Nógrád. 1982. február (38. évfolyam. 27-50. szám)

1982-02-28 / 50. szám

NÓGRÁD SkHmI szmM? T n—If m n i T fi ■! I VlVHIíllylíll Oj KlSZ-bizottscrg Hat község 120 KISZ-esé-i *iek, négy KISZ-alapszerve-f zetének irányításra tegnap^ az alsótoldi pártirázoan meg-i alakult a KISZ Alsótold te-; rületi bizottsága. A jelenlevő1 harminc küldött megválasz­totta az ötfős irányító testü­letet. Az újonnan alakult KISZ-bizofctság titkára Feke­te István, a RAMOVÍLL pász­tói szervizének dolgozója lett. tit-közgyülés [ BALASSAGYARMATON A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat balassagyar­mati városi szervezetének el­nöksége szombaton délelőtt a városi tanács dísztermében rendezte meg közgyűlését. Az elnökség beszámolóját Terék Pál, a szervezet titkára ter­jesztette elő. Többek között elmondotta, hogy az utóbbi időben növekedett az előadá­sok száma, az előadások tar­talmi, módszertani színvona­la. További feladat a még meglevő fehér foltok meg­szüntetése, az előadásokkal gyéren ellátott területek tevé­kenységének fejlesztése, a munka minőségi gazdagítása. A közgyűlés résztvevői meg­választották a tizenhárom fős új vezetőséget, valamint azt a tizenegy küldöttet, aki a me­gyei közgyűlésen képviseli a balassagyarmati értelmiségie­ket. Nógrád vendégel DIÁKOK, SPORTOLOK Nemre, korra, foglalkozásra való tekintet nélkül megkér­deztük — ezdttai Salgótarján­ban — az utca emberét: mi­vel tölti a szabiid szombatot. Néhány a legjellemzőbb vála­szokból álljon itt bizonyítva: a legritkábban pihenéssel. B. F. géplakatos: Van egy kiskertem, körtefák, ez az, már igencsak metszeni kéne. Szórakozás is, meg munka is egyszerre. Kitölti a szabad szombatjaimat. R. Gy. bányász: Segítek a feleségemnek. Aztán elme­gyek édesanyámhoz, aki egye­dül él, és neki is segítek a ház körül. Mindig akad vala­mi tennivaló. S. J. gépkocsivezető: Van egy régi kedves jó ismerősöm mindig én szoktam bütykölni a kocsiját, most is ez lesz a program. Pihenni? Arra ott van az éjszaka. Ha nem sze­relünk, ott a ház körüli mun­ka, abban is akad férfinak való. L. F.-né eladó: Hát mit csi­nálhat egy asszony szabad szombat délelőtt? Főz, mos, takarít. Minden ott van, ami a héten elmaradt. A legtöbb nő válasza ha­sonló. Például B. P.-né mun­kásasszony véleménye: dél­előtt tekacftás. főaés. Dehrtan tévézünk, beszélgetünk a csa­láddal, a nagyfiúra is ilyen­kor jut inkább idő . . . K. T.-rté üzletvezető: Egye­dül leszek, mert a férjem munkahelyén folyamatos az üzem, ő máskor kap szabad­napot. Sütök, főzök, útra ké­szülök az élenjáró katonafi­amhoz, készítem a csomagot neki. Dr. Zs. fi. orvosnő: Azt hi­szem, autózni fogok. A múlt hónap végén jött meg a ko­csi, még nem tudom, hova me­gyek, de mindenképpen a me­gyén belül, mert vasárnap ügyeletes vagyok. Sz. S.-né hírlapárus: A szü­leim és az anyósomék egy faluban laknak, őket látogat­juk meg a hét végén. Végig­járjuk a rokonságot, a ház körül is lesz tennivaló. Hogy pihenünk-e? Nem is tudom. S. K. grafikus: Reggel úszom, délelőtt takarítok, aztán meg­csinálok egy-két rajzot, amit megígértem valakinek, dél­után meghívtak egy munkás­alkotó találkozóra a kiállított képeim kapcsán. A meghívás a találkozó utáni rendezvény­re is szól, kikapcsolódom. — S- — Főleg a fiatalok olvasnak A megye idegenforgalmi szálláshelyein a Hotel Salgó kivételével még akad hely hét végére. Hollókőn a jászberé­nyi Lehel SC harminc tagja és egy huszonhét fős buda­pesti csoport szállt meg. Az ecesztvényi turistaszálláson és a Dornyar-turistaházban a bu­dapesti Vörösmarty Gimnázi­um diákjai töltik a bét vé­gét. A Domyaiban egy alföldi tsz-csoport is megszállt A Hótól Sajgót a Villamosipari Kntatómtéaet csoportja és a VBKM fejlesztési intézeté­nek KISZ-fiataljai töltötték A jelenlegi Palotáshalom körzeti könyvtárának a múlt évben 827 beiratkozott olva­sója volt több mint az előző esztendőben. Általános ta­pasztalat, hogy az évek mú­lásával gyarapodik az olvasók száma. A körzet településein, Palotáshalom, Szarvasgede és Kisbágyon közül az első három tavaly is gyarapította olvasóinak számát. Különö­sen a gyerekek, valamint a tanuló és dolgozó fiatalok azok, akik forgatják a köny­vekéi, azokból igyekeznek tu­dásukat gazdagítani. A kör­zet lakói több mint 17 ezer kötet könyv között válogat­hatnak. Palotáson 1981-ben 420-an iratkoztak be a könyv­tárba, az idén eltelt két hó­nap alatt 276-an, ami jó ered­ménnyel biztat ebben az esz­tendőben Is. meg. r r BOLLOKOI VARRODA Egy hónapja dolgozik Holló­kőben a szécsényi termelőszö­vetkezet varrodája. A mint­egy félszáz asszonyt a Salgó­tarjáni Ruhagyár látja el munkával, a gyár rendezte be a kis üzemet és tanította be a dolgozókat A hollókői asz- szonyok hamar belejöttek, el­ső munkájukat, a hazai piac­ra szánt gyermekruhákat jó minőségben készítik. A ter­vek szerint áprilistól már szovjet piacra varrnak tiszta pamutanyagból női együtte­seket. Dejtártól Balassagyarmatig Sok év után az 1982 -es év egy ezerkétszáz köbméter lesz az első, amikor Balas­sagyarmaton nem lesznek nyári vízellátási gondok. A város jelenleg működő mély­fúrású kúíjainak napi ötezer köbméter hozamát júniustól, a nyugat-nógrádi térségi víz­mű dejtári telepéről napi két­ezer köbméterrel kiegészítik. Májusra befejezik a Dejtári Balassagyarmattal összekötő tizenkét és fél kilóméi«? hosz- szú gerincvezeték fektetését, valamint a város határában befogadóképességű vízto­rony kivitelezését. Májusra elvégzik a város északi és észak—déli kerületeinek köz­műhálózati rekonstrukcióját is. A dejtári vízmű, a ge­rincvezeték és egyéb hálózati berendezések kapacitását úgy alakították, hogy a napi kétezer köbméter víz később igény szerint növelhető. A ba­lassagyarmati vízmű- és há­lózatépítő beruházásokra ösz- szesen mintegy ötvenmillió forintot költ a tanács. Elemér aapja. A Stop kel 6.27 — nyn* szik 17.27 órakor. A HoM kel 8.56 — »yugsaik 22.51 órakor. Albin napto­A Nap kel 6.26 — nm*- szik 17.29 órakor. A HoM kel 9.25 — iijogsaik — óra­kor. Ee a nap a KaäetswS« «ap­ja, a finn nép országos ünne­pe. Elias Lötmrot néprajztu- dós ugyanis 147 érőd ez­előtt, 1835. február 28-án ir­ta meg az előszót a finn nemzeti eposz, a Kalevala el­ső kiadásához, amely az ö szerkesztésében jelent meg. •A­Kilencven évvel ezelőtt, 1892. március 1-én született és 35 éves korában, 1927-ben hunyt el Akutagava Rjwno- szuke neves japán elbeszélő. Párás idő Várható időjárás ma estis:: foko­zatosan keleten, északkeleten Is felszakadozik a zárt felhőzet és megszűnik a havazás, utána or­szágszerte változóan felhős, he­lyenként párás idő várható, szá­mottevő csapadék nélkül. A Dunántúlon lassan mérséklő­dik az élénk északi szél. Legmagasabb nappali hőmérsék­let plusz 1 és plusz c fok között. — Munkáséi-találkozó. Az SKÜ-ben dolgozó összes mun­kásőrt, családtagjaikkal együtt látta vendégül a vállalat moz­galmi és gazdasági vezetősége a gyár művelődési központ­jában. A „Petőfi” színjátszó csoport vidám műsorral szó­rakoztatta a jelenlevőket Be­mutatásra került a „Riadó” című munkásőrfilm. A 25 éves fennállását ünneplő testület tagjait Szilágyi Dezső, a nagyüzemi pártbizottság tit­kára köszöntötte. BALASSAGYARMATI BÁBOSOK A balassagyarmati Hétszín- virág nevű bábegyüttes a múlt év októberében alakult a Geisler Eta leánykollégium óvónőképzés lakóinak részvé­telével. A Szántó Kovács Já­nos Szakközépiskolában tanu­ló lányok szombaton délután az intézmény dísztermében mutatták be Katajev Hét- szinvirág című meséjének bá­bos változatát. A darabvá­lasztás a névadó előtti tisztel­gést fejezi ki, s az együttes első ízben mutatkozott be nyilvánosan a közönség előtt. A bábosok már a második bemutatóra készülnek. Gersh­win Kék rapszódia című mű­vére, színes kesztyűk felhasz­nálásával készítenek bábjáté­kot. Csak egy földünk van Környezetvédelmi vetélkedő Miskolcon Kiállítás a Műcsarnokban Moszkváról A múlt tanév elején hir­dette meg a Csak egy föl­dünk van című környezetvé­delmi vetélkedőt középisko­lás tanulóknak az Országos Környezetvédelmi Hivatal, a Művelődési Minisztériummal és a KISZ Központi Bizott­sággal közösen. A versenyre 3 fős csapatok nevezhettek be. A területi középdöntőre Borsod, Heves és Nógrád me­gyéből 26 dolgozat érkezett be. Ezek közül hármat me­gyénk középiskolás tanulói írtak. A dolgozatok egy-egy üzem, tájegység víz- és leve­gővédelmével foglalkoztak, illetve föltárták hazánk né­hány tájegységének védett madár- és növényvilágát. Az elbírálás után az Országos Környezet- és Természetvé­delmi Hivatal észak-magyar­országi felügyelősége 10 csa­patot hívott meg a területi középdöntőre, amelyet teg­nap tartottak meg Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban. Nógrád megyét a pásztói Mik­száth Kálmán Gimnázium és Postaforgalmi Szakközépis­kola, valamint a szécsényi mezőgazdasági szakközépis­kola és szakmunkásképző in-' tézet képviselte. A 8 forduló­ból álló verseny környezet- és természetvédelmi totóval kez­dődött, de szerepelt a felada­tok között madárfelismerés, kislexikon-szerkesztéses, fele sem igaz játék is. Bér a tanulók készülhet­tek irodalomból természete­sen a szaknak megfelelően, ennek ellenére komoly fejtö­rést okozott az olyan kérdé­sek megválaszolása, mint mi­kor hozták Magyarországon az első környezetvédelmi tör­vényt (1879), hol található a pengő kő (Zempléni hegység) és mi az a zsomboly (szabad­ba nyíló aknabarlang). A versenyt az egri Gárdo­nyi Géza Gimnázium és Szakközépiskola csapata nyer­te, a szécsényi mezőgazdasági szakközépiskola és szakmun­kásképző intézet csapata a 7. lett, míg a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Pos­taforgalmi Szakközépiskola a 9. helyen végzett. A Moszkvai napok Budapesten elnevezésű rendezvény alkalmából nagyszabású kiállítás nyílt a Műcsarnok összes termében, Moszkva, a Szovjetunió fővárosa címmel. A kiál­lítás sokoldalúan és széleskörűen mutatja be Moszkva min­dennapi életét — iparát, tudományát, közlekedését, egész­ségügyi és oktatási ellátottságát, művészetét, építészetét, di­vatját. A leglátványosabb és a legnagyobb érdeklődést keltő tárgyak az űrhajózással kapcsolatosak. Különösen figyelem­re méltó a Luna—16, amelyet a magyar közönség eredetiben most láthat először. Naponta 15 ezer tasak Ropi sósrudat készítenek az ÁFÉSZ salgótarjáni üzemében. Az elmúlt évben 3 millió 25 ezer fo­rintos árbevételt értek el. — gy —■ NEGYVEN NÉGYES A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten 5 találatos szel­vény nem volt. A lottó­nyeremények a nyereményil­leték levonása után a követ­kezők: 4 találatos szelvénye 40 fo­gadónak volt, nyereményük egyenként 221 383 Ft. 3 találata 4970 fogadónak volt, nyereményük egyenként 891 Ft. A 2 találatos szelvé­nyek száma 185 329 db, ezekre egyenként 30 Ft-ot fizetnek. — Karancssági könyvtárak. A Karancssági közös községi Tanács területén három könyv­tár áll a helybeliek rendelke­zésére, mintegy ötezres állo­mánnyal. A tanács évente tíz­ezer forintot fordít a könyv­készlet bővítésére. — Lakásbiztosítások. Az Ál­lami Biztosító igen fontos fel­adata a lakásbiztosítások szá­mának növelése. A tulajdo­nosok és bérlők Igénylik is ezt a szolgáltatást, éppen ezért a megyében már csaknem 57 ezer lakást szavatol a biztosí­tás, a szerződések közül 46 ezret korszerű feltételek alap­ján kötöttek. — Milliárdos vállalat. A Nógrád megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat állóeszköz­állománya 1981-ben 789 mil­lióról 1 milliárd fölé emelke­dett. A sikeres esztendő leg­jelentősebb tényezője, a nyu­gat-nógrádi térségi vízmű el­készült szakasza volt — Kétszázezer facsemete dicséri a Ceredvölgye Tsz Martos Flóra erdőművelő szo­cialista brigádjának fáradozá­sát. Az erdőnyi telepités egyik éves vállalásuk volt Ezenkí­vül 450 társadalmi munka­órát teljesítettek, s kezdemé­nyezésükre a szocialista bri­gádok 30 ezer forint értékben tolókocsihoz juttatták egy mozgássérült zabari kislányt. A brigád megérdemelten nyer­te el immár negyedszer az aranykoszorús fokozatot — Segített a lakosság. Az elmúlt évben 3 millió 800 ezer forint értékű társadalmi mun­kát végzett a lakosság Tar községben. Főként a közterü­letek rendben tartása, parko­sítása térén, de az intézmé­nyeknél és a gázcseretelep építésénél is jelentős volt a társadalmi munkavállalás. — Rádiótelefonok az NDK­ba. A BRG salgótarjáni gyár­egysége sikeresen eleget tett az NDK-beli megrendelésnek. Az elkövetkezendő időben — a belföldi igények kielégítése mellett — a Szovjetunióba és Csehszlovákiába is eljutnak a gyáregység termékei. — Az ötvözetgyár is meg­pályázta a Kiváló vállalat cí­met. Bár az 1979-es évhez vi­szonyítva tavaly 100 millió forinttal nőtt a gyár energia- költsége, az elért gazdasági eredmények alapján nem alap­talanul pályáznak a megtisz­telő címre. Az ötvözetgyár termelékenysége 1981-ben 17 százalékkal emelkedett a meg­előző évihez képest. Lehet>e pótolni? Az ember néha iószándéká- ban is nevetségessé válik. Pél­dául olyankor, ha számtalan­szor ismételt kéréseket hangoz, tat, például. Ha a fiatal és erős embereket kéri: energiájukat ne közhasznú tárgyak rongálásával vezessék le. Nem kevés alkalommal fog­tunk már tollat használhatatlan, nyilvános telefonok miatt. Hogy e panaszok megszűnjenek a posta Salgótarjánban sokszoro­sára növelte a készülékek el. lenőrzésének hatékonyságát. Gyakorlatilag a húsz-egynéhány fülke mindegyikét naponta el­lenőrzi valaki, - például az ar­ra járó kézbesítő s ha üzem. zavart tapasztal, a lehetőségek­hez képest gyorsan, leggyak­rabban órákon belül elhárittat. ja a hibát. Eddig úgy tűnik, Hogy min. den erőfeszítés, minden ellen­őrzés hiábavaló. Minden nyil­vános telefon mellé nem lehet őrt állítani! És — sajnos —még mindig vannak, akik nem a táv. közlés, szükség esetén az élet­mentés eszközét látják a készü­lékben, hanem közprédát Kő. zülük valaki a héten egy éjsza­kai órában lenyisszantotta Sal­gótarján főterén a posta mel­letti készülék kagylóját. A hú ányzó alkatrészt egy napon be­lül pótolták, de vajon lehet-e pótolni az ilyen tettek elköve­tőinek hiányzó lelkiismeret- furdalását?- g. ­Emlékülés Diésjerőn A magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja, Szent- györgyi István 140 évvel ez­előtt született Diósjenőn. Az alkalomból szülőfalujában szombaton emlékülést tartot­tak. A Szentgyörgyi István­ról elnevezett művelődési házban rendezett ünnepi meg­emlékezésen dr. Cenner Mi­hály színháztörténész, a kor­szak és a színész kiváló is­merője tartott előadást. Meg­koszorúzták a intézmény fa­lán elhelyezett emléktáblát. Az emlékülésre kiállítás nyílt Szentgyörgyi Istvánnak a fa­luban fellelhető hagyatéká­ból, illetve a róla szóló új­ságcikkekből, dokumentu­mokból, melyeket Végh Jó­zsef, a Szentgyörgyi István Művelődési Ház igazgatója gyűjtött. Értékeltek a brmát! vezetők Brigádvezetői tanácsko­záson értékelték pénteken elmúit évi munkájukat a Du­na Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat szocia­lista kollektívái. A vállalat­nál 16 szocialista brigád mű­ködik, a dolgozók háromne­gyed része tagja a csapatok­nak. Az értékelést követően döntenek a címek, a foko­zatok odaítélésében és meg­határozzák azokat a teendő­ket, melyeket idén a kultu­rált kiszolgálás, valamint az anyag- és energiatakarékos­ság érdekében el kell végez­niük. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottság» Aa a Nógrád megyei Tanács lapja Fószerkesrtó: GOTT AB GYULA. Se erkexztóség: Salgótarján Paine inni ter l. Telefon-. 10-91, FAszerkeszfA: 11-904 Spnrtrovat: 14-59* Kiadja a Nógrád megyei LapktadA Vállalat. EetelAs kiadd: BÁLINT TAMA9 • NAgrád megye) Lapkiadó Vállalat ieazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palócz Imre tót I Telefon: 12-54? Telex: 229 109 iránvliószáro: tlól. Terjeszti: a Magyar Pié ta ElöftzetbetA: a helyi posta hivatalokban A» s irézbesftAknéi előfizetési dfl egy hónapra 34 forint, negyedévre tó? forint, egy é«ft •00 totlnt Előállítja; • Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat tfAJ Salgótarján Palóc? Imre ét t Pf.í 4C Felelős vezetőt KELEMEN OA BOB gazzal A. indexszám! 25 091 an ISSN 0133-1559

Next

/
Oldalképek
Tartalom