Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)

1982-02-03 / 28. szám

Felsőoktatási prognózis Jó fanácsok felvételre jelentkezőknek SEMMIT SEM csökkent az utóbbi tíz esztendőben a to­vábbtanulási — diploma —, vagy oklevél szerzési kedv; bi­zonyltja a tél végi, kora tava­szi felvételi jelentkezési arány. Jóllehet tavaly és ta­valyelőtt az igen alacsony szü­letési számú korosztály érett­ségizett — 3—5 ezerrel keve­sebb volt a maturáltak száma a korábbinál és a jelenlegi­nél, ugyanakkor változatlan a 33—35 ezres jelentkezési szám a nappali tagozatokon. Az idén, minden előrejelzés sze­rint hasonló lesz az arány. A felvételi keretszámok alig vál­toznak, tehát 15—16 ezer első­évest tudnak fogadni az egye­temek és főiskolák nappali ta­gozatai. Minisztériumi szakemberete­kéi beszélgetve, még az idei felsőoktatási tájékoztató meg­jelenése előtt felhívták né­hány megfontolandó tényre a jelentkező diákoknak és szü­leiknek, pedagógusaiknak fi­gyelmét. Mindjárt az első: egyre élesebben jelentkezik a felsőoktatásban a középiskolai struktúra jelenlegi torzulásai­nak egyik következménye: ne­vezetesen a fiú—lány arány a szaközépiskolai, illetve a gim­náziumi képzésben. A humán irányzatú gimná­ziumi oktatásban, (ahol a fa­kultáció leghamarabb. két-há- rom év múlva módosíthat a pályaválasztási elképzelése­ken és akkor sem lényegesen) kétharmad részben lányok vesznek részt. Jelentkezésük aránya szükségképpen ma már az ötven, sőt a hatvan százalékot is meghaladja, az orvosi és a jogi karokon. (A bölcsészkari 65—70 százalék­ról, vagy a tanárképzők, tapf- tóképzők 80—85 százalékos női arányáról most nem is beszél­ve.) Nem véletlen, bár nem is teljesen bizonyítható, hogy ezek a karok, szakok, tartva a túlzott elnőiesedés nem kí­vánatos hatásaitól, s a későb­bi munkaadó intézmények kí­vánságának is eleget téve. leg­alábbis megpróbálják pályára segíteni a kevés fiújelentke­zőt, korrigálva a torz arányo­kat. Mindez azután újabb fe­szültségekkel jár, vizsgaidő­C7fl Irhán FORDÍTOTT előjelű a mű­szaki felsőoktatásban a jelent­kezési arány. Kellene, hogy a zömmel fiúkat képző szakkö­zépiskolákból is jó eséllyel in­duljon a felvételizők hada — ugyanakkor az is kellene, hogy a gimnáziumok tehetséges le­ánytanulói is jobban „célba vegyék” a műszaki felsőokta­tási intézményeket is. Érde­mes ezeket átgondolniuk a családoknak, a korábbinál job­ban számítva a társadalmi igényekre és a majdani elhe­lyezkedési lehetőségekre is. . Másik fontos és ajánlott módszer a szakemberek véle­ménye szerint, hogy a fiatalok a korábbi években tapasztal­taknál jobban és átgondol­tabban éljenek már eleve az átirányítások lehetőségeivel. Sokan nem tudják, hogy az átirányítást már a jelentkezé­si lapon jelezni kell. Másrészt; sokszor egészen jó pontszám­mal „hullik ki” a jelentkező, csak azért, mert hasonló kép­zési irányú főiskolát terveiben nem vette számításba, átirá­nyítási lehetőségként nem je­lezte. Pedig jó néhány főis­kolára bejuthatnának egyéb­ként jó képességű, de az egye­temi alsó ponthatáron alulma­radt fiatalok, akiknek helyük lenne a felsőoktatásban. (Helyüket nemegyszer ki­sebb tudású, de körültekintőb­ben jelentkező társaik foglal­ják el). Célszerű tehát az át­irányítás kérése az orvosegye­temről az egészségügyi főis­kolára, bölcsészkarról azonos szakpárt adó tanárképzőbe, ta­nítóképzőbe, műszaki jellegű egyetemről megközelítően ha­sonló profilú főiskolára. Érde­mes fellapozni a tavaly au­gusztusi újságokat is, megnéz­ni: melyik egyetem és főisko­la hirdetett akkoriban pótfel­vételit. Ezek az intézmények évek óta küszködnek (a sok­szor teljesen érthetetlen) je­lentkezési gondokkal, s a teg­napinál sokkal több jó képes­ségű fiatal érdeklődésére tart­hatnak igényt. A tavalyi felvételi „pontkü- szöbről” — tehát arról, mi­lyen követelményeknek kell megfelelni a választott intéz­mény felvételijén, illetve, mennyi az a pontmennyiség, ami a felvételhez minimáli­san szükséges — ugyancsak feltétlenül szükséges időben tájékozódni. Több éves szak­mai megfigyelés, hogy fiata­lok százainak irreális az ön- megltélése, hamis képük van saját tudásszintűkről, illetve az intézmények felvételi köve­telményeiről. (Megjegyzem, az idei nyár még nem hoz vál­tozást a pont- és a tantárgyi beszámításban, illetve kiszámí­tásban. kivéve a szakmunkás- képzést folytató szakközépis­kolákat; 'náluk már új mód­szerű lesz a pontozás, de hogy a többiekkel együtt lehessen értékelni a teljesítményt, a hatvan pontot hattal eloszt­ják). KEVÉSSEL meghosszab­bodnak az idén a jelentkezé­si határidők. Március 30-ig kell megkapniuk az egyete­meknek és a főiskoláknak a lapokat. Addig is igen célsze­rű alaposan tanulmányozniuk a jelentkezőknek az idei fel­vételi tájékoztatót. V. M. Betiltott iparművészeti cikkek Az Iparművészeti Vállalat termékeinek egy része nem felel meg az egészségügyi kö­vetelményeknek, a termékek mázából kioldódó mérgező fé­mek mennyisége az állami szabvány szerint megengedett határértéket kisebb-nagyobb mértékben meghaladta, ezért a termékek további árusítását a KERMI megtiltotta. Egyút­tal felhívja a lakosság figyel­mét, hogy az alábbi kerámia edények tulajdonosait az Ipar­művészét! Vállalat üzletei kö­telesek kártalanítani: a 130099, 133917, 127549 és a 128404 zsüriszámmal ellátott korsók; Állami gondo­zott gyermekek számára nyújt biztonságos el­helyezést Hor- pácson a híres Mikszáth-kúrla, ahol nattól ti­zenhat éves ko­rig nevelik a többnyire Nóg- rád megye vá­rosaiból, falvai­bái való kicsi­nyeket. Évi fenntartási költségvetésűk mintegy há­rommillió fo­rint, fejlesztés­re évente egy­millió forintnál többet költhet­nek. — kép: kulcsár a 128405 és a 128403-as zsüri­számmal ellátott söröskupák; a 127553, 139874, 139675, 133874 és a 133875 zsüriszámmal ellá­tott paharak; a 135725 és a 135726 zsüriszámmal ellátott bögrék; a 140420 zsüriazámm\l ellátott feketekávés csésze; a 134079, 134078, 141076 és a 139861 zsüriszámmal ellátott kiöntők; a 139859 zsüriszám­mal ellátott sütő; a 135364, 135300 és a 131145 zsüriszám­mal ellátott serpenyők; a 132953 zsüriszámmal ellátott teáskanna; a 127551, 134403 és a 141075 zsüriszámmal ellátott cukortartók; a 134093 és a 138644 zsüriszámmal ellátott fűszertartók; a 134382, a 128559, 138161 és a 138160 zsüriszám­mal ellátott pohárkészletek; a 128382 és a 137511 zsüriszám­mal ellátott boroskészletek; a 139159, 138187, 129881, 133559, 138190 és a 138191 zsüriszám­mal ellátott kávéskészletek; a 113822 zsüriszámmal ellátott teáskészlet; a 124310, a 128558 és a 137510 zsüriszámmal el­látott ivókészletek; a 230903 zsüriszámmal ellátott kompó- toskészlet; a 124256 zsüriszám­mal ellátott süteményeskész­let és a 139884 zsüriszámmal ellátott étkészlet. A hét új filmjei Egy magyar, egy szovjet és egy csehszlovák filmet mutat be ezen a héten a MOKÉP. Örkény István novellájából Fábri Zoltán írta — és ő is rendezte — a Requiem című színes magyar filmet. A törté­net középpontjában Netti áll, s a hozzátartozó három férfi: Hannover István — Netti első szerelme — a börtönkórház­ban elhunyt tanár, Pelle Gyu­la, aki a börtönből jön, s cellatársától hoz üzenetet és Kari, az ügyvéd, Netti férje. Négyük kapcsolatáról, tragi­kus, megindító sorsáról szól a Requiem, amelyet Illés György fényképezett. Nettit Frajt Edit alakítja, a három férti főszereplő Balázsovits Lajos. Gálffy László és Kál­mán György. Korhatár nélkül megtekint­hető A férfiak pedig nem sír­nak című színes szinkronizált csehszlovák film. Főszerep­lője a Kis Pepi, aki fogadott gyermekként boldogan él új családjával, míg tudomására nem jut, hogy kistestvére szü­letik. Néhány megjegyzést félreértve, attól kezd félni, hogy eze 'túl őt már nem fogják szeretni. Végül is rá­jön, hogy nem is olyan rossz dolog, ha az embernek öccse van. Otar Koburidze rendezte Az összekötő jönni fog című, színes és fekete-fehér felira­tos szovjet háborús filmdrá­mát. A cselekmény középpont­jában egy titkos fegyverraktár hollétének a felderítése áll. A film főszerepeit Szoszo Dzsagvliani, Szvetlána Torna és Alekszandr Gyemiszov ala­kítja. Antennaépítés és koncert, korcsolya és festészet Fiúk a kollégiumban A jégpálya felől élénk zsi­vaj hallik ki az utcára — ez a felszabadultságról tanúskodó, jókedvű harsányság az első benyomás a salgótarjáni Stromfeld Aurél középiskolás fiúkolégiumról. Tudom, ez nem „lánynevelő intézet” — ám nem is laktanya!.. Kollégium — e szóhoz min­denkinek más és más élmé­nyei tapadnak. Amíg ott van­nak, talán még negatív irány­ba billen a mérleg nyelve, azután a visszaemlékezések­ben jobban megszilárdul, mit is adott az intézmény, tanára­ival, programjaival, egész.éle­tével. Múltkoriban tévedés történt: a kollégiumnak járó jutalmat a szakközépiskolának „címez­ték"; ez kiderült azóta, ide ke­rült a támogatás. Korcsolyákat vettek — azok Is megtanul­hatnak az acéltalpakon sik­lani, akik csak tévében láttak ilyet korábban. Sok mással is így vannak a kollégiumban, a színház-, kon­certlátogatástól az antennaépí­tésig — itt adott a lehetőség. Kell is ez — ha csak a névvi­selésben ikertestvér gépipari szakközépiskolára gondolunk, sok feladatot, problémát hoz 1 a kollégiumi nevelés. Az el­sősök 95 százaléka, egy ki­sebb osztálynyi diák nagyon gyengén írta meg az év eleji felmérő dolgozatát — főleg matematikából, de nem volt sokkal derűsebb az orosz-, a magyareredmény sem. Jönnie kellett tehát a korrepetálás­nak. Ennek egyik gazdája egy kislányos. megjelenésű, igen Szimpatikus tanárnő, Kará­csony Mária. A fiúk még azt is „megbocsátják” neki, hogy matematikával nyúzza őket és ráadásul még a szépség fogal­mát is emlegeti eme nehéz tárgy kapcsán... — Hatodik éve vagyok itt. Nekem már nem furcsa, hogy fiúkollégiumban nevelőskö­döm: egyetemista koromban egy szakmunkásképző kollégi­umába jártam gyakorlatra, ott is fiú tanítványaim voltak. A matematika és fizika kevesek­nek kedvence és erőssége, az biztos. De volt már igazi nagy sikerélményem is. Például az a kollégista srác, aki harma­dikos korában megbukott. De nagyon igényes volt önmagá­val szemben, kérte és elfogad­ta a segítséget. Egy nehéz esztendőmbe került a dolog, de' a történet csattanója miatt különösen megérte: felvették őt egy műszaki főiskolára!... De nemcsak ez siker, öröm a fiatal tanárnőnek: az is, hogy a korrepetálásba „bese­gítő” egyik számviteli főisko­lás volt kollégista fiú. Az is, hogy több fiatal továbbtanulá­sa, jövője biztosítottnak lát­szik, éa ebben a kollégium sokat tett. Hogy a téli FEB-tábor színhelye pár éve ez a kollégium. Sok fiú részt vehetett a foglalkozásokon: ha nem is aratott babért, meg­mérhette önmagát, felmérhet­te a műszaki felsőfokú képzés követelményeit. Az is öröm, ha sikerül jól kialakítani egyik- másik szoba „csapatát”, jól választják ki a lakótársakat, együvé kerülnek a hasonló ér­deklődésűek, az egymást se­gítők. Mert nem mindig van ez így, sajnos. Az érdeklődés témája elve­zet a szabadidős-, kulturális le­hetőségekhez. Erről már sok­szor, sok mindenről beszélget­tünk Földi Sándor tanárral, aki német—orosz szakos. Most éppen egy Szovjetunió-vetélke­dőre készülő fiatalember vár-' ja, hogy a festészet régi, és mai értékeiről szóló diasoro­zatot bemutassa számára. De a humán szakosokról kialakí­tott képet félretolva, ő a bar­kácsolni vágyó gyerekek ve­zetője; jelenleg az antennaépí­tés a sláger, más nevelőtaná­rok segítségével készültek hanglemeztartó, ablakvédő rá­csok is. — Ami a humán területet illeti, sokan gyengék oroszból, nekik korrepetálási lehetősé­get adunk. Az idegen nyelvet nem tanulók számára indítot­tam német kurzust itt a kol­légiumban. Nem mindenható, de mégis ad valamit az „Ol­vassunk együtt!” — mozgalom,’ beleszámít a kollégiumi pont­versenybe is. Egy német és egy szovjet szerző művét ol­vassa el mindenki, az utóbbi most Ajtmatov szép, emberi melegségei kisregénye. A cso­portfoglalkozásokon természe­tesen más olvasmányokról is beszélgetünk, zenét hallga­tunk. A fiúkollégium egyik „divat­ja” az utóbbi időben a szín- házbajárás. Egy alkalommal, néhány hónappal ezelőtt egy kimaradt bérlettel jómagam is felmentem a Nemzetibe. Szak­mai ártalom, hogy az előadás­sal egyenlő mértékben a fia­talok reagálását figyeltem.' Volt, aki nem tudott mit kez­deni magával a színházban az első felvonás alatt. Furcsa és újszerű helyzet volt számára az egész. De a második résznél már nem mondtak vicceket egymásnak, figyeltek. Hogy milyen élményt adott az elő­adás? — szinte lehetetlenség lenne felmérni. Am hogy az igényességet növeli, szokást alakíthat ki sokaknál, ez biz­tos. Már most többen vannak,’ okik otthon, lakóhelyükön a szüleikkel együtt is elmennek: a jobb műsorokra. „Ha kihasználiák. a gyere­keknek hihetetlenül nagy előnyt nyújthat a kollégium" — mondta beszélgetésünk ele­jén Karácsony Mária. És hoz-’ záfűzte: „Az lenne az igazi eredmény, ha mindenki tuda­tában gyökeret verne ez..." Mert ma még nem így van.J G. Kiss Magdolna Miről ir a Szovjet Irodalom Februári számában a tavaly, Próza rovatában a folyó- lékezik a lap. A közös dolga- 71 éves korában elhunyt azer- irat Anatolij Kim lírai elbe- ink rovatban folytatódik a vi- bajdzsán költő, Raszul Rza széléseit közli. E számban ol- ta a magyar russzisztlka hely­verseiből közöl válogatást a vashatók Csingiz Ajtmatov Az zetéről. Anatolij Bocsarov ta­lap. A próbára tevő egyszerű- évszázadnál hosszabb ez a nap nulmánya a hetvenes évek ség című bevezetőjében Rab című új regényének befejező szovjet prózájának műfaji és Zsuzsa így jellemzi a költőt: fejezetei. , stíláris törekvéseiről ad Út­verseit az ősi hagyomány es A szovjet írok közül Konsz- rovatban a neve8 balett. a modern hangvétel mesteri tantyln Fegyinre, a magyar táncosnak, Maris Liepának a szintézise teszi egyetemessé. Írók közül Darvas Józsefre em- nyilatkozata olvasható. műsor KOSSUTH RADIO: 8.27: vllágablak 8.56: Olvasólámpa 9.06: Kamarazene 9.45: Kis magyar néprajz 10.05: Diékfélóra 10.35: válaszolunk hallgatóinknak 10.50: szimfonikus zone 13.33: Közösen. Németh Miklós Attila műsora 12.35: Gperasiágerek 4 NŐGRÁD - 1982. 13.25: Dzsessz melódiák 14.30: Kagylózene — Kecskeméten 15.03: A vők Iskolája 15.2S: MR 10—14 I6.0S: Kritikusok fóruma 16.18: Jeney Zoltán (fuvola) felvételeiből 16.48: Kórusmüvek Gál Zsuzsa szövegeire 17.07: Tégla — olajiszapból. Merza Jenő riportja 17,32: opeza-művéBtlomazok 19,15: „Szép vagy Alföld...“ 20.23: Arturo Toscanini felvételei XX/5. rész 21.21: Színes népi muzsika 22.80: tíz pere külpolitika 22.30: Eberhard Woher dzsesszfelvéicleiből 22.43: viták'a mai filozófiában 23.00: orosz kamaromuzsika 0.10: Aldobolyi Nagy György tanodáimból PETŐFI RADIOS 8.05: indulók fúvós­zenekarra február 3„ szerda i 8.80: 8.88: 9.28: 10.00: 11.33: 12.08: 12.331 13.38: 13.301 14.00: 16.00: 16.40: »7.30: 16.38: 18.981 13.23: Tíz perc külpolitika, (ism.) Idősebbek huUámheaazán A 04, os, 07 jelenU Zenedélelött A Szabó család Énekszóval, muzsikával Tánczenei koktél A belpol. rovat műsora Labirintus Kettőtől négyig... Mindenki Iskolája Fiataloknak 1 ötödik sebesség A hanglemezbolt nyíl Zenei Tükör könnyűzenei újdonságai Könnyűzene Spanyolországból 18.43: A Spandau balett felvételeiből 10.33: Kiváncsiak klubja ti .13: a Rádió Dalszínháza 81.80: ssnzonslágerek te.30: Nóták 13.801 szimfonikus könnyűzene « MISKOLCI STfímO: 17.00! Hírek. Időjárás, műsoris­mertetés. 17.03: Hangversenyen hallottuk. 17.30: Index. Gazdaság­politikai magazin (A tartalomból: Tél a gépműhelyben. — Gazda­ságos tervezés a DIGÉP-bvn. — Átlátszó valóság). Felelős szer­kesztő: Pauloyits Ágoston. Szer­kesztő: Borsodi Gyula. — Sport. 18.00: Észak-magyarországi króni­ka. 18.2S—18.S0-lg: Lap- és műsor­előzetes. TELEVÍZIÓ: l.oo: Tévétorna (lsm.) (SZ.) I- 03: Iskolatévé: Fizika (alt. lak, 6. oszt.) 0.05: Földrajz, (ált. Isk. 5. oszt.) ».30: stop! Közlekedj okosan. 19.00: Delta. 10.83: Ctmrlle angyalai. Magya­rul beszélő amerikai bűn­ügyi tévéfllmsorozat. U.lOi Vezényel: Erich Letnsdorf II- 88: „Életet a* eveknek". 18.33: Lehet egy kérdéssel több? 14.00: iskolatévé: Szülők iskolája. 14.30: stopl (lom.) (SZ.) U.io: Földrajz (lsm.) 13.101 Fizika (lsm.) 18.55: Hírek 16,00: Slémnn őrnagy. Magyarul beszéld csehszlovák f!’m- sorozat «.10: Reklám 17.19: Alpesi alvilágba)nokság 18,23, Helyünk a világban. 18.35: A Közönségszolgálat tájé­koztatója 18.00: Reklám 19.10: Tévétorna (SZ.) 10.15: Esti mese (SZ.j l0.3Oi Tv-híradó (SZ.) 20.00: oinlet. Ivó Brcsan színmű vének tívévültozata (SZ.) 2t.35: A hét műtárgya 21.30: Műkorcsolya Európa-boj- nokeág 22.33: Tv-hlradó 3. (SZ.) í. MŰSOR: 20.01: Shakespeare: Macbeth. Tra­gédia két vészijén. A szol­noki Szigligeti Színház elő­adás«-felvételről, (14 éven fölüli éknek 1) (SZ.) 21,20: Tv-hlradó 7. (SZ.i UE1ZTERCKBANYA1 n,35: Autósok-motoroaek 16.10: UhfT-keerlval 19.10: Esü mese 18.20: Időjárásjelenté» éa műsor­ismertetés 19.30: Tv-hlradó 20.00: Prágai tavasz '19S9. 2i.oo: Alpesi slvllágbajnoksrtf 21.43: Ez történt 34 óra alatt 22-00: Vidám tv-Játék 32.45: Hírek MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.1 íé! 4 és háromnegyed 0-tól: Az élet szép, színes, szinkronizált olatí— szovjet koprodukció. 8 órától: Az országúton (11). Fellini világhírű filmjének felújítási, — Ifjúsági, művelődési ház: d*!-lőu 10 óra­kor: Jöjjön vondégaóriho. szovjet mosofilm. — Rnlasangyarnintl Ma­dách: A keselyű 3 napja (161. Színes, amerikai film. — Nagybá- tonyl Hányás* i Oblomov néhány nupja. színes, szovjet film. Mr- nemezt: vük — .Petőfi: Napfény n légen. Színes, zenés magyar fllmvlgjáték. — Pásztói álátrat Lavina (Ml, Színes, i/lnsro-i “Alt kmadul film., — Kl itcrcnve! IV* f.ifl: Nézd n holló;..' (181. s- s, olasz /UmdrArae. — KarancslapuJ- tfl-. Hurrikán (!í/. Színes ame­rikai film

Next

/
Oldalképek
Tartalom