Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)

1982-03-20 / 67. szám

Két produkció a Várszínházban Bizony ez a színház nem­igen kényeztette el közönsé­gét eddig igazi, emlékezetes alkotás nem született, inkább az egyszerű újratermelés jel­lemezte. Pedig igencsak sok­féle dologgal próbálkoznak, különböző ízléseknek kívánva megfelelni. De talán túlságo­san is készséggel igyekeztek elébe menni egy-egy vélt íz- léstípusnak, mintha nem bíz­tak volna önnön erejükben. És ámbár voltak vonzóbb elő­adások, amelyek feledtetni próbálták az átlagot, az iga- «1 sikert mégiscsak a Csík- •omlyói passió hozta. Egy passió játék vagy talán ágy pontosabb a fogalmazás: egy reprodukált passió játék, amely igyekezett beépíteni már a passiók, a népi drama- tikus játékok tanulságait, naiv báját is. Mert Kerényi Imre rendezésében ennek az elő­adásnak csak részben történe­te a sajátosan népire formált Krisztus-élet, másrészt ugyan­ilyen történés benne a passió­játszás. És ez az előadás attól ad annyiféle embernek él­ményt, hogy mindenki meg­találhatja benne a maga íz­lésvilágénak megfelelő tartal­makat, ugyanakkor mindez mégis szerves és megbolygat- hatatlan egységben marad. A hívő örömmel fedezi fel hit­világának alapköveit, a této­va romantikus példát és esz­ményi hőst lát maga előtt, az etnográfus a hiteles miliőt, de árad belőle a humor, a taní­tás, de még a filozofikus pa­rabola is megjelenik. Igen, tudomásai kell ven­nünk, hogy régebbi korok mű­vészete — és miért ne lehet­ne egy passió játékot művé­szetként fölfogni? — átfogóbb világképre törekedett száza­dunk legigényesebb művészi vállalkozásainál is, és hogy ez a világkép előbbre való volt szemében művészeténél, esz­tétikumnál. És milyen jó ér­zés látni, hogy ezt a rendezés az elmélyedt munkában pilla­natig sem téveszti szem elől. Pedig a mai színrevltel ko­rántsem olyan egyszerű, mint a keletkezés idején (a XVIII, században jegyezték le), mivel aligha lehet a nézők meglévő bibliai ismeretére alapozni. Aligha tévedünk, ha kijelent­jük: a mai nézők jelentős há­nyada vajmi keveset tud a bibliai történetekből, hogy újabb és újabb generációk nőttek és nőnek föl, akik sem­milyen szándékkal sem veszik kézbe a bibliát. Akik egysze­rűen nem tudják a neveket azonosítani, a történéseket összekapcsolni. Még. azon a szinten'sem, ahogyan — föl­tételezésünk szerint — akár a XVIII. századbeli vallásos pa­rasztember tudta. Kerényi erre is gondol: az ilyen néző számára elbűvölő népi tragé­diát jelenít meg, amely — úgy tetszik — igen sok uta­lást tartalmaz korunkra is. A hatalmas szereplőgárdát mozgató játéknak Igen jól funkcionáló színpadot terem­tett GötZ Béla díszlete, amely stílusos rokonságban . van a csíki népi építészettel is. Krisztust kettős szereposztás­ban képzelte el a rendező: mi Ivánka Csabát láttuk, aki szuggesztíven idézte meg a reneszánsz Krisztusok alakját. Az Évát. majd Máriát alakító Hámori Ildikó eddigi pályájá­nak talán legjobb alakítását nyújtja. Itt nincs mód min­denkit fölsorolni, de minden­képpen meg kell említenünk Ferenczy Csongort, Kézdy Györgyöt, Papadimitriu Athi- nát, Kubik Annát, Székhelyi Józsefet, Fonyó Istvánt. A színház újabb nagy vál­lalkozása egy olyan darabot választott, amely valaha igen Jelenet a Csfksomlyól passióból (Kézdy György, Kalocsay Miklós, Székhelyi József) Bessenyei Ferenc és Sóra Bernadette, a Naplemente előtt eímű Hauptmann-színműben nagy siker volt, ml azonban egyre ritkábban kerül színpa­dokra. Gerhart Hauptmann művéről, a Naplemente elótt- ről van szó. Az ember azt gondolná — — kivált az első részben — hogy mint annyi Hauptmann- írás fölött, efölött Is elszállt az Idő, hogy a polgár helyze­tének megváltozásával már- már a dráma értékel Is meg­változtak. Mert az, ami ben­ne „őrök emberi*’, hogy tehát egy hetvenéves ember is szerelemre lobbanhat egy húszéves lány iránt és vi­szont, aligha érdemes önma­gában arra, hogy megemlíttes- sék. És nem is valószínű, hogy Hauptmann csupán eny- nyit akart volna. Persze, tud­juk, hogy megírásakor hason­ló korban volt, mint a darab főhőse, Clausen tanácsos, de azért nem vezetne messzire, ha életrajzi kulcsművet keres­nénk a Naplemente előttben. Hanem akkor mit? A kérdés éppen ez, és ezen is fordulhat meg a színpadra állítás sorsa. Mért, ha gondo­san végigelemezzük a darab problematikáját,, ha föleleve­nítjük a kort, amely megszül­te, érdekes párhuzamokra akadhatunk, az pedig ko­rántsem mindegy, aktualizál­ni lehet-e egy színpadi mű­vet vagy sem. Hauptmann drámájának éppen az a nagy erénye — és ez a második részben már evidenssé válik —, hogy fájdalmasan tud be­szélni egy értékvesztésről, amely — tudjuk — jó ideje tart, már a tizenkilencedik század legjobbjai is busongtak fölötte, de amely ilyen roha­mossá korunkban vált. Meczner János rendezése elsősorban arra vállalkozott, hogy hauptmanni színpadot és hauptmanni világot , állítson elénk és kevésbé érdekelte annak lehetősége, miként fes­tenek az ott fölvetett kérdé­sek mai szituációban. Ilyen értelemben az előadás inkább a filológiai hűséget, semmint a szellemiség hűségét mutatja, s ezért kissé unalmasnak tet­szik. Ugyanakkor egyes szí­nészi megoldások arra utal­nak, hogy ugyanez az együt­tes az általunk magasabbnak vélt követelménynek, a szel­lemi hűségnek is meg tudott volna felelni. Bessenyei Fe­renc Clausen tanácsosa meg­győző és erőteljes, szenvedó- lyessége igazán hauptmannos. Inken szerepében Sára Berna­dette méltó párja: színes és elragadó. Mellettük legkivált 'Árva János és Balogh Emese érzékelteti, hogy a darab él. Csányi Árpád díszlete korrekt. Fábián László Vizsgálati tapasztalatok a pedagógusok körében A legutóbbi években az iskola és a közoktatás általános kérdései a figyelem előterébe kerültek. Érthető, hogy a közvélemény különleges érdeklődéssel for­dul az iskola központi alakja, a pedagógus felé. Megjegy­zendő azonban, hogy a pedagó­gusokkal szembeni igények sokszor túlzóak, irreálisak. Ez mindenekelőtt abban nyilvá­nul meg, hogy az iskolában le­csapódó, — túlságosan is ösz- szetett — társadalmi problé­mák megoldását gyakran a pedagógusoktól várják. Számolni kell azzal a követ­kezménnyel, hogy ha.a peda­gógusokat olyasmiért is fele­lőssé teszik, aminek inkább szenvedő részesei, mintsem előidézői, ezzel csak halmozód­nak az iskoláin belüli gondok és nehézségek. Félreértés ne essék, nem art állítom, hogy maga az iskola, mint speciális intézmény nem „termel ki” sajátos torzulásokat, mint pél­dául a tanulók megfélemlíté­se, önkényeskedés, a formali­tások túltengése stb. Csupán arra a cáfolhatatlan igazság­ra _ kívánom nyomatékosan felhívni az olvasó figyelmét, melyet Dürkheim — a nagy francia szociológus — ekkép­pen összegzett: „Nincs az az ember, aki képes lenne elérni, hogy egy társadalomnak egy adott pillanatban más nevelé­si rendszere legyen, mint ami struktúrájából Jcövetkezik”. Nézzük a tényeket. Hazánk­ban jelenleg a legnagyobb szá­mú értelmiségi csoportot a pe­dagógusok alkotják. Az általá­nos és középiskolai pedagó­gusok nagyságrendje ma há­romszor akkora, mint a II. világháború előtt (mintegy százezer körül mozog). Társa­dalmi súlyukat és felelősségü­ket — teljesen jogosan — so­kat emlegetik, ehhez nincs mit hozzátennem. Amivel talán leginkább érdemes foglalkoz­ni, az elsősorban az elmúlt esz­tendők szociológiai vizsgála­tainak arra vonatkozó tapasz­talatai, hogy melyek Is azok a hatékonyságot gátló tényezők, amelyekkel szembe kell nézni. A vizsgálatokból kirajzolódó összkép igen sokrétű. Ha eb­ben a rövidke írásban mégis a létező gondokat exponálom, annak alapvető oka az, hogy csak ezek megoldásával látom lehetségesnek az elért meny- nylségi eredmények megszi­lárdítását, s azit, hogy a pe­dagógiai munka as mainál lé­nyegesen hatékonyabbá vál­jon. A következőkben azokra az 1945 utáni oktatáspolitikai in­tézkedésekre kívánok utalni, melyek — a kitűzött célokkal ellentétben — a pedagógusok helyzetét és munkáját kedve­zőtlenül érintették és ezen ke­resztül az oktatás hatékonysá­gát is fékezték. A szóban for­gó időszakban a pedagógusok helyzetében bekövetkezett változásoknak a legsajátosabb vonása a belső nivellálódás tendenciája. Ennek a legszem­betűnőbb mozzanatai a kö­vetkezők voltak: a tanítók hely­zete általában — keresetben, társadalmi megbecsülésben — javult a háború előttihez vi­szonyítva, a tanároké viszont romlott. Az elmúlt három évtizedben a társadalmi-gazdasági válto­zások következtében kiszéle­sedett az értelmiségi munkák lehetősége. Többszörösére nőtt az értelmiség száma. E szélesebb és differenciáltabb mezőnyben kialakult egy új hierarchia is a különböző ér­telmiségi típusú, munkák kö­zött, s a pedagógusi munka szinte egységesen e hierarchia aljára került. Ez a hierarchia persze nem intézményes, de lé­tezése nyilvánvaló, Összetevői kitapinthatok. Az egyik ilyen összetevő az anyagi helyzet. A különböző szociológiai vizsgálatok és a jövedelemstatisztikai adatok egybehangzóan arra utalnak, hogy a pedagógusok fizetése 20 százalékkal marad el jelen­leg más értelmiségi szakterü­letek mögött Ez az egyik oka annak, hogy elég sokan hagy­ják el a pedagógusi pályát és vállalnak más területen mun­kát. Ezzel összefüggésben a fe­szültségek másik forrása, hogy alig-alig van eltérés az alsó ta­gozatos tanítói és a felső tago­zatos tanári fizetésekben, vagy az általános iskolai és a kö­zépiskolai pedagógusok fize­tésében. Az oktatás különbö­ző fokozataiban dolgozó szak­emberek bérében jelentékte­len a differenciálódás. A ke­reseti különbségekben az élet­kor és a beosztás játszik meg­határozó szerepet. A másik figyelemre méltó összetevő a pedagógusok —- sokat emlegetett — túlterhelt­sége. Ennek több oka van. Itt csupán néhányat említek. Is­meretes, hogy keresetnövelési célzatból —, ahol arra mód nyílik — sok a túlóra-, külön­óra-vállalás. A kötelező óra­számok gyakorlatilag egyenlő arányú elosztása — tagozatok­tól és tantárgyaktól szinte füg­getlenül — egyenlőtlen terhe­ket jelent. Ebből olyan para­doxon helyzetek adódnak pél­dául, hogy egy általános Isko­la felső tagozatában tanító magyartanárnak ugyanannyi, azaz 22 kötelező óraszáma van, mint a más tantárgyat tanító kollégájának. Mit is jelent ez közelebbről? ' Amennyiben csak magyart tanít, az négy osztályt jelent, vagyis ez teszi ki az előírt kötelező óraszámot Mivel azonban az iskolák több­sége — jelenleg — túlzsúfolt és elég gyakori a 40 fős osz­tály, ez azt jelenti, hogy iszo­nyatos mennyiségű füzet javí­tása zűdúl a szaktanárra. Képzeljük csak el. Egy-egy tanulónak a szóban forgó tan­tárgyból hatféle füzete van (magyar nyelv, magyar iro­dalom, Ki mit tud?, munkafü­zet, nyelvtani dolgozat, iroda­lom dolgozat). Ez a négy osz­tályban összesen 960 füzetet jelent. Ezzel kapcsolatban tud­ni kell, hogy a tanügyi hatósá­gok előírják és egyre szigorúb­ban megkövetelik, hogy a pe­dagógusok ne csak a dolgozat- füzeteket javítsák ki pontosan és határidőre, hanem rendsze­resen ellenőrizzék és javítsák a tanulók összes füzetét. Ebből azonban az következik, hogy egy magyartanárnak minden- nao legalább 20, dolgozatírás idején pedig 40 füzetet kell hazavinni és javítani. A szorosan vett oktató- nevelő munkával —, mint a füzetjavítás, az órára készülés, családlátoga­tás stb. — azonban távolról i.inniinmniimniiinmiiuiminiiumiiimiMmimiiiiiiiiimnmi»niHtiiiinHinHnnu»MiimumininiimnnnH— INTERBALETT '82 ti tendenciák megismertető- A művelődési miniszter sét, hogy a legfrissebb ered- meghívására hazánkba érke­ményekből adjon ízelítőt, az „ző bolgár, csehszlovák, ku- égyes országok nemzeti ko- bai, lengyel, NDK-beli. ro- reográfusainak olyan művei- mán és szovjet együttesek a A szocialista országokban a jelenkor gondolat- és érze- bői, amelyek közvetlenebbül Vígszínházban, ilietve az egyre több művészeti talál- lemvilágéra. Tükrözi az em- szólnak a ma emberéhez. Operettszínházban lépnek fel kozót, fesztivált rendeznek, beriség és konkréten az adott Célja az is, hogv tágítsa az egy-egy előadáson. Ezen kí- E fórumok közül különösen ország társadalmának esz- alkotó- és előadóművészek vül Debrecen Miskolc Pécs azok emelkednek ki. ame- ményeit, az egyéni és közös- szemléletét, adjon ösztönzést Győr, Szolnok; Székesfehér- lyek a legújabb művészeti ségi élet reményeit, gondja- további humanista szellemű, vár és Tatabánya közönsége cialista művészet fejlődésének körvonalai. A táncművészet, ezen be- jelentős eseménye lesz lül a balett napjaink dina- kortárs balettművészeti otthonában is láthatja egy­eredmények bemutatását it, problémáit —ily módon a mához szóló művek megszü _________ _____ s zolgálják, mivel e művekbe- művészet tükrében bepillant- letéséhez, és szolgálja a kor- egy" balett-társulat ~'műsorát, mutatásával és megvitatása- hatunk egymás életébe, job- társ táncművészet és a kő- A szocialista országok együt- val, rajzolódhatnak ki a szó- ban megismerhetjük azt. zönség kapcsolatának továb- tesel mellett ezúttal az Áter­A magyar és a szocialista bt erősítését. Ennek érdeké- baletto elnevezésű olasz tár­országok balettművészetének ben az érkező vendégegyüt- sulatot is vendégül látjuk. a tesek és Magyarország Is öt Magyarországot három ba­í0- évnél nem régebbi nemzeti lettegyüttesünk képviseli. A mikusan fejlődő művészeti lálkozó — közismert nevén balettekből állítják össze Pécsi és a Győri Balett be- ága, amely sokoldalúan, érzé- Interbalett —, amelyet 1979 programjukat. Nem tradlcl- mutatkozásán kívül az Erkel kényén, minden nemzet «»á- után ezúttal másodízben ren- onáüs művek felújítása sze- Színházban tartják meg az mára közérthetően reflektál deznek meg Budapesten. Az, repel a programban, hanem Interbalett záróelőadésát, __________________________^ Interbalett ’82 célja az, hogy kortárs alkotások, hiszen ez melynek műsorában az ÁUa­8 N ÓGRAD — 1982. március 20., szombat elősegítse a táncművészeiben szolgálja az Interbalett kitű- jelentkező modern művésze- zott célját. mi Operaház balettegyütte­se lép fel. • sem ér véget a pedagógusok tevékenysége. Emellett még ott van az egyéb, járulékos feladatok sokasága, ami szín­ién többirányú ég tetszés sze­rint tágítható. Ide tartoznak: az úttörő- és KISZ-feladatok, a számtalan adminisztráció, pénz- és bélyegelszámolások, bizonyos állami feladatokba (például népszámlálás) való bekapcsolódás. Többen és sok­szor szóvá tették, hogy a pe­dagógusi munkakörrel járó fel­adatok nincsenek pontosan meghatározva és szabályozva, így azután önkényesen módo­síthatók a felettesek ad hoc döntései alapján. A következő — talán a leg­súlyosabb — pedagógusok mun­káját'akadályozó összetevő: a túlszabályozottság. Nincs még egy másik értelmiségi pálya —, de nemcsak értelmiségi ahol a szabályozás mértéke olyan méreteket öltene, mint éppen a pedagógusoknál. Elgondolkodtató ez akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az értelmiségi típusú munkák egyik jellemzője az, hogy az egyén — természetesen a mun­kamegosztás rendszerén be­lül — viszonylag tág keretek között ura akar lenini saját munkájának. Ez megnyilvá­nulhat abban, hogy maga vá­lasztja meg a célt, vagy leg­alább az eszközöket, a mód­szereket, a feladatok végre­hajtásának az ütemét stb. A pedagógusi munka bizonyos szempontból eleve is szükség­képpen szabályozott (például kötött munkaidő). Ugyanakkor e szükségszerű szabályozott­ságot merevvé és kicsinyessé teszi részben a túlzott centra­lizálás, részben az olyan járu­lékos feladatok, melyeket a pedagógusoknak vállalni keü anélkül, hogy a külön felada­tok pedagógiai indokoltságá­ról meg lennének győződve. Ismeretes, hogy a pedagógu­sok számára a központi dönté­sek, utasítások, elképzelések, tantervek nemcsak az általá­nos célokat és kereteket rög­zítik, hanem a feldolgozandó tananyag részleteit, az alkal­mazható módszereket, a mun­kavégzés aprólékos ütemét is. Ennek a problémának a súlya annál nagyobb, minél maga­sabb iskolai fokozatról van szó, vagyis minél sokrétűbbek, differenciáltabbak a válaszaik. Kétségtelen tény, hogy mind a túlzott kötöttségek, mind a nem hivatással vállalt, Illetve a pedagógiai folyamat szem­pontjából feleslegesnek, vagy céltalannak minősülő külön feladatok erősítik a pedagógu­sokban a kiszolgáltatottság ér­zését. Itt kettős problémával talál­kozunk. Ennek egyik oldala az, hogy a pedagógus egy sok­kal összetettebb és erősebb függőségi rendszerben helyez­kedik el, mint a szak mák több­sége: munkáját ellenőrizhe­tik és minősíthetik, abba be­leszólhatnak közvetlen felet­tesein (az igazgatón és he­lyettesén) kívül a szakmai fel­ügyelet (tanácsi alkalmazot­tak, szakfelügyelők) és sok szempontból a szülők is. A kérdés másik oldala a pedagó- gusrnunka olyan sokrétű, olyan sokféle szituáció felisme­rését, helyzeti döntések soka­ságát igényli, hogy lehetetlen megalkotni olyan részletes szabályozást, amely átfog­hatná a teljes rendszert, és megoldási variációkat kínálna. A nnak az igénynek, mely mindenáron szabályoz­ni akarja a „szabályoz- hatatlant”, az a következmé­nye, hogy a pedagógus soha sem lehet biztos önmagában és munkájában: az ellenőrzés ugyanis mindig találhat olyan mozzanatot, ami valamilyen előirt szabály értelmében ki­fogásolható. Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy a pe­dagógusok gyakran a szabá­lyok betartására koncentrál­nak, nem pedig az érdemi munkára. Vitathatatlan, hogy a bizonytalansági érzés ked­vezőtlenül hat, mivel fokozza a •■gályán amúgy is jelentős Idegi megterhelést, feszültsé­get, lehangoltságöt. Módra Lászlá

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom