Nógrád. 1982. március (38. évfolyam. 51-76. szám)

1982-03-20 / 67. szám

Emlékkiadvány *m?ékkiadványt jelentetett meg a forradalmi ifjúsági nanok alkalmából a KISZ Nógrád megyei bizottsága és Lovász József Politikai Kép­zési Központ. Bevezetőül Ju­hász András, a megyei KISZ- bizottság első titkára eleve­níti föl történelmi múltunk nevezetes eseményeit. njaid Lovász József életéről és munkásságáról, valamint a nevét viselő mozgalmi iskola tevékenységéről kapnak ké­pet az olvasók. A Salgóbá- nyán töltött hetek emlékeit idézik föl azok a levelek, amelyeket az egykori hallga­tók írtak, végezetül pedig a Skoda Ferenccel, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkárával készített interjú! olvashatjuk az emlékkiad­ványban, amely sok fotóval másfél ezer példányban ke­rült kiadásra, s a FITT esemé­nyein kapható. Bentlakásos »skola a taigában A szovjet távol-keieti Krasz- nlj Jár település vadászai ' a téli időszakban hosszú hónapo­kat töltenek az Usszuri-tajgá- ban. Erre a? időre gyerekeiket • közelmúltban megnyílt új bentlakásos . iskolában helyez­hetik el. A korszerűen felsze­relt oktatási intézmény 400 tanulónak ad otthont. A két épülettömbből álló iskolában 10 tágas, világos tanterem, ta­nulószobák, ebédlő, sport- és színházterem, valamint tanu­lóműhely várja a gyerekeket. A tajga zord éghajlati vi­szonyai között az építőknek komoly gondokkal kellett meg­küzdeniük. A gépeket és az építőanyagot különleges jár­műveken kellett szállítani. Hogyan gazdálkodnak a KISZ-ben? Nemcsak politikai, hanem gazdasági teendőket is ellát­nak a KISZ-szervezetek, hi­szen a rendelkezésükre álló pénzösszeg felhasználásáról önállóan döntenek. Salgótar­jánban 2 000—80 000 forint közötti összeggel gazdálkodik az alapszervezetek zöme. Per­sze jó részük ezt még gyara­pítja a különféle társadalmi munkavállalások, s egyéb jö­vedelmek révén. A költségvetési előírásokat m KISZ KB által kiadott Irányelvek szabályozzák, en­nek alkalmazását, helyi érvé­nyesítésének mikéntjét ellen­őrzi a salgótárjáni városi KISZ-bizottság mellett műkö­dő pénzügyi ellenőrző bizott­ság. Rendszeresen vizsgálják a KISZ-szervek ügyvitelét, az anyagi eszközök politikai- mozgalmi célt szolgáló föl- használását. Az elmúlt moz­galmi évben három ízben al­kalmaztak felelősségre vonást gondatlan kezelésért. A napokban megtartott vá­rosi titkári értekezleten Hencz Pál. a PEB elnöke hívta föl a KISZ-vezetők fi­gyelmét a gondosabb terve­zésre. Jónak minősítette az SKÜ-ben és az ötvözetgyár­ban, valamint több iskolában és úttörőcsapatban folyó gaz­dasági munkát, ugyanakkor nagyobb pénzügyi fegyelmet, törődést kért a titkároktól. A színek tulajdonsága A* élők világában a tanka ■sínek döntő szerepet játsza­nak, akár szerelmi játékra csalogatnak, ellenségtől óv­na!:, vagy csupán festői szépsé­get hoznak létre. Az élelmisze­reket és a gyógyszereket az emberek még ma is 51, több­nyire szintetikus anyaggal szí­nezik, amelyeket veszélytelen­nek nyilvánítottak. A múltban sok mesterséges színanyagot kritizáltak, mivel gyanították, hogy rákkeltóek. ▲ mesterséges színek arzenál­ja egyre csökkent, a természet színeihez való visszatérés tel­jes gőzzel folyik. Ezzel azonban még koránt- sincs minden probléma meg­oldva: a természetes színek el­len szól az, hogy mérgező tar­talmukat korántsem vizsgál­ták meg olyan alaposan, mint a szintetikus anyagokét. Számos természetes anyag­ról ismert, hogy jelentősein mérgező, sőt rákkeltő tulajdon­ságokkal rendelkezik. Az ember csendje és arca Fábián Gyöngyvér képei, Tornay Endre András szobrai Fábián Gyöngyvér és Tor- nay Endre András közös kiál­lítását tekinthetik meg az ér­deklődők április közepéig Sal­gótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Központ klubjában. A tárlat a munkás­művelődési mozgalom része. Kiegyensúlyozott világot Is­merhetnek meg a látogatók a salgótarjáni születésű, Buda­pesten élő Fábián Gyöngyvér festményeiben, aki szemmel láthatóan úgy fest, ahogyan érez. Vagyis festészete alapve­tően lírai indíttatású. Számom­ra legmegkapóbb az a csönd, amely képeiből sugárzik. Ma­ga a csönd, persze millió han­gon szólhat. Az űr élettelen csöndjével szemben, a földi mindig élettelibb, akár az örö­möt, akár a bánatot öleli kö­rül egy-egy pillanatban, a haj­nal közeledtét jelzi, vagy az éjszakáét, amikor —, hogy ha­zai irodalmi példával éljék — „hálót fon az est, a nagy bar­na pók” Hiszen „idelenn” a csönd is színes. Más színe van a tenger, a hegyek, vagy a hó csöndjének. És milyen az életút végén magukra mara­dónak csöndje? A kérdés_ nem egészen köl­tői, hiszen 'Fábián Gyöngyvér képeinek egy része éppen erről szól. Ezek a képek állandóan visszatérő motívumaikkal bi­zonyos zártságot szuggerálnak, ahol a tárgy- és jelenségvilág egységben él. Nem riadalmas látomások, drámaiságuk is rejtettebb, csupán mögöttes tartalomként van jelen. Amit látunk, esetleg csak egy zöld parkrészlet, piros támlájú pá­don fekete ruhás öregasszony üldögél, szürke haja világít. Egyre több hasonló korú anyó­ka, apóka létezik így körülöt­tünk, ha nem is vesszük ész­re őket mindig a rohanásban. Töpörödött párocskák — ők még szerencsésebbek, mert együtt vannak -r“ néznek ránk, mint elfelejtett csomagocs­kák, amiket gyakran senki sem vesz föl. Egyedül mara­dott szülők, a gyerekekkel leg­feljebb egy-egy levél a kap­csolat, az éltető valóság, amely sokszor messziről, esetleg a tengeren is túlról érkezik, a légi postai boríték kékes fe­héren világít az életükben. Igen, mindez valóságunk ré­sze. Az is tény, hogy társadal­munk — erejéhez mérten — igyekszik segítséget nyújtani a magukra maradottaknak, a személyes gondoskodás, a csa­ládi figyelem melegét azonban nem pótolhatja. Az ember csöndjét csak egy másik em­Tornay E. András szobrász­művész portrésorozatának egyik darabja. bér törheti fel. Fábián Gyöngy­vérnek ezek a képei festői esz­közeikben egyszerűek és vilá­gosak. és mindenekelőtt ben­sőségesek. Az objektív képépi- tés mögött halk líra sugárzik, színei természetesek. A kiállításon látunk úti él­ményekből született képeket is. Elsősorban mediterrán tá­jakat, napsütötte, gyűrt felü­letű sziklás partokat, ahol Prometheus született, ahol a párkák szövögetik fonalukat, amelyeket utazásai során be­jár1. Utjai során zsákos turis­tákon lépkedett át, ezek az él­mények is megjelennek képe­in. csakúgy, mint az olasz szép­fiú, a műlepkeárus. Szól tehát a tájakról, jelenségekről, gyö­nyörködik a fénytörésekben, a víz és a felhők játékában. Ugyanakkor önmagáról vall, akár a déli tájat, akár egy má­sik ember arcát vizsgálja. Ügy gondolom, ez a fajta festészet, bár koloritban sem szegény, mégsem harsányságával hat inkább azzal, hogy a szép meg- fogalmazhatóságának hitéről tanúskodik. Tornay Endre András szob­rászművész pár éve érkezett Erdélyből Nógrádba, és most ismét távozóban van, Balassa­gyarmatról az Alpok aljára, Kőszegre költözik. A Hargita tövében, Zetelakán született, a családban ő a legkisebb . fiú. Mint a mesében, ő indult a leghosszabb útra a családból, amikor a művészetet válasz­totta. Művészeti tanulmánya­it Marosvásárhelyen és Ko­lozsváron végezte. 1972-től 75- ig Sepsiszentgyörgyön élt és dolgozott, 1976 óta él Magyar- országon. Egy évtized alatt a romániai és magyarországi tár­latok rendszeres szereplőjévé vált. A kiállításon tíz portrét mu­tat be. cím nélkül. A portrék fele még Erdélyben, Sepsi­szentgyörgyön, a többi Balas­sagyarmaton készült, időben 1973-tól 1981-ig. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy a művész munkásságában a portrékészí­tés rendkívül fontos szerepet játszik, a portré számára a va­lósággal való szoros kapcsolat egyik lehetőségét jelenti. A művek tiszta hangja a min­denfajta külső szándékoltság­tól mentes alkotói felfogásról vall, figyelemre méltó őszinte­ség nyilatkozik meg bennük, amely időnként a groteszk ele­meket is szerencsésen használ­ja a jellemzésben. Irtózik a közhelyektől, amelyek haszná­lata pedig manapság gyakran kézenfekvőnek látszik kortárs művészetünkben. Mindig az emberből indul ki és oda is ér­kezik vissza, hol konkrétan, amint azt e kiállítás portréi is igazolják, hol pedig eivontab- ban. Fontosnak tartja önmaga számára, hogy a mi világunk­ból, nemzeti, népi kultúránk­ból, szellemi és formai vilá­gából merítsen. Anyagban a kő, a fa és a fém áll hozzá legközelebb, a terrakottát át­meneti anyagnak tekinti, bár használja. A fémmel kapcso­latban említendő, hogy fém szobrai, plakettjei és érmei ön­tött eljárással készülnek. Egyik korábbi beszélgeté­sünkkor mondotta a művész: „Elsősorban abban hiszek, hogy a hagyományt tovább keü vinni. A magyar, benne szűr kebb erdélyi hazám népi for­mavilága, akárcsak más né­peké is, amelyeket tisztelek és becsülök, rendkívül gazdag, kapcsolódni lehet hozzá. S sze­rintem kell is, amennyiben a művész mindenekelőtt saját közössége gondolatainak kife­jezését vállalja”. Kívánjuk, hogy Tornay Endre András művészi és emberi törekvései —, ha immár nem is Nógrád- ban — a jövőben kiteljesedje­nek. Tóth Elemér A népesedés és a társadalom A társadalmi élet újratermelésének az anyagi javak és társadalmi viszonyok reprodukciója mellett része az emberi egyéneknek, a társadalom népességének az újratermelése. A népesség változása, gyors növekedése, csök­kenése, vagy éppen stagnálása maga is hatást gyakorol a társadalom fejlődésére, segítheti azt, illetve társadalmi el­lentmondásokhoz, problémákhoz vezethet. Minden társadalomnak megvan a maga népesedési tör­vénye, mondta Marx. S nyilvánvaló, hogy minden társada­lom Számára az a kívánatos, hogy a népesség alakulása összhangban legyen a társadalmi fejlődés egészével. Ez a2 összhang azonban nem adódik automatikusan. Erre a problémára hívta fel a figyelmet a múlt század forduló­ján Malthus, az angol politikai gazdaságtan- egyik képvise­lője híres-hírhedt elméletével. Malthus azt állította, hogy ahol az erőforrások, az anyagi javak bőségben állnak ren­delkezésre, ott a népesség mértani haladvány szerint nő, mindaddig, amíg az élelmiszer-kínálat ezt lehetővé teszi. S mivel a termelés növekedési üteme nem képes lépést tar­tani a népesség növekedési ütemével, abban az esetben, ha a népesség növekedése elé a társadalom nem tud gátakat állítani, az élelmiszerek és létfenntartási javak mennyisége az élethez szükséges szint alá esik. Így Malthus szerint a népesség növekedési szintjét csak az éhínség rögzíthetné. Nos, azt nyugodtan állíthatjuk, hogy a malthusi ko­mor vízió a termelés és a népesség változásának leegysze­rűsített szemléletén nyugszik. Ugyanis sem a népesség, sem a termelés növekedése nem jellemezhető egy, a társadalmi viszonyok alakulásától független, matematikailag leírható változatlan összefüggéssel. A termelés vonatkozásában Mal­thus nem számolt az ipari forradalommal, a technikai fejlő­dés hatalmas ütemével, amely a termelés igen gyors növe­kedését tette lehetővé, s megsokszorozta az emberi szükség­letek kielégítésére szolgáló javak mennyiségét. Ugyanakkor, a modern civilizáció fejlődésétől el nem1 választhatóan, vi­lágméretekben a huszadik század második felére az élelme­zési probléma jelentősége nem csökkent, hanem megnőtt A fejlődő országok nagy részében a malthusi prófécia nem teoretikus tévedésként, hanem gyakorlatilag létező veszély­ként jelentkezett. Igaz, a jelenségek magyarázatához megint csak túl kell lépnünk Malthus elméletén. Miről is van szó? Az élelmiszerhiány a világnak azok­ban a térségeiben áll fenn, amelyek kívül estek a modern ipari civilizáció kialakulásán. Ezeken a területeken olyan kapitalizmus előtti társadalmi formák maradtak fenn, ame­lyek a termelés és a szükségletkielégités alacsony szintjén és a népesség viszonylag állandó egyensúlyát Ezt az egyen­súlyt borította fel a világérintkezés, a gyarmatosítás, a mo­dern tőkés társadalmak behatolása. A modern orvostudo- létrehozták a természeti környezet, a társadalmi viszonyok mány eredményeinek a hatására ez a behatolás demográfiai robbanást idézett elő. Az élveszületések számának megnö­vekedése —, ami egyszerűen azt jelenti, hogy a megszületett csecsemők közül sokkal kevesebben halnak meg —, a halá­lozási arányszám csökkenése, az életkor kitolódása a népes­ség felduzzadását eredményezte. A népesség megnövekedésé­vel azonban nem tartott lépést a termelés fejlődése: a külföldi tőke behatolása szétrombolta a termelés eredeti szervezete­it, az eredeti közösségeket, de nem hozta létre azt a mun­kaszervezetet, amely képes lett volna felszívni a szabad munkaerőt. Az árutermelés, a piaci viszonyok fejletlensége és sok más tényező következtében a munkaképes népesség egy jelentős része állandó munkanélküli, létfeltételeit meg nem termelő, az agrárszektorból elvándorolt, de az ipari ter­melésbe be nem lépett, pauperizálódott tömeggé változott. Ezekben a társadalmakban változatlanul korlátozott a születésszabályozás, vagyis a népesség növekedése változat­lanul igen magas, miközben a termelés növekedésére mind­ez nem mondható el. E fejlődő országok ezért, ha el akar­ják kerülni azt, hogy az éhínségek lássák el a népesség ala­kulását szabályozó eszköz szerepét, vagy, ha javítani kíván­ják a lakosság életfeltételeit, rendkívül nehéz feladatok megoldása előtt állnak. A demográfiai robbanás megféke­zése csak a születések számának korlátozásával lehetséges. A születések korlátozása születésszabályozást, családterve­zést jelent, ez pedig teljesen új társadalmi, kulturális érté­kek, szabályok, viselkedési formák elterjedését feltételezi. A termelés növekedési ütemének gyorsítása pedig az áru­termelés, a belső piac kiszélesedésének, a modernizáció fel- gyorsulásának a függvénye. Mindez pedig jelenleg elkép­zelhetetlen a fejlett országok anyagi és egyéb segítsége nél­kül. Láttuk: a demográfiai robbanást és az élelmezési prob­lémát a fejlett és elmaradott társadalmak érintkezésé ger­jesztette; a túlnépesedési probléma elválaszthatatlan a mo­dern társadalmi fejlődéstől. Ugyanennek a fejlődésnek a másik oldala azonban demográfiai problémákat hív életre a modern tőkés és szocialista társadalmakban egyaránt. Ha a fejlődő országok, és ezen keresztül az egész világ a túl­népesedés rémével néz szembe, akkor az iparilag fejlett társadalmak az alulnépesedés —, persze, jóval kevésbé fáj­dalmas — problémáival találják magukat szemközt. A múlt század angol közgazdászai még úgy vélték, hogy a termelés és a népesség növekedése között közvetlen dési törvényét a tőke igényei, a munkaerő iránti kereslet összefüggés van. Felfogásukban az ipari társadalom népese- határozza meg. Ha nő a munkaerő kereslete, megnő a mun­kabér, javulnak a munkás létfeltételei, megnő a születések száma, növekszik a munkaerő kínálata. Ha csökken a munkaerő-kereslet, esik a munkabér, csökken a születések száma, visszaesik a munkaerő-kínálat. A termelés és népesség közötti valóságos összefüggés azonban ennél sokkal áttételesebb, bonyolultabb. Sőt, a létfeltételek és a népesség változása inkább ellenkező elő­jelű kapcsolatot mutat: a termelés gyors növekedése, az életkörülmények, az anyagi javakkal való ellátottság muta­tóinak javulását a termelékenység visszaesése kíséri. A csa­ládok korlátozzák az utódok számát, s ezzel a forrásnál szabályozzák a népesség növekedési ütemét. Természetesen leegyszerűsített felfogás lenne csupán az életszínvonal nö­vekedésével magyarázni az emberi reprodukció csökkenő ütemét. E folyamatot a gazdasági és szociológiai’ tényezők sokasága együttesen magyarázza, a nők foglalkoztatottságá­nak növekedése éppúgy, mint a társadalmi értékek válto­zása. Ez azt jelenti, hogy a születések számának csökkené­se nem megfordíthatatlan, egyszer, s mindenkorra adott, a fejlettséggel együtt járó, vagy éppen felerősödő folyamat Ugyanakkor olyan tendencia, amelyet a politika a maga eszközeivel csupán befolyásolni képes megszüntetni nem. Ez a befolyásolási lehetőség azonban igen fontos, hiszen a népesség változása, gyarapodása, vagy csökkenése egyet­len ország számára sem közömbös. A politika egyetlen országban sem mondhat le, és nem rs mond le arról, hogy megkísérelje befolyásolni a népesség csökkenésének, vagy csökkenő ütemű nö­vekedésének tendenciáját.' Egy átfogó, hosszú távú népese­déspolitikai koncepció birtokában a politikai beavatkozás a siker reményében nézhet szembe a demográfiai folyama­tokkal. Gedeon Péter NÓGRÁD - 1982. március 20., szombat 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom