Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)

1982-02-10 / 34. szám

Erdőkürti részlet MHSZ-él et Készülnek „Hátramenet"- kJ ­Tereske Kétmillió társadalmi munkából ' Több mint kétmillió forint értékű társadalmi munkát vé­geztek a két kis település, Te­reske és Szátok lakói a múlt évben. Mivel gazdagodtak tizenkét hónap alatt? Felújították az óvoda kony- háját, s ha nem is építettek újat, olyan, mintha ű! lenne. Az ott dolgozó asszonyok leg­alább is így vélekednek, hi­szen propán-bután gázzal fő­zik most már az ételeket. In­nen kapja kedvezményes ebéd­jét a tizenöt falubeli idős em­ber, tfrt hajlott korára egyé­ni 1 sw’.radt. HADÜZENET A SZEMÉTNEK Minden bizonnyal „elfogy­nak” az Illegális szeméttele­pek a faluk határából, hiszen megszervezték és megoldották az intézményes szemétszállí­tást. A rétsági költségvetési (izem autói időközönként el* szállítják az összegyűlt hulla­dékot. Új helviséget avatha­tott a szátoki MHSZ-klub, most mér nőm érzik magukat „hontalanoknak” a fiatalok. Több mint kétmillió forint­ba került a tereskei Felszaba­dulás út — az új burkolattal régi kívánsága teljesült az oít- élőknek. Szátokon a Kossuth utcát fölújították, ezenkívül 150 méter járdát is megépí­tettek. Az általános iskola új tan­teremmel bővült, javultak te­hát az oktatás-nevelés felté­telei. Mindkét községben rend­be ho2ták a hangoshíradókat, kis településeinken még ma is ez a leggyorsabb kommuniká­ciós eszköz. A takarékosabb falulakók örömmel üdvözölték az érsek­vadkerti takarékszövetkezet ötletét: kirendeltséget nyitot­tak Tereskén. Néhány hónap alatt egymillió forintnál több gyűlt össze, néhányon mát kölcsönt is fölvettek. TENNIVALÓK SS-BEN Tatarozásra szorulnak a buszvárók Tereskén, Száto­kon Is, akárcsak a szátok) tűzoltószertár és az orvosi ren­delő, valamint a kultúrotthon és a pedagógusok szolgálati lakásai. Ezeket a munkákat az év végéig el akarják végez­tetni. Korszerűsíteni kívánják a terhestanácsadó helyiségét Tet-eskón. Az általános iskola új kazánt kap, Tereskén „mó­dosítják” a fűtést a tanácson. Szátokon megépítik a Rá­kóczi utat, Tereskén a Petőfi utca kap jobb burkolatot. E lényegesebb feladatok mel­lett, természetesen, igyekez­nek eleget tenni a közérdekű bejelentésekben foglaltaknak, s amit lehet, megvalósítanak belőlük. az évfordulóra Az MHSZ Nógrád megyei vezetősége 1982-ben is alapve­tő feladatának tekinti az if­júság hazafias és honvédelmi nevelését, a katonai szolgálat­ra való felkészítését. Ebben az évben nagy hangsúlyt fek­tetnek a különböző munka­formák bővítésére, az oktatás színvonalának emelésére. A gépjárművezetők, köny- nyűbúvánok, rádiótávlrászok képzése mellett segítséget nyújtanak a tanintézetekben, a KISZ Ifjú Gárda és az úttö­rőgárda szerveiben folyó ha­zafias, honvédelmi felkészí­tő munkához. Az MHSZ tervei­ben nagy teret kapott a fia­talok eszmei, politikai, erköl­csi és érzelmi nevelése. A mindennapi munkában, a köz­életi tevékenységben, a haza fegyveres szolgálatának be­csületes teljesítésében nélkü­lözhetetlen emberi tulajdon­ságok fejlesztése a cél. En­nek érdekében előadásokat filmvetítéseket, kiállításokat és laktanyalátogatásokat szer­vez az MHSZ. Fontos teendő, hogy a la­kosság minél nagyobb szám­ban vegyen részt a különbö­ző honvédelmi és tömegsport- megmozdulásokon. A minő­ségi sport területén az után­pótlás kiválasztását és felké­szítését az idén is nagy figye­lemmel kísérik. Azt szeret­nék, ha a hagyományoknak megfelelően több országos bajnok lövész és modellező sportoló kerülne ki a megyé­ből. Nagy gonddal készülnek a Salgótarjánban sorra kerülő összetett honvédelmi verseny országos döntőjének és a Nóg­rád Kupa kör repülő-modellező verseny megrendezésére. Az MHSZ Nógrád megyei vezeti sége komoly előkészítő mun­kát fordít a szövetség 35. év­fordulójának méltó megün­neplésére. A jubileumi rendez­vények Sorozata már 1982 szeptemberében megkezdődik. Budapest ajándékbolt Szófiában A bolgár—magyar kereske­delmi kapcsolatok évről évre bővülnek* Tavaly 11, az idén várhatóan már IS millió ru­bel értékű árut cserél a két ország. A kereskedelmi együtt­működés újabb példája szak­üzletek nyitása Szófiában és Budapesten. A bolgár főváros­ban a közelmúltban megnyílt a magyar illatszereket, kozme­tikumokat, ajándéktárgyakat árusító Budapest szaküzlet. A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS nagyon helyes, új elvei sze-J rint javítani kell a kistelepülések lakosságának közérzetét, a jobb feltételekkel fokozni kell a népességmegtartó-szere­pet. A magyarázat kézenfekvő: ezáltal mérséklődhet a vá­rosokba való áramlás már-már egészségtelen — és koránt­sem olcsó! — mérete. A különböző központi állásfoglalá­sok több oldalú ismertetésével bő terjedelemben és rend­szeresen foglalkozott — foglalkozik — a sajtó is. A kinyilatkoztatásokkal és biztatásokkal azonban ahogy mondani szokás — „tele van a padlás”, ezt igazolja a messzebb menő követtezteiések levonására is alkalmas példánk. A jelek szerint Vgyariic az ecseyi postán csak kéz­besítik (ha nem is mindig) az újságokat, ellenben nem ol­vassák. Mi másra, ha nem erre vall, hogy rhár-már tuda­tos, tervszerű munkával rontják a szolgáltatás színvonalát. Az előzményeikről — és a felfogásról — annyit, hogy néhány évvel ezelőtt itt a társközség kézbesítője még úgy vélekedhetett: a székhelyközségben „elsőbb rendű”, fonto­sabb emberek laknak. Micsoda badarság, milyen szűk látás­módra utaló megnyilatkozás! De változtak az idők, Kozárd társközségben is javult a postai szolgáltatás színvonala. A kézbesítői körzetek — nem kis harc árán kivívott — módo­sításával elérték, hogy egyenesen a társközségbe indulhatott a kézbesítő, nem csak azután, hogy előbb a székhelyközség­ben is ellátott egy körzetet. * Mindez azonban már a múlté. Vagy inkább: újra itt a múlt. A posta ugyanis nem előre tekint, nem a szolgáltatás még jobb színvonalára keres megoldást, hanem hátramenet­be kapcsol. Magyarán: a társközség lakói ismét csak akkor jöhetnek szóba a posta ügyfeleiként, ha a kézbesítő végzett a székhelyközségben kijelölt körzetével. S ha az átlagos na­pokon ez nem is okoz fájdalmas gondot — persze, csak ak­kor, ha a kézbesítő a szó szoros értelmében ROHAN —, a társközség lakóit a módosítás érzékenyen érinti. Ha ugyanis fizetnivaló van, ha több a küldemény, ha — főleg télen — késik egy kicsit a postakocsi, ha... Akkor délután jön a friss (?) hírekkel az újság, de a következményeket még so­káig lehetne sorolni. A VISSZALÉPÉS azonban más —. mi tagadás, érthe­tetlen — jellemzőkre is felhívja a figyelmet. Hányszor hall­juk és olvassuk: a társközségek életét alapvetően érintő döntések előtt — bizonyára senki sem vitatja, hogy ezek kö­rébe tartozik a poétái szolgáltató* is — ki kell kérni a meg­felelő képviseleti szervek véleményét. Ez ügyben a tanács­tagi csoport, a Hazafias Népfront községi bizottsága, vagy más, nyilatkozhatott volna? Senkit sem kérdeztek! Mi több, a közös tanács titkára is egy elkeseredett — cs felháboro­dott! — panaszkodótói értesült a hátramenetről. Az elv és a gyakorlat tehát eoy-eay esetben igen mcsz- sze lakik egymástól. Másként fogalmazva:, a nagyobb kö­zösségeket érintő döntéseknél Is talán túlzott magabiztos­sággal, feisőbbségérzeltd jár el a posta. Ennek ismereté­ben pedig nem is Igen nélkülöz minden valósága lapot a vízió: mindenki menjen a küldeményéért a székhelyközség­be. Félő, hogy egyezer ezt is megérjük. A postának ugyanis különös szemlélete van, ellentétben a településszerkezetet és településfejlesztést kimunkálók el­veivel. A társközség kézbesítőjének bélyegzőjén például ez a felirat áll: „külterületi kezelő”. Nofene: külterület egy vi­rágzó és szépreményű falu? Szerencsére a közigazgatás ve­zetőinél más a mérce és a szóhasználat,- ők nem ragadtat­ják magukat ilyen sertő besorolásra. Furcsa ellentmondás: ami az államigazgatásban és az államhatalom helyi szervei­ben „társ”, azt egy szolgáltató intézmény leminösíti külte­rületnek. A posta ezt is megteheti? Ha úgy tetszik: fütyül az el­vekre, a társult községek egyenrangúságára- S még egy­szer utalva példánkra, a történteken ezek ismeretében nem is naigyon lehet csodálkozni. * A HÁTRAMENETNEK ugyanis a túlhaladott, a közigaz­gatásban szerencsére már nem érvényesülő, szemlélet a szülője. 0 , Kelemen Gabor Disznó és diszkó Gyerekek toron A kérdés körüli meditáci­óm során jutott eszembe az az eset, amelyet gyógypedagógus ismerősöm mesélt el. Tehetetlen dühében könnyeivel küszködve. Kirándulást szerveztek az iskola tanulóinak, amolyan igazi, különautóbuszos, nyári kirándulást, Öröm volt látni, ahogyan a gyerekek rácsodál­koztak a főváros hatalmas há­zaira, nagy-nagy forgalmára, áhítattal nézték a Duna kék szalagját, s megfeszített erő­vel próbálták azonosítani a látottakat addig összegyűjtött ismereteikkel a világról. Sa­játos látásmódjuk szerint. És felháborító volt, amikor a járókelők gúnyos fintorral, becsmérlő szavakkal illették a gyerekek kis csoportjának lel­kes megnyilvánulásait. Ök az érintettek — szerencsére — nem vették észre az ezernyi látnivaló közepette a megvető pillantásokat, annál inkább a kísérőik, akik naponta próbál­ják a szellemileg sérült gye­rekek személyiségét egész­séges irányba formálni, a meglevő képességek kibonta­koztatásával igyekeznek az apró emberkéket felkészíteni az előítéletektől mentes min­dennapi életre. Szellemileg sérült— sajnos, igen gyakran hangzik el ez a megállapítás napjainkban az orvosok, pszichiáterek rende­Mi lesz a sorsuk? léiben, csecsemők és iskolás­korúak vizsgálatakor egyaránt. Szülői vétkek (alkoholizmus, dohányzás), születési rendelle­nességek következményeit vi­selik ezek a kis jövevények egy életen keresztül. Csak a szülői ház melege, a gyógyítva nevelő iskola bensőséges kö­zössége, lelkes pedagógusgár­dája segítségével korrigálhatók a meglevő rendellenességek. Felfedezni a gyerekben szuny- nyadó rejtett, egészséges érté­keket, segíteni a beilleszlVdé- süket a társadalomba, a *yak alapvető normatíváit, szobás- rendszerét megismertetni — olykor emberfeletti feladat. Szemtanúja voltam, amikor a salgótarjáni gyógyítva neve­lő iskolában írni, olvasni ta­nították a gyerekeket, sajátos módszerekkel, amikor a mun­kára nevelés során figyelték, kinek mihez van érzéke, kéz­ügyessége, milyen irányban fejleszthető. Itt a legapróbb mozzanatnak, előrehaladásnak is óriási jelentősége van. Biz­tató jel, ha sikerül leírni egy betűt, kibogozni a szavak ér­telmét, ha sikerül ráhímezni a tantoré egy-egy motívumot. Gyógyítva nevelő iskola — azt hiszem, a nevében is pen­ne foglaltatik az a sok irá­nyú munka, amellyel az itt dolgozó pedagógusok nap mint nap megbirkóznak. Melegséget, szeretetet kapnak tőlük a gye­rekek, s ami talán a legfonto­sabb, sok-sok sikerélményt. Ám mi történik akkor, ha elhagyják az iskolát? Megszű­nik a hermetikus közösség nyújtotta biztonság? A társa­dalmi előítéletekből pedig fa­lakat lehetne építeni. Évről evre kerül ki az iskola falai közül jó néhány olyan fiatal, aki megállná a helyét egy-egv munkahelyen. Csakhogy! A munkahelyek nem szívesen, félve foglalkoztatják (vagy elzárkóznak) ezeket az ember­kéket. Egy-két kivételtől elte­kintve. % S most szóljunk ezekről a ki­vételekről. A Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek évek óta jó kapcsolatot tart fenn a gvó- gyítva nevelő iskolával. Ta­nulóit üzemi gyakorlatra szí­vesen látják. Nem véletlen tehát, hogy jó néhányan dol­goznak itt az iskola elvégzése után, már jól ismert közösség­ben és munkarendben. Az üzembeliek véleménye szerint, ezek elöl­gozni I s-- ’ munkájuk ellen nincs kifo­gás. A Salgótarjáni Ruhagyárban, „színfalak” mögül mutatták meg a lányokat. Szépek, szor­galmasak, semmiben sem kü­lönböznek a többiektől. Beil­leszkedésük alapja volt, hogy elhallgatták munkatársaik elől, honnan jöttek. Az előítéletek miatt. így talán társaik, ba­rátnőik sohasem fogják meg­tudni, hogy hátrányos helyzet­ből indultak, s teljes értékű emberekként kezelik őket. Az iskola tanárai sem érdek­lődnek a sorsuk felől a mun­kahelyen, szintén az előítéle­tek miatt. De az egykori di­ákok gyakran visszajárnak. Hozzák a feleségüket, gyere­küket, eldicsekednek a dolgo­zók iskolájában elért eredmé­nyeikkel, a munkahelyen tör­téntekkel. Ök a szerencsés ki­sebbség, akiket befogadott a társadalom, akik érzik, a köz javára munkálkodnak. D e ml lesz a sorsa a többségnek? Azoknak, akik kifejlesztett ké­pességeiket, munkabírásukat sehol sem kamatoztathatják? Meg kellene találni számukra a megfelelő munkahelyet és segítő közösséget! Ám ehhez a kohászati üzemek és a ruha­gyár támogatása kevés. Ügy lenne igazi, ha a város vala- ^ermvi ii7cm‘Sr»e,*\ gyárán'i'* ” ” műt ve áll“""r.!: előtti! ■ Előítéletektől mezesen. Kiss Mária Kora reggel döcögött be a lovas kocsi űrhalomból Balas­sagyarmatra, a Dózsa György Úti iskola udvarára. Az „uta­sok” rettenetes visítást rendez­tek. amikor kemény férfimar­kok tessékelték lefelé a derék négylábúakait. Az imént em­lített utasok ugyanis malacok voltak. A gyerekek legalábbis annak titulálták a két megter­mett, száz kiló körüli jószágot. Hogy mit keresett három malac az iskola udvarán? Hát, ha sorsukat előre tudták vol­na, talán nem kértek volna a hajnali utazgatásból, de „őket” senki sem kérdezte. A Dózsa György úti iskolában hagyo­mánya van ilyenkor február tájban a disznótornak. Urbán Árpád, az iskola igaz­gatóhelyettese röviden így fo­galmazott : — A városi életforma bi­zonyos mértékig elszakít ben­nünket a hagyományoktól. Gyerekeink közül mind töb­ben csak hallomásból isme­rik a disznótort, ezért az őr­halmi termelőszövetkezettel összefogva minden esztendő­ben nagy disznótort csapunk. Pólyák Ferenc igazgató: — A sertések árát az úttö­rőcsapat pénztárából fizet­jük, a sütés-főzés és minden egyéb mun^a a szülőké, akik nagy kedvvel vesznek részt a "*'an mulatságban. Hagyományápolás? Az is.’ De ami ennél sokkal fonto­sabb talán, hogy ezen a na­pon, amikor a reggeli csön­det ledöntött malac sivítása veri föl, akkor az elkövetke­zendő órák közös izgalomban telnek. Ügyes gyerekkezek tisztogatják a fokhagymát, le­sik a darálóból kicsusszanó koObá&zhúst, ügyelik a katla­nok tüzet — csak szünetben, hiszen tanítás van! — és per­sze várják a délutánt, mert akkor mind a hatszáztizenöten asztalhoz ülnek, hurkát, kol­bászt vacsorái™. És akkor még nem beszéltünk a tánc­házról, meg a diszkóról! Igazi közösségi ünneppé válik az egyszerű, hétköznapi disznó­tor. Szülők, gyerekek töltik együtt a délutánt és a kora estét, mókával, kacagással, já­tékkal. Közben észrevétlenül közelebb kerülnek egymás­hoz, a más gyerekéhez, no és persze az iskolához is. Itt a Lúdfertályon —, vala­mikor így hívták ezt a város­részt — fölébresztették a ha­gyományt, annak ürügyén pe­dig újabb hagyományt terem­tetlek: szorosabb kötődést a tudomány útján az első lépé­sekét segítő iskolához. Aligha­nem mindenki jól járt, legfő­képpen a gyerekek. — hortobágyi — 0 NÓGRÁD — 1982. február 10., szerda j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom