Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)

1982-02-06 / 31. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édes- apa, nagyapa MÉRCSEI KALMAN életének 61. évében rövid szenvedés után váratlanul el­hunyt. Temetése: 3982. febru­ár 7-én, délután 3 órakor less a mátr&szőlösi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetet­len halottunk, KOVÁCS MIHALYNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat részvétük­kel enyhíteni igyekeztek. A GYASZOLÖ CSALÁD KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A gyászoló család és a Fo­gyasztási Szövetkezetek Nóg- rád megyei Központja nevében köszönetünket fejezzük ki min­dazon rokonoknak, ismerősök­nek, a párt- és társadalmi szerveknek, vállalatoknak, kik szeretett halottunk ÖZE ISTVÁN hamvait utolsó útjára elkísér­ték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdal­munkban osztoztak. GYASZOLÖ CSALAD Az infrahang nem okoz egészségkárosodást A kisfrekvenciás, kevesebb mint 20 hertzes hang, amelyet az emberi fül már alig képes érzékelni, nem okoz egészség- kárasodást. Ez derül ki a szö­vetségi egészségügyi hivatal egyik vizsgálatából. Különbö­ző erősségű infrahanghatás- nak kitett kísérleti személyek hosszabb idő után sem szen­vedtek egyensúlyzavarban, rosszul étben vagy más pana­szokban. 1; " v' :V' Széesény egyik legfiatalabb utcája a Kun Béla út, ahol elsősorban fiatalok telepednek le. —-gy— KOSSUTH RADIOS 1 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Üj kamarazene- felvételeinkből 10.10: Budai Ilona népdalokat énekel 10.1«: Epizódok a magyarországi operajátszás történetéből 11.09: Rádiószínház 12.20: Zenei anyanyelvűnk 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Angelo Ephrikian együttese Gesualdo- madrigálokat énekel 13.00: Kézfogás. „Minden új és minden ódon/* 14.05: A hét embere 14.15: Milos Sadlo spanyol szerzők műveiből gordonkázik 14.30: Versenyfutás a nyűiért 15.05: Üj Zenei Üjság 16.00: 168 óra 17.30: Lemezmúzeum 18.06: Budapest táncegyüttes népi zenekara játszik Jónás Mátyás vezetésével 18.50: Rádiószínház 19.59: Beethoven: F-dúr (Tavaszi) szonáta 20.22: Közéleti közelképek 20.52: A Rádió Dalszínháza 23.34: Janet Baker énekel, André Previn zongorázik 0.10: Melódiakoktél PETŐFI RADIO: 8.05: Julie Andrews és Rex Harrison zenés játékokból énekel Közben: 8.20: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 9.00: Popsztárok slágereiből 9.42: Mit — hol — mikor — hogyan? 10.00: Szombat délelőtt Hét végi fejtörő Mikszáth Kálmán (1847—1910) tízszintes? L A nagy regény­éi novellaíró műve. 7. Szánalom. II Hosszú folyó Kelet-Ázsiában. U. Részben rá való!!! 17. A koor­dinátarendszer kezdőpontja. 18. Az argon és az oxigén vegyjele. 19. Határozott. 22. Hetilapja aa Élet és Tudomány. 23. Zola-re- gény címe. 25. A tele edényből kifolyik. 26. Szóösszetételek elő­tagjaként -val, -vei, között, túL 27. Forgó égövi növény. 29. Ket­tős mássalhangzó. 30. Juttat. 31. Drágakövek mérésénél használa­tos súlyegység. 32. Négylábú ál­lat. 33. Tarol. 36. Történelmi kor­szak. 38. Kettős mássalhangzó. 39. Az arzén vegyjele. 40. Szerződés Jelzője lehet. 41. Az olasz és thaiföldi autók Jelzése. 43. Kopasz. 45. A teljes szög 360-ad része. 46. TFE. 48. Kezdet és vég nélküli tréfa! 50. Eszerint csoportosítják az iparvállalatokat. 52. Tiltószó. 54. Földtörténeti korszakbeli. 56. Opel gépkocsi márkajelzése. 57. Gyógynövény. 59. Fejsze. 60. Olasz és osztrák gépkocsik jelzése. 61. Irányít. 63. A nikkel vegyjele. 64. Szomália autójelzése. 66. Végtag. 66. KÉO. 69. Női név. 72. Je­gyezte. 74. Posztója. 76. Iskolafaj­ta. 79. Kiesi (’). 80. Vetőmaggal ellátott földek. 82. Francia város. 83. Kis méretű. FÜGGŐLEGES: 2. ...Tamás vízi­labdázónk. 3. Bolgár város a Fe­kete-tenger partján. 4. Kiejtett betű. 5. Véredénye. 6. Toldalék. 7. Libanoni város. 8. Sokallta az árát. 9. Tehát. 10. Cipészszerszám. tL Friyadft-mértékegTség. 12. Győzköd. 13. Mikszáth-mü. 16. Va­tikáni és görög autók jelzése. 18. Elemző. 20. A nitrogén és a szén vegyjele. 21. Uruguayi és luxem- ourgi gépkocsik jelzése. 24. Mis­kolc hegye. 26. Becézett Mária. 28. Kis patak. 31. A kálium és az oxigén vegyjele. 34. „A” csomó. 35. Mikszáth Kálmán elsőként meg­jelent műve. 37. Elkészül a kávé. 39. ...vértanúk. 42. Közlekedési eszköz. 44. Az egyik szülő. 45. Faárut. 47. Seb betűi keverve. 49. Felfog. 51. Alommáglya. 53. Szov­jet város az Amur mentén. 55. Orvosság jelzője lehet. 57. Határ­jelző szó. 58. Kettőzve az egyik szülő. 61. Jegyez. 62. Te és ő. 65. Dohányzókellék. 67. Ak! 70. Ellenben. 71. Az ima végét jel­ző szó. 73. RRT. 74. A vas és az uránium vegyjele. 75. EEL. 77. Én latinul. 78. A fog ágya. 79. Mikszáth-novella. 80. A vonó egy­nemű betűi. 81. Kicsinyítő képző. Bekülkendő: a vízszintes 1., füg­gőleges 13., 35., valamint 79. szá­mú sorok megfejtése. Beküldési határidő: február 11. Múlt heti fejtörőnk helyes meg­fejtése: „Vízöntő — Ötven — Ko- ledálás — Álmos — Gergely — Janus — Télhó.” Könyvjutalmat nyertek: Bódi Zoltán Pásztó, Deák Ferenc Sal­gótarján, Pásztor János Drégely­palánk. A könyveket postán küldjük! műsor 12.00: Fúvószene táncritmusban 12.33: Jó ebédhez szól a nóta 13.30: Táncrend 14.00: Ritmus 14.35: Orvosi tanácsok 14.40: Történeteim Sípos Tamás 15.10: Koltay Valéria operettfelvételeiből 15.28: Végvári vitézek. II/2 16.35: Pophullám 17.30: Táppénzen 17.45: Bangó Margit cigány- dalokat énekel 18.00: Szivárvány 20.00: Nosztalgiahun ám 20.38: Zenekultúránk forrásainál Közben: 21.14: Gyász Keresztury Dezső versei 21.21: A népzenei hangverseny közvetítésének folytatása 22.00: Sombjat esti diszkó 23.15: Slágermúzeum MISKOLCI STÜDIŐ: 8.00: Hírek, időjárásjelentés, tai^ talomismertetés, lapszemle. 8.10: Hová menjünk, mit csináljunk? — Zenés programajánlat. 8.30: Visz- szapillantó (Információk, tudósí­tások, riportok a hét fontosabb eseményeiről). 8.40: Napjaink kér­désein... önodvári Miklós jegyze­te. — A gómbay Dance Band fel­vétjeiből— 9.00: Észak-magyar­országi krónika. (Üj hőszigetelő tégla gyártását kezdik meg a csa- ládiház-építőknak a mályi tégla­gyárban. — Zárszámadások He­ves megyében. — ÜJ címjegyzék készül a nógrádi műemlékekről — Piaci jelentés.) 9.30: Mlkro- fenlénc... Lichy Katalinnal, az ÉTEX igazgató}áavl beszélget Ja­kab Mária. — Sport. 9.55—16.00: Műserelőzetes. 20.05: 21.25: 22.50: 23.00: 17.26: 18.00: 18.40: 19.30: 20-00: 20.05: 20.45: 20.55: 21.15: 17.05: 18.40: 19.10: 19.20: 19.30: 20.00: 21*20: 22.05: 23.35: iU: Reklám Utópia. Dekumentumfilm Feleki Kamill és vendégei. 5/1. rész: A Király Színház 1. rész. Reklám A havannai kongresszus előtt. Riportműsor (SZ.) * Tévétorna (SZ.) Esti mese (SZ.) Tv-híradó (SZ.) Vers — mindenkinek. Tóth Árpád: Lélektől-léle- klg A Telepódium-kabaré be­mutatja: Mindenért fizetni kell! (SZ.) kb. Műkorcsolya Európa-baj­nokság Tv-híradő 3. (SZ.) Csehszlovák körkép: Néma barikád. Magyarul beszélő csehszlovák film 2. műsor: „A megismert ember”. Dokumentumfilm Pszi-fi. Fejezetek a lelki jelenségek élettanából. Másfél millió lépés Ma­gyarországon. Tv-híradó 2. (SZ.) Vers — mindenkinek. Bartók: Concerto. Luchian. Román portréfilm (SZ.) Tv-híradó 2. Haladók. A MAFILM Hun­nia Filmstúdió és a Ma­gyar Televízió filmje (SZ.) bksztercebAnya: Szórakoztató vetélkedőműsor Zuzana Krizkova: Az ön­kéntes játékos Esti mese Idő jár ás jelentés és műsor­ismertetés Tv-híradó Urban: Bagolyfészek. Tv­játék Zenés szórakoztatóműsor Samantha. Francia tv-ko- média A prágai Teamboet Stopra együttes műsora Hírek 8.15 r 8.20: 9.00: 9.30: 10.10: 10.20: 10.50: 11.45: 13.50: 14.15: 14.45: 14.50: 15.05: 15*10: 16.16: TELEVÍZIÓ: Idősebbek is elkezdhetik Iskola-tv — világnézet Szülők iskolája Tízen Túliak Társasága Varázsló vagyok Keresztkérdés Nem kell mindig kaviár Alpesi sívilágbajnokság — férfilesiklás Közvetítés Schladmingból Magilla Gorilla. Amerikai rajzfilmsorozat Ember és föld. Reklám MAFlLM-roagazin Hírek Az ezernyelvű lány. Mese­játék (ism.) (SZ.) Zene-bona. (SZ.) MOZIMŰSOR? Salgótarjáni November 7.: A bi­rodalom visszavág (du. fél 2-től isi). Színes, szinkronizált ameri­kai fantasztikus kalandfilm. — Kohász: Elektromos eszkimó. Szí­nes, szinkronizált angol fantasz­tikus ifjúsági kalandfilm. — Balas­sagyarmati Madách: fél 4-től: A herceg és a csillaglány. Színes, szinkronizált csehszlovák mesefilm. j Háromnegyed 6 és 8 órától: Cir- I kusz Vadnyugaton. Színes román j western. — Nagybátonyi Bányász: Piros pulóver (14). Színes, szink- ' ronizált francia bűnügyi filmdrá- | ma. — Pásztói Mátra: Fehérlófia. Színes magyar rajzfilm. — Szé- csényi Rákóczi: Jesse James . bal­ladája (14). Színes USA western. — Karancslapujtő: Az amatőr (14). Színes lengyel film. — Jobbágyi: Mágnás Miska. Magyar film­operett. Áz olvasógép gyorsan tanul Kurzweil amerikai cég olyan gépet állított elő, amely 25-ször olyan gyorsan tud iratokat olvasni és a számí­tógépbe táplálni, mint az át­lagos gépkezelő. A Kurzweil Data Entry Machine (KDEM=adatbe- tápláló gép) egy fényképező­gépszerű berendezéssel mű­ködik, amely pásztázza a nyomtatott oldalakat, a képe­ket pedig digitális impulzu­sokká alakítja át. A KDEM- ben egy számítógép a betűket felbontja az őket alkotó hur­kokra, vonalakra és görbüle­tekre és ezeket összehasonlít­ja a memóriájában tárolt mintákkal. A gép egy tanulóeljárásra épül, amely lehetővé teszi, hogy több mint 200-féle be­tűtípussal meg tudjon birkóz­A KDEM-et eredetileg va­kok részére fejlesztették ki, mint olyan gépet, amely az írott szót hanggá alakítja át. Az egyik gépet most a vakok intézete használja. A KDEM későbbi változatainak, ame­lyeket most egyetemeken és számítógépközpontokban ál­lítottak munkába, összetet­tebbnek kellett lennie, mert a kiejtett szóhoz képest nagyobb pontossági követelményt tá­masztottak velük szemben a szöveg kezelését illetően. A betűk optikai felismerése általános vélemény szerint fontos eleme az irodai mun­ka automatizálásának. Hivata­lokban arra használnák, hogy a nyomtatott anyagot fogadja és tárolja a számítógépek mágneses korongjain. IQ NÓGRÁD - 1982- február 6., szombat Automatikus vízellenőrzés Leningrádi szakemberek a jából fontos adatokat közölnek. Ladoga-tó, a Néva és a Finn- A kutatók az áramlási rend­éből vízrendszerében automa- szereket, a víz hőfokát, vegyi tikus ellenőrző berendezéseket összetételét és fizikai tulaj­, donsagait vizsgálják, es a , létesítettek, amelyek a víz- megállapítások alapján szabá- * minőség irányítása szempont- lyozni tudják a víz tisztaságát. Hét végi programajánlatunk SALGÓTARJÁN József Attila Megyei Művelődési Központ szombat- vasárnap: Nógrád megye amatőr képző- és iparművészeinek kiállítása. A klubban Földi Péter festőművész és Antal And­rás keramikus kiállítása. A fotógalériában Ráez Endre fo­tóművész kiállítása. Vasárnap 17 órakor a Szentév című filmet vetítik. Áz ifjúsági klub mindkét napon reggel 10-től este 10-ig tart nyitva. Az ifjúsági-művelődési háziban szombaton 18 órától disz­kó várja az érdeklődőket. Kohász Művelődési Központ: szombaton 16 órától a nyol­cadikosak klubja diszkóműsort tart. 18 órától MTESZ-bál. A , könyvtár szombaton 9—12 és 13—18 óra között tart nyitva. A felnőttek klubja szombaton 9—12 és 13—20 között, vasár­nap 15—21 óra között várja az érdeklődőket Vasárnap 10 órakor kezdődik a galambtenyésztők közgyűlése. Nógrádi Sándor Múzeumban állandó, valamint időszaki kiállítások: A Szovjetunió népeinek viseletéi tekinthetők meg mindkét napon, az emeleti teremben, a földszinten pedig a ., H é tköz napok - ünnep na pok Salgótarjánban” fotódokumen­tációs kiállítás. Somoskőújfalu: sportklub, szombaton 19 órától farsangi] bál. Pásztó: Lovász József Művelődési Központ, szombaton 14 órától díszítőművész-szakkör gyermekeknek, Székely Éva népművész vezetésével. 18 órától ,.Ép testben ép lélek” cím­mel játékos vetélkedő az ifjúsági klubban, az előcsarnokban Ács Irén fotóművész kiállítása. Az általános iskolában va­sárnap 9 órától a KarancsKupa kézilabdatorna mérkőzései.' Balassagyarmat: Mikszáth Kálmán Művelődési Központ, szombattól El Kazovszkij festőművész kiállítása a Horváth Endre Galériáiban. A Nógrád megyei Nyomdaipar! Vállalat felvesz salgótarjáni telepére üzemi gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt és géplakatost tmk-feladatokr*. Kizárólag Salgótarjáni lakos ú villanyszerelőt tudunk al­kalmazni. JELENTKEZNI 1 és 15 éra között a telepvezetőnél, a munkaügyi előadónál, vagy a személyzeti vezetőnél lehet. CÍMÜNK: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. AI'UÓIIlKIMiTÍÍSliIí A NÖGRADTERV nyugdíjas lérfi í) munkavállalókat keres figurális! munkakörbe Jelentkezés: Sal­gótarján. Május L u. 39/a. FELVÉTELRE kere • sünk saját járműhasz­nálattal, főállású ,,B” kategóriás gépkocsi­vezető-képzőt. oktatói munkakörbe. Jelent­kezéseket kérjük: „Szakoktatói bizo­nyítvány szükséges” jeligére február 8-ig a kiadóba. KEMEROVO körút alatt a vasút mellett, a kórházhoz 5 percre kedvezményes fizetési feltétellel garázs sür­gősen eladó. Érdek­lődni: 17 órától a 14-540 telefonon. 52 m2 alapterületű kétszobás, gázfűtéses szövetkezeti lakás el­adó. 8000 Ft/m2. Ér­deklődni lehet: napon- I ta 15—17 óráig, szom- j baton egész nap a helyszínen. Kis Józséí, Vác. Erdős Bernát. út 4. IV. emelet 1. (Rész­letfizetéssel megold­ható) , SALGÓTARJÁNBAN a Pécskő i\to'n vil- I lannyal felszerelt ga- i rázs eladó. Telefon: ' 14-134. BALASSAGYARMAT­TÓL 4 km-re Kin- csem-pusztán gazdál­kodásra alkalmas ta­nya eladó, és Nyír- jesben üdülőtelek. Ér­deklődni lehet: 2ß60 Balassagyarmat, Szon­di u. 23. sz. SALGÓTARJÁNBAN, a Pécskő utca végén, garázs eladó. Cím: 10-977 telefonon. KERTES családi ház készpénzért eladó. Sal­gótarján, Dimitrov út 42. Érdeklődni: min­dennap 14 órától, va­sárnap egész nap. 3 szobás családi ház 400 négyszögöl kerttel eladó. Salgótarjáni OTP-s, vagy szövetke­zeti csere is érdekel. Sóshartyán. Dózsa út 40. SZOBA“konyhás, ker­tes családi ház eladó. Pásztó, Bástya út 4. sz. Érdeklődni: Szabó Imréné, Pásztó, Toldi út 5. KÉTSZOBÁS, kertes, családi ház eladó. Sal­gótarján, Fazekas Mi­hály út 32. 750-es Zastawa, mű­szakival, eladó. Kis- terenye, Honvéd út 16. JÖ állapotban levő PH-s IGOO-as Lada el­adó. Érdeklődni: min­dennap, Ferenc, Hugyag. Kossuth ut 80. ZAPOROZSEC, most vizsgázott, olcsón el­adó. Baglyasalja, Fran­kel Leó út 31. ZT-s Polski 125-os eladó. Salgótarján. Telefon: 13-715. KILENCÉVES, üzem­képes Zaporozsec le­járt forgalmival el­adó. Faluhelyi, Szé- csény, Felszabadulás tér 3. 1200-as Zsiguli, zöld, 83-ig műszakival el­adó. Érdeklődni: hét­köznap 16 órától, va­sárnap egész nap. Nógrádmegyer, Petőfi út 135. UG rendszámú, pi­ros Dácia eladó. Sal­gótarján. Radnóti u. U. Délután. JÖ állapotban levő ZN írsz. Skoda S 100- as eladó. Pásztó, Vio­la út i. Sándor Béla. SÜTŐIPARI felsze­relés, kemence, alkat­részekkel azonnal el­adó, Somoskőújfalu, Dobó István u. 79. NYOLCHÓNAPOS törzskönyvezett kuvasz, kan eladó. Salgótar­ján, Dobó Katica-köz 6. (Forgács). FESTŐ kisiparos brigád vállalja magas létesítmények, tornyok, glóbuszok festését, mázolását garanciával* határidőre. Telefon: Szécsény, 348. AUTÓSOK, MOTO­ROSOK! A közleke­dési balesetek sérült­jeinek gyors és szak­szerű ellátására az au­tóklub és a Vörös- kereszt önköltséges el­méleti és gyakorlati elsősegélynyújtó-tan- folyamot indít, gép- járművezetők és csa­ládtagjaik számára, mely klubtagok ré­szére kedvezményes. Jelentkezés: február 15-ig a Magyar Autó­klub salgótarjáni szervezeténél, cím: Bartók Béla út 14/a. Telefon: 12-532. SALGÓTARJÁN köz­pontjában távfűtéses, albérlet fürdőszoba­használattal egy nő ré­szére kiadó. Érdeklőd­ni: 10-695 telefonon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom