Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)
1982-02-13 / 37. szám
Régi szokás Kisgécen Horváth Istvánék portáján, hogy a felnevelt diszn-'-k húsából szalámit töltenek A kisgéci üzletet Szabó Ferencné népfronttitkár vezeti, így különösen sok alkalma nyílik a községbelickkel való találkozásra. Gácsi Mihály, a termelőszövetkezet juhásza, unokája, Kovács József Is jól érzi magát Délelőtti séta Kisgécen ICisgéc — Magyargéc A magányosan és elszórtan magasba szökkenő tujafák örökzöldjei a hegyes-kopár, itt-ott ligetes dombok tucatjain ebben a szép félkaréjban, ami az út szalagja Kis- hartyántól a Szécsény felé lendülő út elágazásáig, talán szeretnének valamiféle jelképet mutatni, de ez sehogy sem sikerülhet. Hogy a szél vagy a madár hordta-e ide valahogy a tujafák magját mesz- szi tájakról azt nehéz lenne megmondani. De hogy szinte idegenül ácsorognak a dombokon, azt mindenki láthatja. Ebben a dimbes-dombos fél- körívben az út mentén másként élt, másként él ma is a megyeri, magyargéci, kisgéci, benczúrfalvai ember, mint a tuja! Törzsökös itt mindenki, meg azután legendás embereket nevelő, vagy éppen meg születni segítő tája ez a megyének! Poroszkált erre Mikszáth Is, megfelelően csábító vidéki kúriát, alkotásra ihlető tartózkodási helyet keresve Benczúr Gyulának, itt él a közelben a tájtól is táplált művészet folytonosságát fenntartva idős Szabó István, Kos- suth-díjas szobrászművészünk, itt volt körorvos évtizedeken át a máig emlegetett, Nógrád- megyerből kigyalogló, kiszeke- rező lokálpatrióta, dr. Géczy Imre, de itt élt a tolsztojá- nussá kényszerűségből átváltozó dr. Ivánka Imre kisgéci földbirtokos is... Endrész Gábor, a nógrád- megyeri (székhelyközség) tanács vb-titkára éppenhogy harminckét esztendeje dolgozik itt a közigazgatásban, ismer mindent és mindenkit, s vele minden változást is, legyen az szövetkezeti, tanácsi, kereskedelmi, legyen az az itteni élet akármelyik pontja. „Ez az Ivánka vagy hat nyelven beszélt ősei sokezer hold birtokkal rendelkeztek valamikor, kétszer is nősült, a második felesége egy posztógyá ros lánya volt, és amikor minden megváltozott, a földtörvény a parasztnak, aztán a fejlődés a köznek adta a birtokokat, úgy fogadta, mint aki eleve felkészült rá! Azt mondogatta, hogy ő bizony nem bánja, nem is érdemelt más sorsot az úri osztály... Gumicsizmában járt a leghidegebb télben is, maradék romos kastélyát apránként lebontogatta, az anyagot eladogatta a helybelieknek, Kint volt a kastély az úgynevezett Karpe—Géc részen... A falubeliek hordták neki az ételt, a tanács is gyakran segélyezte már idős korában.. Az már történelmi tény, hogjí az Ivánka család első őse a keresztesekkel járt Jordániában, II. Andrástól kapott birtokot, címeket, de adományozott nekik IV. Béla is, sőt, Mátyás idejében két Ivánka testvér is szolgált az udvari diplomáciában, volt közöttük olyan is, aki mint egy korábbi Ivánka Imre, Pákozd- nál győzött a honvédsereg élén. Erős realitás, kifejlesztett takarékosság, garast garashoz illesztés, pendülgetve gyarapodás jellemezte , mindig is a kisgéci, magyargéci embert, meg a kemény élet, a sok munka, a ragaszkodás mindenhez, ami az életet így vagy úgy javíthatja. Kisgéc, Magyargéc önálló korában is megszerezte magának a legfontosabbakat. Volt boltja már akkor is, vendéglője, iskolája nem is akármilyen! Az utak javítására meg már mostanában jut több erő; az idén újabb szakaszt újítanak fel a mindössze 280 lelket egyesítő Kisgécen, ahol félig-med- dig még most is elhagyottan áll a gyönyörű szép iskola. A gyerekek elkerültek innen Nógrádmegyerbe, a szomszédos Magyargécbe tanulni. Talán megtalálják már rövidesen az elhagyott kisgéci iskola sze- -repét, szerepeit, mert többről is szó van. Talán éppen ott rendelhet majd heti egy alkalommal a nógrádmegyeri fiatal körorvos, akinek nagy társadalmi összefogással bővítették a faluközösség tagjai, a megyeri termelőszövetkezet nagyon is hatékony segítségével új otthonát, de felépült a székhelyen az új patika, a fogászati rendelő. Kisgécen meg régi adósságot törlesztett magamagának a lakosság, amikor társadalmi erővel felhúzta a ravatalozót, eddig ugyanis még házaktól temettek. A kisgéci, magyargéci munkaképes korú lakosság jó része munkaalkalmat, biztos jövőt, talál a termelőszövetkezetben, ahol több újdonság jelzi a megváltozott körülményekhez igazodás képességét; sikerrel termesztik a gyógynövényt, ipari kooperációkba, társulásokba vágtak, s haladnak is előre a maguk útján. Sokan járnak dolgozni a salgótarjáni iparba, Szécsénybe, sőt, a balassagyarmati kábelgyárban is néhány an. Ily módon az élet sokoldalúan biztos ezen a nagy múltú tájon, s vele megmaradt a realitás iránti érzékenysége is a kisgéci, magyargéci embernek. Már arra azért mégiscsak érdemes odafigyelni, amit például a kisgéci jól ellátott boltocska vezetője, Szabó Ferencné, népfronttitkár is mond, de mondja más is faluhosszat: o helybeli telekvásárlásra nincs lehetőség. A tanács itt nem képez ki házhelyeket, a fiatalok így elkényszerülnek Magyargécre, ahonnan „úgy is visszajönnének szívesen, ha ott kellene hagyni a házat, amit felépítettek...” Na, ha van ilyen rendelet, biztosan oka is van annak, amiért tiltják a kisgéci építési telkek kialkítását! Azt tartják, hely lenne, igény lenne, sőt, más sincs csak erős igény, hiszen valamennyi régi üresen maradt helyet egyhamar beépítenek... Kisgéc, úgy látszik, élni akar, itt helyben. Megfiatalodni sem rest, hát talán mégis érdemes lenne újra meggondolni, újra felülvizsgálni önmaguknak ezt a kérdést, fel lehetne fedezni, hogy a már meglévő alapellátás is elég vonzó a kisgéci fiatalnak a helyben éléshez, hogy itt létezik önmegtartó erő, amit máshol növelni kell az új településfejlesztési koncepciók szerint! De már az nem más kérdés, hogy a kisgéci gyerekek, azok az alsó tagozatosok, akik napközit igényelnek (egyre többen igényelnek Magyargé- ceo is!) nem a szomszédos Magyargécre, hanem egy községgel tovább kényszerülnek naponta — Nógrádmegyerbe! Az alsósok másik része meg Magyargécen tanul, a felsősök mindannyian a székhelyközségbe járnak. De Magyargécen meg egyáltalán nincs iskolai napközi, holott igen nagy igény lenne erre is, itt is, nemcsak a székhelyen. Nyilván mindez nem új dolog. Nyilván nem lehetetlenül irreális igényről van szó, és nyilvánvalónak mutatkozik az is, hogy mindez jól megfér- elfér abban a tanácsi törekvésben a jövőt illetően, ami eddig is azt mutatta, hogy o társak iránti figyelem nem csökken, a fejlesztés negyven százaléka jutott éppen a társközségeknek! Nógrádmegyer és a hozzá tártozó faluközözsségek az elmúlt évben újra megmutatták azt az erőt, amely a szűkösebb anyagi lehetőségek ellenére is képes felvirágoztatni egy-egy települést; a társadalmi munka értéke több millióra rúgott, a székhely gyarapodása pedig nem önmagáért való. Kisgéc és a Nógrád- megyerrel már-már összeépülő Magyargéc szó szerint a „munka völgye” megyénk egyik legremény teljesebben fejlődő pontja. T. P. L. Képek: Kulcsár József Magyargéc főutcáján Hiányzik a napközi otthon Magyargécen, a jói felszerelt iskolában együtt tanulnak a két szomszédos község diákjai \
