vita Debrecen épí­tészeti fejlődéséről” cimen. Nem merném állítani, hogy ez általános tünet abból a panellakásból, amely­be csupán néhány7 hónapja költözött be! Mi ez, ha nem kritika? Az említett vitában azonban szenvedélyesen szól­nak a már jóvátehetetlen ká­rokról is. Lebontották Csoko­nai, Kölcsey házát, átformál­ták a városmagot. .Jellegtele­nebbé, de nem használhatób­bá, racionálisabbá. Laikus nem tud dönteni ebben. Mo­minden városunkban. Sőt! csér sem szakemberként nyi- Városatyáink hajlamosak arra, latkozik. Ami nem azt jelen- hogy a döntéseiket és azok ti, hogy észerevételei nem ra- következményeit „objektív” cionálisak, megszívlelendők, szükségszerűségként tüntessék Példaként az utcaneveket em­nulmányozás nélkül (ég előtt) fel, mint a természet jelensé­geit. Holott — s ez derül ki a debreceni sajtó- (és egyéb is felháborítja a szerzőt? Két helyen folyó) vitából is egy­szóval válaszolhatunk: éppen általán nem Igaz, hogy csak a változás, illetve a panel. Az, egyetlen, az éppen alkalma- amivel jellegtelenné, szürkévé, zott megoldás volt; másrészt már-mór lakhatatlanná tettük ? közvéleményt Igenis foglal- erős az elmúlt évtizedekben váro­lítem, ami aztán tényleg nem kerül pénzbe. Sajnos ez sem csupán debreceni jelenség, hogy ősi helyneveket (lásd Péterfia. Ajtó, Miklósu.) sem kíméli a „városrendező” kedv. Még Debrecenben sem, ahol a 8 NÓGRAD — 1982. március 27., szombat cívisöntudat. Mit koztatja, hogy a közpénzeket szóljanak akkor a fiatalabb sainkat! Mert egyáltalán nem hogyan használják fel. Mo- városaink? Mocsár kedvtelve, csár Gábort, a szociográfust de kritikusan, helyenként iró- — érthetően — épt^en a köz- nlkusan pásztázza át ezt a vélemény érdekli jobban, az múltat. Különösen Csokonai alakját rajzolja meg nagy sze­retettel, vallomósosan. Debre­cen súlyos öröksége ő, hiszen csak meghalni fogadta vissza a város, a hányatott sorsú po­étáját. Nagy véleménye nincs Mocsárnak Debrecen jelen szellemi életéről, mert nem sok oldalt szán rá. Nehéz vi­tába szállni sommás ítéletei­vel, még akkor is, ha beisme­ri, hogy elfogult. A könyv felét a Hortobágy- ról, a Nagyerdőről és Mocsár szűkebb szülőföldjéről, a Deb­recentől keletre húzódó erdő­ségekről írottak teszik ki. Ha eddig szubjektív volt, akkor Itt még szabadabban, csapon- góbban az. Milyen lesz Horto­bágy jövője? — firtatja, s pél­dák, élmények sokaságával in­dokolja aggodalmát. Novellái­ból (például a Pirostövű nád című kötetből) szociográfiából (lásd Nálunk, vidéken) már jól ismerjük ezeket, a szerző szülőföldjét, a hajdani Debre­cen város birtokán levő erdő­ségeket Mocsár azért látogat haza ismét, hogy ^szembesítse a jelent a néhány évtizede látottakkal. A társadalmi vál­tozásokat a családján, szülő­faluján méri le, miközben kis portrékat kapunk, nemegy­szer szomorú emberi sorsokkal ismerkedünk meg (mint pél­dául a tanyai tanító). A vá­ros és környékének hajdani és mai viszonya egyszersmind al­kalom arra, hogy néhány tár­sadalmi torzulást is szóvá te­gyen. Ezek közül itt azt a dzsentroid magatartást emel­nénk ki, amely jellemzővé vált egy társadalmi rétegünk­nél. Mocsár erkölcsi felhábo­rodása jogos, olykor azonban naivnak tűnik. A társadalmi gyökér nem jelent egyszer­smind erkölcsi kritériumot Is. Arra gondolok itt, hogy a munkás- vagy parasztszárma­zás — önmagában — senkit sem óv meg — igaz, hogy fel sem ment! — a néhai dzsent­rik undoritó szokásainak átvé­telétől, A vadászatok, nagy lakomák, a potya szeretető — olyan emberi gyarlóságok, amelyek ellen aligha elegen­dőek az erkölcsi dörgedelmek. Hasznosabb lenne — utal Is erre Mocsár — a nyilvános­ságban, a közösség oen levő garanciákat erősíteni. Ehhez azonban névvel és ranggal, az­az konkrétan kell megnevezni a dolgokat. Higgyük, hogy mi­hamarabb eljön ennek is az ideje. A szociográíus egyelőre csupán a jelenségeket nevezte nevén, s ez alig több mint amit az „utca embere" megtesz, megtehet. Mégsem haszontalan, amit Mocsár Gábor tesz. Könyve Debrecenről és környékéről a magyar valóságról szerezhető ismereteinket gazdagítja. Bár minden városunkról Íródna ilyen indulattal és vitázó kedvvel egy-egy könyv! Töb­bet tudhatnánk magunkról, jobban a lábunk alá néznénk. (Magvető Könyvkiadó, Bu­dapest, 1981.) ' KorgAnsl Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom